Népújság, 1977. november (28. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-20 / 273. szám

i’ihenni és dolgozni meg kell tanulni LÁTSZÓLAGOS ELLEN­TÉTET foglal magában a cím. Csak látszólagos az el­lentét, hiszen a szervezet megkívánja az ingereket, á terhelést is. Ha valaki nem dolgozik, testileg-szellemileg tanyává válik és ez, sajnos, visszatükröződik arcán, tes­tén. viselkedésén. Természe­tesen a munkával sem sza­bad visszaélni. Időnként egy- egy rohammunka alkalmával a szervezet tartalékereje ki­egyenlíti a túlzott igénybevé­telt, de a pihenés és a mun­ka egyensúlyát hamarosan helyre kell állitani, mielőtt károsodás, leromlás lépne fel. Arra a kérdésre, hogy, mi a jó arány, nem lehet felel­ni. Általában 8 óra munka­idő, vidéken a mezei munka idején több. De ezt a többle­tet kiegyenlíti, hogy közben természetesen kisebb-na- gyobb pihenőszakaszok van­nak. A lényeg, hogy a pihe: nőidőt jól és teljesen hasz­náljuk fel. Nyolc óra körüli alvás az átlagszükséglet. Éppen vi­déken szokták a természetes beosztást megtartani. Az éj­szakai álom az egészséges A nappal és éjjel ütemes váltakozása szerint követeli az élő szervezet az álmát, nem pedig ahogy a szervezet gazdája éppen jónak látja. Éjfél előtt a legmélyebb és legüdítőbb az álom. Hiába alszik valaki nyolc órát haj­naltól délig, idegesen, kial­vatlanul ébred. Mindig jól szellőzött szobában alud­junk, lehetőleg kevés párna és nem túlságosan puha de­rékaljon. Ha nehezen tuduna elaludni, lefekvés előtt ve­gyünk meleg lábvizet, vagy tegyünk könnyű párakötést a lábszárra, azaz vékony ned­ves harisnyára húzzunk szá­raz gyapjúharisnyát (persze zsíros kenőccsel védett láb­ra). Mindkét módszer bővé- rűséget idéz elő az alsó vég­tagban és ennek megfelelően vérszegénységet az agyban, ami az elalvást megkönnyí­ti. Semmi esetre se szokjunk rá altatókra, mert igaz, hogy egyes esetekben nagyszerűen hat, de huzamosan használva egyre , több kell belőle, való­ságos rabjává válunk. A ne­hezen alvó ember pe egyék sokat este. inkább sétáljon egyet lefekvés előtt. AZ ALVÁSON KÍVÜL pi­henőidőnket sokféleképpen felhasználhatjuk. Nagyon üdvös és csodálatosan pihen­tető, ha a nap bármely szá­kéban, amikor van néhány perc időnk, megpróbálunk kikapcsolódni. Nem könnyű feladat ez. Üljünk le telje­sen elernyesztett testtartás­sal, lecsüngő, karokkal, elő­rebillent' fejjel, csukott szemmel. Ne gondoljunk semmire sem. Nem is képzeli az ember, hogy milyen nehéz semmire sem gondolni. Tes­sék csak megpróbálni! Ha nem megy, gondoljunk va­lami megnyugtató képre, mozdulatlan tó tükrére, ná­dasra, vagy sima mezőre. A lényeg, hogy teljesen elen­gedjük magunkat: 4—5 perc alatt teljesen felüdítve áll­hatunk fel. Odahaza, vagy akár mezei munka közben ti:/, percet mindig el tudunk lop­ni szépségünk, egészségünk érdekében. Ezt a tíz percet töltsük egy számunkra ide­genszerű helyzetben. Úgy feküdjünk lejtős helyen vagy otthon feltámasztott, pok­róccal párnázott vasalódesz­kán, hogy a fej lejjebb, a láb följebb .kerüljön. Ameri­kában ezt az egyszerű beren­dezést ,.szépségágy” néven nagy reklámhadjárattal jó drágán hozzák forgalomba. Tagadhatatlan, hogy csodála,? tosan jó pihentető és frissítő hatása van. A kifáradt agy erőre kap, a sajgó hát meg­pihen, az esetleg duzzadt láb leapad és újból munka- vagy akár táncképes lesz. Ezek a nappal elcsent pihenőper­cek százszorosán megtérül­nek. Évekkel meghosszabbít­ják a fiatalkori munkabírást és a napi teljesítményt is jócskán megemelik. Nem utolsósorban pedig frissen tartják a dolgozó embert, hogy a szórakozás, pihenés óráit élvezni tudja. Ez na­gyon fontos. A leghatásor sabb pihenés a megszokott^ munkával ellentétes jellegű szórakoztató foglalkozás. Nem véletlen az az évezre­des népszokás, hogy nagy munka idején, vacsora után fiatalok, öregek leülnek és énekelnek. A ritmikus, nyu­godt lélegzés egyfelől, más­felől pedig az egész napos testi munka után a lelki, szellemi felüdülés kettős pi­henést jelent. Az elsősorban testi munkát végző ember könnyű szellemi munkával szórakozzék szabad idejében. Vegyen elő egy jó könyvet, hallgasson zenét vagy elő­adásokat, csak ne az alvás idejéből csípjen le időt. A művelődési programok pi­henést, üdülést és kikapcso­lódást jelentenek. Természe­tesen pihenésnek számít — ha nem visszük túlzásba — a mulatság, a tánc, móka és a játék is. MÉG EGYFÉLE PIHENÉS­RŐL szólunk. Nálunk min­denkinek jár az évi szabadd ság, sőt gyakran üdülőben töltött szabadság. Ezt utolsó percig fel kell használni. Senki se szégyellne, hogy ki­kapcsolódva gyermek lesz újra, labdázik, játszik, vagy akár zálogoséival járó tár­sasjátékba kapcsolódik be. A gyermekkéválás nevetsége helyett valóban éveket fiata­lodik az üdülés pár napja alatt. Meg kell tanulni a pi­henés művészetét, otthon kell hagyni a gondokat, a min­dennapi élet apró-cseprő tüs­kéit és amint már mondot­tuk, a munka időszakával el­lenkező, tehát gondtalan, csaknem céltalan, kötetl'en, felszabadult pihenésnek és szórakozásnak kell élni. Cseopköcssdák a tőid mélyében 11 Morva- Karszt Alig huszonöt kilométer­nyire Brnótól^ található a Morva-lKárszt “ észak-dél . irányban ..elnyúló,. lö kilóipé- ter hosszú és 2—6 kilométer széles vonulata. A Morva-Karsztot nem azért szokták elsősorban megnézni, amit a felszín kí­nál, hanem, amit a mély: a sziklák alatt meghúzódó cseppkőbarlangok látványá- . ért. ■ E barlangok közül a leg­nagyobb a Katalin-barlang. ahol kisebb-nagyobb — fő­ként rózsaszínes árnyalatú — cseppkövek milliárdja ve­ri vissza a lámpák fényét. Az egyik csoportozat éppen olyan, mint egy erdő, — a másik megkövesült vízesés­re hasonlít. De van ott bo- —szorkány formájú cseppkő éppúgy, mint virág- vagy ál­latalakzat. Noha a Katalin-barlang kínálja a legtöbb és legszebb látnivalót, érdemes továbbsé­Álmélkodó iskoláscsoport a Kalalin-barlangban (Bojtár Ottó felvétele) tálni a pár kilométernyire lé­vő Sloupi- és Sosuvi-, vala­mint a Balcarka-barlangokhoz itt is nagyszerű látványt nyújtanak az évezredek óta alakuló; formálódó cseppkö­vek. A Balcarka-barlang köze­lében 138 méternyi mélységű szakadék tátong. Ritka szép ez a meredeken aláereszkedő akna, mint amilyen ritka ér­dekes legenda fűződik hoz­zá. A környékbeliek úgy mesé­lik, hogy egy mostoha — e szakadék szélére küldte vi­rágot szedni fogadott gyer­mekét. A kicsi kihajlott, és ekkor a mostoha a mélybe taszította. A gyerek azonban meg tudott kapaszkodni a faágakban. és az arrajárók megmentették. Ügy tartották igazságosnak, hogy a mosto­ha kerüljön oda, ahová ál­dozatát szánta: a szakadék mélyére. Bele is vetették, és attól kezdve Macocha —va­gyis mostoha — szakadéknak hívják ezt a mélyedést. Balladába illő történet,’ mint ahogy verebe kívánko­zik ez az egész csodálatos karsztvidék... Akácz László MAI műsorok: RADIO KOSSUTH 8.26 Három Vivaldi-ver-. senymű. 8.57 Kórusok 9,15 Magyar múzsa. 10.03 Csiri kalandja Üvegor­szágban. 10.38 Operaáriák. 11.14 Vasárnapi koktél. 13.00 Veszteség, nyereség. 13.10 Jó ebédhez szól a nóta. 13.46 Rádiólexikon. 14.16 Haydn: G-dúr szimfónia. 14.39 Pil­lantás a nagyvilágba. .15,17 Felejthetetlen operaelőadá­sok. 16.10 Egy önérzet törté­nete. 17.10 Zongora- és hege­dűlemezekből. 18.50 Diák- könyvtár hangszalagon. 19.48 Népdalok. 20.15 Örökzöld dallamok. 21.08 A Magyar Rádió Karinthy Színpada. 22.20 Világhírű előadóművé­szek lemezeiből.. I PETŐFI .1.33 Miska bácsi levelesládá­ja, 9.00 Népszerű operettdal­lamok. 9.38 Slágermúzeum. 10.33 87 perc. 12.00 Kozma Józseffel Magyarországon. 12.33 Énekszóval, muzsikával. 13.02 Cincafarkínca és a töb­biek. 14.00 Táskarádió. 15.00 Nőkről, nőknek. 15.33 A leg­vidámabb fickó. 16.10 San­zontalálkozó. 16.45 ötórai tea. 18.00 Mit üzen a Rádió. 18.35 Nótakedvelőknek. 19.38 Kri­tikusok fóruma. 19.48 Pucci­ni: Gianni Schicchi (Opera): 20.47 Mikrofon előtt az iro­dalmi szerkesztő. 20.57 Moszkvai slágerkoktél. 21.27 Népdalok, néptáncok. 22.33 Kellemes pihenést! Szolnoki rádió 17.00-től 18.30-ig.. Miskolci rádió 17.00 Emlékezés Ady Endrére — Vasárnapi krónika. Ripor­ternapló. Múzeumi kincsek Borsod és Heves megyében: Zenés riportműsor. Szerkesz­ti: Borsodi Gyula. 18.10— 18.30: Versenyközben, mér­kőzésen. Zenés sporthíradó. — Műsorelőzetes. HÉTFŐ: KOSSUTH 8.25 Mit üzen a Rádió? 9,00 Ady-versek. 9.10 A hét zene­műve. 9 40 Óvodások műsora. 10.05—"10.30.. Iskolarádió. 10.30 Zenekari muzsika. 11.20 Bioritmus. 11.40 Colas Breug- non, 8. rész. 12.35 Tánczene. 13.20 Válaszolunk hallgató­inknak. 13.35: Népdalok. 14.00 Ezeregy délután. 14.30 Schu­bert: IV. szimf. 15.10 Édes anyanyelvűnk. 15.15 Operett- részi. 15.28 Népmese. 16.05 Szoc. brigádok akadémiája. 16.35 Barokk kamaramuzsika. 17.16 A pályatárs szemével... 17.45 Zenekari muzsika. 19.15 Népzene. 19.45 Sajtókonfe­rencia a KKI-ban. 20.4J5 Puccini operáiból. 21.30 Miíc- rolánc. 22.30 Nóták. 23.00 Ze­nekari muzsika. 0.10 Táncda­lok. PETŐFI 8.05 Fúvószene. 8.33 Nótacso­kor. 9.30 Zenés játékokból. 12.00 Énekegyüttesek. 12.33 BITEF ’77. 12.53 Áriák. 13.28 Kis magyar néprajz. 13.33 Zene gyerekeknek. 14.00— 17.00 Kívánságműsor. 17.00 Ötödik sebesség. 18.00 Az ember biológiai jövője. 18.33 Zeneközeiben. 19.45 Moszfc-, vából érkezett. 20.15 Labirin­tus. 20.33 Zenei szerkesztők és rendezők műhelyében. 21.36 Slágermúzeum. 22.33 Derűre is derű. 22.58 Ope­retthangverseny. Miskolci rádió 17.00 Hírek, időjárás — Em­berek, utak, járművek. Ho­gyan közlekedjünk a ködben. Évszakváltás, gumiköpeny­csere. Autós újdonságok, összeállítja: Nagy István. Sammy Davis énekel. Nap­jaink kérdései. Slágerkoktél. Sport. 18.00—18.30: Észak­magyarországi krónika. A Mayas együttes játszik. Hír­összefoglaló. Szemle az Észak-Magyarország és a He­ves megyei Népújság kö­vetkező számából. Műsor­előzetes. TEJ MAGYAR 8.05 Tévétorna. 8.10 Minden­ki iskolája. 9.15 Utazás egy mosolyért. 9.45 Melyiket az ötezerből? 10.05 Pingpongsuli. 10.25 Mindent bele! 11.25 Ka­land az aranyöbölben. 13.45 Gusztáv és a következmé­nyek. 13.50 A főszerepben Latabár Kálmán. Janika (Magyar film). 15.00 Ritmi­kus sportgimnasztika. 16.30 Rovarok (Francia filmsoro­zat). 16.55 Keleti vallások. 17.40 Műsorainkat ajánljuk. 18.00 Tábortűz. 18.50 Tévé- torna.. 19.00 A Hét... 20.05 A Szent Péter-hadművélet (Olasz—francia—NSZK film­komédia). 21.45 Beszélgetés Boldizsár Ivánnal. ÁLLÁS Ljü jós városban ga­rázs ^ kiadó. Érdek­lődni Eger Kiskanda u. 6., II. 4. __________/ A lmárban. 355 n.- öl eladó. Műúthoz közel, körülkerítve, faházzal. Villany van. Érdeklődni Eger, Szarvas Gá­bor u. 4. A Ludasi Afész 4. sz. halmaj-r ugrai italboltba vezetőt és helyettest keres. Jelentkezés: áru­forgalmi vezető­nél. Ludas, Ko­lozsvári u. 2. Angol. német nyelv tanítását és korrepetálását vál­lalom. Eger, Vörös- tüzér u. 5. INGATLAN Szarvaskő és Al­mái* között, a Nyu- godó-dűlőben, hét­végi telek. BA—22- es faházzal eladó. Cím: Eger, Albert F. u. 5. sz., I. 2. Debrecen belváro­sában kétszobássá alakítható gázfűtéses házrész, alkalmi áron eladó. Irányár 250 000 Ft. „Vásárcsarnok” jeligére, a debreceni hirdetőbe kérem a leveleket. Sashalmon, piac mellett, 260 n.-öl tel­ken. termő gyümöl­csössel 100 négyzet- méteres. 3 szoba­összkomfortos csa­ládi ház, azonnal be­költözhetően eladó. Budapest. Telefon: 359-054. Eladó Eger. Brez- nai u. 2. számú I. emeleti 3 szoba­összkomfortos, gáz­fűtéses, kertes tár­sasházi lakás garázs- zsal, azonnal beköl­tözhető. Érdeklődni 16 órától. Nagy. Idős nővel, vagy férfival eltartási szerződést kötne fia­tal házaspár laká­sért. „Sürgős 1977” jeligére, az egri hir­detőbb_____________ __ B elvárosi 2 és fél szobás öröklakás ga­rázzsal eladó. Eger. Csiky S. u. 7., IV/3. _________• B udapesti, IX. Ga­bona utcai másfél szoba-összkomfor­tos lakásomat elcse­rélném Egerben ki­sebb családi házra, vagy hasonló nagy­ságú főbérleti lakás­ra. Többféle megol­dás lehetséges.' Ér­deklődni: esti órák­ban, Eger Lenin út 81/c., I. em. 3.______ G yöngyöshalászon. Fő u. 76. sz. alatti kertes ház beköltöz­hetően eladó. Érdek­lődni Gyöngyös, Aranysas u. 6. Kétszoba-össz- komfort , albérletbe kiadó. házaspár előnyben. Eger, Kas­sai u. 8/______ ____ H ázhellyel 300 n.- öl szőlő' Almárban eladó. Érdeklődni Eger, Május 1. u. 10. Kétszoba-ö sszkom- fortos OTP-örökla- kás eladó. Egerben a belvárosban. (Gró­nay-tömbbelső) „Sürgős 832” jeligé­re, az . egri hirdető­be.________ Budapesti távfűté­ses.- 2 szobás laká­somat hasonló, vagy 3 szobás gyön­gyösire cserélném. Leveleket „Kőbánya 113579” jeligére. a . gyöngyösi hirdetőbe­kérem. JÁRMŰ Fiat 126-os eladó. Eger, Cifrakapu 140., 111/14. 17 órától 19 óráig. _________. F ekete M—24-es Volga eladó. Eger, Égészségház u. 31.j JAKUB, 14 órától. Skoda TlO SL lu­xuskivitelű igényes­nek, 44 000 km-rel el­adó. Gyöngyös, Za- lár u. 17.______________ F ord Eavilane au­tomata személygép­kocsi eladó, vagy kis kocsira cserélem, ugyanott házhely el­adó. Makiár, Egri út 18/1. ________' J ól karbantartott IN írsz Skoda 100- as személygépkocsi eladó. Molnár Gyu­la tanító, Poroszló^ Palota u. 3. __________ V EGYES Eladó 2 db *2 éves üszőborjú. Egerj Szépasszony-völgy 45._____________________ 2 0 kg-os malacok eladók. Eger, Kertész u. 123.__________________ 7 éves igásló el­adó. Eger. Kisvölgy u. 78. Érdeklődni szombaton 13 órától és vasárnap egész nap. ___________ F elújított divatáru- üzletembe irha; nyúl és műszőrme sapkákkal,, elegáns kalapokkal, alkalmi ruhákkal, táska- és kötöttáruval novem­ber 22-én 9 órától várom kedves vevői­met. Szalay And- rásné, Eger, Alkot- mány u. 1. ___________ K ar dyir ághagy ma.t óriás növésű, bordó, tűzpiros, aranysárga* narancsos barack­rózsaszín. paprika­piros, 4.-— Ft da­rabja. Azonnal meg­rendelhető utánvét­tel. 30 darabnál ke­vesebbet nem szállí­tok. Joó Sándor 2941 Acs, Toldi u. 6. A TRAUBISODA LEGJOBJ. AveReS TERMÉSZET AJÁNDÉKAI VIZÉP EGRI GÉPÉSZETI ÜZEME Eger, Kistályai út felvesz forgácsoló, szerelő, lakatos szakmunkásokat és segédmunkásokat. Jelentkezés az üzemvezetőnél. vidékieknek munkásszállást biztosítunk. U ,Nwüsin 'BAN Könyvelői állás betöltésére felvételt hirdet az egri PARK SZÁLLÓ. Jelentkezés munkaügyi osztályon. AZ ATI EGRI ISKOLÁJA gyöngyösi telephellyel gyakorlati oktatót felvesz. Jelentkezés: gyöngyösi kirendeltségen, Ruzsín Károlynál. Hálás köszönetét mondunk mindazoknak az ismerősöknek, rokonoknak, OTP vezetőségének és munkatársainak, akik szeretett' férjem és drága édesapám: TASI JÓZSEF temetésén részvételükkel, virágaikkal fájdalmunkban osztoztak. Felesége és kislánya

Next

/
Thumbnails
Contents