Népújság, 1977. október (28. évfolyam, 231-256. szám)
1977-10-28 / 254. szám
! Postahivatal az iskolában Nyegyven piros szegfű Ennyi szegfű együtt egy nagyon szép csokrot tesz ki. De ha ennyi szegfűt szálanként szétosztanak, az is nagyon szép gesztus, egyben azt is jelzi, hogy valami nem mindennapi esemény történik. Mint ahogy volt ez Gyöngyösön, a FÜSZÉRT-fiók- nál, amikor a vállalat vezetősége az állományukba tartozó negyven kismamát meghívta találkozóra, azzal, hogy hozzák magukkal a kis apróságokat is, az Évikéket és a Péterkéket. Az úttörők műsorral köszöntötték a találkozó leg- illetékesebbjeit, akik közül egyik-másik fütyült az egészre, a szegfűre és a versre, a szép szóra és a vidám énekre, azt sem méltányolta, amikor a fizetésemelésről tanúskodó borítékok is gazdára találtak, mert ők vagy bömböltek türelmetlenül, vagy teljesen elmerültek a szelet csokoládé majszolásá- nak élvezetében. Negyven szál szegfű: negyven kismama, legalább ugyanennyi kisgyerek, és mindez így nagy öröm, jóleső együttlét. Antikvár könyvek aukciója Az Állami Könyvterjesztő Vállalat november 19— 20-i XI. antikvár könyvaukcióján a MOM Szakasits Árpád Művelődési Házának színháztermében számos olyan kötetre licitálhatnak a könyvek kedvelői, amelyek évtizedek óta nem kerültek forgalomba. Köztük van Madách Imre Lant — virágok című, 1840-ben megjelent kötete, amely másik 700 könyvritkasággal együtt kerül árverésre. A művek mintegy 80 százaléka magyar irodalmi művek első kiadása, s egy magángyűjtő könyvtárából származik. Az Ady-centenárium alkalmából megvételre kínálják a költő valamennyi, első kiadású kötetének egy-egy példányát. Várhatóan nagy lesz az érdeklődés az 1908- ban megjelent és dedikált „Vér és arany” iránt. Gazdag választékban szerepel az árverésre váró kötetek sorában XVII. századi magyar irodalmi alkotások több első kiadása. Ilyen ez a telexgép... — magyarázza az igazgatóhelyettes — Ady Endre élettörténete — Az elmúlt évek során egyre többen kérdőjelezték meg a füzesabonyi gimnázium létjogosultságét. Nem véletlenül, hiszen esztendőről esztendőre mind kevesebb továbbtanulni vágyó jelentkezett ide. Ennek elsősorban az volt az oka, hogy az érettségi bizonyítvány önmagában ma már nem vonzerő. A fiatalok emellé valamilyen képesítést is óhajtanak szerezni. Nos, itt — bár születtek áthidaló jellegű kísérletek a nehézségek felszámolására — ezt nem kapták meg. Csoda-e, ha a nyolc általánost végzettek zöme máshová pályázott? Telexoépck az osztályban A járási székhely központi fekvése azonban felkeltette az érdeklődést. A Miskolci Postaigazgatóság olyan ötlettel jelentkezett, amelyben mindenki fantáziát látott. Az előzményeket így eleveníti fel Mezei Jánosné igazgató. — Örültünk a javaslatnak, mert ez oktatási intézményünk megújulását jelenti. A lehetőségre a leendő diákok és szülők is felfigyeltek. A postaforgalmi szakközépiskola első osztályába negyvenötén akartak bekerülni, ám csak harminchetet fogadhattunk Hosszú idő után végre válogathattunk, s a jók közül csak a legjobbaknak adtunk belépőt. Ez az igényesség egy kissé a rangot is jelzi. A kezdés gondjaival viszonylag könnyen megbirkóztunk, ugyanis nem maradtunk magunkra. A miskolciak a telexgépeket, az értékes levélmérleget, s a többi, a gyakorlati munkában aligha nélkülözhető felszerelést küldték. Mi egy műhelytermet hozattunk rendbe. Ismerkedés a levélmérleggel (Fotó: Szántó György) Pécsi István megbecsülik. A tehetségesebbek főiskolára mehetnek. S ne feledkezzünk meg még egy érdekességről. Erre utal Tan Imre igazgatóhelyettes. — Az új profil a többi középiskolás számára is kedvező. Az általános gimnáziumi osztályokba járók első-másodikban szakkörön, harmadiknegyedikben pedig ennél is következetesebb keretek között foglalkozhatnak a telexkezeléssel. Ez nem öncélú dolog, hiszen később üzemeknél, vállalatoknál is elhelyezkedhetnek ilyen munkakörben. Az első fecskék Amikor ott jártunk, éppen folyt a rendezkedés. A se- gédkezők, az első fecskék, még rácsodálkoztak a technikai újdonságokra. A detki Földi Marianna, egykori döntésének indítékát emlegeti. véről kérdezősködik, s ujjai végigfutnak a billentyűkön. Áz igazgatóhelyettes magyaráz, s szavai nyomán feltárulkozik az az ismeretlen, amelynek titkait fürkészik majd négy évig. Diákotthon is épül A jövő legalább annyira foglalkoztatja a tantestület tagjait és az iskolavezetést, mint a diákokat. Erről szívesen beszél a direktornő. — Idővel egészében szak- középiskolává válunk. Pillanatnyilag csak a járásból, s a megye közelebb fekvő részeiről vehettünk fel gyerekeket. Azaz olyanokat, akiknek nem túl nagy teher a napi bejárás. Előreláthatólag 1980-ra azonban felépül az a kollégium, ahová a mesz- szebbről érkezőket is elhelyezhetjük. Az ideálisabbá formálódó körülmények lehetővé teszik, hogy a fiatalok és a nevelők mind színvonalasabb munkát produkáljanak. A bizakodás indokolt, hiszen az a füzesabonyi gimnázium, amelynek már végnapjait jósolták, megújult, s az itt tevékenykedők igyekezete az élet igényeit szolgálja. Holnap még inkább, mint ma... kitűnő szakemberek érkeztek hozzánk, akiknek rátermettségére bármikor számíthatunk. Egyszóval: semmi sem akadályozta a zökkenő- mentes szeptemberi rajtot. — Vajon mi vár a jelenlegi szárnypróbálga tokra? — Űj tárgyak sora. El kell sajátítaniuk a francia nyelvet. A négy év alatt — többek között — megismerkednek a postai szállító, a postaforgalmi és a hírlapszolgálat megannyi műhelytitkával. Nyaranta a falusi hivatalokban igazolhatják elméleti tájékozottságuk szintjét. Ízelítőt kapnak a pénztári ténykedés alapelemeiből, a legfontosabb igazgatási, jogi és szervezési tudnivalókból. Ha búcsút mondanak az alma maternek, középkáderként alkalmazzák őket. Olyan poszton dolgozhatnak, ahol a helytállást nemcsak erkölcsileg, hanem anyagilag is mi. október 28., péntek — Otthon egyszer bejutottam a telefonközpontoshoz, s nem tudtam betelni azzal, amit csinál. Ahol nincs unalom, ott csak jól érezheti magát az ember. A poroszlói Czövek Ilona egyik rokonára hivatkozik. — Ő mondta nekem: feltétlenül próbáld meg, mindenképp érdemes. Jól keres és elégedett. Miért ne hallgattam volna rá? A mezőszemerei Papp Mónika alsó tagozatos élményét eleveníti fel. — A környezetismeret órán átmentünk a postára. Engem a telefon bűvölt meg. Azóta sok minden történt velem, de ez az emlék máig is frissen él bennem. Mindannyian lelkesen sorolják az első hetek tapasztalatait. Mariann a postatörténettel barátkozott meg. — Olyan színes az anyag, hogy a figyelem nem kalandozhat el. Ilonkát a távközlés vívmánya izgatja. Működésének el27. Az úgy jó, ahogy van. Ady pedig ironikusan dicsekedett barátainak, hogyan sikerült válaszaival becsapnia az európai tekintélyű, Freudnál is alaposabbnak ismert, épp ezért többre becsült pszichiátert. Maradt tehát minden a régiben. A nőkhöz fűződő sok zűrzavaros kapcsolatban a Bon- cza Bertával való, egyelőre nem túl gyakori levélváltás maradt a változatlan. De mintha Ady is kezdte volna megelégelni a prózai kalandokat. 1913 februárjában irodalmi matinét rendezett a Nyugat szerkesztősége a Nemzeti Színházban. A köl- tp nyugodtan olvasta fel verseit, bejelentve, hogy szakít rossz életmódjával, elbocsátja a „kis női csukákat”, akiket aranyhalaknak képzelt. Ígéretét be is tartotta, a nőkkel szemben tartózkodóbb lett, a bor azonban maradt. Barátai szerették volna elfogadtatni vele az alkohol iránti mérsékletet is. Határozottan összefogtak érdekében. A Nemzeti Színházban tartott matinét követően ezt írta neki Nagy Endre: „Édes Bandim !... Sándor bá (Bródy Sándor) kért, közöljem veled, hogy Hatvány Laci föl fog keresni egy kis pénzügyi ajánlattal. Kér téged Sándor bá, hogy fogadd szeretettel. Hatvány mindenesetre nagy szeretettel teszi majd meg ajánlatát. Sándor bá öt-hatezer korona irányába szólott neki, amely pénz arra lesz jó, hogy egy jó külföldi szanatóriumban végre megtanítsanak inni, mert azt áz egyet nem tudod, Bandikéin. Én mondom, a tanár.” Orvosi tanácsra a stájer- országi Maria-Grünt választották. 1913 márciusában indult a jó nevű szanatóriumba, de mielőtt alávetette volna magát az orvosi kezelésnek, egy pezsgős éjszakát töltött Graz leghíresebb mulatójában. A véletlen úgy hozta, hogy ugyanitt szórakozott dragonyos tisztek társaságában Haynau gróf, az aradi hóhér unokaöccse. Bosszantására Ady a KosEltitkolt forintok A témáról mintha a kelleténél kevesebbet beszélnénk? hogy úgy mondjam, a tényeket egyszerűen nem vesszük tudomásul. A legtöbb embert csak az érdekli, mennyibe kerül „neki” valami. — Mennyit fizet egy dupláért? — Három-húszat. — És mennyibe kerül a maga feketéje az államnak?, Tudja-e? Néz értetlenül, csodálkozik. — Nem tudja? — Nem is érdekel! — Azt tudja-e, hogy az óvodás kislánya, meg a napközis fia étkeztetése mennyibe kerül? — Már miért ne tudnám, hiszen én fizetem. — És tudja-e, hogy mennyibe vannak a maga gyerekei az államnak? A társadalomnak? Mindnyájunknak... Most már csak a beszélgetés van hátra. Gyorsan megegyezünk abban, hogy hazánkban a legtöbb ember csak a borítékjában leéő pénzt számolja el jövedelemként. Mást nem! Mert a többi természetes. Mennyit fizetett a gyógyszerért? — Tizenhat-húszat. — És a valódi értékhez mennyi kiegészítést adott az állam ? — Azt nem tudom! — Nem kíváncsi rá? , — Nem különösebben. Ennyibe kerül és kész! \ Ismerős az illető, tudom, hogy a feleségét nemrég műtötték és többször kapott infúziót, vérátömlesztést. — Hogy van a felesége? — Köszönöm, most már nagyszerűen érzi magát. Jól jön a példa a diskurzushoz: — Ha — mondjuk — a feleségét Bécsben, Párizsban, Londonban operálták és gyógyították volna és nem itthon, ingyen, akkor mit saccol, mennyit kellett volna fizetnie? — Gondolom, ráment volna a Zsigulim. .. Sok-sok minden szóba kerül még: a gáz, a villany, a lakbér, a tényleges érték és az általunk fizetett összegek közötti különbségek. — Bizony, igaza van! Ezekre keveset gondolunk. Arra is például, hogy egy egyetemista, aki diplomát szerzett, mire végez, megközelítőleg félmilliójába van az államnak.' Mindnyájunknak. Gombolyítjuk tovább a beszélgetés fonalát. — *Mit gondol? Miért nem beszélünk mi ezekről? Szégyelljük talán? Nem válaszol azonnal: — Tudja, úgy vagyunk valahogy ezzel, hogy egy szocialista államban az természetes, hogy az ebédemhez, a könyvemhez, amit olvasok, járuljon hozzá az állam. A mozi-, meg a színházjegyemhez is! Az üdülésemhez, a napi kávémhoz is! Azt hiszem, megszoktuk. Közben meg hason- lítgatjuk a „nyugatihoz” a fizetésünket. Pedig ott aztán egyetlen centet sem ad ingyen az állam mindezekhez, meg aztán a villamosjegyhez, a trolihoz, a taxihoz sem. A napokban kezembe került egy szakszervezeti üdülőbeutaló. Egyetlen szerény mondatocskára lettem figyelmes a papíron: „Az ön üdüléséhez államunk 2400 forinttal járult hozzá.” Nem! Nem akarunk mi ezekből, meg amazokból propagandát csinálni. De azért azt hiszem, ez a mondatocska — aprócska, nonparell betűkkel — nagyon is elfér azon a papíron. Hadd tudjuk csak, hogy kapunk! És ha el is fogadjuk, akkor ne szégyelljük tudni... Szalay István 1 suth-nőtát játszatta a mulatóhely magyar zenekarával. Ebből vita kerekedett, Haynau gróf sértve érezte magát, Ady sem hagyta az igazát. Végül sikerült elsimítani a kakaskodást. Csupán annyi kár származott ebből a pezsgőzésből, hogy Ady elképesztően sokat költött a Hatvány Lajostól fontosabb célra kapott nagy összeg rovására. Különben az eddigi szanatóriumi kezeléseihez hasonlóan most is gyorsan rendbe jött. A nyugodt élet hatására meghízott, kedélye kiegyensúlyozódott, munkakedve is nagyobb lett. Átmeneti gondtalanságát a Maria-Grünben írt szerelmes versei jelzik. Változatlanul udvarolgatott, szolidabb formák között, bár egy alkalommal titokban a pillanatnyi imádott után utazott. Inkognitos kiruccanásáról Nagy Endre értesítette Hatvány bárót. „Kedves Uram! Ady Endre nevű védence egy napra fölnézett Budapestre, halaszthatatlan teendők miatt. Egész más ember lett belőle. Egészséges, jókedvű, szelíd, türelmes. Öröm volt ránézni. Azt mondja, hogy június elsején készül Münchenbe, de — mint elpanaszolta — a szanatóriumból csak nagy, borravalók árán tud kiszabadulni. Ez bizony báró úrra vár! Én — ha ez ugyan érdekli — június elsején szintén elbúcsúzom szeretett hazamtól. Egyenest Párisba megyek, lakást felvenni és két hét múlva követ a családom. Hja csak lehet, egy ■napra kiszállok Münchenben és fölkeresem. E komoly fenyegetéssel be is fejezem levelemet. Üdvözli igaz szeretettel híve Nagy Endre. 1913. május elseje.” Ady levelezése eközben is folytatódott Bonzca Bertával, aki látogatóba hívta a Királyhágó mögötti festői kastélyukba. Ady szorgalmasán, udvariasan válaszol- gatott, de a látogatást nem siette el. Maria-Grünben kapta kézhez Léda utolsó levelét is. A cserbenhagyott asszony még mindig nem tudott beletörődni a szakításba. Arra kérte Adyt, utazzon a kedvéért Maria-Grünből Bécs- be, ahol megáll vele a Budapestről Párizsba tartó Keleti Expressz. Május 5-én keltezett soraiban a változatlan ragaszkodást vallja meg: „Végtelenül. kimondhatatlanul,, halálosan szeretném magát látni egy pár pillanatra”. Ady nem ment el. Nem is látták egymást soha többé. Léda figyelmen kívül hagyott levele után még jó másfél hónapot töltött a stájer szanatóriumban, s boldogság-pótléknak a verseiben „kis senkim”-nek nevezett nő kötötte le a figyelmét. Nem nagyon. Június végén Maria-Grünnel együtt a futó kalandot is könnyedén hagyta maga mögött. Hazatérve Érmindszentre, otthon is naponta kapta a nők által írott leveleket. (Folytatjuk,\ J /
