Népújság, 1978. január (29. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-22 / 19. szám

yilÄG PROLETÁRJAI, EGYESÜLTETEK! AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANACS NAPILAPJA XXIX. évfolyam, 19. szám ARA: 1,— FORINT 1978. január 22., vasárnap Munkásőr-egységgyűlésekről jelentjük Ötödször Füzesabonyban a vándorserlesf (Tudósítónktól): Füzesabonyban, a járási- nagyközségi művelődési ház színháztermében rendezték meg szombaton délelőtt a Hámán Katóról elnevezett füzesabonyi járási munkás- őrszázad ünnepélyes egység­gyűlését. A megjelenteket — köztük Vaskó Mihályt, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának tagját, a me­gyei pártbizottság első titká- # rát, Veres István, a füzes- abonyi járási pártbizottság első titkárát, Józsa Györgyöt, a munkásőrség megyei pa­rancsnokát, Pató Józsefet, a Munkásőrség Országos Pa­rancsnoksága osztályvezető­jét, Vadkerti Miklósné or­szággyűlési képviselőt és dr. Bocsi Józsefet, a járási hiva­tal elnökét — Joó István, a járási pártbizottság osztály- vezetője köszöntötte. Ezt követően Cseh József egységparancsnok értékelte az állomány 1977. évi mun­káját. Elmondotta, hogy erő­södött a politikai nevelő te­Csala Mihály, a 15 évért négy, a tíz szolgálati évért pedig nyolc munkásőr kapta meg. A leszerelő és a tarta­lékállományba vonulók pedig Munkásőr Emlékérmet kap­tak. A Század legjobb sza~ kasza címet a besenyőtelkiek, a legjobb raja címet pedig a füzesabonyi szakasz első raja kapta. A megye kommunistái ne­vében Vaskó Mihály köszön­tötte a Hámán Kató századot abból az alkalomból, hogy 1964 óta — múlt évi eredmé­nyek alapján — ezúttal ötö­dik alkalommal nyerte el a megye legjobb egysége címet. — Tudom, nem kis munka van e siker mögött, a jók kö­zött is a legjobbnak bizonyul­ni, szép fegyverténynek szá­mít. Ezért örömmel adom át a serleget. A tartalékállományba vo­nulók nevében Juhász József 21 évi szolgálat után búcsú­zott el az egységtől. Ezúttal az új munkásőrök eskütéte­lére is sor került. A fiata­Vaskó Mihály átnyújtja a megye legjobb egységének kijáró serleget. vékenység, fokozódott a mun­kásőri szolgálat harci felké­szültsége, felelősségteljesebb lett a munka. A parancsnok bejelentette, hogy a század minden feladatát maradékta­lanul teljesítette. A munkás­őrök az eredményeik növelé­sére, az alegységek közötti el­sőbbség kivívására, a legjobb és a kiváló cím elnyerésére törekedtek. A parancsnoki beszámoló a spron levő fel­adatok ismertetésével ért véget. Az egységgyűlésen felszó­lalt Veres István, a járási pártbizottság első titkára, aki a járás dolgozói nevében megköszönte a munkásőrök helytállását, majd felmentet­te a szolgálat alól a leszerelő és a tartalékállományba vo­nulókat. A legjobbak és a szocialis­ta versenyben kitűntek elis­merésére is sor került. A Ki­váló parancsnok kitüntetés­ben Hodák Kálmán és Rakó- vács Ferenc. Kiváló mun­kásőr kitüntetést pedig Kovács II. János, Besenyei János, Veres István, Nagy Imre és Cseplye Béla kapott. Tizenöten dicsérő ok’evelet kaptak. A Szolgálati Érdem­érem 20 évre járó fokozatát (Fotó: Szántó György) lóknak Forgács Antal adta át a fegyvert, amelyet Tóth Jó­zsef vett át. Szigetváry József A gyöngyösi munkásőrök évzáró gyűlése A Kovács László nevét vi­selő gyöngyösi munkásőr- egység tegnap délelőtt Aba- sáron, a Fegyveres Erők Klubjában tartotta meg szo­kásos évzáró gyűlését, ame­lyen részt vett Virág Károly, a megyei pártbizottság titká­ra, Molnár József, a Közpon­ti Bizottság politikai munka­társa, valamint Bánkúti Ká­roly, a munkásőrség megyei parancsnokhelyettese. A dísz­elnökségben helyet fog’altak a város és a járás politikai, tanácsi vezetői,, a vállalatok, szövetkezetek igazgatói, el­nökei. Az egységgyűlésen megje­lenteket Kónya Lajos, az MSZMP Gyöngyös városi bi­zottságának első titkára kö­szöntötte. Az eltelt kiképzési évről Kovács Imre parancs­nok számolt be. Hangsúlyoz­Cseh József az egység elmúlt évi munkáját értékeli. ta, hogy 1977-ben