Népújság, 1978. március (29. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-25 / 72. szám
Játéktér Csehszlovák film Ügy tűnik, hogy a mai fiatalok realitásoktól elrugaszkodott álmainak és a valóságnak összeütköztetését, a pályakezdés gyötrelmeit, az Életben megtett első botladozó lépéseket a staféta átadásának, illetve átvételének ne-/ hézségeit a leglátványosabban — de mindenesetre a legegyszerűbben is — építészmérnökön szerepeltetésével lehet filmen ábrázolni. Legalábbis az elmúlt egy-két-há- rom esztendőben a mozikban, illetve a televízióban vetített lengyel, szovjet és magyar (Riasztólövés) alkotások erről győznek meg... Közéjük sorakozik most az új csehszlovák film, a Stepan Skalsky és Karel Steigerwald írta Játéktér is. Mint a találó címből és a föntebbiekből minden bizonnyal kiérezni, ha a történet nem is, a téma hasonlít az imént emlegetett Riasztólövéshez. De lássuk előbb a sztorit. Adott egy fiatalember (friss diplomás építészmérnök), egy szintén építész és befutott papa, és egy meteorológiával foglalkozó feleségjelölt leányzó. Ludek (d fiú) dilemmája, hogy vajon elfogadja-e az országos tervező vállalat állásajánlatát, — amelyet tudta nélkül a papa intézett el —, vagy inkább társaival együtt vidéki építkezésen kezdje meg pályáját. Végül is az előbbi mellett dönt. Az intézetben alig néhány hét eltelte után máris olyan jelentős munkát bíznak rá — a „támogassuk a fiatalokat” című jelszóval —, amelynek csak egy másik terv ellopásával tud eleget tenni... A lelkitusák, majd a hősies beismerés után sajnos nincs vége a filmnek Következik a második felvonás, távol Prágától, egy világ végi útépítésen. Aho1 is — az ott dolgozó munkások segítségével Ludek nemcsak a vidéki házakat tusiban kiötölgető, munkájáWí -WH»« val mitsem törődő, begyepesedett főépítésvezetőt győzi le, de erőt vesz önmagán is, s egy jelentős újítással előbbre lendíti a csehszlovák hídépítés ügyét. Ezzel természetesen újólag kiérdemli a meteorológus lány szerelmét is, amelyet önzése miatt még a film elején veszített el. . Menő papa, elhanyagolt gyerek, szocialista öntudat, protekciózás, bürokrácia, illetve rugalmas gondolkodás, pénzhaj hászó kontárkodás, vele szemben a puritán alkotó munka, az értelmiség és a vidék viszonya ... Mindebből elvileg miért is ne lehetne jó filmet csinálni? Ügy tűnik azonban, ezúttal ez nem sikerült a rendezőnek, Skals- kynak. Valószínűleg azért, mert a témahalmazt egy álproblémára építi vagyis mint generációs problémát tálalja! Ebből az alapállásból azonban meglehetősen nehéz — meggyőződésem szerint nem is igen lehet — a föntebbi konfliktusok közt rendet teremteni. (Bizonyíték erre talán a sokkal jobban sikerült Bacsófilm, a Riasztólövés is). Szóval, a témahalmaz valóban egymásra dobált és kifejletlen halmaz maradt. Érzik ezt a színészek is (Jiri Bar- toska, Eliska Gavrankova— Balzerova, Karel Geger), akik minden igyekezetük ellenére sem képesek e vérszegény, papírízű történetben élő figuraként mozogni. A mondanivalót sajnos a kamera sem segítette kibontani. Miroslav Ondricek képeivel semmilyen plusz információt nem tudott adni, így nem maradt más hátra, mint az elegánsan fényképezett szép csehszlovák tájakban gyönyörködni. Németi Zsuzsa I Ha dolgoznak —• minden munkanapon azt teszik — a műhely olyan, mint valami titkos szertartásnak a helye. A hegesztőpálcák szürke felkiáltójelek, ahogy lassan elfogynak, úgy ömlik belőlük a csillagzuhatag, lehetetlen belenézni, és a földre érve ezerfelé pattog szét, aztán eltűnik, nyomát sem látni, Akik dolgoznak, fekete színű védőpajzsaik mögött, nyersbőr kötényükben, konyákig érő kesztyűikben, lábszár, védőikben, mint a primitív szertartások papjai. És egyszerre, mintha valaki jelt adna, vagy valami megállapodás lenne közöttük, abbamarad minden: a kékes fény, a csillagzuhatag, a földön ezerfelé pattogó szikrák özöne — ilyenkor azt érzi, aki látja, hogy megszakadt a szertartásdobok bonyolult ritmusa; a ritkán pufogó mélyeké, a férfias kiáltásúaké, az idegesen elaprózott, szinte sikoltó hangúaké, és az egyszerű sípok egyenletes rikoltása is, csend lesz, nagy csend, pedig a műhelyben minden úgy zúg, morog, csattog, mint ezelőtt — akkor, igen csak akkor — valamennyien, akik dolgoznak, levehetik fekete védőpajzsaikat, mintha ősálarcokat tépnének le magukról, izzadtan hajolnak ki mögüle, nem kíváncsian, de a szertartás táncának fáradságával néznek egymásra, a vasra rakják a pajzsokat, húznak egyet a kábelen, és a fogót bele a pajzsba, aztán a nyersbőr, konyákig érő készQMMäM L 1978. március 25., szombat tyűket fejtik le lassú, fáradt mozgással, nyújtóznak, beszélgetnek, rágyújtanak. És ismét, mintha valamelyik közülük jelt adna, vagy valami, mások számára érthetetlen megállapodás lenne közöttük, egyszerre nyúlnak a hegesztő- páláck szürke felkiáltójelei felé, megmarkolják, mielőtt valamit is kezdenének vele, végigmérik, aztán ha elégedettek vele. a fogóba dugják, megszorítják és arra hajtják, amerre a legkézreesőbb, ismét felveszik fekete álarcaikat, megszólalnak a dobok, a mély- és magashangúak, az egyszerű sípok, zuhog lefelé a csillagzuhatag, ahogy a földre ér, ezerfelé szikrázik, aztán eltűnik, elvész, ahogy a vízben a kő nyoma. Sokáig, nagyon sokáig van így, egészen addig, amíg valaki jelt nem ad, vagy valami megállapodás miatt, ami közöttük megszületett valamikor, talán életüket is rátették, ismét kibuknak ősálarcaik mögül. Akkor kezdődött, amikor a telket megvették. Olyan nap volt az is, mint a többi, kivéve Madarasékét. Megvették, mert muszáj volt valamit csinálni. Semmi sem volt, csak az a nyomorult, kicsiny nyamvadt szoba, ami valaha cselédszoba vagy kamra lehetett, túl magas és a hátsó udvarra nézett. Irén szülei adták, amikor egybekeltek. — A tietek — mondta anyuka —, a ti kis fészketek — és ott álltak az ajtóban, ő már csukta volna be, de nem lehetett tőlük; apukától meg anyukától, vetette volna le a szmokingot, csokornyakkendőt, Irén meg ott, az ágynál mellére szorított kezekkel pihegett a fátyol alatt, könnyezett, boldog mosoly- lyal nézett az ajtó résére, kívül meg anyuka és apuka, akik bizonygatták, hogy ez az ő kicsiny, meleg, puha fészkük. Azóta is mindig benyoma- kodnak : anyuka méternyi szögletesre hajtogatott vasalt fehérneművel a karján, apuka meg a Népszavával, szemüvegével és idegesítő kérdéseivel, amiket lehetetlen megválaszolni. — Mondd csak fiam, mit csinál akkor Kína, ha a japánok és esetleg mi is...? — eközben ujjával az ő mellét bökdöste, mintha ő volna a felelős, és tőle kérné számon Kínát, a japánokat. Ült tehetetlenül, Irén a szekrény polcaira rakosgatta a fehérneműt, anyuka minden mozdulatát kísérte, ha nem volt „elvágólag”, félretolta Irént egy kézmozdulattal, megigazított^, aztán ismét visszalépett, és hagyta, hogy Irén folytassa. Neki azonban nem volt szabadulása apukától. A bütykös ujjak bökdösték. — Na, mit csinál akkor? Na mit? — kiáltotta bele az arcába szájszagúan, és neki nem volt más mentsége, mint ami az eszébe juthatott: — Talán Mongólia — mondta segélykérőén, és hogy semmi eredményt el nem érhetett ezzel: — vagy Korea! Apuka megmerevedett, eltávolodott tőle. a szájszag megszűnt, 6 ekkor már boldog volt, egv pillanatra tétovázott apuka, de ő nem hagyta: — De csak akkor, ha dél és észak egyesül! Ezzel nyert. Apuka Néo- szaváiát a háta mögé vágta, szemüvegét a homlokára, fel-alá járkált nagyokat hor- kant.va. Irén még mindig a fehérneműket rakosgatta. Madaras, a szomszéd rögtön átóvakodott, már csak azért is. hogy megtudja: mi a helyzet? Elégedett volt, mert átcipelte mindkettőjüket, neki Felnőtt diákok a gyöngyösi főiskolán Csoportokba verődve állnak egy-egy ajtó előtt, a folyosó valamelyik kiszögelé- sében, és merev tekintettel néznek a semmibe, vagy le- horgasztott fejjel vizsgálgat- ják a szőnyeget. — Hányadik cigaretta ma? — Nem több, mint szokott. A két csomag ma is elég lesz. Majd később az egyik tsz-elnök ezt mondja: — Persze, hogy kényelmetlen dolog felnőtt fejjel, felelős beosztásban vizsgázni. Jól tudom, kell ez, de akkor is. Mit szólnának hozzá otthon, ha nem sikerülne? És mit szólnának hozzá a vizsgázó társak? A gyöngyösi főiskola folyosóján hangzott el mindez. ■ ■ ■ A tanácskozóteremben két bizottság is vizsgáztat egyszerre. Szinte ünnepi a hangulat, a beszéd is olyan suttogó, mintha valami meghitt eseményt kellene védeni az illetlen közbeavatkozástól. A hosszúasztal bal végére települt bizottság előtt beszél most szemérmes halkan Barta József, az Egri Csillagok Tsz. erdésze a fakitermeléssel kapcsolatos munkavédelmi előírásokról. Mik a fakitermelés biztonságtechnikai előírásai? Erre a kérdésre is válaszolnia kell, hogy utána átadja a helyét Bata Józsefnek, aki a szajlai Búzakalász Tsz ag- ronómusa és mindjárt kezdheti is felsorolni azokat a tennivalókat, amelyek a jármű biztonságos műszaki üzemelésének feltételeit teremtik meg. Néhány percig hallgatóztunk, hogy magunk is meggyőződjünk a vizsgázók fel- készültségéről. A szakszervezetek megyei tanácsának munkavédelmi ---------------------------------------------* az emésztőgödröt mutatta meg: leemelte a hatalmas beton aknafedőt, úgy tartotta, mint egy pajzsot, aztán biztatta: — Nézzen csak bele, kis-szomszédkám. Nyugodtam Kétaknás, pipacsővel. Érti? Pi-pa-cső-vel! Nyolc éve használom, és megnyugtathatom, hogy mindent beleeresztünk, de itt még nem volt szippantókocsi! Nézte a sötét lyukat, nem látott semmit, csak érzett. Azt nagvon. El akart fordul, ni, de Madaras ledobta az aknafedőt, megragadta a karját, és egészen közel tuszkolta: Az a pipacső — mutogatott a mélybe Ezalatt Irén meg Madaras- né az előszobában levetették cipőiket, és a házat nézték végig. Madarasné szünet nélkül hajtogatta: — Ez a mi kis fészkünk, az a sok munka, ami ebben van... El sem képzelheti, kedveském, de meg is van az örömünk. — A fürdőszobába értek, Irén valami túlfűtött állaootbari állt az ajtóban — saját fürdőszoba — gondolta — saját. Az agyonnikkelezett csapok, vezetékek és a zöldszínű falburkolás kórházi bel- osztályra emlékeztetett. Irén élvezettel csavargatta a csapokat. A kezét áztatta. — Ezt nézze meg — mondta Madarasné. A vécé öblítő tartályára mutatott. Mozdulatában volt valami sokat- sejtő. — Osztrák. A sógorom hozta Becsből. A sógorom kamionnal jár. Ez takarékos tartály! Csak addig foluik, amíg nyomja a csapot. Próbálja meg. — Irén megnyomta és nézte. Ha elengedte, akkor elállt. Az ülőkében egyenletes fodrozással csobogott a víz. — Nem olyan, mint a magyar tartály — mondta Madarasné, — azt meghúzza, aztán ami benne van, kifelé. Csak úgy zuhog. A férfiak is bejöttek, levetették a cipőjüket. (Folytatjuk) szakembere Göcző Géza. Miután most egyhetes továbbképzés után a tanfolyam részvevőinek munkavédelmi kérdésekből kell beszámolniuk, ennek a területnek me- megyei legilletékesebbjét természetesen megkérdezzük. — A megyénkben ugyan jobb a helyzet, az országos tapasztalat szerint viszont emelkedett az üzemi balesetek száma, ezen belül is a halálos kimenetelű sérüléseké. Tehát a munkavédelmi feladatok minél teljesebb végrehajtása nagyon is sürgető tennivalónk. A mező- gazdasági üzemekben a különböző vezető beosztásban le\^ő személyeknek ezért kell rendszeresen, meghatározott időközönként újból és újból vizsgázniuk ebből a tárgykörből. — Miért van szükség erre a rendszeres ismétlődésre? — Mert az élet követeli meg, kénytelen vagyok így fogalmazni, anélkül, hogy nagy szavakat akarnék használni. A technika fejlődik, a technikai eszközök egyre korszerűsödnek, ennek következtében a munkavédelmi feladatok is változnak, növekszenek. A vezetők ide vonatkozó ismereteit is tehát állandóan korszerűsíteni, fejleszteni kell. Dr. Dráviczky Imre, a főiskola tanára, a főiskolai pártalapszervezet titkára szinte tapasztalatcsere-lehetőséget teremt azzal, hogy a jelenlevők között különféle alkalmi megbeszélést hoz létre. Itt találtuk Tóth Mihályt is, a területi szövetség elnökét. Tőle azt kérdeztük, véleménye szerint mennyire befolyásolja a tsz-ek különböző beosztású vezetőit ez a fajta továbbképzés. — A mostani vizsga jogosítványnak tekinthető — kezdte a válaszát Tóth Mihály. — Ahogy a gépjármű- vezetői jogosítványt is fel kell újítani, így ezt a fajta jogosítványt is. Ha „lejárt” az érvényessége, ha a vezető nem ment el a bizottsághoz számot adni az ismereteiből, nem vezethet tovább. — A kötelező jellegén túl, hat-e a gondolkodásmódra, a tudatra is az állandó továbbképzés? — Feltétlenül. Lehet, hogy valamikor csupán kényszernek érezték a vezetők az ilyen tanfolyamon való részvételt, az utána teendő vizsgát, de lassan megtanulták, megtanulhatták, hogy érdekeiket szolgálják a tanfolyamok. A mindennapi munkájukban tudják hasznosítani az ott szerzett ismereteket. Ezek nélkül az ismeretek nélkül nem lehet biztonságérzetük az ellenőrző és irányító tevékenységükben. Figyelemre méltó megállapítások ezek. A megyei tanács osztályvezetője, Koós Viktor is az egyik vizsgáztató bizottság elnöke volt. Tőle az eredmények felől érdeklődtünk. Az átlagosnál jobb a vizsgázók felkészültsége — összegezte a tapasztalatait. Mire alapozza ezt a véleményét? — A számokra. Az írásbeliből a vizsgázók negyven százaléka kapott ielest, a hatvan százaléka pedig jót. A szóbeli sem mutat ennél nagyobb eltérést, bár itt már megtörténik, hogy egv-egv felelet kilóg a sorból. Hangsúlyozni szeretném. hogv minket nem a lexikális tudás érdekel csupán. A kötelességtudatra is kíváncsiak vagvunk. Mennyire érzi át az illető, hogv neki nemcsak a bizottság előtt kell számot adnia az ismereteiből. — A hétköznapok mit jeleznek ? — Azt, hogy a munkavédelmi előírásokat egyre komolyabban veszik. Igaz, rá is kényszerülnek erre, mert abban az esetben, ha valami baj történik, a károsult mind« járt arra hivatkozik, hogy ha erre módja van, hogy ő vétlen. Akkor pedig ki kell deríteni, hogy megfelelően ismertették-e vele a munka- védelmi szabályokat, megtanították-e a szükséges eszköz zök használatára és alkalmazására. A mindennapi gyakorlat érvel nem csökkentik a felkészülés elvi jelentőségét sem. ■ ■ ■ A viszneki Béke Tsz elnöke Csörgő Tibor, most a főiskolán egy vizsgázó a többi között. — Nem titkolom, én izgulok a vizsgák előtt, de engem ez a feszültség inkább ráhangol a feladatra. A felkészülés? Komoly munka, mert mindig sok újat hall, tanul az ember. A vizsga pedig olyan, hogy alkalomadtán kiegészíti a felelő tudását, ismeretanyagát. — Sokat kellett tanulni? — A vizsgabizottság igé-’ nyes. Nem adja könnyen a jegyeket, de ez nem is baj. Utóvégre a munkavédelem legfőbb célja az ember maga, tehát mindenféle elnéző magatartás a vizsgázó hiányos ismereteivel szemben; itt végzetes bövetkezmények- kel járhat. Azt hiszem, minden vizsgázó tudja ezt, esze-, rint viselkedik, tanul. A válaszok tehát mindig visszatérnek az alaptételhez, az ember testi védelméhez, ami igazolja a témakör fontosságát is. A főiskola adjunktusa drj Radó András, aki továbbképzési csoportvezetői tisztséget is betölt. Tőle már csala a végső összegezést kértük. — Minden termelőszövetkezetnek el kell készítenie a maga továbbképzési ten .6 — tiidjuk meg. — A brigádvezetőktől kezdve az elnökig, mindenkire három-öt évenként kerül sor. Egy heteli vagy ennél többet töltenek el itt, a főiskolán. A tanfolyam bentlakásos. Minden adva van tehát ahoz, hogy a tanfolyamról megfelelő ismeretek birtokában távozzék az illető. — Milyen helyet foglal el a továbbképzés a főiskola oktatómunkájában? — Az érzékeltetésére néhány adatot kell mondanom. Tavaly összesen ötszáz személyt vontunk be továbbképzésbe. Megtartottunk tizennyolc tanfolyamot, ezekre harmincnégy hetet használtunk fel. Az előadók hatvan százaléka a főiskola tanárai közül kerül ki, a többi az adott téma tudományos kutatója vagy gyakorlati, neves szakembere. Még valamit. Ezek a tanfolyamok bizonyos mértékig tapasztalatcsere-lehetőséget is nyújtanak, hiszen a különböző gazdaságból érkező vezető beosztású emberek közlik a saját gyakorlati megoldásaikat is. Legtöbbször ez szervezés nélkül, az előadások közti szünetben, vagy a szabf. 1 időben, délutánonként és esténként zajlik le. Gondoljuk el, évente hányán frissítik fel, bővítik a tudásukat, ismereteiket a gyöngyösi főiskolán. ■ ■ I ■ Kell-e bizonygatni a felnőttek részére tartott tanfolyamok jelentőségét és hasznát még az előbbieken túl is? Csak egy megjegyzést hadd fűzzünk az eddigiekhez. Tulajdonképpen nem is egy főiskola működik Gyöngyösön, ha jól meggondoljuk. Van egy a nappali tagozatosaknak, van egy a levelezősök- nek, akikről most nem is szóltunk, és van még egy, mégpedig a te végzőknek. Nem rossz megoldás. G. Molnár Fereog
