Népújság, 1977. november (28. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-26 / 278. szám
A Magyar Állami Operaház november 2h-án új szereposztásban mutatta be Kodály: „Háry János” című daljátékát, a címszerepet Melis György énekelte. Rendezte: Békés András. Kénünkön az előtérben: Melis György és Tóth Sándor. ^ (MTI fotó — Benkő Imre felv. — KS) Üj zenemű született Főhajtás hangokkal Próba az egri művelődési központban. Fölemelkednek a vonók, megszólalnak a hegedűk. aztán bekapcsolódnak a bőgők, a csellók, a fúvósok. Néhány taktus után álljt int a karmester, s kezdődik minden élőiről. A felszabadult mosoly — „most igazán sikerült” — mind sűrűbben villan föl a muzsikusok arcán ... A kottatartókon Szokolay Sándor Archaikus nyitánya, amely az Eger felszabadulásának tiszteletére rendezett ünnepi hangversenyen csendül majd föl először a nyilvánosság előtt. A közönség 2í)-én este ősbemutató tanúja lesz az egri Gárdonyi Géza Színházban. Néhány nappal a koncert előtt a legilletékesebbet, a zeneszerzőt és a darab dirigensét, Szokolay Sándort kérdeztük a műről. __ Nagv örömmel fogadtam a fölkérést, hogy Írjak zenét Eger felszabadulásának emlékére. Azt hiszem a város történelmi múltja minden alkotónak meglendíti fantáziáját. Hozzám annál is közelebb áll a város, mivel régóta rokoni és baráti szálak fűznek ide ... A cím. Archaikus nyitány, olyan kompozíciót takar, amely hagyományos alapokon nyugszik. Ezúttal nem akartam a modern zene teljes arzenálját felvonultatni, úgy véltem, alkalomhoz illőbb a tradíciók alapján újszerűt adni. A hangok közt a pátosz és a hazaszeretet élménye feszül. Az első részben a harcot, a küzdelmet, az ország megpróbáltatását festi le a muzsika. A második rész a barbár véres hódítók megállíthatatlan erejének érzékeltetésével csúcsosodik ki, végül a záróegység: főhajtás a hősök előtt. Remélem a darab utat talál majd a közönséghez. Farkas István, az egri szimfonikusok vezetője és karnagya bizonyos ebben. — Egy hónapja ismerkedünk e kompozícióval, amely nagyon kedvessé vált számunkra. A mai modern művek legtöbbjével szemben a darab harmóniái roppant világosak, egyszerűek, formája közérthető, tartalma pedig — mondanom sem kell mennyire — közel áll hozzánk. Szokolay Sándor nagyzenekarra írta darabját. Mintegy 23 fúvósra, hat ütős- re és a teljes vonós gárdára szükség lesz. Több vendégmuzsikust is fölkértünk a közreműködésre, hogy minél tökéletesebb legyen a hangzás. Nem könnyű, de igen szép feladatot kaptunk. Lelkesen készülünk rá, ugyanúgy, mint Csajkovszkij D-dúr hegedű- versenyének előadására, amelyet a világhírű hegedű- művész Kocsis Albert közreműködésével mutatunk be. A koncerten az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola női és vegyes kara is föllép. Mint a női kar dirigensétől Tar Lőrinctől megtudtuk: — Műsorunkat úgy állítottuk össze, hogy kicsit történelmi képet is adjon a fel- szabadulásról. így a leánykórus többek közt egy orosz népdalcsokorral lép a közönség elé, majd a későbbiekben Novikov feldolgozásában a Volgái leánydalt énekli. — A vegyes kar összeállí- sa kapcsolódik az előbbiekhez — egészíti ki Csikós Andor, a vegyes kar vezetője. — Novikov másik dala, amelynek címe a Kreml falainál, hősi pillanatokat idéz. Ezt követi többek közt a Hevesi köszöntő, Karai Jenő szerzeménye. Szécsényi Olivér, az énekzene tanszék vezetője a műsor utolsó dalát vezényli. — Nemcsak az összóllítás- sal, de a színpadképpel is szeretnénk érzékeltetni a történelmi esemény nagyszerűségét, a közös ünnepet — mondja. — A hagyományos megoldásokat elvetve, nem váltja egymást a két kórus, hanem összeolvad. így csaknem másfél száz torokból csendül majd föl egyszerre | Balázs Árpád műve, a Himnusz az ifjúsághoz, amelynek legfőbb mondanivalója: „ifjúság tiéd az élet...” A Megyei Művelődési Központban és a tanárképző főiskolán nap, nap után próbára gyülekeznek a muzsikusok és az énekesek. Hétfőn pedig fölgördül a függöny, s a készre formálódott hangok betöltik a színháztermet. (németi) Segítség a képesítés nélkülieknek Keveset emlegetjük, ám mégis tény, hogy a képesítés nélküli nevelők száma évről évre gyarapszik. A tapasztalatlan ifjú emberek — zömük néhány honapja még középiskolai diák volt — katedrára állnak. A lelkesedést, a gyermekszeretetet nem vitatjuk, ez azonban nem mentség a tájékozatlanságra, A meglehetősen fura helyzet sokakat bosszantott, s egyre többen sürgettek valamiféle áthidaló Intézkedést, olyat, amely legalább enyhíti a gondokat. Igaz, sok alsó- és középfokú -'itatási intézményben az idősebb tanítók és tanárok készséggel foglalkoztak a tanácstalanokkal. Mindenki saját elképzelése szerint cselekedett, a patronálás — szükségességével mindenki egyetért — egységes alapelveit azonban csupán a közelmúltban dolgozták ki. A megyei művelődésügyi osztály és a Pedagógusok Szakszervezetének megyebizottsága közösen szerkesztette meg azt a szabályzatot, amely körülhatárolja a tennivalókat. Eszerint a képzettség híján levőket addig kell segíteni, amíg valamelyik főiskolán, vagy egyetemen el nem végeznek két évet. Nem szabad megfeledkezni azokról az oktatókról sem, akik három évnél kevesebb időt töltöttek el a szakmunkásképző intézetekben, s nem végezték el a megyei továbbképzési kabinet által szervezett egy esztendős pedagógiai tanfolyamot sem. A felkészítéssel minden tanév elején az igazgatók bízzák meg a legrátermettebbeket. ök ismertetik meg bizonytalankodó kollegáikkal a legfontosabb dokumentumokat, szakkönyveket ajánlanak nekik, s az olvasottakat meg is beszélik velük, ötleteket adnak az óravázlatok összeállításához, a szemléltetéshez. Módszertani javaslatokkal könnyítik meg számukra az eligazodást. A sokoldalú támogatást, a rendszeres szakmai tanácsadást pénzben is honorálják: az egyéves sikeres munka elismerésekért kétezerötszáz forint jutalmat kaphatnak a nevelők. (pécsi) Az eltörött bögre Magyarországon a; válások száma világméretekben Is ms-j gas. Különösen sokan ’vannak azok a fiatalok, akik a házai-! ságuk első öt évében már meggondolják a dolgot, és bírósá’ elé állnak: —'Válni akarunk! — Miért? i j / — Nem vagyunk egymáshoz valóki i — Most, öt év múlva jöttek rá? — Igen! Ne is csodálkozzon, van ez így..1 Nem csodálkozom, sőt elképzelhetőnek tartom. Vannak, akik a gondjuk-bajukról szívesen beszélnek. Ez a férfi így van ezzel: — Tudja, szépen indult a mi életünk! Szerelmi házasság volt, és most mégis... — Akkor hát mi? Anyós? i ’ s -*|ájh>wWri — Szó sincs róla! — Nem törődik a családdal? Elhanyagolja magát? Lus-; ta? A férj bánatosan csóválja fejét, majd mintha mondanám,' hogy „szabad a gazda” beszélni kezd. — Higgye el, az én asszonyom sok sok tekintetben minta- feleség lenne. Szorgalmas, a munkahelyén iparkodó, megbecsülik. rendben tartja a lakást, kitűnő ízlése van. Szépen öltözködik, ad magára, él-hal a kislányáért. — Akkor hát hűtlenség? — Tetten nem értem, ezért tulajdonképpen nem ia ez az ok. Most már tényleg nem tudja az errtber mire gondoljon, ennvi kedves, szép jelző után, de ő nem sokáig hagy kétségek között. — Hazudik! Egyetlen szavát sem tudom már elhinni. Értetlenül bámulok, látja, hogy magjwázatra van szűk-' ség. — Nem tud őszinte lenni. Eltitkol, elhallgat