Népújság, 1977. november (28. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-23 / 275. szám

Ady-emlékest Egerben és Gyöngyösön Maguknak játszottak Pillanatkép színjátszóinkról „Ének a porban' — Keres Emil irodalmi műsora i A műsorrendező iroda és a Megyei Művelődési Központ irodalmi előadóestek soroza­tában Keres Emil Kossuth- díjas. érdemes művész lépett fej Egerben: „Ének a por­ban" címmel, válogatást adott Ady költészetéből és apróbb, íróktól, költőktől származó idézetekkel igyeke­zett körülrajzolnl ennek az ezerarcú, nagy zengésű köl­tőnek történelmi alakját. Ez az egyórás műsor éleszt­gette azt az Adyt, aki min­denkiben más fénytöréssel éli a maga halhatatlan életét. A költő dicsérete volt az est és a versmondó mű­vészé is, A költőé azért, mert azok a bizonyos nagy versei, amik az én diákkoromban sosem hiányoztak közülünk (Harc a nagyúrral, Krisztus­kereszt az erdőj}, Gógr és Ma- góg fia vagyok én, Értől az óceánig, Őrizem a szemed, Sírni, sírni, sírni), ma is, most is — a változó törté­nelmi epocha egészen más visszhangjai között is — fris­sen támadnak fel az ajkon és az őrlődő lélek nem egy kín­ját, lázadását festik fel mai egünkre is. A színészé is, aki hangsúlyaival, érzékletes szü­neteivel, a sorokat lobogtató előadásával mutatja meg, mit és mennyit ad hozzá az Ady-versek hőfokához azzal,- ahogyan újraéli nekünk, előt­tünk ezeket az Ady-verse- ket — zsoltárokat — kifaka- dásokat — figyelmeztetése­ket, amelyeket a prófétai tűz hevített, a tragikusnak lá­tott és felnagyított magyar sors átélése sugallt a Hor­tobágy, az ugar és az egész magyarság poétájának. Ezen az estén volt egy olyan érzés is bennem, mint­ha ezt a nemzeti nagyságún-, kát nemcsak a kerek ünne­peken kellene szólni hagy­ni: mintha Ady kifakadásai, versei, nagy buzgalmú iro­dalmi műsorok közepébe ül­tetve, csilloghatnának tom­pább fényű hétköznapjaink­ban is. Valami hasonlófélét érez­hetett a közönség is, mert rezzenetlen csendben hallgat­ta végig Keres Emilt. Való­ban ünnepi, tiszta órában hulltak a szavak a magas­ról. (farkas) Nagyon szép, gazdag ren­dezvénynek indult. A gyön­gyösi művelődési ház klub­termében kiállítást mutattak be, hogy a képek segítségé­vel is közelebb hozzák Adyt azokhoz, akik érdeklődnek iránta, szeretik verseit, de tudni akarnak élete egyes eseményeiről is. A kiállítást Szívós József nyitotta meg. Nagy Endre szövegét idézte a költőről, olyan epizódokat sorolva fel, amelyek aligha voltak köz­ismertek "korábban, a kiállí­tásra érkezett érdeklődök kö­rében. A játékosság igényének eleget téve: vetélkedőt is rendeztek az önként jelent­kezők között, ami ugyan nem volt igazi vetélkedő, hanem csupán egy írásbeli feladat­sor megoldása várt a vállal­kozókra. Az ötlet mindenképpen el­ismerést érdemel. Majd dobogóra lépett Tom­pa László előadóművész, hogy Adyról valljon, Adyt idéz­Megjelent az egri múzeum legújabb évkönyve A közelmúltban hagyta el a nyomdát az egri múzeum XTV. (1976-os) kötete. A kiadvány 344 oldal terjede­lemben ismét gazdag tarta­lommal jelent meg. Az év­könyv kilenc szerző tíz dol­gozatát foglalja magában. A kötet élén Bakó Ferenc összefoglalója olvasható a megye múzeumainak 1975. évi munkájáról. Szabó Já­nos Győző Árpád-kori falu és temetője Sarud határában című dolgozatának III. részét adta közre. Korek József a kiskörei vízlépcső területén feltárt egykori Árpád-kori településekről írt. Kozák Ká­roly folytatta az egri vár­székesegyház feltárási ered­ményeinek közreadását. Ba­kó Ferenc a Bükk és Mátra- vidék parasztházainak tető­formáiról és homlokzatairól értekezett Paládi-Kovács Attila egy népi teherhordó eszköz, a háti tarisznya hazai elterjedésének tanúságait vizsgálta. Korompai János folytatta a Gárdonyi-hagya­ték feltárását. Mihály Péter a megyei kaptárkönyvek to­pográfiáját készítette el. Su­gár István az egri vörösbor, Csiffáry Gergely pedig az olaszországi magyar légió történetéhez közölt eddig is­meretlen adatokat. Az ismertetésből kitűnik, hogy az évkönyvnek legna­gyobb erőssége a régészeti és a néprajzi anyag. A többi múzeumi ágazat kevésbé képviselt, illetve nincs is róla szó. A jövőben, mivel ennek már megvannak a feltételei, törekedni kellene a művé­szettörténet, a legújabbkor, a múzeológia eredményeinek a bemutatására is. A kiadvány szép kivitelezé­se a Franklin Nyomda jó munkáját dicséri. (Sz. K.) A Fáklya új száma A Fáklya november 20-án megjelent 22. számában több tudósítás szól a Nagy Októ­beri Szocialista Forradalom 60. évfordulójának megün­nepléséről. Tallinn—Szolnok testvérba­rátsága ápolásának jegyében több riportot közöl a lay. Nagyméretű színes felvéte­lekkel illusztrált írás muta! ja be az észtországi Kiró halászkolhozt. A tallinni Es toplaszt gyár termelési os/ tály vezetője. Heino Paeso UpnuitÜR i 1977. november 23.. szerda arról számol be, hogy csillá­raik iránt egyre nagyobb a kereslet, töbek között a bu­dapesti Kontakta gyárral is egyre jobban fejlődnek ba­ráti kapcsolataik. A dimkovói gyermekjáté­kok — csodálatos mesevilág. Az orosz népi játékszerké­szítésnek ezek a remekei színes fényképeken kerülnek az olvasó elé. Bizonyára megörvendezteti a női olvasókat az 'idei őszi moszkvai divat újdonságairól szóló színes összeállítás, hrosz nyelvleckét, kereszt- /jtvényt, mozi-ismertetőt, a Vzovjet Kultúra és Tudo- nány Háza programját ha­gyományosan közli a lap ezúttal is. (KS) ze és Adyról szóló vélemé­nyeket soroljon el. Mindeb­ből az is kitűnhet, hogy ez nem volt egy szabályosan szerkesztett Ady-est, mert a versek mellett sokféle egyéb is szerep>elt az összeállítás­ban. A szerkesztésnek ezt a módját csak azért fogadjuk hümmögve. mert nem adta az igazit. Adyról szóltak többet és nem Adyt mondták. Hogy Adyról szóltak az erre a műsorra szánt idő nagyobbik hányadában, az nemcsak hangsúlybeli eltolódást oko­zott, hanem tartalmi félre- billenést is. Tompa László vers- és szö­vegmondása sok mindenben más, mint amit megszoktunk, és amit vártunk. A külön­bözőség önmagában még erénynek is számítana, számíthatna. De az ő sallangmentesnek szánt előadásmódja kissé modoros­sá vált. Az r-jei úgy szóltak esetenként, mint a dobper­gés, Szelíd szövegkörnyezet­ben is, tehát szükségtelenül lettek hangsúlyosak. Kétségtelen Tompa Ady- műsórának dicséretes szán­déka, elvinni minél több hely­re, minél több emberhez a „Magyar ugar” költőjének nagy-nagy hitét, lángolását kitöréseit, fájdalmait és örö­meit, de mindig igaz, forra­dalmi magyarságát. Ez a ve­retes tartalom azonban csak hiánytalanul míves formában válik mély tüzű, igaz érték­ké. (—ár) ★ A Ho Si Minh Tanárkép­ző Főiskola és a Hazafias Népfront Eger városi Bizott­sága, ma este 7 órakor, Ady- emlékünnepélyt rendez a fő­iskola dísztermében, amelyen dr. Kovács Kálmán tanszék- vezető egyetemi tanár, az irodalomtudományok kandi­dátusa tart előadást, majd a főiskola irodalmi színpada, valamint az ének—zene tan­szék oktatói mutatják be „Ki látott engem?" címmel emlékműsorukat. A költőre emlékeznek az egri Megyei Művelődési Köz­pont Unesco Pallas Klubjá­ban is, ahol ma este