Népújság, 1977. szeptember (28. évfolyam, 205-230. szám)
1977-09-03 / 207. szám
Szénbányászat Mélyből a magasba Képletesen is, meg fényesen is mélyből a magas- tart a legnagyobb hagyo- nyu magyar iparterület, isioha esztendők után biz- <óak a fejlesztési tervek, s á képletes felfelé igyekvést kiegészíteni a valóságos, mind nagyobb súlya lesz a „magas”, azaz a felszíni kitermelésnek. Kipillantva a nagyvilágba: augusztus 16- án azt jelentette az AP hír- ügynökség, hogy míg 1976- ban az ipari energia 18 százalékát nyerték szénből, 1978- ban ez az arány már 32 százalék lesz az Egyesült Államokban. A szén rehabilitálása mindertütt gyorsan zajlik; törvényszerűen; Uj helyzet Hazánkban, a nemzetközi összeállítás szerint, magas a szén kitermelési költsége. Ennek tükrében érthetővé válik, miért csökkent egy/év- tized alatt — az apró, alacsony termelékenységű egységek megszüntetésével — 134-ről 58-ra a szénbányák száma, igaz úgy, hogy az egy hányára jutó termelés 75 százalékkal emelkedett. A nemzetközi kereskedelem árarányainak átalakulása azonban új helyzetet teremtett. Összevetve a hazai széntermelés költségeit — millió kalóriában számolva — az import energiahordozók mai árával, kiderül, ez utóbbiak — a beszerzési forrástól függően — kétszerié, négyszerte drágábbak a hazai szénnél. Azaz hiba lenne pangásra ítélni a szénbányászatot. Fejleszteni kell, de ésszerűen, a gazdaságosságra ügyelve. Túl kemény kifejezés a pangás? Egy évtized alatt 31,4 millió tonnáról 25 millióra apadt a kitermelt szén mennyisége, csökkent átlagos fűtőértéke is. Hat év alatt. 1971 és 1976 között egymillió tonnával mérséklődött a felszínre hozott feketeszén, s még erőteljesebben — hárommillió tonnával — a barnaszén tömege. A lignit részesedése ugyanakkor nőtt: 1971-ben még csak ötödé a teljes széntermelésnek, tavaly már annak harmadát adja. A negyedik ötéves tervben mindössze egy jelentős beruházást valósítottak meg — a visontai Tho- rez külfejtést —, a termelés azonban itt. tetemesen elmaradt a tervezettől. Külön intézkedéssorozatra volt szükség a helyzet javítása érdekében. A bányászok egy tonna szénnel sem maradtak adósak a negyedik ötéves tervben, de korántsem állíthatták, mindenben megnyugtatónak látják a jövőt. Ez kapott hangot az országgyűlés 1976. októberi ülésszakán is, amikor — a nehézipari minszter beszámolójához kapcsolódva — több képviselő szóvá tette: a döntések elhúzódása sok zavart okoz, megnyirbálja a végrehajtásra fordítható időt. Szilárdabb alapok Kétségtelen, a kedvezőtlen hatások mellett tekintélyes a súlya a kedvezőeknek is. Másfél évtized alatt háromról 5,8 tonnára emelkedett az egy produktív műszakra jutó széntermelés. A tartósan biztosított bányavágatok a teljes hossz felét sem érték el 1960-ban, 1975-ben viszont meghaladták a 83 százalékot. A negyedik ötéves tervben folyamatosan bővült a géppel jövesztett és felrakott szén aránya a teljes termelésen belül, ma minden ezer tonna szénből 750-et géppel rakodnak Az egy frontfejtésre jutó széntermelés mennyisége húsz százalékkal gyarapodott a középtávú tervidőszakban, azaz a korábbinál szilárdabb alapokra támaszkodhatnak a fejlesztési tervek mind rövidebb, mind hosszabb távon. Mielőtt azt hinnők, semmi gond most már, írjuk le gyorsan: az ötödik ötéves tervben a szénbányászatban 15 százalékos termelékenységnövelés a program, szerinti feladat, s ezt döntően a gépesítés fedezheti. A technikai megújulást az is sürgeti, hogy a gépállomány negyede nullára leírt, azaz teljesen elöregedett. így már érthető, miért szögezi le az ötödik ötéves tervről szóló törvény 19. paragrafusa: „Fokozni kell a szénbányák gépesítését.” A gondokat érzékelteti a következő tény: egy ember helyettesítése félmillió forintba kerül a szénbányászatban! Ennek ismeretében már érthetőbb, az ötödik ötéves tervben, a negyedikhez mérten miért növekednek negyven százalékkal a szénbányászati beruházások, s 1976 januárjS' óta miért fordíthatják a teljes értékcsökkenési leírást fejlesztési feladatokra a bányáknál. Ugyancsak a miértekre adandó válaszok közé tartozik az 1980 végéig fölépítendő tízezer bányászlakás éppúgy — jövőre például 2400 kerül tető alá —, mint az eocénprogram keretében új bányák megnyitása. Átfogó,- S : végre távlatokat adó intézkedésekről van szó tehát, bár mindezek ellenére a jelen tervidőszakban is állami árkiegészítésre szorul a szénbányászat. Már nem mostoha A szénhidrogének térhódítása azt a képzetet keltette, s fiem egészen alaptalanul a szénbányászatban, hogy mostohagyerekek. Ma eltűnőben van ez az érzés — s okkal! —, amit rövidebb és hosszabb távra meghatározott feladatok egyszerre táplálnak. Igaz, az ötödik ötéves tervben 25 millió tonna körül marad az évi széntermelés, de 1981 és 1990 között — az eocén-program következtében, ahol a márkushegyi és nagyegyházai bánya építése már tart, a mányi és á lencsehegyi egység beruházási programja pedig most készül — 28—30 millió tonnára növekszik. Ráadásul ezek az új bányák nagy termelékenységű, minden tekintetben korszerű, tehát gazdaságos kitermelést tesznek lehetővé. Kapcsolódik azután ehhez, ugyancsak hosszabb lávon húsz bánya műszaki rekonstrukciója, aminek eredményeként a gépesítés színvonala megkétszereződik, s a munka termelékenysége szintén kétszerese lesz a mostaninak. Sokféle feladat összetorlódott annak következtében, hogy míg 1970-ben ötven, 1975-ben már csak 36 százalék volt a szilárd energia- hordozók részesedése a teljes energiafelhasználáson belül. A Dunai Vasmű kokszolóművének bővítése elengedhetetlenné teszi például a mecseki feketeszénbányászat átfogó rekonstrukcióját, a gépesítés meggyorsítása a fokozott nemzetközi kooperációt, s nagyok még a tartalékok áz üzem- és munkaszervezésben. A szénfelhasználás belső arányai tovább módosulnak, 1980-ra a szén ötven százaléka a villamosenergia-terme- . lésbe jut — 197,5-ben „44 százalék —, megmarad a kommunális ágazat magas részesedése — 22 százalék 1980- ban, 23 százalék 1975-ben —r míg erőteljesen csökken a közlekedésé. A szénre szükség van. Ez az egyszerű mondat — aminek súlyt a népgazdasági tervek adnak — nagy erkölcsi erő ma szénbányászok tízezrei számára. Mészáros Ottó Sem az építőkön múlik, mikor lesz új kórháza Egernek Ilyenre is ritkán van pél. da! . Mármint arra, hogy az építők úgy „faragják meg” az átadási határidőket, hogy a tervezettnél korábban készítik el az új létesítményeket. Különösen „szemet szúr” ez egy olyan vállalat életében, amely éveken át elsősorban arról volt nevezetes, hogy művészi színvonalon tudta hibáit, mulasztásait magyarázni. Szerencsére egyre több példa bizonyítja: a Heves megyei Állami Építőipari Vállalatnál véglegesen szakítani kívánnak e „nemes” hagyománnyal. Vegyük például a megye- székhely új kórházának építését. A mintegy 300 millió forintos beruházáson több mint egy fél évvel előbbre tartanak a tervezettnél. — 1975. III. negyedévében kezdtük el a munkálatokat — kezdte a beszélgetést Mészáros Imre főépítésvezető, majd így folytatta: — Jelenleg ott tartunk, hogy elkészültek a leendő rendelői szárny épületeinek válaszfalai, befejeztük az említett létesítmények víz-, fűtés- és elektromos szerelését is. Az úgynevezett hotel, vagyis a kórtermek falai is készek, az új konyha, az étterem, valamint a kazánház vasbetonszerelését és alapozását is befejeztük. — őszintén meg kell mondani — vette át a szót Bő. dis Pál, a vállalat főmérnöke —. hogy a folytatás korántsem ígérkezik ilyen simának. Az az igazság ugyanis, hogy még a legjobb indulat mellett sem könnyű 16 alvállalkozóval „egy csapatban” jól játszani. Jóindulatukhoz kétség nem férhet, de az együttműködés mégis sok gonddal jár. — Fogalmazzunk konkrétabban: milyen gondjai, nehézségei vannak a kivitelező vállalatnak a beruházáson? — Hát hogy mást ne mondjak: a Csőszerelőipari és az Országos Szakipari Vállalat a mai napig sem volt hajlandó szerződést kötni velünk, holott már mindkét vállalatnak dolgoznia kellene. Az álmennyezet, a homlokzat elkészítése, a falak burkolása, a belső szellőzés, valamint a kazánház szerelése lesz a két vállalat feladata. Szavakban, illetve elvekben „benne is vannák”, de szerződni mégsem hajlandóak. — S vajon miért? — Nem tudjuk. Ha az új kórház megépítése kiemelt feladat lenne, akkor egészen biztosan a két vállalat is másképpen viselkedne. — Előfordulhat tehát, hogy a kivitelező igyekezetét, jó munkáját néhány alvállalkozó megzavarhatja? — Nincs kizárva. A két nagy országos vállalat monopolhelyzetben van. így mi nem is tudjuk rábeszélni egyiket sem, hogy jöjjenek Egerbe dolgozni. — A több hónapos előny mindenképpen azt bizonyítja: a kivitelezők megtették a magukét. És azt is bebizonyították: tudnak jól dolgozni. Vajon mi erről a véleménye Rakusz Józsefnek, a vállalat igazgatójának? — Nem tagadjuk: presztízst csináltunk ebből az építkezésből. Nem kívánom felsorolni, hogy miért, de az biztos: nem rajtunk múlik, hogy mikor lesz új kórháza Egernek. — Mint. a megyei pártbizottság legutóbbi ülésén is elhangzott: a generálkivitelező — vagyis, az önök vál-lalata — a tervezettnél is előbbre tart a munkálatokkal. Ettől azonban úgy tűnik, hogy nem lesz korábban új kórháza a megye- székhelynek. — Az^ alvállalkozók részéről mindenképpen tervsze-. rűbb, fegyelmezettebb munkára van szükség. A mi dolgozóink megértették, hogy miről van szó. Bizonyára sokan csodálkoznak rajta: az építkezésen mindössze 80—99 ember dolgozott. És ez elsősorban annak köszönhető, hogy jól választottuk meg a technológiát — a nyugatnémet HÜNNEBECK zsaluelemekből készítjük az épületeket —, és az is áz igazsághoz tartozik, hogy a kivitelezést vállalatunk legjobban szervezett építésvezetősége végzi. Ez a kollektíva még azt is kibírja, hogy a tervezők kéthetente tartanak konzultációkat az elvégzendő feladatokról. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a tervek sajnos igen sokszor módosulnak. Az igazgató asztalán álló maketten a beruházás . valamennyi létesítménye megtekinthető. És az „ismerkedés” közben többek között olyan kérdések hangzanak el: az első ütem befejezése után folyamatosan dolgozhatnak-e majd az építők a beruházás második ütemének létesítményein? Épül-e nővérszálló? A jelenlegi területről hová költöztessék ki a felvonulási épületeket? A kérdésekre ma még korai lenne választ kérni. Mert a tervezők ugyan már dolgoznak, de az anyagi lehetőségek még nem ismeretesek. Az építők felkészülten várják az újabb feladatokat, és mindenképpen azt szeretnék, ha a tervezettnél korábban adhatnák át az új kórházat Egernek, a megyének. Koós József Áfányban nem „kukoricáztak” Ugrás a semmiből Amikor hat esztendővel ezelőtt egy esős napon az újságíró megérkezett az átányi termelőszövetkezetbe, még a ■ legbarátságosabb tekintetből is azt lehetett kiolvasni, hogy: na, ezt is elvihette volna az ördög. Már évek óta döcögött az átányi közös gazdaság szekere és az az esztendő végleg betette a kaput. Búzából úgy kilenc mázsa volt a hol- dankénti átlag, kukoricából ugyanannyi. Egyszóval, aljban az esztendőben hatmillió forintos veszteséggel szanálták az átányi termelőszövetkezetet. Az új elnök — Kiss István — nagyon szűkszavúan felelt a kérdésre, hogy mit kíván tenni, mit akar csinálni ebben a helyzetben. t Rendet. Azt mondta: rendet! Ez már sajnos, ősz. Igaz, meleg van, csaknem harminc fok, de az elnöki irodában nyitva hagyjuk az ablakot, mert jólesik a délutáni nap beverő melege. A kukoricáról beszélgetünk. Őszi növény. A nyári hőség izzasztó munkája, a búzaaratás már a múlté. Kint a határban, ahol hetekkel ezelőtt még kombájnok forgolódtak, motollák hasítottak bele a sárguló kalásztengerbe, frissen szántott föld nyújtózik. Atányban ilyen még nem volt. Augusztus végére már minden gabonatábla helye felszántva várja az őszi vetést. Tökéletes munkaszervezés volt. A kombájnok után ott haladtak a bálázók, utánuk pedig már a hatalmas Rába—Steiger forgatta a földet. A traktort tavaly vették és a 240 lóerős óriás megtette a magáét. Csak akkor pihen, amikor a két traktoros váltja egymást a vezetőfülkében. Hogy az idén 1400 hektár gabonaföld tökéletesen elmunkálva várja az őszi vetést, egy hónappal annak kezdete előtt, ez már a jövő évi jó termés egyik garanciája. Az ideire sem lehet sok panasza az átányi termelő- szövetkezetnek. Hektáronként negyven mázsás átlagot mondhatnak magukénak búzából Kilencmillió forintot jelentett a termelőszövetkezetnek ez a termés. És még hátra van a kukorica. — Igen, a kukorica előbbre lépett a házi ranglistán, és fontosságban csaknem hajszálra elérte a búzát — mondja Kiss István. — Tavaly még csak 400 hektáron takarítottunk be kukoricát, most 750 hektárnyi területről fogjuk leszedni a termést. — Milyen termést? — Jó termést. Körülbelül 55—60 mázsás hektáronkénti átlaggal számolunk. A kukoricától nyolc és fél milliós árbevételt várunk. Statisztikai adatok, számítások kerülnek elő. Kiderül, hogy a kukoricának évekkel ezelőtt kétszáz forinton felül volt a mázsánkénti önköltsége, de az elmúlt esztendőre már leszorították 133 forintra. Ez egyben azt jelentette, hogy a kukorica jövedelmezősége jobb lett mint a búzáé. Az önköltséget lejjebb vinni pedig az egyik legnehezebb üzemi mutatványok közé tartozik A mezőgazdaságban felhasználásra kerülő ipari anyagok ára ugyanis évről évre emelkedik. Emelkedett a műtrágya, a különböző vegyszerek, az üzemanyag és a gumiabroncsok ára. A kukorica önköltsége mégis a kétszáz fölöttiről 133-ra szállt le. — Egyetlen módja van. A költségek ráfordításánál sokkal nagyobb arányban kell növekednie a termésnek. Más lehetőség nincs. Mi ezt a realitást tudomásul vettük, szakmai kérdésekkel nem kívánom untatni, úgy mint fajtamegválasztás, helyes műtrágyázás, satöbbi. Ezek döntően fontosak, de részletkérdések. — Mihez képest részletkérdések? — Ahhoz képest, hogy a mai kor adta lehetőségeket felhasználjuk. Műtrágyával, vegyszerrel spórolni értelmetlenség, a ráfordításokat a megtérülő termék mennyiségének függvényében kell megítélni, nem pedig önmagukban. Ha a nagy ráfordítások nagy termést, nagy eredményt hoznak, nem kell félni tőlük. — Az átányi kukoricatermés annál is inkább kitűnő eredmény, mert semmilyen rendszerhez nem tartozik a gazdaság, tehát önerejéből produkálta a nagyütemű fejlődést. — Ez igaz — mondja az elnök —, mégis beléptünk a bajai rendszerbe. Jövőre már úgy termeljük a kukoricát, búzát és lucernát is. — Így méb nagyobb lesz a termés? — Nem. Elsősorban nem a termésátlagok fokozását kívánjuk elérni. A mi termésátlagaink jók. Azt azonban szintén tudomásul kell venni, hogy a rendszerbe ” való tartozás nagyobb fokú biztonságot jelent. A bajai rendszer szocialista gépparkra épül, elütve ezzel a többi rendszertől. Az alaptraktor á Rába—Steiger, amelyik, szerintem, bármelyik nyugati géppe^ felveszi a versenyt. A betakarító gépek az NDK-ból származnak, jövőre megkapjuk az E5—16-s kombájnt, ami ugyanazt tudja, mint a Claas- Dominátor, vagy a John- Deere. Azért döntöttünk emellett a rendszer mellett, mert a már meglévő gépeinkhez csatlakozik a rendszer gépsora. Így a búzát, kukoricát ugyanazokkal a gépsorokkal, de lényegében véve a többi meglévő kultúrát is ugyanazzal a gépsorral tudjuk termelni. — Miért jelent a rendszerhez való tartozás nagyobb biztonságot? — Mert nem vagyunk annak kiszolgáltatva, hogy nem tudunk valamit beszerezni. A rendszer garantálja a vegyszereket, a gépeket és ami a legfontosabb, a pontos technológiát szállítja. Ezért évente 260 ezer forintot kell fizetni a rendszer-gazdának. Most felteszem a kérdést. A búza és a kukorica árbevétele együttesen csaknem 18 millió forint, nem éri meg ennek a tizennyolcmilliónak a biztonsága azt a kétszázhatvanezret? Az elmúlt héten a bank szakemberei — mint minden termelőszövetkezetben — Átányban is megbecsülték a termések alapján a termelő- szövetkezet vagyoni helyzetét, a további hitelképesség szempontjából. A becslések szerint az átányi termelőszövetkezet mintegy nyolcmillió forintos tiszta nyereséggel fogja zárni az évet. Szigethy András MßmMO 1977. szeptember 3,, szómba!
