Népújság, 1978. április (29. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-30 / 101. szám
I Világproletárjai ogyesOIJatakl AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANACS NAPILAPJA XXIX. évfolyam, 101. szám ÁRA: 1,50 FORINT 1978. április 30., vasárnap Május 1. alkalmából A munka iinnepsiijei Kiváló a tanácsi építők vállalata Kilencedszer — egymás után immár hetedszer —kapott a Heves megyei Tanácsi Építőipari Vállalat kiváló minősítést munkájáért. Az építésügyi és városfejlesztés, sí miniszter illetve a szakmai szakszervezet központi vezetősége elnökségének — a tavalyi teljesítményeket honoráló — elismerését szom~ baton fogadták a dolgozók. A Kiváló Vállalat kitüntetést az építők megyeszerte kommunista műszakokkal köszöntötték. Valamennyi munkahelyen folytatták a bét végén is feladataikat, mintegy 1,5 millió forintos értéket termelve, s hozzávetőlegesen 200 ezer forintnyi munkabérükkel társadalmi célkitűzések megvalósítását segítve. Délután, a vállalat egri, Meder utcai tmfc-csamoká- ban munkásgyűlésen találkoztak a kollektívák képviselői, s közöttük a vállalat vendégei, Vaskó Mihály, a KEB tagja, a megyei partbizottság első titkára. Fekete Győr Érdre, a megyei tanács elnöke. Farkas Sándor, az SZMT titkára, Princzes Gyula, a szakmai szakszervezet központjának osztályvezetője, Kovács János, a városi pártbizottság titkára, Dér Béláné, a városi tanács elnökhelyettese, valamint a szlovákiai testvérvállalat delegációja, akiket Bedő Tibor szb-titkár üdvözölt. Ezután — az Építők Heves megyei Kórusának műsorát követően — Varga Lajos igazgató méltatta a közelgő május elseje jelentőségét, s a munkáról szólva röviden emlékeztetett elmúlt évi tevékenységük kiemelkedőbb eredményeire. Egyebek mellett elmondotta, hogy jól sikerült jubileumi versenyük, program szerint végrehajtott műszaki fejlesztésük hatására tudták tavaly a termelésüket mintegy 80, árbevételüket pedig 100 millió forinttal növelni, seregnyi fontos megbízást teljesítve, s vállalkozhatnak már az idén a 723 milliós cél elérésére. A kitüntető oklevelet Szikra Rezső, az ÉVM főosztályvezetője adta át, amihez többen gratuláltak. Több kiváló újítót avattak, Varga Lajos igazgató kiváló feltaláló elismerésben részesült. A vállalat 102 kiválj dolgozót avatott, másfél százan pénzjutalmat kaptak. Megjutalmazták a legjobb brigádokat. építésvezetőségeket, a legkiválóbb társadalmi munkásokat. Végül ünnepélyesen felavatták a telepen a vállalat új csarnokát, amelyben egy műszakban évente 60—70 ezer négyzetméter hőszigetelő üveget gyártanak. Újra kiváló az Egri Dohánygyár Belső tartalékaik hasznosításával a tervezettnél 127 millió filteres cigarettával termeltek többet. Megtakarítottak 27 tonna dohányt, jelentősen csökkentették a se- lejtet, a? egy foglalkoztatottra jutó árbevételt 110,7, a termelési értéket 105,6, a nyereséget 131,7 százalékra, míg az egy ledolgozott órára eső termelési értéket 106,7 százalékkal emelték. Munkavédelmi tevékenységük az iparágban a legjobb. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60, évfordulója tiszteletére kibontakozott munkaversenyben több mint 20 millió forintos — vállalásaiknál 4 millió forinttal többet — megtakarítást értek el a gyár brigádjai, A DH-munkarendszerü- ket az egész országban tanítják, oktatják. A fiatalok . munkáját dicséri, hogy harmadszor is elnyerték a KISZ KB Vörös vándorzászlaját, a Karikás Frigyes ifjúsági brigádot pedig a KISZ Központi Bizottság jubileumi oklevelével tüntették ki. Röviden így jellemezhetjük az Egri Dohánygyár kollektívájának 1977. éves munkáját, amellyel ismét elnyerték a kiváló vállalat kitüntetést, A kitüntetés átadására tegnap került sor a gyárban. Az ünnepség résztvevőit — közöttük dr. Dab- rónaki Gyulát, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának tagját, az ÉDOSZ elnökét. Lévai Ferencet, az MSZMP Heves megyei Bizottságának osztályvezetőjét, dr. Pápay Gyulát, a megyei tanács vb- titkárát, dr. Jenes Pált, az SZMT titkárát, dr. Varga Jánost, Eger város Tanácsának elnökét, Csuzdi Tibort, a KISZ KB tagját — Kocsis József, a gyár pártvezetőségének titkára köszöntötte, majd dr. Domán László, a gyár igazgatója adott számot az 1977-es esztendő munkájáról, sikereiről. Ezt követően került sor a kitüntetés átadására, amelyet dr. Dabró- naki Gyula nyújtott át. Ezután dr. Móger János, a Magyar Dohányipari Vállalatok Trösztjének vezérigazgatója gratulált az egrieknek, majd a különböző kitüntetések, jutalmak átadására került sor. Kiváló a Csepel Autó Egri Gyára Oj vállalatánál is helytáll a Csepel Autógyár egri gyára: a gazdasági szervezethez való tartozásának második évében sem adta alább a kiváló címnél! Tavaly ugyanis nem kevesbb, mint 20,9 százalékkal növelte termelését — túlhaladván így már a 170 millió forintos értéket is —, ami háromnegyedében a termelékenység javulásából adódott. Az esztendő folyamán kereken 10 millió forinttal csökkentette termelési költségeit, ami további kedvező változás a gazdálkodásában. Ugyanekkor a gyár szocialista brigádjainak igyekezetét 16 ezer órás társadalmi munka is dicséri! Mindezekért adta át szombaton délután az üzemi étkezdében rendezett ünnepségen — amelyen a meghívott vendégek között ott volt Kalmár Péter, Eger város Tanácsának általános elnök- helyettese is — Romvári Ferenc műszaki igazgató Demeter Pál igazgatónak a kollektívát megtisztelő, kiváló gyár oklevelét. Élüzem a BUBIV egri gyára A Budapesti Bútoripari Vállalat gyárainak versenyében első helyezést ért el a Vll-es, egri gyár és elnyerte az „Elüzem" címet. Különösen tőkés exportja kifogástalan minőségű teljesítésével érdemelte ki ezt az elismerést, amelyet ezúttal másodízben kapott a gyár; az exporttevékenység a munka minőségének javulását hozta, minden üzemben. A kitüntetést dr. Lázár László vezérigazgató adta át a kollektívának, a szombaton rendezett ünnepségen, ahol jelen volt Maróti Sándor, a megyei tanács elnökhelyettese, Tarjáni Géza, a megyei pártbizottság munkatársa és Hajdú Miklós, az építők szakszervezetének megyei titkára is. A jutalmakat és a brigádkitüntetéseket Vermes Ferenc, a gyár igazgatója adta át. FÜSZÉRT: kiváló A Borsod—Heves megyei Élelmiszer és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat gyöngyösi fiókja, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom hatvanadik évfordulója tiszteletére indított munkaversenyben olyan kiemelkedő eredményt ért el, aminek nyomán kiérdemelte a »Kiváló” címet A kitüntetést a gyöngyösi fegyveres erők klubjában megtartott ünnepi termelési tanácskozáson vették át Füzesabony: kiváló állomás A MÁV vezérigazgatója és a vasutasok szakszervezete elnöksége, a kiváló cím feltételeinek teljesítéséért, vezérigazgatói elismerésben részesítette a füzesabonyi állomásfőnökséget. A kitüntetést bensőséges ünnepség keretében, szombaton délután dr. Pásztor Pál, a miskolci vasútigazgatóság vezetője ad(F oly tatás a 2, oldalon.) Kádár János Angyalföldre látogatott Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára — Biszku Bélának, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának és Méhes Lajosnak, a KB tagjának, a Budapesti Pártbizottság első titkárának társaságában — május 1-e, a munka ünnepe alkalmából szombaton ellátogatott Angyalföldre. A vendégeket a XIII. kerületi pártbizottság székházában a városrész párt- és tanácsi vezetői fogadták. Kovács Károly, a kerületi párt- bizottság első titkára tájékoztatást adott Angyalföld dolgozóinak május 1-i ünnepi felkészüléséről, a nagy múltú munkáskerület üzemeinek életéről, a dolgozó kollektívák eredményeiről. A vendégek programjában több új angyalföldi létesítmény és gyár megtekintése szerepelt. Gál László ünnepi radiées tévébeszéde Május 1. alkalmából Gál László, a SZOT főtikárhe- lyettese mondott ünnepi rádió- és televízióbeszédet. Az esztendő egyik legszebb napja május elseje, a teremtő és az alkotó ember, a történelmet formáló munkásösz- szefogás nemzetközi ünnepe — mondotta többek között Gál László, majd így folytatta: Május első napján a világ dolgozóival együtt, a magyar nép is a munkás nemzetköziség vörös lobogója jegyében ünnepel. A forradalmi tűz és az igaz ügyért hullatott vér színének harcos egységbe tömörítő zászlaját magasba emelve, a haladó emberiség ismét hatalmas és elkötelezett seregszemléken száll síkra a béke, a szabadság, a társadalmi haladás ügyéért. A továbbiakban az ünnep történelmi jelentőségét méltatta, majd végezetül újabb békés, országépítő feladatainkra hívta fel a figyelmet a SZOT főtitkárhelyettese, s kívánt hozzá sok sikert dolgozó népünknek. Itt van május! Hoszkva májas L előtt Moszkva ünnepi külsőben, a nyolcmilliós szovjet főváros lakói jó hangulatban köszöntik május 1-et, a munkásosztály nemzetközi ünnepét. A szovjet főváros főútvo-' nalai és központi terei vörös zászlódíszben, a munkásosztály tanítói, Marx, Engels, Lenin nagy méretű portréival, az SZKP KB május 1-i jelszavait hirdető plakátokkal feldíszítve köszöntik a munkásszolidaritás ünnepét A Pravda, a többi központi szovjet laphoz hasonlóan, vezércikkben méltatja a Szovjetunióban hagyományosan kettős ünnepet, amely az idén vasárnappal együtt, három munkaszüneti napot jelent a szovjet dolgozóknak. Az SZKP KB lapja rámutat, - - juma tuu hogy a szovjet emberek jó >h munkásszövetségek és r Rzata»rszövetsége politika! hangulatban, az első negyedévben végzett becsületes munka jóleső érzé. sével készülnek az ünnepre A szovjet emberek büszkéi arra, hogy a Szovjetunió i proletár internacionalizmui elveinek megfelelően, min- dent megtesz korunk hárotr fő forradalmi ereje; a világszocializmus, a nemzetközi proletariátus és a nemzeti felszabadító mozgalom megbonthatatlan szövetségénél) megszilárdítására. A szovjet főváros dolgozói, nak május elsejei, színpompás felvonulása délelőtt tíz órakor kezdődik, a Vörös téren. HAVANNAI A chilei junta elutasította >a munkásszövetségek és a szakszervezeti szövetségek beadványát, amelyben a dolgozók nevében kérték a munkásosztály ünnepe, május 1. nyilvános megünneplésének engedélyezését — jelentette be Havannában közleményben, a Kubában működő chilei szolidaritási bizottság. Ez az eset ismételten bizonyítja, hogy a rendszer munkás- és népellenes jellegén mit sem változtatnak a junta által hangoztatott ..demokratizálási” és „intézmé- nyesítési” frázisok. Maróthy László ! hazaérkezett a Szovjetunióból Dr Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KISZ Központi Bizottságának első titkára — aki a KISZ delegá-i ciójának élén részt vett az össz-szövetségi Lenini Kom- szomol XVIII. kongresszusán — hazaérkezett a Szovjetunióból. Fogadására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Fejti György, a KISZ KB titkára. Jelen volt Felix Petrovics Bogdanov, a Szovjetunió budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője, i » —• -'»ári Éljen Május 1., a munkásosztály nemzetközi seregszemléje!