Népújság, 1977. december (28. évfolyam, 282-307. szám)
1977-12-10 / 290. szám
Két film Zsarutörténet Francia—olasz film Buisson, aki emberek tucatjait ölte meg a pénzért és már lakat alatt, azaz bilincsben van, nemi arcjáték után odavágja Borniche-nak, a felügyelőnek, aki őt faggatja: Ila — má^ körülmények között természetesen — lenne egy fűrésze a nyakánál kezdené őt fűrészelni, lassan csinálná, hogv nagyon szenvedjen. Ugyanakkor a felügyelő azt vallja, hogy a nyomozás ideje alatt, amíg a gyilkos egy másfél méteres aktahegyet és 35 gyilkosságot bevallót, csaknem a barátjává vált. Pedig ellenfelek voltak. A néző — gondolom — erre a kitűnően megfogalmazott jelenetre talán azt mondja: képtelenség. Pedig a legnagyobb lélektani realitás! Az tudja ezt igazán, aki már ült szemben olyan bűnözővel, akit hajlama, sorsa, de elsősorban fékezhetetlensége visz az alvilágba, a bűnözésbe, mekkora vad szenvedélyek és mekkora nyíltsággal törnek elő ezekből a szerencsétlen emberekből. Ez a filmbeli felügyelő is szinte sajnálja, vagy kisebb lelkesedéssel szólva, megérti, hogy Buisson, ez a különben magas intelligencia-hányados, kitűnő szervező és kérlelhetetlen cselekvő, miért, hogyan vált a társadalom ellenségévé. A felügyelő zokszó nélkül eltűri az alvilág fémjelzett tagjaitól, hogy szemtől szembe aljasnak nevezzék őket, a zsarukat és személy szerint őt is, a felügyelőt, aki módszereiben is elüt hirtelenkezű pályatársaitól. Még Chaterine is azt állítja róla, a felügyelőről, hogy inkább védőügyvédnek kellett volna lennie és nem rendőrnek, akinek bizony néha bele kell mennie a legveszélyesebb belharcba is, ha a megoldás csak úgy lehetséges. A film sztorija Bornaiche felügyelő emlékiratai alapján készült. Minden filmbeli jelenetén átsüt a szakember mély emberismerete és az a szakmai tapasztalat, amely talán így foglalható össze: tökéletes bűntény előfordulhat, de tökéletes bűnöző nincs. Érzékletes, ahogyan a felügyelő észreveszi Buisson első baklövését, mert félreismerte segítőjét és bűntársát, s ezért lőtte le. S mekkora fegyvert kovácsol ebből a gyilkosnál apróbbnak tűnő félreismerésből: azzal zsarolja az egyik cinkost: értésére adják az alvilágnak, hogy Buisson már a saját embereit, is lelövi. Ezt a filmet elsősorban a forgatókönyv feszes szűkszavúsága miatt dicsérjük és azért, mert minden lehetőséget megragad a különféle jellemek bemutatására. Ma már elkoptatott jelzőnek hangzik, de le kell írnunk, hogy itt, ezek a gyilkosok és ezek a zsaruk köznapi emberek. A cselekvést test- és lé- lekközelből látjuk, a film elhiteti velünk, hogy még a legaljasabb emberi tetthez is odatapad valami a lélek kibogozhatatlan. sűrű szövedékéből. Nem a két főszereplő válik hitelessé az eseménysorozatban, hanem az a szemlélet, amely még a háború iszonyatát, romboló erejét is érzékelteti, holott már 1947-ben vagyunk. Azért mégis meg kell jegyeznünk, hogy Alain Delon és a még nagyobb jellemszínész, Jean-Louis Trintignan nélkül ez a film talán paródiává válik. Ez a két arc, az apró rezzenésekkel és vonaglásokkal kinyitja azokat a gondolatokat és szenvedélyeket, amelyekből a kimondott mondatok inkább csak a hangnemet érzékeltetik. Jacques Deray, a film rendezője franciásan-ftnom képsorokkal állít emléket egy nem mindennapi „zsarunak”. Farkas András Srácurak: Csehszlovák film Tom Sawyer azok közé a gyerekek közé tartozik, akikre nehezebb vigyázni, mint egy zsák bolhára. Kalandra éhes, csibészségre folyton kész kamasz, aki — néha véletlenül is, de inkább — szántszándékkal mindig éppen benne van valamiben. Filmre kívánkozik — sóhajt föl akárhány valamirevaló rendező, aki Móric Twain rendkívül cselekményes ifjúsági regényét olvassa, S ezzel egyetérthetnek a lelkes mozilátogatók is — csak titokban aggódva azon, hogy eddig még ritkán sikerült kiváló irodalmi alkotásból kiváló filmet is készíteni. Vera Plivova-Simkova, csehszlovák rendezőnő nemcsak képekre adaptálta, de Vlt Olmer segítségével megpróbálta Európába átplántálni az amerikai történetet... Nos, az semmiképpen sem kifogásolható, hogy a helyszín ezúttal álmos amerikai kisváros helyett álmos cseh kisváros. Az sem, hogy a határán fekvő lassú sodrású folyamot itt egy pár vasúti sín helyettesíti. Még kevésbé, hogy a főszereplőket Tom, Becky és Huckleberry helyett Tomasnak, Blankának, Hűbérinek nevezik, s az sem hogy a gyerekek rejtelmes barlang helyett romantikus várba mennek kincset keresni. .. Az azonban már fölróható a rendezőnek, hogy az átültetés vesződségei során valahol elveszett az izgalom — és ifjúsági filmről szólva lényeges — Tom-Tomas karakterének számos értékes vonása is. A regénybeli Tom csak barátaitól ravaszkodja el jutalomra éhesen az iskolai dicsérő cédulákat. A filmbéli Tomas finoman szólva egy fiókból cseni el őket. Az a Tom legföljebb döglött macska keresésére használ kölcsönvett létrát. Tomas viszont bezárt ajtajú szobákban való közlekedésre is. Így aztán semmi megdöbbentő nincs abban, hogy a fiút egy páncélszekrény feltörésével is meggyanúsítják, ami pedig regénybeli eredetijével nem fordulhatott volna elő. Miután a jellembéli sokszínűség hiányzik a Srácurak főszereplőiből, az őket alakító Mihal Dimek és Petr Vo- zsisek legföljebb bűbájosán huncut mosolygásokkal nyerheti el rokonszenvünket. Dir cséretükre legyen mondva, el is nyerik mindketten. Így hát — bár nem valószínű, hogy katartikus élmény birtokában hagyják el a gyerekek a nézőteret, — mégis elmondhatják; szórakoztunk. S talán az is eszükbe jut az ifjú nézőknek, hogy le kellene venni Tom Sawyert a polcról. Németi Zsuzsa Száz rajzfilm A Pannónia Filmstúdió rajzfilmműtermében az idén száz rajzfilmet készítenek. A munkálatokban 25 rendező és sok rajzoló vesz részt. Jelenleg a 13 részes Mézga család munkálatai folynak és folytatják a Gusztáv-soroza- tot is. (MTI fotó — Balaton József felv. — KS) Szidike villogása A Déryné Színház gyöngyösi előadásáról A szerző is vonzó: Tcrsánszky Józsi Jenő és a darab címe is: Szidike kisasz- szony. Ebből a két tényből is mindenki azonnal tudhatja, hogy a Déryné Színház előadása most könnyű szórakozást ígér. Nem is lehet ez másként, hiszen a Kakuk Marcis és cigányos világ aligha adhat módot komolykodásra. legfeljebb néhány könnyfakasztó pillanat elő- varázsolására. Hogy a közönség mennyire hálás a szórakoztatásért, az a mostani előadáson is kiderült. Nincs ugyan ebben semmi meglepő, de a megjegyzésünkkel csak szelíd vitába szeretnénk szállni azok- Káf’-a Sznobokkal, akik riadtan kapják fel a fejüket, ha bárki előttük a könnyebb műfajt meri megemlíteni. Az emberek szeretik magukat jól érezni. Persze. Tersánszky ne tudta volna ezt? Ha pedig a színpadi világ a szórakozóhely és a cigány- prímás lakása, akkor semmi akadálya nem lehet a lüktető hangulat, a kissé egzotikusnak tetsző környezet megteremtésének. Ebből a világból a dal és a zene sem hiányozhat, nem is akármilyen, hanem a cigánydal és a romantikus zene. Ha leszámítjuk azt, hogy Szidike férjhezmenetelének és már a kezdetben válságba került házasságának története egyáltalán nem rendítheti meg a lelke mélyéig a nézőt, hogy ebben a konfliktusban a legfőbb gonosz a kisasszonynak nevezett pénztárosnő, és hogy minden az ifjú másodprímás szívének elnyeréséért és megtartásáért történik, akkor érthetővé válik: ennél könnyedebb szórakozást már nehéz lenne találni bárhol. De az is világossá lesz, hogy a belső íeszítettség helyett a dalnak és a zenének kellene szolgálnia a színpadi játék kiteljesedését. A cigányos dallammotívumok mellett franciás sanzonemlékeket is hallunk, nem is mindig a dinamikának megfelelő hangzásban. A koreográfia pedig, mintha eleve lemondott volna a sodró lendület lehetőségéről, számítva a falusi kéttenyérnyi terüle-; tű színpadok szűkösségére. Ebben a játékban szíve-« sen vettük volna Kakuk Marci színpadi elsőségét, de & csak betétnek maradt meg, időnként belekotnyeleskedve a cigánykodó veszekedések: műanyagból készült petárdáinak lagymatag puffanásaiba. A színészek dicséretére szolgáljon, hogy szívesen ját— . szottak, minden törekvésükkel azon voltak, hogy jó hangulatot teremtsenek, őszinte szívvel tették, amit figurács- káiktól tehettek. Feltétlenül dicséretet érdemel jól sikerült jelmezeiért Ék Erzsébet] mint vendég. A zeneszerző, mintha visszafogta volna hevülését, mondhat-: juk Szakcsi Lakatos Béláról. A karmesternek. Kontra Zoltánnak, jobban kellene időnként ügyelnie az együttes hangzásra. Az egységes színészi telje-. sítményért a rendező Jászai-' díjas Petrik Józsefet keli kiJ emelnünk. (gmf) Minden ember egyforma Huszti Péter és Piros Ildikó előadóestje Egerben Huszti Péter és Piros Ildikó műsorával folytatódik az egri Megyei Művelődési Központ és a Műsorrendező Iroda Irodalmi estek programsorozata. QNwiw IBII december 10., szombat Az előadásra, melynek címe Minden ember egyforma, ezúttal az egri Fegyveres Erők Klubjának színház- termében kerül sor ma délután 6 és este 8 órai kez- iettel. A műsor fejezeteinek al- ímei: Gyermekarcok, Diákévek, Szerelmek, Furcsa emberek, Ars poetica. 2. Kiér és látja: a tehén sehol. Utánament az erdőbe, hogy megkeresse. Megy, szó- longatja, a tehénnek azonban hűlt helye. Aztán zörgést hall a bokrokból, látja ám, hogy a jószág a legáthatolhatatla- nabb sűrűbe bitangolt, s még tovább törekszik befelé. Ekkor az erdőből váratlanul előkúszott egy nagy fekete kígyó. Odacsúszott a tehénhez, rátekeredett a hátsó lábára, a tőgye felé emelte a fejét, elkapta a csecsét és szopni kezdett. A tehén tüstént megnyugodott és abbahagyta a bőgést. I Mikor már eléggé teleszít- ta magát tejjel, a kígyó leereszkedett a földre és el- szenderedett. Jastivij fogott egy erős botot, csendesen odalopakodott, nekirugaszkodik, fejbe akarja vágni a kígyót, agyonütni, az azonban megszólal emberi hangon: — Ne ölj meg, szép leányzó, jóságodért cserébe adok neked az élet vízéből. Ettől a víztől világtalan anyád visz- szanyeri a szeme világát. — Nem csapsz be? — kérdi Jastivij. — Esküszöm, igazat beszélek — feleli a kígyó. Jastivij a bokrok közé hajította a botot. — No, akkor adj az élet vizéből. — Gyere utánam, megkapod — mondta a kígyó és hirtelen eltűnt. Körülnéz Jastivij: mindenfelől sűrű erdő veszi körül. Előrelép — az úton vastag fa áll keresztben; jobbra lép — korhadt .fatuskó gördül a lába elé, belebotlik, elesik; balra lép — tüskés bozót mered elé falként. Előtte hirtelen nagy robajjal megnyílt egy hatalmas zsombék, fekete gödör támadt. És a fekete gödörből maga a mocsár ura, a gonosz Keremet bújt elő. Iszonyúan ocsmány volt. Testét teljesen elborította a sártól ragacsos, fekete szőr, a pofája akár a kecskéé, irdatlan hasa földig csüng, lába kicsi és görbe. Keskeny szemrései, apró hegyes orra alig látszik a szőr alól. Szájában nyelve helyett kígyó. Ne adj isten, hogy akárcsak álmában is lásson az ember Ilyen szörnyeteget! Nyomában a gödörből — akár egy fekete felhő — egész falka közönséges keremet mászik elő — mind mocskos, sáros, sikamlós, egyik rusnyább, mint a másik. — Ha-ha-ha! Az élet vizére szottyant kedve! — röhög a mocsár ura rettenetes kacajjal, szájából pedig tekergőzve sziszeg Jastivijra a kigyónyelv. A többi keremet is röhög, reszket a nevetéstől, mancsukkal csapkodják az iszapos hasukat. — Nos, adunk neki az élet vizéből? — kérdi a mocsár ura. — Adunk! Adunk! — kiabálják a keremetek. — Dobjátok egy mély verembe, van ott víz bőven. A keremetek körülvették Jastivijt, kezét-lábát megragadva elvonszolták és egy nedves, bűzös, mély verembe lökték. Ül Jastivij a veremben, és búslakodik. Odamegy hozzá Keremet és így szól: — Az én fajtám sorvad, az emberi faj pedig erősödik. De ha a vérünket felfrissítjük emberével, ismét feltámad a keremet-fajta. A feleségem leszel, és sok erős kis keremetgyereket fogsz szülni nekem. Leszállt az est. Már régen hazahajtották a csordát. Bánatában sír Jastivij anyja. Búsul Jaktanaj is. Már sötétség borult a földre, de Jaktanaj még mindig járja az erdőt, mezőt, keresi kedvesét. Nem találja a leányt a legény, leült hát a tópartra, és keserves dalba kezdett a furulyáján. Egyszerre csak nappali fényesség támadt, jaktanaj az égre emelte a tekintetét és látja: az égbolton, pont a feje felett ragyog a csillaglány. — Miért játszol ma ilyen szomorúan, ifjú? — kér.' -zte a csillag. — Játékodtól én is egészen elszomorodtam, — Ki vagy? — kérdezte csodálkozva Jaktanaj. — Csillag vagyok, és szeretlek téged. Vegyél feleségül. — Nem lehet, én Jastivijt szeretem, egyedül ő lesz a feleségem. — Tudtam, hogy ezt fogod felelni — szólt bánatosan a csillag. — Az ég és a föld a nappal ,és az éjszaka mindig egymást nézik, de soha nem lehetnek együtt. Én sem mehetek le hozzád: minden barátnőm, aki földi fiút szeretett és le akart szállni hozzá, elpusztult. Sohasem lehetek boldog veled. De legalább te légy az. Jastívijod nem halt meg, él. A mocsár ura, a gonosz Keremet elcsalta a birodalmába, és egy mély verembe vetette. Feleségül akarja venni, ám Jastivij egyedül téged szeret, és várja, hoyg kiszabadítsd. Eredj, mentsd meg! Jaktanaj késedelem nélkül útnak eredt. Szétnyílnak előtte a fák, átengedik. A csillag megvilágítja az útját. Elért Jaktanaj a zsombék«- hoz, amelyben a mocsár ura,1 a gonosz Keremet élt. Elővette furulyáját és ját-« szani kezdett. Mennydörgés hallatszott,' megnyílt a zsombék, a sötét mélységből előjött Keremet, nyomában pedig a többi közönséges keremet. | (Fordította: Zahemseky ) Lászlód J _ - ÍFoly toljuk) **
