Népújság, 1978. április (29. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-30 / 101. szám
4 Palcső János Petőfiéit otthon — Szépen indult a szőlő... — Igen, ezt, gondoltam mára, hogy kitakarom. Már kezd előjönni benne a gaz is; most eső után jó a földje. Nem sok az egész, csak ez a kis kert, inkább szórakozás, meg kikapcsolódás. Gyönyörűen süt ránk a nap Vona Janosék udvarán. Nem is kívánkozik bemenni a hűvös szobába, de a szíves invitálásnak nem illik ellent, mondani. Vona János innen, Tarna- zsadányból jár be naponta a munkásbusszal a visontai külfejtése» bányaüzembe. Huszonöt éve bányász, nyolc éven át, egészen az elmúlt hónapig a külfejtés egyik legjobb brigádjának, a Petőfi íl. szocialista brigádnak volt a vezetője. ★ — Hát itt élünk. Ezt a házat vettem magamnak, itt, mellettünk laknak a iiamék, ő most katona. Bányászok? A családban csak »én vagyok. Itt a földművelésből annak idején nemigen lehetett megélni, sokan elmentünk hát bányászködni. A gyöngyösi XH-es aknában húztam is jó pár évet a föld alatt, utána mindjárt Visontára kerültem, dolgoztam már a bánya feltárásánál is. Most éppen ott tartunk, hogy a külfejtéssel elérjük a XII-es aknát. Nemsokára gépek szaggatják majd azt a részt, ahol mi annak idején naponta lementünk a föld alá. ★ Varga Sándorral, a bányaüzem pártbizottságának titkárával az elmúlt évben, a gondok hónapjaiban, többször is beszélgettünk arról, hogyan lehetne teljesíteni az üzem igencsak megsokasodott tennivalóit? Nehéz vóit az évkezdet, vízben, sárban elmerültek a gépek, nagy volt a lemaradás. Pedig a szénre szükség volt, s a meddőt fölötte időben el kellett takarítani, mert különben a következő evek termelése kerül veszélybe. Ösztönző bérek, célfeladatok, szervezés, programozás. A Mátraalji Szénbányák egész vállalatának eredményes munkája az itt dolgozó 3500 embertől fügött. ő mindig bízott a kollektívák erejében, ahogy mondotta, ezektől a brigádoktól függ a legtöbb. S a brigádok ugyancsak érezték, a becsületről is szó van. Az eredmény: minden lemaradást bepótoltak, sőt túlteljesítették az előírtakat. Molnár László „Április 4. II.” szocialista brigádja. .,Déry Miksa” villanyszerelő szocialista brigád, a ,.Nógrádi San- dór” széntermelő brigád és a többiek. A 145 kisebb-na- gyobb közösség; közülük 16 kapott most arnnykoszorút, 27 ezüstöl. A Petőfi '!■ arany köszörűs brigád sok kitüntetése után elmúlt évi munkájáért megkapta a szénbányászat kiváló brigádja címet és a megyei várt- bizottság jubileumi oklevelét. Vona Jánost, a többszörös kiváló dolgozót A szocialista munkaverseny 1977. év' giiőztese címmel tűntettél ki. — A Petőfi brigád éjszak dolgozott, most. otthon van nak — igazított útba a párt- bizottság titkára. Ilyenkor, délelőtt nein alszanak, délVona János után pihennek néhány órát, most kellene megkeresni őket... ★ — Tizenheten kezdtünk 1970-ben, de voltunk már ötvennél is többen — mondja Vona János. Most 38-an maradtunk, a feladatok változása miatt sokszor helyezik át az embereket. A törzsgárda, az mind régi bányász. En voltam a brigádvezetö- jük egészen mostanáig, csak mivel a pártalapszervezet- nek is titkára vagyok, a kettő nem ment együtt. A Kakas Jancsi, aki vezető lett fitánam, ő is régóta bányász, ecsédi. De, ott vannak a többiek: Palcső János, aki falumbéli, bae.zik János. Kovács József. Vincza Feri. Tóth Béla. Lehetne sorolni a többit is. fciok kitüntetésük van, kemény emberek. A bányászéletet nehéz "körülmények között ismerték meg, jócskán szedtek össze betegségeket is a föld alatt, ideje volt, hogy könnyebb legyen az életük. Mert itt, a külfejtésen ezek a gépek dolgoznak az ember helyett, azon múlik minden, milyen leleményes az illető, aki őket kezeli. ★ — Szóljál csak a Jánosnak, jöjjön ki! Együtt kopogtatunk be Pal_ cső Jánosékhoz. Ö is a kertben szöszmötöl ilyenkor egy félnapot, ha éjszakásak, meg segít az állatok körül. Az ébredő kertben a virágzó fák között jó sétálni S zúgó-morgó gépekkel eltöltött műszak után. — Pontosan emlékszem a dátumra. 1954. november 26- a óta vagyok bányász. Gyöngyösre jártam én is. .Jól kerestünk, de nem volt valami szép világ, vízben, csatákban dolgoztunk legtöbbször, a teherautó meg igy hozott vissza bennünket, ahogy az aknán kijöttünk. Volt eset, hogy keményre fagyott rajtam a vizes nadrág, mire hazaértünk. — Hívtak bennünket Tatabányára, meg Pécsre is az uránbányába. Voltak, akik mentek, én is megnéztem egyszer, milyen a munka ott Pécsen. De maradtam. A gyomrom beteg lett a régi bányában, sérvet is kaptam, mondtam a feleségemnek, maradok én, még ha, kevesebb lesz is a pénz. Azok különben szépen kereshettek; az egyik társunk, aki nemrég nyugdíjba ment és hazaköltözött, nyugdíjat is hatezren felül kap. ★ Közénk ül a felesége is. A kisebbik lány, aki még itthon van, figyel a jószágra az udvaron. S ha már beszélgetünk, elmondja, hogy a családból ketten is tagjai a faluban nemrég alakult citera- zenekarnak. Nem kéreti magát, veszi elő a hangszereket, s a kis szobát betölti a muzsika. Egyből vidám lesz a hangulat, az éjszakai munka faradsága is mintha eltűnne a szemükből. — Ogy is ismerkedtem én meg a feleségemmel, hogy bementem a házba, ahol szólt a citera. Olyan szépen pengették odabent, hogy csak benéztem megtudni, ki játszik rajta. Hát ő volt. Palcső János este a szénfal mellett is biztosan ezt a zenet hallja majd. ★ Lapozgatjuk a brigádnaplót. A közösség dokumentuma. amely bizonysága az elvégzett munkának, az elismeréseknek. Olvasom a gyöngyösi szociális otthon vezetőjének köszönő sorait, a kirándulásokról készült élménybeszámolókat. Iskola, óvoda patronálásáért, a lelkes társadalmi munkáért 1975. novemberében Gyöngyös város oklevelét kapta a brigád. — Februárban a gyöngyösi kisvasúinál voltunk társadalmi munkán huszonötén. Javítani, felújítani kellett, meg kicserélni a régi elemeket — meséli Vona János. — Csak ennyi a munka? — kérdeztük, amikor a vasút embere elmondta, mit kell csinálni. Ö meg azt válaszolta, hogy az két napra is elég lesz. — Fél nap alatt nagyszerűen elvégeztünk mindent. Még a bor és a pálinka is elfogyott. .. Hekolj Sándor Csoda történik. Varázsos, varázslatos csoda. Az a könnyedség, az a finomság, ahogyan az este le- szállott. Pillekönnyű illatok. Föld. fák, hajlékony hegyek, a leheletük. Közeli víz, jószága, felette pára. Tó lehet? Folyó? Közeli patak...? Eldönthetetlen. De az ablakszárnyak tart karjain ezernyi draga neszével a csendek — lassan bekúszik az öröm a szivemre. Nem értek semmit, nem tudom. mi történik velem s körülöttem a világgal. A nem tudás boldogságos buta bolondsága emel a karjaira, felnézek az égrei Könnyű éjszaké van. Gyertyalángok a csillagok, fényük meg-meg- lebben, lábujjhegyen szellő motoz a soraik közt. Várj, kedvesem, ne vesd még meg az ágyunk, gyere Összesen csak tíz pere Merő véletlennek tarthatná bárki, hogy mind a ketten 1961-ben szabadultak, azóta is itt dolgoznak, mindkettőjüknek géplakatos és hegesztő a szakmája. Még haverok is. Azt már csak „a vezetés” tudná megindokolni, miért van mégis öt ven fillér különbség kettőjük alapórabére között. Két vékony fémcső most a bíbelődésük oka. A nyomásszabályozó szeleptől a hid.ro- motorhoz majd ezeknek a csöveknek kell szállítaniuk az olajat, a motor elé iktatott két gumicső közbejöttével. A két csövet már meghajlítva kapják. Nekik csak a helyére kellene illeszteniük azokat és rögzíteni. Miután előre gyártott elém, máshol, Szolnokon készítik, sablon szerint méretre vágják és formálják ott, tehát a csöveknek milliméterre illeszkedniük kellene. De hát az elmélet is más, és olykor a gyakorlat sem felel meg teljesen ennek az elméletnek. Most sem. o o o o Darók Szilárd az egyik, Kovács Károly a másik csövet próbálgatja. Tekintetük végigfut a cső teljes hosszán, az anyát ráhúzzák az égyik végére, aztán az első, majd a második bilincsnél is ráhajtják a fejes csavarokat a pántra. Ismét végiggusztálják, mire jutottak. Mögöttük ott áll egy köpenyes férfi. Halkan mondja: — Ott még nem passzol. A felső részén igazítani kellene azon a csövön. ö, a közbeszóló Fehér István, a meós. Lábatlankodik? Belebeszél? Nem hagyja a munkásokat egy percre sem? — A, nem így kell ezt felfogni — magyarázza meg Kovács Károly szép türelmesen. — Az a jó, ha közben szol, nem a végén. Ez az ö dolga. Nekünk segít vele. Azt a bizonyos csövet most veszi le ötödször a fémvázról. Odaballag vele a munkapadhoz, befogja a satuba, lehajol az asztal alatt halmozódó különböző vasdarabok, félre tett, majd jó lesz valamire holmikhoz, kotor bennük, félretolja ezt, félretolja azt, majd felvesz egy tizenöt centis csodarabot, olyan jó négy centis átmérőjűt. A csodarab ebben a pillanatban célszerszámmá lép elő. Megdicsőült valóságosan. A segítségével hajlít annyit az olajat szállító csövön, hogy az ráfeküdjön a bilincs rögzített lapjára, párhuzamosan fusson a vasvázzal és a mellette levő csővel. Precízen, pontosan, milliméterre. Szemnek is tetsző formában. O O O O A másik csövet Darók Szilárd babusgatta eddig, most leveszi, odamegy vele a pádhoz, kéri a társát, segítsen. Kézbe veszi a hegesztőpisztolyt, orrára billenti a védő- szemüveget, a társa behunyt szemmel elfordul, hogy a felvillanó fény ne bántsa. Le kell végni a csatlakozó- fejet a cső végéről. Megint oda a vasvázhoz ismét felilleszteni a csövet, alaposan végigmustrálni minden milliméterét, aztan újból leszerelni és a megjelölt helyen le kell vágni. — Pontosan ötven milliméterrel hosszablt. mert nem ehhez a hidromotorhoz készült eredetileg — magyarázza Kovács Károly. A cső már a satu pofájába szorítva, a vékönV fűrészlap halkan felszisszen, amikor belemar a fémbe. Mint a vajba a kés, úgy hasít bele a fűrész a cső anyagába. Ezüstös szürke, fényes felület marad a fűrész nyomán. Most már csak a csatlakozó- fejet kell fel hegeszteni rá. Kovács kéz alá serénykedik. A. rézpálcát belenyomja a folyósító porba, a bóraxba Darók, amitől egyenletesebb és zárt réteg olvad rá a tüzet fújó pisztoly harapása nyomán a csőre és a csatlakozó- fejre. Visszamennek a kocsihoz, a két cső a helyére kerül. — Nyomd egy picit beljebb, egy milliméterrel feljebb van a csavar helye — mondja Darók Kovácsnak. Néhány mozdulat még, aztán szinte egyszerre lépnek hátra. Háromkarnyira megállnak a szerkezet előtt, fél - oldalt fordítják a fejüket és azzal a furcsa tartással, ahogy a festő vagy a szobrász áll meg munka közben a vászon vagy az agyag, illetve a kő előtt, most ők is ugyanúgy állnak, vizsgálják, mustrálják, méregetik, hasonlít- gatják, ellenőrzik a két csövet. — Most jó. Elégedetten egymásra néznek. o o o o — Mit éreztek akkar, amikor végül a két cső úgy került a helyére, ahogy az a terven, a műszaki rajzon szerepel? — Ez is sikerélmény — vágja rá Darók Szilárd. — Szép a látvány maga is — toldja meg Kovács Károly. — Termeltek annyi értéket, amennyi az órabérük arányos része erre az időre? — Persze, természetesen. Attól sokkal többet. — Ez is hozzátartozik a munkánkhoz. Ha nem is olyan mutatós, mint mások gondolnák. Csakugyan, hogyan is vagyunk mi ezzel? A röpke perceket. a napi munkaidő egy- egy darabkáját, a látványosságtól mentes, egyszerű munkarészletet. az ismétlődő mozdulatok egyazon sorát mennyire becsüljük? Menynyire látjuk, érzékeljük? Ja, el ne felejtsük megjegyezni: ők ketten az Agro- mechanika Ipari Szövetkezet Ságvári Endréről elnevezett kiváló szocialista brigádjának a tagjai. Ezt a címet most nyerték el harmadszor. Ugye, ez már „ünnepibben” hangzik? Csak a munka nyomán lett azzá. G. Molnár F. Május A napi nyolcórai munkából. a műszakból csupán tíz percet emelünk ki. Csak tíz percet. A relativitás elméletét már elég régóta ismeri az ember. Talán most a hasznukra van, ha a gyakorlati tettek időtartamát akarjuk érzékeltetni ennek az elméletnek a segítségével Ha valaki veszi magának a fáradságot, és figyelemmel kíséri, amíg az órájának mutatója ezt a tízpercnyi utat megteszi, nagyon érdekes megállapításokat fogalmazhat meg. Mennyi is az a bizonyos tíz perc? o o o o Ha két nagyobbacska szobát összetolnának, akkor jönne ki egy akkora terület, mint amilyen ez a műhely. Még jó, hogy csak néhányan dolgoznak itt. Éppen elférnek egymástól és a középre állított behemót vasszerkezetektől. A falak mentén elnyűtt, elkopott, olajtól és vasreszeléktől sötétre foltozott, vastag, erőt adó és ellenálló deszkákból készült asztalok, rajtuk itt-ott egy-egy satu. Fiókjaik csodákat rejtegetnek és olyan szerszámokat, amelyek megérdemlik, hogy a másik elől védve legyenek. Nem különös eszközök ezek, de amióta világ a világ, a munkás zárja a szerszámait, mivel a másik mindig köny- nyen nyúl a keze ügyébe eső eszközért, és az is előfordul, hogy elfelejti visszaadni. Akkor pedig megindul a körbe-körbe mozgás, mert mindenkinek szüksége van arra a szerszámra, és ha tőle elvitte valaki, ő is kénytelen mástól beszerezni. Micsoda viták, viharok támadhatnak egy-egy, néhány forintot is alig érő fogó, pontozó, vagy vasfűrész miatt. Ez is a műhely életéhez tartozik. Ahogy a mindig ködösnek tetsző, szürke fény, amely a sokszemű ablaktáblákon pislog be, és ahogy az a furcsa, kesernyés, savanykás szag is, ami az égett, reszelt, gyalult vasnak és az olajnak a keverékéből áll össze. Műhely. Az itt dolgozók életüknek egy harmadát töltik el itt. Végiggondolták valaha Is ezt? Életük egy harmadát... O O O O A vasváz tartja majd azt a fémdobot, amire az öntözőberendezés műanyagból készült csöveit csévélik fel. Darák Szilárdnak és Kovács Károlynak az a dolga, hogy ezt a vasvázat kocsivá fejlessze. Ezt a feladatot csak nekik, kettőjüknek kell elvégezniük, meghatározott idő alatt. Pontosan tudják, menynyi óra áll a rendelkezésükre. És miután csak ők ketten dolgoznak ezen a munkán, ha az hibátlan, csak kettőjüké az érdem, ha valami nem egészen úgy sikerül, akkor csak ők ketten tartják érte a hátukat. hozzám. Nézd, kristálytál az ég odafent. Csillaggyertyák, nézd, sokaságnyi. Nézd, fejünk felett a holdat, kusza karjait az őszibarackjának, gyere, ölelj meg, gyere., megölellek. Es sokasodjanak és rügyezzenek a mi karjaink s virágszirmaikkal csilingeljenek. mert ezer karommal fogom a te i'állad, miként eze- karoddal öleled az én dere kam. Erezd a rendet. S felcsilingeljenek ma ben nünk ama boldog rügyek mint felcsilingel kacagása a gyermekünknek, s fényekkel kiül, kiül a szemére. R és nyíre nyíljon az ajkad, idd a csodákat. Hallgasd: szívünk bíborában a húrok mennyire mély, mily fajdalmai. mennyire szép zenére remegnek... ? Ölelj illgtágaiddal kedvesem, ölelj. Es meleg és drága nekem olykor nehéz szavakat szóló szádnak a lehelete, édes. Mint a gyermekünké, aki lásd alszik most s mormog magában időnként. Mormog, örök elégedctt-elegedetlen. Hallod a harangokat? A sok-sok éneket? Arcodnak simaságán, domború homlokodon, szemed bársonyán érzem közeledni a hajnalt, tudom, hogy most sorban eltolja csillaggyertya- sokaságát a reggel. A korai nap majd új illatokat fakaszt a szívünkben, érezd a csodát, virágok mélyén mézet, harmatos réteket erezz. Fürdünk a harmatnak jó tengerében és könnyűek és tiszták leszünk mi, és mint a réggel, megszületünk. Es szárnyalunk és szivárványokat nevelünk az égre a szánkkal. Szeretsz, mint amikor megszerettél. Szeretlek, mi”' mikor megszerettelek . KU—ti) Mémisáu 1978. április 30., vasárnap ♦
