Népújság, 1977. december (28. évfolyam, 282-307. szám)

1977-12-22 / 300. szám

Múzeum Gyöngyösön Megőrzésre méltó idők Operettbemutató a Gárdonyi Géza Színházban A gyöngyösi Mátra Múze­um nem tartozik a régi in­tézmények sorába, hiszen csak nemrég emlékeztünk működése negyedszázados ju­bileumára. E huszonöt év során azonban oly hírnevet szerzett, amely vetekedhet nem egy a múzeumok szer­veződésének klasszikus sza­kaszában. a múlt század utol­só évtizedeiben létrejött in­tézmény hírnevével. Rangját számos feltárás, gondos lelet­mentések, szervezett, ered­ményes gyűjtések, nagysza­bású és sikeres kiállítások tudományos értékű kiadvá­nyok alapozták meg. A múzeumi műhelymunka kérdéseiről elveiről, távlati programjáról beszélgettünk dr. Nagy Gyula igazgatóval. — A gyöngyösi múzeum ne­ve széles körben ismert, és nemcsak itthon, de hatá­rainkon túl is. Afrikától Amerikáig, Ausztráliáig ér­nek kapcsolataik szálai. Mi ennek az ismeretségnek a titka? — Nincs itt semmi titok! Munkánk sokrétű, szerteága­zó, s éppen ezért igen feszí­tett, ami tervszerűség, szer­vezettség, áldozatvállalás és helytállás nélkül nem telje­síthető. A folyamatos mun­ka, sok-sok év hétköznapi, mindennapi erőfeszítései áll­nak mögöttünk. Legelőször is azt említeném: eljutottunk oda, hogy elnyertük, érezzük, sőt élvezzük a közvélemény megbecsülését. Az emberek magukénak érzik a múzeu­mot, elevenen él bennük a felelősség a megőrzésre méltó tárgyaiért, a múlt értékei­nek megoltalmazására. Ha valahol a városban csatorná­zás, árokásás közben előkerül egy csontdarab, rozsdás szer­szám, vagy holmi furcsa, ér­dekes tárgy — rögtön jelzik, szólnak, telefonoznak. De így van ez az egész járás terüle­tén is. önkéntes gyűjtőcso­portjaink, aktivistáink van­nak megszámolatlanul, kik­nek életkora kisiskolásoktól a nyugdíjasokig terjed. Igaz, sok még a gondunk, de el­mondhatjuk, ilyen segítő tár­sakkal most már képesek vagyunk szinte minden fel­adat ellátására. Megterem­tődtek a körülmények és a feltételek a termékenyebb és hatásosabb múzeumi mű­helymunkához, az alkotó tu­dományos tevékenységhez, s egyben a közvélemény, a köz- gondolkodás hatásosabb for­málásához, a közművelődési feladatok igényesebb teljesí­téséhez. Nem lenne haszontalan fel­sorolni értékes tárgyaink, emlékeink, leletanyagunk lajstromát, mert valójában még mindig kevesen tudják, milyen gazdagok vagyunk. Ebben nyilván adóssága van a múzeumnak. Ezért is hasz­náljuk ki, amennyire csak bírjuk, a propaganda lehető­ségeit. Rendszeresen tartunk népszerűsítő, ismeretterjesz­tő előadásokat, szoros kap­csolatunk van az üzemek szocialista brigádjaival, az iskolák szakköreivel. Elértük azt, hogy a Mátra Múzeum meglátogatása most már az országjáró és idegenforgalmi programokban is szerepel. Külföldi kapcsolatainkról annyit, hogy huszonhét in­tézmény küldi el hozzánk rendszeresen kiadványait, amit természetesen viszo­nozunk. Jó együttműködést alakítottunk ki két szlovákiai múzeummal (Bártfa, Rozs­nyó), amely a természettudo­QMMsöz JÄ77. december 22., csüiörtök mányos gyűjtőterület kiszé­lesítését jelenti elsősorban — Miben látja a Mátra Mú­zeum további fejlődéséneic hatásosabb működtetésé­nek lehetőségeit és irányát'. — Mi a múzeumban a to­vábbi fejlődés feltételének a szakember- és helyiséggon­dok megoldását tekintjük. Ahhoz, hogy feszített mun­kánkat egészségesen tudjuk folytatni, igen szükséges mos' már a különböző területek­ről hiányzó szakemberek biz­tosítása. Nincs szakképzett történész-könyvtárosunk, közművelődési szakembe­rünk, preparátorunk, és te­remőrök is kellenének. Ez évben több épületrészt, he­lyiséget visszakaptunk, ezek felújítása, rendbehozatala folyik. Nagyon bízunk ab­ban, hogy az új művelődési házat megnyitják majd 1978- ban, s így az épületünkben immár két évtizede szorosko- dó és a fejlődésünket is nagyban akadályozó városi­járási könyvtár elfoglalhatja a mostani művelődési házat. Ezzel teljessé válna az Orczy- kastély földszinti nyugati részének felszabadítása és a múzeumi munka szolgálatá­ba való állítása. Számítha­tunk végül arra, hogy múze­ummá fejleszthetjük azt a Batthyány téri épületet, ahol 1945. előtt a gyöngyösi szo­ciáldemokraták munkásegy­lete működött, s amely jelen­leg még irodaház. Az épület megvásárlására ugyanis a megyei tanács 1,6 millió fo­rintot biztosított. Itt helyez­zük el munkásmozgalmi és várostörténeti gyűjtemé­nyünk anyagát. A kastélyban így növelhető lesz a kiállítási és raktári tér is. — Mit jelent a múzeum működésében a közműve­lődési feladatok megvalósí­tása? — A múzeumok közműve­lődési szerepének elemzésé­vel, a feladatok ellátásával kapcsolatos módszerek ke­resésével sokat foglalkoztak a szakemberek. Több mint tíz év tapasztalatait vizsgál­ták és mérlegelték. Ennek a vizsgálódásnak nyomán rög­zítette, szabta meg felada­tainkat a közművelődési ha­tározat. E feladatok megva­lósítása múzeumunkban is központi kérdés. Arra törek­szünk, hogy saját portánkon elsősorban kiállításainkkal szolgáljuk a közművelés ügyét. Évente 150 ezer láto­gató fordul meg nálunk. Na­gyobb propagandával, rend­szeres, időszakos és vándo- roltatott kiállításainkkal fokozni tudjuk a múzeumi látogatók számát. Hiteles, igaz, helyesén politizáló, s magas esztétikai szinten álló, ugyanakkor a legszélesebb rétegek számára közérthető, befogadható kiállításokat kell a növekvő számú és egy­re igényesebb látogatóink elé tárni. Közművelődési feladata­ink elsősorban a tanulóifjú­ság és a munkásművelődés igényeihez kötődnek. Lehető­ségeink kihasználásával ar­ra törekszünk, hogy megsze­rettessük munkánkat, s ezen keresztül a múzeumunkat Ezek a lehetőségek: iskolai történelemórák, szakköri foglalkozások, szocialista brigádok találkozója a mú­zeum falai között, előadó- és kiállítótermekben. „Minden­ki egy tárgyat a múzeum­nak!” elnevezéssel gyűjtő- nozgalmat indítottunk el, abban a reményben, hogy egy mecénás sereget alakít­sunk ki az intézmény körül. — Ügy tudom, elkészült a múzeum hosszabb távú fej­lesztési koncepciója és munkaprogramja. Milyen elképzelések kaptak helyet ebben a több évre szóló munkatervben? És minde­nekelőtt milyen feladatok megoldását tervezték 1978- ra? — Múzeumunk természet­tudományi jellegű, s így — egyéb gyűjtő és kutató te­vékenység mellett — e szak­területen kell megoldania ki­emelten koncentrált felada­tokat. Legnagyobb hordere­jű programunk a 10 évre ter­vezett észak-magyarországi faunakutatáson belül a Mátra—Cserhát természeti képének vizsgálata, felméré­se és feltérképezése. Szeret­ném megérni, hogy minden munkálkodásom gyümölcse beérjék, s ez a vadászati mú­zeum! Ugyanis Magyaror­szágnak, a világ vadászati nagyhatalmának nincs va­dászati múzeuma. A történeti anyag igen szétszórt, s egy- egy adalék mint természet- tudományi gyűjtemények része szerepel. Ezeket Gyön­gyösre gyűjthetnénk, ahol a leggazdagabb és legegysége­sebb anyag található. Ha ez megvalósulna, még csodála­tosabb értékkel, vonzó lát­ványossággal gyarapodnék a város, a megye. Jól kiegé­szítené a holt anyagok együt­tesét egy élő múzeum, a Mát­ra nagyvad-állományának bemutatását szogláló létesít­mény — a vadaskert. A Mátrai Üdülőterület Erdé­szeti Tájrendezési Program­ja már számolt is ezzel, a Vizeskeszö-völgyet vagy a Gazoskő alatti völgyek egyi­két ajánlva. A múzeumi láto­gatás után ide kirándulhat­nának az érdeklődők, hogy amit preparátumként láttak, azt magaslesekről élőben is megfigyelhessék, természe­tes környezetében. Korláto­zott fokú bemutató terület­ként szolgálhatna aztán a Domoszlón kialakított 112 hektáros muflontenyészkert is. 1978-ra nyolc nagyobb ki­állítás megrendezését tervez­tük, s ebben minden szakte­rület képviselt. Új létesítmé­nyekkel is gyarapodik q mú­zeumi szervezet hálózata. Falumúzeumot, múzeumhá­zat nyitnak meg Abasáron és Nagyrédén hol a megőrzésre méltó idők emlékei kapnak majd oltalmazó helyet. 1. — Szabad ez a hely? — Az öregember válla fölött gőzöl­gő levessel meg valamilyen húsétellel megrakott alumí­nium tálca imbolygott, amit egy svejcisapkás férfi egyen­súlyozott fél kézzel, míg a másik kezében sörösüveget tartott a palack szájára borí­tott pohárral. — Kérem —, ismételte udvariasan —, sza­bad? Elvenné innen a kalap­ját? — Nem — mondta kurtán az öregember. — Sehol sincs hely — mondta most már kissé inge­rülten a svejcisapkás. — Va­csorázni szeretnék. Nem fog­lalhat el két széket. Arról nem is beszélve, hogy ön nem is eszik, csak ül itt... ez nem kávéház! Varázs­keringő Hessen-Kassel csak az operettszínpadon létezik, te­hát a képzelet szülte. A kép­zelet pedig mindig túloz, hol elefántnagyságúra növeszti a bolhát, hol törpére a nagyha­talmat játszó emberi butasá­got. És az még külön jó eb­ben a képzeletszülte biroda­lomban, hogy kitalálói a kis birodalom határait három óceánnal rajzoltatják meg, de aztán rögtön melléje rak­ják a legfontosabb jellemzőt e kicsiny, szellemileg és tes­tileg valóban törpécske ál­lam csak akkor tud megfe­lelni „hivatásának”, ha a sok-sok tehetetlen népség vérfrissítésére, a hatalmi gondok és öröklés megoldá­sára egy katonatisztet im­portálnak Bécsből. Innen már minden világos, Közép- Európában vagyunk, az operett igazi hazájában, itt magunknak játszunk rangkór­ságot, bohémságot, és neve­tünk saját magunkon, néha mintha egy kicsit régimódi taktusra is. Oscar Straus szatirikus já­tékok mellé írt zenét, mie­lőtt az operetthez pártolt volna. Félix Dörmann és Leopold Jacobson, a Varázs­keringő szövegírói sem nagy­operettet írták, inkább szel­lemes vígjátékot, fricskázva azt a korabeli társadalmat, amely furcsaságait naponta szülte-szülhette, hiszen a századvég és a XX. század eleje minden művészeti ág­ban a nagy mozgolódások és bohém bolondságok kora. A Varázskeringő meséjét se kellett nagyon átírnia Kállai Istvánnak, hogy az aktuali­tások, a mai jókedv apró bo- garászásai itt-ott el ne fér­nének, mert ez a XII. Sva- kim Joachim, Hessen-Kassel bárgyú gazdája nem lógna ki egy-egy magyar kocsmából sem, ahol a nagyotmondás és nagyot akarás elolvad a nagyfröccsök kortyolgatása közben. Bor József mint vendég rendezte ezt a kitűnő szín­padi játékot. Nem az első társulat, amellyel eljátszat­ja Hessen-Kassel urának családnemesítő bolondériá- ját, de hogy ez a társulat elsőrangúan hozza az egri közönség elé ezt az operettet, az Bor József rendezői mun­káját, szellemességét dicséri, a műfaj iránt érzett szerete- tét igazolja. Nemcsak a fő­figurára összpontosít, nem­csak az uralkodó egyirányú szellemi fejlődését tarkítja tarka ötletekkel, gondja van arra is, hogy minden játékos megkapja a maga jelleméhez mért kiszólást, azt a mozdu­latot, vagy azt a rájátszási lehetőséget, hangsúlyt, ami­— Na, nézze! — fordult az öregember a vele szemközt bekecsben és fejkendőben vacsorázó idős nőhöz. — Ki­oktat! Kioktatnak! — De bocsánatot kérek, a bisztró zsúfolt... A bekecses nő rágcsálva a svejcisapkásra nézett: — Az a hely foglalt. — S váratla­nul elkezdett kuncogni. — Igazam van, hogy foglalt? — Foglalt — mondta bosz- szúsan az öregember. Rákö- nyökölt a műmárvány asz­talra, de azért fél szemmel leste, mi következik. A svej­cisapkás az asztaloknál ülők sokasága fölött egyszeriben meglátott egy megüresedett helyet; dühöd ten átfúrta ma­gát a tömegen. Az ételbár valóban zsúfu lásig megtelt, vacsoraidő vol* — Elment — nevetett bekecses nő. Jókora kényéi darabot hentergetett meg a tői a közönség érdeklődése fokozódik. A szerelmespár körül így színes játék fod­rozódik, fegyelmezett csapat­munka eredményeként nemcsak azt kell várnunk, hogy Svakim Joachim hol és mit keres, akár a saját félpalotájában, akár a nép között, mert Lothar is ott van, ha fel kell sülni; Fride­rika, a főkamarásnő is ne- célba aersáxánoctt ttgttión vetséges, mert lányságával női zenekar élén úgy hány­ja a szoknya ráncát és a sza­vakat, hogy a közönség ér­zi: itt a szinészek, a játékban rejlő komikumot egymást túlteljesítve szórják a közön­ség elé. Anélkül, hogy har­sognának. Mert három óra hosszat tart a mozgás, az ele­venség és mindenki részt vesz benne. Varga Gyula alakította a családja jövőjéért aggódó uralkodót. Offenbach Szép Helénájában is egy érett ko­mikus, az érett jellemszínész jó teljesítményét nyújtotta ő, bár ott a figura Latabár- emléke még benne élt. Itt már testtartása, hanghordo­zása, a gesztusoknak az a tu­datosan végigjátszott jámbor idétlensége — egyéni. Reked­tes hangján úgy könyörög egy kis megértésért a világ­nak és az emberekhez, hogy nevetésünkkel szinte már vigasztaljuk. Várhegyi Márta ebben a szövegkönyv adta térben és ebben a mesében nem tud úgy csillogni, mint más ope­rettekben, hiszen ez az ope­rett és Oscar Straus is in­kább a férfiakra koncent­rál. Űj partnerei között is az a bájos primadonna ő, aki hangjával és játékával be­lopja magát a nézői szivek­be. Niki szerepében Poór Péter mutatkozott be az egri kö­zönségnek. Az egykori tánc- dalénekes Szegeden énekessé nőtte ki magát, egyénisége rokonszenvet ébreszt. A nőcsábász ulánustisztet ne­hezen képzeljük el ilyennek, ennyire szerény járásúnak, még ha nagy bajúszt is il­lesztettek az orra alá. A va- rázsgeringőt meg kellett is­mételnie. borsófőzelékében, a tányérja fölé hajolva kapta a szájába. — Ugye, hogy várja? — Kit — pislogott az öreg­ember. — Akinek a helyet foglalta. — Csak a kalapomat tet­tem le valahová. — Jól van, csak várja. — Hát, ha maga nem haj­landó . . — Mire? — Mire, mire? — Egy pil­lantást vetett a körülöttük ülő alakokra. Senki sem fi­gyelt rájuk; a falatozók kü­lönben is állandóan cseré­lődtek, az egész ételbár moz­gásban volt. Csak ők gub­basztottak már jó ideje az utcára néző üvegfalnál. — Mondtam már magának. Ki­mennénk abba a víkendház- ba. A fiam mindig mondja, papa, miért nem töltesz időn­ként néhány napot a telken? Ügy sem tudsz mit kezdeni magaddal, azt mondja. Befű- tesz, van kinn minden, ott áll üresen, azt. mondja. Na. Lenne egy-két szép napunk. — Egy-két napra nem le­het. — Hát akkor egy napra. — Egy napra se. Sehogy. — Na, látja, magával nem lehet... — Hátradőlt a szé­ken. nézte a nő előtt a mű­tálbnn »« főzeléket. — ló 7 ' O ’ Ó" I' lytatju'-' Gusztit, Niki baj társa «. énekespartnerét Harmatit .1 - bért formálta meg. Kéz > színész, azokkal az étvri/á - kel. amelyek egy szín - énekes-karrierhez . feltétlen szükségesek. Csak megerősí­tette azt a benyomásunkat, amit a Szép Helénában nyúj­tott teljesítménye kapcsán róla leírtunk. Néhány év múltával tért vissza ehhez az együtteshez Ábrahám István, örömünk kétszeres, mert egy tehetsté- ges fiatalember ment el Egerből és egy széles skálán játszó színész érkezett visz- sza. A harmadik felvonás nem egy jelenetének a csú­csa az ő játéka: a közönség azonnal nevetéssel-tapssal válaszolt nem egy, ponto­san és lélektanilag jól időzí­tett ötletére. Friderika főkamarásnő sze­repében Komáromy Éva nyújtott jó teljesítményt. Szubrett-alakítás volt ez? Nem, több annál és másabb. A kergetőzésben nem min­dig ő futott elől, de voltak kitűnő helyzetei és egy-egy gyorsan felpergő mondattal ő volt a szereplő, Wendolin miniszter nem nagy szerep, nem is a szöve­gével hat, de a mackós járás, az untermannak kijáró pofo­nok és egyebek tűrése dicsé­ri Mátyás Jenőt. Mátus György főlakáját a közönség nemegyszer megtapsolta. A rendezői elgondolást kell újólag dicsérnünk, amikor ez a főlakáj mai riportert is játszik, nagyon is mai szö­vegfordulatokkal, hogy a fi­náléban teljesen átvegye az irányítást és ezzel a záróak­kord megszerkesztését is ő fokozza fel a sikerig. Kele­men Márta Franci szerepé­ben állta a versenyt a többi­ekkel. Egyéniségéből sugár­zik a derű. Nádassy Anna, Gara Lidi és Farkas Szilvia voltak a jókedvű női zene­kar tagjai. A kis színpadon nem köny- nyű feladat koreográfiát úgy felépíteni, hogy minden a lendület és tágasság benyo­mását keltse. Somoss Zsuzsa ismeri ezt a gondot és a tánckart úgy vezérli, a kom­pozíciót úgy szabja meg, hogy az dekoratív is legyen, ugyanakkor a mozgásötletek is jól érvényesüljenek. S ne­ki mindig vannak újabb és újabb ötletei, amikor egy operett felújításra kerül. Székely László tervezte a díszleteket. A könnyed móká- zás hangulatát még légieseb­bé tette ez a tüll-lobogás, amely még az oszlopokat is ebből az anyagból rendelte készíteni. A díszletszínek és az anyag összepárositása, Hruby Mária jelmezeinek dekoratív, de mértéktartó csillogása együttesen emel­ték a jókedvű mulatság ha­tását. Az előadás karmestere Herédy Éva volt. A szólisták­kal gazdagított zenekart és a kórust jól tartotta kézben, ez az „okos” Straus-muzsika könnyednek hatott, itt-ott kilógó cirkalmassága ellenére is. Az operettben, mint mű­fajban tehát lehet hinni, mert jó szórakozás, kedves látvány, sőt emlékezetes él­mény is lehet, ha azt úgy játsszák, teremtik újjá, mai­vá és élővé, mint ahogyan ezen a bemutatón láttuk-hal- lottuk, éreztük. És ez nem­csak Bor József kitűnő ren­dezésének köszönhető, ha­nem a társulatnak is, amely rangja szerint szolgálja ezt a műfait. i .u kut András j Pataky Dezső eiAKONV! KÁROLY' Várhegyi Márta é- poór Péter (Jármay Zoltán Wv.li

Next

/
Thumbnails
Contents