Népújság, 1977. december (28. évfolyam, 282-307. szám)
1977-12-30 / 306. szám
Szolgáltatás előre és hátra A megyeszékhely lakóinak egy részét, iáként a történelmi belvárosban és környékén élőket, bizonyára nagy elégedettséggel töltötte el a tény, hogy a Marx Károly utcában a közelmúltban megnyílt a Patyolat Vállalat új, korszerű és tetszetős szalonja. Bizonyára örültek, hiszen ezzel is javult a szolgáltatások amúgy is sokszor kritizált színvonala. Sajnos, a város másik részén lakókat már korántsem töltötte el az öröm az új szalon megnyitása miatt, sőt inkább a bosz- szúság uralkodott el rajtuk. Az új szalon megnyitásával ugyanis egy időben, a Csákány utcai szolgáltatóház Patyolat-fiókjában megszűnt a ruhák gyorstisztításra való feltétele. Amíg tehát a város egyik részén előre, a másik részén hátrafelé haladt a szolgáltatás. Azt már csak zárójelben írjuk, hogy az új szalonban nem az elvégzett munka után, hanem előre kell fizetni. Tudomásunk szerint a Patyolat vállalat — nem pediglen hatóság, még akkor sem, ha magyarázat van arra, hogy miért kell előre fizetni. (kaposi) 4 hirdethető álláshelyek nem korlátozottak Módosították a pályakezdő pedagógusok pályázati rendszerét A pályakezdő pedagógusok egy éve életbe lépett új pályázati rendszere beváltotta a hozzáfűzött reményeket, bevezetésével elhelyezkedésük tervszerűbbé vált. A felsőoktatási intézmények nappali tagozatán végzők közül a korábbinál többen kerültek a pedagógus pályára, és mérséklődtek a területi aránytalanságok is. Az első év tapasztalatai azonban ráirányították a figyelmet több olyan hiányosságra, amelyek nehezítették a pályázati rendszer céljainak megvalósítását. A Művelődésügyi Közlöny 24. számában most megjelent az oktatási miniszter rendelete a pályázati rendszer módosításáról. /Ennek értelmében a tudományegyetemeken, a műszaki és agrár felsőoktatási intézményekben, a testnevelési, valamint művészeti főiskolákon végző pedagógusok részére hirdethető álláshelyek számát a minisztérium a jövőben nem korlátozza. Az óvónők, tanítók, az áltaLugossy Mária és Bohus Zoltán kiállítása az Egri Kisgalériában Három hétig, január nyolcadikéig láthatók Lugossy Mária es Bohus Zoltán fém- plasztikái az Egri Kisgalériában. Amikor fémplasztikáról írunk, nem is egészen helytálló a meghatározás, hiszen ezek közül az alkotások közül nem egy más anyagot is tartalmaz. A fém azonban mindenütt az alap, amelyre a mondanivaló épül. A szemlélő a rozsdamentes acélt, mint megmunkálandó anyagot ismeri, tulajdonságairól — ha éppen többet akar tudni — felnyit egy szakkönyvet. De azt, hogy egy anyag hányféleképpen használható fel, gondolatok és érzések, vagy egyáltalán a szépség kifejezésére, azt a lehetőséget egy ilyen kiállításon fedezheti fel. Lugossy Mária és Bohus Zoltán közös kiállításán, a fémplasztikákat szemlélve, a totómontázsok szuggerálni kész hatását, látványát sem mellőzve, a fémíelületek optikai játékát élezve jut eszünkbe a latin közmondás: forma dat esse rei — a forma adja a dolog lényegét. Lugossy geometrikus formái közül is kitetszik az érzelmileg elmélyült forma- művész. A geometriai formák és az azokban közölt tartalmak rendszerint acél-alapanyagba ágyazottan jelennek meg és az üveg, a plexi, vagy a belső fényforrás hozzáadása hozza különös hangulatba a szemlélőket. A Saturnus, az Áthatolás, u Kitörés, a Nyitások és az J9/6-os dátumot viselő Utópia egyformán bizonyítják, hogy a művész áttételekkel, az anyagban rejlő különösséggel, a megmunkálással és az anyag felszínével, a megteremtett formával igyekszik vallani önmagáról. Ipari megmunkálása ez a fémnek? Bizonyára az is, mert érteni kell az anyaghoz, de ahhoz még inkább, hogyan fejezhetők ki a művész gondolatai, hogy azok a külső világba, a térbe jutva az anyag által, hatásosak is maradjanak. A győri főiskola elektronikus órája és a Balatonfüreden látható óra bizonyítja, hogy a térben gondolkodik a művész és ott akar hatást kelteni. Mint ezek a kisplasztikák a Kisgalériában. Bohus Zoltán művei közelebb állnak a köznapian ipari formákhoz, nem idegenkedik attól sem, hogy egy- egy kompozícióban „egy-az- egyben” anyacsavarok szerepeljenek. Az ipari formák színessége és sokasága hívja fel itt magára a figyelmet, Q£wmib 1977. december 30., péntek | az a mód, az az érdekesség, ahogy ezek a nagyon is kötött formák és ipari anyagok hogyan válhatnak a praktikumon felül és kívül művészi élmény, gondolatok és érzések hordozóivá. Az Elmozduló hengerek, az összeépülő hasábok, a merészen eredeti Csuklópont, az Ipari kristályok, a szépen csiszolt hullámfelületek, s bennük az optikai játék az ipart, mint szülőanyát tételezik fel, de művészi hatásuk egyértelmű, még akkor is, ha az anyagnak mint ellenálló erőnek a leküzdését a megformálás munkájával és a gondolat, az élmény kifejezésre juttatásánál a művésznek le is kell küzdenie. (farkas) lános iskolai tanárok és' a gyógypedagógusok foglalkoztatására pályázati felhívást azonban továbbra is csak az a munkáltató írhat ki, amely arra a felügyeleti szervétől — az Oktatási Minisztérium által meghatározott kereten belül — engedélyt kapott. A miniszteri rendelet intézkedik a névre szóló, meghívásos pályázatokról is. A jövőben a munkáltató — a munkahelyi szakszervezet és az illetékes pártszervezet egyetértésével — névre szóló, meghívásos pályázatot írhat ki, a következő feltételek esetén: ha a hirdetett állás a hallgató állandó lakóhelyén, vagy onnan naponkénti bejárással megközelíthető helyen van; ha a pályakezdő házastársa már az adott településen dolgozik, illetve tanulmányi szerződése odaköti; ha korábban tartós munka — illetve szakmai kapcsolat volt a hallgató és a munkáltató között, s ezt a munkahelyi társadalmi szervek vezetői a pályázati felhíváson aláírásukkal igazolják. A meghívásos pályázati felhívást az érintett képzőintézményekben teszik közzé és arra csak a név szerint megjelölt hallgató pályázhat. Ha a hallgató az állás megpályázásától eltekint, s ezt írásban közli a munkáltatóval és a képzőintézmény vezetőjével, akkor az állásra más is beadhat pályázatot. Módosították a pályázatok rangsorolását is. A hallgatók továbbra is legfeljebb három álláshelyre nyújthatnak be pályázatot; a felhívás közzétételétől számított 21 napon belül. A képzőintézmény vezetője az ugyanazon állásra pályázók között az első három helyre ajánlási sorrendet állapít meg, a többi hallgató pályázatát azonban a korábbitól eltérően csupán névsorba. rendezve továbbítja a munkáltatóhoz. A képzőintézmény véleményét és az ajánlási sorrendet ismertetni kell az érintett hallgatókkal. Azokat, akiket nem soroltak az első három helyre, egyidejűleg arról is tájékoztatják, hogy melyik más pályázati kiírásnál sorolták az első három hely valamelyikére. Ez utóbbi esetben a hallgatók korábbi pályázatukat visszavonhatják és újabbat adhatnak be. Ha a munkáltató a pályázatok elfogadásánál eltér az ajánlott sorrendtől, a jogszabály szerint azt meg kell indokolnia, és ezt közölni is kell a pedagógusképző intézmény vezetőjével. A pályázati felhívások közzététele a képzési idő befejezése előtt hat hónappal korainak bizonyult — ez is nyilvánvalóvá vált az elmúlt évben. Különösen nagy gondot jelentett a közoktatás területén, ahol a működő pedagógusok pályázati eljárása nem előzte meg a pályakezdőkét, s az így üresen maradt álláshelyeket már nem lehetett a pályakezdők részére meghirdetni. Ezért a jövőben előbb teszik közzé a munkaviszonyban álló pedagógusok részére kiírt pályázati felhívásokat, amelyek a Művelődésügyi Közlöny február 1-i számában jelennek meg. Az állást változtatni kívánó pedagógusoknak pályázatukat február 12-ig kell munkáltatójukhoz benyújtani, ahonnan azt öt napon belül továbbítják az álláshirdetőkhöz. Ök ugyancsak öt napon belül döntenek a pályázatok elfogadásáról és arról értesítik az érdekelteket. A pályakezdő pedagógusok számára kiírt álláshelyeket március 25-ig teszik közzé a képzőintézményekben. A hallgatók április 15-ig nyújthatják be pályázatukat a képzőintézmény vezetőjéhez; a munkáltatók május 5-ig döntenek és döntésükről értesítik az érdekelteket. A munkaszerződéseket május 20rig kell megköt^__^ A pályázati idő ezárása után a pályakezdőket a meghirdetett és be nem töltött állásokra lehet alkalmazni. (MTI) A 3G5. nap Eljön minden esztendőben! Holnap megint itt van, pedig, Nincs pedig! Itt van és kész. Minden más érzelmi kicsordulás közhely, teljesen felesleges: számvetés, fogadkozások, újévi szent elhatározások és egyebek. — Maga mit érez ilyenkor? — öregebbek lettünk egy évvel. — Miért? Mit várt? Talán azt, hogy visszafelé pereg majd az idő? Olvasom az egyik újságban: „Az idők végtelen homokóráján újra lepergett egy esztendő.” — Brr! Hagyjuk már ezt a homokórát... — Látja, most rajtakaptam. Fél az öregségtől, az elmúlástól! Lekicsinylőleg nézek rá, hiszen én már megvívtam magamban ezt a harcot, és igenis nem félek semmitől, megaztán különben is. Mindenki öregszik. A gyerekek is! És ez megnyugtat. A természet rendje éppen úgy, mint a születés, vagy az elmúlás. Milyen bölcs is a természet... — Akkor nem is várja a szilvesztert? — Ki mondta, hogy nem? Beigli, kocsonya, kellemes társaság, tv-műsor. Rágyújt egy szivarra, kellemes illat árad a szobában, és rám mered. — Nem is határoz el semmit az új évre? — Nem! — Miért? — Mert már mindent elhatároztam év közben! Nem vette még észre, hogy az emberekkel a kis és nagy dolgok általában év közben történnek és nem feltétlenül a 365. napon? A szilveszteri fogadkozásokkal általában csak becsapjuk magunkat, és a szent elhatározások általában túl rövid ideig tartanak; Nem iszom, nem dohányzom, megfogadom, drága anyukám, hogy... Az Es-ben olvasom, hogy tényleg sok a közhely, Egy- kettőt azok számára, akik kételkednek: (A Balaton össznépi lavór. Hát akkor nincs más hátra, mint előre. Meleg kézfo- gás=vatikáni valuta=Isten fizesse meg. Vagyis ugrott a prémium. Az év rendkívülien szeszélyes időjárása ellenére is jó termést takarítottunk be az idén.) Abbahagyom, igen gyorsan abbahagyom, csupán mindezeket arra, hogy hovatovább közhelyszámba mennek már a szilveszteri csecsebecse-szólások is. — ön hogy tekint a szilveszter elé? — Várom kellő tisztelettel, mint az év 365. napját, — Szóval, összejövetel, éjfélkor himnusz, könnyezés, pezsgő... Vagy nem? — De igen! Ez természetes. Ennyivel igazán tartozunk a búcsúzó esztendőnek. Természetesen lehet ez a nap egyesek számára az úgynevezett nagy elhatározások ideje is, de csak annyiban, mint egy nap a sok közül. — Te kisfiú, mit vársz a szilvesztertől, az Űjév napjától? — Nagy havat, szép telet! — És maga, nagylány? — A vőlegényemet várom haza a katonaságtól. Az öreg dédi nagymamát is megkérdezem. Könnybe lábad a szeme. — Egy újabb esztendőt várok! A nyolcvanadikat.1 Holnap Szilveszter napja, az évben a 365. Örömmel, reményekkel várjuk, köszöntjük, és megünnepeljük. Az egész esztendőben végzett szorgalmas, jó munka tudatában. Ez ad lehetőséget a szilveszteri vigalomra, de a beköszöntő boldog új esztendő reményeire is... Szalay István Ursitz József: A mélyből a napvilágra A kíváncsiságom kielégítéséhez egy véletlen segített. Az egyik délelőttön Olga néni szólt, vigyem már el Lojzi bácsinak a tízórait. Megtehettem, mert csak délután kellett iskolába mennünk. Lojzi bácsi nem akármilyen ember volt, ő csilleírnokként dolgozott abban az irodában, ami közvetlenül az akna mellett húzódott meg. Miután Olga néni küldött Lojzi bácsihoz, így hirtelenjében hivatalos személy- lyé váltam, és ilyen minőségemben megközelíthettem a függőaknát, amihez egyébként nem lett volna lehetőségem. Nemcsak idegeneknek volt tilos erre járni, főként a gyerekekhek. Dobogó szívvel mentem egyre közelebb az aknához. Legnagyobb meglepetésemre már messziről megismertem Andris bátyót is, aki többed- magával ott ült egy hosszú gerendán. Ugyancsak meglepődött Andris bátyó, amikor észrevett. — Hát te mit keresel itt? — mordult rám az öreg. — Tejeskávét hoztam Lojzi bácsinak — válaszoltam. így maradhattam ott, és engedte meg Andris bátyó, hogy megpihenjek mellette a gerendán. Nekem ez csodálatos élmény volt, azért is, mert hallgathattam az öregek beszédét. — Te, Péter, tudod-e mire használják ezt a gerendát, amin ülünk? — szólalt meg Tódor bácsi. — Hát hogyne tudnám — válaszolva Péter bácsi. — Átfektetik az akna száján és erre esik a kas, amikor ellenőrzik a kasiogót — Hamiskásan elmosolyodott. —- Es most ezen ülünk mi is. Csendesen nevetett mindenki. — Mást nem tudsz róla? — Nem — felelte Péter bácsi. — Hát akkor ide figyelj! — emelte fel jobb mutatóujját Tódor bácsi. — Volt egyszer egy bányász, akinek sok gyereke volt, és nagyon szegényen éltek. Abban az időben is elég sok volt az ilyen. Vele történt meg, ami megtörtént, de hogy mi volt a neve, már én sem tudom, pedig én még beszéltem vele, tőle tuc dom az esetet. Elég abból annyi, hogy ez a mi emberünk az egyik éjjeles műszakban a munkahelyén találkozott egy permandlival, egy törpével. Amikor meghallottam ezt a szót, hogy törpe, rögtön eszembe jutott, hogy a bányászok milyen sokat emlegetik a törpét, ezt a kis embert, aki mint egy mesebeli lény, szívesen segít azoknak, akik megérdemlik, és bünteti meg azokat, akik erre rászolgáltak. Mindjárt tudtam, hogy most is csak egy ilyen mesebeli történet kerekedhetik ki Tódor bácsi előadásából. És azt is sejthettem, hogy ennek a történetnek nemcsak a törpe lesz a főszereplője, hanem az a gerenda is, amin az öregekkel együtt magam is ültem. — Amikor a törpe találkozott a mi emberünkkel — folytatta az elbeszélést Tódor bácsi — így szólt hozzá: Ide figyelj, te jóember! Ne kérj te magadhoz cimborát, segítőt, segítünk mi neked valamennyien. A mi emberünk nagyon meglepődött, de szívesen ráállt arra, amit a törpe ajánlott neki. Gondolta, hogy jól jár, ha elfogadja a törpék segítségét. így is történt. Napról napra, éjszakáról éjszakára megjelent a törpe a társaival, és ők maguk rakták meg a csilléket szénnel, de annyit, hogy az már feltűnt az uraknak is. A mi emberünknek egyéb dolga sem volt, mint nézni, hogyan serénykednek az apró kívánta. Ráültek a gerendára és a mi emberünk kezdte számolni a pénzt. Egyet ide, egyet oda. Egyet ide, aztán egyet megint oda. A végén még egy korona fennmaradt. No, ezzel mi lesz? — kérdezte a törpe. A mi emberünk egy percig sem habozott, a koronát a törpének nyújtotta: ez legyen a tied, hiszen neked köszönhetem azt is, ami nekem jutott. Ha te nem vagy, ha ti nem segítetek, nekem sincs ennyi pénzem. Szerencséd van, szólt a törpe, ha nem így teszel, ha kapzsi lettél volna, vagy ha be akartál volna csapni, akkor véged lett volemberkék. Aztán eljött a hónap vége és ezzel a fizetés napja is .A sok csille szén után sok pénzt kapott a vájár. Volt benne annyi becsület, hogy megkérdezte a törpétől, amelyik azon a bizonyos éjszakán ráköszönt és felajánlotta segítségét, hogy most aztán hol osztozkodjanak és hogyan. A törpe így válaszolt: ezt a gerendát fektessük rá az aknanyílásra. Erre üljünk rá mind a ketten és ott osszad el a pénzt úgy, ahogyan te akarod. A vájár meglepődött, de a mi emberünk nem szólhatott semmit, tette ahogy a törpe na. Ez a gerenda kettétört volna és te most 300 méterrel lejjebb lennél. De becsületes ember vagy, ezért nem kell a pénzed, az sem kell, amit ránk szántál, legyen mind a tiéd. Ha majd szükséged lesz ránk, újból eljövünk. Az öregek éppen olyan komoly arccal hallgatták a mesét, ahogyan én. Pedig nem először hallottak a jóságos törpéről, a bányászok titkos segítőtársáról. Jankó bácsi ocsúdott fel először. Mélyet lélegzett, súlyos öklével a térdére csapott, aztán így szöltj — Most azt mondd meg, Tódor, hogy minek van a füledben a fülbevaló és azt is mondd meg, hogy miért csak az egyikben van fülbevaló? Tódor bácsi nevetett. — Hát jól van, elmondom, ha még nem tudjátok. Nálunk, gráneroknál az a szokás, hogy az újszülött fülét kifúrják. Mindegy, akár fiú, akár lány, a fülébe lyukat fúrnak. Aztán selyemszálat fűznek bele, azért, hogy megvédjék a himlőtől, minden betegségtől, minden rontástól. Ez már így van nálunk. A gráber akkor is kifúrt füllel jár, ha férfi. De ha már felnőtt, még sem hordhat selyemszálat a fülében. így került bele az ezüst fülbevaló. Az ezüst fülbevalóból dísznek pédig egy is elég. Olcsóbb is az egy, mint a kettő. De azért hasznom is van ebből a kifúrt fülből, amelyikben nincs ezüst fülbevaló. Sok-sok korsó sört fizettek már nekem ezért. — Még mit nem mondasz? Hogy lehet az? — Elmondom azt is, csak figyeljetek rám. Legutóbb Tarjánban történt, a Jakobin, Prokop-napkor, amikor néhány ifjú legénykével is ösz- szekerültünk. Azok a taknyo- sok csak hencegtek, hogy ők ezt csinálják meg, meg azt csinálják meg, sok olyat, amit más nem tud. Mert ők ilyen fene nagy legények, mondták. No, ha olyan nagy legények vagytok, akkor mely ikőtök fogad velem? — kérdeztem. Néhány korsó sört már lenyeltünk, jó hangulatban voltunk, könnyen akadt vállalkozó is a felszólításomra. Azt mondja az egyikük, hogy ő mindenre vállalkozik, csak mondjam meg, miről van szó. ő sem ijed meg az árnyékától, állja a sarat, ha virtuskodní kell. (Folytatjuk)
