Népújság, 1978. február (29. évfolyam, 27-50. szám)

1978-02-26 / 49. szám

+ KALLUS LÁSZLÓ karikatúráiból nyílt kiélUiás Buda­pesten, a Pataky István Művelődési Központban. Ebből az alkalomból közöljük rajzait. __ M MWMWWAWMAW IÍWWWWIW>AAAAAAAA«AAA^WW'^'AA~v^' ­FARKAS ANDRÁS: Epigram mák Visszaidézem a Mies a vidám, a derék JuvenaHs-t: Arca szelíd, mosolya*, nyugszik epéje — halott. 8. Bátorodom, fenemod, kicserélni a gondolatunkat: Eb az őrét megeszem, d az enyém kiköpi. 3. Nézd, a patak hova fut, vize törtet előre csacsogva! Tudja-e, mennyi a szenny, mígnem a tengerig ér? A Száz puha sző! Vagyonát beledobja a kajla kalapba, Hús ötöt, illeg éti, s azt hiszi, vers, amit ír. Fürge az ujja, a szája, a két szeme, homloka ránca, Szive-szerelme lapos, szelleme száraz, üres. Sasnak is élni lehet verebek, fecsegők csapatában? • Hang, ami hang, de az ész szólja • gondolatot. 1. Állok a várban, ahogy tebanyattik a nap, s belevérzik, ; Es nyugaton kiterül, mint kicsi könyv, a nagy ég. 8. Lenne hibátlan a lét, örök élet tarka mezőben, Jönne az emberi ész, hogy kitalálj» a bűnt. ». Mint aki tudja, megérti, vigyáz, kova tűnik a zsákmány, Zárom a szivemet és zárom a ládafiát! 10. Jelleme lenne, de kételyeken, butaságén is épül, Két szeme kint keresi azt, ami benn se • lehet. »V\AAAA/^AA'\AAAAA/VVVVVVWVV^AA/W^AA/V^AA/S1^AAAíVVVV^/VV^AA/V^A/^A1lVVV^. Egy folyóirat múzeuma Nyugat Mini Múzeum nyílt Budapesleo Valaha Basck Lóránt, a Baumgarten-alapítvány jogász kurátorának tulajdonosa lakott itt Budán, a Városmajor ut­ca 48/b. szám alatt. Ma, rögtön a kapu mellett a falon, sze­rény, de ízléses táblácska jelzi, hogy itt található a Nyugat Irodalmi Emlékmúzeum. Gyűjteményét a Petőfi Irodalmi múzeum anyagából emelték ki, válogatták össze. Mindössze néhány hete nyitotta meg kapuit a látogatók előtt. Nemrég múlt 70 esztendeje, hogy a század elejének szellemi erjedésében oly jelentős folyóirat megszületett. A publikált első számból is kitűnt, hogy az akkori irodalmi élet legjelentősebbjeit tömörítetté maga köré. A folyóirat eleinte ezzel a címlappal indult: Nyugat, a „Figyelő” új évfolyama. Osvát Ernő volt a főszerkesztő­je. Éppen ezért ebben a múzeumi gyűjteményben a nagy hírű folyóirat valamennyi irodalmi előzetese is helyet ka­pott: a Figyelő, a Szerda, a Magyar Géniusz, a Jövendő és a Hét. Tegyünk egy rövid sétát a mindössze két, tágas, vi­lágos szobából álló múzeumban. Az első nagyablakos he­lyiség vitrinjeiben a Nyugat jelentőségéből, szerepéről és író, szerkesztő nagyságairól kapunk képet. Levelek, kéz­iratok, fényképek sokasága dokumentálja, a századelőt, Irodalomtörténeti értékek. Alkotóik valamennyien bevonul­tak a hazai irodalom klasszikusai közé. Néhány kiragadott irodalmi csemege, Egy József Attila- levél, amelyet Osvát Ernőnek címzett a költő. A Pesti Napló 1929-ben írt újságcikke, a szerkesztő, Osvát Ernő öngyil­kosságáról, aki a lánya halottas ágyánál lőtte szíven magát. Dokumentumok azokról az újabb írókról, akik „az 1920-as évek második felében a haladó irodalom és kultú­ra terjesztését és irodalmi színvonalának megőrzését vál­lalták” a Nyugat hasábiain: Illyés Gyula, Németh László, Szabó Lőrinc, Sárközy György, Erdélyi József, Szerb An­tal, Gelléri Andor Endre és mások. A másik szobában csendes, majdnem nyugtalanító meg­hittségben rangos képzőművészeti alkotások, szobrok és fest­mények sorakoznak egymás mellett. Móricz Zsigmond, Nagy Lajos, Veres Péter, Németh László, Babits Mihály, Füst Milán, Krúdy Gyula és mások képei. Itt, ebben a szobában, az elkövetkező években újabb kiállításokat is láthatnak majd a látogatók. A Nyugat írói­nak szerkesztőinek emlékeit, relikviáit, egy-egy író vagy írócsoport tevékenységét, szellemi munkásságát mutatják be a rendezők. Szémann Béla Humorszolgálat A túrista mexikói útjáról mesél barátainak: — Higgyétek el, borzalmas volt! Képzeljétek: indiánok jobbról, indiánok balról! In­diánok előttem^ És mögöt­tem is indiánok! — Nos és te mit csináltál? _. ugyan, mit csinálhat­tam volna? Kénytelen vol­tam megvenni egyet azokból a cifra szőnyegekből, amelye­ket erőnek erejével rám tuk­máltak. .. A szerető anya kiskorú fiának tanítójával beszélget: — Higgye el, signor, az én kis Giulióm zseni! Csák hát meg kell érteni a lelkivilá­gát: sohase kérdezzen tőle olyat, amit nem tud! Megszólal a telefon. À .csa­ládapa veszi fel a kagylót — három ifjú leány atyja. Még mielőtt kinyithatná a száját, a kagylóból egy elbűvölően fuvolázó hang csendül a fü­lébe: — Te vagy az békuci? A nőkről mondták Shakespeare: Az asszony olyan, mint az istenek csemegéje, amit azonban az ördög fűszerezett meg. Oscar Wilde: A nők támadva védekez­nek, mint ahogy akkor is tá­madnak, amikor hirtelen megadják magukat. Pythagoras: Az aranyat tűzzel próbál­ják ki, az asszonyt arannyal, a férfit asszonnyal. Tolsztoj: Amikor már félig a sírban leszek, akkor majd megmon­dom, hogy mit gondolok a nőkről, utána pedig azonnal ... magamra húzom a ko­porsó fedelét. — Nem — így a zord atya — itt a tó gazdája beszél! ★ A híres párizsi gyárosnak elromlott a páncélszekrénye. Azzal a kéréssel fordul rend­őrfőnök ismerőséhez, hogy küldjön a lakására egy kasz- szafelnyitásban jártas szak­embert. Másnap az illető meg is jelenik és fél óra alatt ki­nyitja a páncélszekrényt. — Hogyan hálálhatnám meg a szívességét? — kérdi a gyáros — Mit is mondjak, uram... Legutóbb amikor szabadlá­bon voltam, ezzel a munká­val kétszázezer frankot ke­restem. .. Az elmegyógyászati kli­nika portása észreveszi, hogy az egyik beteg fel fordítva erőlteti előre a taligát. Meg­csóválja a fejét és megkérdi tőle: — Mondja, miért viszi ilyen furcsán ezt a taligát? ’— Tudja, signor — vála­szol a beteg — tegnap fordít­va toltam és -- képzelje! — mit találtak ki azok a csúnya emberek? Kavicsot hányták bele! Magaslesen (Fotó: Zeit im Bild) ROLF PESTEK: A gomb A talált tárgyak kezelőségére beállít egy sovány férfi, kis ideig habozik, majd egy gombot tesz le a pultra. Á mögötte ülő ember feltekint a könyvből, egy pillan­tást vet a gombra: — Hát ez mi? —Hogy-hogy mi? — kérdezi a sovány férfi halkan. —Ez.;. gomb. — Azt látom, hogy gomb — feleli szigo­rúan a tisztviselő —, de minek hozta ide? Talán gúnyt űz belő­lem? — N-nem — sut­togja még halkabban a sovány. — Én... én ... azt gondoltam..., ha ez a talált tárgyak kezelősége.., — Hát egy gyufa­szálat nem hozott, amit valaki elveszí­tett? — firtatja maró gúnnyal a tisztviselő. — Gyufaszálat? Azt nem — von vál­lat a sovány —, gyu­fát nem hoztam... — Még szerencse. Vigye a gombját, kö­szönöm a tréfát, bár őszintén megvallva, nem valami mulatsá­gos. — Bocsásson meg — a sovány férfi ide­gesen megdörzsöli a kezét —, de nekem eszem ágában sem volt, hogy megnevet­tessem. Én egy gom­bot hoztam önnek. A talált tárgyak keze­lőségére. Ezt a gom­bot én találtam. Mi ebben a nevetséges? — És el akarja hi­tetni velem, hogy ko­molyan csak ezt az árva gombot hozta a talált tárgyak keze­lőségére? — Hát persze. Ta­lán azt akarja, hogy egész vagon gombot szállítsak ide? — Uramisten, hi­szen ez egy közönsé­ges műanyag gomb! Ha aranyból vagy platinából volna — az egészen más... — Sajnos — feleli búsan a sovány — nekem sem aranyból, sem platinából, sem más nemesfémből való gombom nin­csen Higgye el, ha ilyet találtam na... — Jó, jó, ha már annyira erőszakosko­dik — sóhajt fel a tisztviselő —, rend­ben van, jegyzőköny­vet veszünk fel, bár fogalmam sincs, ki jönne el hozzánk egy ilyen vacakért. — Rosszul ismeri a feleségemet — düny- nyögi a sovány szem­lesütve. — De mi köze eh­hez a feleségének?! — Jcióít fel a tisztvi­selő. — A dolog úgy áll, hogy ezt a gombot a feleségem veszítette el. — A felesége?! De ha így van, akkor miért nem adtavisz- sza neki ezt a sze­rencsétlen gombot?! Hiszen ez. valóságos téboly! — Tudja — suttog­ja a sovány —,váló­félben vagyunk. Már két napja.!,. — Igen, de hát... akkor hogyan tudja meg a kedves neje azt, hogy ön megta­lálta a gombját? — Én ugyebár, ké­rem. .. levélben kö­zöltem vele. — A tisztviselő mélyet sóhajt. — Az utolsó kér­dés, szíves engedel- mével: talán azt gon-% dolja, hogy a kedves< felesége iderohan majd egy ilyen hit­vány gomb miatt, amelyet akármelyik üzletben meg lehet venni? — Igen, ebben biz­tos vagyok — suttog­ja a sovány férfi. — De miért, bocsás­son mgg a kíváncsi kérdésemért, miért? — Mert már oda­kint áll az ajtó előtt! (Fordította:} Gellert György)< Szocialista bonton...”(?!) A mai olvasó számára szós katlan jelzős szerkezetet az alábbi szóbeli megnyilatko­zásból emeltük ki: „Érdemes lenne a szocialista etikett, sőt a szocialista bonton legfonto-' sabb szabályait, formáit is rendszeresen ismertetnünk”. Napjaink társadalmi érintke­zésével a mai ember viselke­désformáival kapcsolatos té­mát fejtegette az előadó, és szembe állította az ostoba, az üres, a múltbeli udvari eti­kettet, a polgári életforma divatos bontanjait szocialista életünk követelményeivel, előírásaival. A szocialista eti­kettről a Magyar Nemzet ha­sábjain is olvastunk figye­lemre méltó és tartalmas cikket (197?.1 okt. 2.). Ez a jelzős szerkezet tehát isme­retes. Annál Inkább szokat­lan számunkra a szocialista bonton nyelvi képlet Mind az etikett mind a bonton megnevezés a francia nyelv­ből került hozzánk Eleinte az udvari szertartási illem­szabályok összességét, a tár­sadalmi érintkezés formái­nak megszabott rendszerét,' illetőleg a jómodorral, jóne- veltséggel, az illemmel kap­csolatos fogalmi értékeket nevezték meg a szóban forgó két szóalakkal. Versolvasó közönségünk is gyakran találkozhatott e francia jövevényekkel. A leg­gyakrabban éppen a bonton jelzős szerkezetre, illetőleg a bonton összetételre bíztak költőink versbeli kulcsszere­peket. A felsorakoztatott pél­dák azt is elősegítik, hogy pon­tosabban és egyértelműen fejt-' hessük meg, mire utal a cím- bei 1 jelzős szerkezetben ol­vasható bonfon szóalak. Azt is meg kell azonban jegyez­nünk, hogy legtöbbször a hu­mor jegyében, eunyoroskodő éllel és ironikus hangulati velejáróval került be sza­vunk a versek nyelvi szöve­tébe: „Ekkor, amint ezt ma­gával / Hozta a bon fon nála, / Az úr a kisasszonykával f Ily galant diskurála” (Csoko­nai: Európa elragadtatása), A század végén, különösen az 1870-es évektől kezdve, a gunyoroskodó fricskának szánt költeményekben szapo­rodik el a bon-ton frásformá- val szavunk: „Az őrjöngés nálam nem puszta bon-ton, / Minőt a finnyás publikum szeret” (Reviczky: Est deys in nobis) Heltai Jenő mind a két 'jövevényt felhasználja egyik versmondatában: „Tu­dom, mit kiván a bon-ton f ' Mit kiván az etikett" (Heltai 3 Mikor ő nálam volt.) Tóth Árpád cinikus éllel megírt alkalmi versezetében csak a rím kedvéért bízott nyelvi szerepet a bonton megneve­zésre: „Tehát bonton / Ha a forradalom zászlóit / Kiboc- tom” (Tóth Árpád: Fel aba-j rikadra). Or. Bakos József 'NAAAAviWSA/VWW\AA/VVWSA/\AAAAAA^VWWWW I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents