Népújság, 1978. április (29. évfolyam, 77-101. szám)

1978-04-26 / 97. szám

Amerikai cigaretta Magyar film Kísértenek a sablonok Közművelődési gondok, közelről V Gobbi Hilda és Amint elsötétül a nézőtér a Dömölky János rendezte új magyar alkotás, az Amerikai cigaretta vetítése után, kissé csalódottan áll föl a néző. Pillanatnyilag ugyanis úgy tűnik, hogy az eiőtte bemu­tatott Bódy Gábor készítette rövidfilmre, — amely maid egy másik kritika tárgya lesz — jóval tovább fog emlékez­ni a közönség, mint az utána következő nagyfilmre. Már csak azért is, mert amíg az egyik mindvégig a tökéletesen elsajáthott filmnyelven beszél hozzánk, addig az utóbbi produkciónál alig-alig érti az ember, hogy ezt a mondandót miért éppen a celluloidszalagon valósítot­ták. meg. Néhány elszigetelt és kiválóan megoldott jele­nettől eltekintve (az öregasz- szony hazaérkezése, az öreg­ember halála, a vaskályhát áruló ember szobája) ugyan­is inkább egy párbeszéd le­fényképezésének tűnt az egész És korántsem az ope­ratőr Koltay Lajos hibájából, hanem a sztoriból következő­en, amely nem hagyott lehe­tőséget rá. De nézzük csak a történe­tet, amelyre legföljebb az a dicséret illik, hogy valami van benne, de ... és az első de-t sajnos nagyon sok to­vábbi követi. Főhősünk, Ebes László befutott, sokak által megbecsült költő. Am egy kitüntetés után éppen azoktól nem kap^ elismerő szót, gratulációt, akiktől leg­jobban várná. Szüleitől, régi ismerőseitől, barátaitól. Meg­csömörlik magától, beleveti magát a külvárosi kocsmák kanyargóiba. Itt Ebes nemcsak a lét pe­rifériáján mozgókkal ismer­kedik meg, rádöbbenvén, hogy elszakadt „Az élettől”, de a tetvekkel is. Rémülten iszkol vissza rózsadombi vil­lájába ... E történetben számomra sok minden érthetetlen.. Töb­bek közt az, hogy miért pont a kitüntetés időszakában jön rá költőnk magára maradott­ságára. Hiszen utalás történik arra, hogy régebben is ki-ki ruccant már a „nép” közé... Nem világos az sem, hogy er­ről a hőzöngő kocsmai viták­ban bonyolódó szájjal forra- dalmiaskodó, gőzös önleköp- ködő és még gőzösebb elmé­leteket hangoztató alakról hogyan állítható, hogy érté­kes, tehetséges ember. Ha vi­szont nem az, akkor már a történet maga sem érdekes. Amint a főhős elveszíti hite­let, megbomlik a sztori belső logikája is. Így teljesén ért­hető, hogy a színészek, a cím­szereplő Tordy Géza és a vele társalkodó Lukács Sán­dor képtelenek bármit is kez­deni a rájuk osztott figurák­kal. Mondataik, jeleneteik hamisnak tűnnek. Tovább bonyolítja a hely­zetet az a másik történet, amely nem kiegészítő, to­vábblendítő, tartalmat módo­sító, erősítő szálként szövő­dik az elsőhöz, hanem idegen testként ékelődik bele. Ez az alvilág, illetve a két utcasep­rő élete. És mégis most kell leírni azt, hogyha másért nem, ezért érdemes volt megcsinálni a filmet. Mák- láry Zoltán ugyanis ezúttal szinte a semmiből alkotott tökéleteset. Minden mozdula­ta, fintora, szava él, játékát nézni élvezetes, mellette a többiek, még Gobbi Hilda is inkább csak végszavazónak tűnnek. Makláry Zoltán A tisztázatlan, zavaros mondanivalójú, föntebb leírt történetnek tála­lásai is egyébként — nyilván nem véletlenül — tá­vol áll az egyértelműségtől. Egymáshoz nem illő módon keverednek a produkcióban a szatíra, a tragédia, a dráma, sőt a bohózat, elemei. Nehe­zen érthető például, hogyan kerülhettek ugyanabba a filmbe a szerkesztőségi jele­netek, illetve a kályhát áruló ember történetének megrázó képei... Láttunk sajnos példát a stíluskeveredésre . is. Az a szürrealisztikus betét, amely talán a legegyértelműbb pár­latát hordozza a mondandó­nak — a lila ideákat hangoz­tató költőket elsöprik a köz- tisztasági gépek a kocsmai tömeg derültsége közepette — teljesen kilóg a realisztikus képsorok közül. Ráadásul még önmagában sem állja meg helyét. A film láttán végül is ilyen kérdések sorakoznak föl. Hol van mai, izgalmas problémá­kat érdekesen, kitűnően meg­író Csurka István keze nyo­ma, aki most a forgatókönyv írására vállalkozott? Hol ve­szett el Dömölky János biz­tos mesteri rendezése, ame­Az utóbbi időben egyre több fórumon emlegetjük közművelődésügyünk olykor aggasztó nehézségeit. Leg­többször a meglehetősen ked­vezőtlen tárgyi feltételekről esik szó. Ez valóban komoly gond, hiszen —. s ez nemcsak megyénkben, hanem ország­szerte is így van — a műve­lődési otthonok, a klubkönyv­tárak jelentős része elavult, s a berendezés se vendégcsalo­gató. A nagytermek majd- hogy kihasználatlanok, s jó, ha a moziüzemi vállalatok hasznosítják. Alkalmanként itt rendezik a bálokat, a helyi ünnepségeket, ám ezzel aztán zárult is a kör. Hiányzanak viszont azok a kisebb helyi­ségek. ahol a kis közösségek, szakkörök, klubok és amatőr művészeti csoportok tarta­nák foglalkozásaikat. Emiatt joggal panaszkodnak a nép­művelők. Több száz embert ma már nem könnyű egy-egy program számára megnyerni, de huszan-huszonöten szíve­sen összejönnek, ha érdekes műsorokat, előadásokat aján­lanak nekik. Különböző ér­deklődési körűek keresnék fel a kultúra házát, de igen sok­szor nincs hely számukra. A következmény elszomorító: elszürkül az érdemi munka, mert a pillanatnyi tehetetlen­ség kényelmességre ösztönöz. Számosán érvelnek így: Ha nem megy, ne is erőltessük. A közönség elidegenedik, s inkább másutt tölti szabad ide­jének egy részét. Ez elsősor­ban az idősebb korosztályra jellemző, de olyan kór, amely a fiatalok körében is elter­jedhet. 1 Mi a gyógyír? A felelet egyszerű: építsünk korszerű, új intézményeket. Igenám, csakhogy ezek — egyébként az oktatást és a művelődést közelítő nevelési központoké a jövő — horribilis összegbe kerülnek, s ezt képtelenség máról holnapra előteremteni. Hosszú esztendők, sőt évti­zedek telnek el addig, amíg ez az óhaj teljesül. Termé­szetesen az érdektelenség, a tétlen szemlélődés minden­Kedden délután — az egri Ho Si Minh Tanárképző Fő­iskolán — dr. Szűcs László kandidátus, főigazgató tájé­koztatta a megyei és az or­szágos sajtó képviselőit ar­ról az ünnepi rendezvényso­rozatról, amelyre a rangos felsőoktatási intézmény meg­alakulásának 30. évfordulója alkalmából kerül sor. Szólt az elmúlt három év­tized eredményeiről és gond­jairól. Elmondotta, hogy ez idő alatt mintegy 15 ezer diplomást bocsátottak ki. A hallgatók — mind a nappa­li tagozatok, mind a levele- zősok — száma folyvást emelkedett. Pillanatnyilag 1250-en, illetve 1600-an foly­tatják tanulmányaikat. A