a gyön­gyösi munkásőrök tevékeny­ségét is a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom hatvana­dik évfordulójára való méltó felkészülés jellemezte. Az egységnél a szocialista ver­seny tartalmát és lendületét is az évforduló határozta meg. — Nehéz munkával eltöl­tött, de eredményes esztendő áll mögöttünk — mondotta Kovácsi Imre. — Az elmúlt kiképzési évben a követelmé­nyek mércéje növekedett, ez­zel együtt azonban a felada­tok végrehajtása is eredmé­nyesebb lett. Az idei feladatok között említette a készülődést a munkásőrség fennállásának negyedszázados jubileumára. Gondoskodni kell az után­pótlás neveléséről, a kikép­zési terv eredményes végre­hajtásáról és a politikai to­vábbképzés kiterjesztéséről. Befejezésül köszönetét mon­dott a munkásőrfeleségeknek, hozzátartozóknak, a politikai, társadalmi és gazdasági szer­veknek, a tőlük kapott se­gítségért és támogatásért. Nagy büszkeséggel vette át a Fekete Pál parancsnoksága alatt működő híradós alegy­ség a megye legjobbjának ki­járó címet és oklevelet, amit most már negyedszer érde­meltek ki. Varga József irá­nyítja a megye legjobb ellá­tó szakalegységét. Az egység legjobb századának parancs­noka Chilkó János. A „Kiváló parancsnok” jel­vényt tizenhatan, a „Kiváló munkásőr” jelvényt pedig 23- an vettek át. Tízéves szolgálatuk után 39-en, a tizenötéves szolgála­tuk után 13-an, a húszéves szolgálatuk után pedig 12-en kaptak érdemérmet. A pártszervek nevében Pe- thes István, a gyöngyösi já­rási pártbizottság első titká­ra mondott köszönetét a munkásőröknek és kívánt a további feladatok végrehaj­tásához jó egészséget. sok sikert. Kiskörei munkásőrök az élvonalban (Tudósítónktól): Az évről évre ismétlődő egységgyűlések mindig ün­nepélyessé teszik a hevesi Dózsa György munkásőr- zászlóalj életét. Az idei egy­séggyűlésre szombat délután került sor a járási székhely művelődési központjában. Az elmúlt év munkáját értékelő egységgyűlés elnökségében helyet foglalt dr. Sipos István, a megyei pártbizottság titká­ra, Petrilák Lajos, a Mun­kásőrség Országos Parancs­nokságának képviselője, va­lamint Tőzsér József, a Mun­kásőrség megyei parancsnok­helyettese. Ott voltak a nagy­községi, a járási párt-, álla­mi, gazdasági és tömegszér- vezetek vezetői is. A megje­lenteket Juhász Lajos, a já­rási pártbizottság osztályve­zetője köszöntötte, majd Ta­tai József egységparancsnok összegezte az elmúlt évben végzett munka tapasztalatait. Egyebek között elmondotta, hogy a munkásőrök helytáll­tak a kiképzésben, a sajá­tos feladataik végrehajtásá­ban, a tanulásban és a min­dennapi termelőmunkában egyaránt. Megbízatásukat be­csülettel teljesítették, aktív részesei voltak a munka- és lakóhelyi közösségi életnek. Valamennyi munkásőr részt vett a 60. évforduló tisztele­tére rendezett versenymoz­galomban, amelyben végül is a kisköreiek érték el a leg­jobb eredményt. Az egység- parancsnok a továbbiakban szólt a munkaverseny-mozga- lomról, amelyből a második század került ki győztesen. Az egység legjobb szakasza címet viszont a boconádiak nyerték el. Az értékelést követően ke­rült sor a kitüntetések átadá­sára. „Kiváló parancsnok” ki­tüntetést kapott Gyetvai Fe­renc, Garamvölgyi Lajos, Bar­na András Koós István. ^Ki­váló munkásőr" lett: Gyet­vai József, Túrái József Gyetvai László, Varga Mi­hály, Garamvölgyi István, Kiss Imre, Budai Ernő, Kiss József, Kurcz József, Simon István, Viktor István és Stan­der György. A szolgálati ér­demérem különböző fokoza­tait 66-an kapták meg. Az egységgyűlés további észében 21 munkásőr tett fogadalmat, majd Szabó La­jos üdvözölte az egység sorai­ba lépő fiatalokat s mon­dott köszönő szavakat a tar­talékállományba vonuló mun­kásőröknek. Cseh Béla Folytatja munkáját az európai if júsági leszerelési konferencia A Parlament Kongresszusi-termében folytatja munkáját az európai ifjúsági leszerelési konferencia. Képünkön: B. Ster- janov, a Bolgár Komszomol KB első titkára és B. Ny. Pasz- tuhov, a Lenini Komszomol első titkára látható. (Nép újság telefotó—MTI—KS) Szombaton reggel az Or­szágház Kongresszusi-termé­ben plenáris ülési vitával folytatta munkáját az euró­pai ifjúsági leszerelési konfe­rencia. Pénteken kontinen­sünk további országaiból ér­keztek küldöttek, így a ta­nácskozás második napján már több mint 300-an ültek a padsorokban. A felszólalók a véleménycsere folytatása­ként a béke, a biztonság és a nemzetközi enyhülés külön­böző kérdéseit vitatták meg. Felszólalt a. nemzetközi ifjú­sági, egyházi szervezetek több képviselője is. A reggeli vitát követően Máróthy László, az MSZMP PB tagja, a KISZ Központi Bizottságának első titkára lé­pett a szónoki emelvényre. A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség és hazánk egész ifjúsága nevében köszöntötte a leszerelési konferencia résztvevőit, majd így folytat­ta: — A magyar ifjúság, amelynek nevében beszélek% jóformán beleszületett a szo­cializmus mai gyakorlatába. Jól érzi magát, bizalommal tekint a jövőbe és reális ter­veket sző. Van ereje ahhoz, hogy elődeink munkájára alapozva és példájából okul­va megteremtse a boldogulá­sához szükséges gazdaságot. Ehhez viszont béke és nem­zetközi biztonság szükséges. Maróthy László utalt az enyhülési folyamat kiemel­kedő állomásaira, s a helsin­ki záródokumentum kapcsán hangsúlyozta: — Hazánk népe és ifjúsá­ga üdvözölte a saját törek­véseit tükröző dokumentum aláírását és támogatja azo­kat a lépéseket, amelyeket a Magyar Népköztársaság kor­mánya tett és tesz a megva­lósítás érdekében. Mt azt a felfogást valljuk, hogy a hel­sinki záróokmányt nem újra­értelmezni, vagy újrafogal­mazni kell, hanem kitartó erőfeszítésekkel, türelmes munkával egységes egészként végrehajtani. A KISZ KB első titkára hangsúlyozta az ifjúság je­lentős szerepét a békéért és az enyhülésért vívott harc­ban. A kontinens ifjúságának hozzá kell járulnia ahhoz, hogy mindenki, az illetékes kormányok is megértsék: a fegyverkezési versenyt néni lehet új, és mind újabb, ha­tásosnál hatásosabb fegyve­rekkel megállítani. A lesze­relés nemcsak a fegyverek kérdése. Sokkal többről van szó. Az életről, minden ember jogáról, egy igazságosabb, biztonságosabb jólétet ígérő holnaphoz. Arról, hogy min­den nép szabadon döntse el, milyen utat választ saját boldogulásához. Arról, hogy az emberiség a rendelkezé­sére álló hatalmas tudomá­nyos és termelési kapacitást, ne önmaga elpusztítására használja fel. Arról van szó, hogy ne neveljük félelemre, bizalmatlanságra és ellensé­ges érzületre a fiatalságot. Terjesszük a népek kultúrá­ját, tanuljuk egymás nyelvét, utazzunk, ismerkedjünk, ke­reskedjünk — egyenrangú félként. A leszerelés kérdése ilyen ügy! Ezért szavazunk tiszta lelkiismerettel a kon­ferencia közösen kidolgozott záródokumentumára és biz­tosíthatom önöket, hogy a magyar ifjúság, a Magyar Kommunista Ifjúsági Szö­vetség kész aktívan közre­működni annak megvalósí­tásában — mondotta befeje­zésül Maróthy László. flli Nasszer Mohamed látogatása Székesfehérváron Ali Nasszer Mohamed, a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság miniszterelnöke és kísérete — Romány Pál mezőgazdasági és élelmezés- ügyi miniszter és Házi Ven­cel külügyminiszter-helyet­tes társaságában — szomba­ton Székesfehérvárra látoga­tott. A Fejér megyei pártbi­zottság székházában a megye ^ iparának helyzetéről, fejlő­déséről, mezőgazdasági ered­ményeiről, a lakosság életkö­rülményeiről tájékoztatta a vendégeket, akik ezt követő­en az Ikarus székesfehérvári gyárába látogattak. A székesfehérvári látoga­tás következő állomása a Vörösmarty Termelőszövet­kezet volt. Huszár István Vietnamba utazott Le Thanh, a Vietnami Szo­cialista Köztársaság minisz­terelnök-helyettese, az Állami Tervbizottság elnöke meghí­vására szombaton küldöttség utazott Hanoiba- Huszár Ist­ván miniszterelnök-helvettes, az Országos Tervhivatal el­nöke vezetésével, a gazdasági együttműködés időszerű és távlati kérdéseinek megtár­gyalására.

Next

/
Thumbnails
Contents