Népújság, 1978. június (29. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-16 / 140. szám
Ahol jó úton járnak... Közművelődési térkép Petőfi bányáról A bányásztelepülés művelődési házát a városiak is megirigyelhetik. Itt nem panaszkodhatnak helyhiányra, hiszen az emeleten tágas termek sorakoznak. A könyvtárban tizenötezer kötet v'ár- , ja az olvasás rajongóit, az irodalombarátokat. Mennyi lehetőség, s hosszú ideig mégsem használták ki, noha anyagi gondjaik sem voltak, ugyanis a Szakszervezetek Heves megyei Tanácsa, valamint a Mátraalji Szénbányák igazi mecénásként finanszírozta a jónak ígérkező elképzeléseket. Ezeből mégis alig valósult meg néhány, s a háromezerötszáz lakosú településen élők közül csak kevesen kopogtattak itt. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy akik betértek, azok is csalódottan távoztak, mivel nem azt kapták, amit vártak. A bizonytalankodó, az átgondoltságot nélkülöző vezetés nem birkózhatott meg a tornyosuló nehézségekkel, az egyre erőteljesebb érdektelenséggel. Megfeledkeztek a széles körű tájékozódásról, az igények felkeltéséről, a kívánságok feltérképezéséről. Így aztán nem csoda, hogy elárvult a kultúra otthona ... KÖZELEBB AZ EMBEREKHEZ 1973-ban végre megszületett a rég indokolt döntés: új igazgatót neveztek ki. Nem messziről jöttét, aki nem ismeri a viszonyokat, hanem olyan szakembert, aki beosztottként korábban is az intézményben dolgozott, Misi Lajosné 1963"tól tevékenykedett itt, s ezért, tuda, mi a teendő. Céltalan kesergés, panaszkodás, segélykérés helyet mindjárt cselekedett. — Beszéltem a vezetőkkel, a szocialista brigádok tagjaival, s felmértem a dolgozók óhajait. Enélkül semmire sem jutottam volna, mert az íróasztal mellett nagy kínnal kiagyalt ötleteknek csak kudarc lehet a sorsa. Igaz, én is készítettem, ajánlójegyzéket, feltüntettem ezen több javasolt témát, ezeket azonban kiegészíthették. Bíztam abban, hogy csak így juthatok közelebb az emberekhez. A válaszok nyomán — ezekben nem volt hiány — már kialakíthattam — kollégáimmal együtt — a „haditervet”. Jól tippeltek, s lassan ki is jutottak a kátyúból. Nem rukkoltak ki máról holnapra rendkívüli eredményekkel, a tartózkodás azonban megszűnt, és a közönség korábbi jogos bizalmatlansága feloldódott: Majd fél évtizede ennek a rajtnak, s azóta egyre-másra alakultak a különböző kiscsoportok, s ezek tevékenysége folyvást tartalmasabbá vált. SZAMOK ÉS MŰHELYTITKOK A kétségtelen fejlődésről tanúskodnak a tények, a beszédes statisztikai mutatók is. Rendszeresen járnak az érdeklődők a fotószakkörbe, a nők. a kismamák klubjába^ az irodalmi színpad foglalkozásaira. A díszítőművészet kedvelői különösképp jeleskednek: alkotásaikkal számos országos kiállításon is szerepeltek, s bemutatkoztak az üzemben, a nagyközségben, hozzájárulva ezzel az izlésformáláshoz. A ház ad helyet a politikai oktatásnak, a szakmai jellegű tanfolyamoknak, a beat" a fúvószenekarok próbáinak is. Talán meglepően hangzik, de mégis így van: a TIT- előadásokat általában hetve- nen-nyolcvanan hallgatják meg, s akadnak olyanok is, amelyek kétszáz fiatalt és felnötett vonzanak. A beszélgetés során az is kiderül, hogy ez egyáltalán nem véletlen: — Nemcsak a közös kívánságokat teljesítjük, hanem gondoskodunk a színvonalról, a sokoldalú szemléltetésről is. Megállapodást kötöttünk például az Eötvös Lóránd Tudományegyetem közművelődési bizottságával. Ennek köszönhető hogy a jogi, a politikai és a művészeti sorozat senkit sem untatott. Az előadók — többek között — a színház, az irodalomtörténet, a szocialista brigádmozgalom érdekes kérdéseiről beszélnek, s annyira lekötik a figyelmet, hogy sürgetik őket: jöjjenek gyakrabban. Ez a példa is bizonyítja; milyen sokat jelent a rátermettség, a színes, az érzékletes előadói stílus. Más esetben is így igaz, s amikor épp ez hiányzik, nem marad el a bosszankodás. Ez fordult elő akkor, amikor a Gyöngyösről meghívott szakember szürkén és jellegtelenül adott tájékoztatót a születésszabályozásról. Épp ezért arra törekszünk, hogy ilyen eset még véletlenül se adódjon, mert ez sokak kedvét szegheti. Ezek után érthető, hogy az elmúlt évben a rendezvényeket mintegy százezren látogatták, s a könyvtár rendszeres olvasóinak szárny megközelíti az ezret... NEM LÁTSZAT A kétkedés néha jó kalauz, ezért az újságíró , kíváncsi volt a munkások véleményére. Annál is inkább, mert Petőfibányán olyan dolgozói kollektíva verbuválódott, amelyik nem kezeli sablonosán a kulturális vállalásokat, s mindent megtesz azért, hogy bővítse szakmai ismereteit, gyarapítsa műveltségét. Turancsics József, a gépüzem I-es pártalapszerveze- tének titkára, így vélekedik. — A brigádtagok szívesen töltik itt szabad idejük egy részét, hiszen általában tartalmas program fogadja őket. Ez a jó együttműködésnek köszönhető. Jó tudni, hogy vállalatunk nemcsak bőkezűen adja a pénzt a fenntartásra, hanem viszonzásul szellemi pallérozást szolgáló ajánlatokat is kap. Bolya Imre hegesztő lakatos társai nevében is szól: — Szeretünk olvasni. Én például több mint húsz éve iratkoztam be a könyvtárba, s kollégáimmal együtt állandó kölcsönző vagyok. A jó előadásokat sem hagyjuk ki, s műszak után sem sajnálunk erre másfél-két órát áldozni. A nekik tetsző regényeket hazaviszik, ezt statisztikai adatok igazolják. De mi a bizonyosság arra, hogy át is tanulmányozzák. A riportalanyok kissé megütköznek : — Tízóraizás közben valamelyikünk beszámol a mű tartalmáról. Persze nem az ellenőrzés a fontos — bár ez a módszer erre is jó, — hanem az, hogy felhívjuk egymás figyelmét arra, ami érdekes. Nem kétséges: a közművelődés ügye ezen a településen kijutott a hullámvölgyből. Gondok természetesen ma is akadnak, s tennivalóban is bővelkednek. A hely adta lehetőségeket az eddigieknél is jobban kihasználhatnák, s még több ember érdeklődését kelthetnék fel, ha több kiscsoportot indítanának, s több fiatalt is megnyerhetnének. Jó úton indultak el, s mivel komolyabb • nehézségeik szerencsére nincsenek, megéri továbbhaladni. .. Pécsi István Szelecsényi Norbert hatvani Y zongoraestjéről' Kitűnően felkészült, rokonszenves pianistát ismerhetett meg a hatvani hangverseny-látogató közönség Szelecsényi Norbert személyében, aki műsorának első részét ismert és közkedvelt romantikus művekből állította össze. Vannak buktatói az ilyen programnak! Mert biztos ugyan a siker, a közönségkapcsolat, de több az összehasonlítási lehetőség. Szelecsényi azonban állta a versenyt, s már Chopin Asz- dúr keringőjének előadásával megnyerte a hallgatóságot. A nagy lengyel komponista további két darabja közül különösen a b-moll scherzo tetszett. A virtuóz művet fegyelmezetten, minden felesleges érzelgősségtől mentesen szólaltatta meg a vendégzongorista. Ezután három Liszt-szerzemény, illetve átirat következett. A Villa d’Este szökőkútjai, a Szerelmi álmok, valamint Csajkovszkij Anyeginjéből a Polonéz. Valamennyi mód és lehetőség a technikai csillogásra, amellyel élt is a művész, bőven aratva tapsot, elismerést a zsúfolt, meglehetősen párás előadóteremben. A Vörösmarty Művelődési Központ közönsége az est második felében a zongorairodalom egyik legelvontabb, nagy emberi mélységeket feltáró darabját ismerhette meg. Brahms Variációk és fúga egy Hándel-témára e mű, s a kitűnő pianista különösen a fúga drámai fel- építettségével, emócionális erejével nyűgözte le hallgatóságát. Olyannyira pedig, hogy ráadást kellett játszania. A koncert „záróköve” tehát Debussy Fények a vizen című darabja lett, szi- porkázóan könnyed, hiteles előadásban, amit igazol Szelecsényi előkelő nemzetközi szereplése is éppen a szerző szülővárosában, s a róla elnevezett verseny francia zsűrije előtt. A zongoraest „narrátora” Kovács P. József előadóművész volt, aki vonzó egyéniségével, zenei ismeretgazdagságával kellemes légkört teremtett a közönség körében. (m—ö) Kenyér mézzel Gyermekkoromban a mézes kenyeret szerettem legjobb ban. Később már irtóztam tőle! Csurgóit, csepegett, émelygős volt, rontotta a fogaimat és hizlalt. A minap régi pajtásom kenyeret evett mézzel. , — Tudod, én hízhatok! Vásággyal együtt vagyok hetven kiló. Aztán az orvosok is ajánlják. Pempő, vitaminok, mi-, egyebek, szóval, erősíti az idegeket. — Miért? Ideges vagy? — Csupán valaki miatt émelyeg néha a gyomrom. í — Milyen ember? Válasz helyett a kanálra csavart egy csomó mézet és magasról a kenyerére csorgatta. — Ilyen! Nem akartam belemenni a dologba, ezért a bolond időJ járásról, a meteorológusok ordító bakijairól, meg aztán a „csapat” hazatéréséről kezdtem a szót. De ő nem és nem! ö egyfolytában csurgatta a mézet a kenyérre. — Tudod, ez olyan ember, aki mindenhol, mindenkinél jól fekszik, hogy úgy mondjam, mindenütt fején találja a szöget. Ez folyton derül és nevet, legrosszabb esetben mosolyog. Felsőfokú jelzőkben és népmeséi idillekben beszél. Már- már azt hiszem, szerelmes az egész világba: — Tudod, aranyos Kázmérkám, nem érdemes ezen viJ tatkozni! Nézd, csillagom, ez magától érthetődik. Ö, istenkém! Ne is gyötörd magad ilyen hülyeségek miatt. Majd megoldjuk.. . Szóval telis-tele van ilyenekkel! Egyszer egy fontos tárgyaláson szópárbajba került az egyik üzletféllel. Csodálatos volt! Hallgasd csak meg: No, de drága Jencikém! Te tudod, hogy a mi két év.' tizedes forró barátságunk elévülhetetlen. Jól tudod, mennyi^ re szeretlek és különben is ebben az idegtépő világban csak nem... És a szép szavak mellett már készítette elő az apró kis aknákat, amelyek később felrobbantak. Amikor a szóban forgó üzletfelet leváltották, így jött be az irodába : — Gyerekek! Megőrülök ezért a drága Jenciért. Szólja-- tok hozzá ! Pedig milyen tündéri gyerek volt... Megint előkapartam újabb témákat, de ő nem tágított: — Szóval, megbolondít! Hallanád, amikor telefonál: — Puszillak, drága barátom! ölellek! — Biztosan jól ismerik egymást. — Kétszer látta életében ezt az embert. A beszélgetésen érdemes elgondolkodni, talán vannak hasznos tanulságai: Sajnos a haverkodás, az édeskés beszédstílus mögött van „szociológiai” háttér. A kirakatba tett szeretetjelek általában minden értelmes embernek gyanúsak, mégis hajlamosak vagyunk arra, hogy komolyan vegyük, elhiggyük őket. Mind gyakrabban előfordul, hogy hivatalos tárgyalásoknak, megbeszéléseknek, üzleti vitatkozásoknak is effajta „magán” légkört adnak. A vitatkozók becenevükön szólítják egymást,' mézes-mázoskodnak és túlcukrozott gesztusokai közelednek egymáshoz. — Egy nagy család az egész ország! Panaszkodnak folyóirataink, hírközlő szerveink és magunk is, hogy elidegenedünk egymástól, hogy elszakadnak egymástól az emberek, miközben a hivatali éleiben elszaporodnak a puszilkodó, családias megnyilvánulások. Fonák helyzet! Kinek-kinek érdemes lenne rajta el tűz nődni és ha úgy látja jónak, tenni is valamit. A saját érdekünkben! ! Szalay István Fonott bútorok exportra A Fonottbútor- és Kosár- ipari Háziipari Szövetkezet az idén mintegy hatvanmillió forint értékben készít kü1978. június 16., péntek lönféle bútort. Termékei nyolcvan százalékát tőkés exportra szállítják. A bútorok alapanyagának egy részét saját fűztelepükön termesztik. . Képünkön: nádból készítik a kényelmes foteleket. (MTI Fotó — Balaton József felvétele —■ KS) MOLNÁR ZOLTÁN) ? 21. — Miért, talán műanyag ebédre számítottál? — kérdezte fensőbbséggel Lajos bácsi. — Kérsz még eggyel? • — mutatta fel a pálinkásüveget. . Kati az erős kisüstitől még mindig krákogó Apura és Anyura nézett, és odanyújtotta a poharát. — Ha koccintasz velem, Lajos bácsi! Készséggel kocci ntott ; nyújtotta volna a szülőknek is, de ők elhárították. — Kislányom, az eljegyzésed napján talán mégsem illik illuminált állapotban fogadnod a vőlegényedet és a szüleit! — Igenis, Anyukám. Csak azt nem tudom, mi lesz velem, ha kikerülök a kezed alól. és már nem tudsz nevelni. .. Anya és leánya egyszerre sóhajtottak fel. De Gittának volt annyi humorérzéke és bölcsessége, hogy egyszerre nevették is el magukat. — Segíthetünk, Lajos? — Természetesen; ott a vereshagyma, már lehet is darabolni. Nem nagyon apróra vágni, csak mint a hüvelykujjamon a köröm. És nagymama? — jutott eszébe. — Majd Apu idejében ér- temegy... csak ide Óbudára, tudod, néhány perc. Lajos bácsi furcsán pislogott Gittára; ez talán azt jelentette, hogy akkor meg miért engedték Aput inni. De nem szólt. Vette a nagy kést és vágta tovább a húst. A faggyút gondosan lefejtette, de a lefosztott csontokat a hús közé rakta. — Ez birka, te Lajos, nem tréfáltál? — Gittám, neked nem kell belőle enned; a másik edényben halászlé lesz. — Az mindjárt más — mondta Gitta, aki egyébként á halászlét is utálta. De nem is az volt a legfőbb gondja, hogy ő mit fog enni, hanem hogy a Tibor szülei hajlandóké egyáltalán még csak meg is kóstolni ezeket az ételeket. Bár ki tudja, ez ' most valami művezető, vagy üzemvezető, de azelőtt közönséges munkás volt. Csak hogy a fiuk ilyen tudósféle, azért gondolta őket is hosszú ideig valami értelmiséginek. Ami azt illeti, Kati nem sietett őt annak idején megfelelően tájékoztatni. Lajos bácsi minden zsiradék nélkül csak berakta együtt a húst meg a hagymát a bográcsba, sót meg paprikát szórt rá, és már gyújtotta is meg a szalmacsutakot. Másodpercek alatt ropogott a tűz; — Zsonglőr, vagy, Lajos! — tetszett Apunak a gyors tűzgyújtás. Ö nyilván estig sem tudta volna ezt a szabad tüzet meggyújtani. ___ — Majd akkor nyilatkozz, ha megetted! — mondta a dicséretre Lajos bácsi. Kati visszament a kocsihoz, és kezdte lehordani a pincébe az italokat. — Nem azt mondtad, Anyu, hogy először is legyünk túl az italokon? — Ó, igen; közben elfelejtettem. Apu szó nélkül jött segíteni. Szépen körben leraktak mindent a földből való fal mellé. De Katiban nem lankadt a szorgalom; rögtön ment visz- sza a tűzhelyhez segíteni. Ám közben meglátta a Volkswagent. Vagy százötven méterre állt meg nagy tétován. Persze, ez a mulya Tibor nem képes egyedül idetalálni, s akaratlanul is játszik kedves szülei idegeivel. Hiába tárták ki előre a kaput is; ahhoz, hogy észre vegyék, el kell jönniük idáig. Felkapott egy konyharuhát, amibe a papíron kívül a hús lehetett becsomagolva, de már csak feleslegesen hevert a füvön, s kiment vele integetni a kapu elé. — Nem a te Katid az ott? — kérdezte a kocsiban Tibort a mamája. Tibor feltette-levette a szemüvegét. — Igencsak — mondta nem túlságosan határozottan. _ ■ I ..W ' í___, — Egészen csinos kislány Így messziről... — mondta az apa és gázt adott. Kati, mint egy közlekedési rendőr, mutatta az utat, be a kapun, a Zsiguli mellé. Tibor lépett ki először, hogy udvariasan kisegítse az anyját, de Kati nem adott neki erre módot, hanem mint egy — a pillanat ihletettsé- gében elérzékenyült — menyasszony, vőlegénye mellére és karjaiba vetette magát. Hadd lássák a szülők, hogy mennyire szereti gyermeküket. Szerencsére akkor már jött, kezét gondosan megtö- rülgetve, Anyu, s hozzáillő méltóságos lassúsággal Apu is; így amíg a fiatalok kibontakozhattak egymás öleléséből, addig a szülők is puszit, kézfogást és barátságos hátbaveregetést váltottak. — Hát nem szép pár! — fordult Anyu Tibor mamájához, aki éber anyagi ösztönével immár sokadszor éppen most is azt fürkészte, menynyire lehet elhinni, hogy ez a szemrevaló lány éppen az ő, az életben meglehetősen idétlenül mozgó, és korántsem daliás fiába szerelmes, ö ugyan igazán tisztában volt Tibor szellemi és jellembeli értékeivel, s hajlamos is volt elhinni, hogy valaki belészerethet, de volt benne annyi tárgyilagos kételkedés, amennyinek a leküzdéséhez az eddiginél több bizonyosságra volt szüksége. De ha elképzelte is, hogy ez a lány már annyira ismeri Tibort, hogy belső értékeibe szeretett bele, azt azonban semmiképpen sem hihette, hogy fia még a lány myjá- nak is igazán tetszik. így; szép pár. j (Folytatjuk), fi j
