Népújság, 1978. január (29. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-31 / 26. szám
Hemingway-adaptáció Köllő Miklós pantomimestje Egerben Szti'j. kisfecském, szőj! A legkézenfekvőbb kritizáló magatartás az lenne, ha e vidám tévéjátéknak aposztrofált, szovjet „kettős” által írt és magyar rendező, magyar színészek közreműködésével képernyőre került produkciónak azonmód kimutatnánk a gyengéit. Miután nem remekműről van szó, nem is lenne ez nehéz dolog, már annál is inkább sem, mert remekművekről is kimutatták már kortársi és nem kortársi kritikák, hogy azok még csak műveknek sem mondhatók. A legkézenfekvőbb kritikusi magatartás, hogy a kellemesen eltöltött alig háromnegyed óra hatása alatt őszintén örüljön e sorok írója — gondolom, a nézőkkel együtt —, hogy Arkagyij Ar- kanov és Grigorij Gorin tévéjátéka a mai életről jól, elkötelezetten, vidám derűvel, de elgondolkodtató pillanataival önvizsgálatra is késztető módon szólt. S talán itt a hangsúlyt az elkötelezettségre kell tenni, mert a társadalmi élet politikai valóságáról és szükséges belső fejlődéséről szólt — vidáman. Az utóbbi időkben hazai alkotói pályán is születtek — jobbára nagyobb lélegzetű alkotások —, amelyek egyszerre nevettek és egyszerre frics- káztak orron, egyszerre szórakoztattak, s egyszerre politizáltak. Ám az is igaz, hogy korántsem fölös számban örvendeztették meg születésük nyomán a nézőket. A Szólj, kisfecském, szólj! már azért is szerencsés választás volt, mert egyrészt bővítette a televízió igényes szórakoztató műsorát, másrészt bepillantást engedett a mai szovjet emberek életébe, amelyekről ím most is kiderült, hogy nem sokban különböznek a miénkétől. S ez nemcsak és alapvetően nem is a házkezelőség packázásainak tudható be. A házkezelőség vezetőjének lelkesen jó szándékú „trükkje”, hogy kialakítson az új háztömb lakóiból egy társadalmi közösséget, csalafinta, vagy mondjuk ki kereken: hazug eszközökkel és adminisztratív módszerekkel történik. Ott is hagyják az emberek a kórust amelybe bekényszerítették őket, s amelyben énekelni a kiszolgáltatott ember kényszerfizetsége volt csupán. Ám, amikor félre kerülnek az avitt társadalomszervező módszerek, amikor az emberi együttélés igazi szépségei — példánkban, mert hát a kóruséneklés szimbólum, példa csupán —, már nincs szükség csalafintaságra, semmiféle trükkre, jönnek maguktól az emberek, hogy együtt legyenek. Az embereket nem „vezényelni” kell a Eredményes esztendőt zárt 1977-ben az egri Megyei Könyvtár. Gyarapodott az olvasók száma — mintegy 5300 felnőtt kölcsönzött rendszeresen műveket, öryendetesen me'gnőtt a folyóirattár, a fo- notéka és a lexikonok iránti érdeklődés. Ebben az évben is jelentős összeget — 400 ezer forintot — költhetnek újabb kiadványok vásárlására. Gondot csak az elhelyezés jelent, hiszen már eddig is három raktárt bérelnek Szarvaskőben, Felnémeten és Egerben. Arra törekszenek, hogy minél több embert nyerjenek meg a művelődés ügyének. Ezért bővítik szolgáltatásaik körét. Bevezetik — kis térítési díj ellenében — a hanglemezek és a nyelvleckék kölcsönzését. Néhány figyelemre méltó — az eligazodást jóra, a szépre, az értelmesre, hanem vezetni, megértetni velük ezt a szépet, a jót. Igaz. ez a nehezebb, de ez a tartó- sabb, az emberhez méltóbb. Mindezt az igazságot sok rendezői leleménnyel — Benedek Árpádé — és néhány színész kimagaslóan remek ^tékával nevettette belénk a vidám tévéjáték. Agárdi Gábor, Tahi Tóth László, Harkányi Endre és a többiek oly „komolyan'’ vették ezt a vígjátékot, a rendező oly gondosan ügyelt minden gesztusra, hogy az olyannyira csábító bohóskodásnak, vagy hogy inkább bohóckodásnak még a nyomait sem lehetett felfedezni. Egyszóval: vidám és hasznos tévéjátékot láthatott a vidámságra és az igazságra mindig szomjas néző. Gyurkó Géza könnyítő — kiadvánnyal is jelentkeznek. Gondozásukban lát napvilágot a statisztikai irodalom jegyzéke, a pedagógiai írások legfrissebb számbavétele. Bibliográfiát ajánlanak az általános iskolai ünnepségek műsorainak összeállításához. A téma iránt érdeklődők kezébe kerül — a 130. évforduló alkalmából — a Kommunista Kiáltvánnyal foglalkozó cikkek, tanulmányok pontos felsorolása. À lehetőségeket sokan nem ismerik. Épp ezért róluk sem feledkeznek meg: kiépítik azt a postai informálórendszert, amelynek révén a még be nem iratkozott felsőfokú végzettségű szakemberek is hírt kaphatnak arról, hogy mi várja őket a könyvtárban, milyen munkájukhoz felhasználható műveket adtak ki. Hanglemezkölcsönzés — Tájékoztató kiadványok — tj szolgáltatások Mit tervez a Megyei Könyvtár? Kunszabó Ferenc: Megbízatás 4. D. D. Vidékről jár be. Motorral. Apja-anyja valami nagymenő tsz-ben dolgozik, de ő meg a nővére bejárnak a városba. A lány férfifodrász az új szolgáltatóházban, és nő létére a legjobb férfi - frizurákat csinálja. Hozzá megyünk, ha valamiért fel kell dobni az agyunkat, de különben nem, mert ott minden drágább, és a borravalót se lehet megúszni egy tízes alatt. Zsuzsa különben megmondta, hogy ne adjunk neki lét, de azt nem lehet! Még azt hinné, hogy sóher madarak vagyunk, mert mi csak a nagyszereidéből jöttünk, a gépek alól. A fiút különben állandóan hívják haza, a tsz- be, úgy kellene, mint egy falat kenyér, és az órabére is nagyobb lenne, de azt mondja, addig nem megy, míg a földek fölé üvegtetőt nem húznak, de legalább fóliát. Meg egyébként is: útálja a parasztszagot. Éppen elég, hogy az apja megköveteli, segítsen a háztájiban! Igaz, mi pénzt így hajt a házhoz, azt félrerakják neki. Tavaly ka- DOtt új MZ-t, és állítólag má’’ érik a Zsiguli. Ha a fizetéséből kellene élnie és félretennie, akkor körülbelül tíz év alatt jönne össze a Trabant. F. K. Jártam náluk egyszer Véletlenül. Versenyen vol tunk, Pécsen, és hazafelé lerobbant a kisbusz, pontosar a nagy magyar préri közepén és bementünk a tanyák közé segítséget kérni. Pontosan hozzájuk tévedtünk be. Szalmatetős házban laknak, az apja háborús rokkant, és ezért csak éjjeliőr az erdőgazdaságban, kemény havi ezernyolcért. De az anyja jó darab földet művel meg a tanya körül, és segítenek neki a lányok. Három lány, egyik dundibb, mint a másik, és vasárnap délután is egy szál foltozott ruhában voltak, mezítláb. Kérdeztem, mennek-e valahová? Erre csak vihogtak, hogy majd jönnek a legények, ha leszállt a nap, és az öregek elaludtakI... És nagyon viháncoltak, én meg arra gondoltam, hogy vajon mikor fürödtek utoljára? Mert fürdőszobájuk persze nincs, és még nagyobb lavórt se láttam, ami nekünk volt, míg nem építettünk... Az öreg eldicsekedett, hogy a nagy fia bejár a városba, — így derült ki, hogy kollégák vagyunk —, csak most nincs itthon, lányok után kujtorog valahol a tanyák között, de különben nagyon szépen keres, gyerek létére majdnem annyit, mint az apja! D. a gyárban igyekvő, csendes, jóindulatú fiú, tavaly vizsgázott, és már a gyári csapatban fedezetet játszik — de a szereidében nem a legjobb. Észrevettem, hogy fél a gépektől, és nem szereti, ha kőnyékig be kell nyúlni a motorba. Különben lehet, hogy el fog menni az erdő- gazdasághoz, erőgépre. De mi lesz akkor a focival? Ezért rém tud dönteni. C. A. Mindennek való :sak éppen melósnak nem. Csoda, hogyan tudta elvégezni a szakiskolát? Mindig hiányzott, mindig rosszul felelt, a gyakorlatokat ki-ki- hagyta, de ráadásul még hazudott, verekedett, és lopott is. C. A., eddig szinte mindent megcsinált, éppen csak a barna bokszot nem kente kenyérre lekvár helyett. Két évvel járt alattam, de egy időben én voltam az iskolai rendező-gárda vezetője, és mikor egy balhé közepéből ki kellett emelni, akkor azt mondta nekem: — Utálom az erős krapekokat! — Mondtam, hogy semmi hézag, jöjjön ő is lökni. El is jött, de mikor megszerezte a szertár kulcsát, és a birkózók szőnyegét elárverezte, kizárták a sportkörből. Különben verseket ír. Valaki azt mondta, nagyon jókat, de én nem tudom, nem értek hozzá. Akkor se értenék, ha olvasnám. Mert egy-kettő rendszerint kint van neki a gyári faliújságon. Nem tudom. A városi elvtársak azt mondják, egy tehetségnek el kell tűrni a szeszélyeit, hátha éppen ő fogja megénekelni a szocialista magyar munkás hőstet-' teit, és különben is, ha Petőfi közöttünk élne, igen felvágós, összeférhetetlen fickónak találnánk. Nem tudom, ha Petőfi ma élne, éppen motorszerelő akarna-e lenni, de az biztos, hogy ha a vídia- köszörűt elrontaná, és még ő ugatna, neki is bemázolnák egyet... Három napig javították a köszörűt, hétezer forintért, aminek negyede a mi zsebünket terheli, mert szocialista megőrzésre vettük á1 a munkagépeket. C. A. különben azt mondja, köp a szakmára és tévészerelőnek (Fotó: Szintó Györgyi Az öreg halász és a tenger Köllő Miklós és a Domi- no-együttes szombaton este mutatta be pantomim-műsorát a Megyei Művelődési Központ színháztermében. Köllő és az ő együttese nem először jár Egerben, éppen ezért a közönség nagy érdeklődéssel várta új szereplésüket. Korábbi fellépésük alkalmával azok az etűdök jelentettek élményt és valódi meglepetést, ahol az együttes a saját gondolatait, a saját elképzeléseit mutatta meg a közönségnek. Amikor a fekete színre, fekete ruhában az erős férfi behozza a gyengét, akinek csak a tartásán látható a teljes kiszolgáltatottság, egyébként teljesen olyan, mint a zsarnoka, még nem tudjuk, hogy a fekete ládikónak mi a rendeltetése. A felajzó zene, az egymást szünet nélkül követő mozdulatok és gondolatok már egymásba kapaszkodnak, hogy aztán minden kitessék: nemcsak az erős férfi szándéka vált itt válóra, még az is megesett, hogy a gyenge, a biztos vég előli képezi át magát. Hát erre befizetek. Hogy éppen ő, a technikai antitalentum! De megegyeztem a főnökséggel, hogy akármilyen jövőreménysége a költészetben, neki az első szóra kiadják a munkakönyvét. V. F. és C. A. egy pár. ök ketten haverok, és ha semmit nem tudnak végigcsinálni, de azt az egyet, hogy haverok, jól csinálják! A saját szempontjukból. V. F. rövidtávfutó, és tavaly beválogatták az országos ifikeretbe. Addig aránylag csendes kra- pek volt, hajlott a szóra, és lehetett valami hasznát venni, de azóta! Az a helyzet, hogy pontosan egymásra találtak, mert a műhelyben, de az egész szereidében nekik van a legnagyobb pofájuk. Akármi az ábra, nekik abba bele kell ugatni, még ha a legkisebbet sem tartozik rájuk, akkor is. Hát még ha rájuk áll a balhé! Szédítő dumájuk van. Egyszer ösz- szevitatkoztak a főmérnökkel, és legyőzték — pedig az is tudja nyesni a szöveget! És mikor rájuk kiáltott, mert nem volt több aduja a talonban, akkor visszaordítottak neki, hogy: Ez a munkásdemokrácia?!... Szóval, ahhoz gyomor kell ám, hogy valaki a nagykönyvből vett szöveggel vágja ki magát, mikor nincs igaza. A bátyám azt mondta, mindenkit bevehetek az ifibrigádba, csak éppen ezt a kettőt nem. mert akkor ő bedobja a törölközőt! Ki is hagytam őket, de elmentek panaszra Sanyi bácsihoz. Sehova lejjebb, csak éppen a pártbizottság titkárához! És az öreg megmondta, hogy mindenkit be kell venni, aki jelentkezik, mert senkit se lehet elvágni a fejlődés útjától. (Folytatjuk) menekülés őrületében még felkösse magát. Vagy itt van a Koncertis- simo! Az ember azt hinné, csak egy szójáték kedvéért kapunk valamit s kiderül, hogy a minden mozdulatot és lelki indítékot alátámasztó zene eljuttatja a nézőt a megnyugtató igazságszolgáltatásig. Az etűdökről csak ízelítőben számolunk be, mert ezek a játékok, pár perces, szellemes apróságok olykor nagyon is kemény mondanivalót rejtenek magukban, s nem véletlenül dörren fel a taps a látottak, hallottak hatására. Mert az is igaz ennél a műfajnál és az együttesnél, hogy bár a balettből is felhasznál elemeket, nem ragad meg a ritmikus mozgás keretei között sem. A zene és a szavakat nem képző emberi hang éppúgy hozzátartozik ehhez a kifejezés-rendszerhez, mint az a csend, amely néha hosszan engedi érvényesülni az emberi arcnak sokszínű, sok lelki réteget és folyamatot feltáró változásait. A hatás mégsem mindig egyértelmű. Nem kételkedünk abban, hogy ez a tizenkét éve együtt munkálkodó együttes ne ismerné a műfaj és a pódium törvényeit, határait, s mégis az etűdök után, a Hemingway- adaptációra visszagondolva nem tudunk a teljes lelkesedés örömével nyilatkozni. Az öreg halász és a tenger — a nagy író stílusremeklése, a lélektani folyamatnak olyan tömör és szuggesztív ábrázolása, amely megkísérti más műfajok művészeit is: áttenni az ő formanyelvük szerinti valóságba azt, amit ez a csodálatos öreg halász átélhetett — Hemingway! szerint. Nos, a tengert, a veszélyt; azt az egész históriát, ami inkább az öreg halászban ment végbe, nem könnyű feladat egy kurta órában érzékeltetni. Az idő múlását, a veszélyek feltornyoso- dását, a küzdelem és diadalmas mámor feszültségét visszaadni úgy, hogy a néző beleélhesse magát abba a környezetbe, amit soha nem ismerhetett — csaknem lehetetlen. S ráadásul egy olyan parányi, rossz látási és hallási viszonyokkal körüH vett színpadon, mint ’en esetben. A színváltóst.. a zenének kitűnő megszo altatása, a táncosok lelkes munkája együttesen sen ette elénk azt az igazi illúziót, aminek birtokában megértettük volna az öreg halászt, a diadalra vágyó ember óriássá növő akaraterejét. Köllő Miklós értelmezése a pantomimről egyéni, soksok elemből rakja össze produkcióit s talán az emberi beszéd kizárásával azt akarja érzékeltetni, hogy minden jelrendszer, amellyel az ember az ő belső történéseit közli, megszokás, vagy megegyezés kérdése. À szólótáncosokat — Prei- singer Évát, Kasavitz Tündét, Dóczy Krisztinát — és az együttes további tagjait — Ipolyi Katalint, Almádi Katalint, Gellér Hedviget, Kapitány Lászlót, Dósa Gábort, Szabó Lászlót és Kulcsár Lajost — a szellemi műhelyt vezető Köllő Miklóssal ismét szeretnénk látni, mert minden évben újabbak és másak az elképzeléseik. Ez a fejlődé? okán’ van így. Farkas András J Teli Vilmos <e
