Népújság, 1978. január (29. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-27 / 23. szám
NEB-dosszié Mire költünk huszonötmilliót? Mérlegen a béren kívüli juttatások Utóvizsgálat keretében érdekes témát elemeztek a népi ellenőrök, akik megyénk harmincnégy minisztériumi, tanácsi és szövetkezeti vállalatánál arra kerestek választ, hogy az elmúlt esztendők során miként alakultak, hogyan fejlődtek a béren kívüli szociális, és kulturális juttatások. Többek között felmérték a gyermekintézmények, az üzemi étkezés, az üdültetés helyzetét. Munkájukat a szocialista brigádok tagjai is segítették Ezenkívül számíthattak az SZMT közgazdasági osztályának sokoldalú támogatására. TÖBB PÉNZ Az utóbbi években számos nagy jelentőségű, s a dolgozók érdekét szolgáló társadalompolitikai intézkedés és irányelv született. Ezeket általában komolyan vették, s igyekeztek minél maradéktalanabbal valóra váltani. Ennek köszönhető, hogy megfontolt terveket! készítettek, amelyek pontosan megszabták a cselekvés menetrendjét. Jóval több pénzzel gazdálkodhattak mint korábban. Huszonnégy üzemnél 1975- ben 21 215 000 forintot költhettek a munkások jogos igényeinek teljesítésére. 1976-ban viszont már hu- szonnégymillió-hétszáztizen- háromezret használtak fel. Ez örvendetes, az azonban korántsem megnyugtató, hogy olykor a törődésre leginkább rászorulókról feledkeznek meg. Majd mindenütt a rendelkezéseknek megfelelően képezték a jóléti és kulturális alapot, s a felosztás elveit és arányait a kollektív szerződésben rögzítették. Sajnos nem gondoltak erre a Révai Nyomda Egri Gyáregységénél valamint a Heves megyei Édes- és Sütőipari Vállalatnál. ' A kívánságok feltérképezése még nem tökéletes. Ez vonatkozik például az óvodai elhelyezésre, a lakásvásárlási hozzájárulás odaítélésére. Igaz, a tájékozódás a szakszervezeti bizalmiak feladata, ám ennek nem mindig tesznek eleget, s így a valóságtól eltérő kép alakulhat ki. Ezért kellene az eddiginél is körültekintőbben tevékenykedniük. MILYEN AZ EBÉD? Nem növekedett az üzemi étkezés iránti érdeklődés. Elsősorban ott veszik igénybe ezt a szolgáltatást, ahol megfelelőek a körülmények, s jó a koszt; Az Egri Közúti Építő Vállalatnál személyenként hat forint — azaz viszonylag magas összegű — az üzemi hozzájárulás, s a saját konyha nyersenyagnor- mája pedig csak 10 forint negyven fillér. Ezért jelentkeznek mind többen. Az Öntödei Vállalat megyeszékhelyi telepén viszont romlott az ebéd minősége, s így sokan visszaléptek, s inkább otthonról hoznak hideg ennivalót. A változó munkahelyeken dolgozók sincsenek már olyan mostoha helyzetben mint valaha. Több helyütt — így a Heves megyei Tanácsi Építőipari és az Egri Közúti Építő Vállalatnál — kiszállítják a meleg ételt. Ez a gyakorlat a Hevesi Állami Gazdaságnál is, ahol erre a célra két korszerű étkezőkocsit vásároltak. A vizsgált gazdálkodási szervek közül mindössze kettő tart fenn óvodát illetve bölcsődét. A tanácsi kezelésű intézmények igen zsúfoltak. Bevált gyakorlat az, hogy a fejlesztést anyagi hozzájárulással könnyítik meg. Lassan általánossá válik az, hogy a kommunista szombatok, a különböző társadalmi munkák bevételét szintén erre fordítják. Tennivaló azért akad, mert például 1977 első félévében megyénkben több mint ezer apróság felvételi kérelmét kellett elutasítani. Csökkent az üdültetésben részt vevők száma. Ennek — többek között — az is oka, hogy a SZOT-beutalók nagy része nem a főidényre szól, s emiatt — erre is sor került néhány szövetkezetnél — még jutalomként se fogadták el ezeket. A hatvani Építő Ksz-nél 1976-ban négy, tavaly két üdülőjegyet nem használtak fel. A Könnyűipari Gépgyártó Vállalat egri 10-es számú Gyáregységénél 1977-ben ötvenkilencből tizenhat nem talált gazdára. Az viszont kedvező, hogy mind több házaspár illetve sokgyermekes család veheti igénybe ezt a kedvezményt. KIRÁNDULÁS, TÁRSASUTAZÁS A kultúra sem sokadrangú téma, hiszen a felkeresett üzemek 1976-ban 1 338 009, 1977-ben pedig 3 461 000 forintot áldoztak erre a célra. Új tévésorozat A tervezés, a felosztás mikéntje arról vall, hogy mennyire veszik komolyan a közművelődési törvényt, s mit tesznek annak helyi megvalósításáért. Még jelenleg is sok pénzt emészt fel a számos kirándulás, társas- utazás, s az is előfordul, hogy a vendéglátás kiadásait is a művelődésre szánt ösz- szegből fedezik. Az Egri Dohánygyárban huszonnyolc, a Hevesi Állami Gazdaságban ötvenezer forintot költöttek el így, nem gondolva arra, hogy ez szabálytalan dolog. A sport, a testedzés mindenütt közkedvelt, s támogatására nem is sajnálják az anyagiakat. Az viszont továbbra is elszomorító, hogy a dolgozók széles rétegét nem vonják be ebbe a mozgalomba, pedig a szakszervezet, a KISZ megszervezhetné a sok érdeklődőt vonzó házi és területi bajnokságokat. Oktatásra, továbbképzésre 1976-ban 6 897 000 forintot adtak. Ez 19,3 százalékkal magasabb mint 1975-ben volt. Ez jó hír, az viszont korántsem az, hogy a nyolc osztályt el nem végzett fizikai dolgozók száma változatlanul jelentős. A népi ellenőrök elkészítették azokat a javaslatokat is, amelyek a gyorsabb ütemű fejlődést segítenék elő. Hangsúlyozzák az átgondolt tervezés fontosságát. Kiemelik: feltétlenül javítani kell a szociális ellátással kapcsolatos belső információs rendszer színvonalán. Ha nem maradna el az alapos igényfelmérés, a különböző bejelentések, kérések pontos számon tartása, akkor a jelenleginél sokkal átgondoltabban, megfontoltabban, célszerűbben költenék el azt a huszonötmilliót. Pécsi István 28ő népi eUnür Nett a fiatalok aránya Ülést tartott az egri járásivárosi NEB Az egri járási-városi Népi Ellenőrzési Bizottság tegnapi ülésén az elmúlt esztendőben végzett munkát értékelték. A bizottság sokrétű és felelősségteljes tevékenységében jelentős szerep jutott a lakos- sági_jellátás ellenőrzésének. Áz ülésen egyebek mellett megvitatták az élelmiszer, iparcikk és tüzelőanyag, a lakosság szempontjából fontos minőségi és mennyiségi szintjének helyzetét. Fontos feladata a NEB-nek például az is, hogy a városban, illetve a járásban megvizsgálja a külföldi kiküldetések jogosságát. Ez utóbbiról csak ez év júniusában készül el a jelentés, tudniillik a téma sokkal több figyelmet és munkát igényel annál, mint ahogyan azt a vizsgálatok megkezdésekor gondolták. A lakossági ellátás területén javulás tapasztalható, jóllehet, akadnak még problémák. Ezek közé tartozik, hogy az ÁFÉSZ-ek egyesítése után a csatlakozott területeken „óvatosságból” csökkentették a készletet néhány boltegységben, amely átmenetileg akadályozta az igények folyamatos kielégítését. A NEB vizsgálatainak eredményeként egyebek mellett a szilvásvárad! 222 számú, vegyesbolt készletét 800 ezer forintról 860 ezer forintra növelték. A Népi Ellenőrzési Bizottság idei feladatai tulajdonképpen nem térnek el a tavalyiaktól, vagyis továbbra is a lakosság, tehát valamennyiünk jobb, kényelmesebb életét hivatott ellenőrzéseivel, javaslataival biztosítani. Neurózis „A neurotikus ember tulajdonképpen adaptációs zavarben szenved, mind nehezebben tud egyensúlyba kerülni önmagával és a környező világgal. Híjával van a munkának, vagy a pihenésnek, sőt az örömmel együtt járó feszültségek elviselhetőképességének.” Csendes, zajtalan a folyosó, ebéd után pihennek a betegek. Az egyik kórteremben felismerek egy arcot Meglát, ic-; teget és hív befelé. — Mi a baj? — Kiborultam. — Hogy értsem? — Tudja! Az idegeim... — Persze, persze! — És máris Indulni akarok, de ő nem hagyja annyiban. — Kérem! Ne menjen el! Beszélgessünk egy kicsit... Felveszi a köpenyét, felhúzza a papucsot és kicsoszog a folyosóra. — Itt! Itt nyugodtan beszélgethetünk. Kérdést sem vár, saját maga kezdi a témát: — Tudja, először napi két, három kávéval indultam, az-; tán már nem is számoltam a duplákat. — Cigaretta? — Kossuth! Egy doboz nem mindig volt elég. Gondolja,' hogy a cigi volt a legártalmasabb? Azt mondják, most már a dobozra is rányomtatják, hogy az egészségre ártalmas... Jönnek-mennek a folyosón, de ő nem zavartatja magát egy csöppet sem. — Nézze! Magának nem tagadom le. Ittam is! Hat, nyolc kólát is naponta. Tupírozva! — Mennyi volt benne a tupír? — Kólánként fél rum. Bólogatok, hallgatom az önmareangolást, biztatgatom % beteget, bátorítom, mint ahogyan ilyen helyen azt bárki ten >. — Aztán a folytonos civakodások, az otthoni „häzibu^k”. És ezek után még maga csodálkozik, hogy a diliházba kerültem? — Egy csöppet sem csodálkozom. Sőt! Meg tudtam volna jósolni. Néhány másodperces néma visszaesés után csendben^ szánakozva megkérdezi: — Mondja! Minek élek én ezután? Szabad nekem élnem? Az orvosok mindentől eltiltottak, ami jó. Eltiltottak! Érti? Meggyógyulok előbb-utóbb hiszen még fiatal a szervezetem és kiheveri. De hogyan tovább? Se cigi, se kávé, se tupíro- zott kóla... Egy orvos halad el mellettünk, majd észreveszem, hogy az ablakmélyedésből figyelgeti a beteget. — Szerintem, később megint mindent lehet, — biztatom.' De csak mértékkel! Felcsillan a szeme. — Gondolja? — Tudom! Mert, ugyebár, mindenből megárt a sok! Szereti a szalonnát? — Fagyosan imádom! — Egyék meg belőle egyszerre fél kilót! Vagy tortából egymás után tizenhat szeletet... — Ahá! Szóval a „mérték”... — Mérték, mérték! — mondogatja magának és köszönés nélkül — mintha nem i? ő kérte volna, hogy beszélgessünk —, faképnél hagy a folyosón. Szalay István Kunszabó Ferenc: Megbízatás Kárpáti György, a népszerű „Születésünk titkai” sorozat rendezője 13 részes, egyenOÆÊkM 1818. január 27.. péntek ként 35 perces személyiséglélektani sorozatot készít dr. Ranschburg Jenő és dr. Popper Péter pszichológusok közreműködésével. Képünkön: dr. Ranschburg Jenő a kamera előtt. (MTI-fotó — Friedmann Endre felvétele — KS) — Mikor három évvel ezelőtt letettem a szakvizsgáimat és gépszerelő lettem, éppen négy helyre hívtak. Az állami gazdaságba, a vasúthoz, a húskombináthoz és a Fémmunkásba. Azt már nem is számítom, hogy persze ide is hívtak, ahol felszabadultunk, a gépgyárba. Hívtak másokat is, mindenfelé, és a tizenkilencből több mint a fele el is ment, hiába mondták nekik itt a vezetők, hogy hát ezért taníttattak, ösztöndíjaztak bennünket?----Nézz e, én itt maradtam, itt dolgozik az apám is, a bátyám is —, de ettől még elmentem volna, nem vagyok érzelgős gyerek. Mindenki oda megy, ahol a számítását jobban megtalálja — ezért van szocializmus. Nem? ... Csak hát én itt találtam meg a számításom. A súlyemelés, nézze. Nekem az megy, benne vagyok az országos keretben, és.. lökni kell, szorgalmasan, az a helyzet! Persze, mondták az állami gazdaságban, meg másutt is, hogy mindent megadnak, külön felszerelést, külön edzőt, és a versenyekre is elengednek, mindre, de hát... Az mégse valódi dolog, hogy valahol egyedül lökögetem a kilókat. Ha az ember bent akar maradni a mezőnyben, akkor kell az állandó kontroll, a rivalizálás a többivel, egy komoly szakosztályban. És szóval, maradtam, ezért és akkor egy jó év múlva szóltak, hogy vállaljam el a KISZ-titkárságot. Mondom: éppen én? Hiszen annyi po- litikás gyerek van a gyárban, ráadásul idősebbek, tapasztaltabbak, minden — miért éppen én?! De azt mondták, nekem kell elvállalni, mert éppen az én fiatalos, sportos lendületem, meg ilyesmi... és szóval, belementem. Bár ne tettem volna! Nem azért, nincs hátrányom belőle, csak mindig akadnak ilyen esetek, mint a mostani is ... Arról van szó, hogy vagy két éve szólt a párttitkár elvtárs, menjek már föl, van valami kis ügy. Felmegyek. Idead egy levelet. Névtelen. A televízióhoz küldték, de nem tudom, hogy volt pofája az illetőnek olyan csúnya, meg rossz írással olyan magas helyre folyamodni. És azzal a marhasággal! Hogy az ő fia itt szabadult, itt dolgozik, és most másodéve szakmunkás, és havi ezerhárom, ezerötöt keres. Nagy nehezen elolvasom, visszaadom: Kösz, Sanyi bácsi, de biztosan nem az én apám írta, mert az ilyet nem szokott, pláne névtelenül, mint Anonymus, ráadásul nekem megvan a havi kettő-öt, kettő-nyolc. Azt mondja az öreg, nem is arról van szó, hanem hogy kinek az apja írhatta?... Hát, mondom, azt már igazán nem tudom, titkár elvtárs, nem vagyok grafológus!... Azt mondja, nem is úgy értette, hanem, hogy ki keres olyan keveset a fiatalok közül? ... Mondom: Rossz napja van ma, Sanyi bácsi, mert folyton félrecímezi a kérdéseit. A keresetekkel a bérelszámolás foglalkozik!... Ideges voltam egy kicsit, mert határidős melón voltunk éppen, export, és ha nem leszünk készen, a lebarnítok között ő is ott lesz. — Szóval, ingerült voltam, de ő nem vesztette el a nyugalmát, és azt mondta, végig nem értjük egymást, mert tu’ajdonképpen azt akarja mondani, hogy nekem, mint KISZ-titkárnak érdemes lenne ezzel foglalkozni. Vagyis hogy a kezdő szakmunkások közül ki mennyit keres, és miért éppen annyit? Mondom, kezdem már érteni, de az a véleményem, hogy ez a műhelyfőnökök dolga. Meg a melósé. Hajtson rendesen, és ha úgy látja, hogy nem kapja meg a pénzét, akkor brusz- toljon érte!... De hát csak rányomta az öreg, hogy érdekvédelem, meg ifjúsági törvény és a többi, ö sokkal jobban érti ezt, mint én. Tudja, az úgy van, hogy a pénzről nem szokás nálunk beszélni. Az idősebb szakik jobban szóba hozzák, de csak egymás között, meg a művezetőnek, de ha ilyenkor egy fiatal is arra téved, akkor hamar elfordítják a beszédet. Mintha szégyellnék, hogy ők akkor anyagiasaknak fognak látszani. Mi viszont nem szégyelljük, hanem, nézze, az a helyzet, hogy a mi családunkban például hárman keresnek. Apám, anyám, bátyám. És most már én is. És az egyetlen húgomat, aki most érettségizik, azt kell segíteni, pláne ha egyetemre megy. Különben mindenkinek megvan a pénze, de ez egyáltalán nem jelenti, hogy külön, hanem nagyon is együtt: apámnak az az elve, hogy mindenki keresete szerint dob be a közös kasszába. A havi tiszta hetven százalékát. Már mi ketten, a fiúk. Mert ők, az öregek, a teljes összeget bedobják, nem marad zsebpénzük. ők ilyenek ... Ami pénz összejön, azt a mutter beosztja kajára, ruhára, erre, arra. Meg tesz is félre. Legelső most a bátyámnak az autója, aztán majd az enyém, és ha Marink valamikor férjhez megy, ki kell házasítani, ahogy illik. Mert lány. Meg diplomája is lesz, ha igaz... Lehetséges, hogy magának igaza van, és sok az a havi hét-kilencszáz forint zsebpénznek. Hátha még a kalóriapénzt is hozzászámoljuk, meg az apró-cseprő maszekolásokat — úgy, hogy havonta kijövök olyan ezernégyszáz forintra. Igen, éppen amennyit a névtelen levélben panaszoltak!.., Lehet, hogy sok ez a zsebpénz, mert éppen a vizsgálat során említette valaki, hogy Indiában, meg a fejlődő országokban egy egész melóscsaládnak nem jut ennyi de hát!... Én ebből fedezem a teljes havi sörömet, az üzemi ebédet, az uzsonnát; aztán a moziban is fizetni kell, a presszóban is, mert általában kevés az a lány, aki az egyenjogúságot olyan komolyan veszi, hogy ő állja a céh felét, legalább néha!... Ügy, hogy ez ilyen ábra, és ha Indiában élnék, akkor biztosan más lenne a helyzet. Meg Tanganyikában is. De Magyarországon élünk. Na, szóval, mondom, megállapodtunk a párttitkárral, de aztán rájöttem, csak azért mentem bele olyan gyorsan, hogy szabadulhassak. Mert ahogy kezdtem rajta gondolkodni, egyre nehezebbnek látszott. Hogyan kezdjek hozzá? Hivataloskodjak a haverokkal? Meg a többiekkel, akiket csak távolabbról ismerek? Majd a pofámba vágják, hogy: már te is okos lettél?!.... Főtt a fejem, és Zoli bácsi, a tréner észrevette. Kérdi, mi baj? Elmondom neki. Persze, azt mondja. Sanyi bácsi irtó okos!! Egy su- vernyákra bízza a rázós balhét! A vége az lesz, hogy az idegeskedés miatt kiesek a formámból! Legjobb lenne visszaadni az egészet, rakja másnak a nyakába!... Mondom, az nem megy, Zoli bácsi, mert ha egyszer elvállaltam, akkor az el van vállalva! Hanem az tényleg 'ó lenne, ha a gépműhelyek főnökei segítenének. Nekik vannak kimutatásaik, van íwj kintélyük, meg minden. t
