Népújság, 1978. március (29. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-21 / 68. szám
Az ünnepelt Jelenet a drámából ^rmxiT Szabadszálláson megbukott Petőfi Sándor. Kis híja, hogy — mai kifejezéssel élve —, meg nem lincselik is. A forradalom költője, vá- tesze, teoretikusa, a nép mindenekfeletti szolgája került szembe a csalárd módon felizgatott, félrevezetett néppel, a választóival. Mintha a kígyó a saját testébe marna. Az ünnepelt Petőfi Sándort Szabadszállásról menekíteni kell. A történelem tréfája, a forradalom félreértése, vagy forradalmi félreértés? Illyés Gyula tévéjátéka, Az ünnepelt — Hintsch György adaptációjában és rendezésében — többek között ezekre a kérdésekre keresett választ. A majd másfél évszázados történet, amelynek keretében a magyar nép egyik legnagyobb forradalmár fia kö- veztetik meg majdnem ott, ahonnan követnek kellene megválasztani, ma is izgalmas, és tanulságai egyben tanúságait is jelenthetik a szabadságharc előtti és alatti társadalmi, politikai erőviszonyoknak. Ha másra nem, arra mindenképpen gondolva itt, hogy a szabadságharc nem holmi kokárdás hősi exotus volt a mindig győztes és csak egyszer vesztes csatatérre, hanem társadalmi erővonalak keresztezték egymást, hol erősítve, hol gyöngítve egymást. S népünk egyértelműen e hősi korszaka, európai példaadása mögött vagy között nem kevés politikai, gazdasági, katonai kudarc is osztályrésze volt e hősi korszaknak. Közismert tények ezek, mégha a történelemírás, az irodalom, a drámaírás még mindig bőségesen tartozik a mélyebb történeti, történelmi és emberi összefüggések feltárásával is. Petőfi szabad- szállási „kalandja” hát jó alkalom volt Illyés Gyulának, Hintsch Györgynek, hogy a szabadságharcos költő e kor- lesbukásának hátterében, vagy éppen hogy főterében a tömegek szerepéről — akkori és a mostani is! — valljon, és még mélyebbre hatoljon a teljes Petőfi-kép megismerésében. Be kell vallanom, hogy amennyire tetszett e televíziós vállalkozás, s amennyire szükségesnek, sőt kimondottan hasznosnak ítéltem Az ünnepelt bemutatását, Illyés Gyula drámájának képernyőre rendezett változatát, annyira nem tetszett maga a produkció. A rendező meg tudott szabadulni Petőfi szakállától és Szacsvay László, ahol képes volt és módja lehetett, játékában elevenítette elénk a hegyes szakál- lú Petőfi dageoritypjét, de a rendező nem tudott megszabadulni a dikcióktól, a merev beállításoktól és ebben Czabarka György kamerái sem nyújtottak sok segítséget. Sőt. Az ünnepelt Petőfi szabadszállási kalandjának „társai”, barátai és ellenségei nem élő, eleven figurák voltak a képernyőn, hanem egy-egy álláspont, politikai típus képviselői, akik mögül hiányzott az élet háttere, azt csak a rendezői instrukciók próbálták és sajnos nem sok sikerrel pótolni. Már érintettem, hogy Szacsvay László megkísérelte Petőfi alakját élettel megtölteni. Lebontani róla a romantikus emlékezés irracionalizmusát. Helyette azonban — és ez sajnálatra méltó — inkább egy neuraszténiás alkat formálódott ki a kamerák előtt, akiben a forradalmi elszántság és a tántoríthatatlan hit helyett — ami történelmileg is, és történetileg is igaz— valami szent és tragikómikus megszállottság öltött testet. Hűvösvölgyi Ildikó Júliája csak a dráma második felében kapott hangsúlyt, eladdig nem volt több a szerepe, mint kulisz- szaként igazolni, hogy Petőfi Sándor valóban egy élő valakihez írta a Szeptember vé- gén-t. Élettel teli alakítás volt viszont Nagy Gábor Jókaija. Nemcsak remek maszkja miatt — miért lenne ez nem megemlítendő és feldicsérendő is akár? —, hanem játékának visszafogott feszessége, intellektusa, amelynek nyomán úgy fogta körül az általa formált Jókait a bölcsesség, a józan előrelátás és az inkább eszével, mint szívével forradalmat szervező márciusi ifjú felnőttsége, hogy képe egybeesett a magukban megrajzolt Jókai képével. „Dicsértessék a nép neve most és mindörökké’’ mondja Petőfi Sándor három hónappal ama március után, amikor a népfenség nevében kelt fel az ország, s amikor a nép majd agyonverte, mint muszka kémet. Dicsértessék bizony, de az sem árt, hogy taníttassák is a forradalmi eszmékre, a felvértezettségre az ármány ellen. A dráma televíziós változata ezt sugallta és nem ok nélkül tette. Gyurkő Géza Néhány hete, tizenhárom év után új formában jelentkezik a hajnali órákban a Jó reggelt, a rádió zenés-információs műsora. Nem a mindenáron újat akaró vállalkozókedv késztette a szerkesztőket a változtatásra, inkább a megváltozott családszerkezet, a családi otthonok életritmusa. A világesemények törvényszerűségei nem követelnek különösebb változtatást. Ez van, így él a világ, ezt tartják számon a krónikák és a hírek. Ebből lesz a történelem. Üj színfoltja a reggeli műsornak a negyed hat után jelentkező „Hazai tudósítások”. Nem is lenne baj, ha gazdagabb volna, mert elsősorban áz érdekli az embereket, ami a honi tájakon történik. Afféle városi krónika lehetne, párja a húsz perccel később jelentkező Falurádiónak. Hiányzik a híradásokból örök barátaink, a növények és állatok élete. Ilyenkor, tavasszal ez a másik világ tele van nyugtalansággal. Forgalmassá válnak a madár- utak, idegen vándorok érkeznek, sarjadni kezd a fű, é'ni kezd az alvó természet. Érdemes lenne hangjaira figyelni (Ismerek olyan nö- vénvbarátot, aki beszél set virágaival. Vagv nem tudom. megfigyelték-e. miiven elegánsan és körültekintően kel át a négysávos közlekedési főútvonalon egy fehér cica a hajnali órákban, kalandról hazatérve vagy éppen arra indulva.) A világ eseményei nem kényeztetik el a hallgatót. Meg kell tanulnunk ezeket az igéket: „felrobbantották”, j,elrabolták”, „eltérítették”. Mindez nem szívderítő. Az élet és a világ azonban nem csupa gond. A humor, egy-egy vicc, egyperces történet éppúgy hozzátartozik életünkhöz, mint a déli vagy nyugati légáramlatok, a borús égbolt vagy a szikrázó napfény. A humor a filozófiák egyik megjelenési formája. Olykor egy favicc is derűt ébreszt, különösen, ha élei nem személyek, hanem jelenségek és fonákságok ellen irányulnak. A rádiónak ez a műsora soha nem fárad ki, mert minden nap egy új világ, és a világ soha nem hagyja magára az embert. o A Tanyai történet — Garamj László dokumentumműsora — egy kunsági tanyára vitte a hallgatót A beszélgetésekből és a tizenöt éve felvett archív szalagokról olyan élet és erkölcs képei bontakoztak ki, amelyekből a városban élő ember bepillantást nyerhetett a tanyák zárt életrendjébe, moráljába. A történet a 70 éves Bognár Annáról szól, aki szürkehályoggal született, de aki 52 éven a szürke függöny mögött is megőrizte látóképességét. Ha nem él Ceglédtől vagy Szolnoktól ilyen távol, ha szülei módos gazdák lettek volna, ha négy évtizeddel később születik, másként alakult volna élete De mi volt ez az élet? Fekete hétköznapok, üldögélés a földön, a sutban, a csak tapintással felfogható világ és a megaláztatás. Sorsa csak a sikeres operáció és az 1318 forintos tsz-nyugdíj után változott meg. Egyszerre fontos személy lett a családban; most már széken ül, nézi a televíziót, hallgatja a rádiót. Ennyi pénz tanyán vagyonnak számít. Az élettel és a világgal ismerkedő eszmélési folyamat pillanatai villantak fel, egy befejezetlen történet, mert a látó szemmel is meg kell tanulni milyen a krumpli, kenyér, hús, bicska, szakajtó. Ma csak ismeretlen tájak suhannak el Anna néni látó szemei előtt, melyeket nem ért, nem tud mihez kapcsolni. A tanyasi paraszti morál túlságosan rideg volt ahhoz, hogy Bognár Anna tapasztalja is a világot. Most megnyílt előtte, de már késő. Látja a fákat, a színeket, embereket, állatokat, a futó képsorokat a televízióban, de ezekkel már nem tud mit kezdeni. Évtizedeken át úgy élt mint egy ember barlangok mélyén, sötétségben és reménytelenségben. „Az új helyzet megszokása nem egyszerű. Hosszabb idő kell, amíg a tájékozódóképesség helyreáll, s az ember megismeri és megszokja a megvál? tozott világot” — mondja aa orvos. A zárt szerkezetű — öt fejezetre tagolt — történet aa egyén sorsán túl azonban arra is rámutatott, hogy napjainkban a tanyákon élő százezreknek kell megmu. tatni a nyugtalan világot. A házakban kigyúlladtak a fények, házhoz viszik az újságot, az ember kísérőjévé vált a rádió és televízió. O Az Iff vagy ok a se m- miben..., Marikának, ennek a 17 éves kislánynak az élete azonban ködös utakba vész. Egyszer apját keresi, mert tudni szeretné ki az apja, a másik pillanatban férjhez akar menni, hogy új életet kezdjen, de a férjjelölt féltékenysége és iszá- kossága miatt marad min-; den a régiben. Nem tanmesét várt aa ember ettől a dokumentum- műsortól, hanem a bontako-' zó jövőt Vannak társadalmi fejlődésünkben extrém esetek,1 amelyek megmutatása nem ellenkezik a sajtó vagy rádió nyilvánosságával, de kérdéses, van-e értelme az anya monológjából megismerni egy zaklatott életű család életét. Vannak az erkölcsi és szellemi nyomornak változatai, de én egy pillanatig sem hittem, hogy ez a 17 éves lány elmerült a keszthelyi éjszakában és élete ezen a vakvágányon fut tovább. A fiatalokat nem kizárólag a család és az iskola neveli, hanem a munkahelyi közösségek, maga a társadalom.’ Csakhogy a neveléshez türelem kell. Ez a türelem, a megértés, a becsületes jövő reménye hiányzott a kettétört, zavaros mondatokkal életszerűséget kifejező dokumentumműsorból. Számtalan példát láttunk már arra,' hogy zavaros életű tizenévesek megváltoznak és később hasznos, megbecsült tagjaid vá válnak társadalmunknak! Szociofotó volt ez is, helyJ zetkép egy család és a kamaszlány életének egy szakaszáról, de hiányzott belőle a jóízlés és a hit az induló életek jövőjében. Ebergényi Tibor Bűnüldözés — társadalmi alapon Önkéntes rendőri tanácskozás Egerben Vitalij Enyes: Ideális utas A megyeszékhely és az egri járás önkéntes rendőri csoportjainak vezetői részére vasárnap délelőtt szervezték meg azt a tanácskozást, amelyen többek között részt vett Németh Tibor, az egri járási pártbizottság titkára, dr. Nagy Sándor, az egri városi pártbizottság osztály- vezetője, dr. Varga János, az Egri Városi Tanács és Kovács Bertalan, az Egri Járási Hivatal elnöke is. őket, valamint a tanácskozáson megjelent gazdasági vezetőket köszöntötte Domoszlai László rendőr őrnagy, az egri járási városi kapitányság közbiztonsági osztályának vezetője, majd Orosz Illés alezredes, a kapitányság vezetője számolt be az elmúlt esztendő önkéntes rendőri munkájáról. Bevezetőben az önkéntes rendőri szolgálat jelentőségéről beszélt, hangsúlyozva, hogy ez a társadalmi szervezési forma is része az állampolgárok nyugalma, a közrend és a közbiztonság megvédésének. Rajtuk kívül ezt segítik a munkásőrök és az ifjúgárdisták is. Az önkéntes rendőrök feladata sokrétű. Védik a társadalmi tulajdont, részt vesznek a közlekedés biztonságát célzó akciókon, ott találjuk őket a különböző bűncselekmények 1978. március 21- kedd megelőzését segítő megmozdulásokon, de igen sokrétű munkát végzenek az ifjúság- védelem témakörében is. Az ő munkájuknak is köszönhető, hogy a megyeszékhelyen és a járás területén — bár az idegenforgalom megnehezíti munkájukat — csökkent a közvéleményt foglalkoztató bűncselekmények száma. Igen sokat javult a társadalmi tulajdon védelme, és a közlekedés biztonsága az elmúlt esztendőben. A rendezvényen értékelték a hagyományos éves versenymozgalom eredményét. Az elmúlt esztendőben a legjobbnak Egerben, az 1-es számú közlekedési csoport bizonyult, ők nyerték el a városi tanács vándorzászlaját a serleget, az oklevelet és a helyezéssel járó pénzjutalmat. Második helyezett Egerben az ifjúságvédelmi csoport lett. A járás területén az értékelés szerint első helyezést a bélapátfalvi társadalmi tulajdonvédelmi csoport érte el, amely megkapta a járási hivatal vándorzászlaját, oklevelét és pénzjutalmát. A második helyezett a járásban a verpeléti önkéntes rendőri csoport lett. Érdemes még megjegyezni, hogy az önkéntes rendőri munka igen nagy társadalmi megbecsülésnek örvend. Ennek tudható be például, hogy tíz, illetve tizenöt évi szolgálat után 44-en kaptak kitüntetést. 16-an oklevelet, ötvenen jutalmat, s a gazdasági vezetők részéről 64-en magas pénzjutalmat. Sürgősen falura kellett utaznom. Az autóbuszmegállónál szokás szerint rengeteg utas tolongott. A pénztár előtti dulakodásban még a kesztyűmet is elvesztettem, a buszom meg elment. „Taxival kell mennem” — gondoltam. Megnéztem, mennyi pénzem van, és egy közelben várakozó taxihoz siettem. — Ide figyeljen, barátom! — szólítottam meg a sofőrt. — Gyorsan el kell jutnom Szalabajkassziba. Az egy kis falu vagy negyven kilométerre innét — világosítottam fel. — Na és? — kérdezett vissza a sofőr. Láttam, hogy minden ravaszságomra szükség lesz, ha el akarok jutni a faluba, mivel nem mutat valami nagy lelkesedést. — Értse meg, beteg az anyám — gondoltam ki sebtében. — Hívja a nulla hármast. A mentőkocsi rögtön el -is viszi — ékelődött illedelmesen a sofőr. — Hehehe... — reagáltam erőltetett nevetéssel —, mentőkocsi nem kell. Személyesen muszáj odamennem, érti? Kérem, vigyen el — fogtam könyörgőre a dolgot, és odacsúsztattam neki egy ötöst. — Zseblámpára nincs szüksége véletlenül? — kérdezte gúnyos fölénnyel. — Miért? — rőkönyödtem meg. — Hogy egy hülyébb sofőrt keressen magának... Megszégyenülten dugtam zsebre az ötrubelest és elővettem a tízest. — Szívesebben megnézném a papírjait, hogy nincs-e köztük diliflepni — folytatta a sofőr kitartóan tréfálkozva. — Látom, nem tesz különbséget autóbusz és taxi között. Odaadtam még egy ötöst. — Ne gondolja, hogy bürokrata vagyok, papírok nélkül is hiszek magának. De nem elvem, hogy hajszoljam magam néhány rongyos rubelért — no persze a viteldíjon túl —, hogy aztán meg- igyak egy limonádét. — Mi jut az eszébe? Miféle limonádé?! Mindennel ellátjuk, ahogy csak dukál — szóltam. S mivel éreztem, hogy jó mederben vagyunk, a tizenöt rubelhez hozzátettem még ötöt. — Na rendben! Tegyük fel, hogy ellátnak rendesen — húzta el az ujját az orra alatt —, az utak azonban rettenetesek. Ügy ugrándozik rajtuk a kocsi, akár a bolha. El tudja képzelni, milyen fárasztó ilyen pokoli utakon vezetni?... Még nekimegyünk valaminek, és kész..; — Csak semmi izgalom. Az úton majd vicceket mesélek, így nem lankad el az ébersége. — Na jó, megegyeztünk — mosolyodott el. — A viccek valóban felvillanyoznak. Üljön be! Alighogy beültem, ismét elborult az arca. — Tegyük fel, hogy megérkezünk abba a sárfészekbe. Hanem aztán az autót egy álló hétig se tudom megtisztítani. — Ha csak ezen múlik — mondtam a lehető legtartózkodóbban —, amint megérkezünk, a tulajdon kezemmel teszem rendbe a kocsiját. — Az már más — ingatta tisztelettel a fejét. — Bocsásson meg, hogy a papírjait kértem. Nem akartam megsérteni, de tudja, milyenek manapság az utasok ... Csak sietni tudnak, meg az órát lesik — csoda, hogy ki nem esik a szemük! —, nehogy a számla több legyen pár fillérrel. Egyáltalán nem becsülik a munkánkat... Ön viszont, úgy látom, kiváló utas. Ez tetszik nekem! — dicsért meg a sofőr. Most már büszkén ültem az ülésen, az autó azonban nem mozdult. — De hogy jövök vissza?! — kiáltott fel a sofőr. — Mi lesz, ha defektet kapok, és éjszakára ott maradok az úton? A csillagokat fogom talán számolgatni? — Erre is gondoltam — szóltam felvidulva, mert valóban töprengtem ezen. — A faluban a bátyám a szövetkezet elnöke, elintézem, hogy visszafelé a terepjáróval kísérjék. — Maga igazán nagyon jó hozzám! De ha egyedül leszek a taxiban, mi lesz az éberségemmel? Ki fog majd viccet mesélni? — nezett rám a sofőr méltatlankodva. — Emiatt egy cseppet se fájjon a feje! A szomszédunk lánya már régóta a városba készül a rokonaihoz. Megkérem, hogy utazzon önnel. Egy csinos nő mellett biztosan nem alszik majd el, és a figyelme se lankad... — Nagyszerű! — helyeselt a sofőr. — Mégsem tévedtem, maga valóban ideális utas ... De van még, amitől tartok: meg ne rakjanak a nő miatt a falusi legények... Tudja, ha lányról van szó, sosem tudhatja az ember... Tudom is én, mi jut az eszükbe, én meg nyakig maradok a slamliban. Milyenek maguknál a fiatalok? Bunyósak’ — Olykor bizony elég gorombák — válaszoltam. — De sose aggódjon, amíg mag3 mellett vagyok, egy haja szála se görbülhet. Tudja, liszia véletlenségből én ökölvívó, öttusázó, tornász és súlyemelő is vagyok. Mindenképpen megvédem önt. Világos? — Csakhogy megegyeztünk végre! — kiáltott fel nagylelkűen a sofőr. — Tehát ez azt jelenti, hogy maga azzal a terepjáróval jön visszafelé, én meg azzal a csinibabával?! ... No akkor mehetünk! Csuvasból fordította: Zahemszky László „