Népújság, 1978. május (29. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-24 / 120. szám
&OQG> 1 kfoáiüká/a I 1978. májas Zi.', szerda S Nap kél 3.58 — nyugszik 19.25 órakor À Hold kél 21.24 — nyugszik 5.54 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon ESZTER nevű kedves olvasóinkat! A perzsa nyelvben a „stareh” „csillag”-ot jelent, a görög nyelvben pedig ezt a fogalmat az „aster” fedi. — O — Nyolcvan évvel ezelőtt született Ferreira de Castro, portugál regényíró, esszéista, újságíró. Tizenkét éves korában — osztozva az észak-portugállal szegények jellegzetes sorsában — kivándorolt Brazíliába, ahol végigjárta az álmoktól, a hamis Illúzióktól elkábított, s az otthoni társadalmi igazságtalanságoktól megtört emigránsok rögös útját. Tizennégy éves korában írta „Bűnöző nagyravágyás” című első regényét, amely Brazíliában jelent meg. Sikerült egy újsághoz kerülnie, s egymás után láttak napvilágot publicisztikai jellegű kötetei. 1919-ben hazatért Portugáliába, ahol az igazi elismerést csak az 1928-ban megjelent Honkeresők című regénye hozta meg számára. 1930-ban jelent meg őserdők című műve; e legtöbb nyelvre lefordított portugál regényben az Amazonas-vidék őserdeiben és kaucsuk- ültetvényein eltöltött évek emlékét dolgozta fel megrázó írói erővel. Időjárás: Várható időjárás mai estig: országszerte változóan felhős ég, néhány helyen átfutó zápor. Napközben élénk, a Dunántúlon időnként viharos délnyugati, nyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 18—23 fok között. (MTI) Jirek...események... hírek. KGST-m un ka csoport Mátrafüreden A kiskereskedelmi tevékenység ésszerűsítése a feladat A különböző KGST-tagországok központi, szövetkezeti szerveinek küldöttei találkoztak hétfőn délután a mát- rafüredi Avar Szállóban, hogy hozzákezdjenek a munkacsoport negyedik üléséhez, amely a hét végével fejeződik be. A munkacsoport delegációit, valamint a hazai és szövetkezeti "kereskedelem meghívott szakembereit tegnap reggel Bartolák Mihály. a SZÖVOSZ elnökhelyettese köszöntötte. A szálló különtermében megtartott tanácskozáson dr. Bánrévi István, a SZÖVORG igazgatóhelyettese és Rózsa György, a Á tét: tévékészülék Két újság - egy rejtvény ' Helyzeti előnyben a Heves megyeiek! Közös rejtvénypályázatot indít a Heves megyei Népújság és a Lobogó szerkesztősége. A téma: Heves megye. ■ És éppen ezért — nagyon változatos. Ki-ki számot adhat róla önmagának is, mennyire ismeri szűkebb hazánk szép tájait, népviseletét, gazdaságát, néprajzát, kultúráját, idegenforgalmát. A lehetőséget ezúttal az adja meg, hogy a két újság L í Ti _ -j megyénk nevezetességeiről szóló öt keresztrejtvényt közöl. A Népújság május 26-án és a további négy vasárnap teszi közzé a rejtvényeket, melyek eredményes megfejtői között értékes jutalmakat sorsolnak ki. Érdekessége lesz a rejtvényvetélkedőnek, hogy a fenti időpontban a Népújságban megjelenő rejtvények vízszintes sorait kell jól kitölteni, a Lobogóban pedig — a június 1., 8., 15., 22-i és 29-i számainak függőleges sorait érdemes jól megfejteni. Fődíjként a rejtvényeket helyesen megfejtők között egy Junoszty típusú tévékészüléket sorsolnak ki. Vasárnap lesz a zsűrizés Kiállításra készülnek a fotóamatőrök Az egri fotóklub a napokban készül a IX. észak-magyarországi fotópályázatra és -kiállításra. A három megye — Borsod, Heves és Nógrád — amatőr fotósai közül bárki benevezhet a pályázatra olyan képekkel, amelyek két évnél nem régebben készültek, s eddig még kiállításon nem szerepeltek. Egy pályázó több képpel is részt vehet, s a témakörök is szabadon választottak. A vasárnap délelőtt kezdődő nyilvános zsűrizésen a három megyéből 30—30 képet választanak ki a tárlatra. A zsűrizés Egerben, a Megyei Művelődési Központban lesz, ahová megyénkből még vasárnap délelőtt is lehet vinni képeket. Az elfogadott munkákból június 11-én nyílik kiállítás Egerben, az új telefonközpont árkádjai alatt. SZÖVTERV műszaki igazgatója vitaindító előadása adta meg az alaphangot. Amiről szó volt, a városi áruházak munka- és üzemszervezési problémái címmel foglalható össze. Ilyen kérdésekre kerestek választ: Hová telepítsék az áruházat; milyen legyen az értékesítés módszere; a belső áru mozgatásnak mik a legfontosabb lehetőségei; az új áruháznak milyen építési konstrukciót kell szolgálnia és milyen műszaki felszereléssel kell rendelkeznie? A példát az a tervrajz szolgáltatta, amely egy megépítendő áruház dokumentációját tartalmazta. Ennek az áruháznak eladótere meghaladja a 2000 négyzetmétert. A gyakorlatot is szembesíteni akarják az, elmélettel, ezért a mai napon a GYÖNGYSZÖV Aruházat keresik fel reggel, majd innen a budapesti Skála Áruházba indulnak, hogy délután a székesfehérvári Fehérvár Áruház szemrevételezésével fejezzék be a tapasztalatcserét a KGST-tag- országok szövetkezeti munkacsoportjának tagjai. A tanácskozás holnap és holnapután folytatódik, és érdemben a jegyzőkönyv péntek esti ünnepélyes aláírásával ér véget. A KGST-munkacsoport tagjai szombaton utaznak vissza hazájukba. Vizsgaidőszak Az idén befejeződik a felsőfokú mezőfifazdasásfi technikusok átképzése üzemmérnökökké a Gödöllői Agrártudományi Egyetem gyöngyösi főiskolai karán. Az országból 1200 diplomás szakember végez. Vizsgáznak a negyedéves levelezés hallgatók is. Lengyel Ferencné üzem- és munkaszervezésből számol be Soltész Sándor főiskolai adjunktusnak. (Fotó: Szabó Sándor) EGRI VÖRÖS CSILLAG _ (Telefon: 22-33) l>u. fél 4, fél 6 és 8 órakora Két félidő a pokolban Magyar film EGRI BRÖDY '-Tf***^ (Telefon: 14-07) 1 Du. fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: 7 Pacsirta * Magyar film EGRI KERT S Este 8 órakor: ft Gyilkosság 7 az Orient expresszen GYÖNGYÖSI PUSKIN Várostérkép GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Du. fél 4, fél 6 órakor: Hyppolit, a lakáj Fél 8 órakor : Felső tízezer HATVANI VÖRÖS CSILLAG A választ csak a szél ismeri HATVANI KOSSUTH A briliánskirálynő bukása + ORVOSI I ÜGYELET 1 Egerben: felnőttbetegek részére Bajcsy-Zsilinszky utca 6. szám alatt. (Telefon : 11-10) Gyermekbetegek részére Kossuth Lajos u. 6. szám alatt. (Telefon : 14-54) Mindkét ügyelet este 19 órától reggel 7-ig tart. Gyöngyösön: 19 órától csütörtök reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rendelések közötti napi ügyelet 12-től 14 óráig. (Telefon: 11-727) Hatvanban: 19 órától csütörtök reggel 7 óráig a Kossuth tér 18. szám alatti rendelőben. Heti időjárás-előrejelzés lfâltozëkonv ALFÖLD-'TISZÁNTÚL r"T IT ..... . ■------------ ---- . __i-_-__-a ' T «« lehet számítani az Alföldön és a Duna—Tisza közén. A hét közepén változóan felhős, szeles idő lesz, kisebb esőkkel. A hajnali minimumhőmérséklet 8, 13 fok, a nappali maximum 18, 23 fok között alakul. A hét vége felé derültebb lesz az időjárás a hőmérséklet 1, 2 fokkal emel. kedik. A hét utolsó napjain és a jövő hét elején nappali felhőképződésből zivatar lehetséges. Éjszakánként 11, 16 fokig süllyed a hőmérséklet, napközben a napsütés 22, 27 fokig melegíti fel a légréteget. Előrejelzés a mezőgazdaságnak Az elmúlt héten lényegesen megváltozott az időjárás területi eloszlása hazánkban. A nagy esőzések átterjedtek a Dunántúlra, s a zivatarok pusztító károkat okoztak a mezőgazdaságban, és akadályozták a közlekedést. Az Alföldön az előző héthez képest javulás volt. Nagyobb csapadékot csak a Duna—Tisza közén mértek. A levegő nagy nedvességtartalma és az erős labilitás hatására főleg a hét KÖÖŐ5 PWÂS közepén több helyen észleltek zivatart, de a lehullott csapadék mennyisége nem volt számottevő. A nappali felmelegedés a hét végére néhány fokot emelkedett, vasárnap már 23, 25 fokot mérAz elmúlt hét folyamán az évszakhoz képest borult, hűvös, csapadékos időjárás tovább folytatódott. Az elmúlt periódus átlaghőmérséklete két-három fokkal elmaradt a sokévi átlagtól. Különösen a hét eleje volt hideg ekkor a napi középhőmérsékletek