Népújság, 1978. április (29. évfolyam, 77-101. szám)

1978-04-27 / 98. szám

JireLJsemênyeLlilrek.Memèiiyek.Jirel(.. sikere Szeliczki József látogatása Hevesen és az egri járásban A Nap kél 4.35 — nyugszik 18.50 órakor A Hold kél 23.34 — nyugszik 8.08 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon ZITA nevű kedves olvasóinkat! Zita nevünk nemrég kapott helyet a naptárban. Latin az alapszava és jelentése: „gyors”. — O — •Száz évvel ezelőtt született Szadriddin Ajni neves szov­jet—tadzsiv elbeszélő, költő és irodalomtörténész. Pá­lyafutását néptanítóként kezdte. 1917-ben a buharai emir börtönbe vetette, ahonnan a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom győzelme után vöröskatonák sza­badították ki. Egyike volt azoknak a tadzslk íróknak, akik elsőként támogatták a proletár-forradalmat. Egyik leghíresebb történelmi regénye (A buharai hóhérok) a buharai emirátus utolsó napjait örökítette meg rea­lisztikus, s nagy művészi kifejezőerővel. 1924-ben írt Odina című kisregénye, valamint Dohunda és 1935-ös Rabszolgák című regényei már a szocialista forrada­lomról, a tadzsik nép életének történelmi jelentőségű átalakulásáról szólnak. Fő műve az 1948—54 között al­kotott Buhara című visszaemlékezés-kötet, amely a századforduló monumentális rajza. A modern tadzsik irodalmi nyelv megteremtője kiváló publicista és Iro­dalomtörténész is volt. Időjárás: várható időjárás ma estig: változóan felhős idő, el­szórtan, főleg a délutáni órákban záporral, zivatarral. Mérsékelt, zivatar idején átmenetileg megerősödő dél­keleti. déli szél. Hajnalban elszórtan köd. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 16—20 fok között (MTI) (Tudósítónktól) Szabadkán 1972 óta min­den évben megrendezik a Pannónia Vásárt. Az idei kora tavaszi áruminta-sereg­szemlén 56 jugoszláviai, 63 magyarországi, s ezenkívül olasz, német és japán kiállí­tók között a Heves megyei Tanácsi Építőipari Vállalat is felsorakoztatta gyártmá­nyait. Hazánkban és Jugoszláviá­ban is egyre elterjedtebb a korszerű építőanyagok alkal­mazása. Nagy érdeklődés kí­sérte a Heves megyei mű­anyag ablakok, ajtók bemu­tatóját, az alagútzsalus PE- VA-rendszer tapasztalatait, s a gipszperlit válaszfalak al­kalmazását is. A Pannónia Vásár jó szol­gálatot tett a jugoszláv épí­tőipari vállalatokkal való kapcsolatok kiépítésében. (Simon i.) Gazdag májusi program az egri Megyei Művelődési Központban Szeliczki József, a megyei párt-végrehajtóbizottság tag­ja, a Hatvani Konzervgyár pártvezetőségépek titkára — Szabó Bélának, a megyei pártbizottság munkatársá­nak kíséretében tegnap He­vesre és az egri járásba láto­gatott. Hevesen a vendégeket Tóth Mihály, a megyei tsz- szövetség elnöke, Sramkó László, a szövetség titkára és Urban Imre, a repülőgépes növényvédő önálló vállalko­zás igazgatója fogadta. Urbán Imre elmondta, hogy az az ország első és legnagyobb ilyen jellegű vállalkozása, amelynek 37 termelőszövet­kezet, két állami gazdaság továbbá az Eger—Mátra vidé­ki Borgazdasági Kombinát és a Hatvani Konzervgyár is tagja. 1-árom repülőgéppel és három helikopterrel vég­zik növényvédő munkájukat. A tájékoztató után a vendé­gek a gyakorlatban is megis­/ \ merkedtek a repülőgépes nö­vényvédelemmel. Heves után Egerbe látogat­tak, ahol a tsz-szövetség ve­zetői a szövetség munkájá­ról, különösképpen pedig a társulások tevékenységéről adtak számot. Elmondották, hogy a jövőben újabb társu­lások létrehozása látszik in­dokoltnak, különösen a zöld­ség- és gyümölcstermesztés valamint -feldolgozás terüle­tén. Ezt követően Szeliczki Jó- zsef Szabó Béla kíséretében az ostorosi termelőszövetke­zetet tekintette meg, ahol Habéra László, az egri járási pártbizottság első titkára, Trieb János, a szövetkezet elnöke és Bartók Kálmán, a pártalapszervézet titkára fo­gadta és tájékoztatta a ven­dégeket. Szeliczki József el­ismerően nyilatkozott mind a repülőgépes társulás, mind a tsz-szövetség, mind pedig az ostorosi szövetkezet munká­járól. ­Itt vap végre a tavasz. A meghosszabbodott délutáni órák mind tartalmasabb ki­használására gazdag progra­mot kínálnak a megyében a művelődési házak, így az egri Megyei Művelődési Központ májusi ajánlatai is megso­kasodtak. Hétfőn, a munka ünnepé­nek délutánján Egerben, a Szépasszony-völgyben sza­badtéri műsort láthat a kö­zönség délután két órától, amelyen a honvéd helyőrségi fúvószenekar és a rézfúvós kamaraegyüttes, a felnémeti citerazenekar, az Egri Csil­mozt lagok Tsz pávaköre, a köz­ponti néptáncegyüttes, vala­mint a művelődési ház Pót­kerék együttese. működik közre. Egy héttel később/ május 7-én népdalkórusok talál­koznak délelőtt a központban. Ezúttal több mint húsz cso­portot minősítenek országo­san. Mi közünk a csillagokhoz? Ez lesz annak az érdekes elő­adásnak a címe, amelyet 9-én fél 7 órakor Zombori Ottó csillagász tart meg a felnőtt fiatalok Pallas-klubjában. Hasonlóan komoly témáról lesz szó 17-én is, / a felnőtt- oktatási stúdióban ahol Fehérvári Andor beszélget középiskolás diákokkal, a különböző foglalkozásokról, illetve arról, hol vállalhatnak munkát érettségi után. A programkínálatból nem marad ki a legkisebb korosz­tály sem. 19-én este 7 órakor az egri úttörőházban a mű­velődési központ néptánc­együttese tart bemutatót. 28- án délután 1 órakor Vándor Sándor munkás és ifjúmun­kás énekkari szemlére kerül sor. A legjobban szereplő kórusok még aznap föllépnek a nagyközönség előtt is dél­után 6 órakor, az egri székes- egyház előtt. A kiállítások kedvelőinek a Kisgalériába lesz érdemes el­látogatniuk 14-től 25-ig. Ek­kor lesz ugyanis látható A népi gyermekjátékok című tárlat. Ülést tartott az SZMT elnöksége Tegnap ülést tartott Eger­ben a Szakszervezetek Heves megyei Tanácsának elnöksé­ge. Az ülésen megtárgyalták és elfogadták a szocialista munkaverseny idei tapaszta­latairól, valamint a cigány dolgozók körében végzett szakszervezeti munkáról ké­szült jelentéseket. Az elnök­ség munkájában részt vett dr. Pápay Gyula, a megyei tanács végrehajtó bizottságá­nak titkára, Ambrus József, a megyei pártbizottság poli­tikai munkatársa és Blahó Sándor, a megyei KlSZ-bi- zottság ifjúmunkásfelelőse. Virágzik a különleges díszfa Virágba borultak Sopron­ban, a Lővérek napsütötte lejtőin a japán cseresznye- fák. Jelenleg a lila színű vi­rágok nyújtanak szép lát­ványt, mert a fák levelei ké­sőbb hajtanak ki. A virágzás mindössze néhány napig tart Ez a díszfa Európában csak Szicíliában — Palermo környékén — található na­gyobb tömegben. EGRI VÖRÖS CSILLAG (Telefon: 22-33) Du. fél 4 órakor: Kuszalka meséje Színes, szinkronizált boigár mesefilm F.ste fél 6 és 8 órakor: A választ csak a szél Ismert Színes, szinkronizált NSZK bűnügyi fűm EGRIBRÖDY (Telefon: 14-07) Filmklub Csat fél 8 órakor: Zsarutörténet Színes, szinkronizált francia bűnügyi film GYÖNGYÖSI PUSKIN Vadember GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Du. fél 4 és fél 6 órakor : Bátor emberek Este fél 8 órakor: Kedves Michele HATVANI VÖRÖS CSILLAG Közös bűn FÜZESABONY Center az égből HEVES Fiatalság elixírje LŐRINCI Kísértés + ORVOSI Heti időjárás-előrejelzés Tovább tart a meleg, tavaszias i AUOLD - TISZÁNTÚL * ri h h Q~ :D: ~Or \ * * ÜGYELET Egerben: felnőttbetesek részére Bajcsy-Zsilinszky utca 6. szám alatt. (Telefon: 11-10) Gyermekbetegek részére Kos­suth La.ios u. 6. szám alatt.. (Te­lefon: 14-54) Mindkét ügyelet este 19 árától reggel 7-ig tart. Gyöngyösön : 19 órától péntek reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rende­lések közötti napi ügyelet : 12- től 14 óráig. (Telefon: 11-727) Hatvanban: 19 órától péntek reggel 7 óráig a Kossuth tér 18. Szám alatti rendelőben. derűit «jóra? változik. A nappali gomoly- képződésből továbbra is záporesőre, zivatarra lehet számítani. Az általában mér­sékelt, déligs szél a zivata­rok idején megélénkül. A hajnali hőmérséklet 4, 9 fok között ingadozik, a ta­laj közelében, fagyzugos he­lyeken még gyenge fagyok lehetnek. Nap közben 17, 22 fokos maximumokra számít­hatunk. A hét végétől álta­lában derült, száraz idő vár­ható. A szinte egész napos napsütés hatására, a hő­mérséklet maximuma kissé emelkedik. Előrejelzés a mezőgazdaságnak OS Az évszakhoz képest hű­vös, csapadékos hetet hagy­tunk magunk mögött Több helyen mértek 10 mm feletti esőt. A múlt hét végétől fel­szakadozott a felhőzet. A nappali felhőképződésből né­hány helyen záporeső hullott, vasárnap több helyen észlel­tek zivatart. A nappali ma­H X ximumhőmérséklet az előző napokhoz képest, mintegy 10 °C-t emelkedett. A 8—12 órás napsütés, a kellemes ta­vaszi idő kedvezett a kirán­dulóknak. A hét elején to­vább' folytatódott a tavaszias időjárás. A következő napokban időjárásunk lényegesen nem Az elmúlt héten bőséges csapadékot kaptak a földék, így a Tiszántúl egész terü­letén a talaj felső rétege ele­gendő vizet tartalmaz a ke­lő magok számára. A vetést ugyan némileg lassította az eső, a múlt hét végétől kezdve azonban is­mét kedvez az időjárás a földeken folyó munkákhoz. Az előrejelzések szerint, folytatódik a kellemes, ta­vaszi idő, s így a Tiszántúlon és a Duna—Tisza-közén fo­kozatosan tovább melegszik a talaj; a felső réteg hőmér­séklete a hét végére eléri a 13—14 fokot. Érdemes tehát a jó idő minden percét ki­használni, s időben elkezde­ni a vetést. A melegre forduló idő azonban nemcsak a növé­nyeknek, hanem a ’növények kártevőinek is kedvez. Az el­következő napokban az eny­he időjárás hatására, a Du­na—Tisza-közének, valamint a Tiszántúl északi, északke­leti részein, megkezdődik a cserebogár tömeges rajzása. Megye Talajhőmérséklet (C°) 5 cm-es mélys. 0—50 cm 50—100 cm Nógrád 12 80—85 60—65 Heves 13 65—70 60—65 Borsod 12 65—70 55—60 Szolnok 14 65—70 60—65 + KEVESEBB üzemi baleset.' Országosan romlott. Heves megyében javult az L ne« gyedévi baleseti helyzet. A tavalyi hasonló idősza' oz képest 48 bárom napon úl gyógyuló és négy hal. as balesettel volt kevesebb, s » kiesett munkanapok száma 1144-gyel csökkent. O MÁJUS 1-TÖL nyújtott műszakban, délelőtt 10 órától este 10 óráig várja látogató­it a felújított, megszépített Vidámpark. Május Vén in­dul a hullámvasút és várha­tóan május végén adják át rendeltetésének azt a négy integrált áramkörös televízi­ót . amelyen ügyességüket próbálhatják ki a gyerekek és a felnőttek. Újdonságnak számít a 20 gondolás Ámor~ expressz, amelynek utasait a legváratlanabb pillanatok­ban ponyva borítja. A Vi­dámparkban 14 óráig 25 já­ték, majd délután valameny- nyi — összesen 60 — várja a látogatókat. + POSTARABLÓK: jogerős a 11-nek. A Ferenc körúti postarablók 11 vádlottas bűnperének végére tett pon­tott szerdán a Legfelsőbb Bíróság, Jan Stratilek és társai ügyében. Az elsőrendű vádlott Stratileket bűnszö­vetségben elkövetett rablás és más súlyos bűncselekmé­nyek miatt 15 évi szabad­ságvesztésre ítélték, megér­demelten. Bűntársa Berki Kálmán, az első fokon ki­szabott büntetését, a 11 évi szabadságvesztést kénytelen letölteni. A további kilenc, többnyire büntetett előéletű vádlott a korábbi ítélettel összhangban, szintén súlyos büntetést kapott. O ÜJRA HÚZHAT! Csü­törtök reggeltől ismét vásá­rolhatók az'ország mindé t részében a borítékos sorsje­gyek, amelyek ezúttal 23-szor kerülnek kibocsátásra. 19 millió sorsjegyet 5 forintos áron hoznak forgalomba. \ nyeréynények az előző kibo­csátással megegyezően I 50 000, 20 000, 10 000, 5 00i)j 500, 200, 100, 50, 20 és 10 fo­rint. A legkisebb nyereményI „újra húzhat”. Ez alkalom­mal is borítékolás nélkül árusítják a sorsjegyeket, így jelentősen csökken a papír« hiflladék. GÉPMŰHELY. Régi gon « enyhítenek a gyöngyös- ■ orcNzi Február 24. Termelő- szövetkezetben. Május végén átadják a közel egymillió forintos költséggel épülő gép­műhelyt. Az új létesítmény- hearöltözők és mosdók is tar- .toihak. r ^ALFÖLD-EST” A TA*, 1(ÁRKÉPZŐ FŐISKOLÁN. egri főiskola pinceklubé jában az Alföld című folyó-, irat szerkesztőségének néz hány képviselőjét látják ven­dégül a hallgatók péntek esz, te hét órától. A vendégek közt jelen lesz Juhász Béla, Acél Géza és Páskándi Géza is. ♦ KRÁLIK JÓZSEF IMRE 41 éves diszpécser, recski la­kos személygépkocsijával ed­dig ismeretlen ok miatt a menetirány szerinti jobb ol­dalon nekihajtott az útmenii fának. A személygépkocsi­ban utazó özvegy Králik Jó- zsefné 74 éves nyugdíja^, recski lakos a helyszínen meghalt. Králik József Imre súlyos sérülést szenvedett. A baleset körülményeinek tisz­tázására a rendőrség meg­kezdte a vizsgálatot. (MTI) nnííÍMii •*••••••••••••••••••••••••••••••••••••••#•####s rtlWiSM L 11-697: 3000 Hatvan. Kossuth tér 8. (városi tanács épűlete).10-21 Kiadóhivatal Előfizetési díj egy hónapra: 20,— Ft. Előfizethető bármelyik postahivatalnál 3. S2. Igazgató: BEDK ISTVÁN. — HU ISSN 0133—0705. PAPP JANOS — Kiadja a Heves meeve. ..apuraof!. (PL: 23 3301) Telefon: 12-73 20-29 24 44- 3200 Gvönevős. a fi , , Eger 3301 Beloiannisz u. 8. (Pf.: 23 3301) Telefon: 12-68 - Terjeszti a Masvar .»o!lU és kézbesítőnél. — Index: 20062 — Révai Nyomda egri gyáregysége. Eger. Vincellériskola sí (

Next

/
Thumbnails
Contents