Népújság, 1978. február (29. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-14 / 38. szám
Hem nézni - nem lehet HA JÓL IDÉZEM egykori latintanulásom emlékét, ama híres mondat így hangzik: navigare necesse est. Mindközönségesen: a rómaiak véleménye szerint elképzelhetetlen az élet hajózás nélkül. Egykori latintanulásomról és nem jelenkori latin tudásomról ejtettem szót, mert ha a tanulás és a tudás mindenkor egybeeső fogalom lenne, most latinul fogalmazhatnám meg ama nagy és tudományos bölcsességet, hogy televíziót nem nézni — nem lehet. Dolgaim <3? KÉPERNYŐ EL0TT tudakolva, hogy milyen példás következetességgel szólaltatja meg a televízió vezető államf ér fiainkat, mintegy ezzel is példázva hazánkban a szocialista demokrácia fejlődését. MEGTUDTAM hogy A négy muskétás újabb kalandjai kibírhatatlanok voltak a képernyőn és hogy mert... Mert nem láttad például az Új horgászvízeink című magyar rövidfilmet: mert nem minden kurtizánt néztél meg, illetve a Balzac- sorozat csak egyes részeit volt kedved, türelmed, időd megnézni a fotel mélyéből. Az meg egyenesen meghökkentő — és egyben valami módon, az erő és a halt észlet Lenz komédiájából, Bódy Gábor rendezésében: a képen Kovács Mária és a főiskolás Tóth Éva. úgy hozták az elmúlt héten, hogy elhatározhattam: ha már egynémely adását nem nézhetem a Magyar Televíziónak, nem nézem hát egyiket sem. Kiéheztettem magam. Mint a labdarúgó a labdára, aki egy idő után labdaéhesen csap le, úgy leszek majd én is az újabb hét elején, amikor kitikkadt torokkal, remegő ujjakkal kapcsolom majd be a készüléket, és reszketős türelmetlenséggel várom, hogy bejöjjön végre a kép. Mert a hiba csak ritkán van a készülékben, sokkal többször a készült képben. S úgy lön. Nem néztem. — ha tehettem volna se — a televíziót) igyekeztem hasonlatos lenni ama viszonylag szűk. de statisztikailag határozottan kimutatható értelmiségi réteghez, amely számára a vizualitás kommunikációja —, hogy tudományos legyek — másodlagos és esetleges csupán. Hogy mindezek után honnan is veszem én azt a kritikusi bátorságot, hogy egyrészt ne átalljam bevallani, hogy nem néztem a televízió műsorát, másrészt ezt bevallván, szégyentelenül mégis tévékritika írására vetemedjem — annak nagyon is egyszerű a magyarázata. Nem láttam a műsorokat, de tudok róluk. Majdnem mindent. Ütőn és útfélen kérdeztek rám és kérdeznek rám, mi a véleményem a kurtizánokról, a nyomorúságukról és Lucien bukásáról, hogy véleményemet meg se hallva e'mondiák a magukét. Kifejtették nézetüket, természetesen véleményemet Sötér István Budai oroszlánja iránt valóban felkeltette az érdeklődést a Nyitott könyv: hogy A katonák bemutatója teljesen érthetetlenül az éjszakai órákra tevődött, pedig Magyarország munkásország, s hogy az nem is baj, mert meglehetősen tanmese szintű és ízű volt az előadás. Arról is tudok, hogy az NSZK bűnügyi filmben az volt a jó, hogy nemcsak öltek benne, de kitűnő kisvárosi figurák eltek, mozogtak benne, s még arról is, hogy a Főzőcske — de okosan-ban bemutatták a pálót, a kukta ősét is. E rövidke felsorolásból Is kiderülhetett, hogy milyen sok mindenről tájékoztattak barátaim, ismerőseim, kollégáim, és az is, hogy mi mindenből maradtam én ki az egyetlen és makacs „tévéki- zárós” hetem alatt. Kimaradtam és az esetek, azazhogy a műsorok nem kis hányadát tekintve elmaradtam a hazai szellemi áramlatoktól, vagy hogy szerényebben fogalmazzak, a hazai szellemi erecskéktől. Más dolog megállapítani, hogy már az is közhely, ha közhelynek aposztrofáljuk a televízió szerepének kihangsúlyozását, a magyar szellemi, politikai, gazdasági, kulturális életben, de megint más, ezt a közhelyet meg-, és átélni. Olyan nevetséges helyzetbe kerülni, hogy szellemi javakban ugyan nem gazdag, de fenékpárnával anná' inkább megáldott ismerősök mérjék végig az embert meghökkenve és szemükből kiolvastatva, hogy mily barbárnak tartanak, tás módján és miatt félelmetes is — ahogyan a teniszről esik szó napjainkban, még olyanok körében is, akiknek alig, vagy egyáltalán nem is volt fogalmuk erről a sportról. Mint egykor a korcsolya, a jégtánc, a páros és a fogalmai, úgy kerülnek most a közérdeklődés homlokterébe a tenisz fogalmai: a rövidített játszma, az adogatás, a fonákoldal és társai. Ebből kimaradni, egyértelmű elma. radást jelent — belátom. És kénytelen vagyok kijélenté-. ni teljes felelősségtudattal, hogy többet ilyet nem játszom. Navigare necesse est. Ha nem hajózni nem lehet, akkor nem tévézni még kevésbé nem. MÉG AKKOR SEM, ha azért én mindenről tudok Mert úgy tudok, hogy nálunk a televízió közügy, s egy közösségi embernek nem illik kimaradni sem a közügyekből, sem a közügyek megvitatásából. Másodkézből nem lehet közügyelni! Gyurkó Géza Mennyit ér az idegennyelvtudás? A KÖZELMÚLTBAN az egyik vidéki városunkba külföldi levél érkezett. Mivel a címzést a postán nem tudták megfejteni, átküldték a városi tanácshoz. Több nap telt el, míg fel merték bontani az ismeretlen rendeltetésű levelet. Ám ezzel sem lettek okosabbak, hiszen a szöveget valamilyen „ismeretlen” nyelven írták. A borítékon olvasható prokuratura szót senki sem ismerte, bár igen sok nyelvben megvan ennek a latin eredetű szónak a változata. A levél tartalma — egy lengyel hivatalos jelentés — tulajdonképpen szerencsés véletlen folytán került a megyei ügyészségre, ahová címezték. A történet szimbolikus is lehet: egy olyan országot jelképez, amelyben az eltelt három évtized alatt milliók tanulhattak idegen nyelveket, de közülük oly kevesen sajátítottak el akár egyet is. Érdekes lenne egy olyan nem létező statisztikába belelapozni, amelyben arról olvashatnánk, hogy a nyelvtanárokon, tolmácsokon, fordítókon, idegenvezetőkön kívül hányán beszélnek valamilyen idegen nyelven. Érdekes lenne? Nem. Inkább szomorú... Az Is szomorú, hogy anyanyelvűnkön sem beszélünk mindig helyesen, nyelvművelőink tanácsait éppen azok engedik el a fülük mellett, akikhez szólnak. Kölcsey intelmét valóban ilyen nehéz megvalósítani? Meleg szeretettel függj a hon nyelvén!... Tiszteld s tanuld más miveit népek nyelvét is..de soha ne feledd, miképpen idegen nyelveket tudni szép, a hazait pe~ dig lehetségesig mívelni kötelesség. Idegen nyelveket tudni — valóban — szép, ám társadalmunk, ’amely' • százezreket költ egy-egv.. tanuló oktatására, a • nyelvoktatás kudarcait vagy esetleges sikereit nem könyvelheti el csupán a szép és a csúnya jelzővel. A SAJTÖBAN gyakran olvashatunk e témában cikkeket, s úgy tűnik, a hiányosságok okait is megnyugtatóan sikerült feltárni. Emlékeztetőül idézzünk közülük néhányat: a motiváció hiánya, a korszerűtlen tankönyvek, anyanyelvűnk sajátos felépítése, a minimális óraszám, a nagy csoportok... Azaz, csak botladozunk a ragozások indáiban, a kivételek tönkjeiben. Aki pedig botladozik, az nehezen halad előre, sőt visszafordul, mert azt legalább még tudja, honnan indult: a túlzott optimizmus talajáról, amelyet legjobban a Ludas Matyi egyik karikatúrájának szövege szemléltet. — A mai órán megtanu- lünk angolul, németül és egy kicsit franciául — hangzik a tanárnő hiszékenyeket ámító javaslata. Ne vizsgáljuk most a kudarc okait. Inkább egy újabb szempontból közeledjünk a problémához. Megvan'e az igény az idegennyelvtudás iránt? Az anyagi érdekeltség szerepel-e a motivációs tényezők között? A diákok nem érzik át teljes felelősséggel a nyelvtudás