Népújság, 1978. április (29. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-30 / 101. szám
1948: a fordulat éve A munkásosztály hatalomátvétele 1947-ben, 1948 első felében történelmi jelentőségű események játszódtak le hazánkban: a hatalom a munkásosztály és a vele szövetséges erők kezébe ment át, a tőkés magántulajdon nagy részét felszámolták, majd — történelmünk során másodszor — a két munkáspárt egyesülése útján helyreállt a munkásosztály egysége. A szocializmus korszakát megnyitó forradalmi fordulat a felszabadulás utáni, bonyolult körülmények között kibontakozó osztály harc következménye volt. Ezt a harcot azonban a forradalmi erőknek meg kellett vívniuk. A népi demokrácia baloldala 1944 végétől 1946 végéig terjedő időszakban nemcsak megerősítette, hanem fokozatosan ki is terjesztette befolyását a tömegek körében, növelte pozícióit a hatalomban, a gazdasági életben, a társadalom minden területén, hogy megteremtse a szocialista átalakulás szükséges feltételeit. Az antifasiszta koalíció győzelme, a szovjet hadsereg felszabadító háborúja és jelenléte a háború után egy ideig balra tartó Európa kedvező hátteret biztosított a nemzeti összefogás politikájának, a polgárháború nélküli átalakulásnak, a forradalmi efők előretörésének. A hidegháború 1946 közepétől — összhangban a nemzetközi folyamatokkal — a népi demokratikus forradalom fejlődésének üteme felgyorsult. Európa nyugati részén felülkerekedtek az amerikai imperializmus befolyása alatt álló reakciós polgári erők, s támadásba lendültek a forradalmi átalakulást szorgalmazó munkáspártok, elsősorban a kommunista párt, es a népi demokrácia útjára lépett országok ellen. Churchill 1946. március 5-én, Hiltonban elmondott beszéde „a hidegháború hadüzenete” volt, s jelezte az imperializmus új stratégiájának kezdetét. A beszédben Churchill leszögezte, hogy az egykori antifasiszta szövetség a múlté, 6 a kapitalista hatalmak legfontosabb feladata a kommunisták, a Szovjetunió elleni harc. A beszéd, bár folytatása volt egy már korábban elindult folyamatnak, fordulópontnak tekinthető, mert először hívott fel nyilvánosan a volt szövetséges, a Szovjetunió ellen, A hidegháborús politika, amely 1946 végén — 1947 elején fő irányzattá vált a nyugati világban, gyorsította az egymással szemben álló osztályerők polarizációját nemcsak a nemzetközi, hanem a nemzeti küzdőtereken is. A nemzetközi reakció fo- kozodo taxnadasa növelte a magyar polgári-ellenforradalmi erők restaurációs reményeit, s eltökéltségüket, hogy megállítják a forradalmi folyamatot. Erre jó alkalomnak bizonyultak a Párizsban, 1946 második felében elkezdődött béketárgy a- lások, amelyektől a magyar reakció minden rendű és rangú képviselője azt várta, hogy megnyitják az utat a nyugati szövetségesek közvetlen és radikális beavatkozása előtt. Az intervenció reményének hónapjaiban az 1945-Ös választásokon 57 százalékos többséget szerzett Független Kisgazdapárt és a mögötte felsorakozó még befolyásos polgái-i körök a kapitalista rendszer támaszául szolgáló intézmények, valamint a nyugati tőkés körök gazdasági pozícióinak megőrzésére törekedtek ezzel biztosítandó a politikai befolyást is. 1946 végén az ország válaszút elé került: a gyors ütemben mélyülő kormányi 1978. április 30., vasárnap zási koalíciós válságot, amely már az egész népi demokráciát veszélyeztette, meg kellett oldani. Összeesküvés a demokrácia ellen A hazai reakció a nemzetközi stratégiával összhangban, szintén a kommunisták és más baloldali erők elszigetelésére, a hatalomból való kiszorítására törekedett, majd távolabbi célként a polgári rendszer visszaállítását és stabilizálását tervezgették. A kommunista párt vezette forradalmi erők is készülődtek a végső összecsapásra, a polgári reakció számításainak meghiúsítására, a társadalmi átalakulás folytatásának biztosítására. Arra a kérdésre, hogy milyen irányba haladjon az ország, a magyar kommunisták 1946. szeptember végén — október elején ülésező III. kongresz- szusa adta meg a válászt, amikor megállapította, hogy ,a népi demokrácia — út a szocializmushoz”. A kongresszuson elfogadott hátáro- zatok tartalmazták az MKP- nak azon eltökélt szándékait, hogy a munkásosztályt és szövetségeseit a szocializmusért vigye harcba. 1946 végétől a kommunisták minden területen ennek érdekében dolgoztak. Az MKP 1946. végén napirendre tűzte a tervgazdálkodást bevezető hároméves tervet, amely az SZDP hasonló tervének egyeztetése után, a kormányterv alapja lett. A pártnak a gazdasági tervvel azonban messzemenő politikai célkitűzései is voltak,: meggyengíteni a kisgazdapárt mögött felsorakozott és a továbbhaladást szabotáló reakció táborát. „Hároméves tervünk sikere nem gazdasági nehézségeken múlik: ezeket le tudjuk gyűrni’’, — állapították meg a kommunista vezetők. „A fő nehézségek politikai természetűek .. Újjászületésüknek és felemelkedésüknek politikai alapfeltételét kell mindenekelőtt megteremtenünk.. Az 1946 őszétől egyre fokozódó harc a népi demokrácia jobb- és baloldala között 1947 tavaszán dőlt el, amikor az osztályerőviszonyokban lényeges átcsoportosulások mentek végbe. A baloldali erők szövetsége megszilárdult: a két munkáspárt egyeztetett hároméves gazdasági tervét a Nemzeti Parasztpárt is elfogadta; 1947 első napjaiban pedig a közvélemény elé tárták a köztársaságellenes, horthysta összeesküvést, amelynek fokozatosan ismertté váló tényei az ország haladó közvéleményét, elsősorban a munkások, a dolgozó parasztok, a kisemberek tömegeit, a régi úri világ képviselői ellen hangolták. 1947 tavaszán az MKP vezetősége egy sor olyan intézkedés bevezetését javasolta, amely a nagytőke gazdasági hatalma ellen irányult. Közöttük a legjelentősebb a négy nagybank államosításának a burzsoázia elevenébe vágó követelése volt. Az MKP vezette forradalmi erők sorozatos támadása, a társadalmi előrehaladás szorgalmazása kiélezte az ellentéteket a koalíción belül, polarizálta az erőket a kisgazdapártban. Gyorsította a többségi kisgazdapárt széthullásának folyamatát az is, hogy május végén Nagy Ferenc lemondott miniszterelnöki posztjáról, s Svájcban rharadt. Ezt követően a baloldal megegyezése alapján, a munkáspártok iránt lojális kisgazdapárti Dinnyés Lajos alakított kormányt, amely magáévá tette a hároméves tervet, s augusztus 1-vel megkezdte annak végrehajtását. Létrejött a Tervhivatal, elkezdődött a nagyobb horderejű államosítási politika előkészítése Az ország a tervgazdálkodás útjára lépett. Koalíciós harcok Az 1947 tavaszától megindult fordulat politikai sikereinek realizálását szolgálták á július közepén kiírt választások, amelyen a koalíciót alkotó négy demokratikus párton kívül még több más ellenzéki, kispolgári párt indulását is engedélyezték A választási szövetségre lépett MKP, SZDP, NPP és a reakciós jobboldalától megtisztult kisgazdapárt nyíltan szembekerült a koalíción kívül rekedt jobboldali pártokkal. Éles választási küzdelem bontakozott ki. A tüntetésektől, hangos választási harc a baloldal győzelmével végződött, A szavazatok Q1 százalékát megszereztek, s így a képviselői mandátumok 65 százalékát is megkaptak. A nemzetgyűlésben és a kormányban a baloldali erők abszolút fölénybe kerültek. Az összetételében módosult nemzetgyűlésben sorra napirendre kerültek a tőkések kisajátítását célzó javaslatok, közöttük a legfontosabb: a nagybankok államosításáról szóló, a minisztertanács által már október 24-én elfogadott törvényjavaslat, amelyet november 20-án emeltek törvényerőre. A szocialista forradalom küszöbén A nagybankok államosítása a szocialista tulajdonviszonyok megteremtésének útján döntő fontosságú lépés volt, s jelezte a hatalomban bekövetkezett fordulatot. A bánya- és a gyáripar nagyobbik fele, a nehézipar mintegy 80 százaléka közvetlen állami irányítás alá került. A szocialista jellegű állami szektor — a politikai változásokkal összhangban — az iparban dolgozók 60 százalékát fogta át. A szocialista irányba átalakuló állam befolyása minden területen megnövekedett és érvényre jutott. A választásokat követő események még egyértelműbbé tették az 1947 tavasza óta napirendre került radikális intézkedések jellegét, azt, hogy a demokratikus forradalom fokozatosan szocialistába nő at A 9 európai kommunista párt 1947. szeptember végén Varsóban megtartott értekezlete is a felszabadulás óta megtett utat értékelve megállapította, hogy a népi demokratikus országokban a fejlődés a szocializmus küszöbéhez érkezett eL Az 1947 őszutóján lezajlott események jelezték, hogy hazánkban szintén a szocialista forradalom van napirenden. A társadalmi folyamatok felgyorsulása és a szocializmus közelisége a munkás- osztály egységéért folyó harc feltételeit is lényegesen megváltoztatta. A választásokat követően aktivizálódott szociáldemokrata jobboldal káros tevékenysége ugyanakkor azt is bizonyította, hogy a tovauui cioi .ut«xjsútJ-> a megkezdett úton a baloldal szilárdságától, a munkásosztály egyöntetű politikájától függ. Az MKP vezetői az új körülmények között végleg elhatározták, hogy felszámolják a munkásosztály megosztottságát, a két munkáspárt egyesülése útján megteremtik a szervezeti egységet, s ezzel megfosztják a munkásmozgalom jobboldalát attól, hogy a forradalom erői ellen küzdjön. Az SZDP jobboldala azonban ekkor még elég szilárdan tartotta magát. Az ellene szükséges harc feltételeinek érlelődését felgyorsították a nemzetközi munkás- mozgalom eseményei is. 1947 őszén a nyugati szocialistaszociáldemokrata pártokban még a baloldal bizonyos csoportjai is az antikommunista hisztéria rabjai lettek, s nyíltan kijelentették, hogy az ellenség nem jobbra, hanem balra van. Ez siettette az egyértelmű állásfoglalást a népi demokráciák szociáldemokrata pártjai részéről is, ahol a szocialista forradalom előrehaladásának folyamata felgyorsult, s a tulajdonviszonyok gyökeres átalakítása megkezdődött. 1947 novembe- rében-decemberében az SZDP baloldali vezetői megerősítették pozícióikat, s első lépésként szembefordultak a jobboldal politikájával. Az egyesülés előestéjén A szociáldemokrata vezetőség megtisztítása a jobboldali elemektől megteremtette a lehetőségét a munkásmozgalom egységének mielőbbi helyreállításához. A munkástömegek, amelyek megelégelték a pártvitákat, meddő pozícióharcokat, messzemenően támogatták a két munkáspárt egyesülésének ügyét. 1948 januárjában-február jóban több tízezer, zömében munkás tag lépett át az SZDP-ből az MKP-ba. A „földcsuszamlás” néven emlegetett átlépési hullám kétségtelenné tette: az egyesülés feltételei érlelődőben vannak. Gyorsította az elhatározást, hogy ekkor már a román, a bolgár munkásmozgalomban létrejött a munkásosztály egysége, megalakult Németország Szocialista Egységpártja, a lengyel és a csehszlovák pártok pedig szintén foglalkoztak a kérdéssel. A szervezeti egység megteremtése egyébként egyik országban sem valamiféle előre kidolgozott munkaterv alapján valósult meg. A munkáspártok — bár figyelemmel kísértek a testvérpártok ta» paszta tatait — saját helyzetük ismeretében döntötte!; arról, hogy milyen elvek alapján hozzák létre az egységes pártot. Az MKP vezetősége — többszöri vita alapján — nem az SZDP-nek az1 MKP-ba való beolvasztása, hanem a két, párt fúziója mellett foglalt állást. Ennek szellemében a február 22-től március 15-ig elrendelt tagzárlatával segített lassítani az SZDP szervezeti szétesésének folyamatát. A szociáldemokrata mozgalomban az utolsó szót a párt 1948, március 6—8-án lezajlott XXXVI. kongresszusa mondta ki, amely elfogadta a kommunista párt egyesülési javaslatát. A döntésre az objektív nemzetközi és hazai társadalmi folyamatokkal, a demokratikus forradalomnak szocialista forradalomba való átnövésével összhangban, és — a magyar fejlődés sajátosságaként — már a proletár- diktatúra talaján került sori Ezt követően már gyorsan peregtek az események. A két párt összekötő bizottsága megszűnt, miután létrehozta a 9 tagú közös Politikai Bizottságot és a Szervező Bizottságot, amelyeknek irányításával mindkét pártban fnegkezdődött az egyesülés szervezeti, politikai előkészítése. A két párt vezetőiből létrehozott egységbizottságok döntöttek a tagok átvételéről ; a helyi szociáldemokrata szervezeteket megtisztították a jobboldaliaktól, a kommunista szei'vezeteket pedig az oda nem való elemektől. Az ezt követő egyesülési taggyűléseken létrejöttek az egységes munkáspárt: a Magyar Dolgozók Pártja helyi, illetve városi és megyei szervezetei. A szocializmus utján Az egyesülés előkészítésének idején a minisztertanács március 25-i ülésén fogadták el az MKP javaslatát a 100. munkavállalónál többet foglalkoztató gyáripari üzemek államosításáról. Még aznap a vasasszakszervezet székházában, mintegy 600 vállalatvezetőitek kiosztották a kormány felhatalmazását, hogy a kisajátított gyárat a magyar állam nevében átvegye. A bányaipar csaknem teljesen, a gyáripar négyötód részben, a nagyüzemi közlekedés pedig leljesen az állam irányítása alá került. Nőtt a szocialista szektor aránya a nagykereskedelemben és a külkereskedelemben egyaránt. A gazdasági sikerekkel összhangban a munkásosztály a társadalmi élet egyéb területein is előnyomult, s fokozatosan megkezdte a burzsoázia végleges kiszorítását. A szocialista forradalom győzelmének betetőzéseként 1948. június 12-én került sor az egyesülés befejező aktusára, a két munkáspárt külön rendezett utolsó kongresszusainak tanácskozására’ majd a küldöttek együttes ülésére, a Magyar Dolgozók Pártjának I. kongresszusán. Ezen elfogadták az új párt programját, szervezeti szabályzatát és megválasztották a vezetőségét. Az egyesült párt értékelte a múltat, kitűzte a szocializmus építésének feladatait. Az egységes párt több mint egymilliószázezer tagja ennek szellemében látott hozzá az új társadalom építéséhez. Az egyesülés — azóta már tudjuk — nem volt mentes a hibái-’ól. Ez ptégsem ho- málvosíthatja el azt a tényt, hogv ezzel a lépéssel a magyar munkásmozgalomban végleg megszűnt a testvérharc, az erőket szétforgácsoló, elvi-politikai szembenállás, s ez igen nagy és kedvező hatással volt az egész nemzet további fejlődésére, a szocializmus építésére. . j Strassenreiter Erzsébet j (MTI fotó — Archív felv.)
