Népújság, 1977. szeptember (28. évfolyam, 205-230. szám)
1977-09-13 / 215. szám
I Képernyő ELŐTT Jöjj, nézd a Kilimandzsárót! Borravaló Szeretjük a kedd esti tévét* azokkal a kisfílmekkel együtt, amiket a nagyvilágból hoznak össze a szerkesztők. Megismerünk sok-sok részletet abból az egyre fel- derítettebb, és egyre titokzatosabb gömbölyűségből, amit rövidesen Földnek nevezünk. Ebbe a sorozatba kezdő tételnek építették bele a tévések az Afrikai örömeink címet viselő* több részes útifilm egyórás alkotását, a Kilimandzsáróról szóló tudósítást. Több is ez a film, meg kevesebb is egy tudományos tudósításnál. Lírai riport talán, hiszen egy élet vágya teljesedik be a szemünk előtt, amikor a magyar kutató bevallja: Több évtizedes álmodozása vált ezúttal felejthetetlen és visszahoz- hatatlan élménnyé azzal, hogy a Kibo-t* a majdnem a hatezer méteren fekvő krátert, a trópusi jég hazáját megjárták, felfedezték nekünk valóban egzotikus flóráját és faunáját. Hacsak részben is. A filmet úgy komponálták meg, mint egy zeneszerző az elmélyült mondanivalót, előjátékkal és négy tételben. És noha bevallják a túra résztvevői, hogy nem volt minden fáradság n'élküli az út a magasba, mert az egyes szakaszok között nemcsak a növényvilág viselkedik egyszer így, másszor úgy, hanem az ember is érzi a megpróbáló különbséget* mégis a szép maradt meg bennük, az egymásnak hahózás, a viszonylagosan hosszú út után a viszontlátás, a megérkezés, az öröm beteljesedésének a pillanata és a látvány, a megismerés ismételhetetlen befogadása. Ezt érezzük meg mi is a jól megfogott képekből* Nem akarunk most részletekbe menni, majd kapunk még az Afrikai örömeink című sorozatban ilyen és hasonló pillanatokat, de nem lehet említés nélkül hagyni azokat a férfiakat, akik a Kilimandzsáróról szóló dalt énekelték. A szöveget nyilván nem értettük, de a hangokban élő áhítat és a hozzácsapódó emberi sors* a recitativo. a verses beszédnek ez a semmi mással össze nem téveszthető monotóniája megéreztetett valamit abból, amit az egyszerű ember is nagyszerűségnek könyvel el. És hogy egyáltalán mekkora nagyszerűség ez a földi természet, menynyire okos ez az általunk alig ismert világ, arról Pócs Tamás mondott el néhány észrevételt. A Borravaló — még szerencse, hogy egy vidám társasjáték előzte meg — már a mi mai világunkat, a mi mai közéletünket, a mi belső természetünknek a rajzát adta* egyáltalán nem líraian, egyáltalán nem az áhítat felkeltésének a szándékával. A mai magyar ember lélek- rajza is lehetne ez, mondanánk magunknak, de nem tesszük, mert mindnyájan benne vagyunk a „buliban”, és ezért kíméletesek vagyunk saját magunkhoz. Bizonyos helyeken sértésnek és szentségtörésnek számítana, ha nem adnánk borravalót, és riadtan gondolnánk arra, hogy a legközelebbi alkalommal a pincér netán az Kevesebb az álbeteg, csökkent a táppénzesek állománya Elérték-e céljukat a táppénzes fegyelem szilárdítására 1976-ban hozott kormányintézkedések ? A felmérések, statisztikák szerint az intézkedések hatására a táppénzfronton kedvező tendenciák alakultak ki.- Többféle intézkedéssel jobb lehetőségeket teremtettek az orvosoknak a betegek alaposabb kivizsgálására, a tünetek feltárására. A receptírás igen jelentős része alól felszabadított orvosok több időt fordíthatnak betegeik kivizsgálására, gyógyítására, és jobban gondoskodhatnak arról is, hogy az arra rászorulók mentesüljenek a munka alól, de a betegállomány lehetőségével ne élhessenek vissza a dologkerülők. Eredményesnek bizonyult az a törekvés is, hogy minél több üzemorvos kapjon jogot táppénzes állományba vételre- (Mivel ezek az orvosok ismerik legjobban betegeiket* a helyi körülményeket, s így a legreálisabban ítélhetik meg a hozzájuk fordulók helyzetét. Megerősítették a felülvizsgáló orvosok hálózatát is, ezzel lényegesen javítva az ellenőrzést. Az alaposabb vizsgálatok és a fokozott el- , lenprzés esedménye, hogy az 1975. évi 6,1-ről tavaly 5,7 százalékra csökkent a táppénzesek aránya, s megközelítően ugyanez a folyamat tapasztalható, ha az első félévek statisztikáját hasonlítjuk össze. 1975 első, felében a dolgozóknak 6.3* 1977 első hat hónapjában pedig 5,8 százaléka volt táppénzes állományban. E néhány tized százalékos csök- '"’nésnek is nagy a jelentősége, mert, egyetlen tized százalékos táppénzes állomány 4200 ember munkából való kiválását jelenti. Az 1975 első fele óta elért 0,5 százalékos csökkenés tehát azt fejezi ki, hogy az idei első félévben 21 ezerrel kevesebb volt a beteg, vagy álbeteg, mint két évvel ezelőtt, ennyivel több embert vonhattak be a termelőmunkába. Ebben most már nemcsak azért érdekeltek a vállalatok, mert a betegállomány a termelést akadályozza, hanem az is fokozott figyelemre ösztönzi a gazdasági vezetőket, hogy ez év január else- . je óta a vállalati nyereségből kell fizetni a 3 napnál nem hosszabb időre járó táppénzt. Viszonylag nem nagy összegről van szó, tavaly például az évi 6 milliárd forint körüli táppénzből nem egészen 100 milliót fizettek a vállalatok, erkölcsileg azonban mindenképpen fokozta a gazdasági vezetők és a vállalati társadalmi szervezetek felelősségét a kormányhatározat. A SZOT Társadalombiztosítási Főigazgatóságán ráT mutatnak, hogy az eredmények biztatóak ugyan, de a kormányhatározat végrehajtásának lényegében még csak a kezdeténél tartanak. Egyes helyeken vannak olyan jelenségek, hogy a frissen ható intézkedések első jelentősebb eredményei után mintha lanyhulna a táppénzes állományba utalás alapossága és az ellenőrzés. Mind az egészségügyi szerveknek, mind a vállalatoknak továbbra is fokozott figyelmet kell fordítaniuk arra, hogy miközben a beteg emberek gyógyulásukhoz minden segítséget megkap- ,nak, az arra illetéktelenek táppéruhez ne juthassanak* asztal alá tálalná az ennivalót* vagy a fodrász — esetleg borbély — levágná, a fülünk egy icike-picike részét, így hát adunk itt, adunk ott, ma már fel sem tételezve azt az eredeti célt, hogy a nekünk, személy szerint nekünk végzett jó, vagy még jobb munkáért hálálkodnánk így azzal szemben, aki teljesítette a kötelességét. A borravaló nemcsak adás, védekezés is a szokásból eredhető esetleges bántal- mak ellen. Nem érzem magam hites és hiteles személynek; nem mondom azt, hogy kell a borravaló, azt sem, hogy nem kell, adom. A szokott helyeken, a szokott időben, például, ha Szilveszter és Újév táján jön a szemetes, adom; ha jön a szerelő — akármilyen és akármilyen munkát végez és akárhogyan — adom; ha megyek az orvoshoz, jaj, oda lehetőleg ne menjek és nem megyek, azért kihagyom* hogyha adnék, mit adnék, mert ez már más kategória. A borravalót nyugodtan és okosan is végig lehet elemezni, belesebb lesz tőle az' ember. Horvát Jánosnak abban igaza van, hogy beszélni kell róla. Ha tapogatózva és ha túl tapintatosan, akkor is. De azt talán nem mondanánk, hogy a borravalót a törvé- nyesítés máris megtisztelte volna, mert a bíróság az ilyen jövedelmet figyelembe veszi, ha tartás esetén ítéletet hoz* A bírói nyilatkozatvalóban nem hagyja ki a gazdasági számításból* ha egy tartási perben a tényleges jövedelem adataira támaszkodva hoz ítéletet, de ez a gazdasági tény és ennek bírói figyelembevétele még nem jelenti azt. hogy a borravalót törvényesítették volna. Egész egyszerűen és magyarán, fordítva a példán. Ha a bíró a borravaló általában visszatérő összegét figyelembe veszi, akkor a tartásra kötelezett nem lobogtathatja az ítéletet az ismerőseinek, a „kuncsaftjainak”, hogy most már adjanak* mert* a borravaló így meg így „be van számítva”. Maga a téma örökzöld és egyszer nem ártana társadalmilag és „törvényileg” is a mélyére járni. Farkas András Női problémák - női szemmel MILYEN SOKSZÍNŰ az élet. És milyen sok a visz- szája is! Erről egy asz- szony, aki járásbírónő és ráadásul társadalmi munkája külön is köti neméhez — a Magyar Nők Országos Tanácsának tagja — nagyon sokat tud mesélni. Bognár Gézáné doktorral, aki asszonyfejjel szerezte meg jogi doktori diplomáját, a nőkonferencián találkoztam először. Akkor sem volt nehéz szót érteni egymással hiszen nők a többi nő dolgában hamar megértik egymást. Kicsit lámpalá- zasan készült felszólalására. Amit el akart mondani, nagyon is családi és több mint női probléma volt. Olyan jogszabály megalkotását sürgette, hogy az apákat is ki lehessen írni táppénzre a beteg gyermek mellé, és ne csupán akkor, ha az anya kórházban van, s az apa jogán is létezzen gyermek- gondozási segély, ' gyermek- gondozási szabadság ha az anya hivatása, munkája olyan, hogy nehezebben nélkülözik munkahelyén. — Tulajdonképpen kiélezve a dolgot — magyarázta —. azt jelentené ez, hogy ismerjék el az anya társadalmilag fontos munkáját, különösen akkor, ha a férjénél valóban fontosabb beosztásban, munkahelyen dolgozik. Ha ugyan helyes egyáltalán rangsorolni a munkát. De hát ezt megtettük eddig is — a férj javára. Még egy példát is emlegettünk akkor, ha egy tánc- dalénekesnő munkáját fejlődését oly fontosnak tartjuk, hogy létezhet a férj számára kivételes lehetőség, akkor legalább annyira fontos lehet egy orvosnő, egy jogász, bíró, vegyész életében is az a három év. MOST ISMÉT a nőkről beszélgettünk. Mi mindennel találkozik egy bírónő, egy társadalmi munkás? De közben jobbára arról esik szó, nehéz a nőpolitikái feladatokat a nők nélkül végrehajtani, márpedig előfordul, hogy sokszor nélkülük, olykor éppen ellenükre kell cselekedni, a saját érdekűidben. — Ma már több esetben jelentkezik a nő. kérni a házasság felbontását —, mondja s ez azt bizonyítja, hogy a mai nő már nem minden esetben hajlandó eltűrni, elviselni azokat a jellegzetes „férfihibákat” — amiket a közfelfogás azért egy kicsit még mindig bocsánatos bűnnek tart. mint az ivást, a hűtlenséget, a kártyát. De még mindigcsak a kisebbségnek ez a véleménye. A nők többsége mindig és mindent megbocsát. Türelemre inti nőtársát, leányát, ma is vallja azt a régi mondást: az asszonynak akkora köténye legyen, hogy eltakarja a férj hibáit. Volt rá eset, emlegeti, mint bírói pályafutásának tapasztalatát, hogy a feleség jobb védője volt a részeges férjnek a végén, 'mint egy védőügyvéd. A nők szerepe a vezetésben — ez is „örökzöld téma”. hogy ne esett volna szó erről is. ' Van egy ABC-boltunk — meséli, harmincán dolgoznak benne. Huszonkilenc nő, közöttük középkorúak, szakmai tapasztalattal rendelkezők, és egy férfi, úgy harminc körül. És természetesen ő a vezető. Tulajdonképpen eléggé széles skálán mozog az indoklás, miért nem vállalnak a nők vezető szerepet. Első helyen áll a család, a gyerek, vagy gyerekek. A férj sem nézi sok helyen jó szemmel, ha a feleség magasabb beosztásba kerül, különösen akkor, ha az övénél magasabb beosztásba. De sokan visszariadnak a tanulástól, a pluszmunkától és felelősségtől. S tegyük hozzá még azt is, maguk a nők is nehezebben tűrik, ha nő a vezető. Hibáit élesebben látják. mint a férfiakét. Bizonyára azért, mert a szokás a férfiak mellett áll. A NŐK KORA. Nem elhanyagolható a felsorakoztatott érvek mellett. Elmeditálunk afelett, mikorra érik be vezetésre egy nő. Végül megállapodunk abban, úgy negyven-negyvenöt éves korára, amikor még eléggé friss a tanuláshoz, de már túl van az apró gyermekek okozta nagyobb gondokon, a millió torokgyulladáson, megfázáson. Már nem kell minduntalan és váratlanul otthon maradnia. De hol iskoláznak be szívesen egy negyven-, negyvenöt éves nőt? Ha meg betölti a negyvenötödik évet. már számításba sem jöhet. Ugyanakkor mindenki természetesnek tartja, ha egy ötvenéves férfit kineveznek, tanulásra ösztönöznek. — Vannak otthoni problémák is — sorolja tovább — -még mindig kevés az otthoni munkában igazán segítő férj. Akad a fiatalok között eléggé szép számmal, de a gyes ott is új helyzetet teremt. Az „úgyis otthon vagy, ráérsz” — kijelentés sokszor elhangzik, s amikor az asszony újra munkába lép, nehéz újra visszaszoktatni a férjet a házi mun. kára. De hogy ezen mikor lesz változás, az bizony nagyon sokban múlik éppen az asszonyokon. Mert amíg a férjtől elvárnák a segítséget, a fiúgyermeket egyáltalán nem nevelik erre. OTT TARTUNK a gyermeknevelésnél. kikívánkozik a kérdés: van gyermeked? — Igen, egy fiú. — Segít a házi munkában? — Nálunk ott a nagymama, még engem is alig hagy szóhoz jutni a konyhán. És ahol nincs nagymama? — Látod, ott csakugyan élő ez a probléma. A fiát senki sem igyekszik házi munkára fogni. De sokan a lányukat sem. Van a mi korosztályunkban valami „mártírhajlam”. Pedig ez senkinek sem jó. A gyerekeknek sem, nekünk sem. Mert mi van? Ez a korosztály hagyta ott tömegével a háziasszonykodást, vállalta az új munkát, de közben éppen úgy él otthon, mint az édesanyja, nagyanyja. Csak az jó, amit ő csinál, csak az tiszta, amit ő mos ki. És közben panaszkodik a sok teherre, a három, olykor tanulással együtt a négy műszakra. Meg kell tanulnunk élni a lehetőséggel, és meg kell rá egymást is tanítani. Mi mindent vállal magára egy nő?! Azt is sokszor, amit már nem kellene. Hordozzuk a régi örökséget és az új terheket. Nem változtattunk az életszokásokon. hanem hordjuk mind a kettő terhét. * — Nevelni kell a nőket sok mindenre. Vállalnál ilyen feladatot? — Eddig is csináltam, és szívesen vállalnék többet is, ha igény van rá. Igényességre is nevelni kell. Sok még a tennivaló. Nemcsak a férfiak, az asszonyok felfogásán is változtatni kell. — Van hát mit tenni még a nyugdíjig? — MÉG UTÄNA IS. Mert olyan munka ez. amit a nőkért, a nőkkel csinálunk, amit nem lehet megunni és nem szabad abbahagyni. A végére sem érünk egyköny- nyen. De csináljuk, hiszen vállaltuk... Deák Rózsi SZABÓ rÁHOOR i. (Részlet egy kiadásra kerülő regényből) A háború okozta sebek lassan gyógyultak, de azért gyógyultak, az elszenvedett borzalma^ is kimosódtak az emlékezetből. Az embereket lekötötte a munka. A bányászok egyidőben készültek el a lejtaknával és az erő- műteleppel. A lejtaknán felszínre jutott az első csille szén. erre megindult a kíváncsiskodó felszíniek ára- dozása: ez igen. Ez aztán a munka. Perelő éppen leszállni készült, fölényes hangon bi- zonygott. — Ez csakugyan munka, ez itt nem öngyújtógyár. — E megjegyzést a külszíni lakatosok felé adresszálta, akik tétlenségükben százával gyártották a különböző öngyújtókat. Az utóbbi hetekben öngyújtóbörze hírébe keveredett a bányatelep. Az üzletekben nem volt mit árusítani, gyufát sem lehetett kapni. Az öngyújtókért lisztet, szalonnát hoztak a környékbeliek. A lakatosok kissé szégyenkezve odébbálltak. — Na meg nem is másolólegénykedés —, vette át a szót Sütő, akinek bérfizetésekor álláhdóan vitái voltak a bárelszámolással. — Ugyan, mit is dolgoznának az irodaiak. ha mi nem termelnénk? Időközben Tar Lőrinc lekapcsolta a trafóról a cementgyári távvezetéket. — Ezután a saját lábunkon járunk — ennyit mondott csak Máténak köszönet helyett. Máté minden sértődöttség nélkül tovább vitte a szót. — A munka bonyolult átalakulások során teremthet csak szép életet. Az ántivi- lágban az urak azt állították, hogy a munka nemesít. bár én- soha nem láttam olyan embert, akit a munka nemesi rangra emelt volna. Olyat gyakran láthattunk, aki az embertelen munkától el- nyomorodott hektikát kapott. Ezzel a munkával joggal büszkélkedhetünk. — Büszkélkedünk is —állította Lőrinc. — Az nem ^elég —. he- veskedett Máté. — Már nem illegalitásban dolgozunk. A koalíciós pártok reakciós szárnyai folyton csak a nehézségeket emlegetik, olyan látszatot keltve, mintha a munkásosztály nem tudná leküzdeni a nehézségeket, mintha az újjáépítéséhez amerikai kölcsön nélkül nem is lenne érdemes hozzákezdeni. A bánya újjáépítésével láthatják azok a sírásra szaladt szájú, amerikai honoráriumra vágyakozók tudomásul vehetik, hogy mi amerikai kölcsön nélkül is felépítjük ezt a romországot. Lőrinc ráhagyta de azért megkérdezte —. aztán ho-*' gyan akarod ezt nekik megmutatni? — Ünnepséget rendezünk, ahová mindenkit meghívunk. A pártban dicsérőleg helyeselték az ünneplő szándékot, a telepiek is kapva kaptak az eszmén. Megindult a tervezgetés. megnyíltak a fantáziái* zsilipjei. Bizottságok alakultak, melyek különböző albizottságokat fiadzottak. gyűlésaz- tek. tanakodtak. Hosszas vita után összeállították az ünnepi programot. Délelőttre díszközgyűlést terveztek, amit díszebéd követ majd. Délutánra csak egyszerű futballmeccset és tornaversenyt irányoztak elő. Este aztán díszelőadással és reggelig tartó tánc- mulatsággal akarták megkoronázni a napot. E szerteágazó program sok embert foglalkoztatott. Minden bizottság és albizottság rávetette magát feladatkörére. Eleinte nem Is adódtak nehézségek, ünnepi szónok, rivális futballcsapat, versengésre kész atléta fölös számmal akadt. A díszelőadás tervézgetésével azonban vakvágányra jutottak. A műkedvelő gárda tagjai napközben kenyérkeresettel foglalkoztak, a felkészülésre rövid volt az idő, nem is vállalták az előadást. A bizottságokat a műkedvelők lemondása nagy gondba ejtette. Némelyek mozielőadással akarták pótolni a láthatólag kútbá esett díszelőadást, mások erélyesen tiltakoztak. A tahácstalankodás közben talált Máté betoppanni. A kormánybiztost kereste. de rossz nyelvek szerint inkább az Ilka karcsúsága vonzotta, aki nappali őrszolgálata után a telepi asszonyok között talált otthonra. — Pesszimisták vagytok, pedig azzal nem épül újjá az ország — csapott le Máté a borongós hangulatban tehetetlenkedő bizottságra (Folytatjuk)