négy-öt fokkal maradtak el a sokévi átlagtól. A hét végére már az évszaknak megfelelő hőmérsékleteket észleltek. A borult időjárást majdnem mindennap csapadékhullás kísérte. Májusban Heves és Borsod megyék térségében már eddig a 100 mm-t meghaladta a lehullott csapadék mennyisége, de a Tisza mentén is mindenhol 80 —90 mm-t mértek. Az állandó esőzések belvizeket okoztak és sok helyen a talaj nem volt géppel járható. A talaj nedvességtartalma a hasznos vízkapacitás 70—80 százalékát eléri vagy meg is haladja. A mezőgazdaságban várják a napos, száraz időt, de sajnos az elkövetkező napokban még mindig számithatunk esőre, záporesőre. A napfényes időjárás csak a hét végén köszönt be. rNWB&m tek. A hét elején ismét csapadékosabbra fordult az idő, s ez a hőmérsékletben néPest Talajhőmérséklet (C fok) 5 cm-es mélységben 19 Talajnedvesség (%) 0—50 cm 50—100 cm 75—80 80—85 hány fokos visszaesést okoNógrád 17 70—75 80—8 5 zott. Heves 18 75—80 80—85 A következő napokban Borsod 17 75—80 70—75 igen változékony időjárásra Szolnok 19 70—75 65—7 0 O VERSENGŐ ElATALOWj A hét végén lezajlott a kod rábbi esős időjárás miatt éld maradt ifjú- és úttörögár lm egri városi szemléjének egyila fő programja, a harci túrái Az Ifjú Gárda szakaszai kői zül első helyen az egri dobói sok végeztek, az úttörőgard disták közül pedig a 10-es számú általános iskola diákm jai. + AT ÎFJÜKOMMÎJNISTAK SZÁMVETÉSE. A közeli na» pókban folytatódik megyénk^ ben az. if júkommunisták iá- rási és városi számadása* Május 28-án, vasárnap a gyöngyösiek, június első napjaiban pedig az egriek, valamint a gyöngyösi, illetve a hevesi járás küldöttei tanácskoznak. O HASZNOS EGYÜTTMŰKÖDÉS. A Mátravídéki Építő- és Szakipari Szövetkezet hosszú ideje' jó kapcsolatokat létesített a csehszolvá. kiai Olomuc és Rozsnyó járási építőipari vállalatokkal. Ennek keretében tapasztalat- cserékre került sor, s megvalósították a csereüdültetést is. O SEGÍTSÉG A DOLGOZÓKNAK. A Hatvani Építőipari Szövetkezet igen sokat tesz azért, hogy megkönnyítse a nehéz fizikai munkát! Ennek érdekében darut, árokásót, rakodógépet vásároltak; s jelentős összeget fordítot-l tak a hordozható fűtőberendezések beszerzésére is. + C.YEPGAZOALKODAS. \ gyöngyösi főiskola és a gyöngyöspatai Mátrai Egyesült Tsz tegnap gyeptermesztést és -hasznosítási bemutatót rendezett a gyöngyöstarjánt üzemegységben. A bemutatót Szűcs István főiskolai tanársegéd vezette. O FEKETE gölyak. á| idén újra fészkelnek fékéin gólyák a Szigetközben. Ez a zajra rendkívül érzékeny madár nemcsak hazánkban, egész Európában is ritka már. O EZ LESZ AZ ÖTÖDIK’. Az ötödik vidéki jégstadiont) ez év végén adják át Miskolcon. A városi sportcsarnok; oldalfalához épített lelátóval, kétezer néző befogadására alkalmas létesítmény sz első években hírek szerint csak tömegsportcélokat szolgál. O AUTÓVERSENY. A Volán Tröszt és a Magyar Autóklub győri szervezete a hét végén rendezi meg a X. nemzetközi Volán Rallye-t, amely a magyar országos au. tós rallye- és túrabajnokság harmadik, valamint a szocialista országok Béke—Baráti ság Kupa versenyének második futama lesz. O ÜJ MINTABOLT. 1 Az elektromos cikkektől, a szerkezeti és karosszériaelemekig, a házilagos javításhoz nélkülözhetetlen sokféle alkatrészt kínál a KERAVILL és a Trabant gyár közös mintaboltja, amelyet kedden nyitottak meg Budán, a Bartók Béla úton. + FÉL SIKER. Az utóbbi években örvendetesen növekedett az újítások és találmányok száma. de. nem hasznosítják kellő mértékben a magyar szellemi alkotásokat — hívták fel a vállalati jogtanácsosok, újítási előadók figyelmét a kedden Székesfehérvárott befejeződött ipari jogvédelmi tanácskozáson* J VSSi‘,*«ÏÎSSÆS*ÂTÏ *i\r na 1 JJ**- Kiadóhivatalt Eger 3801 Beloiannisz u. 3. (Pf.t 33 3301) Telefont 13-63. — Terjese« a Magyar Postát P»T^N.^HO MSNeoUá^070á^ postahJvatalnál ée kézbesítőnél. - Index« 30063 - Révai Nyomda egri gyáregysége, Eger, Vineeltórtskota« •Ö