Népújság, 1978. május (29. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-05 / 104. szám
Harminc év Emlékek az uf Honfoglalásról Három évtizede létesült az egri tanárképző főiskola. A rangos jubileum alkalmából megszólaltatjuk lapunkban az alapítókat, az első tanárokat és hallgatókat, s ízelítőt adunk az elmúlt évek eredményeiből is. Dr. Bot György, a biológiai tudományok doktora, debreceni munkahelyén két könyvet mutat az újságírónak. Nem szerénytelenségből teszi, nem túlméretezett szerzői büszkeség sarkallja, hanem az az igény, hogy kifejezően érzékeltesse az elmúlt három évtized során kibontakozott tudományos fejlődést. Az egyik, a kevésbé díszes kiállítású, a hajdani zászló- bontást, a főiskolaalapítás hangulatát idézi, a másik, a vaskosabb, a tetszetősebb küllemű —ezt forgatják, ennek anyagából vizsgáznak az ország orvostanhallgatói — a mára utal, s egy tisztesen ívelő pályáról tanúskodik. A vendég az elsőbe lapoz, s az egykori rajtról érdeklődik .., (Fotó: Szántó György) püléseket, © — Az agrártudományi egyetemen tevékenykedtem tanársegédként. Mindössze harminc éves voltam, s éreztem, értékeltem, hogy mekkora társadalmi változás küszöbén állunk. Tudtam — s így vélekedtek kollégáim is —, hogy az új honfoglalás csak akkor valósul meg, ha erőmhöz, képességeimhez mérten a legtöbbet teszem érte. Izgatott az új típusú tanárképzés témaköre. Sejtettem, hogy mekkora feladattal kell megbirkóznunk, hiszen a semmiből kell mindent teremteni. A nehézségek mégsem riasztottak bennünket, hittünk abban, hogy úrrá leszünk felettük. Ezért fogadtam el a meghívást, s vállaltam a kémia tanszék megalakítását és vezetését. Nem volt három évre szóló program, hiányzott a berendezés, a diákok jegyzetekre vártak. Csoda-e, ha a tanárok nem ismerték az unalmat, s kevés szabad idejük nagy részét is munkára fordították. Nem a nagyobb fizetségért, hanem azért, mert valamennyiünket felelősségtudat vezérelte. Erről vallanak a megsárgult oldalak. Figyelemre méltó a mottó is. Az Engels- idézet így hangzik: „A természet a dialektika próbaköve.” Egyértelmű világnézeti alapállás... — Amikor ráértünk, a szellemi felvilágosításért ügyködQßwww 1978. május 5., péntek tünk. Felkerestük a gyárakat, a ki- sebb-nagyobb üzemeket, s előadásokat tartottunk a munkásoknak. Eljutottunk a falvakba is, 6 mindenütt a természettudományos gondolkodás jelentőségét hangsúlyoztuk. Számoltunk a hallgatóság felkészültségével, s igyekeztük a iegelvontabb dolgokat is világosan, közérthetően magyarázni. Ezt csinálták fiaink, lányaink is. A népi kollégisták lelkesedése nem ismert határt. Örömmel járták a kisebb- nagyobb tele- s nem fogytak ki az érvekből. A kultúra valódi értékeit, a rangos művészeti alkotásokat tolmácsolták azoknak, akik a szépre, az igazra 6zomjúhoztak. Egymást sosem hagyták cserben, s felkarolták azokat, akik lemaradtak: tanították őket, megértették velük a bonyolultabb összefüggéseket. Igen, a fényes szelek jobbra törekvő nemzedéke volt ez, s mi, nevelők is közel álltunk hozzájuk, elismerve szorgalmukat, helytállásukat. Akadtak köztük egy kis6é merevek? Meglehet, de túlkapásaikra felhívtuk a figyelmet, s megmosolyogtuk azokat, akik mindig csak a tennivalókat látták, s elfeledtek olykor felszabadultan szórakozni. Nemhiába szóltunk, s ezeket a régi történeteket ma már vérbeli adomákként emlegetjük. A megpróbáltatás senkinek nem vette el a kedvét. Amikor az intézmény véglegesen Egerbe költözött, a pedagógusok zöme is eljött a barokk városba. A kényelmetlenségre egyáltalán nem gondoltak. — Tanítványaink számítottak ránk, s mi nem lehettünk hűtlenek hozzájuk. Én a Klapka úti kollégiumban kaptam egy szobát, így családomat sem hozhattam magammal. Ök csak fél év múltán költöztek ide, amikor lakáshoz jutottunk. Fáradozhattunk eleget, de a sikerélmény minden gondért, bajért kárpótolt valamennyiünket. Hallgatóink megfogadták a tanácsokat, s az élet igazolta, hogy a főiskolán kapott út- ravalót megbecsülték. Nem húzódoztak attól, hogy kis falvakban, isten háta mögötti iskolákban álljanak katedrára. Nem panaszkodtak a hátrányos helyzetre, nem irigyelték városi kollégáikat. A gyors tudományos fejlődésről lemondtak. Nem véglegesen, csak időre. Addig, amíg a maguk képiére nem formálták szűkebb környezetüket. Képesek voltak arra, hogy megteremtsék a jobb körülményeket. Osztályrészük lett a megszerzés öröme, amely semmi más érzéssel nem pótolható. Nem kívántak, nem követeltek összkomfortot, hirtelen ívelő karriert. Mégis megküzdőt- tek érte, és jól képzett fiatalok ezreit küldték a középiskolába. Ezért tanultak, erre vágytak, s hivatásszeretetük ma is a régi. Ezt megtanulhatná tőlük a mai egyetemi- főiskolai hallgatók egy része ... © Neveket említ, a három évtized során meglett emberré érett tanítványokról beszél, akikkel szívesen találkozik, mert feleleveníthetnek számos kellemes emléket. Olyan sztorikat, amelyeket nem koptatott meg az idő. — Dr. Szűcs László főigazgató egyik első neveltem. Szorgalmát azzal méltányoltam, hogy már az első év végén megkértem, legyen gyakornok a tanszéken. Aztán hosszú esztendők múltán a véletlen a Magyar Tudományos Akadémián hozott össze bennünket. Én a nagydoktori értekezésem, ő a kandidátusi disszertációját védte. Elégedetten nyugtázhattam magamban, hogy majd harminc évvel ezelőtt jól választottam. Ügy hiszem: a jubileumi rendezvényen a többiekben sem csalódom. Ennél megnyugtatóbb érzéssel aligha lehetne megajándékozni egy tudóst, aki mindig megmaradt pedagógusnak. Ezért érdemes volt az új honfoglalásért tevékenykedni ... Pécsi István 400 kötet évente Másfél évszázados az Akadémiai Kiadó Határainkon túli és hazai könyvbemutatókkal jubileumi kiadványok, bibliográfiák megjelentetésével, tudományos ülésszakkal ünnepük meg az idén az Akadémiai Kiadó megalakulásának másfél évszázados jubileumát. Évente mintegy 300 könyv — egyharmada idegen nyelven — 101 féle folyóirat több mint 400 kötete hagyja el ma már az Akadémiai Kiadó műhelyeit. Az első akadémiai kiadvány 1828-ban, három évvel a Magyar Tudományos Akadémia megalapítása után jelent meg: az Akadémia alapszabályainak megfogalmazására alakult királyi bizottság jelentését adták közre. A kötet címe, szerzőjének neve megtalálható majd annak a bibliográfiai sorozatnak az első kötetében, amely 1950-ig tartalmazza az Akadémia által megjelentetett könyveket és folyóiratokat. A jubileum alkalmából csaknem 50 európai tudományos könyvkiadó képviselőjének részvételével Budapesten tudományos ülésszakot rendeznek, s ehhez kapcsolódva több száz kötetes kiállítás nyílik a Nemzeti Galériában. (MTI) Te meg én Segítség a társaság- keresőknek Köztudomású, hagy napjainkban — kortól függetlenül — gyarapszik azoknak a száma, akik nem találják meg az igényeiknek megfelelő társasagot. A Megyei Művelődési Központ gondolt rájuk, s részükre Te meg én címmel új klubot szervez. Ide mind a fiatalok, mind az idősebbek jelentkezését várják, s szívesen látják a magányosokat is, akik itt tölthetnék el tartalmasán szabad idejük egy részét. Az érdeklődők hetente egy alkalommal összejöhetnek, közös kirándulásokon vehetnek részt, zenét hallgatnak, színes tv-t nézhetnek, sakkozhatnak, s használhatják a közművelődési intézményben megtalálható játékokat is. Idővel a sajátos kívánságoknak megfelelően a hobbiknak megfelelő csoportokat alakítanak, így mindenki még jobban érezheti magát. Élt egyszer három Jegor. Egyikük — Jegor Petro- vics — bársonyfotelban ült. A másik — Jegor Ivanovics — egyszerű széken koptatta a nadi'ágját. A harmadikról — Jegor Kuzmicsról — később lesz szó. Igor Petrovics a bársonyfotel magasságából szórta az aforizmákat. Jegor Ivanovics alatt remegett a szék az elragadtatástól, miközben a bársonyfotelre figyelt. Jegor Ivanovics mindenhol és mindenkor végtelen buzgalommal idézte a magasan ülő ember kijelentéseit. A faliújságon, az értekezleteken, az üléseken, sőt az egyszerű beszélgetések közben is folyton-folyvást az első számú Jegorra hivatkozott: ,.Jegor Petrovics így mondta..., ahogy Jegor Petrovics megállapította..., ezzel kapcsolatban Jegor Petrovics már megmondta... ” A huszadik század gondolkodói és klasszikusai közül nem is ismert mást. vagy ha ismert is, nem ismerte be. Például egy adott időszak aktuális problémái kerülnek szóba. Jegor Ivanovics biztosan beleszövi a Jegor Pet- rovicstól származó idézetet. — A dolog világos, elvtársak. Nemhiába mondta meg világosan Jegor Petrovics: ,.Dolgozni kell, elvtársak, dolgozni!” Jegor Ivanovics egy cikket ír a faliújságra az üzemi konyha húsgombócának rossz minőségéről. Az alkotás lelkes sorokkal kezdődik: „A napokban Jegor Petrovics az alábbi magvas gondolatot ejtette ki: Az ízletes étel mindig jobb, mint az íztelen.” Az új típusú bútorok bevezetéséről szóló tanácskozáson Jegor Ivanovics a bársonyfotelből származó „világos kijelentést” idézte: — Ahogy Jegor Petrovics bölcsen kijelentette: Nem a szék hátára kell támaszkodni, de az aktívákra és a tömegekre.” Jó múltkor a kollégák baráti beszélgetése közben szinte könnyes szemmel mondta Jegor Ivanovics: — Nagyon tisztelem a mi Jegor Fetrovicsunkat a méIgény Az embernek vannak igényei. Ezeket az igényeket — amennyiben a lehetőségekhez szabja — általában ki is tudja elégíteni. Az igények milyensége természetesen függ az embertől. az érdeklődési körétől, az élethez való viszonyától. Természetes, hogy más az igénye az atomtudósnak és — mondjuk — a füzesabonyi fejőgulyásnak. A szocialista társadalmi viszonyok között — a műveltségi szint rohamos emelkedése, az életszínvonal fejlődése — maga után vonja az igények közeledését. A füzesabonyi Petőfi Tsz egyik éjjeliőrével beszélgetünk az udvarra kitett falócán. — Csendes most a tanya. — Május elseje van. Ünnep! Csak azok vannak itt. akiket feltétlenül ideszólít a kötelesség. Két fiatalember érkezik. Gyalog. — Mi van, fiúk? Hol a motor? A fiatalok jókedvűen csipkedik ilyen-olyan szóval az öreget. — Ha maga annyi sört meeivott volna már ma. mint mi.’ akkor éhesek maradnának a hízó marhák. Az öreg elkomolyodik és ügyet sem vetve rájuk, nekem magyaráz. — Könnyű nekik beszélni! Engem ilyen korban mes nem csinált ki egy fél liter pálinka. Ezeknek csak a sor, meg a sör! _ Máskor motorral járnak a jószágokhoz. _ Meg autóval ! Csak most, hogy ittak... — Családos emberek? — Nős mind a kettő! Szép új házat építettek. Butorm« olyan, hogy — nem tudom kicsoda az elvtars —. maganak sincs különb. — Akkor bizonyára jól keresnek? — Az állattartásban mindig megvolt a pénz! Csak itt kevés a pihenés. Hajnali háromkor kelés! Négykor mar esznek a hízó marhák, mert különben hétbaj van... — Milyen iskolája van a két fiatalembernek? — Szakmunkások! Nincs különösebb iskolájuk, de á világról mégis tudnak mindent. Lejjebb halkítom az ablakban az öreg táskarádióját, mert alig halljuk egymás szavát. — Tv minden háznál van, meg aztán forgandó mostanság a nép. Utazik, lát. hall, hasonlítja önmagát másokkal. Már az esthajnalcsillag is feljött az égen, de a mi sárba ragadt GAZ-kocsinkat csak nem húzza a traktor. — Hátha bentragadt a traktor is? Az öreg szemrehányóan tekint rám: — Hova gondol? Az én fiam a traktoros! Az a gyerek,' kérem, olyan, hogy még sehol ott nem maradt a traktorral. Annak az istene a gép. — Mióta dolgozik itt a tsz-ben a fia? — Nemrég, hiszen jóformán gyerek még. Halk szavú.' kevés beszédű legény és nem iszik! Nézze meg! Május elseje van, de mégis fel mert ülrii a gépre, hogy így bajba jutottak. •. — Miért? A többiek isznak? Egy ideig hallgat, csak később válaszol: — Látja, eltalálta! Ez mostanság az emberiség fő hibája.' Ivás, ivás! Nem mondom, volt ez mindig, de nem ilyen nagy mértékben! Valamikor egy féldecit is jó! meggondolt az ember. Most meg ugrálnak a százasok a pulton. Mintha ingyen adnák! Igények! Ilyenek, olyanok. Érdemes rajtuk elgondolkodni.7 Szalay István lyenszántó gondolataiért. A napokban valakivel telefonon közölt egy világos aforizmát: „Ember — ez büszkén hangzik!” Hogy így tudjon fogalmazni ! — Elnézést Jegor Ivanovics, ezt Makszim Gorkij fogalmazta meg — világosította fel a. titkárnő. — Biztos ön ebben, Marja Szemjonova? — Pontosan tudom. Ezt Gorkij mondta. — Megengedem, ön Gorkijtól hallotta. De én Jegor Petrovicstól. És ő kiismeri magát abban a kérdésben, hogyan hangzik az ember. Hát így alakultak a kapcsolatok a fából készült szék és a bársonyfotel között. De Jegor Ivanovics nyugodt élete hirtelen felboly- dult. Nagy csapás érte. Jegor Petrovicsot leváltották. Kiszórták a bársonyfotelből. Eltűntek a tökéletes aforizmák és a magvas gondolatok. Jegor Ivanovics belebetegedett. Idézetek nélkül maradt. Jegor Ivanovics az új főnökbe helyezte a bizalmát. Üj idézetekben reménykedett. Semmi vész — Jegor Ivanovics készen állt az idézetváltozásra. Tapasztalatból tudta: a főnökváltozás idézetváltozást is jelent. Az ügyes idézők mindig gondtalanul éltek. Érzem, hogy most már megkérdeznék: de hol van a harmadik Jegor? Rögtön válaszolok. Igazuk van, ideje szót ejteni Jegor Kuzmicsról is. Jegor Kuzmics Jegor Petrovics helyére ült. De Jegor Ivanovics reményeit nem váltotta be. Nem árasztotta az aforizmákat. Nem szórakoztatta környezetét magvas gondolatokkal. És mindenképpen, Jegor Kuzmics egyre borzalmasabban viselkedett. Nem harsogott a szerénységről. Nem küzdött verejtékező arccal a bürokratizmus ellen. ö maga volt .szerény, és úgy viselkedett, mint egy hivatalnok. Nem tartott „világos beszédeket", szófukar volt, és nem beszélt a levegőbe. Mit tehet Jegór Ivanovics? Türelmesen várt. Nem lehet, gondolta, hogy egy ilyen fontos ember meglegyen aforizmák nélkül. Valamikor csak kicsúszik valami Jegor Kuzmics száján. És Jegor Ivanovics kivárta. Egyszer valamelyik gyűlésen zaj támadt. Jegor Kuzmics tömören és világosan kimondta: „Csendet!” Többet nem mondott. Csupán egyetlen szót — „Csendet!” Ez nem aforizma. De ebből a hét betűből, ha valaki ügyes, egész jó kis idézetet tud faragni. — Elvtársak! — mondta Jegor Ivanovics a szakszervezeti bizottság ülésén. — Szeretnék csatlakozni a mi kedves Jegor Kuzmicsunk rövid, de világos kifejezéséhez. Jegor Kuzmics felkiáltott: „Csendet!” Bölcs kijelentés. Mindig csedben kell lenni. Erre tanít a vezetőnk. Megerősíti ezt a népi bölcsesség is: „Csendben egyél, tovább élsz.” Szerénynek kell lenni — a fűnél kisebbnek, a víznél csendesebbnek. Felhív ez az éberségre:: „Csendben, egerek, kandúr van a tetőn!” Jegor Ivanovics egész hé- ten az új idézetet lobogtatta. Es a nyolcadik napon újra kapott valamit. Meghallotta, hogy Jegor Kuzmics egyik látogatójának azt felelte: „Holnap, holnap majd megoldjuk.” Jegor Ivanovics ezt a holnapot” rögtön a szekere elé fogta: — Elvtársak, bízni kell a holnapi napban. Ahogyan Jegor Kuzmics kifejtette. „Holnap. holnap majd megoldjuk.” Nagyon világosan mondta. Ez csapás a panasz- kodókra és a kishitűekre. A vezetőnk optimizmusa tanít, megerősíti a jövőbe, a fénves halnapba vetett hitet. Kövessük a példát: Holnap, holnap majd megoldjuk. Amikor Jegor Kuzmics minderről tudomást szerzett, hahotázni kezdett. Sokáig nagyon vidám volt. — Nagyon nevetséges —. mondta. — Nagyon nevetséges, csak ne lenne olyan szomorú. .. (Fordította3 Migray Ernőd
