Népújság, 1977. szeptember (28. évfolyam, 205-230. szám)

1977-09-27 / 227. szám

Hatvani vasutasrevans Nálunk a műhely felett nincs tető, s nincs szombat, nincs vasárnap. Nagyon elkel az újonnan bevezetett műszak- pótlék, ami a hatvani állo­máson háromszáznál több fontos, felelős munkahelyen dolgozó vasutast érint. így talán megnövekszik a pálya iránti érdeklődés; lesz után­pótlása ennek a szép, felelős szakmának... ; Vigh János, az állomás szakszervezeti bizottságának elnöke mondja ezt, aki első­sorban számvitellel foglalko­zik, ilyenformán tartva kéz­ben az új ..besorolást”, a kü­lönböző munkahelyek pótlé­kának megállapítását.. Mind­járt némi tájékoztatással is szolgál, amiből megtudjuk, hogy a szeptember elsejével foganatosított pénzügyi ren­delet leginkább a „forduló­ban”, éjszaka is helytálló i'asutasokat érinti előnyösen. Á kocsirendezőket, váltó­őröket, sarusokat, s persze irányítóikat, akik szintén megterhelő munkát végeznek. Bgy rendező legalább nyolc­száz forinttal keres többet ezután. Ekörül lesz például Antal Gyula kocsimester többletjövedelme. S a meg­bízható, jó váltóőrök is hét­száz forint pluszhoz jutnak havonta. Bőrén érzi Körösi Gyula forgalmi fő­nökhelyettessel beszélgetünk, aki azok közé tartozik itt, a hatvani pályaudvaron, akik bőrükön érzik az utóbbi évek ellentmondásait. — Hatalmasan nőtt a for­galom, amivél nem tartott lé­pést a műszaki fejlesztés. Mégis elvártak tőlünk a le­hető legjobb munkát! S kü­lönösebb panasza nem is le­het senkinek a vasutas társa­dalomra. Pedig a támasztott igénnyel nemigen volt arány­ban az anyagi megbecsülés. Ez a bajok gyökere, emiatt hiányzik nálunk a legfrek­ventáltabb helyekről jelenleg harmincöt ember. Holott csúcsidő van. Beindultak a cukorgyárak, növekszik a konzervgyári kiszállítás. És ide sorolhatom a kavicsbá­nyát, amely szintén fejlődik, s egyre több vagonra van szüksége. Szerencsénkre 'az igazgatóság kereskedelmi osz­tálya az idei őszön módosí­Tanácsi lakások javító gyors­szolgálata Egerben Az Egri Ingatlankezelő-, Közvetítő és Lakásberuházó Vállalat jelenleg már ötezer lakás tulajdonosa a megye- székhelyen. A tervek sze­rint a csúcs 6500 lakás lesz, ezek kezeléséért, karban­tartásáért lesz felelős né­hány év múlva a végleges nagyságát elérő vállalat. Ennyi lakás és más épít­mény fenntartásához már megfelelő ipari háttér szük­séges, megteremtéséről idő­ben kell gondoskodni. Ezért is fogott hozzá nagyarányú műszaki fejlesztéshez a vál­lalat, a városi tanács támo­gatásával. Mintegy húsz­millió forintos beruházással korszerű telepet épített, ennek második ütemében a fejlesztés faanyagtároló, ko- vácsmühely, garázssor és egy ötven férőhelyes mun­kásszálló építésével folyta­tódik. Ezzel párhuzamosan még az ősszel megkezdődik a belvárosbati egy javító gyorsszolgálati központ ki­alakítása. Minden szakmá­nak külön műhelye, kézi­raktára lesz itt, ahol a szakemberek éjjel-nappal ügyeletet tartanak; szerviz- kocsijaikat URH-rádióval vezénylik majd a hibák színhelyére, lerövidítve ezzel a. javítások idejét. Pillanat­nyilag ilyen ügyeleti rend­szer még nincs a vállalatnál, s a készenléti brigád nem mindig tud gvorsan. külö­nösen hét végén megjelen­ni ott, ahonnan a‘ hibát be­jelentették. A javítószolgá­lat épülettömbjében üzemi konyhát, éttermet is létesí­tenek. Innen szállítják majd s dolgozóknak az ebédet a cülönbwzö munkahelyekre tóttá a korábbi gyakorlatot. A répavonatokat az ország legkülönbözőbb sarkaiból a hatvani gyár címére indítják, s az ottani szakemberek már menet közben rendelkeznek, hogy tovább kell-e küldeni a szállítmányt, vagypedig á he­lyi telepre vontassuk a sze­relvényeket. Ugyancsak segít bennünket a három hete fo­ganatosított belső átszervezés. Hármas tartalék szolgálja a gyárakat, külön mozdonnyal. S oda raktuk például Bálint Józsefet, Fehér Jánost, Nagy Józsefet, akiknek a kisujjuk- ban van az üzemi szállítás. Persze jól jött a műszakpót­lék, bár igazi hatása inkább perspektivikusan jelentke­zik ...! „Fényes ” ígéret Leginkább számokon mér­hető, mit jelent a szállítási csúcs, amire megelőző ta­nácskozáson készültek fel mind a MÁV, mind pedig a különböző szervek, üzemek képviselői. Ilyen tekintetben első adalék hogy csak cukor­répából a tavalyinál húsz szá­zalékkal több fut be az állo­másra, vagyis január végéig Selypre naponta száz vagont kell irányítani. Ugyancsak napi feladatunk a kiürülő ko­csik Záhonyba küldése, vala­mint két üres szerelvény ki­állítása, még mindig a cukor- program érdekében. Hol van akkor a többi igény? Vagy mit csináljon Kiss Tibor for­galmi szolgálattevőt ha való­mé yik cukorgyárban be­mondja az unalmast az elfa- rendszer, a vízöblítéses vá­gói ürítő, s a szerelvény órá­kig ott rostokol? Némelyik vasutast ilyenkor kezdi ke­rül >etni a csöndes gutaütés, i ilye nkor őszül mafékszám a haja. S emlegeti azt az ezer üres vagont, amire olyan ége­tő szükség lenne. C rom az ürömben, vagy inkább fényes ígéret a fé­nye slitkei teherpályaudvar, am ilynek építése elég jó me­derben halad, s tálán jó va­gongazdálkodásával csök­kenti majd a vasúti szállítás gondjait. Dehát az még nem a jelen! A feladatoknak viszont a mostaninál mostohább kö­rülmények közepette is meg kell felelnie az államvasút- nak. Ahogyan az eddigiekből leszűrhető. Hatvanban e té­ren máig nincs hiba. Száz százalék felett A sarusoktól, térmesterek­től, váltókezelőktől ismét Kö­rösi Gyula veszi át a szót. — Az őszi csúcs első nap­jától figyeljük az eredménye­ket, mérjük a teljesítményt, s szinte magunk sem hisz- szűk, mire képes egy jól összerázódott vasutasgárda! Minden versenytényező te­kintetében, ami a Nagy Ok­tóberi Szocialista. Forradalom évfordulójához is kapcsolódó vállalás, húsz napja a száz százalék felett állunk. Csak egy példát! Betyárul megszo­rították a kocsileadási nor­mát. Egy vagonra nyolc óra sem jut, ami annyit jelent, hogy érkezéstől a beállításig többet nem fordíthatunk rá. Ezzel szemben volt már olyan napunk, hogy négy órára, vagy ötre faragtuk le ezt a mutatót. A mögötte rejlő hajtást csak az sejti, termé­szetesen aki járatos ebben a munkában ___Éppen ezért én n agyon bízom magunkban, az állomási vasutasok, szo­cialista brigádok újabb jő szereplésében. S meggyőződé­sem, hogy miként az emlege­tett tanácskozáson elismerés­sel beszélt tavalyi helytállá­sunkról a budapesti igazga­tóság küldötte, az elkövet­kező hetekben, hónapokban méginkább megfelelünk a követelményeknek. Mond­jam úgy, hogy revans? így is fogalmazhatunk. Mert any- nyi bizonyos, hogy a vasutas­nép nem csak szívós, hanem tudja, érzi, értékeli: mivel tartozik a gondoskodásért, a most érvényre jutó bérrende­zésért ... Moldvay Győző Baráti üdvözlettel Targovistéből Mint a rég látott rokonnak A várnai repülőtéren vi­rággal várt ránk Kristóf és Gyurka. Pillanatok alatt ki­választottak bennünket a vámvizsgálatra várakozók soraiból, és már vittek is az autóhoz. — Hogy utaztok? Hogy érzitek magatok? A magyar szavak kissé szokatlan ropogtatással mor­zsolódtak Kristóf ajkai kö­zött. De a mi nyelvünkön szólt hozzánk. Csak azért kezdte el négy évvel ezelőtt tanulni a