dolgokat, folyton taktikázik és ha kell, ha a helyzet úgy hozza — sajnos — szemrebbenés nélkül, meggyőződéssel hazudik. — Orvosi eset? — Nem! Jellembeli hiba. Hiúsága az eget veri, pénzdolgok-* - ban is megbízhatatlan. Egy példát: — Közösen félretettünk ezer forintot. Majd veszünk valamit. Mind ketten tudtuk hol a pénz. A minap kérdezem: — Mennyi a spórolt pénzünk? i — Egy ezres. Ott van a helyén! ' > — Mutasd, számoljuk meg! Egy pillanatra összerándult szeme alatt a szarkaláb, da nyomban keresni kezdte a pénzt. Én akkor már tudtam, hogy az ezresnek hűlt helye. — Ne keresd! Felesleges! Te magad tudod legjobban; , hogy nincs a helyén. — Bocsáss meg, de kölcsön adtam. — Rendben van! De ha ezt tudtad, miért keresed? Mi* ért hazudtál? Csend van néhány másodpercig. — Azért mégsem kellene mindjárt válniuk! Ha egyébként — mint mondja — rendes, szorgalmas. — Értse meg! Én bíztam benne, ö becsap. Nem tudok hinni neki! — Találkoztál Lacival? — kérdezem egyszer. — Nem! Vágja rá gondolkodás nélkül. — Láttam, hogy beszéltetek. — Ja persze! Tudod az úgy volt..! — Szóval eldöntöttem. Válunk! Ez a bögre már annyid szór eltörött és annyiszor összedrótoztuk, hogy most már egy fabatkát sem ér,.. Szatay István Csingiz Ajtmatov: A katona fia Kiállítás—vetélkedő — színház Hét vége az úttörőházban Gazdag programot kínál a nét végére az egri Hámán Kató Megyei Üttörőház. Vasárnap délelőtt „Az én szovjet barátom” címmel kiállítás nyílik, amelyen azokat a leveleket, fényképeket, emlékeket mutatják be a látogatóknak, amelyeket a közelmúltban az egri pajtások kaptak a szovjet pioníroktól. A megnyitó alkalmából az úttörőház fúvószenekara ad műsort a zenekedvelők számára. O M&MM 1877. november 2ü„ szombat Szintén délelőtt 10 órától rendezik még a játékos orosz nyelvi szépkiejtési versenyt, amelyen a városi és a járási vetélkedők győztesei vesznek részt. Ezt követően kerül sor az „Olvasónapló-pályázat” eredményhirdetésére. A kutató-kereső, könyvtárbúvárkodó versenyt néhány héttel ezelőtt rendezték meg, a gyermekkönyvtárral közösen. A legügyesebb pajtások — úttörők és kisdobosok — most könyvjutalmakat kapnak. Délután a színházkedvelőké a nagyterem. A budapesti Bartók Béla Gyermekszínház Háray Ferenc: Az erdei fündér című mesejátékát mutatja be. Az előadások délután kettőkor és négy órakor kezdődnek. ________ 2. A mozigép berregett, folyt a háború. Elől feltűntek a támadásra induló tankok. Ijesztően közeledtek, felszaggatva hernyótalpaikkal a földet, tornyuk forgott, és menet közben tüzeltek. A mi tüzéreink pedig majd megszakadtak, úgy vonszolták felfelé az ágyút. „Gyorsan, apa! Jönnek a tankok!” — sürgette apját a fiú. Végre kivonszolták a szakadékból az ágyút, behúzták a mogyoróbokrok közé, és kezdtek tüzelni a tankokra. A tankok meg vissza rájuk. Sok tank volt, ijesztően sok. A fiú úgy érezte, hogy ő is ott van az apja mellett a csata tüzében és dübörgésében. Ugrált az anyja térdén, amikor a tankok fekete füsttel égtek amikor a hernyótalp lecsúszott a kerekekről, amikor vakon és dühödten forogtak egy helyben. Elcsendesedett, összekuporodott, amikor a katonák elestek az ágyú mellett. Mind kevesebb és kevesebb maradt. Az anya sírt, arca nedves volt és forró. A mozigép berregett, folyt a háború A harc új erővel lángolt fel A tankok egyre közelebb és közelebb jöttek. Már csak ketten maradtak — apa és még egy katona. Leadtak egy lövést, aztán még kettőt. De a tankok közeledtek. Most még egy lövedék robbant az ágyú mellett. Tűz és sötétség. A földről már csak egy emelkedik fel, apa. Ismét az ágyúhoz rohan. Maga tölt, maga állítja be az irányzékot. Ez az utolsó lövedék. Most megint egy robbanás borítja el a vásznat. Apa ágyúja szinte összegör- bed, és oldalra dől. De ő még él. Lassan felkel a földről, és elindul szembe a tankkal, ruhája tépett rongyai füstölögnek A kezében gránát. Már semmit se lát, semmit se hall. Ereje utolsó megfeszítésével megy előre. — Megállj! Nem jutsz át! — és dobja a gránátot. Egy pillanatra megdermed ebben a pózban, gyűlölettől és fájdalomtól eltorzult arccal. Az anya erősen szorítja magához a fiát. ö szeretné magát kitépni a kezéből és odarohanni az apjához, de a tankbő! hosszú gépfegyversorozat fröcsög ki, és apa elesik, mint a kivágott fa. Néhányat perdül a földön, próbál felkelni, de ismét hátrabukik. széttárt karral. A mozigép elcsendesedett, a háború megszakadt. Vége volt ennek a résznek. A gépész villanyt gyújtott, hogy áttekercselje a filmet. Az emberek hunyorogva ocsúdtak fel a mozi, a háború világából. Ebben a pillanatban a fiú újjongó kiáltással ugrott fel a gyapjúbálákról: — Gyerekek, ez az én apám volt, láttátok? Az én apámat ölték meg ... A kiáltás mindenkit váratlanul ért. és senki sem tudta elképzelni, hogy mi történt. A fiú meg ujjongva, kiáltozva rohant a vászon felé, ahol az első sorban ott ültek a pajtásai, akiknek a véleménye mindennél fontosabb volt neki. Kis ideig furcsa, kínos csend uralkodott a helyiségben. Az emberek nem értették, minek örül ez a kis ember, aki még soha nem látta az apját. Senki sem értett semmit, mindnyájan zavartan hallgattak, és a vállu- kat vonogatták. És ő, a halott katona fia, tovább bizonykodott: — De hiszen láttátok, ő az én apám! .. öt ölték meg! — mondta egyre lelkesültebben, minél tovább hallgattak az emberek, és nem értette, azok miért nem örülnek, és miért nem olyan büszkék az apjára, mint ő. Valaki a felnőttek közül elégedetlenül rápisszegett: — Ss elég legyen már, ne beszélj így! De egy másik közbevágott: — Márt miért ne? Végül is az apja a fronton esett el, nem igaz? És akkor a szomszéd fiú, aki már iskolába járt, elsőnek mondta meg neki az igazat: — Dehát ez nem a te apád, mit kiabálsz? Ez egy színész! Ha nem hiszed, kérdezd meg a gépész bácsit! A felnőttek közül senki se akarta megfosztani a fiút szomorú és szép illúzióiétól, ezért abban reménykedtek, hogy majd a gépész, aki nem idevalósi, megmondja helyettük az igazat Mindenki felé fordult. De a gépész nem szólt egy szót se. Szinte bele-. bújt a gépbe, se látott, se hallott. — De igen, az én apám volt! — erősködött a katona fia. — Hogyhogy az apád? Melyik? — kezdett megint vitázni a szomszéd gyerek. — Hát, aki a gránáttal ment a tank felé! Talán nem láttad ? És elesett, így... — a fiú a földre vetette magát, és megperdült a földön, mutatva, hogy esett el az apja. És pontosan úgy csinálta, ahogy az. Ott feküdt a vászon előtt, a hátán, széttárva a karját. A nézők önkéntelenül nevetni kezdtek. A fiú meg ott feküdt, mint akit megöltek, és nem nevetett. Ismét kínos csend következett. — Dehát mi dolog ez? Miért nem ügyelsz rá, Dzsejen- Qül? — mondta szemrehányóan az egyik öregasszony, és mind látták, ahogy az anya odamegy a fiához, bánatosan és szigorúan, köny- nyes szemmel, és felemeli a földről. — Gyerünk, kisfiam, gyerünk. Ö volt az apád — mondta neki csendesen, és kivezette a karámból. És csak most, életében először érezte meg a fiú a veszteség fájdalmát. Szerette volna megölelni az anyját, és sírni, vele együtt sírni. És ő Ls hallgatott, összeszorította az öklét és nyelte a könnyeit. És még nem tudta, hogy régen elesett apja új életre támadt benne ebben az órában. t Fordította: ? ■/48fr 'i ÍZ. Hering Margit í