Népújság, 1978. május (29. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-30 / 125. szám
JlreLmmènyek.JirBL.esemÈnyek.Jirek... khètUéàfei 1978. május 30., kedd A Nap kél 3.53 — nyugszik 19.31 órakor A Hold kél 0.48 — nyugszik 12.51 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon JANKA nevű kedves olvasóinkat! A héber „Jahve, Jehova” szavakból származik és jelentése: „isten ajándéka”. — O — Kétszáz évvel ezelőtt halt meg Francois-Marie Voltaire, a világhírű, francia filozófus és író, a francia felvilágosodás eszméinek kiemelkedő jelentőségű képviselője terjesztője, a Nagy Francia Enciklopédia munkatársa. Élesen bíráló szatirikus szelleme miatt összeütközésbe került az arisztokrata körökkel, két ízben is a Bastille- ba zárták, 1726-ban pedig száműzték. Ekkor három évig Londonban élt. Az akkor viszonylag fejlettebb angol polgári viszonyok hatását tükrözi az itt írt Filozófiai levelek. Hazatérése után cikkekben, röpiratokban támadta szellemesen és meggyőzően a feudális intézményeket, az egyházat, mint ezek legfőbb támaszát, s a tételes vallások dogmáit. Szépírői munkásságában eszméinek művészi megfogalmazását adta. A klérust, a vallási dogmákat, az udvar és az arisztokrácia aljasságait támadta írásaiban. Szelleme, eszméi a felvilágosodás áramlatának úttörői voltak. A feudális egyházzal szembenálló követőinek mozgalmát voltairianizmusnak nevezték. Hazánkban elsősorban Bessenyei György és társai haladó nézeteinek kialakulására hatott. Időjárás: Várható Időjárás ma estig: időnként erősen megnövekvő felhőzet, többfelé újabb záporral, zivatarral. Napközben megélénkülő, átmenetileg megerősödő északi, északkeleti szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 8—13, legmagasabb nappali hőmérséklet kedden: 18—23 fok között. Vándor Sándor énekkari szemle Pódiumon a vnunkaskőrusok Immár második alkalommal rendezték meg a Vándor Sándor munkás- és ifjúmunkás énekkari szemlét. A megyei bemutatóra vasárnap került sor Egerben, a Megyei Művelődési Központban. Búzás Lajosnak, a megyei pártbizottság osztályvezetőhelyettesének megnyitója után ezúttal tíz csoport állt a zsűri elé, amelynek elnöke Sapszon Ferenc Liszt- és SZOT-díjas karnagy, tagjai pedig Csenki Imre Kossuth- díjas karnagy és Juhász Frigyes zeneszerző voltak. A résztvevők: a füzesabonyi ÁFÉSZ Tinódi KamaEGRI VÖRÖS CSILLAG: (Telefon: 22-33) Du. fél 4, fél 6 és 8 órakon Fogat fogért Színes, szinkronizált, francist bűnügyi film EGRI BRÔDY: (Telefon: 14-07) Du. fél 4 órakort A kétéltű ember Színes szovjet film Este fél 6 és fél 8 óra kori! Uvegház Színes'amerikai film EGRI KERT: Este 8 órakort A zsoldoskatona GYÖNGYÖSI PUSKIN? Du. fél 4 órakor: Peti és a barométer Este háromnegyed. 6 és 8 órakor : Spanyol táncosnő GYÖNGYÖSI SZABADSÁG: Du. fél 4 órakor: Ruszalka meséje Du. fél 6 órakor: Jaroslaw Dabrowski I—II. HATVANI VÖRÖS CSILLAG: Kihajolni veszélyes HATVANI KOSSUTH: Tecumseh FÜZESABONY: Az aranyember + ORVOSI 1 ÜGYELET I Egerben: felnőttbetegek részére Bajcsy-Zsilinszky utca 6. szám alatt. (Telefon: 11-10.) Gyermekbetegek részére Kossuth Lajos u. 6. szám alatt. (Telefon: 14-54.) Mindkét ügyelet este 13 órától reggel 7-ig tart. Gyöngyösön: 19 órától szerda reggel 7 óráig, a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rendelések közötti napi ügyelet: 12-től 14 óráig. (Telefon: 11-727.) Hatvanban: 19 órától szerda reggel 7 óráig a Koséfith tér 18. szám alatti rendelőben. rakórusa, az Egészségügyi Szakközép- és Szakiskola Kossuth Zsuzsa kórusa, a Hevesi Járási Pedagóguskórus, a Mezőgazdasági Szakiskola leánykara, a Kompolti MEDOSZ Hámán Kató női kara, a 212-es és a 213-as Ipari Szakmunkásképző Intézet kórusa a Megyei Művelődési Központ Kamarakórusa, a komlói Május 1. Mg. Tsz férfikara és az Építők Heves megyei Kórusa, egy kötelező és egy szabadon választott mű előadásával adtak számot tudásukról. A legjobbaknak ezúttal az Eles Imre vezette komlói, a Tar Lőrinc által dirigált Megyei Művelődési Központi, az Ocskay György és dr. Valentin Kálmán vezette Építők, illetve a Kis- gergely Mária által irányított 212-es Szakmunkásképző Intézet kórusa bizonyult. A hangversennyel egyidő- ben az énekesek bemutatkoztak a város nagyközönségének is, délután három órakor három együttes a Bazilika előtt adott ízelítőt repertoárjából. A program közös énekléssel zárult. Baleseti krónika Az elmúlt hét végén két súlyos baleset történt a megyében, amelyek közül az egyik halállal végződött. ' Szombaton reggel nyolc óra tájban Egerbakta község belterületén Berecz János gépkocsivezető Volán tehergépkocsijával gyors hajtás miatt az egyik kanyarban átsodródott az úttest bal oldalára és nekiütközött a vele szembejövő, tehergépkocsinak, amelyet Bak Sándor vezetett. Bak Sándor súlyos, nem életveszélyes sérüléseket szenvedett Az anyagi kár jelentős. Vasárnap a kora délutáni órákban a makiári vasútállomás lezárt sorompója mellett történt baleset: a Füzesabony felől Egerbe tartó személy- vonat halálra gázolta a sínek mellett figyelmetlenül haladó Hegyi Matild 64 éves makiári lakost. A rendőrség mindkét baleset ügyében folytatja a vizsgálatot Mini külkereskedelem Gyöngyös is Halle közön Áruk a baráti országból Tömeg a bejárat előtt, fokozott várakozás az eladótérben, ez jellemezte tegnap délelőtt a megnyitást megelőző helyzetet Gyöngyösön a szövetkezeti áruházban. Most negyedszer került sor arra, hogy az NDK-beli Halle áruháza az általa forgalomba hozott különböző cikkeket a gyöngyösi vevőknek kínálja megvásárlásra. Aruk a baráti országból cím alatt lebonyolítandó kereskedelmi hét most is szokatlanul nagy érdeklődést keltett a lakosság körében is, mint eddig minden évben. Az ünnepélyes megnyitó tíz órakor kezdődött. Először dr. Boros Zoltán, a GYÖNGY- SZÖV ÁFÉSZ megbízott elnöke köszöntötte a megjelenteket, a város és a járás párt- és állami vezetőit, a megyei szövetség vezetőit, az NDK-ból érkezett szövetkezeti küldöttség tagjait. Elmondta, hogy a választék bővítésére most különböző NDK gyártmányú kempingés sportcikkeket kínálnak, felsőruházati árut a fiataloknak, de választhatnak a vevők a divatcikkek, a taka- tók és a különböző ruházati áruféleségek között is, amelyeknek az ára is kedvező. A hallei Konsument áruház küldöttsége nevében Hans Jung igazgatóhelyettes nyitotta meg a gyöngyösi kereskedelmi hetet hangsúlyozva, hogy ez a kapcsolat a kereskedelmi célokon túl a két nép barátságának elmélyítését is szolgálja. Reméli, hogy a két kereskedelmi A magyar labdarúgó válogatott hétfőn a tervezett időpontban megérkezett Argentínába. Magyarország a 15. csapat, amely a résztveszerv törekvése igazi sikert eredményez, A megnyitást követő percekben főként a gyermekruházati és a divatcikkeket árusító osztályok előtt halmozódott fel a tömeg. Mindenki mindent egyszerre akart megvásárolni jó szokás szerint. Az NDK hét viszonzásaként egy hónap múlva Halléban nyitják meg a magyar áruk hetét, amikor a GYÖNGYSZÖV Áruház ajánlja majd cikkeit a baráti ország és város vevőközönségének. vői közül a vb színhelyén tartózkodik, utolsónak kedden a spanyolok érkeznek meg. Argentínába érkezeit a magyar labdarugó válogatntt II tárgyalóteremből Szabadulás után... Ketten álltak az Egri Járásbíróság Lévainé dr. Jan- kavics Magdolna büntető tanácsa előtt. Hajsz János 28 éves büntetett előéletű makiári lakos legutóbb lopás és más bűncselekmények miatt kétévi és öthónapi szabadságvesztését töltötte, Szőllősi József 22 éves büntetett előéletű lőrinci lakos pedig legutóbb rablás és más bűncselekmények miatt négyévi és 11 hónapi börtönbüntetést kapott, mint fiatalkorú. A két fiatalember, nem sokkal szabadulásuk után, úgy döntött, hogy munka helyett „könnyebb” módszerrel tartja el magát, azaz bűncselekményeket követnek el, és az esetleges bevételből tengetik életüket Hajsz János az Egri Fegyveres Erők udvarán álló Trabant gépkocsit törte fel, s onnan elemeit egy akkumulátort. Szőllősi az Unicornis Szállónál tört fel egy személygépkocsit és azzal barátját, Hajsz Jánost fuvároz- ta. A két fiatalember közösen Is követett el bűncselekményt: február 2-án elvittek az Eger Szálló mellől egy mikrobuszt, amellyel Egyekig utaztak, február 12-én pedig megfigyelték, hogy az egri Pettyes Presszó hátsó bejáratának két ablakszeme be van törve. Az elhatározás azonnal megszületett, és záróra után behatolva az eszpresszóba, a szombati és a vasárnapi bevételt, több mint 19 ezer forintot elvittek. Az Egri Járásbíróság büntető tanácsa Hajsz Jánost visszaesőként és társtettesként zárfeltörés útján elkövetett lopás miatt, valamint jogtalan behatolás útján elkövetett lopás miatt háromévi és hathónapi, fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte, mellékbüntetésként kétévi időtartamra eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Szőllősi Józsefet visszaesőként és társtettesként elkövetett lopás, valamint egyrend- beli lopás és járműben kárt okozás miatt négyévi szabadságvesztésre ítélte, mellék- büntetésként pedig három évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A bíróság súlyosbító körülményként értékelte a vádlottak társadalomellenes és a ! társadalomra veszélyes magatartását, és azt a tényt, hogy mindketten visszaesőként követték el bűncselekményeiket. Enyhítő körülményként a vádlottak beismerő és feltáró magatartását értékelték. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlottak és védőik enyhítésért fellebbeztek. k. g. Lovasparádé Szilvásváradon Három napon' át — pénteken, szombaton és vasárnap — látványos lovasparádé színhelye volt a lipicai tenyészetéről híres, festői fekvésű bükki falu, a nemzetközi rangú üdülőhely Szilvásvárad. A hagyományos lovas- rendezvényék keretében itt került sor az állami gazdaság korszerűen felszerelt verseny- pályáján a Közép-magyarországi Területi Lovasszövetség idei díjlovagló, díjugrató, valamint a fogatok díj- és akadályhajtó bajnokságára. A versenyen a Kecskeméti Lovasiskola, a kecskeméti Kossuth, a palotási Május 1., a jászkiséri Lenin, a hatvani Lenin, a kőtelek-nagykörűi Ady, a hangácsi Rákóczi és a mezőkeresztesi Aranykalász Tsz, valamint a Gyöngyös— domoszlói, a Törökszentmiklósi és a Szilvásvárnál Állami Gazdaság képviseltette magát. Az eseményre, mint más esztendőkben is, sokan voltak kíváncsiak. A három nap során megközelítően tizenkétezren gyönyörködhettek a lovak és lovasok impozáns mutatványaiban. A pénteki versenynapon a Caprilli díjlovaglásra és a kezdő lovak díjugratására került sor. Szombaton pedig már a fogatok is pályára léptek. A lovasrendezvény közönsége láthatott díjlovaglást, díjugratást. Nagy sikert, sok tapsot aratott a bánhorváti, a palotási és a szilvásváráéi úttörők ügyességi, akrobatikus bemutatója. Igaz, az időjárás nem kedvezett a versenynek, többször megeredtek az ég csatornái, a lovassport kedvelőit azonban ez sem riasztotta el a lelátókról. Vasárnap szeles, felhőjá- rásos időben kezdődött a verseny, ám délutánra már a nap sem fukarkodott a melegével. A könnyű osztályú díjlovaglással folytatódott a program. A csapatversenyék menetét sajnálatos és szomorú esemény zavarta meg. A Törökszentmiklósi Állami Gazdaság Iramszarvas nevű, 9 éves szép telivér lova oly súlyosan bukott, hogy szinte pillanatok alatt kimúlt. A 7. számú akadály harmadik elemének 120 cm magas korlát- rúdjában elakadt a mellső két lába és szerencsétlen módon zuhant le, nvaki ütőerei megszakadtak. Hosszú időn át szünetelt a versény, amíg a megnyugtató hírt közölhette Szemerényi Lajos, a verseny irányítója: a kimúlt Iram- szarvas lovasa, Nagy György, csak könnyű sérülést szenvedett, rövid ápolás után visz- szatérhetett versenytársai közé. A csapatverseny befejezése után a 130 cm-es díjugratás következett, majd ismét az úttörők bemutatóját láthattuk. A lovasverseny csikós bemutatóval és a fogatok akadályhajtó versenyével ért véget. Az eredmények a következők: A díjlovaglás csapatversenyében első helyen végzett a mezőkeresztesi Aranykalász Tsz együttese; 2. Kecskeméti Lovasiskola; 3. Hatvani Lenin Tsz. Az egyéni versenyben az egri születésű és a mezőkeresztesiek színeiben induló Tóthpál József "vitte el a pálmát, Mohikán nevű lovával; 2. Drahos József (Kecskeméti Lovasiskola); 3. Lovász József (Mezőkeresztes). A 130 cm-es díjugratás győztesei: 1. Horváth Róbert (Gyöngyös—domoszlói ÁG.) ; 2. Kiss Gábor (Hatvani Lenin Tsz); 3. Soltész István (Hangácsi Rákóczi Tsz). Az akadályhajtó fogatver- sény győztese „A” kategóriában Bárdos György lett (Gyöngyös—domoszlói ÁG) ; 2. helyen végzett Mátyus Viktor, a Szilvásvárad! ÁG fogathajtója. (kvd) Pártnapok megyénkben Hatvanban, a városi hu «ácsnál, 16 órakor: Molná* József, a KB munkatársa; Gyöngyösön, az Egyesüld Izzóban, 14 órakor: Tuzá István, a KB munkatársa; Gyöngyösön, a Húsipar» Vállalatnál, 14,30 órakor: Horváth Tamás; Gyöngyösön, a művelődés» házban, 15 órakor: Ambrus József ; Tar naszent miklós. Metal, loglóbusnál, 14 órakor: Mis! Vilmos; Hatvanban, a tűzoltóságon, 14 órakor: Juhász Ferenc, Erdőtelken, a Ramónánál!) 14 órakor: Budai Sándor: Gyöngyösön, a Mátravldékl Építő KSZ-nél, 15 órakor; Papp Lajos; Füzesabonyban, az állami gazdaságnál, 15.30 órakor: Kalina József; Tiszanánán, a cipőipari ktsz-nél. 14 órakor: Benéző Béla tart pártnapot. i o PÁLYÁZATI felhívás; A gyöngyösi városi tanács művelődésügyi osztálya és á városi művelődési központ pályázatot hirdet olyan pia. kátok és hirdetőtáblák terve, zesére, amelyek a közművelődési rendezvények propagálását szolgálják a váró» különböző pontjain. A terveket a gyöngyösi művelői dési központ címére kell beküldeni 1978. augusztus 15-igú ♦ ÚJ GÉPTELEP. Még as idén elkészül a megye egyik legkorszerűbb mezőgazdaság* géptelepe az Egri Csillagok Termelőszövetkezetben. A csaknem húszmillió forintos beruházás nemcsak a szer. vizműhelyeknek, kocsimosóknak és a nagy műhely, csarnoknak ad helyet, hanem itt épitlk a fekete-fehér öltözőket, az egyéb szociális létesítményeket és az ebéd. löt is. O ÁBRAHÁM KÁLMÁN építésügyi- és városfejlesztési miniszter vezetésével hétfőn küldöttség utazott Varsóba, a KGST építésügyi állandó bizottságának 45j ülésére. + FIATALOK A KÖZMŰVELŐDÉSÉRT. A gyöngyösi Mátra vidéki Építő- és Szakipari Szövetkezet ifjúsági brigádjai igen sokat tettek azért, hogy segítsék a kulturált szórakozás feltételeinek megte. remtését. Az ifjúsági klub létrehozásához az elmúlt évben 150 ezer forint értékű társadalmi munkával járuU tak hozzá. O GYERMEKNAPI TALÁLKOZÓ. Az egyik gyöngyösi lakótelepen élő gyermekek találkozóját rendezték meg vasárnap a járási székhelyen. A Lakásépítő és -Karban, tartó Szövetkezét vezetői a száznál is több gyermek szá. mára színvonalas, izgalmas vetélkedőt tartottak, ezenkívül minden részt vevő gyermek kólát, csokoládét kapott ajándékba a szövetkezettől. + AZ EGRI nttörönapok keretében ma délelőtt az úttörőcsapatok reszortfelelőseinek tanácskozására kerül sor. Délután az úttörőházban az őrsvezetők fórumát, a Fegyveres Erők Klubjában pedig a pártoló szülők tanácskozás, sát rendezik meg. ^Yá VIDRÔCZKI Néptánc, 'együttes Egerben. Ünnep! műsorral lépett fel hétfőn este a gyöngyösi Vidróczk! néptáncegyüttes az egri Gárdonyi Géza Színházban. Á neves tánccsoport az előadás teljes bevételét a VIT-alapra ajánlotta fel. A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a Heves megyei Tanács napilapia Főszerkesztő : PAPP JANÔS — Kiadja : a Heves megyei Lapkiadő Vállalat. Felelős kiadó: DR. NOSZTICZIUS FERENC — Szerkesztőség - 3301 Eger, Beloiannisz ti. 3. (Pf.: 23 3301) Telefon: 12-73 20-29 24-44 ; 3200 Gyöngyös, Rózsa u. li U-697 : 3000 Hatvan, Kossuth tér. R. (városi tanács épülete), 10-21. Kiadóhivatal: Eger 3301 Beloiannisz u. 3. (Pf.: 23 3301) Telefon: 12-68. — Terjeszti a Magyar Posta, Előfizetési díj egy hónapra: 20,— Ft. Előfizethető bármelyik postahivatalnál és kézbesítőnél. — Index; 20062 — Révai Nyomda egri gyáregysége, Eger, Vincellériskola a, 3. sz.. Igazgatós EEDE ISTVÁN. — HU ISSN 0133—0705.