Népújság, 1978. április (29. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-03 / 79. szám
\ tr A nőpolitika nem egyszerűen nökérdés. Hogy mennyire nem az. bizonyítására csupán egyetlen számot: Heves megye aktív dolgozóinak 43,3 százaléka, több mint hatvankilencezer ember — nő Amikor munkahelyi problémáik- * ról, közérzetükről, gondjaikról, bérproblémáikról esik szó, az a megye dolgozóinak majdnem felét érinti. És nem csupán nőkérdés — bár sokszor csak ennek kapcsán merül fel — a bölcsődei, óvodai elhelyezés, az iskolai napközi sem. Gondja mindez az egész társadalomnak. Nyolc esztendeje, hogy megszületett a párt nőpolitikái határozata. E nyolc esztendő munkáját felmérni vállalkozott az SZMT, s elnökségi ülésén e tapasztalatokat vitatták meg Egerben. Mindenekelőtt le kell szögezni, bárhol és bármilyen szinten kerül napirendre ez a kérdés, az álláspont egységes: nagy lépést tettünk előre. Hasonlíthatatlanul többet törődnek manapsag a nők, az anyák problémáival, rendkívüli béremelések szolgálták a bérarányok javítását, s előbbre jutottunk abban is, hogy több nő került vezető beosztásba, többen tanulnak. Nagyot léptünk előre, de nem eleget, — így lehetne a legjobban megfogalmazni nyolc esztendő eredményeit. Beszéljenek a számok Töíbb nőt a vezetésbe, ez a feladat. És mi a valósáig? A munkahelyek egész során megkétszereződött, sőt egyikmásik helyen megháromszorozódott a vezetésre kinevelt és kinevezett nők száma. A megye 40 gyára, üzeme közül 14-nek nő került az élé- , re. Nyolc esztendővel ezelőtt, 30 kinevezett főkönyvelő,. osztályvezető, üzemgazdász, agronprousnö volt, most kilencven. A növekedés elismerésre méltó. Csak ép- vpen ott hull. rá árnyék, hogy mindezt auf issen előléptetett fi7 vezetőt (mert igazgató is volt korábban hét) a 69 ezer nőből választották ki. Anél- . kül, hogy tovább éleznénk e problémát, még egyet meg kell említeni; a megye pedagógusainak 80 százaléka nő, ezzel szemben 114 általános^ iskolai igazgató közül csak 26. A középiskolában is „éretlennek” találtatott a gárda, mert 13 iskolából csupán három élére neveztek ki női igazgatót. íratlan szabály — az újságíró írjon mindenről, de magáról minél kevesebbet. Ezúttal mégis engedményt kell tennem, hiszen Telek Jánosnéval való ismeretségemet egy korábbi riportnak köszönhetem. Még a múlt év decemberében jelent meg az említett írásom ogyesszai úti- élményeimről, s a megjelenés után néhány nappal levelet kaptam. Ebben a levélben Telek Jánosné arról írt, hogy megragadták visszaemlékezéseim, egyrészt azért, mert férje Ogyesszában volt hadifogoly, másrészt pedig azért, mert a második világháború során megismerkedett Iván Tupcsejenko őrnaggyal, aki ogyesszai születésű volt. S bár maga sohasem járt a hős városban, mégis szoros szálak fűzik hozzá. Ahogy megkaptam a levelet, elhatároztam, hogy felkeresem Telek- nét, de a találkozásra csak a napokban került sor. ★ A petőfibányai családi ház szobájában üldögélünk. — Tudja, akkoriban rendkívül mozgalmas volt az élet. Itt, az egykori Pernyepusztán 1944 őszén még a németek voltak, de október 18- án már partizánokkal is találkoztam, Rózsaszentmárton felöl jöttek. December 6-án hajnalban aztán bevonultak a szovjet csapatok. Hat nappal később pedig megalakult a kórház, s tulajdonképpen az a történet, amelyet elmondok, innen kezdődik. Szóval megalakult a kórház és a szovjetek asszonyokat keresgeti, akik segítenek a betegek ők B9 oxron Mennyit léptünk előbbre? A bérezés sokait javult, de korántsem rózsás a helyzet. Az országos bértáblázat 1976- ban készült, el, s 1979. január 1-ig kell elérni az abban megszabott béreknek legalább az alsó határát. Akik még alatta vannak a megfelelő bérszintnek, azok „véletlenül” szinte mind valamennyien nők.’ Nem vigasztaló a kép akkor sem, ha összehasonlítjuk a férfi- és hői szakmunkások bérét. A férfi szakmunkások átlagkeresete 3642, a nőké 2757 forint. Igaz, ezt. lehet azzal magyarázni, hogy a női szakmunkások általában a fiatalabb korosztályból kerülnek ki. De mi van a betanított munkásoknál? Ott a különbség 1100 forint, es megint csak nem a nők javára! Háborogni természetesen lehet e különbségeken, ám a számok további vizsgálatakor el kell ismerni: heílyel-köz- zel jogos a megkülönböztetés. A munkásnak mindössze 10 százaléka szerzett szakmunkás-bizonyítványt., ugyanakkor több mint húszezren még a nyolc általánost sem végezték el, és 26 ezer a száma azoknak, akik mindössze nyolc általánossal rendelkeznek. Nem is kell sorolni tovább a számokat. Ebből is látni kell, hogy amíg ilyen alacsony a nők iskolázottsága, amíg ily kevés közöttük a szakmunkások száma, addig a legigazságosabb bérezéssel sem lehet sokkal jobban megközelíteni a fizetéseket. Az egyenlő munkáért egyenlő bért elvét tehát még a dolgozó nők meglehetősen kis töredékénél lehet csak elérni — viszont azoknál minden módon kell — a többség hátrányban van és hátrányban' is rrtarad mindaddig, ' ktriíg gyökeres változás nem tóríenik 'a hőik iskolázottságában. Vezetni tudás nélkül? Ez legalább ennyire vonatkozik a vezetésre. Nem lehet számarányuknak megfelelően kinevezni, magasabb beosztásba helyezni; a nőket, amíg nincs meg a megfelelő iskolai végzettség és tudás. Bár nem szerencsés dolog korosztályokra bontani a témát, mégis meg kell tenni, éppen annak érdekében, hogy ott, ahol csakugyan tenni lehet, időben kezdjük el a változtatást. A negyven év feletti munkásnő, aki korábban nem végezte el a nyolc általánost sem, kevés kivétellel sajnos már nem is fogja. A realitásokkal számolni kell. Ugyanokkor azonban nem lehet lemondani a fiatal nőknél a továbbtanulásról. Ebben a tanévben 2599 gyerek kezdte meg például a tanulást a szakmunkásiskolákban — közülük 665 lány. Alig több, mint egyharmada. ■S még ennék az egy hamuid- nak is, mintegy tíz százaiéivá már az első évben otthagyja az iskolát. Mert nem olyannak képzelte a szakmáit, mert nincs kollégium, mert ...Sa „mert”-ek vizsgálata a következő idők feladata! A lányok kevesebben Eléggé közismert adat, hogy a nők és férfiak aránya • az életben általában roeg- , közelíti az 50—50 százalékot. Valahogy így kellene alakulnia az aránynak a különböző iskolákban, intézetekben is. Ezzel szemben a szakmát adó iskolák többségében a lányok aránytalanul kevesebben vannak. A probléma a fiatal korosztályokban „újratermelődik”, ha a lányok nem tanulnak szakmát életük második évtizedében, nem fejezik be középfokon a kü lönböző iskoláikat, sajnos a későbbiekben még kevésbé szánják rá magukat. Hiszen akkor már ott a férj, a gyerek, a háztartás — és a megannyi gátló tényező. Távolról sem a teljesség igényével mondjuk; nagyfából ennyit léptünk előbbre. Ter- 1 mészetesen az „ennyi” azért igen sok, mert rengeteg példát lehetne felsorolni a vál- ‘ tozó szemléletről, ' ha rriégf|f' •••*«•<■< r; • ■ J V * • > ’ •! ' rwi- ■ .1» >•' nemi is változott annyit, •amennyit szeretnénk, és ha nem is olyan gyors ütemben, ahogy kívánatos lenne. De az a tény, hogy a nőtársadalom lassan rátalál az útra, me- J lyet járnia, kell, a saját, a ! család és az egész társada- , lom érdekében. Az viszont, hogy milyen gyorsan talál rá, | az függ az egész társadalom- j tói. S hogy valóban gyorsan rátaláljon,' arra szolgálnak a hasznos tanácskozások is. Deák Rózsi Brigád - vezető, szovjet kitüntetesse! Az Alföldről indult. A Szeged környéki homok a szülőföldje. A munkát korán megismerte, mert szegény családjának minden forintra szüksége volt. A negyvenes évek végén, alig tizenéves lányként, az akkoriban alakult Kiskunhalasi Állami Gazdaságban talált munkát. Kellett a szorgos kéz az alapítást követően, így reggeltől napestig ott volt a földeken. A homokon segítette ő is többed magával az akkor még csak szárnyait bontogató nagyüzemi gazdálkodást. Tizenhét esztendős korában érte az első nagy öröm. amikor kitüntettek jó munkájáért. Ez 1953-ban volt, nehéz időszakban. Gyapotszedő volt, mert hogy az idő tájt azzal is foglalkoztak Kiskunhalason, és ő bevere- kedte magát a legjobbak közé. Mindez ma már csak emlék egy asszony életében, mégis kitörölhetetlen, maradandó. Siska Lászióné ugyanis lassan negyedszázada, hogy elkerült az Alföldről a Mátraaljára, Visontára, ahol férje szülőfalujában kezdték közösen az életet. — Szőlőt vállaltunk művelésre — idézi fel a régi pillanatokat —, és egyénileg gazdálkodtunk mint mások. Aztán alapítója lettem a visontai Reménység Termelőszövetkezetnek. Jól emlékszem a kezdetre, arra a sok nehézségre, ami az indulásnál volt. Mi a férjemmel szívesen adtuk a földet a közösbe, hiszen az Alföldön már jóval előtte részese voltam a nagyüzemi gazdálkodásnak, és láttam annak előnyeit. 1964-ig ott is ,'Vplfam, de- aztán: t bekerültünk Gvöngyösre lakni és akkor , feladtam a szövetkezeti tagságot. Siskáné Gyöngyösön újjal próbálkozott. Takarított az egyik általános iskolában, majd pedig az új szakközép- iskolában, ahol még gondnoki munkát is vállalt. Mégis úgy érezte; hogy nem ez az igazi. Kereste a régit, ami a mezőgazdasággal, a földdel összeköti. — A hetvenes évek elején építették a Gyöngyös- domoszlói Állami Gazdaság szőlőfeldolgozóját és borpalackozóját a Karácsondi úton — beszéli Siska LászCsak annyit tudtam: Misa kapitány Mem Hős ivóit, egyszerű asszony ellátásában, a főzésben, a takarításban. Megmondom őszintén, nem sokan mentünk, mert féltünk is, meg a gyerekeket is féltettük, hiszen még javában folyt a háború. Az én gyerekeim is kicsik voltak még, Pisti 4 éves, Katica alig több, mint másfél. De azért én még is úgy döntöttem, hogy megyek. Nagyon sok volt a beteg, négy épületben úgy 6—700 sebesült volt elhelyezve. Érthetően sok munkát kellett végeznünk, de mégis nagyon megszerettem akkor a szovjet embereket. És sokukra máig is nagyon szívesen emlékezek. . Igen jó barátságot kötöttem több ápolónővel, különösen egy Szása és egy Katyusa nevűvel. Persze oroszul nem tudtam, csak „kézzel-lábbal” beszélgetve értettük meg egymást, így csak a keresztnevüket jegyeztem meg. De nagyon szívesen emlékszem vissza a katonai parancsnokra is, akit csak Ivan majornak nevezett mindenki. Már amennyire tudtunk, sokat beszélgettünk egymással," s ő elmondta, hogy ogyesszai születésű. Többször felajánlotta azt Is, hogy segít a férjem felkutatásában, de sajnos, csak amikor férjem hazatért a hadifogságból, akkor tudtam meg, hogy éppen Ogyesszában volt. Többek között segített a világhírű operaház tetejének helyreállításában is. De visszatérve az előzőekhez, meg kell említenem, hogy a harcok során Iván őrnagy is mégsérült, úgy volt, hogy le kell vágni az egyik lábát is Nagyon rosszul érezte magát, enni sem kívánt. Én akkor vittem neki egy üveg meggybefőttet — akkor ez különlegességnek számított — és nagyon jólesett. De a kórházban ismerkedtem meg egy Misa kapitány nevű férfival is, akiről később kiderült, hogy magyar származású. Aztán néhány hónap múlva elvonult a kórház is, a katonaság is és nemsokára felszabadult az ország. Elkezdtünk dolgozni, én is, később hazajött a férjem — és minden ment a maga útján. „Teltek, múltak az évek, s képzelje el, felszabadulásunk 25. évifordulóján a televízióban egy ünnepi műsort sugároztak, amelyben szerepeltek olyan szovjet katonák is, akia részt vettek hazánk felszabadításában. Én különösképpen nem is figyeltem a műsorra, éppen csináltam .valamit, csak az egyik katona hangjára lettem figyelmes. S ahogy odanéztem a képernyőre, akkor villant belém a gondolat, hogy ez Iván major, az egykori parancsnok. És hogy nem tévedtem, arra rögtön rájöttem, mert említette a beszélgetés során, hogy, amikor sebesülten feküdt, akkor valaki befőttet vitt neki, ami nagyon jólesett. De, hogy folytassam a gondolatsort, a tv műsorából jöttem rá arra is, hogy az a magas rangú katona, akinek egykoron igazi magyaros ételt kellett főznöm, nem más volt, mint Malinovszkij marsall. Persze ki tudta akkor? Arra viszont emlékszem, paprikás csirkét főztem neki, paradicsomlevest, és a. csirkéhez ecetes uborka volt. A húsos dere- lyét viszont szovjet szakács készítette. A műsor után írtam is a televíziónak, de sajnos Ivan Tupcsejenko őr-, naggyal már nem sikerült találkoznom. Mint ahogy a Katyusa nevű ápolónővel sem, aki, mint sok-sok év után kiderült — Jekatyerina Izmailova. Nem is olyan régen ö a megyében is járt, de sajnos vele sem tudtam a régi emlékekről elbeszélgetni,-rfió/.; VJ ' ' ,mm1 (Fotó: Perl Márton) Ióné. —- Állást hirdetlek ■palackozó munkásnak, gondolkoztam, aztán elvállaltam. A munkát a főiskola palackozójában kezdtük, míg ez a mostani modern üzem el nem készült. Szalagon dolgozik, automata gépsort irányit. Munkája tehát merőben más, mint a régi. Betanított munkás lett és naponta nyolc órán át vigyázza, hogy jól működnek-e a gépek, a szalagon mozgó üvegekbe pontosan töltik-e a mátraalji táj legjobb borait: a domoszlói muskotályt, a deb- rői hárslevelűt, az olaszriz- linget, a leánykát, a velteli- nit. Fárasztó a folyamatos figyelem, de munkáját, igaz névtelenül, már külföldön is ismerik, mert a borokkal töltött palackok zöme exportra kerül, a Szovjetunióba és a Német Szövetségi Köztársaságba. Újabb kitüntetése már ehhez az üzemhez köti, miután 1976-ban elnyerte a kiváló dolgozó elmet. Alig egy esztendeje pedig annak . a brigádnak a vezetőjévé választották, melynek alapítója volt. — Harminctagú a Magyar —Szovjet Barátság brigád — meséli folytatva. — Évek óta kapcsolatban vagyunk szovjet Csuvasia Csebokszáriban levő állami gazdasági borkombinátjával. Négy esztendeje rendszeresen találkozunk a vezetőkkel, az ottani brigádok tagjaival, a pincemunkásokkal. ök is jártak már itt nálunk a gazdaságban és mi Súlyos szívbeteg vagyok, nem utazhatom, így nehezebb egy találkozást létrehozni. — A régi emlékeket tehát senkivel sem sikerült Jelele' veníteni? — Egyvalakivel azért mégis. Említettem, hogy annak idején találkoztam egy Misa kapitány néven ismert férfival, akiről kiderült, hogy magyar származású. Nos, ez a férfi Heltai Tibor, egykori partizán, aki később a szovjet hadsereg soraiban harcolt. Néhány éve elhatározta, hogy végigjárja az egykori harcok színterét, s megpróbál olyanokkal találkozni, akikkel kapcsolatba került. Eljutott Petőfibányára is, és teljesen véletlenül — találkoztunk. Nagyon érdekes volt, egy régi párbeszédünket játszottuk el újra, s így teljesen bizonyosak voltunk, hogy valóban nem tévesztettük össze a másikat valakivel. Hiszen az arcvonások egészen mások, mint valamikor, sajnos eljárt felettünk az idő. Egyébként vele azóta is levelezünk, és többször is találkoztunk. Elgondolkodik. — Azt azért nagyon sajnálom, hogy Ivan őrnaggyal nem találkozhattam. Nem voltam én hős, csak egyszerű asszony, de mégis jólesett, hogy segíthettem akkor. S a több évtizedes emlékek máig is elevenen élnek bennem. Lassan befejezzük a beszélgetést. — Tudja, — teszi hozzá — ezért vagyok én úgy Ogyesz- szával, mintha ismerném. ■■ •.«^ K. L. is voltunk Csebokszáriban.' A barátság jegyében volte l brigádunk a magyar—szóié t nevet. Ott is hasonló gépsorral töltik a borokat, mint nálunk, csakhogy nem szőlőből készítik azokat, hanem málnából, feketeribizliből, földi- eperből, mert nincs szőlőjük. — A brigádunkban mindössze négy férfi van, de ezek is mindig velünk tartanak. Valamennyien palackozó munkások, hasonló sorsúak és életkorúak mint én. Nagyon jó kollektíva, összekovácso- lódtunk az évek során. Az asszonyok szinte mind bejárók, a környező falvakból: Gyöngyöspatáról, Tarjánból, Sólymosról, Halászról, Kará- csondról és Atkárról. Nehéz egy ilyen nagyszámú brigádot összetartani és vezetni, hiszen minden nő sok problémával küzd, valamennyi családos, gyerekes anya, a munkában, és otthon is helytállni pedig néni kis dolog. Azért megosztjuk egymás között a munkát. Tavaly eredményesen részt véttünk a jubileumi munkaversenyben, és október 31. helyett augusztus 21-re leszállítottuk a Szovjetuniónak a vállalt több mint négymillió palack bort, ami nem volt gyerekjáték! Társadalmi munkát is végeztünk szabad szombatokon és a pénzt a gyöngyösi 5-ös számú óvoda patronálására fordítottuk. Siska Lászlónét a közelmúltban a MEDOSZ-központ- ba várta a meghívó, ahol nem kis meglepetésére magas kitüntetésben részesítették. — Szép ünnepség volt — idézi most is meghatódva, — A Szovjet Szakszervezetek Központi Tanácsa a „Szocialista munkaverseny ’77. évi győztese” címmel kitüntetést adományozott, melyet az élelmiszeripari szakmában 76-an kaptunk meg az országban. Izaszlav Polaszinszky, a Szovjetunió budapesti nagykövetségének tanácsosa adta át, amely azt hiszem, a brigád, az egész kollektíva nagy sikere. Nélkülük nem jutottam volna el idáig. Közös öröm volt ez a kitüntetés, közösen ünnepeltük, amikor hazajöttem. A munka azonban nem állt meg azóta sem, hiszen már túl vagyunk az új esztendő első negyedén. A verseny továbbra is folytatódik, hiszen az idén ötmillió üveg bort palackozunk, melyből oroszlánrészt vállal brigádunk. Szereti a gazdaságot, újabb sikerei itt születtek. Az alföldi homokról indult valamikor és a mátrai hegyek alján teljesedett be az élete. — A családomnak is sokat köszönhetek — jegyzi meg búcsúzáskor. — A férjem nagyszerű ember, aki mindig partnerem, segítőtársam volt. Két gyermekem már felnőtt. Mit kívánhatnék többet az egészségen túl, további közös sikert a brigáddal. Mentusz Károly 1978. április 3., hétfő ^ y
