Népújság, 1978. május (29. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-14 / 112. szám
Romantikáról — romantika nélkül Az autóbuszból kiszállnak a turisták, néhány lépést tesznek, és máris felhangzik az idegenvezető szava: — Ez a Hortobágy, Európa egyik legnagyobb pusztasága. Sajátosan egyéni növény- és állatvilága van. Az évszázadok során nem sokat változott a képe... A külföldiek bámulva szemlélik a végtelen — semmit. A füves táj egyhangúságát csak amarrébb oldja fel a legelésző rackanyáj. Az emberben közben önkéntelenül felvetődik a kérdés: érdemes ezért a látványért több száz, vagy több ezer kilométert ideutazni? Mi több, az is felmerülhet: jó az nekünk, hogy csak a puszta romantikája csábítja ide hozzánk az idegenek egy jelentős részét? Sőt, az is eszébe ötlik az embernek, hogy rólunk, magyarokról, csupán a fokos, a gulyás, a paprikás — stílszerűbben a fokosch, gulasch, paprikasch — jut a külföldiek jó részének eszébe. Miközben nagyon keveset tudnak arról, hogy történelmünk nem csupán a betyár-pandúr csetepatékból, marhahajtásból, vagy a huszárvirtusokból áll. Vitathatatlan gond az is számunkra, hogy nyelvi elszigeteltségünkből fakadóan, kevéssé ismerik irodalmunkat, elsősorban Nyugat- Európában és a tengerentúl. De talán az még nagyobb gond. hogy sokan nem veszik tudomásul : az eltelt több mint három évtized alatt modern országot sikerült felépítenünk. Barátaink, a szocialista országok, persze másképpen látnak minket. Ismerik, értékelik eredményeinket, de azért még a tőlük idelátogató egynémely turista is a puszta-Magyar- ország képét hordozza magában, — ezért jön hozzánk. Az idegenfoBgalom nemcsak a szocialista országokból idelátogató turistákat jelenti! Egybe többen jönnek a kapitalista országokból is és ők sokkal „felkészületlenebbek” hazánk történelméből és mindennapjaiból, t Egyszóval szívesen zsörtölődünk azon, hogy a turisták egy jelentős része nem vívmányaink, hanem a puszta romantikája, vagy álromantikája miatt keresnek fel minket. Vajon teljesen indokolt a zsörtölődésünk? A kérdésen gondolkodva hajlamos arra az ember, hogy ezt válaszolja: nem Hiszen, ha abból indulunk ki, hogy ha valaki csak magáért a pusztáért jön ide, akkor jobb, ha el sem jön, nos, akkor sok turista nem a pusztát, de az országot sem látná. Mert ha valaki idejön, akkor akarva-aka- ratlanul betekintést nyer mindennapi, reális és nem „romantikus” életünkbe. Különben is. ha a pusztára panorámás autóbusszal viszik ki. és a csárdában jéghideg kólát, vagy sört kap, akkor csak rádöbben arra is, hogy Magyarországon sem a ló az első számú közlekedési eszköz. Az a jó hát, ha minél többen iönnek hozzánk — és minél többen mondják el majd hazájukba visszatérve, hogv mit is tapasztaltak nálunk. Mert minden propagandánál többet ér az, ha vendégünk visszautazván így hihetőbbnek tűnő tapasztalatait mondja el ismerőseinek, barátainak. Ám nem kell szégyelnünk: a romantika jelentős idegenforgalmi vonzástényező. A Hortobágy vonzóereje éppen abban rejlik, hogy' különleges ritkaság. Ha nem az lenne, kit is érdekelne? És vajon baj-e, hogy a híres puszta egyike a mi nemzeti értékeinknek? A baj inkább az. hogy néha nem hívjuk fel a figyelmet értékeinkre. Jobb idegenforgalmi propagandával — például — az egri csillagda, a Specula, nem csupán az országban. de Európában is híres lehetne. Visszatérve az előző gondolathoz: baj-e az, hogy mondjuk a magyar turistát az ősi tajga romantikája is csábítja a szovjetunióbeli utazásra? És, ha valaki éppen ezért kel útra, akkor ez azt is jelentené, hogy az nem értékeli kellően a Szovjetunió mai .eredményeit? Avagy a hollandiai szélmalmok azt sugall- ’ nák. hogy a búzát ott még ma is azzal őrlik? Az álromantika ellen hadakozván — néha azt is oda soroljuk, ami jó, hogy romantika — a mosdóvízzel együtt a gyereket is hajlandóak vagyunk kiönteni. Tudomásul kell azt is vennünk — ezzel egyáltalán nem becsülve le eredményeinket —, hogy amíg mondjuk — Eger történelmi belvárosa sehol máshol nem található meg a világon, addig modern (?), lakótelepeink nem jelentenek különösebb látnivalót az idegennek. A turista' a történelmi belvárost akarja látni, a várat — és szeretne hörpinteni egyet- egyet a híres borokból is. Ezért jön ide elsődlegesen —, de közben természetesen mást is lát. Látja, hogy országunknak van ereje és tehetsége ahhoz például, hogy műemlékeit védje, ápolja, látja, hogy az utcán jól öltözött emberek sétálnak, egyszóval látja, hogy nem élünk rosszul. Egy kicsit visszájára fordítva a gondolatot: inkább az az ember érzése, hogy múltunkat, tradícióinkat és még azt is hozzáteszem, hogy építészeti, vagy népszokásbeli érdekességeinket nem használjuk ki kellőképpen az idegenforgalom még gyorsabb fellendítésére. Kevés a hangulatos, magyarosan berendezett étterem, helyettük viszont sok olyan ,,modern” vendéglátóipari egység épült, amelyik inkább taszít, mint vonz. És kevés a program is, pedig ma a turista nem csupán kószálni, hanem nézni is akar. Egy nemrégen közzétett ENSZ-statisztika szerint az elmúlt évben hazánkban az átlagot meghaladó mértékben növekedett az idegen- forgalom, és jelentős hasznot hoz népgazdaságunknak. Magyarország pedig nem bővelkedik az idegenforgalmi vonzástényezőkben, hiszen például tengere sincs. Mindebből kiindulva tehát nem ártana egy kicsit átfésülni az idegenforgalommal kapcsolatos nézeteinket. Ügy, hogy valós idegenforgalmi értékeinket — nem az álromantikát — használjuk ki még jobban, hogy jöjjenek hozzánk többen, és ismerkedhessenek meg nem csupán a múltunkkal, hanem a jelenünkkel is. Kaposi Levente Újra a lépcsőzetes munkakezdésről Mielőtt végleg elfelejtenénk.. OLT AN TÉMA, amelynek érdekében ha valaki szót emel, nem nagyon bízhat a gyors sikerben. E sorok írója sem hiszi, hogy fergetegesen gyors változásokat érhet el cikkével. Akkor miért pazaroljuk a papírt, koptatjuk mégis a tollat? Attól a makacs meggyőződéstől vezérelve: hogyha nem hagyjuk végleg elaludni az egyszer már vitára bocsátott, érvekkel támogatott és ellenérvekkel támadott javaslatot, előbb- utóbb mégiscsak érünk el eredményt. Többször írtunk már e lap hasábjain is arról, mennyi gonddal jár a megyeszékhely egyébként örvendetes iramú gyarapodása, terebélyesedése. A munkahelyekhez közel akarnak lakni a dolgozók, épüljenek hát nagy lakótelepek: mindannyiunk örömére százával adják át évente a lakásokat ezeken a lakótelepeken. A munkafegyelem egyik alapfeltétele a műszakkezdés pontossága: a gyárba, üzembe tehát időben meg kell érkezni. A város hajnalban ébred, s egyszerre indul az ipartelepek felé. Az senkinek sem róható fel bűnéül, hogy éppen a kezdésre akar odaérni, s nem félórával hamarabb. Eredmény: egymást taposva utazik a tömeg reggel fél hat és hat óra között. Negyed hétkor aztán jó, ha ketten, hárman lézengenek a helyijáratokon, majd nyolc előtt egy félórára megint összezsúfolódik az utazók sokasága. Járatsűrítés, forgalomszervezés, automata jegykiadó, jöhet akármi: a csúcsforgalom idegességét nem tudja megszüntetni a Volán. EGYSZERŰNEK látszik a megoldás: legyen még több autóbusz. A forgalom ugyan évről évre nagyobb, de ezt meg kell előzni a férőhelyek gyarapodásával, s egyszer majdcsak megszűnik a zsúfoltság. Sajnos, ez mégsem olyan egyszerű. Először azért, mert nem lehet hozzájutni ennyi autóbuszhoz, s őszintén szólva pazarlás is lenne ezeket a járműveket napi egy-két órás forgalmi csúcs miatt tartani. A Volán megyei vállalata a felelős azért, hogy Egerben kulturáltan, megbízható gyorsasággal lehessen utazni. A fuvarozó feladata kielégíteni a fejlődő város — mondhatjuk így: nagyváros — igényeit. Az, akit félrelöknek, megtaposnak a reggeli csúcs- forgalomban, munkahelyére érve első dolga a telefonhoz ülni és „jó reggelt” kívánni a közlekedési vállalatnak. A Volán az utóbbi években sokat tett azért, hogy minél kevesebb okuk legyen panaszra a helyi járatokon utazóknak; sikerült fokozatosan korszerűbbekre cserélni a régi csuklós. autóbuszokat, mozgékonyabbak, gyorsabbak a mostani járművek, kevesebb időt vesz igénybe a le- és felszállás. Valamivel tehát jobbak a körülmények, mint mondjuk két évvel ezelőtt; holott az utasok száma is gyarapodott. (Biztosan szerepe volt az elmúlt évi fejlesztő, szervező munka eredményeinek is abban, hogy a vállalatnál éppen a megyeszékhely tömegközlekedéséért felelős egri személyforgalmi főnökség nyerte el az MSZMP KB jubileumi oklevelét ...) A helyzet javult, de azt is látni kell: amíg a csúcsidőkben a kocsik kihasználtsága száz százalék körüli — az utasok szerint néha több is —, addig a napi átlagot tekintve a harminc százalékot is alig haladja meg. Ha hozzászámítjuk ehhez egy-egy kocsi másfél millió forintos árát, fenntartásának költségeit, elhasználódásának idejét, a veszteség nyilvánvaló. Tudjuk, nem az egyetlen, s falán nem is az elsőrendű szempont a gazdaságosság, ha tömegközlekedésről beszélünk, de azért erről sem szabad elfeledkezni. Különösen, ha a színvonalat nemcsak e veszteségek növekedése árán tudjuk emelni, hanem más módon is. Például: a lépcsőzetes munkakezdéssel. RÖGZŐDÖTT szokások, megszokott időpontok: hat óra, tizennégy óra, huszonkét óra, E munkaidő-beoszViszonylag kis létszámú, de nagy területű munkahely a MÁy fűtőháza ' Füzesabonyban. A nyolcvan vasutas ugyanis a négy szomszédos megyét járja. Mező- nyárádtól Ludasig szólít ják a kocsijavítókat, a villanyszerelők pedig, hogy mást ne mondjunk — s művezetőjük, Szabó József szavainál maradjunk — : pontosan 360 kilométeres hosszúságban dolgoznak a vonalakon. — Az állomások világítási berendezéseit tartjuk rendben, vagy éppen javítjuk — magyarázza találkozásunk alkalmával részletesebben is Szabó József. Ha érdekes, mondok még néhány^ számot: körzetünk hat fűtőházánál összesen 670 villany- motorral van dolgunk, s csupán, a ránézésre is szédítő, 36 méteres fényszóróoszlopból 14-et kell megmásznunk, ha a helyzet úgy kívánja... Aztán, van egy sereg olyan feladatunk is, ami különben nem ránk tartozna, de jobb híján nekünk jut. Fenntartási munkáink mellett nemegyszer, sőt, hovatovább már rendszeresen segítünk a beruházásoknál is. Mostanában például a kivitelezők által május elsejére átadott mezőkövesdi utasváró és az átadás előtt levő ludasi létesítmények hiányosságait próbáljuk pótolni, nagy bosszúság mellett. Mert, sajnos, a fővállalkozók — még ha a vasút szervezetébe is tartoznak — olyan gondok egész sorát okozzák, amelyeket igazán elkerülhettek volna egy kicsivel nagyobb körültekintéssel, figyelmességgel, felelősséggel! Mondiam-e? Adócsőn, ahol tavaly 860 ezer forint értékben végeztünk kábelcserét, az építési főnökség emberei gépeikkel feloldalon úgy széttépték a Búcsúznak a gőzösök Fűtőházi vasutasok között, Füzesabonyban vezetéket, hogy a munkát újra kell kezdenünk! Minden ez — vetik közbe többen is körülöttünk —, csak éppen nem egy nyugodt, kényelmes munkahely! Súlyuk van a szavaiknak. A művezető hosszú szolgálata azonban, mintha valamelyest rácáfolna az elhangzottakra. Szabó József ugyanis, mint elárulja: az idén már a 40. évét tölti a vasútnál, s egy híján a tizediket itt, a füzesabonyi fűtőháznál. Még ebben az esztendőben nyugdíjba megy, sokkal fiatalabb- nak látszik. Ahogyan mondani szokás: jő néhányat igazán letagadhatna az éveiből! — Hja, sportoltam valamikor! — beszéli mosolyogva. — Fociztam a HVSE „aranycsapatában”, a „sté- cében”, meg az Antwerpen FC-ben, Sőt, belga, válogatott is voltam! Tudniillik: tizenhat évet külföldön töltöttem anámékkal... Sikeres volt az idei első negyedév is, hiszen a „részleg- vizsgálatoknál” 66 helyett 109, a kéttengelyes járművek futójavításánál 600-zal szemben 786. a több tengelyeseknél pedig az előírtnál 80-nal több kocsival végeztek. — No, természetesen hozzájárult, mindezekhez az elmúlt év közepén bevezetett teljesítménybérezés is —^ toldja szavaihoz a kirendeltségvezető —, S az, hogy 17 munkatársunknak összesen 9030 forinttal fizettünk többet, mint azelőtt, minden bizonnyal ösztönző lesz a továbbiakban is! más dolgunk miatt sokszor nem köthetjük magunkat az éppen arra tartó vonathoz, szükség van olykor a saját járgá,ny bevetésére is — mondja Bucholc Sándor, a nagy rivális, a „Törekvés” szocialista brigád fiatal vezetője. — Most is éppen útra készülődünk munkatársammal, Antal Józseffel. Nagy- útra, az én MZ 250-esem- mel... A fűtőház — ahogyan a vezetőjétől, Ferencz Sándor főfelügyelőtől halljuk — a MÁV Egri Vontatási Főnökségének kirendeltsége. A gárdája : összeszokott, iparkodó kis együttes, olyan, amelynek munkájával ált áriában elégedettek a vasútnál. Két csapatuk, a „Haladás” és a „Kandó Kálmán”: a MÁV kiváló brigádjai. A szocialista munkaversenyt kongresszusi oklevél, arany, ezüst és bronz fokozatú brigádkitüntetések fémjelzik. Ismeretlen ismerőseink a ■szerelvények mellett, alatt kopogó kocsivizsgálók, akik a megálló vonatokból „kiszűrik” a javításra szoruló, nemegysezr életveszélyt jelentő kocsikat — amelyeket aztán vagy a helyszínen, vagy pedig a fűtőházban „meggyógyítanak” társaik. — Bizony, nem könnyű idekinn — halljuk Pásztor Ferenctöl, a „Haladás” szocialista brigád egyik tagjától. Most is térdig álltunk a vízben, amikor a kerékcserét végeztük! — mutatja a helyet, ahol még az imént dolgoztak. — Ráadásul szinte mindig sürgős a feladat: vagy egy határidőre várt ex- porUvagonról, vagy romlandó húsáruval, hallal, s miegymással van megrakva a hibás kocsi. r _ — Ha ki kell mennünk, Szerszámaik, több szakma „címerei” is, miután kényszerű követelmény a fűtőhá- ziaknál, hogy a legkülönfélébb munkákhoz értsenek. Antal Józsefnek négy szakvizsgája is van már! Jóllehet, annak idején, a csepeli Weiss Manfrédnél csupán egyet választott, s esze ágában sem volt a vasúthoz szegődni. Bárhogyan berzenkedett is azonban a sínek, vagonok ellen, utóbb csak követte a nagyapját, apját, s immáron 21 esztendeje ápolja maga is a családi tradíciót. Húsz.éve itt, Füzesabonyban! Mi köti ide? Maga sem tudja. S hasonló véleményen van Cseh József brigádvgzető is. — Nem keresünk sokat — vallja —, még a vasúton belül is meglehetősen szerény a fizetésünk, kevesebb, mint más munkahelyeken. Hogy mást ne mondjak: rövid a munkaruha kihordási ideje, így aztán a korántsem vastag borítékból fedezzük még ennek a pótlását is, ha rákerül a sor, A viszontagságos élet, a sok utazgatás, külszol- | gálát miatt úgy kikészült a gyomrom, hogy már nyugállományban is voltam ! Most mégis örülök, hogy visszajöhettem, jobban érzem magamat. dolgozhatok a fűtőház- nál... — Igazán rendes fiúk — dicséri legénységét a kocsi- műhely csoportvezetője, Kiss Lajos főellenőr. — Ilyen elfoglaltság rgellett, mint az övék, még a társadalmi munkákra is szakítanak időt! Pedig többen is bejárók, nem Füzesabonyban laknak. Részt vesznek minden kommunista műszakban, szocialista szerződés alapján segítik a helyi postát, s patronálják a gimnáziumot is. A fűtőháznál — most építkeznek is. Mint az Egerből érkezett Manczur Béla fűtőházfőnök. műszaki főfelügyelő újságolja: — Szeretnénk már mi is leköltözni a megyeszékhelyről ... Kicsit szétszedettük a nagy csarnokot, s olyanná alakíttatjuk most, hogy fűthető, pormentes legyen, alkalmassá - váljon a Dieselmozdonyok javítására. Mert: búcsúznak már a gőzösök errefelé is! Ugyanekkor bőintjük a kocsiműhelyt, s természetesen jobb felszereléséről is gondoskodunk. Még az ötéves tervidőszak végéig fedett színt is kapnak végre itt a dolgozóink, „C” típusú kocsijavító bázist próbálunk kialakítani. Foglalkozunk a szakembergárda utánpótlásával is: éppen nemrég teremtettünk kapcsolatot az egri szakközépiskolával, ahonnan 20 fiatalt várunk jövőre. Reméljük, hogy a jobb munkakörülmények már őket is közénk csalják! ... . Gyónj Gyula t áshoz kétségtelenül sok rhin- den más igazodott már az életünkben. Ezért is nehéz arról lemondani, hogy egy- egy munkahelyen mondjuk ne hat órakor, hanem fél hét. kor kezdjenek, még ha ez nem is járna sok hátránnyal. Eger Csebokszári-lakótele- péről reggelente, szinte egyszerre legalább ötezren indulnak dolgozni. Az üzemek a hosszúra nyúló város két végén vannak, s különösen a déli ipartelep irányába igyekszik nagy tömeg. Ha csak két gyárban később kezdenének, máris százával szabadulnának fel az autóbusz-férőhelyek, nyugodtabb, kényelmesebb lenne az utazás. De hát, ezek az érvek több hivatalos, a döntésben illetékes fórumon is többször elhangzottak már. A Volán 4- es számú Vállalat már 1976 augusztusában részletes javaslatot dolgozott ki, hogyan valósuhatna meg a lépcsőzetes munkakezdés Eger üzemeiben. Fölmérték az utasok áramlását, számba vették néhány belvárosi intézmény, középiskola dolgozóinak, tanulóinak hatását a forgalomra, s többféle javaslatot is tettek a munkakezdés idejének megváltoztatására. Mindebből azóta egyetlen, a legkevésbé lényeges valósult meg: az üzletek később nyitnak. Az üzemek válasza mindenütt a merev elutasítás volt. Legutóljára a városi tanács kezdeményezésére tavaly az év közepén került elő a téma s akkor — döntés nem lévén — a résztvevők abban állapodtak meg: „vissza kell térnünk a javaslat vizsgálatára ...” A Volán az idén két alkalommal végzett csúcs- ideji utasszámlálást, hasonlóan a tröszt többi megyei vállalatához : mindenütt felmérték a nagyvárosok forgal. mát, hogy az adatok érvként szolgáljanak a lépcsőzetes munkakezdés bevezetéséhez. AM TAVALY ÖTA Egerben senki nem „tért vissza” a dologra. Mi teszünk hát egy bátortalan kezdeményezést, még mielőtt a téma végleg „ad acta” kerül. Pécs városában az idén sikeresnek ígérkező kezdeményezés történt ez ügyben, érdemes lenne talán ott megnézni, hogyan csinálják, s vannak már tapasztalatok — jók, rosszak egyaránt — a lépcsőzetes munkakezdésről a fővárosban is, hátha lehetne belőlük tanulni.1 Vitassák meg, vizsgálják meg részleteiben az üzemek ellenérveit: miben lehetne nekik is segíteni. Ne maradjunk le az utolJ só autóbuszról is < Hekeli Sándor ’ új felüljáró 8 „3-as”-on Oj forgalmi csomópont építésének földmunkáit kezdték el Miskolc kapujában, a 3. számú főútnak a harsányt elágazás és a cementgyár melletti szakaszán. A csomópont' kialakítása során egy 56 méter hosszú felüljárót építenek a 3. számú út fölött a Harsány felől közlekedő forgalom lebonyolítására, továbbá egy 1,2 kilométer hosz- szú új útszakasz megépítésével megoldják a cementgyár közlekedését is. A csomópont építési munkái várhatóan az év végéig elkészülnek. 1978. május 1L, vasárnap
