Népújság, 1977. szeptember (28. évfolyam, 205-230. szám)
1977-09-21 / 222. szám
A közösség nehezen felejt Céltábla és történelem Egy hatvani kiállítás margójára Múlt századi „potrritff lövészegyletek” ostábláiból rendezett kiállfytst legújabban a Hatvány Lajos Múzeum. Err^hívta fel figyelmünké^ a meghívóként is basz'^os kis katalógus, ezekről a múzeumi tárgyakról hallottunk némelyes eligazítást a njútó ünnepségen. Vé- r/ig böngészvén a két terein anyagát., megállapíthatjuk, l>ogy tisztességgel teljesítette feladatát, kitűzött célját az intézmény. Golyó lvuggatta, korabeli életképekkel és primitív . festőiségű vadászjele- netekkel díszített céltáblák sorakoznak a falakon katonás rendben. S alattuk részletes felirat segíti azt. aki az Olykor rejtett, vagy nehezen olvasható táblaszövegek intimitásaira kiváncsi. Akad ilyen, miként, a több múzeumtól kölcsönzött tárgyak díszítése sem nélkülözi a vaskos humort, a pajzánsá- got. Ügy vélem, hogy mind ebből leszűrhető: érdekes, kuriozitás értékű a Hatvány Lajos Múzeum legfrissebb jelentkezése. Azt nyújtja, amit Ígér! A múlt század viel ékszer te ' virágzó, ám ugyanakkor meglehetősen szűk körre korlátozott társas szórakozásának dokumentumait. A kisvárosi intelligencia vasárnap délutánjainak, e délutánok kohéziójának . bizonyos tárgyi eszközeit. Amelyek a célszerűségen kívül a díszítéstől, a képi ábrázolástól sem mentesek, bár a céltáblák festményei nyilvánvalóan nem művészi ihlet nyomán születtek, s nem kívántak soha ilyen igénnyel megjelenni . Talán ezért meghökkentő a katalógus tájékoztató szövege, s különösképpen két gondolat kategorikus megfogalmazása. írójuk bevezetőben arra indukál, hogy a Hatvány Lajos Múzeum hasonló kiállításai nyomán szükséges immár a képzőművészet fogalmának átértékelése. Utolsó passzusában pedig a múlt századi céltáblák gyűjteményét olyan historikus értékként próbálja tudatukba plántálni, amely többet beszél korról, társadalmi viszonyokról, történelemről a legátfogóbb, legokosabb tudósi munkáknál, tanulmányköteteknél. Szó ami szó, merész mindkét konklúzió. Olyannyira pedig, hogy vitára ösztönöz. A katalógusszöveg hangütő mondatának kapcsán kívánkozik papírra, hogy nem fogalmi átértékelés szükséges Hatvan város múzeumának kiállítását szám- bavéve, sokkal inkább a disztingváló akarat. Nevezetesen az a lépés, miszerint felesleges a képzőművészet címszóba szorítani tárlatot, ami ezt nem igényli, vagy tárgyánál fogva nem igényelheti. Ilyen értelem, ben határolja el például önmagát a kinetika a hagyományosabb képi, térformái megjelenítéstől! De a jelennél maradva kell óvnunk attól is, hogy bárki glóriát fonjon azon hajdanvolt iskolamesterek fejére, akik bagóért, vagy üres passzióból vállalkoztak egy-egy népünnepélyként ható lövészegyleti verseny céltábla-képeinek pingálására. Ami száz éve primitív volt, azt az idő nem hamvasítja feltétlen naiv értékké. S az ilyen előtt sznobság elájulni. Ugyanígy utasítjuk el a múzeumi céltáblák történélMeddig tart Budapest a művészetben? mi szférába emelését, a velük kapcsolatos általánosító megítélést. Elvégre enyhe túlzás huszonöt pesti, vidéki lövészegylet tagjait azonosítani történelmet jól-rosz- szut formáló társadalmi osztályokkal, rétegekkel. Vagy akárcsak eggyel is! Különösképpen azok munkásságának a rovására, akik nagy felkészültséggel mélyre ásták magukat a XIX. század történelmi, társadalmi valóságában, sohasem dőlve be a látványos, csalóka felszínnek, a részjelenségek szubjektivitásának. Ilyen alapon ugyanis mihamar históriai nyersanyaggá avanzsálhat a konyhai falvédő, amely legfeljebb évtizedek változó közízlését tükrözi, de sohasem a történelmet, vagy a történelem bugyrában kavargó társadalmi hitelt. Moldvav Győző „Most már dolgozom. Tu. lajdonképpen minden rendbejött, mégsem tudok egészen megnyugodni, mert a miértre sem akkor, sem ma nem válaszolt senki. Ha megtennék nekem, hogy megírják, tulajdonképpen mi történt...” (Részlet egy levélből, melyet a panasz elintézése után írt a legérin- tettebb, a dolgozó). A dolog tulajdonképpen évekkel ezelőtt kezdődött. Fiatalon, alig húszévesen került a munkahelyére. Megbecsülték. Nem is volt semmi hiba, úgy alakult az élete, ahogy általában azoknak. akik becsületesen elvégzik, amit kell, sőt egy kicsit még többet is, nem húzódozva, ha társadalmi munkáról esett szó. KISZ-tag volt, s innen egyenesen vezetett az útja a pártba. Munkásőr is lett. Elküldték pártiskolába és elküldték szakiskolára. Ö sorra vállalta is. Tanult, ahogy elvárták, és az esztendőkkel együtt gyarapodott szakmai tudása is. Ezekről az emberekről mondják, hogy erősségei egy-egy munkahelynek. Közben megnősült, jött a gyérek, s mivel szűk lett a szülőktől kapott szoba, építkezni kezdtek. A munkahely ebben is mellette állt. mert megérdemelte. Nem szívesség volt ez, hanem kiérdemelt segítség. Dolgoztak a házépítésen a barátok, fuvarhoz kocsit adott a munkahely. Üjabb iskola is következett a szakmai tudás gyarapítására és akkor következett egy egészen váratlan fordulat. A dolgozó felmondott. Más munkahelyre ment át dolgozni. Azt mondják egészségügyi oka volt, azt is mondták, ott nagyobb pénzt kapott. Tény az, hogy letöltve becsületesen a kötelező időt. majd húsz esztendő után új helyet keresett és talált. De az új hellyel nem tudták megszokni egymást. Három, vagy talán négy év telt el, felmondta állását és jelentkezett a régi helyén. Ügy érezte barátok és régi társak várják, s örömmel veszik vissza. És itt kezdődött a maga kis kálváriája. A csalódás, aminek okát máig sem tudja megfejteni. A régi munkahelyen egyáltalán nem fogadták az általa várt kitörő lelkesedésIskolafogászat Hevesen A hevesi körzeti általános iskola és kollégium megyénk egyik legkorszerűbb alsófokú oktatási intézménye. Az idén nemcsak nyolc, uj tornateremmel gyarapodott, hanem korszerű orvosi rendelő is létesült. Köztudomású, hogy a gyerekek rendszeres fogászati ellenőrzése, illetve kezelese országszerte sok gonddal jár. Épp ezert ezt a helyiségét. — ez egyébként kitűnő ötlet volt — erre a célra is felhasználják. Ide jár majd a nagyközség mintegy kétezer diákja. Az első — bizony még riadosó — „vendégeket” hétfőn délelőtt fogadtak. Felvételünk, ezt a pillanatot örökítette meg. (Fotó: Szántó György) TÓTH MÁTHt MIKLÓS Budapest határát a térképén könnyű megtalálni, az utakon is tábla, jelzi érkéz- tünkkor, tagoztunkkor egyaránt. Vonaton már nehezebb észlelni, mikor fut a sín még a fővárosban, s mikor hagyjuk el Budapestet. S a művészetben? Meddig tart Budapest a művészétben ? Nemsokára megkezdődnek * budapesti művészeti betek:. elsősorban a .zenei élet. pezsdiil rpeg, de ez időben valamennyi művészet minden megnyilatkozása magán viseli a feliratot: budapesti művészeti hetek. Ez jelzi — fémjelzi — a színházi bemutatókat és a filmpremie- reket, ez kiállítások megnyitóját,; a pávás jelkép feltűnik majd a képernyőn is. Kétség nem fér hozzá, amikor a tévé részt vesz a budapesti művészeti heteken, átlép a főváros határán, és egy-egy művészeti esemény nézőterére ülteti az ország valamennyi tévénézőjét. Legalábbis tiszteletjegyet kínál föl neki: ott lehet, jelen lehet, részt vehet azon, amit épp közvetítenek. Hát á többi? Az a főváros művészeti magánélete? Aligha az, s ne is legyen az. Előfordul már évek óta, hogy egy-egy vendégegyüttes, talán csak vendégszereplő. föllép másutt is. nemcsak Budapesten. Ritka-e az ilyesmi, vagy sem, nehéz eldönteni. kivált, ha fejlődés rézsűién emelkedik a gyakorisága a budapesti művészeti hetek efféle, mondhatni. kihelyezett, alkalmainak. Mindeneset re. gazdagítani kell a művészeti, hetek kirándulásait. ., országjárását, példát, adva ezzel Voltaképpen a ‘ téljes. művészeti évadra, is. A tévé, tisztesség ne essék, a teljes élményt jobg* Néimsüű J9TJ. szeptember 21., szerda bára csak akkor adhatja meg, ha televíziós művet közvetít; a hangversenyből például inkább ízelítőt adhat, s vele érdeklődést kelthet, Az igazi élményt itt az egyidejűség adhatja meg csupán, a jelenlét. A színházban is; épp ezert kellene meglelni a módját, hogy rendszeresebb legyen hazai színházaink kölcsönös vendégszereplése. S ugyan van-e utazási iroda, amely színházi és koncertkirándulásokat szervez, például a budapesti művészeti hetek egy-egy eseményére? A vonatok menetrendje aligha igazodhat a színházak és koncerttermek műsorrendjéhez. Ugyancsak műveltségszerető, s áldozatkész ember legyen, aki éjféltájt vagy hajnalban — előadás után — vonatra ül és hazabumlizik. Vagy Pesten alszik, szállodában? Legfeljebb, ha rokonnál. Vagyis kevesen lehetnek olyanok, akik fölutaznak a fővárosba, hogy a budapesti művészeti hetek vendégei legyenek. De miért ne lehetne szervezni ilyen utazásokat? Veronába lehet utazni sok-sok országból. Budapestre ne lehetne Magyarország közelebbi-távolabbi városaiból, sót: falvaiból is? Miért ne indulhatna színházi, zenei autóbusz, miért nem párosulhatna egy-egy előadás azzal a csillagtúrával, amely a szélrózsa különféle irányaiból hozná a résztvevőket, s előadás után vinné haza, autóbusszal? Eleinte talán kevesebben szánnák rá magukat az utazásra, aztán — főként, ha jó szervezést jó propaganda előzi meg — egyre többen. Lassacskán megszűnne akkor. ha halványulna legalább a főváros határa a művészetben; hatása lenne inkább, s egyszer csak örvendhetnénk: Budapest művészeti élete valójában az egész országé. II. F-né azonban egyre többet gondolt a kisfiúra, akit sohasem látott, mégis mindig maga elé képzelte. Annál is inkább, mert nem esett többet teherbe. Hiába járkáltak orvostól orvosig, sőt még egyszer valamiféle kuruzslóhoz is elsurrantak, a kívánt gyerek nem akart megszületni. — önnek, asszonyom — közölte végül egy orvos a kíméletlen igazságot —. már soha többé nem lehet gyereké. Jobban teszik, ha ebbe szépen belenyugszanak. — A doktorok is tévedhetnek — jelentette ki később Feri n"m sok meggyőződéssel. a homlokát ráncolva közben. — Halottam én már olyat, hogy sokáig riem, aztán egyszerre ikrek. F-né. október húszadikát á következő évben is megünnepelte. És vett egy hintalo. vat meg két képeskönyvet. — Mennyire örülne a hintalónak — mondta —, és nézd csak milyen szépek ezek a képek. Az elefánt, a zsiráf, a teve... Ügy meg tudják festeni, mintha csak élnének! Feri egyre gondterheltebb lett. Néha átsurrant az ő agyán is valami lelkifurdalás féle, de inkább azon gondolkodott, hogy az asszonyt kéne elvinni egy jó elmegyógyászhoz. Egyre többet maradozott ki otthonról és „Feriké” ötödik születésnapját már egy másik nő lakásán töltötté. 1956 október végén ezzel a nővel lépte át a határt. F- nének csak egy pársoros levelet hagyott hátra, melynek az volt a lényege, hogy végre családot szeretne. F-nét ezután két évig kezelték idegösszeroppanással, és amikor felépült, már nem mehetett vissza a munkahelyére. Leszázalékolták, és otthoni bedolgozást vállalt egy kátéesznél. Közben minden év október húszadikán megünnepelte Ferike születésnapját, akinek a létezését az idő múlásával már gondolatban sem tette idézőjelbe. Azon a napon boldog volt, Ruhákat, cipőket vásárolt Ferikének, mindig az elképzelt, méretre, és amikor a fiú betöltötte a tizennyolcadik évét., megajándékozta egy motorkerékpárral is. — Megérdemelted — mondta —. hiszen kitűnően érettségiztél. Nagyon büszke vagyok rád! Csak arra kérlek, vigyázz mindig magadra és vezess óvatosan. Annyi karambolról olvas mostanában az ember! A lakásból nagyon ritkán mozdult ki. Barátokat, barátnőket nem tartott, szülei néhány hónap különbséggel meghaltak, még akkortájt, amikor Feri itthon volt. így csak a munkájával kapcsolatos dolgokat intézte,, és szabad idejében átadta magát a képzeletének. Mindennap elgondolta, mit csinálhat most Ferike, szinte percre, órára átfutott az agyán fia aznapi programja. Mindig két főre terített, és esténként a másik ágyat is megvetette. Lányosképű, de nagyon szép fiatalemberré serdült az évek folyamán, akiért ugyan bolondultak a nők,, de Ferikericsak a tanulásnak élt. Akkoriban már negyedéves orvostanhallgató volt. Egyik napon levelet kapott Amerikából volt férjétől, benne színes fénykép. A fotón az erősen megkopaszodott, megöregedett Feri, mellette a felesége és négy ki- sebb-nagyobb gyerek. A felvétel a lakásban készüli, gyertyákkal díszített torta- góliátot ültek körül. A Kép hátoldalán nehézkes betűkkel csak annyi állt: Nekem, látod, sikerült, remélem azóta neked is. Egyébként most sei. Sőt. egyeseknek az volt a véleménye, vissza sem kellene venni. Mert jó szakem. bér és jó munkatárs volt, de hűtlen. Így, vagy úgy a maga előnyét nézve olt hagyta azt a helyet, ahol emberré cseperedett, ahol segítették emberré cseperedni, ahol iskoláztatták, szakembert faragtak belőle és még a családi fészekrakásban is mellé álltak. Az emberek nem felejtettek, és nehezen bocsájtották meg a „hűtlenséget”. S ezt nem érti. Máig sem érti. Bár ott van újra a régi műhelybe, — hiszen akik döntöttek a a munkába állításáról, nagyon sok érvet tudnak mellette felhozni? jó szakember, és becsületességéhez sem férhet szó, szükség is van a tudására. — még nem érzi, hogy igazán visszaérkezett. Egy-egy szó, egy-egy megjegyzés, ami valaha természetes volt, — s ma is az lenne — az ő fülébe sértő célzásnak hat. — Nem gondolta, hogy ennyire nehéz lesz újra megtalálni a helyét a régiek között, s akarva- akaratlan cipeli régi és friss sértődése terhét. Tanulsága a történetnek? Éppen az, amit emberünk nem tudott még levonni. Hogy egy összeszokott, — és milyen nehéz helyzetekben összeszokott — munkaközösség nehezen felejti el azt, hogy akadt közöttük olyan, aki éppen akkor hagyta ott őket. amikor már révbe értek. A közösség is, meg az egyén is. Nem egészen érzi még ma sem, hogy törlesz- tenivalója, tulajdonképpen neki van. Köszönöm a segítséget — írja, pedig azt, hogy újra befogadták, tulajdonképpen csak önmagának köszönheti, — mert mindenki emlékezik rá, milyen ügyes kezű, jó szakember. „Arany keze van”, szokták mondani az ilyenre. S az is rajta múlik, milyen gyorsan illeszkedik újra vissza a régi helyére. Azért sértődöttség ide, vagy oda, azt mégis csak el kellene ismerni, hogy bizalmat előlegeztek neki ismét. S erre a bizalomra neki munkával kell rászolgálni. Biztos, hogy senki sem csalódik benne. Ha! — maga is úgy akarja, s nem keres minden szó mögött, szándékos hántást. Nehéz, de így kell. S esztendő múltán mór mindenki újra úgy érzi, soha sem ment el közülük. S a tanulságot talán ő is, talán más is levonja végül. Deák Rózsi éppen Ferike (tőlem balra) születésnapját ünnepeljük: Szeretettel: Feri. F-né döbbenten meredt a képre, a rikitoan színes csa- ládi-giccsre, amelyen még az a réges-régi arc is idegennek tetszett. És a képen mindenki mosolygott. — Ez nem igazság — suttogta F-né, csontos, gyűrött bőrű kezével görcsösen a képbe kapaszkodva. — Nern lehet, hogy neki igen, és nekem meg... Körülnézett a szobában, és egyszerre olyan, végtelenül üresnek látta, 'amilyennek még sohasem. Szembefordult a nagy állótükörrel, amely árulkodón, szemtelenül, kihívón tükrözte felé a valóságot, Egy szürkekontyú, fony- nyadtra aszalódott, kopott kis asszonyt, akiről messziről ordított a magány. — Nem igazság! — kiáltott fel, és apró darabokra szaggatta, tépte, rágta a képet. — Nem igazság, hogy neki minden, és nekem meg semmi! A szekrényhez rohant, és kirántotta Ferike rendben berakott ruháit, a földre ha- jigálta valamennyit, azt is, amelyikben érettségizett. Aztán a könyvszekrényből szórta oda a könyveket: a vastag anatómiát, az ideggyógyászatot, a szülészetet és a többit. Majd odalökte a magnót, a lemezjátszót, a sífelszerelést. —- Semmi! Semmi! Semmi! — kiáltozta, suttogta, sírta rekedten, aztán letérdelt az összegórt tárgyak elé; Másnap a szomszédok vették íészre a kiszivárgó gázt. A hírre többen is összeriadtak a folyosón, értesítették a házmestert, de miután hasztalan csengettek, dörömböltek, feltörték az ajtói. (Vége)
