Népújság, 1978. január (29. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-17 / 14. szám

JlreL. eseményeLhlreLmmênyek.Jirek.. 1978. kedd január 17., A Nap kél 7.27 — nyugszik 16.22 órakor A Hold kél 11.42 — nyugszik 1.10 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon ANTAL nevű kedves olvasóinkat! Az Antonius a rómaiak egyik híres nemzetsége volt. Jelentése annyi, mint „dicséretes”., — o — Százötven évvel ezelőtt született Reményi Ede hegedű- művész. Zenei tanulmányait a bécsi konzervatóriumban végezte. Hazatérve tevékeny szerepet játszott a szabad­ságharcban; feljegyezték, hogy Görgey kedvenc hege­dűse volt. 1849-ben külföldi emigrációba kényszerült, s útja Konstantinápolyon, Párizson, Londonon át végül is az Egyesült Államokba vezetett. Mint képzett, kultu­rált hegedűművész tért vissza Európába, ahol rendkí­vül rövid idő alatt páratlan karriert futott be. Tizenöt esztendőn át volt a magyar zenei élet egyik központi, sokat ünnepelt egyénisége, szinte az ország minden na­gyobb városában adott hangversenyt és sok jelentős alapítványt is tett. 1870-ben rövid ideig a Nemzeti Szín­ház hangversenymestereként tevékenykedett. Részt vett a Zeneakadémia megalaoitásában (1875), majd újra külföldre távozott, 1878 őszén végleg az USA-ban tele­pedett le; ezentúl már csak koncertutakra tért vissza Európába. Időjárás: Változóan, nyugaton erősen telhős idő, néhány helyen kisebb havazással. Többfelé megélénkülő déli, délkeleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 3, plusz 3 fok között. Sok C-viíamin, réteges öltözködés Megyénkben még nincs influenzás megbetegedés Hogyan védekezzünk az Hí ellen? Tefehumor... A KÖJÁL-tól tegnap ko­ra délután kapott értesülés szerint Heves megyét ez ideig elkerülték az influen­zás megbetegedések. Igaz influenzaszerű megbetegedé­seket már tapasztaltak, „iga­zi” Aj vírus okozta megbe­tegedéssel azonban ez ideig szerencsére nem találkoztak az orvosok. Ennek ellenére a figyelőszolgálat nálunk is működésbe lépett és ez — influenza előfordulása ese­tén — azonnal jelenti a megbetegedések számát a központi egészségügyi szer­veknek. A kedvező információk el­lenére érdemes betartani a Heves megyei Egészségneve­lési Csoport óvintézkedéseit azzal kapcsolatban, hogyan védekezzünk cseppfertőzés ellen. Mint ismeretes, sok fertőző betegség — különö­sen a hurutos állapottal já­ró betegségek — kórokozói az ember orrában, szájában, torkában nagy számban vannak jelen, és ezek köhö­gés, tüsszentés és beszéd al­Munkásgyűlés a borgazdaságnál Öt megyére kiterjedő mű­ködési körzetéből 55 munka­hely, 150 munkása, találko­zott tegnap délelőtt az Eger— Mátra vidéki Borgazdasági Kombinát egri palackozóüze­mének kultúrtermében. A munkásgyűlésen —-, amely a dolgozók belső tájékoztatásá­nak javítását, a tervezésbe való bevonását, az üzemi de­mokrácia szélesítését szol­gálta — Váradi János műsza­ki igazgató számolt be az 1977... évi . eredményekről. El­mondotta, hogy a vállalat to­vább bővítette termelési kap­csolatait, jól halad az egri bikavérprogram megvalósítá­sa. Tavaly rekordmennyiségű szőlőt vásároltak fel és 400 ezer mázsás előirányzatukat 66 ezer mázsával túlteljesítet­ték. Az export 38 százalékkal emelkedett, több mint hat­millió palack utazott Eger­ből külföldre. Jelentős ösz- szegeket fordítottak szociális és munkavédelmi fejleszté­sekre. Üzembe helyezték a vörösbor-feldolgozót, korsze­rűsítették a verpeléti pincé­szet fogadó részét és új üdi­tőital-palackozó gépsorok álltak üzembe Egerben és Hatvanban. Tovább fejlődött a dolgozók jövedelmi szín­vonala és az 56 szocialista brigád komoly munkasikere­ket mondhat magáénak. A munkásgyűlést követően a szocialista brigádvezetők és kiváló újítók megtárgyalták az idei feladatokkal kapcso­latos tennivalókat kaiméval tömegesen kerül­nek a környezetbe. Ennek megfelelően a cseppfertőzés ott a leggyakoribb, ahol so­kan fordulnak meg, így pél­dául éttermekben, színhá­zakban, mozikban, közleke­dési eszközökön és áruhá­zakban. Télen és tavasszal szerve­zetünk vitamintartalékai fo­gyóban vannak, ilyenkor ellenállóképességünk csök­ken, és így sokkal hajlamo­sabbak vagyunk a fertőzés­re. Ennek megelőzése érde­kében ajánlott, hogy fo­gyasszunk minél több C-vi- tamin tartalmú táplálékot (citrom, narancs, csipkebo­gyótea, savanyú káposzta stb.). Emellett tartózkodjunk sokat szabad levegőn. Mindeme megelőző intéz­kedések mellett — saját ér­dekünkben — lehetőleg ne látogassunk náthás, influen­zás betegeket. Zárt helyisé­geket gyakran szellőztes­sünk, naponta többször mos­sunk keret, köhögésnél, tüsz- szentésnél használjunk higié­nikus papírzsebkendőt és azt egyszeri használat után dob­juk el. Megfázás ellen véde­kezzünk réteges öltözködés­sel, ily módon alaposan le- esökkentjük a megbetege­désre való lehetőséget. Munkásür-egvséggyüiés Hatvanban Balesetmentes vasárnap Csendes hét vége a megye közútjain EGRI VÖRÖS CSILLAG (Telefon: 33-33) Du. fél 4 órakor: Dugó, a csodacsatár Színes, szinkronizált svéd film vígjáték Du. fél 6 és este 8 órakor : A szerelem rabja Színes, szinkronizált szovjet film EGRI BRÔDY (Telefon : 14-07) Du. fél 4. fél 6 és fél 8 órakora Ok ketten Színes magyar film GYÖNGYÖSI PUSKIN Du. fél 4 órakor: A mesék birodalmában Este 3/4. 6 és 8 órakor: A megrögzött GYÖNGYÖSI SZABADSÁG A különös ügynök HATVANI VÖRÖS CSILLAG Bombasiker HATVANI KOSSUTH Ballagó idő TÜZESABONY így kezdődik a szerelem 4> ORVOSI A csapadékmentes, napsü­téses hét vége sok autóst csalt ki a hegyek közé.. Már szombaton délelőtt hosszú gépkoesisorok vonultak a Mátra és a Bükk magasabb pontjai felé. A hegyi utak a déli órákra szinte teljesen felszáradtak, csupán az úgy­nevezett árnyékos helyeken borította víz, néhol vékony jégréteg az úttestet. Talán a szokatlanul száraz időnek kö­szönhető, hogy az elmúlt hét vége baleseti krónikája nem „fekete”. Szombaton három baleset ' történt Heves megyében. Sze­rencsére egyik sem követelt emberéletet. Azt azonban szomorúan állapíthatjuk meg, hogy mindhárom baleset fi­gyelmetlenségből következett be. Az első baleset helyszíné­re a déli órákban hívták ki a rendőrséget Apc belterü- : létén Kiss István helyi lakos, személygépkocsijával áttért a j menetirány szerinti bal ol- ' dalra és egy fának ütközött. A figyelmetlen autós nyolc '• napon túl gyógyuló sérülése- j két szenvedett. raderecskei lakos, gépkocsi­jával a nedves úttesten meg­csúszott és a jobb oldali árok­ban levő villanyoszlopnak üt­között. A baleset következté­ben Gáspár Katalin parádi lakos húsz napon túl gyógyu­ló, súlyos, de nem életveszé­lyes sérüléseket szenvedett. Az anyagi kár is jelentős, körülbelül 40 ezer forint. Vasárnap, noha a megye közútjain a szombatinál na­gyobb volt a forgalom, egyet­len baleset sem történt. Hétfőn délután — Hatvan­ban, a cukor- és konzerv­gyár kultúrházában — műn- kásőr-egységgyűlést tartottak. Ezen — többek között — megjelent Fekete Győr End­re. Heves megye Tanácsának elnöke, Tőzsér József me­gyei munkásőr-parancsnokhe- lyettes, Szokodi Ferenc, a hatvani városi pártbizottság első titkára is. Burzuk György egységpa­rancsnok értékelte az 1977-es kiképzési évet. Szólott arról, hogy a megszabott tennivaló­kat tisztességgel teljesítették. Emelkedett az állomány er­kölcsi, politikai képzettsége, összekovácsolódottabb lett a gárda. A szocialista verseny­mozgalommal kapcsolatban hangsúlyozta: a Nagy Októ­beri Szocialista Forradalom 60. évfordulója és a munkás­őrség megalakulásának 20 éves jubileuma fokozott helytállásra sarkallta vala- mennyiüket. Részt vettek a helyi KISZ-tábor építésében, Egerben: felnőttbetegek részere Bajcsy-Zsilinszky utca 6. szám aiStt. (Telefon: 11-10) Gyermekbetegek részére Kos­suth Lajos u. 6. szám alatt. (Te­lefon: 14-54) Mindkét ügyelet este 19 órától reggel 7-ig tart. Gyöngyösön: 19 órától szerda reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. szám álattl rendelőben. Hatvanban: 19 órától szerda reggel 7 óráig a Kossuth tér 18. szám alatti rendelőben. A következő baleset az es- '• ti órákban történt Gyöngyö- ! sön. Berkó János gyöngyösi lakos, körültekintés nélkül lépett a zebrára, és az ott szabályosan közlekedő Pintér ; Béla szolnoki lakos, a szt mélygépkocsijával elütötte A gyalogos nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést ; szenvedett. Az éjszakai órákban Recsk ! belterületén Lajtos Géza mát- ' A mai fiataloknak bizonyá­ra furcsa elképzelni, hogy jó huszonöt esztendővel ezelőtt az átlag magyar honpolgár három üdítő ital között vá­logathatott. Vagy vizet, vagy szódavizet, vagy málnaször­pöt ihatott. Igaz, hogy az a málna valódi szörp volt — ha volt — és nem málna ízű, nos, de végső soron az előbb említett három közül még­iscsak egy volt a mai érte­lemben vett üdítő. Most pedig? Ha nem is tob­zódhatunk. dúskálhatunk, de sok közül válogathatunk.1 Ki­ki ízlése szerint fogyaszthat Pepsit. Coca-colát. a külön­böző Márka- és Sztár-félé­ket. Traubisodát és még ki tudná hirtelen felsorolni mind őket. S mint ahogv az élet fejlődik, fejlődik az üdí­tőital-gyártás is. Mennyiségi­leg és vá’asztékban egyaránt. Mert például éppen a írd nap olvastam, hogv az eddigi üdítőfélék mellett, rövidesen meeiel°nnek maid a zöldség­félékből készült italok 's. S akinek nem tetszik a Pepsi, nyugodtan szólhat majd a Üdítítol üdülünk pincérnek, hogy: főúr, ide egy zellerlét. Vagy karalábéiét. Nincs messze az idő, ami­kor a vigadni akaró magyar ilyesféle zöldségleveket ihat. Egy szóval, vannak üdítők és isszuk is őket. Egyre töb­bet. És nemcsak a gyerekek, a felnőttek is. Hiszen ki bír­na ellenállni a jéghideg, gyöngyöző italoknak, különö­sen, ha a reklámok is arra biztatják az embert. hogy igyék, mert különb emberré válik ez által. Modern világ, az italunk Pepsi — hirdetik a plakátok, s ki ne szeretne ilyen olcsó áron modern em­berré válni? Nos, szóval isszuk az üdí­tőket. Egyrészt az előbb vá­zolt lélektani hatások miatt, másrészt, mert szomjasak va­gyunk. Nem tudom számsze­rűen kimutatni, hogy ma a világranglista hányadik he­lyét foglalhatjuk el az üdítő­fogyasztás terén, de biztos, hogy jó helyen állhatunk. S ; egy tekintetben pedig — leg- ; alábbis szerintem — messze megelőzhetjük a ranglistát. Ugyanis mi, magyarok — s ez szintén az én véleményem — körülbelül háromszor any- nyi üdítőt iszunk, mint gyár- tunk. Hogy ez nem lehet igaz? j Megpróbálom bebizonyítani, j Nos, különösen év végén, év j elején, amikor a legtöbb vál­lalat valamilyen okból ünne­pel. hihetetlenül megugrik az I üdítő italok fogyasztása. Mert \ ugye. mindenki tudja, hogy ■ az alkoholszámlát nem lehet : elszámolni, de az üdítő ita- lókét igen. És ilyenkor for­dul elő az a csoda, hogy öt­ven ember háromszáz üveg ; üdítőt fogyaszt. Legalábbis ’ papíron. Hát hiába. így van ez. S míg a régi betyárnóta sze­rint a száz szál gyertya mel­lé száz icce bor járt. addig ma — egy szál villanykörte mellé négy-öt száz Pepsi-co- j la. (kaposi) + ÜJ VAS-MÜSZAKI áru­házát kap Eger. A tervidő­szak legnagyobb egri keres­kedelmi létesítménye a Lenin út és a Farkasvölgy út talál­kozásánál épül fel. A kétezer négyzetméter alapterü'etű vas-műszaki áruházat a ter­vek szerint 1980-ban adják át rendeltetésének. O TŰZ — ÉPÍTÉSI HIBÁ­BÓL. Szombaton és vasé nap két, egymáshoz hasonló tíz­eseihez riasztották a tűzoltó­kat. Kökény Tibor mezőtár- kányi házának teteje szom­baton gyulladt ki, Czellér Já­nos (Eger. Bartakovits út 29. sz.) családi házának teteje pedig vasárnap. A tüzet gyor­san eloltották, így az anyáéi kár mindkét esetben alig 500 forint. Vasárnap Andornak- tálya körzetében, az Eger- völgye Termelőszövetkezet műveletlen földterületén avarégés veszélyeztette a kö­zeli olajkutakat. A gyors be­avatkozásnak köszönhetően a veszélyt időben elhárították. Nagy sikerű kabaréműsort rendeztek vasárnap a hatva­ni művelődési házban. A vi­dám est főszereplője Hofi Géza érdemes művész volt. De sok tapsot kapott a többi fellépő is: Mikes György és Somogyi Pál, a Ludas Matyi munkatársai, Gábor Kriszti­na és Gaál Gabriella dal­énekesek. A műsort Szálkái Zoltán vezette. Képünkön Hofi Géza, érdemes művész. O TÉLI TANFOLYAMOK. A szakszervezeti bizalmiak háromnapos tanfolyamává1 a felsőtárkányi KISZ-táborhan hétfőn megkezdődött a He­ves megyei Tanácsi Építő­ipari Vállalat téli oktatásso­rozata. A március 10-ig tartó tanfolyamokon a bizalmiak után a szocialista brigádok, vezetői, a művezetők s más munkahelyi vezetők bővítik ismereteiket. I* OLVASÓTÁBOR. Az Idén ismét megrendezik a Haza­fias Népfront hagyományos olvasótáborait. Ezúttal a szö­vetkezeti fiatalok találkoznak a felsőtárkányi, illetve a pa­rádi táborokban. és sikeres szellemi és gya­korlati vetélkedőt szerveztek. Ezt igazolja az is, hogy az első raj a megyei döntőn az előkelő második helyezést szerezte meg. Burzuk György egységpa­rancsnok szaváj után kitün­tetések átadására került sor. Hatan „Kiváló munkásőr”, ketten „Kiváló parancsnok”-! jelvényt kaptak. A század legjobb raja versenyben az ötödik szakasz második raja, a szakaszok közti versengés­ben a második szakasz lett az első Ezért vándorzászlót és oklevelet vettek át az egy­ségparancsnoktól. Ketten 15, ketten 10 és 17-en ötéves szol­gálati érdeméremben része­sültek. Elbúcsúztatták a le­szerelt, illetve tartalékos ál­lományba vonulókat is, majd kilenc fiatal munkásőr tette le az esküt. Az egységgyűlés záró akkord­jaként Szokodi Ferenc mél­tatta az 1977. évi, sikeres munkát. O VlZMŰBÓVtTÉS. Meg­gyorsították a Lőrinci térségé­ben sorra kerülő regionális vízműbővítés tervezését a KE- VITERV egri irodájában Az a cél, hogy a több mint 10- ki­lométeres gerincvezeték ki­vitelezését még az idén f/neg- kezdhessék. * VASÁRNAP BEFEJEZŐ­DÖTT a répafeldolgozás a Sárvári Cukorgyárban. A 122 napos kampány alatt 30 '00 vagon répából 3600 vagon kristálycukrot állítottak elő. Az üzem nemcsak nyus-rí- magyarországi körzet'" ' űs répatermését dolgozta 'el, hanem segített az alföldi cu­korgyáraknak is. O NÊGYNYELVO képes­könyv Bács-Kiskun megyé­ről. A megye általános fej­lődése az 1970-es évtizedben felgyorsult. Ezt a folyamatot tükrözi a napokban megje­lent fotóalbum, amely több mint 230 színes képen mu­tatja be az utóbbi években végbement nagyarányú vál­tozásokat. O A SZOVJET és a magvaé írószövetségek közötti 1978J évi egyezmény megtárgyalá­sára és aláírására magvar delegáció utazott Moszkvába Garai Gábor főtitkár vezeté­sével. A delegáció tagjai: Ladányi Mihály József Attilá- díjas költő, Simonyi Panp Zoltán költő és Földeák Iván. A delegáció tagjai részt vesz­nek az Ady-évforduló tiszte­letére sorra kerülő irodalmi esten. O HOSSZAN TARTÓ, sú­lyos betegség után vasárnap hajnalban elhunyt Péntek Gyula, a Magyar Rádió szer­kesztője, a Filatéliai Szemle volt felelős szerkesztője. Te­metéséről később intézked­nek. A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a Heve- megyei lanao napilapja - e őszei Kesno. haph janus - , Heves uegve. .-amiao val­!a!at Felelős kiadó DR NOSZTICZIU« FERENC - Szerkesztőség - 3301 Eaer Beloiannisz utca S iPf.: 33 3301 Telefon 13-73 30-29 34 44 1201 Gvöngvös. Rózsa u I ll *« 3000 Hatvan Kossuth »ét 8 (Városi Tanács éoületei 10-51 Kiadóhivatal EEét 3301 Beloiannisz u 3 (P( • 33 WM> Telefon iz-68 - Terleszti a Msevat Posta Előfizetés) dl] egy hónapra 30.- Ft Előfizethető bárm-n-lk postahivatalnál és kézbesítőnél. — Index: 30062. — Révai Nyomda Egri Gyáregysége. Egeik Vincellériskola - '» — Igazgatós BEDS ISTVÁN, — M3J SMSS «SJ3--«304. I

Next

/
Thumbnails
Contents