Népújság, 1978. június (29. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-16 / 140. szám
Munrifdf Vasárnap már többet tudunk A negyeddöntőben nincs már módjuk a csapatoknak az erőtartalékolásra, taktikai titkolózásra. Minden pont sőt minden gól nagy jelentő.. - seggel bír, ezért is élesebb a küzdelem minden összecsapáson. A szerdán lejátszott találkozók közül csak egy hozott döntetlent. A világbajnoki cím védőjének, az NSZK válogatottjának harmadik mérkőzése fejeződött be gól nélküli eredménnyel, Maier az eddig legígéretesebben szerepelt olaszok ellen is megőrizte hálóját a góltól. Igaz, ezúttal ezt Bettegának is köszönheti, aki háromszor került olyan helyzetbe, hogy megszerezhette volna csapatának a győzelmet. Ausztria együttese nagy gólkülönbségű vereséget szenvedett Hollandiától. Különösen a gólkirályi címre pályázó Rensenbrink volt elemében ezen a találkozón, bár csak ll-esből talált Koncilia kapujába, a többi gól előkészítéséből kivette részét. A késő éjszakai órákban játszottak a B csoportba került együttesek. A másik meglepetéscsapat, Peru sem tudta folytatni sikereit. Brazília 3—0 arányú győzelmét különösebb erőfeszítés nélkül érte el. A korábban kitűnően védő, 11-est is hárító perui kapus. Qui- roga ezúttal nem kápráztatta el szurkolóit, Dirceu második góljánál hibázott. Argentína 2—0 arányban bizonyult, jobbnak Lengyelországnál. Ezen a mérkőzésen jutott el az első lengyel labdarúgó a századik válogatottsághoz, de aligha őriz róla - kellemes emléket. Deyna — mert róla van szó — ugyanis elhibázott egy büntetőt. Az „A” csoport állása: 1. Hollandia 1 1 — — 5-12 2. Olaszország- 1 — 1 — 0-0 1 NSZK 1 — 1-0-0 1 4. Ausztria 1----------11-5 — A „B” csoport állása: 1. Brazília 1 1---------3-0 2 2. Argentína 1 i---------2-0 2 3. Lengyelország 1----------10-2 — 4 . Peru 1----------10-3 — A következő forduló vasárnap tisztább képet alakit majd ki mindkét csoportban. Különösen a Hollandia —NSZK és az Argentína— Brazília mérkőzés lesz döntő jelentőségű. VB-MOZAIK ARGENTÍNA VAGY PERU? Gondban van Quiroga. a kiváló perui kapus — legalábbis ezt vélik az argentinok. Quiroga ugyanis Argentínában, Rosarioban született, s még mindig sok barátja, rokona él a városban. Az argentinok azt szeretnék, ha a már hosszú évekkel ezelőtt Peruba vándorolt játékos segítené majd június 21-én az Argentína—Peru mérkőzésen a hazaiakat... Nem is titkolják, nyíltan tesznek neki ajánlatokat. Quiroga azonban nagyon felháborodott ezeken, s kijelentette: Semmiképp sem leszek áruló. A legjobb tudásom szerint akarok védeni Argentína ellen, mert be akarunk kerülni a négy közé. FLOHE ÉS FISCHER SÚLYOSAN SÉRÜLT A River Plate stadionban teljesült Helmut Scbőn- nek, az NSZK szövetségi kaHarmincéves a Hatvan Városi Labdarúgó Szövetség A londoni olimpia évében alakult még a Hatvan Városi LSZ jogelődje, a Járási LSZ, s most az argentínai labdarúgó-világbajnokság idején ünnepelte megalakulásának 30. évfordulóját. Az ünnepi megemlékezésre — a hatvani napok keretében — a városi tanács előadótermében került sor, ahol megjelent többek között Csőke Lajos, a Heves megyei LSZ főtitkára és Tóth János, a városi tanács általános elnökhelyettese. Az ünnepségre meghívták a szövetség alapító tagjait, játékvezető veteránokat, szakosztályi vezetőket és volt neves labdarúgókat. A régiek közül ott láttuk Barcs Sándort, Ferenczi Andrást, Rigó Lajost, Csányi Istvánt, Pogonyi Lajost, Srej Sándort. Bankó Györgyöt, Horváth Jánost és Szabó Zoltánt, s ott voltak a szövetség jelenlegi társadalmi aktívái, közöttük: Fehér István, Koncz' István, Gyarmati János, Körtvélyesi Miklós, Kristyán István, Sáfrán János és Sántha Gyula... Padár Bélának, a városi testnevelési és sport felügyelőség vezetőiének megnyitója után dr, Zeke Gábor, a városi LSZ titkára mondott ünnepi beszédet a szövetség három évtizedes jubileuma alkalmából. Az előadó részletes történelmi áttekintés után .hangsúlyozta : — A járási, majd a járás megszűnésével városivá alakult sportirányító szervünkön belül (1969-től járási jogú város. A szerk.) ©jm J#7S, június 16„ péntek legnagyobb létszámmal és legnagyobb aktivitással mindig a labdarúgó-szövetség működött, s működik ma is... Jelenleg hat sportkör labdarúgó-szakosztályának csaknem félezer labdarúgója tartozik a szövetséghez. A városi szövetség szervezi és koordinálja a két osztályban rendszeresen megrendezendő kispályás bajnokságokat is. A hatvani játékvezetők közreműködnek az országos, megyei és járási mérkőzések vezetésében is. A városi LSZ titkára megköszönte a társadalmi aktívák eddigi eredményes munkáját, s kérte további segítségüket. Az ünnepség résztvevői emlékzászlót és plakettet kaptak. ____ ★ A jubileum alkalmából Börzsei János és Buzánszky Jenő vezetésével Hatvanba látogatott a magyar öregfiúk válogatottja, s megmérkőzött a város válogatottjával. Sajnos, az esős időjárás sok nézőt elriasztott. Akik viszont kilátogattak a Kinizsi sporttelepére, nem csalódtak, mert időnként látványos megoldásokkal tarkított, jó mérkőzésnek lehettek szemtanúi. A mérkőzés jegyzőkönyve: Magyar öregfiúk válogatott—Hatvan város válogatott 2—1 (1—1). Hatvan. 800 néző. V.: Fehér II. (Szabó Z., Srej S.). M. öregfiúk: Szentmihályi — Sóvári, Mészöly, Csőri, Sípos, Bereru di, Raduly (Bartalos), Szoj- ka. Bundzsák, Rákosi, Fenyvesi dr. A labdarúgók gyász- karszalaggal léptek pályára és egyperces gyászszünettel adóztak a nemrég elhunyt Bozsik József emlékének. Göllövők: Rákosi 2, illetve Horváth. (szigetváry) pitányának kívánsága: döntetlent ért el csapata az olaszok ellen. A VB tizenharmadik napja azonban keserűséget is hozott az idős szakembernek : súlyosan megsérült Flohe és Fischer. Előbbire az orvosi vélemény szerint már nem is számíthat a világbajnokságon, mert jobb combjában izomszakadást szenvedett. Fi- schert Bellugi egy ökölcsapással leterítette. Az orvosok még nem mondtak véglegest. De úgy vélik, hogy a csatár álkapcsa megrepedt. — Nem tudom mit csinálok két legjobb emberem nélkül Hollandia és Ausztria ellen — mondta Schön. — Megint törhetem a fejem, pedig ez a döntetlen nagy önbizalmat adott o' csapatnak. RENSENBRINK BÉLYEGEN Az argentin posta bélyeget bocsát ki a legendás ezredik gól születése alkalmából. Mint ismeretes, Rensenbrink lőtte a VB-döntők ezredik gólját vasárnap Men- dozában, Skócia ellen. A bélyegen ez látható: „Ezredik gól Rensenbrinktől 1978. június 11. Mendoza.” Az Alta Gracia Hotelben Rensenbrink ünnepi tortát kapott honfitársaitól. Az argentin posta pedig meghívta családjával argentínai látogatásra — és adják az oda-vissza útra érvényes repülőjegyet is. KUBALA ELLEN — KUBALA MELLETT Visszaérkezett Madridba a spanyol labdarúgó-válogatott, amely csoportjában Ausztria és Brazília mögött a harmadik helyen végzett es kiesett a világbajnokságon. A csapatot sok elégedetlen szui'koló fogadta a Barajasi repülőtéren és Kubala László szövetségi kapitány lemondását követelte. Néhány napilap sportrovata is követelte, Kubala László, akinek szerződését a szövetség közvetlenül a világ- bajnokság előtt újította meg további két esztendőre, mondjon le. Különösen az Ausztria elleni mérkőzésen elszenvedett vereségert tartják őt felelősnek. Mai Utolsó forduló a megyei labdarúgó- bajnokságban Mint korábban hírül adtuk. a megyei labdarúgó-baj- noksag befejező, 34. fordulójának mérkőzéseire ma délután kerül sor. Az ifjúságiak 16 órakor, a felnőttek pedig 17.30 órakor kezdenek. A bajnok Bélapátfalva a győzelem reményében fogadja a rendkívül rapszodikusan szereplő Tárnáméra, csapatát. Az ezüst- és bronzérem sorsa csak az utolsó 90 percben dől el. A pillanatnyi második helyezett GYESE a Selypi Kinizsit, a Hatvani Kinizsi pedig az Egercsehit fogadja. Papírforma szerint mindkét -pályaválasztó esélyes, ezért a dobogós helyen a sorrend aligha változik majd. A március 5-e óta veretlen Siroki Vasas az utolsó helyen végzett Kömíő otthonában sikeresen szeretné (befejezni a bajnoki évet. Esetleges Egercsehi-győzelem esetén a Fémművek gárdája 3. is lehet... A kieső csapatok mind hazai környezetben búcsúznak a megyei osztálytól. Tippjeink: Domoszló— MÁV HAC x. GYESE—Selyp I, Bélapátfalva—Tárnáméra J, Rózsaszentmárton—H. Gáspár SE x, Erdőkövesd— Novaj x, Kömlő—Sírok 2, Petőfibánya—Hort 1, Hatvani Kinizsi—Egercsehi 1, Heves—Ape 1. Felhívjuk tudósítóink figyelmét, hogy a június 16-i forduló mérkőzéseiről szóló szokásos terjedelmű jelentéseiket hétfőn délelőtt juttassák él szerkesztőségünkbe. A Füzesabonyi ÁFÉSZ PÁLYÁZATOT HIRDET Füzesabony belterületén üzemelő „A” kategóriás korszerű ABC-áruház VEZETŐI MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉRE, továbbá húsipari szakmunkás, húsipari eladó munkakörök azonnali betöltésére. Szakmai képesítés, erkölcsi és működési bizonyítvány szükséges. Jelentkezés: ÁFÉSZ Kereskedelmi főosztály, Füzesabony. Rákóczi u. 4. Telefon: 122. APRÓHIRDETÉS Mély fájdalommal tudatom, hogy felejthetetlen férjem IFJ. NAGY BÉLA 40 éves korában hirtelen elhunyt. Temetése 1978. VI. 19-én, 15.30 órakor lesz a Hatvani-temetőben. Gyászoló felesége. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen férjem, édesapánk FENYVES SÁNDOR temetésén részt vettek, részvétnyilvánitásukkal és virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család. JÚNIUS 19—30-IG GYÖNGYÖSÖN a KISKER RŰTORSZ AKÜZLETBEN 20 és 30 t-os ENGEDMÉNYES VÁSÁRT RENDEZÜNK, Kérjük, tekintse meg a 2 hétig olcsóbb bútorokat és szaküzletünk nagy választékát! A város területén díjtalan, egyéb helységekbe önköltségi áron történő házhoz szállítás! ALLAS 8 általánost végzett leányokat, fiúkat ipari tanulónak felveszünk szövő-fonó szakmában; 16 éves korig. Vállalatunk korszerű gépi berendezésekkel rendelkezik (SZTB. Picanol, Saco-Lowell előfonógép. Schweiter automata kereszt- orsózógép). Tanulmányi idő: 2 év. Juttatások : — Tanulási idő alatt havonta, tanulmányi eredménytől függően 350— 560,— Ft ösztöndíjat, — havonta 500.— Ft különélés! pótlékot, — térítés nélküli reggeli, ebéd, vacsora, — ingyenes elhelyezés leányotthonban, ill. kollégiumban, — térítés nélkül munkaruhát, — II.éveseknek tanulmányi eredménytől függően nyereségrészesedést fizetünk, — fiútanulóinkat szakmunkásvizsga után segédművezetői munkakörre képezzük ki, — továbbtanulási lehetőséget biztosítunk üzemi szákközépiskolánkban, — vállalatunk termékeiből kedvezményes vásárlási lehetőség van. — Az elméleti tantárgyakban szükség esetén szakképzett pedagógusokkal segítséget nyújtunk. Jelentkezni lehet a vállalat személyzeti és oktatási osztályán. Címünk : KÖBANYAI TEXTILMÜVEK 1475 Budapest X. Gyömrői út 84—94. Érettségizett fiatalokat, akik gyermek- orvosi, pszichológusi, gyógypedagógiai pályára készülnek. felveszünk szakképzetlen csecsemő- gondozónak, minimálisan két évre. Jelentkezés Levélben, részletes önéletrajzzal. az alanti címre: Csecsemőotthonok Országos Módszertani Intézete. 1022 Budapest, Lóczy Lajos u. 3. 3 szoba-összkomfortos. gázfűtéses társasházi lakás eladó. Érdeklődni Eger, Lőcsei u. 16., II. em. 2, Csordás. ____________ M átrában, vagy Bükkben nyaralót, házat vagy telket vennék. Ajánlatokat ..Ármegjelöléssel 30511” jeligére, a szegedi hirdetőbe. JÁRMŰ INGATLAN Kettőszobás, kertes családi ház, beköltözhetően eladó. Eger, Cifrakapu u. 34/a.__________________ 1 szoba-konyhás, kis családi ház eladó. Eger, Deméndi u. 13.____________________ M akiár, Fő tér 6. sz. 2 szobás ház, ' mellékhelyiséggel, beköltözéssel eladó. Érdeklődni Egri út 7. Vámosi. 3 szobás OTP társasházi lakás eladó. „Garázzsal vagy anélkül” jeligére, az egri hi r d et őb e.______ S zoba-konyhás családi ház azonnal eladó. Beköltözhető. Érdeklődni Kovács Kálmán, Eger, Dar- vas u. 20.______ 2 00 000,— Ft kp -f OTP-átvállalással lakást keresek. „Gará- zsosok előnyben” jeligére, az egri Hir- detőbe. Kertes családi ház eladó. Ostoros, Honvéd u. 18. Erdeklöd- ni_J5 órától. 2 szobás lakás Cse- bokszáriban, 2 évre kiadó. . Vállalatnak is. „Szeptember 1- től” jeligére, az eg- ri hirdetőbe, ^étszoba-összkomfor- tos OTP öröklakás készpénz -f- OTP- átvállalással, júliusi beköltözéssel éladó. „Csebokszári” jeligére, az egri hirdetőbe. 1500 Lada személy- gépkocsi. eladó. Érdeklődni Eger, Vin- cellériskola u. A/l. Kiskerekű Wartburg, valamint P 10 eladó. Eger, Balázs I. u. 50.________________ E ladó ETS 250 MZ motorkerékpár. Érdeklődni Recsk, Bem út_5.________________ Fi at 128-as személy- gépkocsi, UI írsz. eladó. Érdeklődni Verpelét, Szabadság tér 10., délután 16tói.___________________ 1000 Simca személy- gépkocsi eladó. Eger, Pápay Sámuel u. 3. sz. IH/1., Trieb János. PD-s Polski Fiat 126-os szgk. eladó. Érdeklődni lehet Eger, Beloiannisz u. 7/B. fszt. 1. Skoda Octavia alkatrésznek eladó. Eger, Károlyi M. u. 22. VEGYES Mozaiklap nagy választékban, kút-, híd- gyűrű, betonoszlop, kéményajtó, fed- lap, járdalap és egyéb betonáru kapható. Eger, Ho- mok u. 7/a. Eladó l db 9 hónapos, 1 db 6 hónapos és 1 db 2 hónapos vemhes tehén. Másodszori vemhesek. Ostoros, Egri u. 102. Nagyon jó állapotban levő hálószobabútor eladó, alig használt ágybetéttel, Eger, Vak Bottyán u. 7. HAZASSÄG 34 éves, 178 cm ma- gas. elvált férfi, fizikai dolgozó, 7 éves fiúgyermekkel, megismerkedne elvált, vagy egyedülálló nővel, házasság cél- • .iából 30 éves korig. Lakásom van, csak azok írjanak, akik el tudnak jönni. Egy gyerek nem akadály. „Tulipán” jeligére, az egri hirdetőbe. Felvételre keresünk ős*,- cukorrépa-átvételi idényre cukorrépa-átvevőket. Jelentkezés: MATRA VIDÉKI CUKORGYÁRAK, 3301 HATVAN. rövid személyi adatokkal. Augusztus elején 4 napos tanfolyamon a részvétel kötelező. A MÁV KITÉRÖGYARTÓ ÜZEM, GYÖNGYÖS keres: KÉSZÜLÉKSZERKESZTÖ, VALAMINT gyártástervező munkakörbe műszaki főiskola gépgyártás-technológia szakán végzett szakembert. Jelentkezni személyesen vagy írásban a MÄV Kitérőgyártó Üzem, személyzeti.- és oktatási, valamint a terv- gazdasági és munkaügyi osztályán lehet. Cím : 1 MÁV KITÉRÖGYARTÓ ÜZEM 3201 GYÖNGYÖS. PL: 55. Telefon: 122-71. Üzemi: 48-65, 48-85.