Népújság, 1978. június (29. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-02 / 128. szám
✓ Az ünnepélyes pillanat: az új igazolvány átadása (Fotó: Tóth Gizella) Az alkalom ünnepi volt — ehhez mérten szépen kiöltöztek a felsőtárkányi gyerekek. Gyerekek? Most már ők, a nyolcadikosok ugyancsak kétségbe vonnák e minősítést, sőt visszaminősítésnek tartanák! Igen, mert azon a napon „jogerős’’ állampolgárokká váltak, azaz megkapták a személyazonossági igazolványukat, mely most már hivatalosan is jelzi: tulajdonosuk a Magyar Népköztársasághoz tartozik. Mindenképpen komoly dolog ez, hiszen későbbi ügyeikben valahogy mindig szükség lesz az igazolványra. A pillanat komolyságát ők Is érezték, az első s. k. aláírás jelentőségét, amelyet még megpecsételt Kása József rendőr hadnagy kézfogása, gratulációja. A nevekkel túl sok baja nem volt a hivatalos eljárásnak, mivel köztudomású, hogy Felsőtárkányi zömmel Bajzátok, Kakukkok és Ba- kondiak lakják. — Tudod mit jelent a személyi igazolvány? — kérdezem Bajzát Editet. — Persze! — és már sorolja is: — Mindenki 14 éves korában megkapja és végigkíséri az egész életén. Így kaphatok útlevelet, s ez az OM0Mii 1978. június 2., péntek okmány igazol, ha valamilyen ügyet Intéznem kell... Náci, azaz Bajzát Ignác közbeszól : — És fel kell mutatni, ha a rendőr kéri! — Csak akkor? — És..., ha bárki, hivatalos személy kéri. Például a vasutas. Ahogy nézem, alaposan felkészültek az új igazol- ványtulajdonosoü erre a napra. Mindez a felsőtárkányi községi tanácson zajlott le, ahová aznapra „kiszálltak” az Egri Járási-Városi Rendőrkapitányság Igazgatásrendészeti dolgozói, Pethő István főhadnagy és Kása József hadnagy. Az ügyintézést megkönnyítendő, alkalmanként ellátogatnak a községekbe. hogy helyben megoldják az esetleges igazolványcseréket és érvényesítéseket is. — Ennek a munkának már megvan a hagyományos rendje. Odabent tudjuk, hogy mikor jár le valaki igazolványának az érvényessége, a helyi tanács segítségével elvégezzük a szükséges adminisztrációt. s a helyszínen már percek alatt történik minden. Jó így. hiszen egész nap itt vagyunk, hivatalos ügyintézés címén nincs munkakiesés, mert a délutáni műszak — igen sokan a Ber- vában dolgoznak — munkásai délelőtt átvehetik a csere —. vagy a felújított igazolványt és fordítva. Erre a Fej és kalap — Nem azért van az embernek feje, hogy legyen mire á '%■ kalapot rátenni —, tartja a mondás. Tehát mindig gondolkodni kellene! És azután cselekedni. Gyakran előfordul a másik véglet Is, amikor a csavaros gondolkodás, a túlszervezettség okoz gondot, lassítja le az életet; Csinálják a járdát. i • — Végre egyszer már lesz rendes járdánk! Még társadalmi munkával is hozzájárultak az utca lakói. Fél évvel később ugyanez a boldog ember felháborodottan jön: — Képzelje már el! Felbontják az új járdát. Szaladgálás, telefonok egész sora, míg végül kiderül, hogy nem passzióból, hanem nagyon is nyomós okok miatt bontják fel a járdát: ‘Az utcában vezetik a gázt. Sőt! Kicserélik a vízhálózatot is. — Ki hallott még ilyet? — mondják amazok. — Vezetjük a gázt, és ők háborognak! — A gáznak örülünk! — Mi akkor a baj? — A járda! Az új járdát rázatják szét a légkalapáccsal; — Ja, kérem! Az nem a mi profilunk. Valahol bizonyéra fogasnak használták a fejüket az emberek... Egy másik eset: Lambériáznak a szobában. Jó szándékkal több anyagot hoznak, hogy válogatni tudjon a szakember az egyébként nem első osztályú áruból. Jön is a kitűnő munkás hírében álló szakember. A faluban az ő általa felrakott lambériát bárki megcsodálhatja. — Megérkezett? ; ; — Itt vagyok, kérem! ' \ — Ugye, szép lesz a lambéria? Az összeillesztés, a fugák.« — Tessék csak rámbízni! Megettem már a kenyerem javát, és úgy gondolom, hogy a szakmában.. 