magyart, mert ki­alakult a kapcsolat Heves megye és a bolgár Targo- \viste megye között. Ez a szíves fogadtatás, a virágcsokor es baráti ölelés, a figyelmesség, a már szin­te zavarba ejtő udvariasság elkísért bennünket minden­hová a kilenc nap alatt. A kedvünkért lett Kris­tóf Hrisztó Radnevből, a targovistei újság helyettes főszerkesztőjéből, ahogy György, Gyurka Georgia Ivanovból, a szerkesztőség mindig mosolygó gépkocsi- vezetőjéből és lett Jstván, Pista Sztojcso Nenovból, a Miskolcon született bolgár fiúból, aki ma Targovisté- ben, az azonos nevű megye székhelyén iskolai gondnok, de az ott már járt magyar küldöttségek szerint a „vi­lág legnagyobb tolmácsa”. Az már szinte természetes volt, hogy egy alkalommal a következő módon mutat­kozott be a göndör, tömött, fekete hajú ifjú embpr a szállodánk előtt: — Jó napot kívánok, Andrási György vagyok, enyém anyuka született Magyarországon, én pedig vagy igazi bolgár. Ha koccintani kellett bár­hol a bolgár—magyar ba­rátságra, ami gyakran meg­esett, mi azt mondtuk: Na, zsdrave, a vendéglátóink pedig így: Egészségedre! Bogdanka Velinova, a lap főszerkesztője meg azt is megérdeklődte: mi akii­Pihenő emberek Szófiában a Nemzeti Színház előtti park­ban (A szerző felvétele) ban lönbség az „Egészségedre” és az „Egészségünkre” kö­zött? És ettől kezdve csak ezzel a szóval emelte a po­harát: Egészségedig! Kamburovóban a helybéli cigányzenekar a mi tiszte­letünkre Brahms magyar táncait játszotta, de amikor közkívánatra be kellett mu­tatnunk a csárdást, segítsé­günkre sietett a társaság egyik tagja, a szomszédos város, Omurtag gimnáziu­mának énektanára. Ö kezd­te el a dalt: Az a szép, az a szép...! A zenekar rögtön átvette a dallamot. Ez a csárdás csendült fel a búcsúvacsorán is, még­hozzá hibátlan magyar nyel­ven, született bolgár kis­lány ajkán, aki a Heves megyei mezőgazdasági kül­döttséget kísérte a Balkán- tourist megbízásából. A mie- ink Somody Lajosnak, a megyei pártbizottság osz­tályvezetőjének és Tóth Mi­hálynak, a területi szövet­ség elnökének „atyai gon­doskodása” mellett „ruccan­tak le” autóbusszal Targo- vistébe. A bolgár kislány­nak, Mariannák a figyel­mességét nem hagyhatták válasz nélkül, így kívánta Summa cum laudae-vai (Fotó: Szántó György) Kern tudós alkat, hanem tipi cusan gyakorlati szakem­ber Kollégái úgy emlegetik, hog y szinte mániája a mező- gazdasági termelés, a na- gyo 3b eredményeket segítő növényvédelem. Ö azonban szei ény egyszerűséggel elu- tasítja ezt, inkább azt vallja, hogir a szakma iránti szen­vedélye hatja át életét, mun- káj it. R égóta ismerem, mindig eset ides egyszerűségéről volt híres, de a munkában soha nerr ismert pardont, kemény, határozott. Sándor Gábor, a Heves megyei Növényvédő Alle más főmérnöke szeren­csés embernek tartja magát. Fiatalon jelentős karriert fu­tott be az idáig vezető út mégsem volt olyan töretlen. Az öt testvér közül egyedül ő vonzódott a mezőgazdaság­hoz, Most a főmérnöki szobában ülvt már kissé deresedő haj­jal a pályaindítás emlékeit idé2 i: / — Amikor a nyolcadik osz­tályt elvégeztem, a szüleim álta ános gimnáziumba szán­tak, én viszont tudtuk nélkül a g .’öngvasi mezőgazdasági technikumba iratkoztam. Ott k mindent tanultunk, a leg­nehezebb mégis a gyakorlati műi ka volt. Az üzemi szem­lélet alakítása, formálása, melyben nagyon sokat kö­Növényvédő doktor szönhetek Szakáll János, ma már nyugdíjas tanárunknak. Ö minden erejével azon fá­radozott, megszerettesse ve­lünk 'a mezőgazdaságot. Gyöngyösről már kellő ala­pokkal kerültem Keszthely­re, az akkori mezőgazdasági akadémiára, ahol aztán iga­zán kibontakozott előttem a' szakma. Főleg a növényter­melés érdekelt, azzal foglal­koztam elmélyültebben. Az ötvenes évek végén, a hatva­nas évek elején kezdtek ki­alakulni a nagyüzemek, így nem csoda, tanáraink arra tö­rekedtek, hogy azokkal is­merkedjünk. Én szívesen vál­laltam ezt és a gyakorlati munka nagy részét társaim­mal a tolnatamási termelő- szövetkezetben, valamint az Iregszemcsei Takarmányozá­si Kutató Intézet gazdaságá­ban végeztük. — A sok elméleti anyag mellett tehát a legfőbb a gyakorlat, a tapasztalatszer­zés volt. Diplomával a kéz­ben Nagyrédére kerültem. Örültem ennek, mert a szö­vetkezet nem sokkal a meg­alakulása után az élvonalba került' és azóta is ott van. Amit láttam és tapasztaltam, mind kedvező volt ahhoz, hogy gyakorlatot szerezzek. Sándor Gábort azonban to­vábbra is a növénytermelés és főleg a növényvédelem ér­dekelte. Az a tudományág, amely akkoriban forradalmi változáson ment keresztül és új alapokra helyezte a terme­lést. így. a Heves m°gyei Nö­vényvédő Állomáson helyezkedett el. hogy valóban kedvenc elképzelésének hó­doljon. Dédelgetett vágtla te­hát teljesült. Kis motort ka- nott és körzeti agronómus- ként naponta rótta a kilomé­tereket egyik nagyüzemből a másikba, a gyöngyösi és a volt hatvani járásban. És eb­ben legkevésbé látta a fárasz­tó munkát, sokkal inkább a lehetőséget, tanult szakmája elmélyítésére, további tapasz­talatok gyűjtésére. Nehéz fel­adatra vállalkozott, hiszen részese volt a nagyüzemi nö­vényvédelem megszervezésé­nek. Agitált, népszerűsítő elő­adásokat tartott a szerekről, azok fontosságáról és elter­jesztéséről. Közreműködött az üzemeknek a korszerű nö­vényvédő gépek beszerzésé­ben is. Időt, fáradságot nem sajnálva magyarázta kinn a földeken a - szerek hatását, azt, hogy miből mennyi kell. — Az volt tulajdonképpen a „hőskor”, amikor a mai korszerű növényvédelem alapjait megteremtették a gazdaságok. Abban részt venni, ma már csak emlék, de anélkül nem születtek vol­na az utóbbi években olyan nagyszerű eredmények a me­zőgazdaságban. A növényvé­delem a termelés egyik leg­főbb segítője lett, és mint tudomány forradalmi fejlődé­sen ment keresztül. Persze, ahogy múlt az idő, a fiatal körzeti agronómus még közelebb került szakmá­jához. Elvégezte a növény­védő szakmérnöki tanfolya­mot és bekerült az állomás központjába üzemgazdász­nak. — Nagyszerű feladatkör volt ez is, valójában amit kinn az üzemekben tapasz­taltam, azt gazdaságossági számításokkal igazoltam. El­mélyült munkát igényelt, de megérte a fáradságot, mert fokozatosan feltárult előttem Heves megye mezőgazdasága és ezen belül a növényvéde­lem helyzete, azok a problé­mák. melyek megoldásra vár­tak. Egyre több lett a nagy­üzemekben a növényvédő- szer, ezek gazdaságos hasz­nálatáért azonban sokat agi­táltunk. Hiába a drága kémiai anyag, ha azokat nem meg­felelő szakértelemmel alkal­mazzák. Az üzemekkel úgy, mint korábban rendszeres kapcsolatot tartottam és meg­szerveztük a növényvédelmi előrejelző szolgálatot. Ennek nagy jelentősége volt, hiszen a védekezés akkor a leggaz­daságosabb, ha a tájnak, az adottságoknak legmegfele­lőbb módszert választják. Ahogy gyűltek a számítások és a növényvédelem gazda­ságosságának elemzésére vo­natkozó anyagok, akkor me­rült fel bennem a doktorálás lehetősége. Ennek tíz eszten­deje már, ugyanis egy évtize­den át gyűjtöttem az adato­kat. Előkerül a néhány hete megvédett vaskos doktori ér­tekezés. — A gabonafélék, a kuko­rica és a burgonya négy fő károsítóját, az ellenük való védekezés leggazdaságosabb módjait vizsgáltam. A tíz­éves tapasztalat alapján be­bizonyítottam, hogy a leg­gazdaságosabb védekezés az üzemi előrejelzésben rejlik. A dolgozatot már mint fő­mérnök adtam be, a Gödöllői Agrártudományi Egyetemre, mert közben annak neveztek ki. A várakozáson felül sike­rült a szigorlatom, hiszen Summa cum laudae-val lettem növényvédő doktor. A leg­boldogabb akkor voltam, amikor dr. Dobos Károly, egyetemi tanár, a bizottság elnöke ezt kihirdette. Ennek szellemében szeretnék tovább dolgozni irányítani az állo­más munkáját. Sok még a tennivalóm, hiszen alig múl­tam 38 éves. A növényvéde­lem pedig további nagy fel­adatok előtt áll. Az üzemi előrejelzés megszervezése az eddigieknél nagyobb együtt­működést igényel. A szakmá­ban úgy érzem megtaláltam azt az altalam legszebbnek vélt területet, melyre mindig vágyódtam. Mentusz Károly ezt a magyar lovagiasság. Édesbús dallamú bolgár népdal csendült fel több mint húsz férfi hangján, a jelenlevő bolgár, megyei párt- és tanácsi vezetők legnagyobb meglepetésére. Honnan ez a lelki egy- másra hangoltság a ma­gyar és a bolgár között? Magyarázható csupán azzal a történelmi ténnyel, hogy valaha a vándorló magyar törzsek egy pusztát nyar­galtak és laktak a bolgár­törökökkel? Hogy mind a két nép szokásaiban, élet­módjában, erkölcseiben, öl­tözködésében. művészetében sokat átvett a töröktől? Magyarázható azzal, hogy Hunyadi János annak ide­jén Várnánál megpróbálta megállítani a török hadak előrenyomulását? Magyaráz­ható azzal, hogy a máso­dik világháború során bol­gár katonák ezrei harcol­tak a szovjet alakulatokkal együtt hazánk felszabadítá­sáért? Magyarázható azzal, hogy ma mind a két nép azonos társadalmi formában épít) egyré gazdagabb jelenét és új reményekkel bővülő jö­vőjét? — János Kádár, jó barát! — hallottuk gyakorta. A Miskolcon született bol­gár Pista szerint: — Nem lehet azt meg­mondani, miért szereti a bolgár a magyart. Az oro­szok, a szovjetek kétszer segítettek nekünk a szabad­ságunk kivívásában. Száz éve a török ellen és 44- ben a fasiszták ellen. Hogy nagyon hálásak vagyunk nekik, ezzel is magyarázha­tó. A magyar... ? Az olyan; mint a közeli rokon, akit régen nem láttunk, és ha találkozhatunk vele, nagy öröm mindannyiunknak. A szívesen várt rokonnak el kell mondani azt is, mi történt az utóbbi időkben, hogyan alakult életük, ami­óta utoljára egy asztalnál ültek. Így számolt be Ste­fan Rizov, a megyei párt- bizottság osztályvezetője ar­ról, hogy a felszabadulásuk szeptemberi évfordulójára, az 1877-es szabadságharc és a Nagy Október tiszteletére milyen eredmények szület­tek, hány és hány üzem teljesítette már szeptember első napjaira az éves tervét, hány és hány brigád vállal­ta a Nagy Október évfor­dulójára a túlteljesítést. Popovóbah a városi ta­nács vezetője és a Vazhod gyár igazgatója, Nenov To- dorov szintén adatokat so­roltak, terveket vázolták fel, közművelődési felada­tokról ejtettek szót, építke­zésekről adtak számot. Ilyen módon beszélt Kam- burovóban a targovistei lap helybeli tudósítója, hogy milyen az élet náluk, ho­gyan hirdette meg a tudó-' sí tők közötti versenyt a szerkesztőség a hatvanadik évforduló tiszteletére, ami­nek győztese Moszkvába, Leningrádba utazhat az új­ság költségén. Bármerre jártunk, min-.' denütt nyitott szívekkel fo­gadtak bennünket, és öröm­mel beszéltek dolgos hét­köznapjaikról és vígságós ünnepeikről is. Mint ahogy szokás régóta nem látott rokonoknak. (Folytatjuk.) G. Molnár Ferenc >

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents