Népújság, 1978. február (29. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-11 / 36. szám
Gyalog-galopp Angol filmvígjáték Fogj egy vég kolbászt, helyezz mellé friss dobostortát, öntsd le tejszínhabbal, párolj hozzá agy ki* káposz, tát é$ agy ki* rántotthúst, dinnyével elkevert bablevessel díszítsd, ízesítsd karamella cukorral, fokhagymával, végül süsd mag Ukoresszen* eíában. . • ! — es még mindig nem biztat, hogy rosszat főz- tél, feltéve, hogy Imádod a különlegességeket, feltéve, hogy olyan éhes vagy, hogy mindent megeszel, esetleg éppen megfáztál és így nem érzed az ízét. Aki megnézte a Gyalog-galopp című angol filmvigjáté- kot, annak körülbelül ez ju- tott az eszébe, amikor elhagy. Bölcsen és okosan Biztosan jól meggondolta a Magyar Hirdető Vállalat, amikor először Hatvanban, majd azt idén januártól Gyöngyösön is megszüntette a ki- rendeltségét. Ennek okát ók tudják. Pa as emberek ezt sehogyan tem képesek megérte. ni. Ne tessék megütközni raj- ta: mi sem értjük, és nem győzünk mentegetőzni aster, kesztóségben megforduló, hirdetni vágyó emberek előtt. Nem mi tehetünk róla, hogy így történt. Az biztos, egy ilyen szolr gáltatást bármilyen okból megszüntetni ma, amikor országszerte a szolgáltaid sok bővítésit szorgalmazza mindenki. nem tűnik szerencsés megoldásnak. Mit csináljon Szabó Péter vagy Kovács Jánosné, ha akár a fali hirdetőtáblákon keresztül, akár valamelyik újság hírrovatának segítségével akarja a tudtára adni azoknak, akiket érdekel, hegy jó állapotban levő autóját, vagy éppen megunt bútorát akarja eladni? Menjen be a megye bármely részéből Egerbe? Csak ezért? Jó, ne menjen. írjon. Milyen çlmre? Es mennyi Időbe telik, mire a szándékából újságban megjelenő szöveg lesz? Aki azt mondja, hogy a lakosság megelégedésére szüntette meg a hatvani is a gyöngyösi kirendeltséget a Magyar Hirdető Vállalat, az nem találkozott az utóbbi hónapokban hirdetni vágyó emberekkel, és ezért nem is hallhatta a véleményüket. Mi hallottuk. Nem tartjuk illendőnek idézni is őket. ( -ár) ta a nézőteret A föntebb leírt keverékhez hasonlítani ezt az alkotást ugyanis csöppet sem túlzás. A tréfás kedvű angolok, — akik általában szeretik önmagukat kifigurázni — ezúttal azt tűzték ki célul, hogy filmjükben az ég- egyvjlágon mindenki bármilyen műveltségű, bármely réteghez tartozó, akármilyen korú vagy náció jú néző megtalálja a számára legfinomabb falatot, — tudjon, min nevetni. Hogy mi mindenből csináltak viccet, azt még szinte fölsorolni Is sok.'Kicsúfolták például a? angol krimiket, a jóindulatú bobbykkal és az észkombájn detektívekkel együtt, a kelta legendáriumot, a ló nélkül vágtázó Sir Arthurral az élén a horror filmeket és az erotikátlan szexfilmeket; szintúgy a vérben —, illetve vörös festékben — úszó történelmi filmeket; a malaekodás, trágárkodás elharapózását a vásznon; a filmgyártást magát; egy kalapba gyömöszölve hirtelen az összes társadalomtudomány} elméleteket; a parasztokat és az értelmiségieket; „a hülye, disznó” angolokat úgy általában, és — nem vicc — magát az atyaúristent. Mindezt azzal a bizonyos brit fahumorral, amely itt helyenként oly bárgyú volt, hogy majd elsírta magát az ember, és ezen aztán megint kacagni kellett.,, ! Akiknek aznap épp olyan hangulatuk volt, azok valóban végig is nevették az estet. Kár, hogy ezen az alkalmi szórakoztatáson túl mégsem láttunk igazán jó film- és irodalomparódiát. A rendezők ugyanis — Terry Gilliam és Terry Jones — úgy tűnik, túlságosan megszerették saját gegjelket és a gyengéktől sem voltak hajlandók megválni. így az első képsorok pompás lendülete több ízben is megtört, és szétzilálódott maga a szerkezet is. Végül, a különösebbet nem nyújtó színészek helyett említsük meg inkább a szinkronizáló gárdát, amely ötleteivel határozottan magyarossá fűszerezte e fura étket. (németi) Tessék? KEDVENC TÖLTELÉK- SZAVAINK, az izé, a ja, az aliatj, a naná erős versenytársat kaptak. Köznapi beszédünkben unos-untalan ott cseng ez a gépies kérdés: tessék? Vele és rokonaival, a durvább mi?-vel he?-vei, a választékos hogyan ?-nal, a finomkodó franciás pardon-nal tele vannak tűzdelve beszélgetéseink, A hallgató minden harmadik mondatnál megállítja a beszélőt: tessék? A beszélőnek minden harmadik mondatát meg kell Ismételnie, néha kétszer-háromszor Is. Rohanó korunkban nemhogy gyorsulna, hanem éppen akadozik a kommunikáció, a beszédkapcsolat, mert az ember „mindent kétszer mond, kétszer mond”. Aggasztó jele ez annak, hogy egyre kevésbé értünk szót egymással- A megértésre egyszerre két veszedelem tör, kétfelől; süketülünk és motyogunk, A civilizáció vonulását követő ragadozó madár, a zajártalom a fülünket támadja: dobhártyánk lassan- lassan a légkalapácsok, az erősítők, az autók zajához hangolódik. Vannak, akik a környezeti zajok, s a tompuló hallás ellenében küzdenek a megértésért, úgy, mint általában « nagyothalló emberek, vagy a hajszárító búra alatt ülő nők: hangosabban, tagoltabban kezdenek beszélni, Mások viszont mintha föladnák ezt a harcot, mintha megelégednének azzal, hogy magukban beszélnek, éppen leveszik a hangerőt, s hagyják, hogy adókészülékük recsegjen, percegjen, sípoljon; motyognak, hadarnak, mormognak, zárt szájjal beszélnek, csorba magánhangzókkal, elnyelik a mondat végét. S válasz helyett jön és újra jön az udvarias vagy türelmetlen, vagy gépies kérdés: tessék? MULATSÁGOS ÉS SZOMORÚ kísérője ennek a jelenségnek — ' bárki megfigyelheti a családban, a munkahelyen, üzletben, utcán —, hogy néha már akkor is visz- szakérdezünk, gépiesen, ba értjük a mondatot. De az sem ritka, hogy a közlő akkor is ismétel, ha senkj nem kérdezi, annyira megszokta; kétszer keli mondania, hogy egyszer megértsék. Sokan úgy vélik, a hanyag hangképzés, az ernyedt kiejtés — „rágógumi» beszéd”, az ifjúság betegsége. Olyan külsőség, fiatalos szokás, mint a hosszú haj, a kinyúlt pulóver, vagy a rongyos farmernadrág. Devecseri Gábornak volt egy találó példája, gyakran mesélte; „Ha fölveszem a telefont, s hallom, hogy tagoltan, tisztán, érthetően mondja valaki a nevemet, tudom, hogy engem keres. De ha motyogva, hadarva, recsegve, valahogyan így; Dvcsri Gábrt krsm — csak a fiam barátja lehet, már hívom is őt." Dehet, hogy a fiatalok egyszerűsített nyelv* jobban kedvez » hanyag beszednek, de sajnos a motyogás, nada- rá*, tört beszéd — s vei« a tessék? a mi van? járványa — a felnőtteket sem kíméli. Sőt, a minap ígéretes példáját tapasztaltam annak, hogy éppen fiatalok sokallták meg ezt a járványt, legalábbis ők csináltak mulatságot belőle. Fölismerve és kícsúíolv* tüneteit. Egy középiskolánk tanúiéi azzal szórakoznak, hogy odafordulnak valakihez, osztálytárshoz, tanárhoz, járókelőhöz, a szemükbe néznek és elmotyognak egy halandzsamondatot, belefűzve egy-két értelmesnek látszó szótöredéket, például; Aizé- vera inedré szőhettem. Kissé hadarva, hanyagul, beszédre emlékeztetőén tntonáiva — ahogyan beszélni szoktunk. Mindenki, kivétel nélkül mindenki megkérdezi háromszor, négyszer,' ötször is: tessék? mit mood? Ezen ázz tán, * bábelsógünk szegény áldozatain kegyetlenül (nagyot nevetnek. A sajtóban és a nyelvművelő irodalomban gyakran bírálják hanglejtési, hang- képzési hibákért a hivatásos beszélőket, pedig ők viszonylag szépen, tagol tan, érthetően ejtik a szavakat. Színészeink, tévé- és rádióbemondóink, riportereink legtöbbje példásan beszél — az erős fertőzöttség inkább a köznapi beszédünkben figyelhető meg. Egy-egy rádióriportban, rögtönzött tévé-beszélgetésben mintha nem is egy nyelven társalogna a riporter és a riportalany. Filmrendezőink, ha nagyon „életszerű” filmet akarnak csinálni, kénytelenek rosszul beszélő amatőröket szerződtetni, vagy azt a néhány fiatal színészt foglalkoztatják, aki tud hanyagul, motyogva, elnyelt magánhangzókkal beszélni, A nyelvtudósok ismerik, szóvá teszik a beszédnek, a megértésnek ezeket a betegségeit. A „Beszélni nehéz” című rádióműsorok, a helyes kiejtés versenyei, az iskolai oktatás niH- renden tartják e kérdést ,z ez egészséges, jó vita is c n- ti, amely napjainkban a Kortárs című folyóiratban zajlik. De gyors és tartós javulásra csak akkor számi hatunk, ha mindannyian tudatosan védekezünk a járvány ellen. A süketülés ellen „füldugó- ve!”: lehalkítjuk a magnót; a rádiót, nem túráztetjuk az ablak alatt a motorkerékpárt, beszélgetni nem zenés szórakozóhelyre ülünk be. A motyogás ellen pedig tisztán képzett hangokkal, megértésre szánt mondatokkal — tagolt emberi beszéddel CSAK ÍGY TESSÉKELHETJÜK KI társalgásunkból a papagájmódra ismételgetett tessék?-et Farkas László K/SS DËMES ja ja. február U-> wombat 3. Jobbra nézek és látom, hogy a vezetője húsz év körüli su- hane. Mezítelen felsőtesttel, hanyag tartassa! vezet. Mellette hasonló korú lány ül Ettől a látványtól csak még jobban fokozódik bennem a düh. (Ez is a silányságom következménye? A gépkocsi birtoklása, s hiúságot, a jellem gyöngeségét erősíti, hívja elő?,,. Talán nemcsak erről van szó.) Az indulat valósággal elvakít, da még mindig vannak fokozatok fölfelé. A zöld Dada füstöl, erőlködik, érzem, látom- A suhanc elém is vág vissza a külső sávról. Fékeznem kell !... Fékeznem! — gondolom, de hagyom futni a kocsit, Nem. nem is én hagyom, valaki, valami bennem. Csaknem nekirontok a zöld kocsinak, mielőtt az még teljesen visszatérne elém. — Jajl — Feleségem csak ennyit mond és kapaszkodik, szeme elé kapja a kezét. A zöld kocsi alig néhány méterrel előttem megcsúszott. Ide- oda jár a fara !... Fékezek. Még hátra i* tudok pillantani a tükörből. Bízom a fékben is. De mi is megcsúszunk. — Jaj! — Kiáltást hallok. A „golyó” megint surranva húz át a felem és a szélvédő között. Atvillan bennem, hogy nem fékezni kell Leveszem a lábamat a gázról A suhanc kissé eltávolodik, de még mindig bizonytalanul megy. Bennem fccsanés, csörömpölés... — Jans te nem! _ a feleségem sír. Hogy mennyi hely van az időben!.,. Eddig nem is sejtettem, Gerincem körül jeges ujjak.,. „Elveszítette uralmát a gépkocsija fölött és-..” Eddig nem nagyon értettem ezt az újságszöveget. Most felfogtam. Az autópálya is enyhén kanyarodott. Hát persze! ,,. Ujjaim alatt nedves a kormány. — Hunul.., —■ fújom ki magamból a levegőt, hogy megkönnyebüljek- Ekkor, igen, ekkor kellett volna észre térnem. Nem ez történt. Visszatért a látvány: a hanyag testtartáséi suhanc fölényes tekintete. De azt látom, hogy aligha fogott föl valamit abból, ami történt! Már megint jobbra húz előttem, jobbra előz egy Skodát, amit utolértünk. S nem sokat teketóriázik, azonnal a Skoda elé vág, annak fölparázslik a féklámpája. Nekem is fékeznem kell. de aztán újra elönt a düh. Ez nem igaz! Ilyen nincs, — gondolom magamban. s valósággal gyűlölőm a suhaneot. — Na megállj, te piszok! — Üvöltőm, jelzek jobbra és gázt adok. — Mit csinálsz már megint? — Elérem!... Rögtön elérem a szemetet! — Neee! All meg! — Azonnal elérem! írd föl a rendszámát! Hallod? írd majd föl. — Neee! Állj meg! Állj meg. én kiszállok!.., A gye' rokekl ' A pimasz ! Más gondolatom sincs, csak utolérni! Nyomom a gázt. Elhaladok jobbra a közénk került Skoda mellett. Még azt is látom, hogy a Skoda vezetője a fejére mutat... igaza van — gondolom. Akár rám vonatkoztatja, akár a suhancra. De nem lassítok. Elhagyom- Megközelítem a zöld Dadát. Ezúttai azonban nem megyek vissza a belső sávra, 6 a külsőn is van hely elég hosszan- Mindjárt elérem. — Hát megvagy! — Kiáltom. — Hagyd már, hadd menjen — feleségem esak suttog. — Elérem a nyomorultat! El én! Ne,... — aüg hallom a szét. Hátul Ancsa sír, csuklások között mondogatja: Apu ne, apu ne... Dani hallgat mögöttem. Máskor mindig figyelmeztet a tizenháromévesek komolyságával : „Apa, szabálytalankodtál”. Rendszerint igaza van, már mindent tud. Olyankor el is ismerem és elnézést kérek, vagy megköszönöm a figyelmeztetést. Most nem szól. de biztosan fél, nagyon fél. Növelem a sebességet. Nyugodt hangon mondom, mintha semmiféle veszély nem lett volna. — Vegyél elő papirt. ceruzát — de nem nézek oldalra. már jóval a száznegyven fölött remeg a mutató. — En többet nem ülök melléd... — mondja a feleségem kis csönd után. — Soha! Értődi... Soha többé...-s- Ne szipogj .., Mér itt ifi van. írd csak föl Mellé érele Füstöl, de rövid ideig velem tart. Versenyzőnk. Nem hallok, nem látok semmit, csak a suhaneot! Ezúttal két kézzel fogja a kormányt, én eggyel. A másikkal mutogatok neki, fenyegetem... Ez se fordult elő velem még soha. Gyorsít. Én is. A mutató lassan eléri a százötvenet. v Majd megmutatom én neked! — Üvöltök... Mit mutatok meg? Hát ide Jutót- tam? A szégyen és a düh keveréke hullámokban borul rám. Tovább nyomom a gázt. Százötven!,,, Ennyit nem bír a másik kocsi. De Is marad. Még egy darabig igy hajtok. Fáj a talpam a gázon- Hirtelen elernyedek. Bár van hely előttem mind a két sávon, leveszem « lábam a gázpedálról — Ne tlrj — szólok halkan. Bűntudat tör rám. A zöld Lada füstölv# hagy el balról • belső sávon- Már nem érdekel. Az sem, hogy önelégülten mutathatja a kislánynak milyen „menő fej” 6, milyen vagány. Nem is Igyekszem gyorsabban, mintha sose láttam volna a zöld kocsit Magamban azért hálás vagyok a sárga Zebunak, a kedves vas jószágnak, hogy egyetlen porcikája se hagyott cserben nagy silányságomban. A százas tempó cammogásnak hat Kutatom magamban a buta indulat okait. Anélkül hogy fölmenteném magam, világos, hogy a húszéves fiú látványa a volánnál, aki talán az apjától kapta érettségi után, vagy még előbb a kocsit, önmagában nem tett jót. A saját kocsi nekem máig fölfoghatatlan csoda, s hihetetlen tény marad, akármeddig élek is, akárhány kocsim is lesz még. A vezetés csodája negyvenéves korban, mögötte az adósságok •.. Mindez neki semmi! Nincs fedezete a száguldásnak, az élménynek, s így öncélú! Föl se fogja csak használja, akár a levegőt, a vizet, tu örömet H, fékcslkorgás térít magamhoz. féklámpák piros!*- nak foi előttem- Már előbb fékezett a lábam, mint én fölmértem, mi történt Mind a két sávon zsúfoltság. Reccseneseket is hallok- Lépésben megyünk. Több kocsi kióvakodik a leállósá - a. összekoecantak a hid >:> fékezésnél. Színes műai g- törmelék csillog. A külső a- von haladó kocsik balra jeleznek. —- Történt valami ■— mondom, és a zöld kocái jut eszembe. Élönt a fon >j ig. Egész lassan megyünk. Már látszik is valami. A külső sávon egy gépkocsi fekszik keresztben! kerekeivel fölfelé. — A zöld hada! — Mondom, mondja valaki a számmal, pedig már látom, hogy sárga Wartburg. Rendőrök s vannak, Rengeteg holmi szétszóródva. Valaki pokróccal letakarva fekszik- Visszatér agyamba a sikoly, a csőröm- pólós. Ancst és Dani mond valamit. Semmit s* értek- Itepésben hajtok «1 az összetört, felborult kocsi mellett. Remeg a kezem- A legközelebbi pihenőnél megá .ok. Kiszállunk. Sokáig nem »zo- lunk egymáshoz. — fölírtad a rendszámot? —■ Kérdezem, de nem nézek a feleségemre. — Föl... — Tépd el! — Ezért volt az egész?! — Ezért! — Az én hangom nem csattan. — Oóóól... — mérgesen tépi, marcangolja a pap rt. Azt is mondanom kéne, hogy megbuktam. Magamat is föl kéne jelenteni. Fülemben recsegés, kiáltások. Mellemben sötét csomó kemé- nyedik. Hátha az a fiú, akit én ... Dani, Ancsí nevetve szaladgál. A táj már kezdi levetni a nyár színeit. Augusztus közepe van. Füstszag csap meg, égetik a tarlót — Tovább te vezet- — mondom és erőszakká -óbálok megkapaszkodó alvilág látványaiban. (Vége)
