Népújság, 1978. február (29. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-19 / 43. szám
ed Nyelvmúzeum Alázatos nyelv. Felvágott nyelv. Csípős nyelv. Pergő nyelv. Szó sincs róla, nem az ember beszédszervének e lényeges „eleméről”, hanem az emberi beszédről, az emberi társadalom kialakulásának alapfeltételéről — a nyelvről van szó. Jelesen, a magyar nyelvről, amelynek e sorok írója múzeumot szeretne állítani Múzeumot a megfelelő nyelvi relikviákkal, élő, eleven múzeumot, amelynek kincsei nem egyszerűen csak a szemlélődésnek, a nosztalgikus emlékezésnek lennének hű szolgái, de a nyelv holnapjának is hű segítőtársai. Nem nyelvi múzeumot: nyelvmúzeumot Manapság mind szélesebb — és ez önmagában véve örvendetes tény — és mind hevesebb is a vita a magyar nyeTv jelenét, de még inkább holnapját illetően. Mintha régi-régi neológusok és ortológusok vitája tüzelne fel, ha más köntösben és más történelmi körülmények közepette is. Megállítsuk-e az idegen szavakat határainkon, vagy sem? Hogyan védjük a magyar nyelvet az idegen hatásoktól, és hogy védjük-e egyáltalán? Art-e az új politikai, tudományos, gazdasági fogalmak nemzetközi szavainak befogadása, avagy minden külhoni fogalom, szó meg- magyarítására van szükség? És e vita során, nem is ritkán, a magyar nyelv pusztulását, fel- és beolvadását jósolják, s ami ezzel együtt jár — hiszen bemagoltuk annak idején: nyelvében él a nemzet! — a magyar nép pusztulását is. Nyelvtudós nem vagyok, csak szakmunkása a nyelvnek, kinek számára a szó, a kifejezés, a megfelelő fogalmi tartalom megtalálása és használatának lényegit kifejező módszere a szerszámot jelenti. Mint ácsnak a szekercét, ; halásznak a varsát, műszerésznek a tolómércét jelenti ez. n p-7,w ,-p ontn'ógos sem neológu«- módo-i állást foglalni e kérdésben én dehogyis akarok. Inkább a nyelv- ; múzeum címén és ötletén azon tűnődni, hogy ez a mú- ; zeum lenne a világ legolcsóbb és legtársadalmibb múzeuma: mindvalamennyiünk külön-külön és egvütt gyűttené anyagát, otthon, környezetében, olvasmányaiban, emlékeiben, s tartaná fel együtt és külön-külön e nemes intézményt. A saját szellemi portáján. A saját nyelvi világában. Mire is gondolok én? Ahhoz, hogy egy nyelv ellent tudjon állni — vélem és gondolom — a rossz hatásoknak, erősnek kell lennie, mint amiképpen az erős szervezet is ellenáll — vagy jobban ellenáll — az ártalmas kórnak. Nem a határt kell lezárni £ az idegen szavak, kifejezések előtt és elől. hiszen ezzel ■ elzárnánk az élő eleven nyelvet a mindenkor szükséges $ élő és eleven hatástól. A magyar nyelv dehogyis attól szűr- | kül, ha bizonyos fogalmak megjelölésére angol, vagy , orosz, francia, vagy portugál, avagy éppen szuahéli szava- < kát is használ. Az egészséges nyelv, amelyet egészségesen j ápolnak és nevelnek, asszimilálja, a maga nyelvi képére . formálja a számára szükséges fogalmakat. Lesz az angol, - a német szóból, nem Is nemzedék után, de néha hetek, hónapok után olyan magyarított fogalom, amelynek gyakran még egykori idegen voltát sem érezzük ki már. Aztán vannak olyan szükséges és nélkülözhetetlen idegen szavak, amelyek éppen a tudományok nemzetközisége, a politikai kapcsolatok szükségszerű erősödése és kiterjedése miatt nélkülözhetetlenek a nyelvben — a magyarban Is. Űev tgaz : vannak és nem Is kevesen vannak az oly szavaink, amelyek idegenek tőlünk, a magvar nvelvl gondolkodástól. amelyeknek van magyar megfelelőjük, néha még iobb is. kifejezőbb is. mint az eredeti. A „preciözkö- dés”, vagy inkább mai közkeletűbb nevén nevezvén, nyelvi fontoskodás, a nagvképűség, a sznobizmus tereli be, illetőleg próbálja beterelni a magvar nyelv szókincsébe ezeket a szavakat. Am, ha erős a nyelv, ha tiszta és következetes a nyelvi gondolkodás, ezek előbb, vagy utóhb nevetségessé válnak és kihullnak a mindennapi beszédből, mint pelyva a búzából. Mindezeknél is nagyobb gondnak és veszélynek tartom én azt a nyelvi elszürkülést, amelynek napjainkban sajnos tanúi és tanúsítói lehetünk. Fiatalok és öregebbjei. a tár- : sadaimi élet legkülönbözőbb területein néhány száz szó- < val élnek és érvelnek, s e szavak egy része Is holmi előre ' gyártott elemekből állnak össze mondat- és gondolatié- ' székké. A sok és szükséges — meg a nem szükséges — I értekezés, ünnepi beszéd, megemlékezés egyrészt, másrészt i a minderre való felkészülés gyakori hiánya miatt és mindezek hatása nyomán egyre jobban szegényedik a köznyelv is egyre sívá rabbak lesznek emiatt is a gondolatok, soványabbak az érzelmek. Meg kell őrizni és fel kell használni — ezt értem és érzem én nyelvmúzeumnak — a magvar nyelv sok évszázados. de ma is használható szavait, kifejezéseit. Olyan szavakat, fogalmakat kell megőriznünk, amelyeket még apáink, nagyapáink is beszéltek, sőt beszélnek most is. 'miktől árnyalt, gazdag és kifejezéstől színes lesz a nyelvünk A mezőgazdaság, sőt az ipar átalakulása, fejlődése, az urbanizáció az törvényszerű, ám az nem törvényszerű, hogy ezek fejlődésével, előrehaladásával a poros padlásra rakjuk örök elfeledésre a szép. ősi tárgyakat érzéseket, emberi kapcsolatokat, viszonyokat kifejező szavainkat. tettünk! Szavakban, fogalmakban. igealakokban eddig is. Andó-endő nem használandó — pedig meggondolandó, ogy milyen oktondiság volt ennek az igealaknak a kiirtá- e rníndemáron még akkor is ba funkciója is lenne mert lenne gondolataink mondatbéli kifejtésében. A tatik-tetik ugyancsak nem használtatik. mert a szenvedő ragozás állítólag idegen a magyar nyelvtől Ami persze megint csak nem igaz. Mint ahogyan eltűnt a köznapi beszédünket ná aá,,t g félmúl* a fej-tételes múlt a lett légyen a volt volna és a gondolatokat árnyaltabban, világosabban kifejező számos más ősi igealak. A nyelv belső megerősítése meglevő kincseink megőrzése. afféle kis házi szellemi múzeumokban, használatuk nemcsak azt jelenti, hogy a magyar nyelv még inkább alkalmas lesz a reá nehezedő és mind nagyobb társadalmi feladatok elviselésére és kifejezésére, de egyben ereje lesz arra is. hogy lepergesse magáról azokat az idegen nyelvi hatásokat, amelyek nem gyarapodását, de gyengítését jelentenék. * Nyelvi múzeumokat. A fejekben! Szovjet katonák között: A barátság hullámhosszán A kapunál sapkájához emeli kezét az ügyeletes, egy kiskatona a főépület ajtajáig kísér. Innen már új kalauzunk van Vologya Polipa- nov zászlós személyében. Határozott arcvonású, barna szemű, középtermetű fiatalember a zászlós. Kiképzési gondok mellett az alakulat Komszomol-szervezetének titkári teendőit is ellátja. S hogy éppen jó időben érkezünk, gondolom, az ő szervezőkészségén múlt. Az emeleti Lenin-szobában ugyanis messziről érkezett vendégelőadó, a hatvani pártbizottság osztályvezetője tart érdekes előadást. Hogy miről beszél Gazsó János? Helyzetünket, szerepünket. Magyarország internacionalista kötelezettségeit elemzi Majd néhány jel. lemző adattal világítja meg népgazdaságunk közelmúltját, jelenét. Később kérdeznek is tőle, s gyakran fut ráncba a tolmács homloka, miközben jellegzetes szakkifejezéseinket — hatékonyság, termelési mutató, árrés — magyarról oroszra fordítja. «—* rft — Mit tudott eddig Magyarországról ? — Hogy velünk vállvetve szolgálják a magyarok is a szocialista építés ügyét. Ismerem szabadságmozgalmaikat. Olvastam Petőfi Sándor néhány versét. Nemrég pedig a televízió előtt kézilabdásalk- nak szurkoltam, hogy világ- bajnoki döntősök legyenek. — S az imént hallott előadásból mi ragadta meg leginkább? — A rohamos fejlődés ténye, ahogy a magyar mező- gazdaság átalakult, s ma már világszínvonalon termel kenyérgabonát, kukoricát — Máskor is fogadtak vendéget politikai foglalkozáson? — Jönnek hozzánk. S az jő az egészben, hogy nem könyvből, újságból, rádióból tudjuk, ami itt megy végbe, hanem azoktól közvetlenül, akik az életet formálják! — mondja Vitale Szpeszilcev, az alakulat ifjú harcosa. A politikai foglalkozás végeztével feloldódik a hangulat. Ki az olvasósarokba vonul, ki a sakkasztalhoz mások Zsalgaszpaj Mendelhi- zsint fogják körül, hogy együtt dúdolják régi dalaikat, a harmónikával. Mi Szerge) Prokofjevet szemeljük ki, Vendégelőadó a Lenin-szobában (Fotó: Szabó Sándor) ?a Közeleg a szovjet hadsereg életre hívásának hatvanadik évfordulója, február 23. Előestéje ennél az alakulatnál szintén a két nép barátságának jegyében zajlik. hogy az ideiglenesen hazánkban tartózkodó szovjet alakulat katonáinak életéről, kapcsolatairól váltsunk szót, — A belső laktanyaélet, azt hiszem, nemigen különbözik a magyarokétól. Szolgálat, kiképzés, miegymás. Viszont annál színesebb, gazdagabb a távolabbi, közelebbi településekkel létesített barátságunk! Ismerkedünk a sajátos magyar kultúrával, ápoljuk kapcsolatainkat néhány katonai alakulatukkal, S ugyanakkor szívesen vállalunk részt olyan társadalmi feladatok megoldásában, amelyek előrelendítik a termelést, ' Hozzánk lép ismét Vologya Polipanov, hogy megközelítő hűséggel számba vegyük a múlt esztendő közös megmozdulásait, a két nép barátságáról valló eseményeket. Sport- lőteret épített az MHSZ helyi klubja, s a hívó szóra a földmunkák jelentős hányadát vállalta magára a szovjet alakulat. Sár, vfz miatt akadozik a termés betakarítása, de jönnek a szovjet kiskatonák, s föllélegzik a termelőszövetkezet elnöke. Ki tud többet a Szovjetunióról? A város} vetélkedő zsűrijében ott ülnek az alakulat legjobban felkészült tisztjel, hogy segítsék a páratlan, jó ítélkezést. Hatvan: előbb a Magyar Állami Népi Együttes színpompás 'műsorában gyönyörködnek ai legérdemesebbek, majd honfitársaikat, a szovjet Déli Hadseregcsoport katonaművészeit tapsolják hosszan, lelkesen. S mérkőztek röplabdában, futballban, céllövészetben mindenütt, ahol csak szívesen látták őket Si — A fegyverbarátság? — Azt sem hanyagoljuk — vágja rá a fiatal zászlós. — És nemcsak mi látogatunk el magyar alakulatokhoz, hanem ők is jönnek mihozzánk. Természetesen az ilyen találkozók nem csupán egymás technikájának a megismerését, megértését célozzák. Az hasznos, szükséges ugyan, de sokkal többet jelent nála. ha elvitatkozunk a fiatalok körében felmerülő gondokról, megismerjük az Ízlésvilág jellemzőit, vagy együtt dalolunk, versenyzünk, szórakozunk. Volt úgy, hogy a magyar kiskatonák filmet hoztak magukkal, s a vetítést magyarázattal kísérték. Az ilyenhez mindig akad kitűnő tolmács. Máskor mi adtunk műsort, aminek nem a színvonala a legfontosabb, hanem az őszinte vágy, hogy jobban megismertessük magunkat. Egyébként egy nálunk vetített képzőművészeti film adta az ötletet ahhoz is hogy elútazzunk a magyar fővárosba, s végigjárjuk a Hősök terén lévő Szépművészeti Múzeumot. Mindannyiunknak feledhetetlen marad az élmény, az ott látott rengeteg műkincs... Muzsikaszó a laktanyában Moldva) Győzd : ZALÁN TIBOR: Anti-canfata pro.ana Vadaknak szólott keserű szóval, vérbefult torokkal őértük kiáltott, / vadaknak szólott verdeső szívvel, fájó emberhangon hozzájuk sikoltott. Alit a nagy erdőben, csillagtalan térben, de nem vált szarvassá, agancsos szép vaddá. Ekkor megértett mindent, meglátott, többet nem szólott, többet nem kiáltott. Mert nem keresték, mert nem hívták, mert ba kopogtatott be nem bocsátották, magányára maradt, örökös hiányra, rászögezte sorsa önmaga húsára, és már nem adódott innia sem másból: csak hűvös forrásból, csak tiszta forrásbóL GYURKOVICS TIBOR: A hó Nagy hó, nagy varjak, nagy egész, j kialakult birodalom, teher fekszik az utakon, » amerre lehet, arra mész. > Annyi út elveszett a hóban, j és annyi ember, mint a gép j elromlott az akaratodban, 1 kit akarsz megtartani még?! EÖRSI ISTVÁN: A középút dicsérete (Antigoné és Isméné vitájáról) Éjt nappá téve vitázhatsz, törököt fog Itt török. Választhat aki választ, de csak két rossz között. Aki felkel a törvény ellen azt eltiporja a jog. A törvénytiszteletben szintén elpusztulok. Hajtogatja a két tyűk hamis végleteit. Legjobb az arany középút — ^ kár, hogy nem létezik. ORSOVAI EMIL: Ami Jön Ami jön. Néba a fák. erdő, néba csak ág, néha egy dombhajlat után a tártkarúság, máskor a bővizű ég. meg az út. messzi vidék barangolása szemmel, sas-menedék, ami jön, város, a ház, !> hús, gyönyör, hajnali riadás.j ' összeszoritott ) tenyérben a láz, villamos, esti neszek, csend, amit hallani szebb, lágy csipővonalak, széttört neoncserepek, ami jön, füst, gáz, portakaré nyáron, télen a hó, tízévek után a perc mi igenis elragadó, mindig valami fény, másnap a még, a remény pedig — ami jön — sose jön igazán, csak én megyek. Én.
