Népújság, 1977. december (28. évfolyam, 282-307. szám)
1977-12-14 / 293. szám
Úszni tudni kell! Beszélgetés Novak Ilonka olimpiai bajnokkal A harmincas esztendők' elején hangzott el az egykori uszószövetség jelmondata: — Mindenki tudjon úszni! Ezért az egyébként tiszteletreméltó célkitűzésért akkoriban nem sokat tettek az illetékesek, elsősorban anké- tokat tartottak, főleg a „vidéki kiszállások” alkalmával. Ma más a helyzet. Erről a kérdésről, az úszás ábécéjéről beszélgettünk Novak Ilonkával, a Magyar Üsző Szövetség elnökségének tagjával, aki amint erre az idősebb sportkedvelők jól emlékeznek, az 1952-es olimpiáról aranyéremmel tért haza. MAR AZ ALSÓ TAGOZATBAN — Még soha sem történt nálunk annyi minden az f úszás alapfokú oktatásáért, mint napjainkban — mondja Nováb Ilonka. — A közelmúltban Budapesten 17 tanuszoda épült, vidéken 10 tanuszodát adtak át rendeltetésének. Mind a négy év. szakban csak ott lehetséges az alapfokú oktatás, ahol fedett létesítmény van. Több helyen átmeneti megoldásként sátortető felállításával próbálkoznak. Ez is jó. Személy szerint az átmeneti megoldást ugyan nem kedvelem, mert bár kevesebb pénzt kíván, de azt tapasztaltam, hogy pezsgő, eleven úszóélet csak ott alakulhat ki, ahol mindennap nyitva van az uszoda bejárata. A sátortetővel viszont elég gyakran van baj. — Mit tanácsol, milyen korban tanuljon meg a gyerek úszni? — Egy érdekes külföldi példa. Ausztráliában már a hathónapos csecsemőket, is megbarátkoztatják a vízzel. Ha nem látok erről a módszerről egy filmet, talán el sem hiszem. Járni még nem tudnak ezek az apróságok, de már „lebegnek”, fentma- radnak a víz felszínén. Anti a hazai gyakorlatot illeti, azelőtt nálunk az általános iskola ötödik osztályának tanulóit vitték a pedagógusok a medencébe. A közelmúltban leszállították a korhatárt. Ma már az alsó tagozat diákjai is kapnak úszóleckéket. 20 LECKE UTÄN — Az úszónak akkor kell a kevesebb súlyt vinnie a vízben, ha lényegében egész teste a szint alatt van. Ez a törvény hogyan érvényesül az alapfokú úszóoktatásban? — Arra törekszünk, hogy a gyerek bedugja a fejét a vízbe. Fokozatos az ismerkedés, a barátkozás. Kell, hogy a gyerek arca, orra, szája, füle megszokja a vizet, az ehhez vezető út egy kis pancsolás, lubickolás. Mindezt otthon a fürdőkádban is el lehet kezdeni. Itt szólnom kell a szülők szerepéről. Az életben a gyerek az első lépéseket a szárazföldről a sekély vízbe az anyjával vagy az apjával teszi meg. Sok függ az első találkozástól. Ha a szülő ilyenkor gondol arra: fontos, hogy a gyerek ne ijedjen meg, akkor később a pedagógus helyzete is köny- nyebb az alapfokú úszóoktatás kezdetén. — Mennyi idő kell ahhoz, hogy egy gyerek megtanuljon úszni? — Legszívesebben visszakérdeznék — folytatja a beszélgetést Novák Ilonka. — Mi az úszni tudás? Erről eltérők a vélemények. Szerintem az tud úszni, aki ha történetesen felborul vele a csónak a Duna vagy a Tisza közepén, akkor partra tud érni... Magas követelmény, de erre kell törekedniük a pedagógusoknak. Vízbizton. üz ökölvívó CSB végeredménye: 1. Ű. Dózsa, 2. H Kun Béla SE, 3. Zalka SE A hét végi visszavágók tisztázták, hogy az 1977. évi ökölvívó-csapatbajnokság végeredménye miképpen alakul. A Puchier Lajos edző által irányított gyöngyösi ökölvívók Kaposvárott léptek szo- rítóba az egy hete szerzett 14—8-as győzelmük birtokában. Bár Hergert Jenő tanítványai ezúttal diadalmaskodtak, a bronzérmes hely a Zalka SE-nek jutott! K. Dózsa—Zalka SE 13—9 Kaposvár, 600 néző. V: Vári, Varga. Pontozott: Berkecz, Zádori, Naményi és egymást váltva a két vezető bíró. Eredmények (elől a kaposvári versenyzők): Papírsúly: Vatulik az 1. m.- ben fa. Országh ellen, 0—2. Légsúly: Nagy Z. p. gy. Péter ellen, 2—2. Harmatsúly: Ferstek ellen Csépány az 1. m. után fa., 4—2. Pehelysúly: Rajczi p. v. sz. Lukácstól, 4—4. Könnyűsúly: Varga Z. ellen Varga I.-t a 3. m.-ben sor. szab. miatt le, 6—4. Kis- váltósúly: Bogyó—Feri döntetlen, 7—5. Váltósúly: Rákosa ellen Korbics az 1. m.-ben fa., 9—5. N agy váltósúly: Budai ellen Pereszlényi a 2. m.- ben fa., 11—5. Középsúly: Lévai p. v. sz. Takácstól, 11—7. Félnehézsúly: Rigó ellen Bánkúti az 1. m.-ben fa., 13— 7. Nehézsúly: Juhász (Zalka SE) e. n. gy. 13—9. összesítésben a Zalka SE 23—21 arányban nyerte a helyosztót, ezzel együtt a bronzérmet a 4. kaposváriak előtt. Az érmeket a gyöngyöQJßmsäg 1977. december 14., szerda si ökölvívóknak Bondi Miksa korábbi Európa-bajnok ezüstérmes nyújtotta át. Egy kivétellel az is tisztázódott, hogy az 1978. évi ökölvívó CSB. I. osztályban — NB. I-ben — kik indulhatnak: Bp. Honvéd, Ü. Dózsa, Kun Béla SE, Zalka SE, Kaposvár. A mezőny 6. résztvevője a Csepel—Vasas ösz- szecsapás győztese lesz. Győztek, de hogyan a kaposváriak? Pontozásos sportág lévén, az ökölvívásban nem biztos, hogy mindig a jobbik nyer. Puchier Lajos edző helyszíni beszámolója legalábbis erről tanúskodik. — A kaposvári visszavágóra kijelölt kitűnő bírók, Kelemen, Sermer és Űjvári nem jöttek el, helyettük Berkecz kivételével teljesen ismeretlenek érkeztek. Csak két kirívó esetet idéznék: légsúlyban Péter az év legjobb teljesítményét nyújtotta, sokkal jobban öklözött ellenfelénél, mégis azt hozták ki 3—1- re. A kisváltósúlyban döntetlennel végződött összecsapás botrányszagú pontozással alakult 2—2-re. Az egyik pontozóbíró 60—56-ra Ferit, a másik 60—56-ra Bogyót jelölte győztesnek! (?) A hangorkán és a feszült légkör ellenére Lukács pehelysúlyban nagyon szép mérkőzésen pontozással verte az utánpótlásválogatott Rajczit. Bár a végeredmény szempontjából nem perdöntő, a MÖSZ kiküldött képviselőjének jelentése alapján a héten Budapesten tárgyalni fogják a kaposvári bíráskodás tapasztalatait. Reméljük, a MÖSZ példás szigora a gyöngyösieket nyugtatja meg. oág, ez az úszni tudás meghatározója. Bármi fordul elő a medencében, a folyóban, vagy a tóban, nem szabad megoldhatatlan feladat elé kerülni! Visszatérve a fő kérdésre, a tapasztalat az, hogy az alapfokú úszóoktatáson, 20 lecke után, már 50—100— 150 métert le tudnak úszni a legügyesebb gyerekek. KORHATÁR NÉLKÜL f — Valaha jellegzetes figura volt a medencék szélén álló úszómester, aki egy hosz- szú rúdra kötött kötélen lógatta be a tanítványát a vízbe. — Ma már ilyen nincs, vagy legalábbis ritka, mint a fehér holló. Más a módszer. Az oktatás a kis vízben kezdődik, lubickolással-fröcskö- léssel, ezután következik a kéz- és lábtempó megtanulása. Változott a helyzet az úszásnemek sorrendjében is. Régebben a mellúszást sajátíttatták el a kezdőkkel, ma az első a gyorsúszás, talán azért, mert amikor ezt oktatják, kevesebb hely kell az uszodában a gyerekeknek, mert a kezek és lábak nem oldalirányban mozognak. Ez csak az egyik ok. A másik az, hogy a gyorsúszás mozdulatai természetesebbek, hasonlítanak ahhoz, amikor az ember mászik. Ha ez jól megy akkor következhet a hátúszás. Ennél könnyebb a légzés, megtanulása nem okozhat különösebb nehézséget. Ezután jöhetnek a mellúszás leckéi. Itt a kellő ritmus kialakítása szorgalmas gyakorlást kíván. • Megjegyzem, hogy a különféle úszásnemek, ami az edzett, egészséges szervezet kialakítását illeti, jól kiegészítik, támogatják egymást. Vízbiztonság nincs anélkül, hogy valaki ne ismerje a különféle úszásnemeket. — Mi a felső korhatár, amikor még érdemes leckéket venni? — Ilyen nincs — vélekedik Novák Ilonka. — Bármikor érdemes elkezdeni! Még szégyenérzetük sem lehet az idősebbeknek, amióta nem hosszú rúdra erősített kötélen lógatja be az úszómester a vízbe a tanítványt Bármikor érdemes kezdeni a leckéket, mert az úszás azon kevés sportok közé tartozik, amelyeket az ember élete végéig gyakorolhat. A vizet, levegőt és a napfényt együtt csak az élvezheti, aki tud úszni. Molnár Károly Csak indi».. Az 1978. esztendő első jelentős nemzetközi asztalitenisz-eseménye a brightoni hagyományos viadal lesz január 12—14-én. Már a szokásos kiemelés is megtörtént, a férfiaknál a csehszlovák Milan Orlowski élvezi az első helyen kiemeltek kedvezményét, a nőknél pedig a kínai Csu Siang-Jun, Orlowski mögött a kínai Li Csen-Si került a második helyre, a nőknél a csehszlovák Uhliko- vá. Brightonban 14 ország képviselteti magát. —O— Messze még az argentínai labdarúgó-világbajnokság rajtja, a londoni bukméker- irodákban azonban már megkezdődött a tippelés, s egyelőre a világbajnoki címet védő NSZK-nak, valamint a korábbi világbajnok Brazíliának a legjobbak az oddsai. Az esélylistán Magyarország a nyolcadik helyet foglalja el. A jelenlegi londoni odds- állás: NSZK, Brazília 7:2, Argentína 5:1, Hollandia 7:1, Olaszország 8:1, Skócia, Lengyelország 12:1, Magyarország 16:1, Franciaország, Peru 25:1, Ausztrália, Spanvol- ország 33:1, Svédország 50:1, Mexikó 100:1, Irán, Tunézia 1000:1. —O— Az Európában vendégszereplő kínai asztaliteniszezők sorra nyerik mérkőzéseiket, egyéniben és csapatban is. Hétfőn Rouen-ban barátságos mérkőzésen fogadta Francia- ország a Kínai NK együttesét, s a vendégek a férfiaknál 5:1, a nőknél 3:1 arányban bizonyultak jobbnak. A férfitalálkozón Secretin mentette meg a franciák becsületét, miután hatalmas küzdelemben 2:0 (21, 16) arányban legyőzte Vej Csing-Seng-et T«T* A Népújság tippjét az 51. hétre: 1. MÁV DAC—Volán 1 x 2. Fűzfő—Komló 1 x 3. BVSC—SBTC X 2 4. KKFSE—K.-barcika 1 x 5. Enying—-Ikarus 1 6. KTE—Pénzügyőr x 2 7. Auras—Bp. Sp. 2 8. Bem SE—B.-gyarmat 2 9. Dunakeszi—Bp. Építők 1 2 10. Torino—Milan x 11. Florentina—Lazio 1 x 12.1.-nazionálé—Juventus x 2 13. Modena—Lecce 1 x Pótmérkőzések: 14. Brescia—Avelliono l 15. Bari—Palermo l x 16. Cremonese—Cagliari 2 Ritmikus sportgimnasztika Szombathelyen nyert Szabolcsi Válogatottunk karikagyakorlatára 9,3-at kapott a zsűritől (Fotó: Szántó György) Hagyományosan évek óta Szombathely rendezi az Asztalos János tornaemlékversenyt. A Művelődési és Sportház küzdőterét a zárónapon a ritmikus sportgimnasztika versenyzői vették birtokba. A helyezésekért hat csapat és hét egyéni versenyző vetélkedett. A sportág történetében első ízben fordult elő. hogy Szabolcsi Judit (Egri Kolacskovszky) személyében vidéki versenyző szerezte meg a győzelmet. Ez még akkor is értékes, ha Kovács Györgyi és Szécsé- nyi Violetta — a válogatott erősségei — nem jelentek meg a vasi fővárosban. Szabolcsi Judit sok évi munkája kamatozott Szombathelyen, szépen és átgondoltan dolgozott. Az összetett egyéni verseny végeredménye: I. Szabolcsi Judit (Eger) 36.95, 2. Sziráczky (Ü. Dózsa) 36.85, 3. Fajt (Ü. Dózsa) 36.70. A szergyakorlatok közül Szabolcsi kettőben diadalmaskodott, karika- és kötélgyakorlatával. A ritmikus sportgimnasztiJ ka idei évzáró versenye de-: cember 17—18-án Egeroen lesz, a VIII. Kolacskovszky emlékversennyel. A korábbi évek gyakorlatához hűen ezúttal is a Csebokszári Általános Iskola tornaterme ad otthont a színvonalasnak ígérkező eseménynek. Máé ismert a részt vevő egyesületek köre, ezek szerint Bo. Spartacus, az OSC, az FTC, a Kazincbarcikai Vegyész és a vendéglátó egri Kolacskovszky legjobbjai indulnak majd. A sportmunka kitüntet3ttje Dobroviczky Ferencné Üjsághír: A NOSZF 60. évfordulója alkalmából a Testnevelés és Sport Érdemes Dolgozója kitüntetésben részesült Dobroviczky Ferencné, a Heves megyei sakkszövetség elnökségének tagja. 1950. október 7-ét mutatott a naptár, amikor Dobroviczky Ferencné — még hajadonként — tanítói oklevéllel a zsebében munkát keresett. Hosszú kilincselés után az említett napon felvételt nyert Diósgyőrben a Csatorna és Földkotró Vállalatnál SZTK-ügyintézőként Négy évvel később itt ismerkedett meg férjével, a neves sportemberrel, aki normásként került a vállalathoz. Ez az alakulófélben levő üzem többszöri névváltozás után lett Mátraalji Szénbányák Vállalat, — gyöngyösi központtal. A Dobroviczky házaspár 1961-ben került az ecsédi külfejtéshez. A mindenkori munkahelyi társadalmi munka mellett a városért és a megyéért is akartak valamit tenni. A sportbarátok javaslatára 1961-ben kapcsolódtak be a sakkélet irányításába. Ilonka néni a férje oldalán először a GYESE vezetőségi, majd a Heves megyei sakkszövetség elnökségi tagja lett 1972. december 31-ig segítette az Energia SE sakkszakosztályok. Neki is jelentős érdemei van-. nak abban, hogy működésének idején 1971-ben bronzérmet nyert a GYESE az OB II-ben ... Dobroviczky Ferencné a visontai Gépszerelő Üzem munkaügyi előadója 1974. augusztusában vonult nyugállományba; Munkája elismeréséül több kitüntetést kapott. A „Bányászat Kiváló Dolgozója” kormánykitüntetés mellett megkapta a 15 éves Bányász Szolgálati Érmet, 1972-ben pedig Kiváló dolgozó elismerésben részesült. Közben férjének erősen megromlott a látása, s ezért egyre nagyobb feladat hárult a sakkberkek népszerű Cica nénijére. Ugyanis segítsége nélkül a megyei sakk- szövetség elnöke — a férje — nehezen tudná ellátni ezt a feladatot. — Mint a szövetség elnökségi tagja, milyen feladatokat lát el? — kérdeztük a kitüntetettől. — A szövetség gazdasági ügyeinek intézése mellett adminisztrálok, propaganda- munkát végzek, s az országos jellegű versenyek szervezésében és rendezésében is rendszeresen részt vészek. Feladatom még a megyei sakk- híradó propagálása és terjesztése, valamint az összes levelezési munka. Emellett segítek a sakkévkönyvek ösz- szeállításában is. Erről az utóbbiról érdemes bővebben is szót ejteni. Az országban egyedülálló munkát kezdett el 13 évvel ezelőtt Dobroviczky Ferenc. Színes és fekete-fehér felvételekkel illusztrált sakkévkönyveket állít össze, s ebben jelentős segítséget nyújt Ilonka néni. A hazai sakkesemények mellett a világ- versenyek, valamint a világhírű sakkozókkal folytatott levelezéseik is helyet kapnak benne. Szmiszlov exvilág- bajnok is elismeréssel volt az évkönyvről. Az 1973-as összeállításba Kádár János elvtárs, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára is bejegyzést tett. Ebből idézünk: „Erőt, egészséget cs sok sikert kívánok ahhoz a nagy munkához, amelyet a megye, az általános magyar sakk-kultúra javára oly példás buzgalommal és eredménnyel végez”. Ebből a nagy munkából Dobroviczkyné is derekasan kiveszi a részét. Nyugdíjba vonulása óta, szinte minden idejét a sakk „szolgálatában" tölti. Tizenhat évi lelkiismeretes és eredményes társadalmi munkája elismeréséül részesült e magas sportkitüntetésben. Szigetvári József Síszakoszf alvók kategóriába sorolása A síszezon kezdete előtt érdemes áttekinteni az egyes szakágak egyesületeinek kategóriába sorolását. Ezt a Magyar Sí Szövetség — az OT-SH jóváhagyásával — lényegében az 1976. évi eredmények, az utánpótlásnevelés és a minősített versenyzők létszámát figyelembe véve állította össze. Heves megyei szempontból nagy sikernek számít, hogy uz aloe- si szakágban egyedül a Kékesi Sas SC érdemelte ki <l ,.B” kategóriába sorolást. A sífutó és biatlon összetett szakágban a Gyöngyösi VSC, a Honvéd Zalka SE és a Parádsasvári KÜSE lett ,C”. kategóriás. Minden szakág pontversenyének győztese „B” kategóriába nyert sorolást A sorrendek. Alpesi szakág: 1. Kékesi Sas SC 272 2. Orvosegyetem SC 233, 3 Bp. Honvéd 216, 4. BKV Előre 213, 5. Ü. Dózsa 101, 6. Honvéd Papp J. SE 50, 7. Külker. SC 7 ponttal. Síugró szakág: 1. Magyar Optikai Művek 230, 2. Bp. Honvéd 191, 3. Kőszegi Latex 30, 4! Ű. Dózsa 14 ponttal. Sífutó és biatlon összevont szakágban; 1. Bp. Vasas 300, 2. Ü. Dózsa 159, 3. Salgótarjáni KSE 121, 4. Bp. Honvéd 101, 5. Honvéd Papp J. SE 97, 6. Gyöngyösi VSC 82, 7. BKV Előre 56, 8„ H. Zalka SE 30, 9. Diósgyőri VTK 25, 10. Nagykőrösi Arany J. Gimnázium 20, II, Parádsasvári KÜSE 9, 12i Budapesti Zalka KFSE It ponttal. Az említett szakosztályod kon kívül a többiek — ame-’ lyek egyetlen tényezőben sem szereztek pontot — a „D’j kategóriába sorolandók.