Népújság, 1978. február (29. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-05 / 31. szám
37ILAG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Nppujuuj AZ MSZMP HEVES MEGYE! BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANACS NAPILAPJA XXIX évfolyam, 31. szám ARA: 1,— FORINT 1978. február &, vasárnap Ali Nasszer Mohammed elutazott Moszkvából Szombaton négynapos hivatalos látogatása befejeztével elutazott Moszkvából Ali Nasszer Mohammed Hasszani, a nemzeti front egyesített politikai szervezet politikai bizottságának tagja, a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság miniszterelnöke. A dél-iemeni miniszterelnök kormányküldöttség élén a szovjet kormány meghívására tett hivatalos látogatást a Szovjetunióban. A szovjet és dél-jemeni állami zászlókkal fellobogózott Vnukovói repülőtéren Alekszej Koszigin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke, Kirill Mazurov, a minisztertanács elnökének első helyettese, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagjai, valamint más szovjet vezétők búcsúztatták a Jemeni NDK miniszterelnökét és kíséretét. (MTI) Andreotti nem vonhat be kommunistákat új kormányába Az olasz kereszténydemokrata párt (DC) vezetősége ülésén felhatalmazta Andreotti megbízott kormányfőt, hogy folytassa kormányalakítási konzultációit és keressen „megfelelő” megoldást a válságra. A DC vezetőségének határozata értelmében Andreotti továbbra sem tárgyalhat arról, hogy a kommunistákat bevonják a kormányba, sem pedig egy „politikai többség” kialakításáról, amelyben az OKP részt venne. Andreotti- nak egy hatpárti programmegállapodás kidolgozásával kell kísérletet tennie a válság leküzdésére és annak alapján kell megszereznie a többi párt támogatását egy új kormánynak. Az egynapos maratoni ülés befejeztével Giulio Andreotti újságírókkal közölte, hogy pártja felhatalmazásának alapján hétfőn, vagy kedden hozzáfog konzultációinak második szakaszához. A L’Uintá, az OKP lapja szombati számában úgy véli, hogy a DC módosította ugyan korábbi merev álláspontját, de a politikai megoldás tekintetében továbbra is kétértelmű magatartást tanúsít. A Központi Statisztikai Hivatal jelentése az 1977. éri terv teljesítéséről, a lejlődéséről A fő előirányzatok teljesítése Az 1977. évi népgazdasági terv azt írta elő, hogy a hatékonyság erőteljes javulása alapján, gyorsuljon a termelés növekedési üteme; belföldi felhasználás is nagyobb mértékben nőjön az előző évinél; a termelés és a felhasználás növekedésének mértéke tegye lehetővé a behozatali többlet csökkenését A nemzetj jövedelem 1977-ben az előirányzott 6—6,5 százaléknál nagyobb mértékben, 7,5—8 százalékkal nőtt, elérte a mintegy 480 miliiárd forintot A fejlődés üteme az ágazatok többségében gyorsabb volt az előző évinél. A termelés növekedése teljes egészében termelékenység emelkedéséből származott Az elért eredményekhez hozzájárult a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának tiszteletére széles körben kibontakozott szocialista munkaverseny. A belföldi felhasználás is nagyobb mértékben nőtt az előző évinél és a tervezettnél. A fogyasztás az előirányzott 3,7—4 százalékkal szemben, 4—4,5 százalékkal emelkedett. A felhalmozás növekedése lényegesen nagyobb volt, mint a fogyasztásé, ami elsősorban abból adódott, hogy a beruházások volumene a tervezett 4—5 százaléknál jóval gyorsabban, 13 százalékkal nőtt. A belföldi felhasználáson belül az előző évekhez képest növekedett a felhalmozás aránya; 73 százalék jutott fogyasztásra és 27 felhalmozásra. A fogyasztás és felhalmozás értéke együttvéve meghaladta a nemzeti jövedelmet Ebben jelentős szerepe volt annak, hogy a nem szocialista országokból behozott cikkek ára gyorsabban emelkedett mint az oda kivitt termékeinké. A különbözetet a tervezettnél és az előző évinél is nagyobb behozatali többlet fedezte. A népgazdaság 1977. évi fejlődésének főbb miilatószámai: Nemzeti jövedelem Ipari termelés Építőipari term. 105 —106 Mezőgazdasági termékek termelése, az 1977.évi, az Terv Tény az 1976. év százalékában 106 —106,5 107,5—108 106 106,8—10 7 106 1975. százalékában Egy lakosra jutó átlagos nom. jöv. Egy keresőre jutó átlagos nom. kereset Fogyasztói árindex Egy lakosra jutó reáljövedelem Egy keresőre jutó reálbér A lakosság összes fogyasztása Kiskeresk. áruforg. összehasonlítható árakon A szoc. szektor beruházásai (folyó árakon), milliárd Ft Lakásépítés, 1000 db 107 —108 107 —107,5 107.5— 108 106.5— 107 103,8—104 103.5— 104 102.5— 103 108.5 107.5 103,9 104.5 103.5 103,7—104 104 —104,5 104,4 164 88,0 106,2 181,5 93 A szocialista Ipar bruttó termelése 1977-ben az előirányzott 6 százalékkal szemen 6,8— 7 százalékkal nőtt A termelés növekedése — a kedvező mezőgazdasági eredményekkel ösz- (Folytatás az 5. oldalon.) Ünnepséiek a szovjet hadsereg megalakulásának 60. jubileuma alkalmából Hatvan évvel ezelőtt — 1918. február 23-án — alakult meg a szovjet hadsereg és haditengerészeti flotta. Az évforduló alkalmából a hadtörténeti intézetben február 17-én, tudományos ülésen méltatják a szovjet hadsereg történelmi szerepét, az emberi haladás, a béke ügyének szolgálatában. Előadást tartanak egykori magyar partizánok, akik a szovjet hadsereg oldalán küzdöttek a fasizmus ellen. Február 20-án, a Vígszínházban, a Magyar Néphadsereg központi ünnepségén emlékeznek meg a jubileumról, a Hadtörténeti Múzeumban pedig „A szovjet hadsereg 60 éve” kiállítást nyitják meg. Az eredeti fotók, dokumentumok, tárgyi emlékek között több ritkaság is látható majd. Első ízben kerül kiállításra az a magyar nyelvű katonai szabályzat, amelyet a szovjet „ hadsereg magyar internacionalistái számára adtak ki 1920-ban. Február 23-án, délelőtt, koszorúzás! ünnepség lesz a Szabadság téri szovjet hősi emlékműnél és a gellérthegyi felszabadulási emlékműnél Újdonságok a Szaljut 6. útján Az üzemanyag-áttöltés nagy figyelmet igénylő munkája után szombatra pihenőnapot kapott a Szaljut 6. űrállomás kéttagú személyzete. Juri.i Romanyenko és Georgij Grecsko nyolcadik hetét kezdi meg a világűrben, s eddig kifogástalanul teljesítette igen -sok új elemet magába foglaló feladatát. A Szaljut 6. útját valóban az újdonságok sorozata jellemzi: a két űrhajósnak például első ízben volt alkalma kipróbálni az új „hátsó” bejáratot, első alkalommal fogadtak látogatókat a világűrben, első ízben kapcsolódott űrállomásukhoz automatikus teherszállító űri«ëB©8l€l® ptaæsefÊS SÏ%M«gcat-SEMa*æp«l® sasra ítéletidő pusztít szerte Nyugat-Európában és a brit szigeteken. Skóciában a hóvihar falvakat zárt el a külvilágtól, megszakadt a távközlés, járhatatlanokká váltak a közutak. A hatóságok helikopterekkel juttatnak élelmiszert, meleg ruhát a bajbajutott lakosságnak. Angliában a rendkívüli esőzések felduzzasztották a folyókat és az árvízveszély Londont is fenyegeti. Franciaországban lavinák követelnek emberéletet. A Chamonix-völgyben lezúduló hótömeg négy embert megölt, két másikat megsebesített, közutakat és vasúti pályát tett járhatatlanná. Egy férfi és egy gyermek eltűnt. Svájcban az erős hóesés és a lavinák gyakorlatilag megbénították a forgalmat Olaszország felé. A Svájci Alpokban a hegyi átjárók és közúti alagutak járhatatlanok. A Milánó és Bern között közlekedő gyorsvonat csütörtökön a síneket eltorlaszoló hócsuszamlas miatt kisiklott, a szerelvény mozdonya, egy folyó felett átvezető hídról harminc méteres mélységbe zuhant, s kis híján magával rintotta a szerelvény első személykocsiját is. A mozdonyvezető és három utas megsérült. Lavinákat jelentettek ausztriai hegyekből is. az hajó, elsőnek hajtottak végre üzemanyag-áttöltést az űrállomáson. A pihenés persze nem teljes: a Szaljut 6. személyzetének ezeken a napokon is van munkája. Minden reggel, így a pihenők reggelén is ellenőrizniük kell az űrállomás és a hozzá kapcsolt űrhajók műszereinek, berendezéseinek működését. Ez általában legalább negyven—ötven perces feladat. A pihenő programjában szerepel a szokásosnál több testedzés is — az űrállomás „futópályáján” — a végtelen szalagon — és a szobakerékpáron. A legfontosabb programpont azonban a két űrhajós számára a pihenőnapokon: beszélgetés a családtagokkal, akik ilyenkor a földi irányító központból léphetnek kapcsolatba Roma- nyenkóval és GrecskóvaL A Szaljut 6. személyzetének soron következő nagyobb feladata: a Progressz 1. teherszállító űrhajó lezárása, előkészítésé a szétkapcsolásra, illetve az űrhajó eltávolítására. Diákélet Hatvanban Megyénk egyik legjobb tanulmányi eredményt felmutató középfokú tanintézete, a hatvani Bajza József Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola'. Ahol a nappali és esti tagozatokon több mint ezren tanulnak. A mindennapi diákéletből ad ízelítőt képriportunk. Nem kBnnyfl tantárgy az ábrázoló geometria, amelyet Foga- rasi Béláné tanít a III. e osztályban. Akik velünk vallják: Lummer Zsuzsanna és Laczik Ilona, _ Gál Ilonának és Fekete Mártának, akik a szakkSzéptskoIa elsősei, Szabó Lajosné szakoktató, a csecs cm'{gondozás gyakorlati fogásait mutatja. Az elméleti órák közepette Jólesik a testmozgás. Bűze Attila tornatanár a korláton 1er g > Fehér József gyakorlatát ellen. ....^ őrzi. a *. (Fotó: Szabó Sándor)