hét óra­kor Tompa László tolmá­csolja Ady Endre műveit. Szenvedés és szenvedély, belet örődés és forradalmi hevület elevenedett meg a dobós diákok ünnepi műsorában. (Fotó: Tóth Gizella^ Megyénk gyengélkedő színjátszómozgalmáról az idei minősítő versenyen és bemutatón Egerben hét cso­port adott képet. A zsűrinek és önmaguknak! Érdeklődés ugyanis nem volt szereplé­sük iránt, most sem, akár­csak egy évvel korábban, amikor tizenegy együttes vál­lalta a megméretést. Pedig az előadások han­gulatának, légkörének alig­ha kedvez, mikor a bíráló­kon kívül csak a többi sze­replő foglal helyet a néző­téren. A lapunkban megje­lent néhány soros hír és az Egerben kitett egyetlen hir­detőtábla — úgy látszik — nem hívta fel kellően a fi­gyelmet a rendezvényre. Az is elgondolkodtató, hogy a megyében névleg, vagy va­lóban működő, minősítésre most nem jelentkezett együt­tesek tagjai, vezetői közül mindössze ketten-hárman lá­togattak el a művelődési központba. Ennél a találko­zónál keresve sem lehetne jobb alkalmat találni a ta­nulásra,'” a tapasztalatgyűj­tésre, mások erényeinek el- lesésére, vagy hibáikból az okulásra. Az is furcsállható, hogy éppen a most gyen­gébben szereplő pétervásári és adácsi csoport vezetője nem volt kíváncsi a zsűri szakvéleményére, pedig a ta­nácsok megszívlelésével mű­sorukat életképesebbé for­málhatnák. A pétervásáriak tavaly alakult színpada nehéz fel­adatra vállalkozott. Három mozdulatlan versmondó csak szuggesztív előadásmóddal, nagyon alapos felkészültség­gel tudja hosszú percekig le­kötni a figyelmet, s erre leg­feljebb Juhász Ferenc Tör­ténelem című versének elő­adója képes. A magnóról el­hangzó zenei válogatás sem használt, sőt ártott a laza szerkezetű műsornak. Az adácsiak zenés játékából a könnyedség, a jó ritmus, a humor hiányzott. A szerep­lők esetleges, mesterkélt mozdulatai csak laposították az egyébként is vontatott párbeszédet. Ritkán tudták azt a hangulatot megterem­teni, aminek kiváltása mind­végig szándékukban állt. A Gagarin Hőerőmű T. A. J. színpada Ladányi Mihály verseiből válogatott. Klub­műsoruk a színpadon nem élt igazán. A gitárkísérettel énekelt és elmondott versek monoton váltakozása, az előadók felkészültségének egyenetlensége is gyengítette az egyébként gondolatébresz­tő összeállítást. A látvány és hang egy­sége, a szereplők képességé­hez igazodó vállalkozás, a magasabbra értékelt két csoport előadását jellemez­te. A bekölcei Mikrobi szín­pad rendezője, Tosa Katalin, jó érzékkel osztotta ki a szerepeket, így játékosai ké­pesek voltak karaktereket formálni. Előadásukat egysé­gesebb, jelzett jelmezek és eszközök választásával a részletek árnyaltabb kidolgo­zásával javíthatják tovább. Kezdő rendező mutatkozott be ígéretesen az egri Dobó gimnázium ünnepi műsorá­val. Gál Ildikó hatásos, de nem hatásvadászó, expresz- sziv képeket teremtett a színpadon. A zene, a moz­gás, az irodalmi anyag meg­szólaltatása egyaránt helyes stílus- és arányérzékről fcaH núskodott. Csupán a befeje­ző ének patetikus hangvétel lét kifogásolta a zsűri. A’ versenyen kívül szereplő két együttes, a Szkadar építésa című román népballadát be. mutató egri Iris színpad es az ötperces játékokkal fel­lépő gyöngyösi Szövetkezeti színpad felkészültségével igazolta, hogy méltán szer­zett már korábban országos minősítést, s méltán érde­melte ki a jelenlévők tet­szését. A szakértői észrevételeken,’ javaslatokon túl hasznára vált volna mindegyik cso­portnak, ha közönséggel is találkozhat. Az értékelés és a minősítés igazolja, hogy a két egri, a gyöngyösi és a bekölcei együttes képes olyan színpadi előadásra, mellyel megállja a helyét szűkebb környezetéből ki­lépve is. Az öntevékeny mű­vészeti mozgalomban nem csupán az önművelés, hanem a nyilvánosság elé kerülés, a szereplés is cél. Ez a négy csoport együtt színvonalas, egész estét betöltő műsort tudna adni — ha igényel­nék — legalább a járási, vá­rosi művelődési központok­ban. Egv iól szervezett, ala­posan előkészített rendez­vénysorozatról bizonyára nem maradnának távol a nézők sem. A szfniátszók- nak pedig a feltehetően si­keres szereplés fokozottabb kedvet teremthetne, lendüle­tet adhatna a további mun­kához. Virágh Tibor 3. — Rosszul fogadták talán? — Á, eleinte mintha min~ den a legnagyobb rendben lett volna... Persze, nem mentem csak úgy, üres kéz­zel, vittem magammal egy kis pénzt. Hát ilyen vén marha vagyok, vagy talán nem is vagyok az? Szóval, amíg a pénz tartott, nyájas volt a lelkem, de amikor el­fogyott: „Kedves mama, hát ki süti így a láng őst!" — „Hogy-hogy ki?" — mondom. — „Hisz mindenki így süti ' Mit nem csinálok jól?" — Hát akkor ő buzgón okítani kezdett, hogy hogy is kell Ián gost sütni. „Te, — mondja —, túl sok olajat öntesz a serpenyőbe. Ha ez így megy, ki győz majd téged olajjal, mi? Naponta egy félliter! Meg aztán, ha bő az olaj, megég a lángos, nem lesz ilyen habkönnyű, mint ezek itt”. — Szóval, elkezdtük ta­nítani egymást. Ha szóltam neki egyet, ő nekem ötöt. Hát beszélje túl az ember őket, a fiatalokat ni: magát az ör­dögöt is agyongyötörnék az önfejűségükkel, jaj, istenem, bocsásd meg, hogy így emle­getem az ördögöt. Hogy is tudnám én ráncbaszedni az ilyen önfejűeket? A férjének meg nem ád enni! Az jön szegény, harap, amit tud, é' kész. Vagy azt mondja, hogy már beugrott az étkezdébe. A művelt hölgy! Ringyó az ilyen mind, nem művelt nő. Az öregasszony hallgatott egy kicsit, majd dohogva hozzátette: — Csak azt tud­ják, rázni a rongyot. Mért van ez így? — fordult felém. — Mert lehet, hogy sokat tudnak, lehet, hogy a világon mindenhez értenek, de élni azt nem tudnak... Mi? — JVU az, hogy sokat tud­nak ... — mondtam már én is dühösen. — Még szétveti a fejüket az a fene-nagy tu­dás. — De hát hány évig tanul­nak! — No és? Ahogy tanulnak, úgy fognak tudni majd. A tudásnak tanulnak vagy mi? — Hát igen, a kolhozban nemigen akarózik dolgozni nekik... — ismerte el az öregasszony. — Istenem, is­tenem, micsoda élet!... Egész nap lebzselnek, egy gazszálat nem. tesznek arrébb. Hosszan hallgattunk. A öregasszonyra ránehezedtek gondolatai, még közelebb nyomták a földhöz, ültében egészen előrehajolt, nem mozdult, csak a feje ingott egyre. Valahol ismét megkondult egy harang. Az öregasszony felemelte a fejét, a temető távoli zúgába nézett, ahol elhagyott kis kápolna húzó­dott meg a fák között, s hal­kan így szólt: — A csirkefogók. — A gyerekek csinálják? — Igen, bemásznak oda.. 1 Megyek, elnadrágolom őket a bottal. — Az öregasszony felállt, rám nézett. — Te meg ne ülj itt tovább egye­dül, mert nekem valahogy... egyre csak az jár majd az eszemben, hogy valaki ül a síromnál. Ne maradj itt. — Nem, én is elmegyek. Elég ebből ennyi. — Persze. Mert minden megfordul az ember fejé­ben ... — tette még hozzá, mintegy mentegetőzve. S el­indult az ösvényen, botjára támaszkodva a pici anyóka. Botjára támaszkodva, de mégis ruganyosán és fürgén. Hosszan néztem utána, majd én is mentem az utamra. (Antal Miklós fordítása) A költőről — Tompa Lászlóval

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents