Népújság, 1978. március (29. évfolyam, 51-76. szám)

1978-03-07 / 56. szám

r JlreLmmènyeLMreL.esemênyek.Jlrek. Megyei nőnapi ünnepség a népfrontnál 1978. március 7., kedd I A Nap kél 6.14 — nyugszik 17.37 órakor A Hold kél 5.04 — nyugszik 15.53 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon \ T A M A S \ r nevű kedves olvasóinkat! E név a görög „Thomas” névből ered, jelentése: „cső­dálatos”. — O — Százharminc évvel ezelőtt született Kosutány Tamás agrárbJémikus, ismert mezőgazdasági szakíró, akadémi­kus. 1871-ben a magyaróvári gazdasági akadémián lett tanár. 1903-tól az Országos Kémiai Intézet és a Köz­ponti Vlegy kísérleti Állomás igazgatójaként is tevékeny­kedett, s a Műegyetemen a mezőgazdasági kémiai technológia meghívott előadója volt. Úttörő munkássá­got végzett a hazai búza és liszt minőségének tudomá­nyos vizsgálatában. Széles körű felvilágosító tevékeny­séget fejtett ki a mezőgazdasági ipar műszaki fejlesz­tésében. Eredményesen foglalkozott szőlészeti kérdések­kel; jelentősek kémiai, bor- és szeszipari, valamint bak­teriológiai kutatásai is. Számos tanulmánya jelent meg különböző szakfolyóiratokban. A Magyar Élelmezésipari Tudományos Egyesület 1956-ban évenként kiosztásra ke­rülő, róla elnevezett emlékérmet alapított, fiatal szak­emberek tudományos munkásságának elismerésére. Időjárás: Várható időjárás kedd estig: időnként felszakadozó fel­hőzet, szórványosan kialakuló esővel, záporral, délke­leten esetleg zivatarral. Többfelé élénk, időnként erős, a Dunántúlon viharos lökésekkel kísért északi, észak- nyugati szél. A hőmérséklet csökken. Várható legma­gasabb nappali hőmérséklet kedden: általában 8—12, A nemzetközi nőnap alkal­mából megyei ünnepségre került sor hétfőn Egerben a Hazafias Népfront székházá­ban. Az eseményen részt vettek a népfront és a nő- mozgalom megyei tisztségvi­selői és aktívái. A jelenlévő­ket Jenei János, a Hazafias Népfront megyei titkárhe­lyettese köszöntötte, majd Kovács András megyei el­nökhelyettes emlékezett meg a nemzetközi nőmozgalom összefogásáról, jelentőségé­ről. Az ünnepségen bejelentet­ték, hogy az elkövetkezendő napokban a járásokban, a megye különböző települé­sein és üzemeiben is ünnep­ségeken emlékeznek meg a nőnapról, s köszöntik a lá­nyokat, asszonyokat. Több helyen jutalmakat, kitünte­téseket nyújtanak át a kie­melkedő munkát végző női dolgozóknak. Külön megem­lékeznek a párt-, a szakszer­vezeti és a szövetkezeti munkában jeleskedett egy­kori nőmozgalmi aktívákról a 7-én és 8-án tartandó ün­nepségeken. Díszítőművészkörök találkozója Mátraföreden Tavaszi pillanatkép a Mátrából Űj-hatvani csatornázások Űj-Hatvanban a Kölcsey és Apafi utcák által határolt te­rület a városrész egyik leg­Pályázat közgazdászoknak Az elmúlt félévben negy­vennel nőtt és ma már meg­közelíti a háromszázat a Közgazdasági Társaság me­gyei szervezetének taglétszá­ma. A fejlesztés hasonlóan gyors ütemét határozta el a megyei szervezet hétfőn tar­tott elnökségi ülésén is1, ahol Barta Alajos elnökletével megvitatták a tagszervezés helyzetéről és a terv-munka- gazdasági szakosztály tevé­kenységéről készült jelentést. Javasolta az elnökség köz­gazdászok bevonását megyei gazdaságpolitikai határoza­tok előkészítésébe, s elfogad­ta egy, a közeljövőben ki­írandó pályázat tervezetét is. mélyebben fekvő, talajvíz ál­tal veszélyeztetett pontja. Ugyanakkor az utóbbi évek­ben itt nyitottak több új ut­cát, amelyek családiház-épí- téssel tovább terjeszthetők. Mindez szükségessé tette, hogy intézkedjék a tanács a vízelvezetés végső megoldá­sáról. A kellő lépéseket meg is tették. Az idén elkészülnek a kiviteli tervek, a következő évben pedig az árkok, csa­tornák megépítésére kerül sor. A kezdeményezés a gyön­gyösi művelődési központ ér­deme, a találkozó megszer­vezésére a Megyei Művelődé­si Központtal karöltve került sor. A házigazdák a mátra- füredi nőklub asszonyai,, akik hogy otthonosabbá tegyék a találkozót, saját kézimunká­jukból kiállítást is rendeztek erre az alkalomra. A díszítő­művészkörök első találkozó­ját Ivády Jánosné a városi­járási művelődési központ igazgatóhelyettese nyitotta meg, majd Borbély Jolán, a Népművelési Intézet munka­társa köszöntötte a résztve­vőket, majd Pribojszky Má­tyás citeraművész és a Vid- róczki néptáncegyüttes szó­rakoztatta a közönséget. Ez­után szakmai tanácskozáson cserélték ki tapasztalataikat a kézimunkázó asszonyok, hogy továbbadva azt, ápol­hassák és gazdagíthassák né­pi díszítőművészetünket. A találkozón Kompolt, Kápol­na, Besenyőtelek, Hatvan, Pe- tőfibánya, Bodony és Eger díszítőművészkörei vettek részt. (Fotó: $80 Szabó Sándor) Melegágyak és fóliasátrak Mozgalmas a káli határ í mozi (Tudósítónktól) Az átlagosnál mindig ko­rábban kezdődik a tavasz a viszonylag szárazabb és me­legebb káli határban. Ezért az idén is korán hozzáláttak a tavaszi munkák előkészíté­séhez a kál-kápolnai Károlyi Mihály Termelőszövetkezet dolgozói. A gépműhelyben a március 10-i tavaszi gép­szemlére készülve az idősze­EGRI VÖRÖS CSILLAG (Telefon: 22-33) Du. fél 4, fél 6 és 8 órakor! A Sólymok vezetője Színes szovjet kalandfilm EGRI BRÖDY (Telefon: 14-07) Du. fél 4 órakor: A hegyibarlang titka Színes, szinkronizált szovjet kalandfilm Este fél 6 és fél 8 órakor; Gyilkos szenvedély Színes, román film GYÖNGYÖSI PUSKIN Meghívás egy gyilkos vacsorára GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Az inkák kincse HATVANI VÖRÖS CSILLAG Cirkusz a cirkuszban HATVANI KOSSUTH Magyarok FÜZESABONY Fény az akasztófán Tragikus baleset ittas vezetés miatt rű munkákhoz szükséges ösz- szes erő- és munkagépet kijavították. Már február kö­zepe óta élénk és mozgalmas a határ. Naponta 40—50 szö­vetkezeti tag végzi a 160 hek­táros meggyeskertben a fák metszését. Most már napokon belül — ha kedvez az időjárás — megkezdődik a tavaszi vetés. Földbe kerül mindenekelőtt 350 hektár árpa, 200 hektár vöröshere és 230 hektár lu­cerna vetőmagja. Ismeretes, hogy a közös gazdaság nagy területen ter­mel zöldséget. Ebben az év­ben 100 hektáron burgonya, 300 hektáron dinnye, 50 hek­táron pedig paprika és para­dicsom terem majd. A kerté­szet szakemberei még a múlt hónapban hozzáláttak a me­legágyak elkészítéséhez, így most már csaknem 9000 négyzetméternyi üvegfelület; alatt nevelkednek dohány és dinnyepalánták, a hatalmas fóliasátrakba pedig paprika- és paradicsompalánták ke­rülnek. Gondolnak arra is, hogy a gazdaság igényein kí­vül a szövetkezeti tagok és a lakosság háztáji kertjeit is ellássák palántákkal. Császár István + ORVOSI I ÜGYEIÉT I Egerben: felnöttbetegek részére Bajcsy-Zslllnszky utca 6. szám alatt (Telefon: 11-10) Gyermekbetegek részére Kos­suth Lajos u. 6. szám alatt. (Te­lefon: 14-54) Mindkét ügyelet es­te 19 órától reggel 7-ig tart. Gyöngyösön: 19 órától szerda reggel 7 óráig a Széchenyi u. L szám alatti rendelőben. Rendelé­sek közötti napi ügvelet 12-től 14 óráig. (Telefon: 11-727) Hatvanban: 19 órától szerda reggel 7 óráig a Kossuth tér 18. szám alatti rendelőben. A hét végén két közieke- : dési balesetről érkezett je­lentés. Március 4-én Gyön­gyösön Jakab Ferenc János helybeli lakos ittasan vezet­te személygépkocsiját a < megengedettnél nagyobb se­bességgel, s elütötte a segéd­motorkerékpárján szabályo­san közlekedő K. I. 15 éves : iskolai tanuló gyöngyösi la- : kost, aki a kórházba szállí- : tás közben meghalt. Március 5-én Gyöngyös és Kápolna között a 3-as ; számú főúton Kis Pál Gábor ; debreceni lakos figyelmetle­nül indult el az úttest szélé­ről, nem adva elsőbbséget a : mögötte jövő személygépko- ; csinak, s összeütköztek. A ' baleset következtében Tóth ‘ Dezső és Tóth Ildikó buda­pesti lakosok súlyos sérülé- • seket szenvedtek. Mindkét baleset ügyében ! a rendőrség folytatja a vizs­gálatot. _____ A jelentés elkészült. Igye­kezett átfogó képet rajzolni az egység munkájáról. Ben­ne szerepeltek az eredmé­nyek, amiket az elmúlt években sikerült elérni, de benne szerepeltek azok a hibák, hiányosságok is, ame­lyek nehezítik a további egyenletes fejlődést, össze­gezve tehát, a jelentést el­készítő brigád alapos, becsü­letes munkát végzett. Az első „ellenőr” azonban túl élesnek találta a kriti­kai megjegyzéseket. Kozme­tika tehát úgy, hogy időnként la­zaságok mutatkoznak. — Kollégák — mondta — nem szerencsés megállapítás az, hogy időnként súlyos la­zaságok mutatkoznak a munkafegyelemben. Még va­laki félreérti, eltúlozza, s a. végén azt állapítja meg, hogy nálunk a problémák vannak túlsúlyban. Éppen ezért javaslom, hogy húzzuk ki a súlyos szót. Maradjon — Még így sem jó, — mondta a másik véleményt- alkotó. — Ne az legyen, hogy időnként, hanem az, hogy elvétve. Így sokkal helytállóbb. így nem tűnik a probléma általánosnak, más­részt pedig, ugye, hol talál­ható olyan egység, 'ahol el­vétve ne fordulnának elő ki­sebb problémák. — Még azon sem ártana gondolkozni — vette át a szót egy következő bíráló —, hogy benne hagyjuk-e a munkafegyelmet. Mostaná­ban ez a legrázósabb dolgok egyike. Minek kell nekünk hangsúlyozni, hogy épp ezen (kaposi) O JUTALOMKIRÁNDULAS — NŐKNEK. Vállalati támo­gatással ötnapos lengyelor­szági kirándulást szervezel tí az IBUSZ 122 női utas részvé­telével. A négy különjáratú autóbusz vasárnap reggel in­dult a Heves megyei vendé­gekkel Egerből. A csoportú!« hétfőn Zakopanéval ismer­kedtek, ma a wieliczkai só­bányához látogatnak, baráti találkozón, ünnepi műsoron vesznek részt, míg a nőnapot az ősi Krakkóban töltik. * EGRIEK A VAROSÉRT! Emlékplakettet alapított a Hazafias Népfront egri váro­si bizottsága „Egriek a vá­rosért’’ felirattal. A plakett arany, ezüst, illetve bronz fo­kozatát a tervek szerint első ízben május 1-én nyújtják :t a megyeszékhelyért kiemel­kedő társadalmi munkát vég­zett személyeknek. o A HELYES TAPLALKOJ ZÄS. Stílusosan az üzemi ét-’ kezdőben rendezték be azt a kiállítást, amely hétfőn nyílt meg Apcon, a Qualitál Fém­öntödében. Az egy hétre fel­állított tablók a korszeri táplálkozáshoz adnak néhány, tanácsot, az érdeklődők to­vábbi kérdéseikre pedig a szerdai előadáson kapna!« választ. O KIÁLLÍTÁS PÉTERVÁJ, SÁRÁN. A posztimpresszio­nizmustól napjainkig címmel nyitották meg a Rajz-peda- gór-'sok szövetségének vánJ dorkiállítását hétfőn délelőtt Pétervásárán, a szakmunkás-j képző intézetben. A mintegy 70 reprodukciót, — melye­ket film- és magnószalag egészít ki — két héten át te* hinthetik meg az érdeklődők.: Mától megszűnik a látogatási tilalom a kórházakban O ÜJ SZAKKÖZÉPISKOLA' Híradástechnikai szakközépe iskola kezdi meg működését az idei ősszel a Szolnok me­gyei Kunhegyesen. Az első tanévben egy, jövőre pedig már két osztály indul. A KÖJÁL tájékoztatása szerint az elmúlt héten 2600 új influenzás megbetegedés történt' a megyében, negy­venhét százalékkal kevesebb, mint a korábbi hét nap alatt. Éppen ezért a megyei főorvos úgy ren­delkezett, hogy mától, már­cius 7-től megszüntetik a megye kórházaiban a látoga­tási tilalmat. Ugyané ren­delkezés szerint ismét meg­kezdi munkáját a terhes- és a csecsemő tanácsadó is. o ALLATEGÉSZSÉGÖR- KÉPZÉS. Harmadik alkalom­mal szervezték meg Hevesen a Mezőgazdasági Szakmun­kástovábbképző Intézei nyolchetes tanfolyamát, me­lyen az idén 34 Heves és Nógrád megyei hallgató kap állategészségőri képesítést. a területen vannak gondja­ink. Talán valami más vo­natkozású ügyet kellene in­kább előtérbe helyezni. Hi­szen igy azt hihetik, hogy mindenki részegen jár be dolgozni vagy mindenki lóg. — Ügy van — helyeselt a következő. Nekem az a ; véleményem barátaim, hogy ; hagyjuk ki az egész monda­tot. De, hogy mégis megle­gyen az eredmények és hi- \ bák dialektikája, javaslom, hogy inkább azt írjuk a je­lentésbe: időnként az üzemi konyha választéka lehetne bőségesebb. Ebben meg is állapodtak. S, amikor a jelentést készí- \ tő brigád vezetője észrevé­telezte, hogy a hibák kima­radtak, azzal nyugtatták meg: — Ne izgulj! Két hétig így is te kapod majd az ét- ! teremben a mócsingot. <$ HOGYAN ÉLÜNK — ho- gyan éljünk? Vitasoroza) kezdődött a megye ifjúsági klubjaiban, a KISZ vitakö­reiben „Hogyan élünk — ho. gyan éljünk?” címmel. A fiatalok ezzel a rendezvény- sorozattal készülnek az idei forradalmi ifjúsági napokra, O A MUN KA VÉDELEMJ RŐL. Ma, kedden délután rendkívüli munkavédelmi ér­tekezletet tartanak az SZMT- székház nagytermében; Egerben. A tanácskozáson a szakszervezetek és a KISZ munkavédelmi felügyelői, ak­tívái, s a szakbizottságok tag­jai vesznek részt. O ISMERETTERJESZTÉS A NAGYBERUHÁZÁSON. Há­romrészes ismeretterjesztő előadássorozatot rendez a Szakszervezeti Intézőbizott­ság a bélapátfalvi nagyberu­házás területén. A napokban sorra kerülő programban he. lyet kapott a nagyközség tör­ténete is. {NlZIlUjJtUt >••••••••••••••••••• L A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megye) Bizottsága és a Heves megve) Tanács napilapja — Főszerkesztő: PAFP lANOS — Kiadta a Heves megvet Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: DR NOSZTICZIUS FERENC - Szerkesztőség - 3301 Eger. Beloiannisz u. 3 (Pf.: 23 3301) Telefon- 12-73 20-29 24-44 3200 Gvőnevös Rózsa tu’ t. 11-697 3000 Hatvan Kossuth tér 8. (Város) Tanács épülete) 10-51 Kiadóhivatal Eger 3301 Beloiannisz u. 3. (Pf.: 23, 3301) Telefon: 12-68 - Teriesztt a Maavar Postaj Előfizetési di1 egy hónapra: 20,— Ft Előfizethető bármelyik postahivatalnál és kézbesítőnél. — Index: 20062 — Révai Nyomda Egri Gyáregysége. Eger, Vincellériskola u. Ï sz. Igazgató BEDE ISTVÁN. — HU ISSN 0133—0705.

Next

/
Thumbnails
Contents