Népújság, 1977. november (28. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-04 / 260. szám

i I Ma este a képernyőn: Keresztelő Mátraderecskén Erre a produkcióra me­gyénkben is hónapok óta ké­szültek. összeültek a szak­emberek, s gondos mérlege­lés után megszületett a He­vesi palócok című forgató- könyv. Ennek alapján dol­goztak a tévések. A versenyművet ma este milliók láthatják. Izgalom­ban nem lesz hiány, mert a tét nagy. A Röpülj páva ve­télkedősorozat nyertes csa­pata fődíjként egy Ikarus panoráma autóbuszt kap. Természetesen nemcsak a zsűri, hanem a közönség is jutalmazhat. így hát van mi­ért küzdeni. Ezt érezhették a mátrade- recskeiek is, hiszen a stúdió­felvétel előtt a szokottnál Is lelkesebben próbáltak, ök nyolc percig szórakoztatják majd a nézőket, s a Keresz­telőt, ezt a helyi gyűjtésű népi jelenetet adják elő. A nehezén már túl van­nak: a kamerák kereszttüzé­ben úrrá lettek a lámpalá­zon. s most a készülékek előtt ülve mérhetik fel teljesítmé­nyük színvonalát. ŐRIZNI A HAGYOMÁNYOKAT Az együttest maguk hoz­ták létre. Emlékeztek a régi dalokra, s hasznos időtöltés­ként felelevenítették ezeket. Erre az időre utal Sala­mon Pálné, aki mindjárt csatlakozott a vállalkozó kedvű lányokhoz, asszonyok­hoz. — Az ötletet Kovács Jó- zsefné Bódos Panni adta. Azt mondta: csináljunk már va­lami okosat. Próbálkozzunk színdarabokkal, olyanokkal, amelyek anyagát mi szed­jük össze. Hallgattunk rá, mert tiszteltük benne azt, hogy sok mindenhez értett, s az emberek ügyes-bajos dol­gaikkal hozzá fordultak. Sű­rűn találkoztunk, kitartóan gyakoroltunk, s hamarosan meg is lett az eredmény. Már az első bemutatkozást siker koronázta. Ez aztán még na­gyobb önbizalmat adott azok­nak, akik egyébként se ijed­nek meg saját árnyékuktól. A színpadon otthonosan mozogtak, s egyre több he­lyütt tapsoltak nekik. A moz­galom ösztönös kezdeménye­zésnek indult, később azonban rájöttek: amit tesznek, az kulturális küldetés. A folklór kincseit kutatják, óvják, elő­deik hagyatékát ápolják. LAGZI KÜLFÖLDIEKNEK Buzdította őket a későbbi szakmai irányító: Kiss Török Józsefné. Böske néni maga is forgatta a tollat, s papír­ra vetette gondolatait. Hob­bija másokat is vonzott. Cb.MémsM 1977. november 4„ péntek — Ha éjszaka felébredek, és eszembe jut valamilyen dalszöveg foszlánya, akkor nem reskedem, hanem vil­lanyt gyújtok és feljegyzem. Egyszer aztán egész kereke­dik belőle. Kiss Lörincné az egyéb műhelytitkokat árulja el. — A ruhákat mi csináltuk, díszítettük. Nem volt olcsó mulatság, de az ilyesmiért semmi sem drága. A játék, az éneklés mindenünk. Olyan érzés ez, mintha folyvást vasárnap lenne. Az ember elfeledi gondját-baját, s a legidősebb — akad köztünk nyolcvan éven túli is — meg­fiatalodik. Kiderül, hogy az öltözkö- ködés se egyszerű. Egyedül senki sem boldogul. Salamonná ezt a szertartást idézi fel. — Házhoz jön a segítség. Másfél óra után indulunk ahhoz, aki a főkötöt igazítja fel. Közben nem unatkozunk, mert van mit megbeszélni. Otthon senki se morgolódik emiatt. Sőt! A férjem még a pálinkásbutykost is előveszi, s kínálja a vendéget. No, azért se morgolódik, ha es­ténként késő este érek haza a próbákról. A derecskeieket nemcsak megyeszerte, hanem az or­szághatáron túl is ismerik. Három évig falulagzit mutat­tak be. a községbe épp ezért látogató külföldi turistáknak. Megfordultak itt franciák, németek és kanadaiak is. MÁKOS TÉSZTA, VIZES MÉZZEL Ragány József iskolaigaz­gató, az együttes jelenlegi vezetője, csak dicsérheti ezt a gárdát. — Szívvel-lélekkel tevé­kenykednek valamennyien. Rájuk mindig számíthatunk. Bármikor, bárhová hívják őket, az első szóra mennek. Ott vannak a palócnapokon, az egri május elsejei felvo­nulásokon. Helytálltak a kü­lönböző minősítéseken is. Nemcsak a járásin, a me­gyein. hanem az országoson is. Támogatja őket a községi tanács, a termelőszövetkezet, s ők azzal Jiálálják meg a tö­rődést, hogy kellemes perce­ket szereznek mindannyiunk­nak. Szó esik a Keresztelőről, s az ízes játék forrásairól is. Kissné a szülőktől, nagy­szülőktől hallottakat sorolja. — Valaha nem rendeztek nagy ünnepséget, nem vág­tak malacot, nem traktáltak egy sereg rokont. Ez a ma divatja. Akkoriban a férfiak közül csak az após, az apa és az édesapa jelenhetett meg. Egy tálból fogyasztották a mákos csíkot. Ahogy Kata mondja majd a tévében: ..Élig lesz-e anyámasszony ez a tiszta? Olyan nagyon sokan vagyunk. Cukrot is csak húsz fillérér hoztam, ettől édes se lesz.” Az asszony így vála­szol : „ ... csináltam mézes vizet, csodálatosan jó lesz.” Felvételkor ötször ismé­teltette a produkciót Len- gyelfi Miklós szerkesztő. A derecskeiek azonban ezt sem sokallták. — Az a lényeg, hogy a legtöbbet nyújtsuk, mert csak így járulhatunk hozzá a hevesi csapat továbbjutásá­hoz. Le kell köröznünk a Veszprém megyeieket — ér­velnek. így vélekednek a fellépő fedémesiek, a gyöngyöspatai­ak, a bodonyi gyerekek, a szentdomonkosiak, az egri Vallon utcai óvodások- Fe­jes Pálné énekes s a neves Vidróczki együttes tagjai is. A többi eldől ma este. Re­méljük, a bizakodóknak less 60. évforduló Tudományos emlékülés Egerben u Tegnap délelőtt Egerben, a megyei pártbizottság nagy­termében a Nagy Októberi Szocialista . Forradalom 60. évfordulója tiszteletére tu­dományos emlékülést rende­zett az MSZMP Heves me­gyei Bizottságának Oktatási Igazgatósága, a Ho Si Minh Tanárképző Főiskola és a Gödöllői Agrártudományi Egyetem gyöngyösi főiskolai kara. A megjelenteket, köz­tük az NDK-ból érkezett vendégeket dr. Sipos István, a megyei pártbizottság titká­ra köszöntötte. Az emlék­ülést megnyitva többek kö­zött szólt az októberi forra­dalom jelentőségéről, majd ezt mondotta: — Most, amikor tudomá­nyos emlékülésünket meg­nyitom, emlékeztetni szeret­ném önöket azokra a nagy­szerű munkasikerekre is, amelyek megnyitották me­gyénkben a Nagy Október tiszteletére rendezett ünne­pi eseményeket és amelyek munkásaink érzelmi azono­sulásából, október értékéből fakadtak. Ezek méltó folyta­tásaként kívánok tudományos emlékülésünknek sok sikert. A megnyitó után az ülést rendező intézmények párt-, és állami vezetőinek, tanárai­nak előadásai hangzottak el. Felszólalt többek között az erfurti dr. Theodor Neubau­er Tanárképző Főiskola mar­xizmus—leninizmus tanszé­kének vezetője, Gerhard Juc­kenburg is, aki arról tartott referátumot, hogy milyen torzításokkal szerepel az NSZK-beli iskolai tanköny­vekben az októberi forrada­lom. / A tudományos emlékülés dr. Szűcs Lászlónak, a Ho Si Minh Tanárképző Főiskola főigazgatójának zárszavával igazuk... Pécsi István ért véget. MIKIÓS CMbe — Ady Endre élettörténete 33. Hába az örökölt vagyon, hiába a fejedelmi szerződés, ez a vers hűen vall arról, hogy Ady nyomorultnak, vi­gasztalhatatlannak érezte magát a háborús világ ijesz­tő tényei és még ijesztőbb kilátásai miatt. Március második hetében tértek vissza Csúcsára, hogy ott érje őket a kitavaszo­dás, de Adyt megint elővet­ték a testi nyavalyák. Min­denféle baja ellen balaton­füredi üdülést ajánlott az orvos. A költő kapott az al­kalmon; ha redukáltan is, de átélhette a nagy utazá­sok izgalmait. „Most min­den ár elsöpri gátját, Ké­szítsétek az útiládát” — ír­ta ajzott várakozással. Mégsem valósult meg a Balatonfüredhez fűzött re­ménye. Álmatlansága mit- sem csökkent, emiatt még ingerlékenyebbé vált, rossz­kedvűen, türelmetlenül vi­selkedett önmagával szem­ben, Csinszkát viszont hagy­ta kedvére szórakozni. A fiatalasszony ugyanis most ízlelte meg vagyoni önálló­ságát, sorra kipróbálta újon­nan varratott divatos ruhá­it, naphosszat a korzón sé­tált korban és rangban hoz­záillő hölgyek társaságá­ban. Ady ezt nem is bán­ta, legalább zavartalanul iszogathatta savanyúvizes bo­rát a fürdőtelepi kiskocsmák lugasában. A nyár elejét Érmind- szenten töltötték az egybe­gyűlt családdal, az igazi nyaralási idényre hazatér­tek Csúcsára és amit csak reméltek, de Ady meg nem kapott egészségben Balaton- füredtől, azt megadta a Se­bes-Körös. Fürdőzéssel, na­pozással tűrhetően rendbe­jött a költő. Csak éppen nem volt képes alkalmazni önmagára azt a bölcs teó­riát, amelyet előadott öcs- csének arról a bizonyos re­pedt pohárról. Átmeneti gyógyulását ősz­szel újabb súlyos hanyatlás követte. Októberben felköl­töztek Pestre. Még nem a Veres Pálné utcai lakásba, mert akörül még tartott a huzavona. Egyelőre a Du- na-korzón levő fényes Hun­gária szállodában laktak. Csinszka belemerült a pa­zarló költekezésbe, egysze­rűen képtelen volt magát mérsékelni, noha Ady szem­rehányásokat tett neki, s amiatt is váltig panaszko­dott, hogy számára túl za­jos, túl forgalmas a Hun­gária. Követelte, költözzenek át a csendes Magyar Ki­rályba. Csinszka erről hal­lani sem akart, méltóságu­kon alulinak tartotta az ol­csó hotelt. Végül mindket­ten engedtek és harmadik megoldásként a Vadászkür­töt- választották. Innen már a végleges otthonba költöz­hettek 1917 novemberének második felében. Mire megérték az áhított napot, Ady idegeit alaposan megtépázta a sok izgalom. Két öreg levele Az élet törvénye, hogy mindnyájan megöregszünk egy­szer. Az öregedő ember már gyakran gondol az idő múlá­sára és szívesen tűnődik azon, hogyan tölti el majd öreg napjait. Érdekes, hogy milyen különbségek vannak öreg embe­rek között. De mondjon mindennél többet ez a két levél. — Hetvennégy éves vagyok. Ügy vagyok az élettel, hogy legjobban szeretném már magam mögött tudni. Higgye el, csak a testi szenvedéstől félek. Nincs a napnak olyan órája talán, amikor ne gondolnék az elmúlásra. Unatkozom. Pe­dig még bírom magamat, ennivalóm, hajlékom is megvan... A másik levél az egyik öregek otthonából érkezett. Nehezen olvashatók már a kuszáit sorok: — Két éve, hogy itt vagyok. Eddig csak azért nem köszöntem meg a segítséget, mert nem tudtam, hogy hová kerülök. Ismerőseim ijesztgettek, károgtak: Nem tudod, hogy hová mentél! Ki törődik ott majd veled? — Most, hogy eltelt a két esztendő, hálás szívvel ve­szem kezembe a tollat és mondok köszönetét azért, hogy segítettek idekerülnöm. A főorvos úr, a gondozók nagyon aranyosak. Engem csak Józsi bácsinak hívnak. A koszt nagyon finom és bőséges, a nyugdíjamból mindig marad egy kis zsebpénzem. Hébe-hóba azt mondom a kenyeres pajtásomnak: Gyere, Feri, igyunk egy nagyfröccsöt. Mert tetszik tudni, nekünk büfénk is van. (Meg olyan függönyök a falon, hogy a száját tátja, aki ránéz. A levél harmadik oldalán így ír Józsi bácsi: — Sok ember nem tud mit kezdeni az öregségével. Én mindig találok valami tenni-venni valót. Mindennap tízszer körüljárom a parkot. Délelőtt ötször, délután ugyanannyi­szor. Minden harmadik napra jut egy levélírás. Beosztom az ismerősöket, rokonokat. Most, hogy közeledik a kará­csony, az unokáimnak készítek ajándékokat. Ehhez persze sok segítséget kapok a gondozónőktől. — Van itt két ember, akikkel szívesen elbeszélgetek.' Ebéd után mindig velük töltök egy-két órát. Az egyik külö­nösen érdekel, hiszen mint kazánfűtő behajózta úgyszólván az egész világot. Valamikor elhajózott Amerikába is. Gaz­dagságot remélt, de mint szegényember jött vissza. Kint megnősült és tönkretette az asszony. — Azért nehogy azt higgyék, hogy én egész nap csak sétálok, diskurálok. Naponta három, négy órát dolgozom is a ház körül. Világéletemben kétkezi munkás voltam, ma sem tudok tétlen maradni. A gondnok úr már messziről kiabál, ha van valami csinálnivaló: t— Józsi bácsi! Igazítsa meg a bejárati kaput. Legyen szíves, nézze meg a kazánt.. . — Egyetlen nap sincs, amikor úgy fekszem le, hogy tétlen voltam. Valamivel mindig elszámolok önmagámnak. Többen vannak itt olyan öregek, akiknek segíteni kell. Ki­csit értek a susztermunkához. Szereztünk kaptafát, kalapá­csot, spiccvasakat. Én vagyok a patkolókovács... Négy oldalnál is hosszabb Józsi bácsi levele. Még utó­irat is van hozzá. Ezt írja: — Ha erre járnak, kérem, látogassanak meg. Csak Józsi bácsit keressék. A portás nagyon jó barátom, egyene­sen hozzám igazítja magukat. - ­Szalay István Betegsége súlyosabbnak bi­zonyult, semhogy házilag kezelhették volna, Csinszka mégsem engedte szanatóri­umba szállítani. Konok el­lenkezését az tette elfogad­hatóvá, hogy valóban a leg­nagyobb önfeláldozással gon­doskodott férjéről. A sok iz­gatott vita után hangulatuk végül mégis jóra fordult: lakásszentelőre megérkezett Érmindszentről az idős Ady házaspár, magával hozva mindenféle hazai finomsá­got, nem feledkezve meg a jó érmelléki borról sem. Talán ez volt az a néhány nap, amikor Ady Endre utoljára boldognak mond­hatta magát. Irodalomtörténetileg az a legfontosabb 1917 őszéből, hogy ekkor készült A ha­lottak élén című kötet, Ady életében az utolsó. Hatvány Lajos, a barát és mecénás válogatta, szerkesztette. A költő éber figyelemmel kí­sérte a munkát, minden ap­ró részletbe beleszólt, mert még olyan emberben sem bízott meg teljesen esztéti­kai ügyekben, aki száz és száz esetben bizonyította ér­tő jóindulatát, türelmes ön­zetlenségét. Elég az hozzá, hogy kínkeservesen egyez­tek meg sorról sorra, rész­letről részletre, és Hatvány Lajos tapintatos szívósságá­nak köszönhetően reprezen­tatív kötet láthatott napvi­lágot 1917 decemberében ama versekből, amelyek a háború alatt íródtak. Ady nem akarta Pesten tölteni a karácsonyt és az újévet. Ragaszkodott ahhoz, hogy gyenge fizikai állapota ellenére utazzanak Csúcsá­ra. Az ünnepek után meg­nyugodva, valamivel jobb állapotban érkezett vissza a Veres Pálné utcába, kíván­ságára felköltözött 1 velük Berta néni, Csinszka nagy­anyja, akit gyengéd szere- tetével tüntetett ki a költő. 1918 elejétől nagy élet zajlott a Veres Pálné utcai lakásban. Igazi Parnasszus­sá lett Ady Endre otthona. Aki számított valakinek a művészetben és az iroda­lomban, az mind megfor­dult itt esténként, délutá­nonként Schöpflin Aladártól Bölöni Györgyig, Hatvány Lajostól Babits Miháiyig. Móricz Zsigmondiéi Fenyő Miksáig, Ignotus Páltól Já- szi Oszkárig. Ady az állan­dósult testi gyengeség mi­att ritkán mozdult ki a la­kásból, elvétve vállalkozott egy-egy vendéglői vacsorára vagy rövid sétára a Duna- korzón. Ám otthon is sokat adott közismert ápoltságára. Mindig elegáns volt, akkor is, ha teveszőr köntösét vi­selte. Néha napokig nem kelt fel, ilyenkor csak bi­zalmasabb vendégeit fogad­ta. Igaz, ami igaz: Boncza Berta képes volt a nagy költőhöz méltó igényes ott- 1 hont teremteni. De a költe­kezést erősen túlzásba vitte. A válogatottan értékes an­tik bútorok, vagyont érő szőnyegek, rengeteg pénzbe kerültek. Ruhái úgyszintén. A háztartás is sokat emész­tett, pedig az ágyhoz-lakás- hoz kötött Ady korántsem költhetett annyit, mint haj­danán. Készpénzük vészes gyorsasággal fogyott. Ezért, részben a mértéktelen köl­tekezés elől is menekülve, 1918 június utolsó hetében hosszabb időre visszavonul­tak Csúcsára. Esős, rossz nyaruk volt Csúcsán. Ady állapota egyre romlott. Csak suttogvh tudott beszélni, déli egy óra is el­múlt, mire összeszedte magát, de külsejére változatlanul sokat adott. És mindenek­előtt a tájékozottságra. Alig érthető, hogy ebben az er­nyedt, halálosan beteg álla­potában is pontosan tudta, mi történik a világban. Meg­jegyzései, tömör értékelései kísértetiesen pontosak vol­tak. Egy-egy napra fizikai­lag is talpra állt, a megté­vesztésig életerős benyomást keltve. A rövid megújulások után annál tehetetlenebből zuhant vissza a teljes le-, törtségbe. j (Folytatjuk^ Jé- ^ Az együttes a parádi palócnapon (Fotó: Perl Márton)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents