Népújság, 1977. szeptember (28. évfolyam, 205-230. szám)

1977-09-24 / 225. szám

„A kőszén nagyon szükséges, az okosak alig várják...”

Balladák, humoreszkek, költészet és játék

r

Felvételi az Írisz Színpadon

Rendezői utasítás Nagy Erzsinek és Szőke Tamásnak az egyik népballada színpadra állítása közben.

mi folyik itt, de megismertem és azóta szívesen járok a foglalkozásokra.

— Sok kedves élményben volt részünk az elmúlt két évben, — folytatja Nagy Erzsi. — Különösen azok a szereplések emlékezetesek, amikor a környékbeli községekben, meg Miskolcon a minősítő versenyen léptünk fel. Műsorainkat először mindig iskolatársainknak mutatjuk be. Szívesen megnézik mit tanultunk és nem titkolják el véleményüket akkor sem,' ha nem dicséretről van szó. Minden évben megtanulunk egy dramatizált népballadát, ösz- szegyűlt már egy egész estét betöltő npűsor. Ezeken kívül vidámabb témájú előadásaink is vannak, legutóbb Bűn és büntetés címmel Mészöly Dezső egyik művéből dolgoztunk fel részleteket vásári' komédiának. A játékon, a szereplésen túl is részünk van ezekben a műsorokban. Ha jó ötlettel, javaslattal áll elő valaki, Bodnár tanár úr felhasználja az előadás kidolgozása közben.

Bodnár László megbeszéli ta_ nitványaival a csoport legfontosabb őszi feladatait.

(Fotó: Tóth Gizella)

(Hz egeresein szénbanya tortenele 1901—1976)

A zsúfolt tornateremben várakozás teli feszültségről árulkodó halk pusmogás hallatszik. Némelyik padban hárman ülnek, mégis helyet szorítanak az újonnan érne- zőknek. Vizsga kezdődik, tei- vételizés. Az egyik padsorban a régi tagok, a másik kettőben az új jelentkezők. Ónként vállalt felvételi ez, nem kötelező. Az dől el a jelentkezők meghallgatása után, hogy kit vettek fel az Írisz Irodalmi Színpad tagjai közé.

Az első feladat egy szabadon választott mű előadása. A tizenhat felvételiző egymás után lép a padsorok elé, előbb azok, akik tudnak legalább egy verset, aztán azok, akik könyvből olvasnak fel. A másodikosok, harmadikosok 14 tagú zsűrije pontozza a produkciókat. Akad néhány élményt adó, átélt kidolgozott versmondás. Van olyan felvételiző is akinek az olvasással sem könnyű megbirkózni. Pedig ezt az anyagot még ő választhatta. A következő feladat azonban már az, hogy újságból, ismeretlen szöveget olvassanak fel.

♦

Hat évvel ezelőtt került az egri Mezőgazdasági Szakmunkásképző Iskola diákotthonába nevelőtanárként

Bodnár László, matematika— műszaki szakos friss főiskolai oklevéllel a kezében. Színjátszó múltja, érdeklődése késztette arra, hogy a bentlakó gyerekekből munkája mellett, önként együttest szervezzen. Azóta létezik ez a csoport.

— Általában nem kiemelkedő tanulmányi eredményű gyerekekkel van dolgunk. Versmo~dói, színjátszói előképzettsége szinte egyiküknek sincs. A kezdettől azt a gyakorlatot folytatom, hogy év elején tanulószobánként meghirdetem a felvételit. A tanulmányi eredményt nem vesszük figyelembe. Azt azonban tudom, hogy a színpadtagok tanulmányi átlaga jobb a többinél. Hasonló a tapasztalat az énekkarosokkal és a néptáncosokkal. Ez a két csoport is a diákotthonhoz kötődik, vezetőjük nevelőtanár, tagjai bentlakók. Az a szándék rezet bennünket, hogy felfedezzünk a gyerekekben valamit, és olyan cselekvési lehetőséget teremtsünk számukra, amelyhez személyesen kötődhetnek. Mert azt már tapasztalatból mondhatom, hogy jobban nevelhető egy iskolájához kötődő tanuló.

♦

A népdaléneklés még nehezebb próbatétel. Van, aki nem is vállalkozik rá, de a bátrabbaknak is félre-félre csúszik a hangja. A feszültség már oldódik, nem csak a hallgatókból, hanem a szereplőkből is ki-ki buggyan a nevetés. Pontot természetesen csak az szerezhet, aki énekel. Az utolsó feladat végrehajtása előtt a jelentkezőket kitessékelik a teremből.

♦

— Nekem egy harmadéves szólt az udvaron, hogy akarok-e a színpadra járni — mondja Sebők Kati, aki már harmadikos, törzstag, ezért foglalhat helyet a zsűriben. — Nagy Erzsivel együtt jelentkeztünk, kettőnket vettek fel akkor.

— Engem először valósággal erőszakkal hoztak el a többiek, — szól közbe egy nyurga fiú. — Nem tudtam

Gyermekszakkörök alakultak az elmúlt héten az ecsé- di általános iskola szervezésében. A szakkörök a művelődési házban működnek, s köztük igen nagy népszerűségnek örvend, a jelenleg

1977. szeptember 24., szombat

♦

Egyenként szólítják be az elsősöket. Helyzetgyakorlatot kell bemutatniuk. Mozgáskészségükről, fantáziájukról árulkodik a gyakorlatok végrehajtása. öregember megy az utcán bottal a kezében és megbotlik — ez az első feladat. A második: füvet kaszál, vagy sarlóz a réten, megvág egy kisnyulat. Az ügyesebbek kerek történetté formálják játékukkal a szűkszavú utasítást. A próba késő estébe nyúlik. Sietve összesítik a pontokat. Aztán megszületik a döntés, egy fiú és két lány került a színpadtagok közé.

ök járhatnak majd hetente kétszer a rendszeresen megtartott próbákra, ahol a műsorok megtanulásán kívül beszédtechnikai gyakorlatokkal, mozgásgyakorlatokkal, koncentrációs gyakorlatokkal is foglalkoznak. Mert az írisz Irodalmi Színpadon egész tanévben rendszeres munka folyik. Nem csak az iskolai és társadalmi ünnepekre verbuválódnak össze, mint a megye néhány névleg, vagy valóban működő diák színjátszó együttesében. így érhették el országos minősítésen a Kelemen Lászlóról elnevezett kategóriában az

húsz tagot számláló hímzővarró szakkör, melynek munkáját Bordás Dezsőné, a nőtanács tagja irányítja.

Igen népszerű a fotószakkör is, valamint a gyermekklub, ahol filmvetítésekkel és mesedélelőttökkel segítik elő a gyermekek fejlődését. Ugyancsak elkezdte munkáját a „Hagymácska” gyermekszínpad — Gál Zsuzsának, a könyvtár vezetőjének irányításával.

ezüst fokozatot. Azt a fokozatot, melynél magasabbra értékelt együttes nincs jelenleg Heves megyében.

Virágh Tibor

VARGA JÓZSEF:

2.

Tizenegy óra. Kész a leves, nagyanyám pléhtálba rakja a főtt húst, a szárnyakat, lábakat, nyakakat, heréket. Megsózza, majd főtt sárgarépával, zellerrel, petrezselyemmél takarja a húst.

— Jónapot, nászasszony — nyit ránk nagyapám, anyósom apja, aki felesége halála óta a vasárnapi ebédeket nálunk költi el. — Főz? — kérdezi.

— Főzök. Egyen buktát maga is.

Az ablakból látom, amint apósom felkaptat az udvar emelkedőjén, s az utolsó őszi füveket cipeli vállára vetett, sátorlapban. Anyósom nagy kosár marharépával követi.

Dél sincs, amikor nagyanyám teríteni kezd.

— Mehetnek — mondja nagyapának.

Elfoglaljuk a székeket, nagyapám a sarokba kuco- rodik töprengve.

'— Jár az idő — mondja maga elé — egyik év a másik után.

— Üljön ide — mutatom a kényelmesebb helvet

— Jó ez. Nekem ez is jó.

Marad.

Gőzölög a leves, égeti a nyelvet. Feleségem erőspaprikát hoz, azt nyomkodja tányérjába, anyósom paradicsomiével hígítja levesét.

Leves után párás kancsó- ból bort öntünk, jéghideg üvegből szódát.

— Egyétek a főtt húst is.

Többször írtunk már e hasábokon az üzemi krónikák születését serkentő kezdeményezésekről, külön is kiemelve azt a törődő gondosságot, amelyet Egercse- hiben tapasztalhattunk a bányászati történetkutatás segítésében, a korai bányászkodás még fellelhető emlékeinek összegyűjtésében. S most — a XVII. bányásznap tiszteletére — kézbe kaphattuk Csiffáry Gergely egri muzeológus tanulmányát az egercsehi szénbánya történetéről. A 100 könyvoldalnyi terjedelmű tanulmányt a Heves megyei Levéltár adta ki a Borsodi Szénbányák támogatásával. Segítséget adtak a munka megírásához Egercsehi idős, nyugdíjas bányászai (id. Nagy József, Palla Ferenc, Péró Nándor), a bánya egykori műszaki vezetői) (Lauday László, Lohr- mann Keresztéig és Bubics György bányamérnökök), s az üzem jelenlegi vezetői (Papp János igazgató, Simon Sándor főmérnök).

Csiffáry Gergely tanulmánya mindenképp értékes, hasznos olvasmány, egyszersmind úttörő jelentőségű munka is Heves megye egyetlen mélyművelésű szénbányájának múltjáról és jelenéről. A mű hetvenhét év történetének eseményeit fogja öábze, ugyanakkor hiteles képet ad a Bükk-hegy- ség kőszénbányászatának kezdeteiről is. Megtudhatjuk például, hogy szenet elsőként Fazola Henrik talált a Bükkben. 1765—69 között, négy évig járta a Bükk és a Mátra hegyeit, völgyeit, s a kutárók nyitása minden jövedelmét felemésztette. Fazola Egerbakta erdős határában bukkant szénkibúvásra, s annak helye mai nap is Szénkő-völgynek neveztetik. Egerbakta és Bátor határán nyitja meg a Bükk első szénbányáját 1796 márciusában az egri püspöki uradalom, s a jószágigazgató így jelentett az innét kivájt szénről; „A kőszén kövér és szép... Egerben a kőszén nagyon szükséges. Az okosak álig vár— Kínál nagyanyám és mereven néz. — Nem jó?

Nem szólok rá.

Eszünk.

Nagyanyám a kályha melletti kisszékre kucoro- dik le, s pléhtáljából néhány kanál levest 'merít Utána feláll, készenlétbe helyezkedik, kezét összekulcsolja, s minden mozdulatot, minden falatot figyel.

— Egyen, nász, ne csak turkálódjon.

— Nekem már ölég. Mennyit egyek? — így nagyapám.

Pörkölt rizssel. A zsíros, piros lé ellepi a húsokat

Nagyapám egy szárnyat bök bicskája hegyére. Apósom nem kér, epéjét fáj- dítja.

Anyósom kapkodva végez. Ugrik, összesöpri a csontokat, s viszi a kutyának. Utána nem ül le.

Feleségem hátradől a he- verőn. (

— Holnap délig elég — mondja, s ujjával jelzi, torkig lakott.

Tartom magam. Szokásos porciómat, a két felső combot, jó adag rizssel bevágom. Igazság szerint ízt nem érzek, csak falok, úgy mint egy hete, öt hete, száz hete.

Nagyanyám púpozott tál kacsasültet hoz.

— Tessék — teszi elénk.

Nagyapám hátrahúzódik,

befejezte. Apósom száraz húst vesz, hozzá uborkát. Anyósom a sárgálló kacsa- cobot tartja felém:

jak. A próbálatlanok az okosakat fogják követni.”

Az egercsehi szén felfedezése 1870-től számítható, amikor Beniczky György földbirtokos birtokán szabad szénkibúvásra leltek. A 6zén felfedezéséről számos helyi hagyományt gyűjtött Csiffáry Gergely, e mondák szerint favágók és juhászok voltak az első szénlelők: mikor rakott tűzhelyükön a fa elégett s a parazsakat el- taposták, tüzük nem aludt el, napok múltán is égett, füstölt a talaj...

A folyamatos széntermelés Egerosehiben az Antó- nia-táró megnyitásával kezdődött, ennek dátuma: 1901. A nagyüzemi széntermelés 1907 május—júniusában indult meg, előbb az Ödön-, majd a Lipót-lejtaknában. Részletesen beszámol a tanulmány az Egercsehi Kőszénbánya Rt. megalakulásának körülményeiről, később a kolóniák megépítéséről, az első világháború idején kialakult súlyos állapotokról, 1918—1919 forradalmi eseményeiről, a Beniczky-ikeraknák létesítéséről, a bányászok két világháború közötti életmódjáról, a németek esztelen rombolásairól a második világháború utolsó szakaszában, s a helyreállítás hősi küzdelméről. Külön fejezet foglalkozik az 1940 októberében lezajlott bányászsztrájkról. A sztrájkot szociális feszültségek robbantották ki, amit az is bizonyít, hogy a bányászok petíciójában első helyen 50 százalékos fizetésemelés követelése szerepelt. 1940. október 15-től október 23-ig minden munkát beszüntettek a csehi bányászok és sztrájkjukat csak egy karhatalmi zászlóalj kirendelésével sikerült elfojtani. A sztrájk okozta veszteség a bányában meghaladta a 90 ezer pengőt.

Nehéz körülmények között, viszontagságos és veszélyes munkahelyeken dolgoztak Egercsehi bányászai a felszabadulás előtt. S bizony sokakat agyonvágott, agyonsújtott a bánya. Sokat temettek. A régi bányász— A részed.

Nagyanyám nem eszik. Áll és néz.

— Megjárja? — néz rám.

— Csak dicsérni lehet.

— Elég? Ne hozzak mást? — aggodalmaskodik.

— Ezzel se bírunk.

Nagyapám fanyarul nevet:

— Ügy főz a nászasszony, mintha mindig lakodalmaz- nánk.

— Teszem, ahogy kell — feleli az öregasszony, s felém fordulva megjegyzi: — Fanyalogsz, ragmálódsz, más vagy, mint szoktál.

Sütemények. Háromféle bukta: diós, mákos, lekváros. Fiam belenyomja ujját a buktába, $ amelyiktől lekváros lesz csöppnyi ujja, azt maga elé teszi, egész halommal. Sosem eszi meg.

Nagyapám hallgat és figyel. Vajon igaz-e, amit nagyanyám mond, hogy az öreg, ha nem hallja senki, szitkozódik a vasárnapi ebédekért, s azt hajtogatja: él kell adni a fölös baromfit, pénzt csinálni belőle, s be a takarékba. Szólni nem szól soha, hiszen vendégségbe jár.

Furcsán nézi a roskadozó asztalt.

Apósom leheveredik, s kis idő múlva horkolása hallatszik.

— Nem tetszik ez a gyerek — mutat fiára nagyanyám —, nem lesz jó vége. Aki sokat alszik, keveset él. Megjön a munkából, alszik egyet. Vacsora előtt megint

temetésre így emlékezik egy öreg csákányos: „A bányászokat is úgy temetik, mint a többieket, csak szép zenével kísérik, karbidlámpákkal meg zászlókkal. Mindig alkonyaikor temetik a bányászt, mert ez így szebb, meg hát az egész élete a bányásznak a sötétben telik, mindig a föld alatt van. így jelentik, hogy ismét a sötétbe megy...”

Ismerteti Csiffáry Gergely tanulmánya a felszabadulás hozta változások tényeit, leglényegesebb adatait, s mindazt, hogy milyen intézkedések történtek a termelés fejlesztéséért, a csehi bányászat jövőjének megalapozásáért. Olvashatunk arról, hogyan alakult 1945-től aa egy főre jutó átlagkereset, mennyi lakást építettek üzemi támogatással, s milyen a bányatelep kulturális gllá-j tottsága.

Sokakat foglalkoztat nap4| jainkban Egercsehiben: mí- lyen lesz a bányászat jövő-i je? Az Egercsehi BányaJ üzem ugyanis „lefokozást előtt áll: megszűnik üzemi rangja s a következő időkben, i mint a Borsodi Szénbányák egercsehi aknája működik tovább. Mit hoa hát a jövő?! Csiffáry Gergely erre is igyekezett választ keresni, tanulmányát ® mondatokkal zárja: „A 70r es évekre a termelés koncentrációja és a növekvő gépesítés a jellemző. Eredményeként a bányában megvalósult a gépesített frontfejtés, Mónosbélben a. távműködtetésű osztályozó^ 1978-ban a II. telepi frontfejtésben a gépi jövesztésö gépi biztosítás egészíti ki.1 A környéken levő mintegy 90 millió tonna összes reménybeli szénvagyon alapja lehet a jövőnek. Egercsehiben a tervezett szénvagyonbővítéssel a jelenlegi termelésre 1990-ig van lehetőség. Az itteni bányász- kodás további folytatásának eldöntéséhez az 1977- ben induló szénkutatások eredményei adnak értékes adatokat. Ehhez kivánunkt Jó szerencsét!

(pataky)

— Ne lásson rémeket. Alszik, mert fáradt. Egész nap zsákol, nem gyerekjáték.

— Igazat mondanál...

— Egy kis meglepetés — titokzatoskodik anyósom, » kimegy.

Sárga, kerek citromtortával jön vissza.

— Tegnap délután csinál-4 tam, gondoltam, örültök neki.

— Hát persze. Egyél, kisfiam — nézek a gyerekre. Kínlódás. Inkább kifelé jönne az étel, mint befelé. Mégis enni kell, nem sérthetjük meg őket, nem vehetjük el az örömüket.

Feleségem kávét tesz fék

Nagyapám magányosan fröccsözik a kályha előtt, időnként elbóbiskol. Nagyanyám a kályha oldalának dől, kendője szemére csűr szik,-úgy alszik.

Anyósom letakarítja aa asztalt.

Nagyapám szedelődzködik, százast ad unokájának.

— Ne, lányom, benzinre- való — mondja, s megöleli a feleségemet — érjetek szerencsével.

Elmegy.

— Jóllaktatok? — kérde-' zi nagyanyám, de csak azért, hogy mentse magát, feledjük horkolását.

— Mint a duda.

— Azért. Vasárnap van. Ilyenkor így kell — állapít-, ja meg.

Apósom alszik. Arca viaszsárga.

Anyósom — a szoba ablakából látom — gőzölgő moslékot ad a kismalacoké nak.

Újból megállapíthatom j sovány. Mintha negyvenva- lahány kilójából leadott vol-. na az elmúlt héten is.

(Vége)

Ecséden: szakkörök, gyermekszínpad

Vasárnapi étkek