Népújság, 1978. április (29. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-15 / 88. szám
Filmregény Magyar film 'Ä Filmregényt — ügy vélem, — azok közé a kísérletek közé kell sorolnunk, amelyeket nagyon jó, hogy megcsinálták, mert meg kellett csinálni ahhoz, hogy kiderüljön — így nem érdemes, vagy legalábbis ilyen módon nem érdemes. Mármint megpróbálkozni a dokumentumfilm és a játékfilm egymáshoz közelítésével, ötvözésével. És vágjunk is rögtön bele, hogy miért. A hosszan hömpölygő történetet engedtessen meg most éppen csak jelezni. Egy faluról Pestre költözött házaspár három felnőtt lányának életéből ragad ki másfél, kétévnyit a rendező. Megismerkedünk így a legidősebb lánnyal, Zsuzsával, aki iparművészeti főiskolát végzett, s aki — , bár többször próbálkozik. — sem magánéletében, sem művészi pályáján nem ér el sikereket. Ági, a középső lány közgazdasági egyetemre jár. öt elsősorban a társadalmi valóság filozofikus mélységű alapkérdései érdeklik. Mi a szabadság, mi végre vagyunk a világon, stb. Agi szerelmes lesz egy miskolci nagy nevű karmester fiába, kapcsolatuk akkor és azért szakad meg, mert a fiú nem meri vállalni születendő gyermeküket. Mari előbb egy üzemben adminisztrátorkodik, s emellett színjátszóként is tevékenykedik. Miután egy balatoni kaland során megismerkedik egy újságíróval, maga is megpróbálkozik erre a pályára kerülni. Első kísérletei kudarcba fulladnak, s megromlik kapcsolata pat- ronálójával is. Nem sokkal később férjhez megy egy másik fiúhoz, gyerekük is születik. Zsuzsa nem találva orvosságot problémáira, öngyilkosságot kísérel meg. A nővérek a kórházi ágynál találkoznak ... Dárday István rendező ezúttal egy olyan négy és fél órás alkotással jelentkezett, amellyel — ha lehet hinni a könyveknek — új műfajt teremtett a vetítővásznon: a filmregényt. Persze még ha regényről is van szó, ez a négy és fél óra sok. Ám, csak emiatt nem érdemes fölszisszenni, hiszen egy három és fél órás kétrészes kalandfilmet, vagy krimit ugye örömmel végignéz bárki. Nem az itt a probléma, hogy a film hosszú, hanem az, hogy lehetett volna rövidebb is! S ez most nemcsak afféle fordulat, hanem az alkotás lényegét érintő dolog. Dárday és a forgatókönyvíró Szalay Györgyi megközelítően ugyanazt a módszert szólaló szereplő nem „játszó” hanem megélő arcának mozgását figyelni, a jellemet’ elemző kamera segítségével. (Operatőrök: Koltai Lajos és Pap Ferenc.) Érdekes konfliktusok ' mesterkéletlen ivének kibontakozását látni. Egyáltalán érdekes hétköznapi, ám mégsem átlagos embereket, hétköznapi, de talán mégsem átlagos szituációkban természetesként látni... Így mondható el végül is, hogy nagyon érdemes ezt a különleges produkciót végignézni. Németi Zsuzsa Hollywood, Hollywood Amerikai filmmusical alkalmazták, amelyet már előző filmjükben, a Jutalom- utazásban is megismerhettek a nézők. Tehát valós, magnóra rögzített történetekből írtak forgatókönyvet, s ezt játszatták el — dokumentum- film-hatást óhajtván elérni — amatőr szereplőkkel. Feltételezhetően a célból, hogy a közönség minél jobban a sajátjaként érzékelje a filmbeli hősök problémáit, minél hitelesebb valóságként érzékelje a történteket. Csakhogy ez a valami másnak látszani akarás úgy tűnik — mint általában másutt is —, ezúttal is megbosszulta magát. Miután a dokumentumfilm lényegi tartalmát kiiktatták, — tehát azt, hogy az egyszeri és naturális valóságot rögzítsék filmszalagra — így nem maradt más hátra, mint a dokumentum jelleget külsődleges, formai eszközökkel megteremteni. Jelen esetben többek közt azzal, hogy részletező alapossággal mutattak be jelentéktelen, semmivel sem előbbre vivő eseményeket. így például számomra teljesen fölösleges maradt a filmben a család ébredésének jelenete, a legkisebb lány és a taxisok megismerkedésének képsora, egy dolgozatírás az egyetemen, vagy az esküvő filmkockáinak többsége... Mindezeket — ha igazán dokumentumfilmről lett volna szó. valószínűleg habozás nélkül kivágja a rendező. Ennek híján azonban a fölösleges részek csökkentették a valóban fontos, jól megformált, és remekül megvalósított jelenetek hatását is. Milyen kár! Hiszen mindaz, amit Dárday mondani akar filmjével, hallatlanul érdekes. Napjaink egyik legfontosabb problémakörét ragadta meg, amikor azt választotta témául, hogyan válik értelmiségivé egy munkáscsalád három lánya .. Milyenek azok a belső folyamatok, amelyeknek robbanásait „kint” alig lehet észrevenni. Milyenek azok a külső hatások, amelyeknek sodrásában a nővérek igyekeznek valahol megkapaszkodni Hogyan gondolkodnak ezek az ízig-vérig mai hősök a hivatásról, a munkáról, a családról, a szerelemről, az emberek közötti különböző kapcsolatokról, a jelen társadalom kultúrájáról. Mindezek roppant elevenbe vágó és —- nem úgy mint e felsorolásban — konkrét kérdések, amelyekre szociografikus igényű válaszokat kapunk. Tegyük hozzá rögtön, hogy az előbbiektől eltekintve a tálalás is figyelemre méltó. Hallatlanul izgalmas például egy-egy megMár az is nyomatékosan nosztalgiákra utal, hogy a film címében, szinte el nem nyomott sóhajtással ismétlik az amerikai filmváros nevét. Valóban fogalom és stílus Hollywood. Nálunk sokáig olyan értelemben, olyan hangsúllyal ejtettük ki ennek a városnak a nevét, mintha a művészeti hét fő silányság ördögei itt vertek volna tanyát arra a kis időre, amíg az emberek moziba járnak és élvezik azt a mákonyt, amelyet ez az álomgyár szállít. Ez a sok film sók mozaikjából összeállított kétórás műsor — mi másnak nevezhetnénk? — a felismerés és a felkérdezés tükrét is odatartotta Gene Kelly elé, aki ezt a válogatást rendezte: mi az, ami a hollywoodi filmekből maradandó, mi az, amit ma is elfogad szórakozásnak, mulatta tásnak ez az annyi mindent megélt mai ember? Nyilván a rendező is tudja: a filmhístóriát úgy kell ösz- szeállítani, hogy egyre fokozódjék a néző izgalma, újabb és újabb támadást kapjon a lélek, amely élvezni akarja a látványt. Nem is szűkölködik a lehetőségekben Gene Kelly, a rendező. Ebben a filmben ugyanis a ritmus uralkodik. Nemcsak a tánc ritmusa, nemcsak az érzelmes melódiáknak ilyen vagy olyan lejtése, de mindenben és mindenütt. A párbeszédekben, az emberi moz. dulatokban, a felpörgetett drámai jelenetekben, a jellemszínészek arcán, a bohócok nekirugaszkodásaiban. Ez a film bizonyára sokkal üresebb lenne, pódiumpro. dukciók sorozata maradna, ha a filmmozaikokban szereplő sztárok, — Ginger Rogers, Eleanor Powell, Judy Garland, Eddy Nelson — nem lennének ugyanakkor nagy egyéniségek is. Lesznek, akik azt mondják: kell nagy egyéniségeket keresni egy ilyen mulattatásban? Egyéniség nélkül igazán nem lehet hatást elérni még egy hárommondatos pesti viccben sem! És itt felvonulnak, rajzanak az igazán nagy egyéniségek. A két táncos-mester, Gene Kelly és Fred Astaire a tánc. ban adták elő humorukat, életszemléletüket, azt az erős elevenséget, amely az ötletek itt-ott már chaplini halmozásához vezet. De nem lehet szenvtelenül hallgatni azt a „lerohanást” sem, ahogyan Katherine Hepburn megvall- ja szerelmét a férfi — Spencer Tracy — iránt, aki nem akarja őt észrevenni. És hogyan táncolt Greta Garbo, az odaadásnak és az örömnek mekkora színjátékával az ar. cán?! És Maurice Chevalier? És Bing Crosby és Frank Sinatra? Egyéniségek voltak, akiket a kor dobott föl, néha mintha a kornak és a divatnak ők diktáltak volna, vagy néha mintha a kor diktált volna nekik. De volt bennük ritmus, dallamosság, az életörömnek harmóniákba szedett mámora, amit átéltek. Vagy csak úgy tettek, mintha átélték volna? Vagy csak a színház is, a film is és az egész világ is játék lenne, amit nem sza. bad túl komolyan vennünk? Nekünk sem? Miért is mondja ezt a kérdést válaszolva ma is Fred Astaire, hogy az élet színház? Ezek miatt a ritmusok miatt, amikből kikerekedhetne az élet harmó. niája, ha jól tudnánk élni? Kell-e korunknak a ritmus és a harmónia? És az egyéniség? Ilyen kicsengése is akad. hát ennek a filmnek és a hatást erről az oldalról is érdemes vizsgálni, amikor George Folsey operatőr betétfelvéte. lei pörögnek, vagy amikor Nelson Riddle muzsikáját hallgatjuk a mindenáron hatást kereső filmkockák mögött. Farkas András Az Országos Filharmónia bérleti hangversenye A filharmóniai hangversenysorozatnak újabb előadására kerül sor április 17-én, hétfőn Egerben, a l t JLS78- anrilis 15- szombat • Gárdonyi Géza Színházban este 7 órai kezdettel. Ezúttal a Miskolci Szimfonikus Zenekar koncertjét hallgathatja a közönség. Műsorukon szerepel Csajkovszkij D-dúr hegedűversenye és VI. (Pathetikus) szimfóniája. Vezényel: Németh Gyula, közreműködik Eduard Gracs szovjet hegedűművész. Amikor kicsit ünneplősebben felöltözik, beülhetne az akadémikusok köizé. A feje után ítélve. Mert akár a kí- vülvalókat nézem — boltozatos homloka, tiszta, okos szem, derűs tekintet, akár a belülvalókat próbálom meg- sejdíteni — minden lakatosok által kieszelt zárak, világmárkájú páncélszekrények avatott tudója ő. A cuhaldungos lakatok és Wertheim-kasszák doktora, akadémikus. ö még nem hajtott fejet nyithatatlan zárak előtt, hogy marékra fogott szerszámaival dolgavégezetlenül távozzék. És nagyon hosszú ideig kedvvel és becsüléssel forgatta magát ebben a sokak által, talán téves előítéletek alapján megvetett szakmában. Haja éppúgy megőszült, mire elérte a nyugdíjkorhatárt, akár a Nobel-díjasoké. akik az emberiség boldogulásáért rezdültek minden mozdulatukban. Soha nem bukott le. Sőt! Pedig ismerte keze munkáját a rendőrség is. Nemegyszer igénybe is vette. Mindig tiszta munkát végzett. Soha nem rongált A rózsanyitást, a kontár mackósok elhamarkodott módszerét ismerte ugyan, de soha nem alkalmazta. Szakember nem folyamodik erőszakhoz és barbár romboláshoz. Zárlakatos volt A MAV- nál tanulta a szakmát. Tudvalévőén a páncélszekrények zárjai ravasz kilincsekre, sokfogú kulcsokra járnak. A cuhaldungok (apró fémlemezkék, amelyek a kulcs fogazatai szerint forognak el és idegen kulcsokat nem fogadnak be) vékonyka rugókra járnak. Ezek a rugók bizonyos idő után elfáradnak (az anyag fárad el!), és az állomásokon közlekedő nehéz vonatszerelvények dübörgésére helyükről elrázódnak. Akkor nem fogadják be a saját kulcsaikat sem. Ilyenkor hívják a zárlakatost. Hívják őt, a rendőrileg nyilvántartott kasszafúrót. És ő jön. Hajtűkkel és kötőtűkkel, madárnyelvű reszelők- kel, fényes szúróárakkal. Megnézi a kassza homlokáról nagybetűkkel kiabáló márkát (ezernyi kasszamárka létezik a világon), és eléje térdel alázattal, ahogy vallásosok ereszkednek térdre a fájdalmas Szűz oltára előtt, És a lomha ajtók, amelyek Okultak a tanárok A második pedagógiai nap a gyöngyösi járásban A kifejezést dr. Almássy György nyugalmazott főiskolai tanártól kölcsönöztük. 0 mondta az előadásában, hogy a pedagógusnak nem oktatnia kell- hanem okulásra kell serkentenie a gyereket. Ilyen okulási szándékkal hívták össze a gyöngyösi járás minden rendű pedagógusát Petőfibányára a tavaszi szünet utolsó előtti napján, hogy reggel nyolctól este hatig — igaz: az ebédszünet nem számít — meghányják- vessék a főtéma minden részletét, amely a pedagógus személyiségét állította középpontba. Kezdődött az okulás napja egy filmvetítéssel- amely a titokzatos Nevelésügy III. címet viselte. A hivatalos és megnyitó gondolatokat Szék. szius Mihály> a járási hivatal elnöke mondta el. Illő műsorral köszöntötte az egybegyűlteket a pedagógusok énekkara, amelyet Tóth Antal vezényelt. Majd elhangzott a két órán át tartó előadás a pedagógus személyiségéről Zibolen Endre szavaival, aki a Magyar Pedagógiai Társaság társelnöki tisztét tölti be. Ebéd után szakcsoportokban folyt az okulás tovább, külön a tanárok, az óvónők, az intézményvezetők, a napközisek és a tanítók részvételével kialakított szekciókban. Ez a fajta szakosodás azt a célt szolgálta, hogy az egyforma érdeklődésű és tevékenységű nevelők maguk között vitassák meg a rájuk vonakozó kérdéseket. A tanárok csoportjában a bevezető gondolatokat dr Almássy György mondta el, őt több hozzászóló követte. Ezekre a kiselőadásokra még otthon felkészültek,., ami annyi előnnyel járt. hogy nagyon megfontoltan tudták véleményüket megfogalmazni, de a kötetlen előadás hiánya egyben a közvetlen élmény mélységét is csökkentette. Ne tűnjék ünneprontásnak: a tanárok is ugyanúgy fogadták ezeket a rövi- debb-hosszabb, eszmefuttatásokat, ahogy a diákok szokták az ő szavaikat: ha felerősödött a mocorgás- ha enyhe suttogás terjedt szét a sorok között, ha valaki még a ketűz ellen is megóvják a mögéjük zárt í értéket, megnyílnak keze nyomán, ahogy a legendák csodatevői előtt ■megnyílott a föld egy vesszőütésre. És nagy események nem zajlanak a kasszafúró körül. Soha más kétfilléresére nem nézett. Senkinek nem állt elébe. Régen az volt a gyakorlat a makacs kasszákkal, hogy a tulajok szóltak a rendőrségnek, és egy kísérővel kiszállt valamelyik avatott kezű, büntetését töltő mackós. (Mackó tolvajnyelven, kassza.) De ezt nem szerették a hatóságiak, mert ahelyett, hogy elfelejtette volna a mackós a szakmát, még a börtönben is módia volt abban tréningezni. Ezért a mi zárlakatosunkat kérték kölcsön az igazgatóságtól, ha segítségért esedezett valami bajba jutott páncélka,ssza- tulaidonos így aztán a MÁV-on kívül is hivatalos veit a város különböző nagybeteg záraihoz. Egyszer telefonoz a rendőrség. ez még amabban a világban volt, hogy órás és ékszerész urnák zárlakatos kell. De azonnal. Az ékszerész botolt erősen valami aranyfogú burzsujjal, ce úgy látszik, nem ment az üzlet minden lelki megrázkódtatás nélkül, s felindult- ságában bevágta a kasszája ajtóját. A kulcs meg belül resztrejtvényét Is előveif^ mentőövként, sokat elárult az előadásról és az előadó* ról. Mi lett volna, ha valaki közbeszól : — Nézzen fel a papírjaiból, kollégám, és érzékelheti a pedagógus személyiségének hatását. De ez a fajta ..modorta* lanság” igazán nem i llel 8 volna egy ilyen alkalomhoz és egy ilyen testülethez. Mi is elnézést kérünk a bizan? ötletért. Jól tudjuk, nem a szélsőd ség a lényeg soha. De az apró jelenségek is érdemest;« a figyelemre, a vizsgálódásra az elemzésre, mert meg-J könnyíthetik a végső összegezést. Amit így mondott el a kér^ désünkre Murcsányi Lászlói a művelődésügyi osztály vezetője: — Az oktató-nevelő munj kában, a pedagógiai feladatok végrehajtásában döntet szerepe van a tanító, tana« óvónő személyiségének. H.» azt akarjuk, hogy a munkánkat jól, hatásosan, eredményesen végezzük, akkor a pedagógus személyiségét kell kibontanunk, kiteljesítenünk,' Ezért tartjuk nagyon fontosa nak ezt a témát, ezért szántunk rá egy teljes napot, és meggyőződésem, hogy céljaink megközelítését ezzel is szolgáltuk, segítettük. A fő gondolatot hangsúJ lyozta az a kiállítás is, amely: pedagóguskéz alkotta képzőművészeti munkákat tár# az érdeklődők elé ezen az összejövetelen a petőfibányaü művelődési ház szíves gondozásában. De ezt a gondolatot szolgálta az egész napi munka összefoglalása, értékelése is, amelyre a késő délutáni órákban került sor. A tavaszi szünet utolsó napját, tehát a pedagógiai tu« nácskozást követőt ideológiai továbbképzéssel töltötték ej a nevelők. Talán ez az újabb adalék is mond még valami kiegészítőt az előzőekhez. Már csak a szokásos megJ jegyzés hiányzik: — Mit is tudnak kezdeni a pedagógusok azzal a sok szünettel? Ezt és ehhez hasonlókat! (gmf) volt a polcon. Ekkor jelent meg őkasszafúrósága. Ránézett a márkára és kinyílt az ajtó. Egy perc alatt. — Mivel tartozom? — Tíz pengővel. — Hogy...? Hogy gondelt ja? Én egy óra alatt sem keresek meg tíz pengőt! Őkasszafúrósága nem ismerte a piaci adom-ves/em alkudozást. Most sem szólt. Végeredményben eltöltő'b másfél, két órát. Beballagott a fűtőházból, most visszaballag. Ezért a kiesésért az ő béréből levonja az óradíját a főnökség. Bevágta a kasszaajtót. A kulcs maradt benn a polcon. És elindult. — Csak nem hagy itt. be- zárt ajtóval? Fizetek, csak nyissa ki! — De most már dupla a tarifa Dupla munka, dupla pénz. —Ne..., hát ne..., no, nyissa, no, ha már... A kasszafúró nyugalomba vonult. Nagy búcsúzkodások és díszkapu nélkül, szerényen tette le használattól nikkelre kopott szerszámait. Kicsit szomorúan, de emelt fővel nézett új élete elé. És kincset érő tapasztalatait nem írta bele drága mélynyomású papírokon megjelenő könyvekbe, amelyet akác saját kezűleg illusztrálhatott volna, ezernyi zárakkal, tízezernyi lakatvariánsokkaL De két beszédes kezű utódot maga mögé nevelt, akikben élve élnek a nvugalmazott kasszafúró legjobb tulajdoni
