Népújság, 1978. május (29. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-10 / 108. szám
1978. májas 10., szerda A Nap kél 4.14 — nyugszik 19.08 órakor A Hold kél 6.42 — nyugszik 22.00 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon ÁRMIN nevű kedves olvasóinkat! A 1,Gotte Irmin” az ógermán mondákban az erős vadász mellékneve volt, és így „erőteljes” lehet a jelentése. — O — Százharmincöt évvel ezelőtt született Benito Pérez Gal- dós spanyol regény- és drámaíró, az újabb kor spanyol irodalmának legnagyobb alakja. Madridban jogi tanulmányokat végzett, majd újságírással foglalkozott. 1868 körül monarchists eszméit feladta, s ettől kezdve élete végéig következetesen képviselte a polgári demokratikus gondolatot a spanyol restauráció fojtogató légkörében. Életművének egyik fele — a Történelmi jelenetek 46 kötete — Balzac tipikus vállalkozását (Emberi színjáték) idézi. Több irányregénye (Dona Perfecta, Glória, León Roch házassága) és színműve (például az Electra) a kor időszerű világnézeti kérdéseiben foglal állást. A nálunk talán legismertebb Dona Per- fecta című regényében ármány és elszántság, jószándék és képmutatás, tiszta szerelem és sötét indulatok csapnak össze. Főhősének, Pepe Rey-nek, a rokonszenves fiatal mérnöknek elbukása, egyéni tragédiája műveszi és hiteles üzenet a spanyol múltból, a feudáús patriarchallzmus letűnőben is makacs világáról. IDŐJÁRÁS : Várható időjárás ma estig: eleinte erősen felhős idő, elszórtan esővel, később fokozatosan felszakadozó felhőzet, néhány helyen átfutó záporral. Többfelé megélénkülő, a Dunántúlon viharos lökésekkel kísért északi, északkeleti szél. Az évszakhoz képest hűvös idő. Varható legmagasabb nappali hőmérséklet 15 fok körül Közlekedésbiztonsági napok a megyébe! Mek..mmèn0.JlreL.esemè(iyek.JirEk.. Május 10. és 20. között reflektorfénybe kerül a megye közlekedése. A közlekedés- biztonsági tanács szervezésében egy sor olyan rendezvényre kerül sor, amely — akár az iskolában, akár valamelyik vállalatnál tartják meg — közös célt szolgál: a balesetmentes közlekedést. A közlekedésbiztonsági na-i pok alkalmából érdemes megjegyezni, hogy a fokozott ismeretterjesztő munka, vagy az ellenőrző tevékenység nem alaptalan. 1977-ben emelkedett a balesetek száma a megye közútjain, védelemre szorulnak a gyermekek és az idősebbek, tovább kell szilárdítani a közlekedési morált, kiszűrni az ittasan vezetőket a forgalomból. Mindezek érdekében tíz napon keresztül —, s ha nem is ennyire összefogottan, de továbbra is rendszeresen — szigorú ellenőrzésre kerül sor a megye országútjairü Természetesen nemcsak a helyszínen esik szó a közlekedési vétségekről, hanem a KBT-napok különböző rendezvényein is. Erre az alkalomra elkészül például a megye baleseti térképe, közlekedésszervező szakemberek tartana^ majd előadásokat a legjellemzőbb baleseti forrásokról és okokról dia- ési mozgófilmeken mutatják be az elmúlt év baleseti statisztikájához kapcsolódva a fontosabb tudnivalókat. A megyei KBT, illetve a közlekedésrendészet szakemberei természetesen nem árulnak zsákbamacskát: mától fokozott ellenőrzést tartanak a közutakon, s ebben az akcióba bevonják a szomszédos Borsod és Nógrád megye Traffipax-os járőreit is. Apadnak a folyók, patakok, működnek a telefonok Az utóbbi két-három napban alaposan kijutott Heves megyének is az „égi áldásból” : megállás nélkül esett az eső. Tegnap már hírül adtuk, hogy jó néhány telefonállomás elhallgatott., mert beázott a kábel. A posta szakembereinek köszönhetően a helyzet nagymértékben javult, kedd délutánra csaknem valamennyi telefon működött. A nem várt mennyiségű csapadék egyébként a megye folyóinak, patakjainak szintjét is hirtelen megemelte. Május 8-án a Tárná Tarna- méránál 409 cm-rel tetőzött. Csupán összehasonlításként megjegyezzük, hogy ez a vízmagasság 70 cm-rel elmaradt az 1974. május 8-án mérttől. A Bene-patak május 9-én tetőzött Nagyfüged- nél. A víz szintje elérte a j 290 cm-t. (1974-ben 311 cm 1 volt). ' A máskor oly szelíd Eger- patakot is „felbosszantotta” a kitartó eső, és a nagy folyókat megszégyenítő tempóban megdagadt, különösebb bajt szerencsére nem okozott. Csupán a nagytá- lyai duzzasztózsilipnél a víz által lehordott szemét elakadása kezdte veszélyesen megnövelni q patak szintjét. A helybeli lakosok és az ÉVÍZIG dolgozóinak helytállását dicséri, hogy május 8-án este 10 órára kitisztították a zsilipet, így a víz szintje jócskán lecsökkent. A települések egyetlen folyó vagy patak mentén sem voltak veszélyben, és ha nagyobb esőzések nem lesznek, további apadás várható. Az Egerben mért adatok alapján május 7-én reggel a lehullott csapadék 16,8 mm, 8-án 8,2 mm, 9-én pedig 18,7 mm volt. A tavalyi azonos időszakban mért adatok meg sem közelítették a mostaniakat. Május 9-én, ha még kissé halványan is, de percekre kisütött a nap. A közeljövőben remélhetőleg nem kell többnapos esőtől tartanunk. r Uj otthonban a fegyveres erők hatvani klubja Néhány hónappal ezelőtt bezárták Hatvanban a Fegyveres Erők Klubját, mivel a Horváth Mihály úti épület erősen megrongálódott. A ház helyreállítására nem is törekszenek, pillanatnyi tervek szerint új intézményt létesítenek majd a Hatvanas utcában. A klub eléggé sokrétű munkája azonban nem áll meg. A napokban Berták Sándor parancsnok egyezséget kötött a konzervgyári művelődési házzal, s ennek értelmében ott nyílik lehetőség az egyes szakkörök további működtetésére, valamint a nagyobb szabású ünnepségek, műsorok megrendezésére. Folytathatják tehát hasznos, érdekes összejöveteleiket az Antal József irányításával dolgozó érmészek, akik kiállításra is készülnek. Változatlanul összejárhatnak szórakozni a fegyveres testületek nyugdíjasai, a pajtásklub tagjai, s ugyancsak a gyári művelődési házban működik ezután az autósklub, amely az idén is több hazai, külföldi túrát tervez. Újdonság, hogy a Hatvanas úti lakótelep egyik alkalmas pincéjét az ifjúság számára alakíttatja át és rendezi be a Fegyveres Erők Klubjának parancsnoksága. Átmenetileg itt zajlanak majd a bábelőadások, valamint a fiataloknak rendezett különböző szellemi tornák, vetélkedők. Euente 14 ea iskolapad A Mátra vidéki Építő- és Szakipari Szövetkezet abasári asztalosrészlegében egy évben 14 ezer iskolapad készül. A mintegy 10 millió forintos értékű munkálatok a helybéli lányoknak, asszonyoknak nyújtanak munkalehetőséget. Felvételünkön Petes Gergelyné és Tóth Jánosné a kész iskolapadokat csomagolja. (Fotó: Szabó Sándor) Borult idő, sokfelé esőkkel EGRI VÖRÖS CSILLAG3 (Telefon: 22-33) du. fél 4, 6 és este 8 órakora Ludas Matyi Színes magyar rajzfilm A fél 4 órai előadáson ajándéksorsolás ! EGRI BRÔDY : 4t| (Telefon: 14-07) du. fél 4, fél 6 és fél 8 órakora ' 1 Hannibál tanár úr Magyar filmvígjáték EGRI KERT: Este 8 órakor: Szép maszk. GYÖNGYÖSI PUSKIN: du. fél 4 és este 7 órakor: A bűn története I.—II. GYÖNGYÖSI SZABADSÁG: Az ezüst tó kincse HATVANI VÖRÖS CSILLAG; Tavaszi behívó HATVANI KOSSUTH!: Változó felhőzet + ORVOSI I ÜBVELET I Egerben : felnóttbetegek részére Bajcsy-Zsilinszky utca 6. szám alatt, (Telefon: 11-10). Qyermekbetegek részére Kossuth Lajos u. 6. szám alatt. (Telelőn: 14-34.) Mindkét ügyelet este 19 órától reggel 7-ig tart. Gyöngyösön: 19 órától csütörtök reggel 7 óráig, a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rendelések közötti napi ügyelet 12-től 14 óráig. (Telefon : 11-727.) Hatvanban: 19 órától csütörtök reggel 7 óráig a Kossuth tér 18. szám alatti rendelőben. Heti időjárás-előrejelzés állja az eddigi változékony időjárást okozó ciklonok vonulásának. Eleinte túlnyomó, an borult idő várható, mely a Tiszántúlon a hét végén is megmarad. A Duna—Tisza közén változóan felhős idő lesz záporokkal, zivatarokkal. À nappali felmelegedés a hét közepén már eléri az évszaknak megfelelő értéket, illetve délen pár fokkal meghaladja, A hajnali lehűlés általában 7, 12 fok között várható, a hét végén átmenetileg eléri a 11, 16 fokot is. Előrejelzés a mezőgazdaságnak Az elmúlt hét időjárását az Alföldön is a változékonyság jellemezte. A hét eleji napos, meleg, derült tavaszi időjárást hirtelen esős, borult idő követte. A nappali felmelegedés például Szegeden hétfőről—keddre 15 fokkal csökkent. Szegeden és környékén kedden 35—55 mm-es esők voltak, és ezzel a május első felében ezen a területen statisztika szerinti félhavi 30—40 mm-es csapadék egy nap alatt lehullott A hét második felében átmenetileg megszűntek az esők, felszakadt a felhőzet és a több órás napsütés hatására a nappali felmelegedés ismét 20 fok fölé emelkedett. Vasárnapra ismét megnövekedő H. a felhőzet és sokfelé esett az eső. Az elkövetkező napokban megváltozik az időjárás. Az előrejelzési térképek azt mutatják, hogy az elmúlt napokban kontinensünk nyugati partjánál az Atlanti-óceánon felépült magas nyomású gerinc tartós marad, ezzel útját J A múlt hét, de különösen a hét vége bőséges csapadékot hozott. Ez kedvezően hatott a növények fejlődésére és kelésére, annál is inkább, mert a hőmérséklet is megfelelően alakult. Az elhúzódott mezőgazdasági munkákat azonban tovább késleltette, mivel a talajok erősen feláztak. Az elmúlt héten a legtöbb csapadék a Tisza mentén és az Északi Középhegységben esett. Az itt lehullott 50—70, helyenként 100 mm-t is meghaladó csapadék a felső 50 cm-es talajréteg nedvességét Az Alföld többi részén 20—50 mm között alakult a csapadék, ami 60—80 százalékig növelte az említett réteg ned. vességét. Ez a nedvességtartalom elegendő a földben levő magoknak, a gyorsabb keléshez most már több napsütésre lenne szükség, hogy a talaj felsőbb rétegei tovább melegedjenek. Az előrejelzések szerint azonban továbbra is borult, csapadékos időre kell számítanunk, a talajhőmérséklet napi középértékei 14—16 fok 80—100 százalékig növelte. körül alakulnak. Megye Talajhőmérséklet (C°) Talajnedvesség (%) 5 cm-es mélységben 0—50 cm 50—100 cm Nógrád 15 85—90 80—85 Heves 14 90—95 75—80 Borsod 14 90—95 65—70 Szolnok 16 95—100 65—70 HÉT KITÜNTETÉS. 4 Vöröskereszt Világnap aH kalmából ünnepi ülést tar-t tott a mozgalom hatvani veJ zetősége. A végzett tevéken y-i séget dr. Galambos Fszies elnök értékelte, majd drj Szabó Ferenc megyei főor\ 03 hét lelkesen munkálkodó vö- röskereszt-szervezeti tagnak kitüntetést adott át. O A NÉPÚJSÁG ÉS AZ OLVASOK. A Szakszervezetek megyei Tanácsa egri, Gró- nai utcai hírlapolvasójában pénteken kerül sor arra a beszélgetésre, amelyen a Népújság föszerkesztőhelyette- se, Gyurkó Géza és Fazekas István sportrovatvezető válaszol az érdeklődő olvasók kérdéseire. O TÖRŐDÉS A MEGRENDELŐKKEL. A gyöngyösi Autójavító Szövetkezetben fedett színt készítenek azért; — s az a tulajdonosok érdeke. — hogy megóvják az időjárás viszontagságaitól a javításra átadott gépkocsikat. + TŰZOLTÓ VERSENY. Vasárnap Tarnaleleszen rendezték meg az Eger városig járási tűzoltóversenyt, amelyen hét kategóriában 560-an indultak. A nagy sikerű vetélkedőn a városban és a járásban dolgozó önkén* es tűzoltók mérték össze tudásukat, adtak számot felkészültségűkről. O TÖBB KUKORICA. Aa országos felhívás nyomán a Zagyvavölgye Termelőszövetkezet csatlakozott a mozgalomhoz, s negyven hektárral növelte kukoricaterüle-' tét. Ha az idő engedi, a megnövelt területen ma kezdik a vetést Zagyvaszántó határában. O TANÁRI HANGVERSENY. Füzesabonyban tanári hangversenyt rendez pénteken a helyi zeneiskola vezetősége. A műsorban egyebek között közreműködik . 1 Liszt Ferenc Zeneművészé íj Főiskola vonósnégyese is. Ö KISZ-SPORTNAP. A hatvani KISZ-bizottság által szervezett női kézilabdatornát a kórház, a férfit a konzervgyár csapata nyerte. Nőt kispuska lövészetben Zólyomi Erzsébet, a férfiaknál Németh Ferenc győzött. Száz méteren Tajti Ildikó, illetve Nagy István lett az első. O NAGYÜZEMI DOHÁNY- TERMESZTÉS. Több mint 260 hektáron termelnek nagyüzemi módszerekkel dohányt az idén a füzesabonyi járás mezőgazdasági üzemei.1 ♦' NAPIRENDEN A KÖZMŰVELŐDÉS. Aktívaérte- kezleten határozták meg a közművelődéssel kapcsolatos legfontosabb feladatokat Füzesabony párt- és állami vezetői, valamint a járási székhely oktatási intézményeinek szakemberei. O CÉL A HATÉKONYABB KÖZMŰVELŐDÉS A TE- SZÖV közművelődési bizottságának tagjai vállalták azt, hogy a körzetükben lévő három-négy termelőszövetkezetet patronálják, ötleteket adnak az eddiginél eredménye-, sebb kulturális munkához. * O HATVANI GYŐZTES. Vasárnap hirdettek eredményt a Győrben rendezett Irinyi János országos közép- iskolás kémiai versenyen amelynek 126 résztvevője volt. Első helyen Kozsda Éva, a hatvani Bajza József Gimnázium 11/b osztályos növendéke végzett. O KORSZERŰSÍTÉS AP- CON. Befejezték Apc belső részén a villanyhálózat korszerűsítését. A Fő utcán, az Erzsébet téren és a Kossuth utcában mostmár negyven halogén égő biztosít jó éjszakai közvilágítást. Æêmsm mm iwwmwwmwmwwmmwmwwwmwmwwmwwwwwwwwwwwwwwwwwwvw, A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a Heves megyei Tanács napilap!« Főszerkesztő: PAPP JANOS — Kiadja: a Heves megyei Lapkiadd Vállalat. Felelős kiadó: DR. NOSZTICZIÜS FERENC — Szerkesztőség — 8301 Eger. Beloiannisz u. 3. (Pf.t 23 3301) Telefont 12-73 20- 29 24-44: 3200 Gyöngyös. Rózsa o. 11 11-697; 3000 Hatvan. Kossuth tér. 8. (városi tanács épülete), 10-21. Kiadóhivatal: Eger 3301 Beloiannisz u. 3. (Pf.s 23 3301) Telefone 12-68. — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési díj egy hónapra: 20,— Ft. Előfizethető bármelyik postahivatalnál és kézbesítőnél. — Indes 1 30062 — Révai Nyomda egri gyáregysége. Eger, Vincellériskola 0! 3. SZ. Igazgatói BEDS ISTVÁN. — HU ISSN 0133-0705. _______