Népújság, 1978. május (29. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-19 / 116. szám
\ Fokozott törődés kellene... Nyugdíjas pedagógusok megyénkben Sokan vannak, s számuk évről évre gyarapszik. A megyében nyilvántartott 6641 szakszervezeti tag közül 620 a nyugdíjas pedagógus. Ünnepi alkalmakkor szólunk róluk, szépen fogalmazott mondatokkal méltatjuk helytállásukat, a nevelés során elért sikereiket. Azt hisz- szük, ezzel eleget tettünk kötelességeinknek, s utána meg. is feledkezünk az idős óvónőkről, tanítókról, tanárokról. Nem érdeklődünk anyagi helyzetükről, nem kérdezzük őket arról, hogy miként élnek, milyen gondokkal birkóznak. Azt sem firtatjuk: törődik-e velük valaki? A tájékozódás — országos határozat nyomán ezt megtette a Pedagógusok Szak- szervezete Heves megyei Bizottságának társadalombiztosítási tanácsa — megdöbbentő adatokra derít fényt. ■. Rideg búcsú Az előbb említett szám se pontos, hiszen az alapos felmérés még nem fejeződött be. Nem is lehet teljes, ugyanis többen máshová, az ország távolabbi részébe költöztek, s ott nem keresték a kapcsolatot az intézményi bizottságokkal. Jó néhányan keserű szájízzel hagyták el egykori iskolájukat. Ez nem véletlen, mert előfordult az is, hogy több évtizedes munkájukat, hűségüket meg sem köszönték, máskor a hivatalos mondatok mögül a lényeg hiányzott: a tisztelettel társult emberség. Esetenként az ügyintézés merev és lélektelen. Sajnos — bár arra érdemesek — olykor még a Pedagógus Szolgálati Emlékérmet sem kapják meg. A nemtörődömség fura eseteket szül: egyszer — s ez megyei példa! — a férj és feleség közül csak az egyiknek jutott ez az elismerés, pedig mindkettőnek járt volna. Csoda-e, ha húzódoznak, ha nem óhajtják zavarni egykori kollégáikat? Kevés pénz Ha a nyugdíjösszeget vizsgáljuk, akkor is elszomorító tényekre bukkanunk. Száztízen még a havi 1500 forintot sem érik el. Ráadásul olyanok is akadnak köztük, akik nek egyéb jövedelemforrásuk nincs. Hogyan boldogulnak, mire futja ebből a kevés pénzből? A termelőszövetkezeti dolgozók a háztájival bíbelődnek, állatokat tartanak, megtermelik a zöldséget, a gyümölcsöt. Így aztán jobban kijönnek. De mit tegyenek az idegileg kimerült, megfáradt, egyedül maradt nevelők, akiknek ilyen lehetőségük sincs? Szerencsére alkalmanként gondolnak rájuk, s a szak- szervezet — kérelem nékül — segélyben részesíti őket. Ez persze nem végleges megoldás. A jövőben kezdeményezni kellene — az SZTK-igaz- gatóság és az SZMT társadalombiztosítási bizottságának javaslata alapján — a rendkívül alcsony nyugdíjak felemelését. Többen —, mivel egészségileg bírnák — részfoglalkozást vállalnának. Nem ismerik azonban az ezzel kapcsolatos tudnivalókat, jogszabá-' lyokat. Ráadásul a munkáltatók se alkalmazzák mindig ezeket. Megtörtént, hogy az előírtnál jóval alacsonyabb bért adtak, s csak a szak- szervezet megyebizottságának közbelépésére rendezték az ügyet. Épp ezért időszerű lenne szélesebb körű tájékoztatást nyújtani. Lakás- és életkörülményeik általában megfelelőek. Sok azonban az egyedülálló, a magára maradt. Ök várnák a segítséget, ez azonban többnyire hiányzik.. Az étkeztetés is rendezetlen. Az iskolákban — pedig ennek semmilyen akadálya nincs — sokszor nem szívesen fogadják őket. Ezt a tartózkodást fel kell számolni, Országosan kiváló Népdalkórusaink minősítése után... Hazánk népi kultúrában egyik leggazdagabb folklór területe a palóc vidék, melynek szerves részét képezi Heves megye. Falvainak lakói sok egyéb néphagyomány mellett, élő népzenei kincset, népdalokat, balladákat rejtenek, melynek őrzése és ápolása megtisztelő kötelességünk A csaknem ké* évtizede országosan meginduló pá- vakör-mozgalom hatására, megyénkben is megalakultak az első népdalkórusok és ma már 43 kórusban mintegy ezer dalos énekel. Egerben a közelmúltban lezajlott találkozóval véget ért a megye népdalkórusait értékelő rendezvénysorozat, amely 1976-ban indult és járási, megyei szintű bemutatókon keresztül országos minősítéssel zárult. E rangos találkozóra 32 kórusunk jutott el, s öten - kaptak „országosan kiváló" minősítést, (Egerbocs, Egerszólát, Fedé- mes, Novaj és Terpes), tizenhármán „jól” és tizenketten „minősült’’ fokozatot szereztek. A parasztkórus kategóriában pedig Kömlö és Kará- csond ezüst, illetve bronz diplomát kapott. A számszerű adatok meny- nyiségi fejlődést tükröznek, amelyet azonban a minősítés tapasztalatait figyelembe véve, nem követett ugyan olyan mérvű minőségi emelkedés. Ennek okaira igyekszünk rávilágítani, magyarázatot adni, hogy ezeknek a hiányosságoknak a kiküszöbölésével népdalkórusaink a jövőben még eredményesebb munkát tudjanak felmutani. A bíráló bizottságok általában két. fő szempont szerint értékelik a népdalkórusok szerepléseit: az egyik a kóruséneklés technikai kivitelezése, a másik a műsoranyag, a népdalcsokrok népzenei értékének megítélése. Az első szempont jelenti talán a kisebb feladatot. A hangzás és tisztaság, a hangadás, annak helyes megválasztása ma már egyre kevesebb problémát okoz. A mozgást illetően akadnak ellentmondások, a mennyit és hogyan eldöntése még nem eléggé mérlegelt, úgy tűnik, hogy a színpadi megjelenés ma már igen körültekintő QSÉMiM 1978. május 19., péntek koreográfiát igényel. Minden esetben a zenei anyagból kell kiindulni, hiszen az éneken van a hangsúly, a mozgás másodlagos, csupán alátámaszthatja, kiemelheti a dallam és szöveg sugallta mondanivalót, de sohasem mehet a dalanyag rovására. Ügyelni kell, hogy ne túlozzuk el, és természetesen figyelembe kell venni a kórustagok életkori adottságait. Igen szép, tudatosan felépített színpadi mozgást láttunk az atkáriaknál, akiknek már a felállásuk is esztétikus volt, a térformák adta lehetőségekkel élve, a zenével összhangban természetesen mozogtak. Ugyanez elmondható a gyöngyöspatai és a siroki kórusról is. Örömmel tapasztaltuk, hogy egyre több kórusunkban feltűntek a fiatalok, főleg a fiatal lányok. A kórus hangzását ez frissíti, színesíti, de jelentős azért is, mert a jövő generációival megkedvelteti a népdaléneklést és ezáltal biztosíthatja a népdalod továbbélésének lehetőségét. Fedémes, Atkár, Váraszó, Makiár és Ecséd népdalkórusainál figyelhettük meg ezt a példamutató kezdeményezést. A legnagyobb problémát még ma is a népzenei anyag helyes kiválasztása jelenti. A kórusvezetőknek és tagoknak világosan kell látniuk, hogy hagyományőrző munkájuk elsődleges feladata, a régi, az értékes, a tájra jellemző népi dallamok ápolása és to- vább éltetése Ennek megfelelően műsor-összeállításaikban elsősorban a régi stílusú, ereszkedő dallamvonalú, vagy az újabbak közül a „magyar nóta’’ beütésektől mentes népdalokat kell kiválasztani és népszerűsíteni. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ennek megállapítása igen nehéz feladat és legtöbb népdalkórus-vezetőnk még rém rendelkezik olyan szakmai felkészültséggel és tapasztalattal, hogy egyes népdalok ilyen jellegű értékelését meg tudja oldani s emiatt kerül a műsorokba sok oda nem illő dal, amit azután a zsűri joggal kifogásol. Egyetlen támpont Borsai Ilona Kérdőíve, melyet a palóc területek jellegzetes és értékes dallamainak kutatása céljából szerkesztett. Ennek útmutatásai alapján kiki a saját környezetéből gyűjthet anyagot és állíthatja össze népdalcsokrait. Eredményességét példázza az egerbocsi kórus, • amely a Kérdőívre támaszkodva alakította ki igen értékes népzenei anyagát és nyert kiváló minősítést. Sajnos több kórusvezető nem él ezzel a lei hetöséggel és hiába a kórus lelkesedése, esetleg kiváló adottsága, a zenei anyag értéktelensége miatt nem kaphatja meg a legmagasabb minősítést. A minősítések tapasztalatait összegezve örömmei állapíthatjuk meg, hogy népdalkórusaink fejlődő periódusban vannak, amint ezt az utóbbi időben egyre-másra alakuló kórusok is jelzik. Minden patrióta, túlzást mellőzve könyvelhetjük el, hogy néprajzi területi adottságainkat jól felhasználva, az ország azon megyéi közé tartozunk, ahol ez a népi kórusmozgalom a legszebb eredményeit éri el. Nagy Miklós mert a támogatás, a kedvezmény sokat jelentene. Néhol — s ezt tehetnék másutt is — önköltségi áron adják az ebédet, s nemcsak engedélyezik hazavitelét, hanem az úttörőket bízzák meg ezzel a feladattal. Értelmiségiek lévén kulturális igényeik fokozottak. Részt vennének szervezett országjáró kirándulásokon is. El lehetne érni azt, hogy az üzemek, a termelőszövetkezetek erre a célra buszt biztosítsanak. Az első lépések Van adósságunk bőven, ideje lenne megkezdeni a törlesztést. Ha befejeződik a nyilvántartás, a helyzetfeltáró lapok kitöltése, még való. sághűbb képet alkothatnánk azokról, aki hajdan a Tudás birodalmába kalauzoltak bennünket. Ez nagy figyelmet igénylő, s korántsem csak adminisztratív teendő. Karoljuk fel, tegyük általánossá, fejlesszük tovább a már meglevő jó kezdeményezéseket. A városokban és a járásokban megalakult nyugdíjascsoportokat életképesebbé formálhatjuk. Ha ezeket rátermett, ötletekben gazdag pedagógusok irányítják, akkor számos jó javaslatot, elképzelést megvalósíthatnak. A tantestületek ne feledkezzenek meg volt tagjaikról: hívják meg őket az iskolai ünnepségekre, a jelentősebb rendezvényekre, ha betegek, látogassák meg őket. A fiataloknak tanácsokat adnának, persze csak akkor, ha ezt kérik tőlük. Az eddiginél több figyelmet kell fordítani a nyugdíjazás előkészítésére. A korhatár elérése előtt egy évvel, az októberi munkaerő-gazdálkodási tervek összeállítását megelőzően, a munkáltatók beszélgessenek el, s a közösségi és az egyéni - érdekek szem előtt tartásával tisztázzák: dolgoznak-e tovább, vagy a pihenést választják az idős nevelők. Így elkerülhetők az ellenérzések, a sértődések, s jut idő a szükséges teendők elvégzésére. Hivatalos kötelességteljesítés helyett fokozott törődés kellene, lelkiismeretes ötvözött emberség. Bensőből fakadó tiszteletadás azok előtt, akiktől átvettük a stafétabotot. ,. Pécsi István Sajnáljuk önmagunkat! Ül az ember a fodrásznál és vár. Türelmesen egy fél órát. Ez természetes, nincs benne semmi különös! Egyszer csak amikor végre, valahára rákerülne a sor, a hölgy megszólal; — Nem hiszem, hogy már az úr belefér az időmbe! Első hallásra fel sem fogom a szavak értelmét. — Hogy — hogy tetszik mondani? — Ügy kérem, hogy lejárt a munkaidőm! Elvégre én is ember vagyok. Nemdebár? Elindul óban még azért odamondom neki: — Ezt megmondhatta volna ezelőtt egy fél órával is! — Hogy, hogy megmondhattam volna? Nem vagyok én kérem gondolatolvasó, hogy előre tudjam, hogy ez a fiatalember még mosatni is akar. Meg aztán különben is! Én kérem szépen, tisztességgel ledolgozom a nyolc órámat. Sőt! Néha még többet is. És azután otthon ! Nekem kérem családom van! Mit gondol, mit szól a férjem, a gyerekem, ha egy órával később megyek haza? Robot, hajsza! Ebből áll az életem... — Fizetést tetszik talán kapni? Nagyot néz. — Meg aztán borravalót is? 115 Nagyobbat néz. — A kedves családját is önként vállalta talán? Kezdek neki gyanús lenni. Abbahagyja a szöveget és mosolyogni próbál. — Azt hiszem, mi ismerjük is egymást! Nem az OKISZ- tól? Maga csacsi! Hát miért nem mondta mindjárt? Csak természetes, hogy kollégákat, felettes szerveket, szakmabelieket, munkaidő után sem küld el az ember... Már el is veszi a kezemből a kalapot, mutatja, hogy at kabátot bátran tegyem a fogasra, mert még egy kis türelem, és lesz ám szép frizurám. — Köszönöm szépen, de... Én nem az OKISZ-tól, se nem a... Azt is megértem, hogy ha valakinek lejárt a munJ kaideje, akkor haza kell sietnie, csak azt, és csupán azt az egyet kifogásoltam, hogy amikor egy fél órával előbb ideültem, akkor miért nem figyelmeztetett legalább a veszélyre, hogy nem leszek kész, és nem férek bele az időbe, elvégre nagy a főváros és bizonyára akadt volna a közelben más fodrász is. Tíz perc múlva csattog az olló a fülem körül. — Maguknál is ilyen sok a munka, az elfoglaltság? No — mondom magamban —, belemegyek a játékba!Ha ő így, akkor én is így. — Rengeteg! Tudja, ez a sok vendég, a folytonos reprezentálás a központban. — Gondolom — kezd rajtam sajnálkozni —, ez ugye vele jár a funkcióval? Mert tudtam én mindjárt, hogy az elvtárs... Szóval vezető szervekben is van éppen elegük! — Bizony van! Tudja, az a rengeteg ennivaló, az a töméntelen ital! Higgye el, néha már mérgezésem van. — Szegény ember! — Sajnálkozik, és csaknem elsirat. Szóval így volt! Azután fizettem és jöttem! De hogy e! ne felejtsem: Tíz forint borravalót is adtam. Nem akartam, hogy miattam valakinek is jogos panasza legyen... Szalay István Évszázados tárgyi emlékek a csornai múzeumban Értékes, a rábaközi emberek életmódját bemutató XVIII. és XIX. századi tárgyi emlékek, munkaeszközök kerültek a közelmúltban a csornai múzeum birtokába. Szergej Hazanov: Hogy Szeretek ? Nagyon szeretek szende- regni ülve a fotelben. Órákig elnézegetem a régi keresztrejtvényeket. Kedvelem a kártyát, a sakkot, a dominót, főképp az ultit, különösen ha nyerek! örülök, ha hallgatom a rádiót, ahogy jön sorba. Imádom a tévében az esti tornát, amikor csinibabák figuráznak. Élvezettel hallgatom az ismerősökről, meg az idegenekről szóló anekdotákat. Sajátosan izgalmas, hogy ki, kitől, mikor, miért vált el, ki, mikor, hogyan kivel állt össze. Az agglegényekről, meg az aggszüzekről szőtt mesék egyenest izgalomba hoznak ... Micsoda élvezet órák hosszat telefonálgatni korábbi munkatársaimnak, főnökeimnek, osztálytársaknak egyetemi évfolyamtársaknak, általános iskolai meg óvodás haveroknak. Szeretek elücsörögni a presszóban, bárban. Altá'ában szeretem szürcsölgetni az életet. Micsoda élvezet elfogyasztani egy jó erőlevest, egy HALJA . I s kocceu-A BIZONY—. Kerressew totste^ bőségtálat, egy húsos pirogot. Szeretem jártatni a tollat a papíron. No persze, csak módjával, komótosan. Egyik írásjelet a másik után róva le. Szenvedélyesen szeretek beszélgetni a fociról, a Dinamó esélyeiről, a fiúk formájáról. Ha foci- meg hoki- rajongóra akadok, akkor akár egész nap is a témánál maradhatunk. Nem vetem ám meg a szellemes anekdotákat sem. Amikor nekem valaki azt mondja, hogy ..hallottam-e már a legújabb viccet”, akkor már meg is agadom az alkalmat, és gyarapítóm gyűjteményemet. Ezért bújom a könyvtarakat is. Az élclapokban vadászom. Különösen csípem a Krokodilt, Amikor pedig szaoad perceim adódnak, akkor órák hosszat bámulok ki az ablakon a semmibe. Kint az utcán a nap minden szakában, órájában és percében történik valami! No és ami a legfontosabb: az emberek. Azok az angyaliak. Különösen azok. aki!; engem körülvesznek. Valósággal imádom őket. Sokszor az egész kollektíva nálam tölti a napot. Élvezik a semmittevést. Ezért szerelem én ennyire a mi kis intézetünket... (Fordította: Sigór Imre) A Rábaköz gazdag kendertermő vidék volt: az itt élő emberek a múlt század bégéig maguk termeszt to kenderből apró házi műhelyekben fonták a kenderfonalat. A múzeum szakemberei évszázados házak padlásain, pincéiben akadtak rá a kenderfeldolgozás régi eszközeire, a tilókra, a gerebenekre és a rokkákra. A termelők a kenderfona-' lat a takácsoknak adták át.' ők szőttek vásznat belőle. A múlt század második felé'g virágzott a takácsmesterség a Rábaközben, egy 1870 körüli évkönyv beszámol arról, hogy csupán egy faluban, Szanyban, harminchárom táj kácsmester dolgozott. A múzeumnak ma már teljes anyag van a birtokában a kenderfeldolgozás és a kelmeszövés eszközeiből. Kertmozi Szegeden Kertmozit rendezett be Szegeden az új-szegedi városrészének szabadtéri színpadán a Csongrád megyei Moziüzemi Vállalat. A 20 méteres, hatalmas vetítőfelületet különleges módon, vasállvánvzatra épített bútorlemezekből készítették el.’ Az évszázados fák szom-' szédságában levő kertmozi- ban e hét második felétől szeptember közepéig láthatnak előadásokat a szegediek;
