Népújság, 1977. december (28. évfolyam, 282-307. szám)
1977-12-02 / 283. szám
Éremritkasáffok Keszthelyen A Magyar Éremgyűjtők Egyesületének keszthelyi csoportja új éremsorozat kiadását kezdte meg Keszthely város nagyjairól. Eddig kilenc érem jelent meg, Képiró Zoltán mur.kái. A különleges érmek értékét növeli, hogy csupán százdarabos sorozatokat készítettek. Az érmek: Asbóth Sándor 48-as tábornok. Fejér György történettudós, Lippay Gáspár orvos, Magyar László festőművész. (MTI fotó — Vida András felv. — KS) 207 film 1978-ban A liő A legtöbb emberre különös hatással van az első hó. A gyerekek örülnek, ugrándoznak, hóembert csinálnak és szánkózni indulnak. A felnőttek hangulatát is erősen befolyásolja az első havazás, mely tulajdonképpen a tél érkeztet jelenti, az új évszak beköszöntését adja hírül. Számomra mindig új esemény, de mindig régi gondolatokat ébreszt, elmúlt, csaknem elfelejtett emlékeket idéz: — Édesanyám! Havazik. — Kiszakadt az angyalok dunnája, fiam! — Miért nem varrják be? Anyám a fejét csóválta, majd rosszallóan rám nézett és megparancsolta: — Hozz be fát, és tegyél a tűzre! Kisomfordáltam a konyhából, végigsinkóztam a kút előtti jégen és egyenesen a nagy tuskóhoz mentem, ahol a fát szokta aprítani apám. — Miért koptatod a cipőd talpát? — Ez már apám szava volt, amely még most is — több évtized távlatából — oly keményen hangzik, hogy e percben is hallom. Akkor, igaz elengedtem a fülem mellett, mert visszafelé — ölemben a fával, csakazértis — végigcsúsztam a jégen. — Nem hallottad? Nézze meg az ember! Egyéb sem hiányzik, minthogy újra kelljen talpaltatni a cipődet... így azután azon a télen nem sinkóztam többé, de annál többet szánkóztam az oldalon. Egyszer — emlékszem — jött az öreg Kenyeres János és beszélgettek apámmal: — Most kellene kimenni! Most az éjjel, a holdvilágnál..! Apám szája elé teHe a mutatóujját és megintette az öreget, hogy hallgasson. Én akkor már tudtam, hogy apám, meg az öreg, az éjszaka a tilosba indulnak vadászni. — Látott-e nyomokat? — Ha láttam volna, -nem hívnálak... Másnap reggel, mire felébredtem, véres volt a hó a ház mögött és jóllakottságukban öklendeztek a kutyák. — Mitől véres a hó, édesanyám? Anyám ijedtében a fejemre borította a nagy barna, berlinerkendőjét és betuszkolt a konyhába. — Hallgass, te! — Miért hallgassak? Véres a hó. vagy nem véres? — Szájaskodtam, de ő még a kezét is összetette: — Hallgass, az Isten szent szerelmére, mert ha apád meghallja, akkor... Nyomban elhallgattam, mert apám komoly dolgokban nem ismerte a tréfát. Az első hótól számítva egy hétig húst ettünk. Miképpen is, meg azonképpen is, ahogyan annak idején mondták... Az első hó engem azóta is mindig felkavar. Felkavarja az emlékeimet! Pofont ígértek, ha sinkóztam és koptattam a- cipőm talpát, viszont egy hétig nem fogyott ki a hús a fazékból. A minap — megint csak — ezek a gondolatok jutottak eszembe, amikor hallottam a rádióban, hogy az első hó felcsalta a Mátrába a turisták százait---S zalav István Harminc ország filmjei a jövő évi programiában Elkészült a MOKÉP jövő évi filmbemutatási terve. Az előzetes program szerint filmszínházainkban 1978-ban 207 játék- és dokumentumfilmet, illetve rövidfilm-össze- állítást tűznek műsorra. A bemutatásra kerülő filmek 30 ország filmtermését reprezentálják, közülük 118 a szocialista országokban készült. Hazánk filmművészetét a következő esztendő filmbemutatói során — a tervek szerint — 22 új magyar játékfilm képviseli. Ezek sorában Fábri Zoltán legújabb filmje, a „Magyarok” a második világháború idején Németországban játszódik, s egy ott munkát vállalt magyar parasztközösség tragikus sorsát követi nyomon. Paraszti környezetben játszódik Kovács András filmje, a „Ménesgazda”, amely Gáli István kisregényének feldolgozásával az ötvenes évek társadalmi-politikai légkörét idézi fel. Mihályfi Imre „Közös bűn” című — Galgóczi Erzsébet kisregénye nyomán készült — alkotása az ellen- forradalom napjaiba, egy határmenti tanyára kalauzolja el a nézőket. Bacsó Péter legújabb filmje, az „Áramütés” két testvérről szól. Műsorra kerül Mészáros Márta külföldön már sikert aratott, „Ök ketten” című filmje és Hatvani párhuzam: Uajól akar élni, vegyen sírhelyet •• ..f — Uram, ha jól akar élni, vegyen sírhelyet! Higgye el, jó üzlet. Kíballag a temetőgondnokhoz. Hat első osztályú parcelláért legombol ezerötszáz forintot. Két hét múlva elad a hatból kettőt, tizenötezerért. Halom tiszta pénz. Hát nem megéri...? Egy dologra ügyeljen csak. Előkelő helyen keresgéljen. Lehetőleg kápolna körüli, dombos részen. Ahol lefelé is építkezni tudnak. Most már ismét divat a kripta. A díszes, a hivalkodó, márványfedéllel. Autó, kutya, kacsalábon forgó nyaraló után itt az új státusszimbó- 1 um ... És persze nyomában u vámszedők! ★ Aki mindezt egy szuszra elmondja, harcokat megélt hatvani férfiember. Ott küzdött maga is az első sorban, tömött pénztárcával és lankadatlanul. Majd, miután a testvérek döntésének eleget téve, díszsírhelyen temettet- te e' édesapját, megváltva mellé a mama leendő nyughelyét, keserű summaként kérdést fogalmazott: miért engedi az efféle kupeckedést a hatóság? Mielőtt választ keresnénk, sorolunk hasonló eseteket Hatvan temetőiből, nehogy egyedinek tűnjék az idézett példa: T. Ferencnétől, közvetítéssel, kétezer forintért vásárolt egy 360 forintos sírhelyet özvegy M. Istvánné. Igaz, itt az eladó — kontraktus hiányában — pórul járt, mert végül az özvegv kétszáz forint készpénzzel szúrta ki a szemét. (Azóta átkozzák egvmást!) Nem táncolt azonban vissza a szóbeli alkutól Z. Jánosné. Két részletben fizetett tízezer forintot ama kettős sírhelyért. amelyet „tulaídono- sa” kedvesen átengedett neki. S ugyancsak beleizzadt a százasok számolgatásába a jászfény szarui D. Ferenc, amíg leguberálta a tizenötezer forintot az F. Imréné& llmüsw 1977. december 2., péntek tői „átvett” családi sírhelyért. ★ Vannak-e törvényes keretei az ilyen adásvételnek? A temetőgondnok szerint senki nem korlátozza az ügyleteket. Nincs rá tiltó jogszabály sem! A temetőket fenntartó Költségvetési Üzemnek elsődlegesen az a fontos, hogy az osztályokba sorolt sírhelyek huszonöt évre szóló bérleti díját befizesse a vásárló. Ezt a pénzt nyugta ellenében a gondnok veszi át, s bizonyos idő után elszámol vele. Mondják ugyan, hogy tulajdonképpen csak rokonságon belül örökíthető, ruházható át bárminő feleslegessé vált sírhely, de senki sem veszi komolyan. Az üzemvezető szerint is nehéz igazságot szolgáltatni az ilyen ügyekben. Ha egyszer valaki elköltözik Hatvanból, nyilván nem viszi magával korábban megvett sírhelyét. S ha jó soron van, nem elégszik meg a törvényesen kirótt bérleti díj visszatérítésével. A pénz csábít. A több még inkább! ★ Kérdés ezek után, hogy belenyugodjunk-e az ilyesféle haszonszerzésbe? Amikor a gyászt, más esetben egy új kivagyiságot megnyergelve, némelyek vásárrá változtatják a kegyelet és az emlékezés kertjeit? Ügy véljük, egyértelmű nemmel kell válaszolnunk. Persze igen nehéz lezárni a kupeckedés, az ilyesféle törvénytelen haszonszerzés útját. S módot találni arra, hogy megszűnjön a hatvani temetőkben eluralkodott állapot. Véleményünk szerint a helyi tanács alkothat jogszabályt, szükséges szankciókkal, ami egyedül kivezető ösvény a mélységből, a szemérmetlen üzletelésből! E tekintetben biztató, hogy a különböző lakossági bejelentések alapján az elnök vizsgálatot rendelt el a Költségvetési Üzemhez tartozó temetőgondnokságnál. Eredménye, tapasztalata minden bizonnyal felhasználható lesz a várt, remélt tanácsi rendelet cikkeln-einek megfogalmazásakor. Moldvay Győző Sára Sándor legújabb alkotása, a „Nyolcvan huszár” című történelmi témát feldolgozó film is. A tervek szerint 1978-ban újabb 38 szovjet filmet ismerhetnek meg a hazai mozilátogatók. Közülük Larisza Sepityko „Felemelkedés” című háborús drámája a nyugat-berlini fesztivál nagydíját nyerte el, Lev Kulidzsa- nov „Csillagos perc” című dokumentumfilmje pedig Gagarin első űrutazásáról szól. A filmalkotások sorában bemutatásra kerül Krzysztof Kielowski lengyel rendező „Sebhely” című műve, „A birodalom hamvain keresztül” című román történelmi film, Bertolucci olasz rendező a fasizmus sötét korszakát felelevenítő „Novocento” című négyrészes történelmi drámája is. A szórakoztató alkotások között a „Mimimo” és a „Cirkusz a cirkuszban” című szovjet, valamint az „Erjedő bor” című csehszlovák film mellett új magyar vígjátékok is szerepelnek a programban. Bemutatják Móricz Zsig- mond „Nem élhetek muzsikaszó nélkül” című színdarabjának filmváltozatát, amelyet Sík Ferenc rendezett, s Mészáros Gyula „A néma dosszié", Bán Róbert „Dóra jelenti” című filmjét, „A kialudt tüzek fénye”, „A fekete rák ollójában”, a „Péter cár és a szerecsen” című szovjet és a román—NSZK—francia koprodukcióban készült „A Csendes-óceán kalózai” című kalandfilmet, Gazdag programot ígér a stúdióhálózat műsorterve is. Az ebben bemutatásra tervezett 12 új film között lesz az 1976-os Karlovy Vary-i fesztiválon nagydíjat nyert „Chilei kantáta" című kubai és a „Félelem megeszi a lelket” című NSZK-filmalkotás. A stúdiómozik vásznán a filmművészet emlékezetes alkotásai közül — felújításban — ismét műsorra tűzik a „Kopár sziget” és az „Oni- baba" a „Tizenkét dühös ember" az „Ilyen hosszú távoliét" a „Vadászjelenetek Alsó- Bajorországban" című filmeket és a „Júlia és a szellemek” című Fellini-filmet. ÜE-VGE.N CvUZ-ALO : Mi « Elindultunk a temetőbe, ahol fű illata terjengett. A fejfák mellett vadgyümölcsfák álltak, alattuk örökzöld csillogott. Tök egy csavarin- tással letépte a tyúk fejét, aztán a fűre dobta. A tyúk még kalimpált a lábaival, ugrált néhányat, nem akart meghalni. Tök leguggolt a földre és a vérre meredt, ami rozsdás-vörösen maszatolta össze a füvet és a leveleket. A tűzgyújtás egyszerű volt. Egy lövedékből kiszedett puskaporral csináltuk aztán rőzsével tápláltuk. Amikor már lobogott, arra gondoltunk, hogy a tyúkot meg kellene kopasztani. Egyesült erővel láttunk hozzá, téptük a tollat és az csak úgy röpködött szanaszét. A tyúk jól fejlett volt, kemény húsú, de mire elkészültünk vele, a hús egészen megkékült. Akkor nyársra húztuk és felváltva forgattuk. A hús egyre barnább és aztán egyre pirosabb lett, illatozni kezdett. Mire felocsúdtunk, Tök hirtelen letörte az egyik lábát, és csakhamar eltüntette. Mi is követtük a példáját. A hús íze édeskés volt, vizes és sótalan. Égette a szánkat, mégis szétmarcangoltuk. — Soha ilyen jól még semmi nem esett... — mondta Tök és öklével törölte le szája széléről a zsírt. A fűben lerágott csontok fehérlettek. Amikor a faluba visszaértünk, Zója néni már ott várt bennünket a kapu előtt, óriási bottal a kezében. Megátkozott bennünket, a pestis volt a legszerényebb és a ragya a legtisztább jó kívánsága számunkra... Gálja háza a falu közepén állt. Valóságos csoda, hogy a bombázás és a tűzvész során is megmaradt. Gálja nem volt egészen tiszta elméjű. Mondogatták is a faluban, hogy korán ment férjhez, a férje mindjárt a háború elején elesett. Amikor Gálja ezt megtudta, egyetlen szót sem szólt, csak bezárkózott a házába és hetekig ki se mozdult. Aztán ahogy múlt az idő és kissé megnyugodott, mintha ismét gyermekké vált volna, velünk játszadozott és látszólag mindent elfelejtett. Amikor pedig vége lett a háborúnak, ő is kijárt velünk az állomásra, az érkező katonák elé... Számunkra ő nem volt bolond, hiába mondogatták róla — számunkra ő hozzánk hasonló gyerek volt... ... A robbanás rövid volt, nem is túl hangos, és egyáltalán nem félelmetes. Délben tudtuk meg, hogy Sztyepan Galaidát széttépte egy akna. Fel akart szántani egy darabka parlagföldet... Amikor a szerencsétlenség színhelyére kifutottunk, méhek zümmögtek a magasra nőtt bogáncsok között. A hó felszakadt hassal feküdt; a belel kékes csillogással szétfolytak a füvön és még érzett a puskapor szaga. Sztyepan ott feküdt a jobb oldalára fordulva, leszorított karral, a másik keze a mellénél, az arca nyugodt, egyetlen csepp vér sem volt látható. Mi álltunk, mintha kővé meredtünk volna. Emberek jöttek mindenfelől, és az öreg Galaidát is elővezették. Egyetlen könnyet sem ejtett. Csak összeszorította az ajkait és nézett megtört tekintettel a halott fiára. Aztán Sztyepant egy kocsira fektették és bevitték a faluba. A kerekek döcögtek a kiszáradt rögökön. Az emberek szótlanul, komoran lépdeltek mögötte. Az öreg Ga- laida néni ott guggolt a fia mellett, a kocsin, a szél meglobogtatta fakult, kopott ruháját. Amikor a malom mellett haladt el a szomorú menet, Gálja ott állt a malom romjainál és hangosan énekelt. Nem jött közelebb, nem nézte meg és nem kérdezte meg, ki fekszik a kocsin. És senki nem szólt rá, hogy hallgasson el. Zötyögött a kocsi, a menet elhaladt Gálja mellett és ő egyre csak énekelt... A mezőn pedig halotti csend honolt, a döglött ló kifolyt beleivel és az élénkzöld szántóföld felett egy kis füstpára lebegett. Megtudtuk, hogy az agyaggödrök táján, méhek fészkelték be magukat. Oda indultunk mézért, és még volt egy kilométernyi távolság a gödrökig, amikor a távolban feltűnt egy ember alakja. Mi azon vitatkoztunk; ki lehet. Egy hazatérő katona volt. Gálja, aki akkor is velünk volt, énekelni kezdett: „Hideg köd feküdt éjszaka a rétre ....” A katona csizmája szára fénylett, kis táskát lóbált a kezében. Amint a közelünkbe ért, nevetve nézett a tár- sáságra. Napbarnított arca volt, ragyogó fehér fogai, mosolygó szemei. Tisztelgett nekünk, aztán tovább ment. Néhány méternyire elhaladt mellettünk, amikor hirtelen visszafordult. Letette a táskáját a porba, és hozzánk sietett, illetve Gáljához, akit magához szorított, átölelt. — Gálja, kedvesem, nát nem ismersz meg ...? Az asszony rámeredt és némán hallgatott. A katona újra át akarta ölelni, de az asszony tiltakozva kiáltozott: — Ne! Ne! — Gálja, kedves... én vagyok, a ferjed, Szemjon! Gálja rémülten kiáltozott: — Ne, ne...! Tök szólalt meg rekedt, ismeretlen hangon: — Ügy hallottuk... és Gálja is úgy hallotta... hogy elestél a háborúban... azért ilyen... Gálja tekintete mereven tapadt a zöld mezőre, ajkai remegtek, kezei reszkettek. Egyetlen szót ismételgetett: — Ne... ne...! Szemjon remegett; kezeit arca elé kapta, és mi tudtuk, hogy sír. Ujjai között végigfolytak a könnyek. — Menjünk a mézért... — szólt egyikőnk. Lehajtott fejjel indultunk tovább. Gálja is velünk akart jönni, indult volna, de Tök eléje állt. — Hová akarsz menni? Itt kell maradnod! Elindultunk, bár biztosan tudtuk, hogy nem fogunk mézet találni. Vagy ha találunk is, az keserű lesz ... (Fordította: Antalfy István)