szükségét, pedig társadalmunk igényli (igényelné) nyelvtudásukat. Hiányzik a felnőttek anyagi érdekeltsége is. A számok első látásra biztatóak : a nyelvpótlék európai nyelvek után 4—15 százalék, nem európai nyelvek után 8—20 százalék a megfelelő nyelvvizsga letétele után. Nyelvpótlékot azonban csak ott kell fizetni, ahol az idegen nyelv használata nélkülözhetetlen. Nem Kaphatnak a nyelvtanárok, a tolmácsok, a fordítók, a külföldön szolgálatot teljesítő külkereskedők és diplomaták, vagyis azok, akik munkakörüket csak nyelvismerettel tudják ellátni. A kutatóknak, a ter. vezőknek csak a második idegen nyelv és a további idegen nyelvek után adható nyelvpótlék. A munkahelyi vezető „a munkát előnyösen segítő, annak színvonalát jelentősen emelő nyelvtudást az alapbér megállapításánál bármilyen munkakörben” figyelembe veheti (72/1968) MÉMÉ 45. (MÉM sz. utasítás, V. ut. 8.). A TOVÁBBI rendelkezések . idézése nélkül is • egyértelmű, hogy a nyelvpótlék csupán lehetőség, a gyakorlatban azonban nagyon kevés helyen élnek vele. A mezőgazdasági kutatóintézetekben például senki sem kap nyelvpótlékot, igaz, ott az első idegen nyelv után nem is jár. Pedig a kutató, a mérnök, az egyetemi tanár, sőt a szakmunkás is kamatoztathatná nyelvtudását. Azt nem lehet kimutatni, hogy egy adott évben valaki idegen- nyelv-ismerete mennyire emelte a munka színvonalát. Hosszú távon azonban kimutatható, még akkor is, ha áttételesen jelentkezik. Társadalmunk igényli a nyelvtudást: szót akarunk érteni a hazánkba látogató milliókkal, külföldi utazásainkon nem akarunk Kézzel- lábbal mutogatni, a határainkon túl megjelenő szakirodalmat néhány évvel korábban szeretnénk tanulmányozni. .. A szükséges ismeretekhez az egyén csak több évi fáradságos munkával jut •el, s eközben számtalan kudarc leselkedik rá. Ezért tesznek szert kevesen biztos nyelvtudásra. Amíg azonban a különböző továbbképzések, tanfolyamok esetében az egyéni és a társadalmi motiváció (ismeretszerzés, anyagi elimerés) általában egybeesik, a nyelvtudás elismerése így nem valósul meg. JÓ IS LENNE — mondhatná valaki — ,ha a tolmács külön nyelvpótlékot kapna! Akkor az orvosnak is járna gyógyítási és a mérnöknek is tervezési pótlék. Nem erről van szó! A nyelvtudás a szakma szerves kiegészítője, nyelvi műveltséget ad. Nemcsak tisztelni és tanulni kell, hanem tudni is illik nyelveket. A tanulás már régóta divat Magyarországon. Remélhetjük-e, hogy az idegen nyelvek tudása is azzá válik? Vagy ez nem divat kérdése? dr. Saiga Attila Padruska kedvese „Ha a világon minden gyermek megfogná egymás kezét.” Ezzel a mottóval emlékeztek meg a CIMEA 20. évfordulójáról szombaton délután a gyöngyösi járási-városi úttörőházban. S a program zömmel különböző népek gyermekdalaira, játékaira épült. Hat iskolából jöttek el ide a legjobb kisdobosok, úttörők, hogy Ismert vagy ismeretlen dalokat, játékokat tanuljanak egymástól. Az évfordulós CIMEAprogram Gyöngyösön február 20-án folytatódik, amikor az Alkotó ifjúság pályázat anyagát mutatják be az úttörőházban, majd Granosztai Szilvia bábművész produkciójában gyönyörködhetnek a kísdobo. sok. Babonareklám A babona már a múlté; minden felvilágosult ember tudja például, hogy ha kéményseprőt látunk, nem jelent semmit, mindaddig, amíg meg nem fogjuk a gombunkat. Én már ezen is túl vagyok, mert nem azért fordulok vissza az utcán, hogy az a fekete macska rontást hozna rám —, ha átmegy előttem —, hanem azért, mert egyszerűen utálom, ha fekete macska megy át előttem az utcán. Mindent összevetve: ma már igen kevés a babonás ember, de azért akad. Lám, tegnap reggel is a rádió egyik hirdetésében közölték, hogy a hallgató ne ijedjen meg a 13-as számtól, mert Centrum-hétfőn jól járhat, bár aznap 13.-át Írtak,.. Mi törtémk ilyenkor? A maradék babonás (üzleti szempontból nem megvetendő létszámmal) úgy tervezte, hogy meglátogatja a Centrum-hétfőt, hátha sikerül valami. Hallgatva a hirdetést, homlokára csap: „Tejóisten!.., 13-a!", és otthon marad, miáltal visszaesik az üzlet, éppen a reklám jóvoltából. Mi értelme volt ennek? Hiszen, mint említettem, minden felvilágosult ember tisztában van e hiedelmek nevetségességével. Mert nevetséges. hogy hétfő egybeesve a 13.-i dátummal, rósz- szót jelenthet. Súlyos tévedés! A reklámozó összetévesztette a péntek 13-mal...! _________________k. 0. BÁBA MIHÁLYJózsa pénteken késő délután érkezett vissza feleségével Szlovákiából, ahol egy csodálatosan szép hetet töltöttek. Mindketten úgy érezték, hogy az együtt töltött húszon, hét év alatt ez volt a máso- di nászútjuk, az a bizonyos második „mézeshét”, mely oly keveseknek adatik meg. Kipihent, pirosodó arcú ember tért meg a nyugtalan, ideges, sápadt arcú helyett. — Szép volt — mondta feleségének, amikor a kályha mellé dobta könnyű bőröndjüket. — Szép? Csodálatos! Zako- pánéban éreztem ilyen jól magamat. Emlékszel? _ Józsa keze ölelésre lendült, de abban a pillanatban megszólalt a telefon. — Ki az ördög lehet az? —ráncolta homlokát bosszankodva. — Lehet, hogy valóban az ördög. De azért légy vele udvarias — paskolta meg arcát nevetve a felesége, és kisietett a konyhába, Józsa felemelte a kagylót — Tessék — mondta érdes hangon. — Áááá, de örülök, hogy megérkezté! — nyájaskodott a telefonba Árvái, a helyettese. — Parancsolj. Ebben a pillanatban érkeztünk... — Sejtettem. , — Honnan? Négy órát kés. tünk. — Kérlek, én tudok, amit tudok. Én nem tévedek. Mint most sem... — Parancsolj. Történt valami távollétem alatt? — Semmi, semmi várat, lan.... de sürgősen szeretnék beszélni veled. — Tessék. — Nem telefontéma! Érted, ugye? — Értem. Akkor majd hétfőn. Gyere be fél kilencre, vagy nyolcra. — Ó, nem, nem. A téma miatt! Érted? — Nem nagyon, — mondta már-már bosszúsan Józsa. — Milyen témáról van szó? Különben mindegy. Holnap tizenkettőkor megfelel a Hungáriában? Úgyis találkozóm van ott. Tudod, a szombati társaság. — Nagyon jó, holnap tizenkettőkor — mondta Árvái örömteli hangon. Józsa nevetve csapta le a kagylót. — Ez megkergült — mond. ta a feleségének —, nem bir várni hétfőig. A bolond! Kü. lönben rendes ember, szorgalmas is, de mindig azt lesi, honnan fúj a szél. Nagy hasz. nát veszem: abból tudom, ki hogy áll, ahogy az emberekről nyilatkozik. Állítólag egyszer egy embert lábánál fogva kilógatott az emeletről. — Micsoda? — sápadt el Józsáné. — Mert nem azt mondta, amit ő szeretett volna halig. “• _____— És? Lezökkent a fotelbe. Vég. re újra itthon egy hét után, gondolta a habos sört iszogat, va. — Elég — mondta a felesége a harmadik üveg sör után, és az ágyba sodorta férjét Szombaton, azaz másnap, telefoncsengetés ébreszte o fel Józsáékat Az asszony szökkent a kagylóhoz. — Tessék — ásított a tele- ionba. — Egy női hang keres — nógatta Józsát az asszony a telefonhoz. — Női hang? Nincs szeretőm! — Ne bomolj! Fogd már a kagylót. — Tessék — mondta mór. eosan Józsa. — Igen. Ma? Szombaton? Rendben. Tizenegykor. Lecsapta a kagylót. — Hogy a fene egye meg. a diri hívat — bosszankodott. — Fel kell kelni. Pedig olyan jó volt. Éppen azt álmodtam, hogy... Átölelte meglepett feleségét. — Úristen, úristen — jaj. veszékelt az asszony boldog elégedetten. Józsa a folyosón futott ősz. sze az igazgatóval. — Szervusz. Hogy vagy? Látom jól. Az átszervez*, elmarad! Egyenlőre. Jajd gyere be valamelyik 'ap. Hozd be a tervet is. A itteni, hogy beszélget' ik, de látod... _____ (Folytat juh)