rajtot említve kiemelte az alapító tanárok hívatássze- retetét, kezdeményezőkészsé­gét. lelkiismeretességét. Meg­emlékezett a testvérkapcso­latokról, a vietnami, az er­furti, a szovjet és a beszter­cebányai főiskolásokkal lét­rejött és egyre gyümölcsö­zőbb együttműködésről. Mél­tatta az 1975-ben alakult bu­0 ÆËËM& 1978. április 26., szerda dapesti tagozatok tevékeny­ségét, a gyakorló iskolák si­kereit, s megemlítette a jövő­vel kapcsolatos elképzelése­ket is. Május 5-én az ország min­den részéből érkező vendé­gek megtekintik azt a törté­neti kiállítást, amelyet dr. Nagy József főigazgató­helyettes nyit meg. Este dísz- hangversenyt rendeznek. Má­jus 6-án a tudományos em­lékülést dr. Szűcs László nyitja meg, majd Vaskó Mihály, az MSZMP KB El­lenőrző Bizottságának tagja, a megyei pártbizottság első titkára köszönti a jubiláló intézményt. Ezt követően dr. Némedi Lajos egyetemi tanár tájékoztatja a résztve­vőket az alapítás körülmé­nyeiről és az első esztendők munkálkodásáról. A harminc év mérlegét ' dr. Szűcs László vonja meg. . Szalag István, a megyei tanács álta­lános elnökhelyettese arról beszél majd, hogy a főiskola milyen szerepet tölt be szű- kebb pátriánk közoktatásá­ban és közművelődésében. A mozgalmi nevelőmunká­ról szól majd Nemes Péter, az Országos Üt.törőszövetség elnöke. A programot színesí­ti a végzős tanárjelöltek bal­lagása. Május 10-ig tartják a pedagógusképző intézmé­nyek spartakiádját. lyet annyi más tv-produkción kívül előző játékfilmjében, a Kardban is élvezhettünk? A csalódott néző abban re­ménykedik, hogy egy újabb alkotásban rövidesen vá­laszt kap. Németi Zsuzsa képpen elítélendő álláspont, mert valamit mindenütt le­het és kell is tenni. Segíthet például az összefogás, a válla­latok, a szövetkezetek támo­gatása. Végtére nekik is ér­dekük az, hogy dolgozóik tá­jékozottsága gyarapodjék. Az esetleges bővítésre, felújítás­2. — Mégis bejön a vén agya­ra»! —. csillan föl újból a remény. — Itt van már a közelben, tőle ijedtek meg a fürdőzők. — Még befejezni is alig tu­dom a gondolataimat, amikor erős fújás hallatszik az anyadisznó felől és a perc töredéke alatt már el is tűn­nek a színtérről. Percek telnek el és megint semmi! Most már szabad szemmel is lehet valamit sejteni, miközben halvá­nyodni kezd az esthajnalcsil­lag. Ébredezik az erdő. Meg­szólalnak a madarak. Han­golnak mint a zenekar a koncert előtt, de csak azért, hogy néhány perc múlva el­kezdődhessen az erdő pó­diumán a világ legcsodála­tosabb muzsikája. — Nincs semmi —, súgja barátom és alig észrevehe­tően nyújtózni kezd. Ebben a pillanatban moz­dul egy feketeség a dagonya szélén. Ö az! Az öreg reme­tét hozza közel a keresőtáv­cső egy másodpercre, de csak azért, hogy újra eltűn­jön a szem elől. Két perc múlva a dagonya másik feléről hallatszik egy parányi roppanás, amelyből tudható, hogy a vendég a biztonság kedvéért körül­szaglássza a dagonyát. Már hallani is, amint beszívja, és újra kifújja a levegőt. — Valami gyanúsat sejt — meditálok, de megnyug­szom abban, hogy öt perccel ezelőtt még jó volt a szelünk és az öreg nem szimatolja meg a számára oly kellemet­len emberszagot. Csend. Virrad szépen. Már keresőtávcső sem kell és lát­ni a dagonyát, a sáros fákat, bokrokat, a letaposott és sár­ral összemaszatolt környéket. — Semmi! — mutatja a barátom a fejével és a vállát rántja, jelezve, hogy nem ér­ti a dolgot. — Én sem értem — gon­dolom magamban és az jut eszembe, hogy a vadkan ta­lán már el Is vonult, hiszen nyakán a reggel. ra közös kalapba rakhatják a pénzt. Persze akad más meg­oldás is. Felesleges termeiket —. majd mindenütt vannak ilyenek — átadhatják, s ezekben találkozhatnak a kis csoportok. Ebben az esetben még a pénztárcába se kell nyúlniuk. Létezik kiút, csak meg kell keresni, s közösen gondolkod­va cselekedni. Ma azonban nem ez az általános gyakor­lat, s ennek — többek kö­zött — az az oka, hogy olya­nok tevékenykednek népmű­velőként, akik mindössze ál­talános iskolai, vagy érettségi bizonyítvánnyal rendelkez­nek. Ráadásul fiatalok is, s így tapasztalatokat sem gyűjthettek. Jó szándékukat nem vonjuk kétségbe, de ez önmagában — képzettség és magas szintű felkészültség hí­ján — édeskevés. Ezek az if­jak akkor hajtanak némi hasznot, ha restkednek, mert ekkor legalább nem rontanak el semmit. Ezen a téren gyors cselek­vésre van szükség. Fel lehet számolni a jelenlegi áldatlan állapotokat. Méghozzá anyagi áldozat nélkül. Sehol se alkal. mázzák őket, tartsák be az ezzel kapcsolatos rendelete­ket! A rendkívül felelősség- teljes tennivalóval bízzák meg a pedagógusokat Min­denütt akadnak olyan talpra­esett tanítók, tanárok, akik lelkesen dolgoznának. Ha számukra rendszeresen szer­veznének továbbképzéseket, akkor minden feladattal meg­birkóznának. Tény, hogy főiskoláink ke­vés népművelés szokost bo­csátanak ki. Ez helytelen, mert a végleges megoldás csak az lenne, ha jelentősen emelnék a felvételi keretszá­mokat. Ez nem színvonalesés, hiszen a követelmények ma­radnának, csak a kapukat tárnák szélesebbre. Más vo­natkozásban hozott már ha­sonló intézkedést az Oktatá­si Minisztérium. Később —, ha már nincs akkora szükség az utánpótlásra — ismét csökkenthetnék a létszámot. 3 Érdemes ezen elgondolkod­ni, ezt megfontolni, mert —. s erre nem nagyon figyelünk fel — a mindennapi munka során kísértenek a bántó sab­lonok, s ezek addig burján-- zanak, amíg hiányzanak a szakemberek. Megdöbbentő, de igaz : régi. idejétmúlt mód­szerekkel akarunk új célokat megvalósítani. örvendetes; hogy esztendőről esztendőre ríő megyénkben a TIT-eíő- adások száma. Ez azonban a -dolognak csak egyik, nyilván­valóan a látványosabb oldala. Dicsekedünk is vele. Arról viszont mélyen hallgatunk, hogy ezeket éppúgy bonyolít­ják le, mint harminc évvel ezelőtt. Az előadó a közönség elé áll, s jegyzeteibe pillantva egy-másfél óráig beszél. A szemléltetés? Legfeljebb a diavetítőt használja. A képzőművészek is eljut-; nak az üzemekbe, a terme­lőszövetkezetekbe. Bemutat­koznak. s formálni óhajtják a részvevők ízlését. Ritkán sikerül, mert mondják a ma­gukét, s elfeledkeznek arról, hogy mindenki a műhelytit­kokra kíváncsi. Ott a helyszí­nen készíthetnének tusrajzot,' ä akvarellt, s közben szólhat- J nának a műfajok jellemzői-! f ről. a technika fortélyairól.' f Ha megtennék, senki sem | [ unatkozna, s idővel nemcsak i ösztönösen érezné, hanem ér- í tené is a szépet. A művelődési házakban ^ legjobban azok a szakkörök) | váltak be, ahol a tagok pro- | dukálhatnak is, s elsajátíthat- | ják a hímzés, a festegetés. ä | szabás-varrás fortélyait. • A maradandó élmény hU J ányzik viszont azokról a ren. f dezvényekről, ahol az egy sí- | kú közlés divik. Ennek kell hadat üzenni, s akkor nem terjengene az unalom. Erre azonban csak azok képesek, akik ismerik a hatás törvény- szerűségeit, azaz nem téblá- bolnak, panaszkodnak, hanem látják a célt, s azt is tudják; milyen eszközökkel érhető ez el. Ezt tanulják négy éven át a főiskolákon, s ezért kell ra­gaszkodni a képzettséghez. Ha nem leszünk következe­tesek, akkor a ma bajai idő­vel megsokszorozódnak, A már jelentkező érdektelenség egyre gyorsabb ütemben fo­kozódik, s mind többen kerü­lik el a kultúra házait. Arra is gondolni kell, hogy a csa­lódottak egyre növekvő tá­borát aligha lehet újra meg­nyerni. Érthető, hiszen egy­általán nem bizalomgerjesztői ha vak vezet világtalant. Pécsi István j Váratlanul megint fújás hallatszik közvetlen közelről, majd érzem, hogy a szél megfújja a tarkómat. — Most ugrott el a disznó! ~ súgom oda a szomszédnak ás magamban feladom a több órás küzdelmet, — Észrevett! — mondja ki halkan a szót kísérőm, — A szél! Nem érzed? Megfordult a szél. ö pedig erre várt, hogy teljesen biz­tos legyen a dolgában. Igen! A szél elárult minket és megmentette az öreg remete életét, aki ki tudja hány éve már, hiszen naponta túljár a vadászok eszén. — Maradjunk még egy ki­csit! — biztatjuk egymást, hiszen még benne vagyunk a vadászidőben. Negyedóra múlva egy szarvastehén érkezik. Alig­hogy szétnéz, érezve, hogy őt bántódás nem érheti, kiadós fürdőzésbe kezd. Amikor „kiszáll” a fürdőből, olyan, mint a fekete ördög. Csu­rog, csepeg róla a rothadt cserjeillatú sötét sár. Elvonulása után gerlék röppennek a dagonyához. Leskelődnek. udvarolnak egymásnak, csipegetnek vala­mit a víz szélén. Megvirrad. Az ég alján látszó világos csík most már olyan mint egy nagy ezüst abrosz, amelynek hátterét arany szálakkal hímezték át. — Reggel lesz, — mondja a kísérőm. — Előbb hajnal, — súgom neki és gyönyörködöm a fák pattanó rügyeiben, a bokrok kibontakozó leveleiben, a madarak hajnali köszöntőjé­ben. összeszedelőzködünk és in­dulunk hazafelé. Az úton lo­vaskocsival találkozunk, de a kocsis szundikál az ülésen, így a lovak csak maguktól ballagnak a megszokott úton. Amikor a vágás szélére érünk, előbújik a nap. Egy­szerre szétszórja sugarait a tájon, a hegyeken, a völgye­ken. Egy ölyv terpesztett szárnnyal úszik a levegőten­gerben a völgyek fölött és figyel valamit. Lehet, hogy minket vett szemügyre, lehet, hogy mást. Ki tudja... Reggel van egészen, ami­kor hazaérünk az ébredő vá­rosba. — No! Van-e valami —• kérdik idehaza. , — Nincs! Semmi sincs. — Csak a bolondját járat­ja veletek az a nagy vaddisz­nó! Erre azután nem lehet mit szólni, hiszen azok, akik éle­tükben sem éltek át egy oir- kadatot, egy hajnalt, egy napfelkeltét a szabad ég alatt, azok legfeljebb csak szegényes álmaikat udjáls úgy ahogy elmesélni... j (Vévi M 15 ezer diplomás Mérlegen: harminc év Sajtótájékoztató az egri löiskoláa

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents