Népújság, 1977. szeptember (28. évfolyam, 205-230. szám)

1977-09-02 / 206. szám

„Felülkerekedni a félelmen..." Leningrádi beszélgetés Valerij Rozsgyesztvenszkij mérnökezredessel, a Szojuz 23. űrhajósával Valerij Rozsgyesztvenszkij, — aki 1976. október 14_én Vjacseszlav Zudovval közö­sen a Szojuz 23. fedélzetén az űrben járt, s tudományos kísérleteket végeztek a Szal- jut—5 űrállomáson, az elmúlt napokban Leningrádban tar­tózkodott, a II. szovjet—ma­gyar ifjúsági barátságfeszti­vál díszvendégeként járt a Néva-parti városban. Bárhol tűnt fel, mindenütt körbevet­ték a szovjet és a magyar fia­talok, alig győzött válaszolni a záporozó kérdésekre. A fesztivál alatt találkozott a szovjet és a magyar sajtó képviselőivel is. — Kérjük, beszéljen az életútjáról. — Tősgyökeres leningrádi vagyok: 1939-ben születtem a Néva-parti városban. Apám a Balti Flotta tisztjeként a Nagy Honvédő Háború idején részt vett a város védelmé­ben. A Dzerzsinszkij Haditen­gerészeti Főiskolán 1961-ben fejeztem be tanulmányaimat, majd a Balti Flotta mélyten­geri búvárainak csoportpa­rancsnoka lettem. — Hogyan lesz mélytengeri búvárból űrhajós? — Sokat áldoztam ezért. Soha nem felejtettem el, nem sokkal Gagarin vissza­térése után, olvastam egy ri­portsorozatot arról, milyen legyen az űrhajós, s kik a legalkalmasabbak erre a kü­lönleges feladatra. Az írás végkövetkeztetése az volt, hogy csakis a berepülő piló­ták között érdemes válogatni. Nekem akkoriban már „jó szakmám” volt, búvárként dolgoztam, s bár régóta' ér­deklődtem az űrhajózás iránt, letettem arról, hogy valaha is eljuthatok a világűrbe. Tizen­két évvel ezelőtt azonban váratlan dolog történt: a ki­választó bizottság elé kerül­tem és alkalmasnak talál­tak. A dolog érdekessége, hogy ugyanitt ismerkedtem meg V. D. Zudovval, aki a Szojuz 23. parancsnoka volt, s akivel együtt repültünk tavaly októberben. — Milyen feladatot hajtott végre a a Szojuz 23. legény­sége? — A Szojuz 23. fedélzetén tudományos-technikai kísér­leteket végeztünk. Ezek közül hadd említsek meg egyet, ami a környezetvédelemmel kapcsolatos. A Szaljut 5. űr­állomáson azt vizsgáltuk, hogy kozmikus szemcsék se­gítségével miként befolyásol­ható az időjárás. Kazahsztán környékén szálltunk le, ahol legalább ezer tó található. Végig kapcsolatot tartottunk a leszállító állomással. Az egyik tó kásás jegén értünk földet éjszaka mínusz 20 fo­kos hidegben, viharos időben. Tizenegy óra múlva találtak meg bennünket, s örömmel jelenthettük, hogy sikeresen végrehajtottuk a ránk bízott feladatokat. — Érzett-e félelmet az űr- *en? S egyáltalán: lényeges szerepe van-e az űrhajósok pszichikai felkészítésének? — Engedjék még, hogy a kérdésre egy példával vála­TanévUés az IskolarMiában Szeptember 3-án fél tíz­kor a Kossuth adón ünnepé­lyes tanévnyitóval kezdetét veszi az Iskolarádió 1977— 78-as tanéve. A foglalkozá­sok 19-től kezdődnek gyere­keknek, felnőtteknek, peda­gógusoknak és szülőknek — az Iskolarádió szerkesztői­nek a tanév végéig 20 ezer műsorpercet kell megtölteni­ük tartalommal. Az alsó tagozatos műsorok közül újra jelentkezik a Nyitnikék című adássorozat, amelyben a kisiskolások megismerkedhetnek többek között az ember és a termé­szet kapcsolatával, az ősszel, az utcai közlekedéssel, a tél világával, szülőföldünk múlt­jával a levélírás alapszabá­lyaival. A Fonóka tananyaga az első osztályosoknak ké­szült. Az adások során a mű­sorvezető a gyerekekkel kí­vánja elmondatni azokat a gondolatokat, ötleteket, érzé­seket, amelyeket egy-egy vers, mese, zene ébreszt bennük. A Látod-e, amit hallasz? cí­mű műsor a nyelv és a ze­ne lehetőségeit felhasználva a gyerekek szóbeli és írás­beli kifejezéskésraégét gaz­dagítja. Mint az Iskolarádió adá­sainak többsége, ez is segéd­let az új tantervhez. Tema­tikusán figyelembe veszi a tanmenetet, így egy-egy óra közvetlenül is a rádióadás­ra épülhet. Az általános iskola felső tagozatosainak és a középis­kolásoknak az idegen nyel­vek. osztályfőnöki órák, vi­lágnézetünk alapjai tantár­gyak mellett havonta kétszer 40 percben „Messziről mesz- szire" címmel az elmúlt két év adásait is megismétlik. A ,, Napraforgó” természettudo­mányos mellékletében a ti­zenévesek számára a termé­szettudományok olyan terü­leteiről készültek műsorok, amelyek a szorosan vett tan­tervi anyaggal találkoznak ugyan, de mégsem ismétlik, hanem inkább kiegészítik azt. A „Katedra”, a pedagógu­sok műsora régi címmel és új tartalommal segítője lesz annak az átfogó munkának, amelynek célja a tanárok felkészítése az új tantervre. „Új matekot tanul a gyerek” címmel elsősorban azoknak a szülőknek segítenek az Is­kolatelevízió szerkesztői, akiknek gyermeke most kez­di az általános iskolát, és már nem számtant, hanem matematikát tanul. Ezekben az adásokban szó lesz arról, hogy mit segítsünk, hogyan és mi az amit ne mondjunk el előre a gyerekeknek. A Mindenki iskolája — a felnőttek műsora — az álta­lános iskolát végzőknek szó­ló műsorok mellett új vál­lalkozásba kezdett. Ettől a tanévtől elindítja középfokú sorozatát. Az első évben magyar nyelv és irodalom­ból. a következőkben pedig történelemből, valamint köz- gazdasági és állampolgári is­meretekből készülnek műso­rok. Az adásokat elsősorban a szakmunkásoknak szánják, de a tantervi hasonlóság le­hetővé teszi a sorozat fel- használását valamennyi kö­zépfokú oktatási intézmény­ben is. (MTI) szoljak. Ha egy ejtőernyős előtt több ezer méter magas­ban kinyílik a repülőgép aj­taja, s ugráshoz készülődik, maga előtt látva a hatalmas mélységet, minden bizonnyal félelmet érez. Azok közé tar­tozom akik nem hiszik el, hogy valaki veszélyes hely­zetbe kerülve tagadja a félel­met. A kérdés csupán az: le tudja-e győzni az ember ezt az érzést, vagy pedig pánik­ba esik. Mi repülés közben, munkánkat végezve, nem gondolhatunk ilyesmire, csakis arra, hogy maradékta­lanul teljesítsük a feladatot. — Napjainkban az űrhajó­sok kiválasztásánál milyen szempontok kerülnek előtér­be? — Az űrhajóst olyan spor­tolóhoz hasonlítanám, akinek a legkülönbözőbb hatások közepette is gyorsan, pilla­natok alatt döntenie kell. Rá­adásul mindig helyesen: a tévedés elképzelhetetlen. Ép­pen ezért nem az egy-egy részterületen kiemelkedőt nyújtó emberek lehetnek al­kalmasak erre a munkára, hanem olyan széles körű, sok mindenhez értő egyének, akiknek vasidegzetük van. — Hallhatnánk-e néhány szót a szocialista országok tervezett közös űrrepülésé­ről? — Talán nem mondok újat azzal, ha kijelentem: rend­kívül szigorú követelmények­nek hell megfelelnie annak, akit űrrepülésre alkalmas­nak találnak. A szocialista országok közös űrrepülésének előkészületei pedig már jó ütemben haladnak: megkez­dődött a kiválasztás. Tudo­másom szerint Csillagváros­ban folyik Csehszlovákia, Lengyelország és az NDK erre alkalmas személyeinek felkészítése, s az idén sor kerül a kiválasztásra Bulgá­riában, Romániában, Magyar- országon, Mongóliában és Kubában is. Falus Gábor r Falumúzeum Atányban Pontosan 120 évvel ezelőtt épült fel az a ház, amelyet most eredeti formában állí­tanak helyre Atányban. A ház felépítésének idejét nem volt nehéz megállapítani, hi­szen a 12 méter hosszú mes­dkwim y L >977. szeptember 2., péntek tergerendán ma is jól olvas­ható a dátum. 1857. A házban falumúzeumot rendeznek majd be, ahol többek között helyet kap­nak azok a régi kéziszőtte­sek is, amelyek jelenleg a Hevesi Háziipari Szövetke­zet átányi üzemében találha­tók. A faluban mintegy het- venfajta mintát tartanak szá­mon a dísztörülközőkön, té­rítőkön. (Fotó; Szántó György) pej? 7. — Világos, hogy vágyik egy kis kikapcsolódásra. Egy italra, egy nő társaságára ... Nem? De bizony uraim, erre vágyik. Én is ezt tenném. Mi hát a mi feladatunk? Most, azonnal végigjárjuk a szóra­kozóhelyeket. ön velem jön, százados úr. — Sturmbannführer úr, je­lentem, a kocsit fel kell tan­kolnom. Egy félóra múlva itt vagyok és rendelkezésére ál­lok. — Az istenét... félóra! Egy negyedórát kap és kész. Induljon! Dietrichen végigfutott: elég lesz ez a tizenöt perc, hogy elérjen Andrejig? Elégnek kell lennie! S arra a bizonyos, térké­pen megjelölt vonatkozási pontra, ahová Weber őrnagy­nak majd Rudolf Dücher, az­az Sztyepan Szvetlanov cso­portjának kell eljutnia, egy rádiós kíséretében megérke­zett Modershon főhadnagy. Már tudta, hogy itt kell ta­lálkoznia Hans Weber őr­naggyal, akinek majd a he­lyettese lesz. — Hm, a kedves Hans, — gondolta mosolyogva. — Evek óta nem láttam. Mi­lyen szép idők is voltak azok, amikor együtt tanul­tunk a tiszti akadémián... A százados csak jó húsz perc múlva érkezett vissza a parancsnokságra. Felfutott a lépcsőn és kissé lihegve lé­pett be a helyiségbe, ahol óráját nézve a Sturmbann­führer várta türelmetlenül. — Hol volt ennyi ideig? — Jelentem. igen nehéz volt benzint szerezni és az útviszonyok is... — Hagyjuk, indulnunk kell. Legelőször a Kék Med­véhez megyünk. — Bocsásson meg a köz­beszólásért, — jegyezte meg a százados —, a Kék Medvét ma hajnalban bombatalálat érte és az egész ház a pin­céig összedőlt. Az SD-megbízott legyin­tett. — Egy hellyel kevesebbel kell fölkeresnünk. — Az Ezüst Fácán... — Igen. Gyerünk az Ezüst Fácánba, az is elég címeres hely. Beültek a kocsiba. — Mit mondtak önnek a szemtanúk, hogyan néz ki Weber? — Magas, szökésbarna ha­jú tiszt, fekete, tömött akta­táskával, amelyet egy lánc­cal a csuklójához erősítve hordott. Gondolja, Sturm­bannführer úr. megtaláljuk őt egy mulatóban? Ez ellen­kezne a konspiráció szabá­lyaival. — Ehhh... Az ilyen fontos embernek meg lehet bocsá­tani sok mindent. Az a leg­fontosabb, hogy megtalál­juk, hiszen nem tudhatja, hogy az akció egy nappal ko­rábban indul. Az Ezüst Fácán főpincére mosolyogva sietett eléjük. ■ — Parancsoljanak, uraim. Egy kitűnő asztalt? = kér­Államunk milliárdokat költ a szolgáltatások bővítésére.’ Országszerte se szeri se száma az autó-, a háztartásigépi szervizeknek, az e célokra létrehozott kisebb-nagyobb válla« latoknak. Megszaporodtak a cipőjavítók, a lakáskarbantar­tók és iparkodunk mindenben a lakosság szolgálatára állnU A tanácsoknál megszerveztük a munkaidőn kívüli fogadáso­kat, hogy az állampolgárok drága munkaidejét ne raboljuk; nyaraló-, üdülőhelyeken módosítottuk az elárusítóhelyek nyitva tartását. Mindezek az intézkedések tulajdonképpen az állam gon* doskodását jelentik. És ha az élet nem lenne olyan bonyo­lult. összetett, mint amilyen, akkor tulajdonképpen már baj sem lenne, mert évről évre javulna a helyzet, minden men­ne mint a karikacsapás. Sajnos, nem egészen így van! — Ma nem megy dolgozni? — Kivettem egy nap szabadságot, mert bemondták ma* gukat a tv-szerelők. — És maga, Tóth kartárs? — Én, kérem, a gázosokat várom! Csak délelőtt érnek rá,f és kitisztítják még tél előtt a konvektorokat. A tegnapelőtti postával jött az értesítés: A lakók maradd janak odahaza, mert a házban általános kéményellenőrzéa lesz! Napközben csomagot kézbesít a posta. Csenget a pos­tás, csenget, de senki nem nyit ajtót — Hol vannak? — Mit gondol, hol lehetnek délelőtt tizenegykor? D0I4­goznak! — Rendben van, kérem szépségesen! Semmi hézag! BeJi dobom az értesítést és a kedves címzett majd este — mun­kaidő után „befárad” a csomagért a postára. — Ügy kell neki, ha nappal dolgozni mer! — csúszik kft majdnem a számon a szó, amikor Lajos bácsi váratlanul le^ kocog a harmadikról: — Megőrül az ember! Ha ezek a tv-sek ma sem jön-* nek. akkor... Képzelje, már második alkalommal váróra őket hiába! — Nem látták a szerelőket? — rikoltozik e pillanatban Emmuska néni a korláthoz támaszkodva. — Ma szerda varfc és hétfő óta itt rostokolok a lányoméknál azzal a megbízás-* sál, hogy fogadjam a vízvezeték-szerelőket. Elmegy a postás, és Emmuska nénivel váltunk néhány szót: — Tudja, kedvesem, mi is tataroztatni szerettük volna an idén a kis családi házunkat. Évről évre rakosgatjuk a nyug­díjunkat. De sehol semmi! — Nincs vállalkozó talán? — Vállalkozó az van, csak éppen nem csinálja meg á munkát! Másfél éve, hogy készen van a költségvetés. Sőt! Azóta már módosításra is került. De ha Isten segít — talán októberben mégiscsak elkezdik... Szóval, így állunk a szolgáltatásokkal! Százmilliókat költünk rá. de a forintok mögött még mindig nem sikerül megtalálni a készségesen, pontosan és lelkiismeretesen szol­gálatot nyújtó embert... Szalay István dezte, ám rögtön lehervadt a mosoly az arcáról, amikor Hillinger határozottan uta­sította: — A műsorszám után min­den villanyégőt kapcsolja­nak be. Valamennyi vendé­get meg akarom nézni. Ért­hető? — Igen, Sturmbannführer úr — rebegte a főpincér. — Talán segíthetek még vala­miben? — Ki vezeti fel a vendége­ket a külön szobákba? — Én magam... Kevesen vagyunk. — Egy magas, szökésbarna őrnagyot keresünk, fekete táskával. — Oh... igen. Egy magas, fiatalos és barnás hajú őrna­gyot talán egy félórája kí­sértem fel a négyesbe. — Mutassa meg. — Tessék, erre... a lép­csőn fel és jobbra a második ajtó. Az SD-megbízott máris indult, nyomában Dietrich. A jelzett számú ajtó előtt megálltak, kopogtak. Bent- ről valami mozgás zaja hal­latszott. — Hillinger Sturmbann­führer vagyok. Weber őrnagy urat keresem. Amennyiben ön az, kérem, nyissa ki az ajtót. — szólt Hillinger foj­tott hangon. Az ajtó néhány pillanat múlva kitárult és keretében megjelent az őrnagy, egyik kezében most is a fekete táskával, a másikban pisz­tollyal. — Én vagyok az. Kissé furcsának tűnik... — Isten hozta — könnyeb­bült meg Hillinger és mar mosolyogni is tudott. Meg­találta a vezérkar fontos em­berét, méghozzá az első lé­pésben. A szobában levő hölgy szinte észrevétlenül tűnt el. — A jelszó: Lavina. Megyek és máris jelentem..i Százados úr. addig segítsen az őrnagy úrnak, azonnal te­lefonálni kell —, mondta és elsietett. A két tiszt egyedül maradt a becsukott ajtó mögött. — Misa!... — Hogyan értetek ide ilyen hamar, alig érkeztem meg. — Hillinger sietett. Ide fis gyelj, a központot tájékoz­tattuk indulásodról, az egy nappal korábbi akciókezdet, ről.'a diverzáns csoport hát­országi érkezési helyéről. Először a helyi parancsnok­ságon jelentkezz be, azután menj a csoporthoz. Mindent előkészítettünk. A többi a te dolgod lesz. — Rendben! A Sturmbannführemek ra­gyogott az arca a boldog­ságtól, amikor visszaérke­zett, hiszen ő maga jelen­tette az eseményt, egyene­sen Wirrmann tábornoknak, a Lavina-akció parancsnoká­nak. — Uraim, indulhatunk. — Adta ki a parancsot. A két tiszt szótlanul követte. Dietrich mindössze három órát aludt ezen az éjszakán és máris indulhatott Weber őrnagyért, hogy a Berlin melletti kisebb katonai re­pülőtérre vigye ahonnan fel- szállva a lengyel területre, a szovjet csapatok vonala mö­gött tizenöt, kilométerre, a megadott pbntnál ejtőernyő­vel érkezik meg rendeltetési helyére. A kocsiban a két barát feszültsége föloldódott. — Misa, vigyázz magadra! Nekünk még sokat kell dol­goznunk együtt a háború után. Nemsokára vége lesz... Tudod, mennyire vágyom a békét? — Én is. De még sok ems bér hal meg ebben az em­bertelen háborúban. Győ­zünk, és akkor boldog lesz a világ. Így lesz, bizonyosan. ] r ' (Folytatjuk) J

Next

/
Thumbnails
Contents