Népújság, 1977. november (28. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-03 / 259. szám

A szocialista művészet követei Filmszalagok, amelyek nem égnek el A z első szovjet film, amelyet láttam, nem tartozik a kiemelkedő alkotá­sok közé, emlékezetem mégis őrzi az él­ményt a Tovaris P. hősét, az önfeláldozó partizánharc képsorait. Még alig ocsúd­tunk a háborúból, amikor vetítették a fil­met, amely mint a szocialista művészet első követe nemcsak eszmei híradást ho­zott, politikai küldetést teljesített, hanem mozit is jelentett egyben az új élettel, ép­pen ismerkedő közönség számára. Akkor, 1945 elején még nem tudtam, hogy a szovjet filmművészetnek vannak óriásai is. A nagy filmekkel, a kimagasló művészi alkotásokkal később találkoztam. Így Eizenstein nagyszerű művével, az 1905- ös forradalmat idéző Patyomkin páncélos­sal is csak jóval később, noha 1925-ben készült, s az évek során a szovjet film világra szóló hírnevének mintegy zászlós­hajója lett. Még inkább jégtörője, hiszen a Patyomkin páncélosnak a tájékozatlanság, az előítélet és a nyílt gyűlölet vastag jég­tábláin keresztül kellett utat törnie a világ filmvásznai felé. A Patyomkin betört: a film eszméje, az ábrázolás újszerűsége meghódította a közön­séget. Ma már egy kicsit a hetedik művé­szet története ez a film, amelyet nemzet­közi értékelésben a világ legjobb alkotásá­nak tekintenek a kritikusok és a rendezők. A jelképpé emelkedett Patyomkin pán­célost újabb és újabb művek* követték. Hosszú lenne felsorolni az elmúlt évtize­dek kimagasló alkotásait, amelyek olykor igazodtak a változó ízléshez, az időhöz, az eseményekhez, a háborúhoz, majd a béké­hez, . napjainkban pedig a „hogyan éljünk’’ kérdéseire keresnek feleletet. A szovjet filmművészet, amely szinte egyidős a forradalommal, évente 130 fil­met készít. Noha az alkotások sokrétűek, mégis egységbe foglalja e filmeket a mon­danivaló: a képekben testet öltő forradal­mi eszme, a szocialista építőmunka és er­kölcs felmutatása. 'Majakovszkij világnézet­nek, az eszmék magvetőjének tekintette a filmet, ilyen értelemben járja be a világot a szovjet film, sikereket aratva, barátokat szerezve hozza közelebb egymáshoz az em­bereket. Hazánkban, ma már nemcsak az eszmék magvetőjének tekintjük a szovjet filme­ket, olyan művészi, baráti üzenetnek in­kább, amely közel hozza a távolodó múl­tat, megismertet az emberi helytállás nagy­szerű példáival, feltárja napjaink társadal­mi kérdéseit, és látni enged a jövőbe is. Műveltség és tapasztalat is befolyásolja, hogy kinek melyik film tetszik. Az ízlések is különbözőek, így a hatás, a fogadtatás eltérő ugyan, ám a szovjet filmművészet kulturális életünk részeként jelentős szere­pet vállal a közművelődésben. A forradalom köszöntésére készülve me­gyénkben is megrendezik a szovjet filmek fesztiválját. Majd kétszáz film váltja egy­mást a mozikban, s új közönségre, új ba­rátokra is várva kínálja a történelmi átte­kintést, a művészi élményt és a jó szórako­zást. A Patyomkin páncélostól a ma este bemutatásra kerülő Fehér hajóig igencsak hosszú az út. Sokszínű a hatvanéves szov­jet filmművészet, ám változatossága elle­nére hűen őrzi egyik legfontosabb témá­ját, amelyet Csuhraj egy háborús film for­gatása közben így fogalmazott meg: „Tel­jesen mindegy, hogy a film háborúban ját­szódik-e, vagy békében. Én a háborúban szerettem meg a békét. Mások a békében készülődnek a háborúra. De filmemnek nem ez a témája, hanem az ember. Ez a filmem is az emberekben játszódik...” Csuhraj ép­pen a Ballada a katonáról című filmet for­gatta. Mától ismét követek érkeznek, filmsza­lagok hozzák a baráti üzenetet. Mégpedig olyan filmszalagok, amelyek — mint Ko- zincev, a szovjet filmművészet történeté­nek egyik halhatatlanja, a Maxim trilógia, a Hamlet és Lear király rendezője írta — nem égnek el, mert átszellemíti a művészet. d: rdeklődéssel várjuk és köszöntjük a követeket. Márkusz László A cél: a hatékonyabb együttműködés Beszélgetés a II. szovjet—magyar rektori konferenciáról HEiuícsiigc BCEZBiuauiiaKn Országos népművészeti kiállítás Gyöngyösön Néhány éve még ámuldoz­tunk, milyen hihetetlen erő­vel újul meg minden, ami népművészet ebben a farme­res, beates világban. Mintha valami lelki csak-azért-is fe­szült volna szembe a kor jel­legtelennek tetsző, uniformi­zált divatjával. Eleinte meg­lepődtünk az oksági elvvel nem magyarázhatónak tet­sző jelenségen, aztán megta­láltuk a gyökerét is, és ma már természetesnek vesszük, hogy az országban minde­nütt, városban és falun, ipa­ri üzemben és tanyán, isko­lákban és szövetkezetekben, fiatalok és idősebbek, kimű­velt koponyák és ösztönösen ráérzők a népművészet tiszta forrásából merítkeznek, fel­frissülést keresve és találva. Ha nem lett volna koráb­ban semmi bizonyítékunk, ez a mostani országos hatású és érvényű, de kezdetnek minő­sített kiállítás is elégséges lenne igazunk elfogadtatásá­ra. A jogos tiszteletadás is kötelez bennünket arra, hogy anrólékosnak tetsző pedanté­riával állapítsuk meg: Gyön­gyösön a fogyasztási szövet­kezetek dolgozói és tagjai mutatták meg népművészeti produktumaikat a Heves megyei ifjúsági szövetkezeti napok keretében. Minden szó jelentős meg­különböztetést hordoz. Néhány egyáltalán nem csak statisztikai jellegű ada­tot is említenünk kell. Min­den megye és a főváros szö­vetsége segítette a szerve­zést. összesen több mint nyolcvan áfész hatszáznál is több tagja jelentkezett a ki­állításra. Mintegy négyezer munkából válogatott a zsűri, amelynek hozzáértését a tag­jainak munkaköre és tevé­kenysége is kifejezte. Gyön­gyösön négyszáz tárgy várta az úttörőházban a hivatalos megnyitót és a „nem hivata­los” érdeklődőket. Soha még ilyen sikert egy ilyen ren­dezvényen. Nemcsak a hely­beliek zsúfolódtak be a te­rembe, hanem az ország tá­volabbi részeiből érkezők is. Az ünnepi percek múltá­val pedig a látogatók száma szinte semmit sem változott. Köztük nem is egy arra is felhasználta ezt a bemutatót, hogy ellessen néhány új mintát, hazavigye magával önmaga és környezete örö­mére. A kézimunka túlsúlyát ter­mészetesnek kell vennünk, de arányaiban egyre jelentő­sebbé vált már a fa, a csuhé, a bőr és más egyéb anyag is. Az is természetes, hogy vala­mennyi tárgy praktikus, mindennapi célokat is szol­gál, nem pedig csak valami­féle dísz, dekoráció. A színek és a formák gaz­dagságát a különböző tájak, országrészek hagyományai sugallták, teljesítették ki olyan mértékben, hogy min­den kíváncsiskodónak sok él­ményt adhatnak azok a ma­guk változatosságaival. A díjakat az ünnepélyes megnyitón a városi tanács elnöke, Berényi József adta át. Hímzésben az első díjat Jeli L ászióné kapta meg (Bicske), második díjban ré­szesült a helybeli Szakács Józsefné. Fafaragásban első lett a karcagi Tóth László, a faszobrok készítői közül pe­dig a soproni Szalai Ferenc. A gyermekbáb kategóriá­ban a tiszakécskei hétközis diákotthon szakköre részesült első díjban. A szőttesek ké­szítői közül a lenti (Zala me­gye) Virág Béláné érdemelte ki az első díjat. A legjobbak a Heves me­gyei MÉSZÖV különdíjait is átvehették. A kiállítást az érdeklődők november 13-ig naponta 10— 18 óra között tekinthetik meg. (gmf) Az elmúlt napokban ren­dezték meg Odesszában a második szovjet—magyar rektori konferenciát, amely­re hazánkból tizenöt tagú küldöttség utazott ki d'r. Caramvölgyi Károly, okta­tási miniszterhelyettes veze­tésével. A delegáció tagja volt dr. Szűcs László kandi­dátus, az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola főigaz­gatója is, akivel munkatár­sunk a tanácskozás tapasz­talatairól beszélgetett. HATMILLIÓ HALLGATÓ — Milyen vonások jel­lemzik a Szovjetunió felső- oktatását? Hallhatnánk né­hány újdonságról is? — Erről a témáról, vala­mint a tudományos élet helyzetéről és feladatairól Ny. Ny. Szofinszkij minisz­terhelyettes tájékoztatott bennünket. Elmondotta — többek között —, hogy az országban jelenleg nyolc­százhatvan egyetem és fő­iskola működik, ahol hat­millió hallgató gyarapítja ismereteit. A különböző munkahelyeken mintegy ti­zenegymillió innen kikerült szakember tevékenykedik. Az elmúlt tanévben hétszáz­ezren szereztek diplomát. A fejlesztés azonban nem fe­jeződött be, hiszen esztendő­ről esztendőre újabb intéz­ményeket vehetnek birtokba a tanulni vágyó fiatalok. Az idén tizenkét új létesült. Az is rangos erény, hogy a képzés lépést tart a kor igényeivel. Ezért nevelnek biofizikusokat, alkalmazott matematikusokat, környezet- védelmi mérnököket. A reál szakosoknál kiemelt fontos­ságú a számítógépek kezelé­sének elsajátíttatása. A leen­dő pedagógusok vagy a már dolgozó tanárok eredményes levelező oktatásáért igen so­kat tesznek. A felkészülés megkönnyítését szolgálják azok az adások, amelyek a televízió napi programjában szerepelnek. Igen nagy szám­ban készülnek a különböző oktatófilmek. Ennek az ala­posságnak, ennek a sokol­dalú törődésnek is köszönhe­tő, hogy a tudományos mun­ka folyvást terebélyesedik, s hozzájárul az ipar mind erőteljesebb fejlődéséhez. Egyszóval: a búvárkodás a gyakorlathoz kötődik. AZ EGRI PÉLDA — Bizonyára szó esett a testvérkapcsolatok alakulá­sáról is. Miként értékelték ezeket a vendéglátók? — Ezek igen széles körű­ek. Szovjet barátaink el­mondták: mintegy száz in­tézményük formált gyümöl­csöző együttműködést a szo­cialista partnerekkel. Az összejövetel célja egyébként a helyzetfelmérés volt. Ma­gyar—csuvas vonatkozásban erről beszéltem én is. Ki­emeltem: a Jakovlevről el­nevezett Csebokszári Állami Pedagógiai Főiskolával tan­terveket, tankönyveket, jegy­zeteket cseréltünk. Az úttö­rővezetés elméletéről közö­sen írt és összeállított mű születik majd, amelyet mind­két fél kitűnően hasznosít­hat, s azért is értékes mun­ka lesz, mert egymás már bevált tapasztalatait építet­tük bele. Tanáraink részvé­telével összehasonlító csu­vas—magyar szótár és an­tológia készül. Utaltam ar­ra is, hogy milyen jól egyez­tették meglátásaikat — a tantervi munkálatok során — a rajz és a fizika tan­székeken dolgozó kollégák. A krasznodári Kubányi Ál­lami Egyetemmel még nem jutottunk el eddig, de azért szorgoskodunk, hogy e té­ren is — ehhez ötleteket is szereztünk — behozzuk a lemaradást. Jó érzés elmon­dani : elismerték igyekeze­tünket, s példaként emleget­ték eddigi tetteinket. ÉLETKÉPES JAVASLATOK — Miben egyeztek meg? Melyek azok a tervek, ame­lyek a közeljövőben megva­lósíthatók? — Tisztáztuk: minőségi to­vábblépésre van szükség. Ezt csak úgy érjük el, ha a hatékonyság érdekében mel­lőzzük a formális, a kizáró­lag protokolláris látogatáso­kat. Olyan utakat szerve­zünk egymáshoz, amelyek­nek valóban értelme van. A záróülésen azt is megtár­gyaltuk: mit lehetne tenni. Mindenképp jó, ha a tan­terveket közelítjük, megvi­tatjuk, s a tudományos se­gédanyagokat elküldjük. Az egyetemek olyan kutatási profilt alakíthatnak ki, ame­lyek a KGST által meghatá­rozott ipari elképzelések va­lóra váltását segítik elő. Külön terület a kommunis­ta nevelés témaköre. Itt a tapasztalatátadásnak szinte korlátlan lehetőségei van­nak. Növelhető a hallgatók cseréje is. A szovjet fél fel­ajánlotta, hogy az orosz nyelv tanulását, illetve az ilyen szakos pedagóguskép­zést jó tankönyvekkel, se­gédanyagokkal könnyítik meg. Egyetértettünk azzal is, hogy a partnerintézmé­nyek ezentúl kétéves mun­katervet készítsenek, s ezt maradéktalanul végre is hajtsák. Csak így lehet tar­talmasabb a már most is szép sikerekkel büszkélkedő együttműködés, amelyről legközelebb az 1979-ben ha­zánkban megrendezendő konferencián lesz szó. (pécsi) KRESZ-pálya gyermekeknek f Széles körű társadalmi összefogással KRESZ-pályát építenek Leninvárosban, az g| Hmisáa 1977. november 3., csütörtök ifjúsági park szomszédságá­ban. A KRESZ-pályán a gyermekek könnyen, játéko­san sajátíthatják majd el a közlekedési ismereteket. A csaknem negyvenezer légyzetméter területen ki­épülő pályán csaknem száz különböző jelzőtáblát he­lyeznek el. CtERLKCSl’& MIKLÓS i e€é6e Ady Endre élettörténete — 32. Tavasszal ismét gondo­sabb gyógykezelésre szorult. Csinszka elkísérte Budapest­re, de anyagi fedezet hiá­nyában nem maradhatott mellette a Városmajor sza­natóriumban, így a fiatal- asszony haza utazott Csú­csára, Ady pedig néhány hét alatt szépen rendbejött. Belekóstolt a régóta nem gyakorolt szabad legényélet­be, pillanatnyi meggondo­latlanságában válást emle­getett és nem egészen indo­koltan azt hajtogatta, hogy elege van már a „csúcsai rabságból”. De berzenkedé­se csak addig tartott, míg Csinszka meg nem érkezett. Felesége tudomást sem vett az alkalmi udvarlásokról, sértődés nélkül rendet te­remtett, és Ady hűségesen, hálásan udvarolt fiatal fe­leségének egész pesti tar­tózkodásuk alatt, majd zok­szó nélkül, sőt kívánkozva tért vissza a „csúcsai rab­ságba”. Úgy látszott, egészségi ál­lapota kielégítő marad. Er­dély magányában se nem romlott, se nem javult egy ideig fizikai és lelki közér­zete. Drámai fordulatot csak az őszi hadi események idéztek elő nála. 1916 októ­berében a Román Király­ság hadüzenet nélkül belé­pett a háborúba, csapatai egyik napról a másikra el- özönlötték a Székelyföld és Dél-Erdély nagy részét. Csú­csa közvetlen hátországgá vált. Ady szeme láttára egyik csapattest a másik után vonatozott el házuk alatt a frontra, visszafelé a sebesülteket szállították, a vasúttal párhuzamos ország­úton pedig a menekültek ez­rei futottak az ország belse­je felé. Adyt teljesen ösz- szetörték az élmények. Sze­mélyes tragédiájának érezte az emberek szenvedését, bármelyik oldalon is visel­ték el a megpróbáltatáso­kat. Állapotát, tiltakozását, erkölcsi felháborodását örö­kíti meg az ekkor írott Em­ber az embertelenségben cí­mű verse. Az élmények hatására el­szenvedett megrázkódtatása ismét sokat rontott nehezen fenntartott egészségén. 1916 októberétől állandósult szer­vezetének folyamatos rom­lása. Gyakran a teljes re­ménytelenség uralkodott el rajta, ilyenkor jósolgatta, hogy rövidesen meg fog hal­ni, máskor meg a remény esélyeit bizonygatta. Hitt a józan ész és a becsületes törekvések diadalában. Esz- miének győzelmét minden­képpen meg akarta érni. Öccséhez írott, 4917 elejé­ről származó levelében ol­vasható, hogy „... a beteg szív olyan, mint a repedt pohár, lehet belőle sokáig inni, csak arra kell vigyáz­nunk, hogy a repedés to­vább ne terjedjen ... vi­szont én a neuraszténiám­mal még mindig sok altatót szedek, elég bort és renge­teg nikotint. No, szenvedek, de mégis hiszek abban, hogy ki kell bírnom ezt a poklot, át kell repülnöm.” Nem válthatta be adott szavát Boncza Miklós: Mi­előtt lejárt volna az általa megszabott várakozási idő, a két év, 1917 januárjában elhunyt Pestlőrincen, szere­tője villájában. Párnája alatt megtalálták az Ady házaspár fényképét. Csinsz­ka és Ady kemény hideg­ben utaztak fel Csúcsáról a temetésre, s ezt követően két hónapnál tovább ma­radtak a fővárosban a ne­hézkes, bonyolult hagyatéki ügyek rendezésére. Csinszka, aki már serdü­lő idejében sem volt kisko­rú gondolkodásbeli határo­zottság és gyakorlati céltu­datosság dolgában, most nagy energiával kezdett hozzá egy Adyhoz méltó fő­városi otthon megteremtésé­hez. Igen tekintélyes vagyon várományosának érezhette magát. Egyedüli örökösként szabadon rendelkezhetett készpénzzel, kötvényekkel, értékes ingósággal és még értékesebb ingatlannal. Le­endő budapesti otthonuknak az apja tulajdonát képező, Veres Pálné utca 4-ben le­vő, belvárosi lakást szemel­te ki. Birtokba vétele nem ment simán, mert jól érez­te magát benne a szerkesz­tőség, amely épp a Boncza Miklós által sokáig vezetett közigazgatási lapot készítet­te. Mindegy. Boncza Berta — erélyben, konokságban apja lánya — eltökélte, hogy kiköltözteti a tulajdonát ké­pező lakásból a mindenáron maradni akaró szerkesztősé­get. Ady Endre a feleségére bízta magát, tűrte, hogy az ő érdekei ürügyén Csinszka kiélhesse úriasszonyos »vá­gyait. Csak egyet nem tűr­hetett: a látszatot, hogy ő ezentúl a busás örökség jó­voltából fog gondtalanul él­ni. Adni kellett a világ szá­jára. A büszke költő, aki mindig kényes volt anyagi függetlenségére, semmiképp nem keveredhetett az eltar­tott férj hírébe. Hatvány Lajos nagyvonalú üzleti ajánlata teremtett tiszta helyzetet. Évi 7200 koronás járadékot ajánlott fel an­nak fejében, ha reá száll az összes Ady-mű kiadási jo­ga. Egyszersmind a tulajdo­nát képező Pesti Naplóhoz állandó munkatársnak hívta meg Ady Endrét. A haladó irodalom és a liberális esz­mék iránt oly pártfogó bá­ró ekkor már a Nyugat Részvénytársaságot is ma­gáénak tudhatta, így az óriá­si Hatvany-vagyon, amely­nek fő fedezetéül a Hatva­ni Cukorgyár és a hozzá tartozó célgazdasági nagy­birtok szolgált, többszörö­sen is garancia volt Ady megélhetéséhez. Tény, hogy a Hatvány Lajos által aján­lott szerződés egyoldalúan csak Ady Endre anyagi ér­dekeit vette figyelembe, de a megérdemelt erkölcsi ka­matok révén Hatvány La­josnak biztos és becsületes helye lett Ady mellett a magyar irodalomtörténetben. De az üzleti és hagyaté­ki ügyek sem zavarhatták el Adytól az alkotás kénysze­rét. Miközben zajlottak a nagyon is prózai dolgok, két csodálatos költemény szüle­tett a pesti tartózkodás ide­jén. Az egyik a magánem­ber gyengéd, megrázóan em­beri vallomása: Nézz, drá­gám, kincseimre. A másik a beteg világ víziókba öltöz­tetett megjelenítése, szürrea­lista remekmű: Emlékezés egy nyar-ejszakára. (Folytaijukl i­1

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents