Népújság, 1978. március (29. évfolyam, 51-76. szám)

1978-03-10 / 59. szám

Bárdos, Bálint kerettag HIV. fogathajtó VB sajtótájékoztatója Sportújságírók vettek részt tegnap délelőtt azon a sajtó­tájékoztatón, amelyet a Bács- Kiskun megyei tanács és a IV. fogathajtó világbajnokság szervező bizottsága tartott Budapesten. Mint ismeretes, a Nemzetközi Lovas Szövet­ség múlt évi brüsszeli tanács­kozása a sportág soron követ­kező világversenyének rende­zési jogát Magyarországnak ítélte. 1978. augusztus 24—27 között Kecskemét lesz a házigazdája a várható 14 or­szág mintegy 40 fogata vi­lágbajnoki küzdelmének. A sajtótájékoztatón dr. Gajdócsi István, a Bács-Kis- kun megyei tanács elnöke is­mertetőjében képet adott a nem mindennapi esemény megyei előkészületeiről. A fogathajtó VB a gazdag prog­ramot kínáló Hírős napok ke­retében zajlik. Országos me­zőgazdasági tanácskozások, kiállítások, termékbemutatók, kulturális rendezvények is vonzanak majd érdeklődőket Kecskemétre. A megyeszék­hely 4500 szállóvendég foga­dására készül fel. Dr. Pál Já­nos, a Magyar Lovas Szövet­ség és a VB szervező bizott­ságának elnöke ismertette a sikerszámunk újabb nagy erőpróbájára készülő váloga­tott keret névsorát. Eszerint az 1977. évi egyéni Európa- bajnok és aranyérmes csapat­tag, Bárdos György (Gyön­gyös—domoszlói AG) mellett eséllyel pályázik a VB-sze- replésre Bálint Mihály (Szil­vásvárad! ÁG). A többi hajtó: Abonyi Imre, Fülöp Sándor^ Muity Ferenc, Finta Gábor, Papp József és Tóth Baranyai József, Mint rendező ország­nak — a külföldi nemzetek 3—3 fogatával szemben — nekünk lehetőségünk nyílik 6 fogat indítására a VB-n. Leg­jobbjaink július 25—augusz­tus 21., között a Budapesthez közeli Üllőn edzőtáboroznak. A Népújság sportrovatának kérdéseire dr. Pál János vá­laszolt. — A múlt évi, NSZK-beli EB előtt az edzőtáborozás színhelye Szilvásvárad volt. Miért esett most a választás Üllőre? — A nemzetközi szabályok eleve kizárják a helyszínen való készülést, így a kecske­métihez hasonló sík terepet kellett választanunk. Szilvás­várad terepviszonyai pedig nem felelnek meg e kívánal­maknak. A főváros közelsé­ge is Üllő mellett szól. — Szerephez jut-e ismét a válogatott keretnél Kádár László, a gyöngyösiek ismeri szaktekintélye? — Az edzőtáborozás során mindvégig együtt lesz a ke­rettel, ahol edzőként fog dől­Csak röviden Gyöngyösön, a megyei te- remkézilabda-bajnokság má­sodik versenynapján a kö­vetkező eredmények szület­tek. Felnőtt férfiak: Gyön­gyösi Főiskola—Szihalom 27—13, Heves—Szihalom 29—21, Gyöngyösi Főiskola— Heves 31—23. Felnőtt nők: Recsk—Hatvani Kinizsi 16— 16, Hatvani Kinizsi—Recsk 25—18. Március 12-én a kö~ vetkező mérkőzésekre kerül sor: Gyöngyösi Főiskola— Egri Forgácsoló, Heves—Egri Finommechanika (ifi), Heves —Egri Tanárképző, Egri For­gácsoló—Szihalom, Egri Fi­nommechanika—Egri Kato- ' nai Kollégium (ifi), Egri Ta­nárképző—Gyöngyösi Főis­kola, Szihalom—Egri Finom- mechanika, Egri Katonai K.— Heves (ifi), Egri Finom- mechanika—Egri Forgácsoló. Gyöngyösi Spartacus—Sal­gótarjáni Síküveggyár 5—1 (3—0). Labdarúgó Felszaba­dulási Kupa-mérkőzés, Gyöngyös. V.: Bognár. Gól- lpvők: Ács 2, Ádonyi (1 l-es- ből), Baráth, Gábor, ill. Bá­ljel. Irina Rodnylna IQ. vilásbaínoki győzelme man (NDK) 14 hsz., 84,56 pont, 2. Vlagyimir Kovaljev (Szovjetunió) 21/83,56, 3. Charles Tickner (Egyesült Ál­lamok) 23/83,72, 4. Cousins (Anglia) 32/81,52, 5. Santee (Egyesült Államok) 42/79,60, 6. Bobrin (Szovjetunió) 52/78,44. A nők is megkezdték, és az iskolafigurák bemutatásában nem maradt el a vaskos meg­lepetés. Az EB-bronzérmes szovjet Vodorezova a 22 in­duló közül jelenleg csak a 13., de még halványabban szerepelt a világ legjobb kű- rözőjének tartott svájci Biell­mann, aki a 16. helyről vár­ja a rövidprogram bemuta­tását. Jelentős előnnyel ve­zet az NDK-beli kétszeres Európa-bajnoknő Pötzsch, a nyugatnémet, hagyományo­san jó iskolázó Lurz és a vi­lágbajnoki címvédő amerikai Fratianne előtt. Ottawában a műkorcsolyá­zó és jégtánc-világbajnokság második versenynapján a szo­kásoknak megfelelően a négy szám közül elsőként a párosoknál avattak bajno­kot Amint az várható volt a rövid gyakorlatok után óriási fölénnyel vezető szov­jet Rodnyina, Zajcev duó csaknem 5 pont különbség­gel utasította maga mögé a második helyezett NDK-beli párost az összesítésben. A szabadkorcsolyázásukra jel­lemző, hogy a kilenc bíró csakis 5,8 es 5,9 ponttal ér­tékelte gyakorlatukat. A 28 esztendős Irina Rod­nyina ezzel a sportág egyik világcsúcstartója lett, hiszen 1978-as aranyérmével 10. vi­lágelsőségét szerezte. Ebből négy alkalommal — 1973-ig — Alekszej Ulanowal az ol­dalán volt verhetetlen, majd férjével, Alekszandr Zajcev- vel sorozatban hat alkalom­mal léphetett a VB-dobogó legmagasabb fokára. A páros műkorcsolyázás 1978. évi világbajnoka: Irina Rod­nyina, Alekszandr Zajcev (Szovjetunió) 9 hsz., 147,26 pont, 2. Manuela Mager, Uwe Bewersdorf (NDK) 19 hsz., 142,88 p, 3. Tai Babiló­nia,. Randy Gardner* (Egye­sült Államok) 28 hsz., 140,78 p, 4. Cserkaszova, Sahraj (Szovjetunió) 39 hsz., 137,48 p, 5. Baess, Thierbach (NDK) 46 hsz., 136,04 p. 6. Spigelova, Spiegl (Csehszlovákia) 50 hsz., 134,64 p. A férfiak viadaluk máso­dik szakaszát, a rövidprog­ramok bemutatását teljesítet­ték. Ebben az NDK-beli két­szeres Európa-bajnok Jan Hoffman volt a legjobb, bár pontszámát tekintve az an­gol Cousins érdemelte ki a bírók legnagyobb elismeré­sét. A férfiverseny állása az iskolagyakorlatok és a rövid­program után: 1. Jan Hoff­A női iskola után: 1. Anett Rötzsch (NDK) 10 hsz., 45,16 p, 2. Dagmar Lurz (NSZK) 25/42,00, 3. Linda Fratianne (Egyesült Államok) 28/41,40, 4. Driano (Olaszország) 42/ 40,32, 5. Hill (Egyesült Álla­mok) 29/39,92, 6. Watanabe (Japán) 34/38,84. Döntotéenek Bugo/nőban A jugoszláviai Bugojnó- ban folyó nemzetközi sakk­tornán Portisch Lajos sötét­tel szerepelt a versenyben él­lovas csehszlovák Hort ellen. A magyarok nemzetközi nagymestere döntetlent ért el, és ugyanilyen eredménnyel zárult a világbajnoki címvé­dő Anatolij Karpov és a szintén szovjet ex-világbaj- nok Borisz Szpasszkij össze­csapása. Karpov vezette egyébként a sötét bábukat az „álompartiban”. gozni, — mondta dr. Pál Já­nos. Egyébként a VB-re várják Erzsébet angol királynő fér­jét, Fülöp herceget. Csak még nem dőlt el, hogy a verseny- bíróság elnökeként — ebben a minőségben a Nemzetközi Lovas Szövetség elnökségét képviselné — vagy mint fo­gathajtó versenyző érkezik! Budavári Sándor A FÜZESABONYI ÁFÉSZ pályázatot hirdet cukrászüzem-vezetői és helyettesi munkakörök betöltésére. Szakmai képesítés, erkölcsi és működési bizonyítvány szükséges. Jelentkezés: ÁFÉSZ kereskedelmi főosztály, Füzesabony, Rákóczi u. 4. Telefon: 122. A MÁTRADERECSKEI TÉGLAGYÁR értesíti tisztelt vásárlóit, hogy igényeiknek megfelelően az árukiadás rendjét kibővítette. ÁRUKIADÁS: munkanapokon reggel 6 órától 18 óráig, vasárnapokon reggel 6 órától 12 óráig. SZABAD SZOMBATOT NEM TARTUNK! Előzőleg szabályszerűen rendezett TÜZÉP-i, gyártelepi számlával, vagy érvényes vállalati kiutalás terhére bélyegzővel lehet termékeinket szállítani. Gyártelepi befizetés szombat és vasárnap kivételével reggel 8 órától 14 óráig. Felvilágosítást Mátraderecske 2-es és 16-Os telefonon adunk. Engedményes húsvéti bútorvásár Kápolnán március hó 11-től 31-ig 20 000 Ft feletti áruvásárlás esetén 1000 Ft, 10 000 Ft feletti áruvásárlás után 500 Ft-os ajándékutalványt adunk! 10 000 Ft feletti áruvásárlás után Heves megye területére az árut térítésmentesen házhoz szállítjuk. ^ OTP-, takarékszövetkezeti hitellevélre is kiszolgálunk Nyitva tartási idő: 8—18 h-ig. Vásár időtartama alatt szombaton 8—16 h-ig. ALLAS Vízvezeték-szerelő segédet azonnal fel­veszek. Sárdi János, Eger, Petőfi utca 1. Telefon: iü-28. A Ho Si Minh Tanárképző Főiskola FELVÉTELT HIRDET az alábbi munkakörök betöltésére : gondnok és anyaggazdál­kodási előadó helyettesítésre, belső ellenőr (felsőfokú számviteli képesítés szükséges) központi fűtés- és vízvezeték­szerelő, lakatos szakmunkások, takarítónőket (2. és 4. sz. Gyakorló Általános Iskolába) helyettesítésre. A helyettesítő munkakörökbe nyugdíjasokat is felveszünk. Jelentkezni a főiskola gazdasági igazgatóságán. Iparvállalat azonnali belépéssel alkalmaz osztályvezetői munkakörbe, iparvállalati gyakorlattal rendelkező, felsőfokú számviteli végzettséggel, vagy mérlegképes könyvelői képesítéssel rendelkező dolgozót. „Középvezetői” jeligére az egri hirdetőbe. VNOATI OTP-öröklakás ga­rázzsal, beköltözhe­tően eladó. Gyön­gyös, Csalogány u. _22._ III/4._______________ "ELADÓ Hatvan, Te­mető út 35. sz. alatt 279 n.-*öl kertes ház, azonnal beköltözhe­tő. Érdeklődni 30U0 Hatvan, dr. Münnich Ferenc út_i2. IV/13. ELADÓ belvárosban 3 szoba összkomfor­tos társasházi lakás kp-ért. Eger, Szarvas Gábor u. 1. fsz. B/l 1. Garázs kiadó. Eger, Breznai út 23. sz. I. emelet. Megtekinthe­tő de. 9-ig, vagy du. 18 után, nagyállo­másnál. ____ N oszvaj, Lenin út 23. számú ház 2 szoba, konyha, melléképü­letekkel olcsón el­adó^_________________ E ger, Tinódi u. 24. ház 266 négyszögöl telekkel készpénzért eladó. Fodor. Gólya u. P. 1. I. 8. Tele­fon : 56-88.____________ E ladó Andornaktá- lyán a Marinka-dü- lőben 816 négyszögöl szőlő-gyümölcsös. Érdeklődni lehet Ba­logh József, Eger, Kőlyuktető.___________ 2 szoba-étkezős, tár­sasházi lakás OTP- átvállalással eladó. Gyöngyös, Batthyá­ny tér 39. Érdek­lődni fenti címen — Arday — du. 5-től 7- ig;______________________ E ladó selyp Gyár u. 21. sz alatti 3 szoba összkomfortos 400 n- öi kertes családi ház + garázs OTP-átvál- lalással + kp. Azon- nal beköltözhető. Hatvanban családi ház eladó. 207 n-öl telekkel, villany van, víz utcán van. Azon­nal beköltözhető. Ér­deklődni Varga Mi­hály, Hatvan, Mün­nich F. u. 20. fsz. 2. zöld épület. ___________ H ázhely eladó, Fü­zesabony, Huszár u. 9. Sport büfé köze­lében. Érdeklődni csütörtök kivételével mindennap.___________ Eladó Eger, Szalóki út 10. sz alatt levő 150 négyszögöl építé­si telek. Érdeklődni Máté Ferenc 1114 XIV. Budapest, Hos­vai út 110. _______ _ Elcserélném ózdi 2 szoba összkomfortos tanácsi lakásomat hasonló egriért. Ér­deklődni lehet Eger, Belioannisz u. 5. II. em. Leszkóczi Osz­kárnál mindennap este 6 órától, vagy telefonon 26-18 szá­mon. -__________ E ladó 550 n-öl szán­tó műút mellett a baktai-dűlőben, Ter­ra kerti traktor új, komplett. Eger, Ba- lázs I. út 28._________ K özületeknek kiadó Eger belvárosában . személygépkocsi sza­mára garázs. ..Bel­város 930” jeligére az egri hirdetőbe. _______ F iatal, gyermektelen pedagógus házaspár egyszobás, illetve kétszobás, összkom­fortos lakást bérelne Egerben. „Április elsejétől” jeligére az egri hirdetőbe.__ F iatal, gyermektelen házaspár bútorozott szobát, fürdőszoba-, konyha-használattal 1 évre bérelne. Áp­rilis 1-től. „Tavasz 954” jeligére az egri hirdetőbe. Síkfőkúti 182 n-öl ősfás, tóparti telek eladó. Cím: Antal Laszlone, Budapest 1062 VI. Nénköztár­saság útja 56. _______ H atvanban albérletet keresek, lehetőleg a belvárosban egyedül­álló férfi részér1’. Ajánlatokat a F.Ü- SZERT-lerakathoz kérem.___________ Koszorú út 21. szám alatt egyszoba­konyhás ház eladó. Érdeklődni lehet: Eger, Zalka Maté út 5. Soltész Márton Csebokszári. __________ Ö sszkomfortos al­bérletet, esetleg egész lakást kiadok. „Garázs van” jeligé- re az egri hirdetőbe. JÁRMŰ Jó állapotban lev <5 pedálos Simson el­adó. 2500 Gyöngyös­pata, Arany János út 44.__________________ ZM-es 1300-as fehér Zsiguli eladó. Gyön­gyös, Csalogány u. 22. III. 4. Nagy kerekű Wart­burg vizsgáztatva, olcsón eladó. Eger, Szénáskert 8. Kiskerekű 1000-es Wartburg eladó. Eger, Balázs I. u. 50. Trabant Combi 5fln- as, olcsón e’adó. Eger, Ráchegy utca 38.______________________ U Z Wartburg 353 DL eladó. Eger, Kossuth u. 19. Földszint. Ér­deklődni szombat, vasárnap.__________ Z D frsz. 1500 Lada személygépkocsi el­adó. Eger, Váci M. u. 36.__________________ F iat 850-es eladó. 1979-ig műszaki vizs­gázott. Heves, Baross Gábor út 8. Skoda 1ÖÖÖ MB (CU-s) eladó. Eger, Lájer D. u. 6. szám. TJR-es Trabant Com­bi sürgősen eladó. Füzesabony, Szihal- mi út 41. IZ forgalmi rendszá­mú Skoda s 100-as jó állapotban eladó. 3254 Váraszó, Sza­badság út 74. Polski Fiat 125-ös lV-s eladó. Érdek­lődni szombat, va­sárnap, Eger, Lenin ut 128. ________________ V EGYES Kuvaszkölykök elő**® jegyzéssel kaphatók. Tamaméra, Arany János u. 12.__________ M indenre betanított másfél éves német juhászkutyám elad­nám, kedvezményes áron. Érdeklődni le­het Eger, Verőszala 155. alatt._____________ Eladó jó állapotban levő variálható gyer­mekkocsi. Eger. Berze Nagy János út 6. fsz. 2._____________ H áromhullámsávos autórádió olcsón el­adó. Eger, Reményi k Zsigmond út 13. Ill/t. Elvesztetem kis, bar­na mübőrtáskámat a Homok utcában március 9-én 13 és 14 óra között. Benne volt 2 kisnotesz és egy cégszerűen alá­irt és lebélyegzett Technolux Szolgál­tató Szövetkezet T 486498-as számú el­számolási utalványa, amelyet semmisnek nyilvánítok. Becsü­letes megtaláló jut­tassa el Eger, Foglár u. 2. sz. alatti címre. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen férj, édesapa és nagyapa: SZLÁVIK JÁNOS temetésén részt vettek, együttérzésükkel fájdalmunkat enyhítették. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett nővérünk KEREKES MARGIT RITA nővér folyó hó 7-én rövid szenvedés után elhunyt. Temetése 1978. III. 10-én 12 órakor a székesegyház alatti kriptában lesz. A gyászoló család EGER I. TÉGLAGYÁRA keres felvételre — villanyszerelő szakmunkásokat, — exkavátorkezelőt, — segédmunkásokat (női és férfi), — őr-portást (lehet nyugdíjas is). JELENTKEZÉS: Eger, I. Téglagyár, Homok u. )

Next

/
Thumbnails
Contents