1 — Tudom, tudom! Sok jót hallottam magáról. Elkezdődik a munka. Ember van, anyag van, hiba nem lehet. Este azután mégis jön a csalódás! — Miért? Nem tetszik talán a munkám? — Dehogy nem tetszik! Szépen illesztette össze. Csak ezeket, a fülledt fekete szálakat miért rakta be? Itt a sok jó anyag! Miért nem válogatott? Nézze csak! Még vissza is viszik a sok szép hibátlan lécet. Az ember csak a fejét csóválja és vakargatja a homlokát. — A jó Isten se figyelte, hogy melyik milyen! Deszka, deszka! De az összerakást, a munka minőségét megnézheti. — Sajnos, most már egy életen át nézheti az ember... Szóval, így állunk a fejjel, meg a kalappal. Pedig a lambériás ember nem volt rosszindulatú. Részeg sem! Csak éppen elfelejtett gondolkodni... — Megesik! — mondhatjuk rá megbocsátólag. Ez azonban nem ilyen egyszerű! A mi világunkban nemcsak az emberek kézügyességére, „melójára” van szükség, hanem az értelmükre is. Okos, gondolkodó, előrelátó munkásokra, parasztokra és értelmiségiekre. Mert ma már nem elég. ha beállunk az eresz alá. amikor esik az eső... Szerencsére! Szalay István — A csónakház szent hely. Lajos bácsi egyelőre csak minket tisztelt meg a meghívásával. De nekem az jutott az eszembe, hogy ha már úgyis mindenáron eljegyzést kell csinálnunk, ez a csónakház volna a legalkalmasabb hely ennyi ember összecsődi- tésére. Alkalmas, azt úgy értem, hogy szóval a maga alkalmatlanságában. Itt aztán semmit sem kell valami nagy szertartásossággal csinálni, mert egyszerűen úgyis lehetetlen. Nincs mód, legfeljebb valami indián szertartásra. Azt hiszem, hogy az én szüléimét rá lehetne erre venni. Mit gondolsz, a tieidet? — Miért ne lehetne? — mondta Tibor, — Nem tudhatom ugye, hogy nem kívánnak-e ... hogy is mondjam... kulturáltabb színhelyet egy ilyen szertartás számára ... — De hiszen azt mondtad, nagyon szép. — Szép, persze. Vadregényes. De hogy egyebet ne mondjak, budi van. A bokrok mögött, ugye; nagyon diszkréten elhelyezve; de mégsem egy vízöblítéses városi vécé. Tibor elgondolkodott Katinak legalább határozottan az volt a benyomása róla, hogy gondolkodik. Aztán meghökkentő kijelentést hallatott. — Én még sohasem láttam ilyen izé ... budit. — Most majd fogsz látni! — mondta Kati határozottan, sőt szinte diadalmasan. — Sőt! Apukád és anyukád is látni fognak. Budit! Nem is értette, hogy miért ingerli annyira a budi isme- Z retlensége Tibor, vagy Ti- 1 borék előtt, hogy égi-szerre j mindenáron mutatni szeretne ! nekik valódi budR Hiszen neki magának ser /olt sokkal több ilynemf ípasztala- ta. _ (Folytatjukf faj Vendégművészek az Operában Júniusban ismét több neves külföldi énekesnek és balettművésznek tapsolhat a főváros operabarát- és balettkedvelő közönsége. A hónap legnagyobb érdeklődéssel várt operaházi vendég fellépése a moszkvai kamara operatársulatának budapesti szereplése lesz. A régi orosz dalművek fölele- venítésére és a szovjet zeneszerzők operáinak, valamint a nyugat-európai kamarairodalom legkiválóbb alkotásainak bemutatására, a moszkvai nagyszínház művészeiből alakult együttes elsőkent június 9-én lép az Operaház közönsége elé. Hasonlóan nagy érdeklődéssel várják a balettkedvelők a világhírű francia balettművész, Bejárt „XX. századi balett” néven ismert társulata három szólistájának — Jorge Donnak, Daniel Lommelnak és Markó Ivánnak — június 6-i és 7-i operaházi vendégszereplését. !H9l7PBlS1HQÍ(flÍtf3 Az- °rszág dső múzeumiskolája a szigetvári Zrínyi várban ■IIIILvllllllu!liUIU működik, ahol a látogatók — a múzeum és a vár megtekintése után — különböző előadásokat hallgathatnak Szigetvárról és a Zrínyiekről. Képünkön: a múzeumiskola „hallgatói” megtekintik a várat és vármúzeumot. (MTI fotó — Bajkor József felv. — KS) Egri hangversenyek Ma két érdekes, közérdeklődésre is számottartó zenei esemény lesz Egerben. Délelőtt tíz órától a könnyűzenei stúdiósok záróhangversenyét rendezik meg a Bartók Béla teremben. Az Országos Köny- nyűzenel Szórakoztató Központ Heves megyei tagjainak évzáró bemutatóján a magyarnóta- és táncdalénekese- ket. tánc- és népzenészeket Balassa P. Tamás, az ismert zeneszerző fogja minősíteni. A szakmunkás és szakközépiskolai tanulók részére szervezett hangversenysorozat utolsó koncertjét is ma rendezik az egri 212-es Szakmunkásképző Intézet udvarán. Az este 7 órákor kezdődő műsorban ezúttal klasszikus operetteket és; szimfonikus könnyűzenei darabokat ismerhetnek meg diákjaink. A programot szerzőként Strauss. Fischer. Gershwin és Addinsel nevei fémjelzik. IVIOLNÄR ZOLTÁN : mm ELÜECIZE 9. Leszaladt a partra, a cipője orrával beletúrt az apró szemű kavicsba. Lajos bácsi még matatott valamit a csónakházban. Kati elképzelte, hogy ha most megházasodnának Tiborral, aztán itt töltenék a mézesheteket, utána ő meghalna gyermekágyi lázban, vagy miben is? Tibor egész életében őt gyászolná, soha többé meg nem nősülne, s nem hozna ide nőt sem, soha. Tibor? Először is az csavarná az ujjára, aki akaçja. Bár bánatos volna, vagyis inkább bosszús. Egy darabig nagyon is bosszankodna, az bizonyos. Hogy amikor már olyan szépen elrendeződött az élete, egyszer csak fuccs! — nincs feleség. Ilyen szemre és ágyba való jópofa kis feleség. Kezdhetne mindent elölről, mennyi vesződség ... szóval nagyon kellemetlen lenne. De a bánata azért csak addig tartana, amíg egy másik nő, aki úgy látja, hogy megéri neki, fel nem karolná. Nem volna nehéz. S amikor ezt így elgondolta, valahogy olyan szomorú lett tőle. Szomorú és bölcs. Nem is -gyászolna a nyavalyás. Valójában csak önmagát sajnálná, engem bizonyisten nem is gyászolna. A kis kavicsgödröt összeszakította a Dunával, aztán szétrúgta, felszaladt vissza az épülethez. Lajos bácsi éppen nagy, erős lakatot kattintott a vaspántra. Elnézte izmos, nagy alakját. Ahogyan a kulcsot akkurátusán zsebre tette és elfordult az ajtótól. Valahol ebben a roppant mellkasban, vagy ebben a kopaszodó fejben, ott őrződik annak a valamikori nőnek az alakja, a megszépített emlékképe vagy fantomja. Vagy harminc esztendeje. Hogy nem szakadt szét ez a mellkas? Hirtelen megérezte az alkonyt. Lajos bácsi is az órájára nézett. — Menjünk, Katikám? Kati csak bólintott, elindult. Ö ment elöl az ösvényen a HÉV-megálló felé, de a Lajos bácsi lépteinek a ropogása erősebben hallatszott, önkéntelenül is átvette ezeknek a lépéseknek az ütemét. Csak később vette észre, hogy Lajos bácsi halkan, alig hallhatóan valami menetnótát dünnyög. Ö is kezdett vele dünnyögni. Ha valaki így látna minket! Mint a bolondok. De nem járt arra senki; valami cserje mellett mentek el. Valahol felettük már fel is tűnt az első csillag. * Az anyjának csak azt mondta el. hogy ellenőrizték, van-e elég só, bors. paprika; kiegészítették a nyárskészletet, és hogy a táj, a természet lágy öle neki igazán nagyon tetszett, keresni sem lehetne eljegyzésre alkalmasabb helyet. Vacsoránál közölte Apuval is, hogy Lajos bácsi meghívta őket Tiborral a csónakházba, de ő nem is tudja, talán jobb volna, ha mindnyájan kimennének egy alkalmas hétvégén. Apura is ráférne egy kis dunai levegő, víz, napfény. Olyan régen nem voltak így együtt valahol. — Mi nem jut eszedbe, kislányom? — nézett rá egy kis ingerültséggel Anyu —, hiszen tudod, hogy mostanában azért nem járunk úgy együtt, mert közben te felnőttél és jobban szereted az önálló programokat. — De ha most éppen Katinak jut eszébe — mondta Apu —, ne rontsuk el a kedvét! Igazán kimehetnénk egyszer ... Persze, ha Lajos szívesen lát. — Majd alkalomadtán megemlítem neki — mondta erre méltósággal Anyu. Valamiért nyúlt, valamit kent a kenyerére; ez volt a mozdulata — egyébként nagyon bölcs, igazi anyui, szinte királynői mozdulat —, amellyel a dolgot (még azt is éreztette, hogy talán azért is, mert váratlanul érte, s előbb meg akarja emészteni) egyelőre levette a napirendről. Kati, ha már benne volt, Tibornak is beszámolt látogatásáról Lajos bácsinál. Öt úgyis mindig újra és újra ösztökélni kell. . SZIG Z ünnep hétköznap napra a községből száz állampolgárt rendeltünk be, köztük voltak a gyerekek -is. Az ünnepélyes alkalmak zömmel a tavaszi időszakra esnek a forradalmi ifjúsági napok eseménysorozatában, de figyelemmel az egyéb igényekre és lehetősógakre, máskor is megrendezik az új személyi igazolványok átadásának ünnepségét. A járás területén ebben a tanévben itt Felsőtárkányban került sor utoljára ünnepélyes „polgáravatásra”. Hogyan sikerült? Látni kellett volna, ahogy a gyerekek egymásnak mutogatták a legfontosabb dokumentumot, vitáztak az egyes rovatokon, s gyönyörködtek a „hagyományosan művészi” igazolványképekben... (hátai) t
