Népújság, 1978. január (29. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-28 / 24. szám

K!

A kórusmozgalom Heves megyében

Országos értekezlet foglalkozott a kórusmozgalommal. Az illetékes fórumok joggal hangsúlyozzák, hogy ez a legnépesebb amatőrmozgalom, háromezer együttes vállalja a közös éneklés lélek-, jellem- és társadalom- formáló ügyét, a művészi törekvés öröméért és eredményeiért. A háromezres számon belül az is örvendetes, ' hogy a felnőttkórusok létszáma másfél ezerre rúg.

A mozgalom Heves megyei" szervezetének képviseletében Qcskay György tanár, az Építők Heves megyei Kórusának egyik karnagya is részt vett az értekezleten. öt kérdezzük, nem az iskolában folyó énekkultúra és karéneklés körülményeiről, adottságairól, mert ezek valahogyan „mederben vannak”, inkább arról, hogyan is állunk a felnóttkó- rus-énekléssel a megye és Eger tájain:

— Nem a legjobban. Elsősorban a mennyiségét tekintve nem. Az országos számadatokhoz képest talán lehangoló is, hogy a megyében mindössze nyolc kórust említhetek, amelyek 1976- ban, a minősítő versenyeken részt vettek. Ezek: a kom- polti Hámán Kató női kar, az apci Munkáskórus, a gyöngyösi Muzsikus Céh kórus, a káli Bartók Béla férfikar, a füzesabonyi Áfész-kamarakórus, a füzesabonyi Munkás vegyeskar, a Tanárképző Főiskola női és vegyes kara és természetesen az Építők Heves megyei kórusa. Ide kellene sorolnunk, értékei és működési szintje szerint a hevesi járás pedagógusainak kórusát is, de ők a minősítő versenyeken nem vesznek részt.

— Ebből a felsorolásból egy sor kérdés pattanhat ki. Többek között az is, hogy a megyében, de Egerben is vannak nagyvállalatok, az egri Finomszerelvény gyárra, a dohánygyárra, a siroki Mátra vidéki Fémművekre gondolunk, ahol nem lenne erőltetett egy-egy munkás- kórus megszervezése. Nem hinnénk, hogy akár az anyagi, akár az erkölcsi támogatás nehézségekbe ütköznék. Az illetékeseknek rá kellene ébredniük annak tudatára, hogy a közösségi szellem javára, a szabadidőmozgalom hasznára és a társadalomban meglevő, a művészetek iránt fogékony elemek összefogására mennyit lehet tenni egy kórussal a vállalati kereten belül. Az amatőregyüttes ma már nem azt jelenti, hogy két-három, esetleg egy tucat ember ösz- szeül kedélyesen borozgatni és eí-elénekelnek egy-két nótát a hangulat hatására. Az iskolában éneklő diákság és a faluközösségekben meglevő, a népdalokat megtanuló és visszaismétlő Páva körök közé mennyiségi és minőségi változásként kellene belépniük a felnőtt munkáskórusoknak, az intézmények felnőttekből álló együtteseinek.

— Mecénás még akadna, de mintha az anyagi . bázis megteremtésén túl

egyéb előfeltételek is hiányoznának ahhoz, hogy a kórusmőzgalom tovább

erősödjék?

— Valóban. Rögtön a legégetőbb kérdést sorolnám ide. A karvezetők, az érett és a bonyolult feladatra képes, pedagógiai érzékkel is rendelkező karvezetők nem ál'anak még elege'dóén és készen, éretten a munkára. A megye és Eger kiemelkedően jó helyzetben lenne, ha a főiskolán végző növendékekben felébresztenék a vállalkozási szellemet. Amikor megkapják a diplomájukat, azonnal vállalkoznának is arra a többletmunkára, arra az izgalmas feladatra, karvezetők legyenek. Mert azt is el kell mondanunk: nem hálás poszton

QMmM

JD78. január 28., szombat

áll a karvezető. Tudnia kell szervezni, meg kell nyernie és meg kell tartania a kórustagokat az ügynek, ismernie kell azok igényeit is, akik az együttest fenntartják, azt is betéve kell tudnia, mire képes az együttes kezdetben és hová. milyen irányba kell terelnie a kar munkáját, hogy a korszerű követelményeknek megfelelhessenek. Tanfolyamok segítik, segítenék ezeket a fiatal énektanárokat a rutin megszerzésében. Ezt a propagandát a fiatalok körében a legszükségesebbnek tartom, mert csak így képzelhető el továbblépés, mennyiségi és minőségi tekintetben is.

A működő karmesterek problémáit szem előtt tartva máris történtek intézkedések, hogy a karvezetők tiszteletdíjat kapjanak és ne a pedagógusnak kijáró szabvány óradíjat.

A műsorok hallatán sokszor az az érzésünk, hogy a kórusok szűk körben mozognak, mintha megrekedtek volna a felszabadulás után magasra csapó Kodály-kultusznál? Sőt, tőle is mintha inkább csak a technikailag köny- nyebb és népszerűbb fesztiválszámokat énekelnék?

— Nem minden részletében lehet „ezt a vádat” megalapozottnak elismerni és nem minden kórust kell ezért elmarasztalni. Tény viszont, hogy a repertoár, az az anyag, amit a kórusok ismernek, nem a legszélesebb, valóban mintha Kodály Zoltánnal itt-ott befejeződnék a kórusirodalom. Pedig ez a műfaj él, szerzői itthon és idegenben magas szinten alkotnak, csak gyakran a kórusvezetők sem veszik maguknak a fáradságot, hogy értékük szerint utánakutassanak a modern vokális muzsikának. Persze, ehhez az újat megszeretni és elfogadtatni akaró elmélyült elemzés és munka szükséges. Az nyilván lohasztja az énekesek érdeklődését és lelkesedését is, ha mindig ugyanazt a húsz-huszonöt számot adják elő.

Még negatívabb a helyzet a faluban működő kőröknéL A közösség és a közönség — nem mindig ugyanaz ez a kettő — igényli, hogy jelentős ünnepeken és alkalmakkor az éppen kéznél levő kórus fellépjen. Az vállalja is a közreműködést, csak éppen akkor kezdődik a néma szemrehányás, a szövegtelen hümmögés, vagy talán a kifogás, amikor az alkalomhoz egyáltalán nem illő énekszámokkal szórakoztatják a publikumot. Néha ezek a melléfogások a komikum határát is súrolhatják, de nem tesznek ellene, mert csak annyit és úgy tudnak ezek az együttesek, amennyit a karvezető számukra megközelíthetővé varázsolt

— Hogyan tovább?

— Egy sor kérdés falun és városon egyaránt. A meny- nyiség és a minőség oldaláról nézve is. És ezt a két szót most nem azért állítjuk előtérbe, mert valami rendkívülit várunk, hanem azért, mert országos jelentőségű ügyről van szó, ahol a helyi kezdeményezésnek széles távlatai nyílnak. Élénk mozgás észlelhető az országhatáron belül, több irányú mozgalmi rendszer hívja cselekvésre a fiatalokat és a felnőtteket egyaránt Testvéri kapcsolataink külföldet is érintik, a finn Poriról, a bolgár Targovistéről és a csuvas kapcsolatokról hozva a mintát Heves megyei és egri vonatkozásban.

Am javítani kell a kapcsolatokat az irányító szervek és a belső demokráciát szélesítő kórusok között. Legyen érdeme szerint anyagilag és erkölcsileg megbecsült egy-egy kiváló teljesítményt nyújtó karvezető, alapítsanak díjakat, figyeljenek fel \

a fejlődés érzékelhető mozzanataira, mert az amatőröknél a hozott áldozat ellenértéke elsősorban az erkölcsi megbecsülés. És ösztönzést is jelent a minél magasabb művészi szint elérésére, vagy egyáltalán egy-egy együttes létrehozására.

így látja megyénk kórus- mozgalmát Ocskay György, a KOTA Heves megyei Szervezetének titkára, aki részese volt a számadó és jövőbe mutató országos tanácskozásnak.

Farkas András

Köszöntjüli: a 25 éves

Közgazdasági

Szemlét

Köszöntjük laptársunkat, a Közgazdasági Szemlét, a Magyar Tudományos Akadémia közgazdaságtudományi folyóiratát, amely most megjelent januári számával 25. évfolyamát kezdte el.

A jubileumi folyóiratszám közli Lázár György miniszterelnöknek a szerkesztő bizottsághoz intézett levelét, amelyben a többi között hangsúlyozza: A Szemle

magas színvonalon közvetítette a párt és a kormány gazdaságpolitikai törekvéseit, megkülönböztetett figyelmet fordított a szocialista tervgazdálkodás, a gazdasági hatékonyság, a közgazdasági szabályozó- rendszer, a nemzetközi gazdasági együttműködés alapvető témaköreire.

A társtalan szobrász

Simon Ferenc művei a Hatvani Galériában

Lehiggadt, de a műfajban amíg mentes a klikkszellem- tvre több úi területet meg- tői.

egyre több új területet meghódító művész rokonszenves arcéle rajzolódik elénk a Hatvani Galéria most nyitva tartó kiállításán. Simon Ferenc ugyanis nem éri be az érzékletesen mintázott portrék, a munkában, harcokban egymásra utaltságot sugalmazó figurális kompozíciók, a fehér márványból faragott torzók, vagy finom művű érmek, plakettek felsorakoztatásával. Másra és többre vágyik!

Hogy Simon pszichologizál, mégpedig mélyrelátóan, ez leginkább „Mensáros László” arcmásán jelenik meg, ahol a vonások sejtelmes, máskor határozott rendje-szövevénye a színészi kettős énről árulkodik. A jobbért folyatott harccal való azonosulását leplezi le művészetében a „Küzdelem” hatalmas követ görgető emberkéje. S ha közösségi érzületére, vonzódására kívánunk utalni, elegendő szembenéznünk „Felszabadulás” című makettjével, amely ugyan a már mások által is alkalmazott pávaszimbólumot eleveníti fel, de formailag, értelmileg gazdagítva.

E jegyekből természetszerűleg következnék a jeles szolnoki szobrász valaminő elkötelezettsége, csoportvonzalma, közösségben élése. Még sincs így! Igaz elkötelezettje a ma társadalmának, de nem tolakvó, nem élőskö- dik rajta. Tudja bár. hogy amit csinál, az leginkább az „alföldiek” tőmondatos, letisztult realizmusával rokon, ám azzal is számol, hogy a magányos utas oly dolgokat fedez föld a világban, ami mellett egy zajos slepp észrevétlen elhalad. S noha emberi, művészi közösségben múlatja idejét két évtizede Simon Ferenc, ő ezt a közösséget csak addig vállalja,

tői.

Mindezen együtthatókkal vált társtalan művésszé, akiknek családon kívüli, egyetlen barátja az anyag, légyen kő, rézlemez, bronz, fa, nemesfém. És mindezen együtthatók adnak a tartalmilag, formailag változatos, sokszínű hatvani tárlatnak oly alaptónust, oly zenét, ami a különbözőségek ellenére sajátosan egynemű. S úgy szólhat szl- vünkhöz-lelkünkhöz, mint érett, érces harangkondulás.

Moldvay Győző

(Fotó: Szabó Sándor)

Pályázati felhívás középiskolai katonai kollégiumi felvételre

A Honvédelmi Minisztérium pályázatot hirdet középiskolai katonai kollégiumi felvételre. A felvételi követelményeknek megfelelt tanulók a Magyar Néphadsereg egri, nyíregyházi, vagy tatai középiskolai katonai kollégiumának növendékei lesznek és a városi középiskolákban — gimnáziumokban, szakközépiskolákban — folytatják tanulmányaikat. A tanulmányi idő alatt teljes és ingyenes ellátásban részesülnek.

Azok a nyolcadik osztályban tanuló fiúk pályázhatnak a felvételre, akik vonzódnak a hivatásos katonai pályához és vállalják, hogy a középiskola eredményes befejezése után tovább tanulnak a Magyar Néphadsereg valamelyik katonai főiskoláján.

A jelentkezésnél előnyben részesülnek a nagycsaládos

fizikai dolgozók gyermekei,

az egy szülő által eltartottak'? az állami nevelőintézetekben átlagon felüli eredménynyel és szorgalommal tanulók, a fegyveres erők távoli helyőrségeiben szolgálatot teljesítő hivatásos állományúak gyermekei és azok a jó képességű, tehetséges fiatalok, akiknek továbbtanulását családi és szociális körülményeik egyébként nem teszik lehetővé.

A jelentkezési lapot, részletes önéletrajzot az iskola- igazgatók útján a megyei hadkiegészítési és területvédelmi (Budapesten a fővárosi hadkiegészítő) parancsnokságnak kell benyújtani. A jelentkezés nem zárja ki más, közép- vagy szakmunkásképző iskolába történő egyidejű jelentkezés lehetőségeit.

A pályázati határidő: 1978,' február 20.

(MTI)

Kunszabó Ferenc:

Megbízatás

A három műhelyfőnökkel, meg a pártbizottság, a szak- szervezet egy tagjával így tettünk ki egy hatos bizottságot. Megvizsgáltuk a problémát, és megírtuk róla a jelentést. Itt van, mondom, ami kell.

Jelenleg negyvenegy első, másod- és harmad éve dolgozó fiatal szakmunkás van a nagyszereidében, vagyis a három gépműhelyben. Hathónapi teljesítményüket néztük meg. Senki se akarta hinni: a negyvenegyből húsz és ötven százalék között teljesített tizennégy, ötven és nyolcvan százalék között kilenc, nyolcvan és száz között tizenhat — és csak kettő száz fölött! De abból is az egyik én vagyok. — Minden főnök megnézte, és mindegyik azt mondta, ez nem igaz, itt valami nagy disznóság van, a fiatalokat nagyon elnyomják a szereidében! Mi az én véleményem?... Általában mindig nekem estek, minden kérdéssel, mert én voltam egyetlen fiatal a buliban, és komoly pofát kellett vágni, pedig röhögni akaródzott: Elnyomás?... Jól van, be kell számítani, hogy én tisztességesen keresek, és emiatt esetleg másképp látom az ábrát —, de akárhogy is tekerem az eszemet, mindig csak oda lyukadok-ki, hogy nem látok elnyomást, hanem éppen valami mást.

A nagyszereidé, akárcsak az egész gyár, minden évben azért harcol, hogy a vadonatúj szakmunkásokat ne lopják el tűlünk — és éppen ezért megadnak nekik mindent, amit csak lehet. Még annál is többet. Magas órabérrel sorolják be, tiszta, könnyű melóra teszik, minden színházjegyet, minden SZOT-beuta- lót megkapnak, és olyan klubjuk van a régi iroda pincéjében, hogy talán Floridán se különb!... A fiatal látja ezt, és az alakul ki benne, hogy nem neki van szüksége a gyárra, a munkára, hanem

fordítva. Így aztán nem töri magát, hanem sétálgat, cigarettázik, elhúzza a határidőt, és ha valamelyik főnök rászól, akkor hamar odavágja ám, hogy ő tudja, merre van a munkaügyi osztály! Ahol a könyvét kiveheti.

Ezeket mind szépen elmondtam a főnökségnek, sőt a jelentésbe is befoglaltuk eredetileg, de aztán ki kellett húzni, mert mindegyik fejes .azt mondta, nem politikus ilyeneket hangoztatni, éppen mostanában, mikor az ifjúság felkarolása, meg minden !... És beírtak mindenféle mást. Hogy „Fokozottan támogatjuk az újonnan munkába lépő ...” Meg: „Keressük a módját, hogy a fiatalokat az eddiginél is fokozottabb...” — Amiket már leírtak, elmondtak azelőtt, mindig, minden gyűlésen az utóbbi években !... Engem meg gyanúba fogtak, hogy ifjúságellenes vagyok!... Na, hát oda is vágtam az aktákat, pláne, hogy a három műhelyfőnök se igen fogott mellettem, hanem még ők diktálták legbuzgóbban a fenti mondatokat! Pedig nekik aztán igazán tudniok kellene !... Azt mondtam: leshetik, hogy én még egyszer bizottságban üldögélek! Még a KlSZ-titkár- ságot is le akartam mondani, de Zoli bácsi közbelépett. Még apámmal is beszélt, hogy mi a dörgés.

Azt mondja, világos, hogy a sport is azért nem megy, országosan, mert a fiatal, az első sikerek után mindent megkap, amit megkaphat, és utána hiába verné le a csillagokat is az égről, már nem sok plusz jöhet hozzá. — így van ezzel a többség fiatal is a nagyszereidében, és a főnökök ezt nagyon jól tudják, csak nekik már benőtt a fejük lágya, nem úgy, mint nekem !. Nagyon helyes, mondtam, ha ilyen hülye vagyok, akkor pláne leadom a KlSZ-titkárságot... De Zoli bácsi ezzel végképpen nem értett egyet. A saját szempontjából —, de meg kell érteni az öreget, neki a sport

az élete, aközt is a súlyemelés, és ha én titkár vagyok, ki tudok járni a szakosztálynak ezt meg azt... Na, nem olyat, ami jogtalan, de ha valaki az elosztásnál mint afféle ifi-fejes van jelen, akkor esetleg megkapja, amit másként nem. — Addig beszélt, hogy engedtem. Nem szeretem, ha sokat beszélnek. Zúg a fejem tőle.

Ha én szövegelek, akkor Is. De még mondani kell, ha belekezdtem.

Mert az is hozzátartozik, hogy engedtem Zoli bácsinak, de közben valami járt a fejemben: Befejeztük a vizsgálatot, lezártuk, és nem mentünk semmire — de én végére járok! Mint titkárnak, jogom, sőt kötelességem beszélgetni a fiatalokkal. Kitudom én tőlük, hogy miért nem kell nekik a pénz! Mert végeredményben erről van szó. Nem? Mert rendben van: nem veszik komolyan a gyárat, hisz van elég munkahely, nem veszik komolyan a főnököket, mert azok udvarolnak nekik —, de a dohány, az miért büdös?! Ezt akartam kiszedni belőlük. — Igen, de hogyan? Hívogassam be őket egymás után a KlSZ-irodá- ba? Marhaság. A srác bejön, felállók, kezet fogunk, ahogy illik, és azt mondom: foglalj helyet !... Ez, ugye, teljesen udvarias, csakhogy... hivatalos pofája van az egésznek, és akkor már ki fog velem őszintén beszélni? Illetve, lehet, hogy fog, csak ünneplősen. Ahogy a tévében. Tudom. kipróbáltam, és ezért eszeltem ki, egy másik terve’

Az a helyzet, hogy a vizsgák letétele után vagy három hónappal bekerültem apám brigádjába, ahol ő már vagy húsz éve dolgozik, s ahol a legfiatalabb tag a bátyám volt addig. De előbb megfigyeltek, hogy értek-e valamit a szakmához, van-e hajlamom, akaratom, nem félek-e bepiszkolni a kezem?

... iSzóval. először a bátyámmal beszéltem, meg apámmal, de aztán az egész bri-’ gáddal, hogy vegyük be ezeket a fiatalokat, külön csoportként adjuk őket a bátyám kezére, és legyek én is közöttük- Hát ellenkeztek, persze. Hogy vegye be őket a halál, tanuljanak meg dolgozni előbb, mert ha ők (mármint a brigád idős tagjai) kezdő segéd korukban így amerikáztak volna, a tulaj úgy rúgja ki őket, hogy lábuk sem éri a földet — ezeknek meg semmi sem kell, csak a nagy felkarolás, és lobogtatják a hosszú hajukat, és ha az ember szól nekik valamit, visszaugatnak ! Maradjanak csak maguknak, a brigád nem fog rájuk keresni, és nem javítgatja utánuk az elrontott darabokat !

Ilyeneket mondtak, meg még ilyenebbeket, amik nem tűrik a magnószalagot, és hiába agitáltam, hogy ők se rosszabbak, mint a régi fiatalok, vagy mint a bátyám, tanítsuk meg őket dolgozni! — a végén azt mondták, menjek közéjük, ha annyira szeretem őket!... Ebbe megkapaszkodtam, mindjárt, és annyit kértem, hogy a bátyámat meg engem engedjen el a brigád, három hónapra. Hát elengedtek, de némelyik gyanakodva pislogott rám, hogy fejembe ment a KISZ- titkárság, és óberkodni akarok, nem melózni, a másik meg hátba vágott, hogy ha majd a havi sörrevaló sem lesz a borítékban, akkor jöjjek csak nyugodtan, visszavesznek!

A bátyámat javasoltam brígádvezetőnek, mert én még fiatal vagyok, nincs kellő gyakorlatom, meg azért is, mert munkásdemokrácia ide, brigádszellem oda, ha valamit meg kell fogni, akkor azt meg kell fogni ! És a szót csak a tekintélyesebb, a nagyobb tudású mondhatja ki, akinek van tekintélye. — Persze, tudtam, hogy kevesebb lesz a pénz, bezengtem ezt a bátyámnak is, de nem ez volt a lényeg, hanem, hogy megismerjem a társaságot. Abban bíztam, hogy három hónap alatt kitudom a titkukat — hogy lesz-e belőlük jó brigád, vagy sem, arra már nem is totóztam. Mert mi vagyok én? Aranyszájú Szent, Jánosi

(Folytatjuk) j