Népújság, 1977. szeptember (28. évfolyam, 205-230. szám)

1977-09-18 / 220. szám

TERHELÉSPRŐBA Humorszolgálat Rösner meséli a barátjá­nak: — Hallottad? Heinrichsék. válnak. Az asszonynál ma­radnak a gyerekek, a férjnél a gyermeklány. ★ A fiatal mama ágyba fek­teti kislányát: — Aludj jól kicsim. Ha éjszaka szükséged van vala­mire, szólj nekem, és az apu azonnal jön. ★ Az istállómester izgatottan rohan be a cirkuszigazgató­hoz: — Rettenetes! Az oroszlá­nunk néhány perccel ezelőtt megszólalt! — Csodálatos! Pedig az idomítóját már három órája keressük! ★ — Vádlott! Hogyan tudott háromszor egymás után ugyanabba a textilboltba be­törni? — A feleségem az oka, bí­ró úr! Mindent ki kellett cserélnem! ★ Bollmann úr moziba megy. A vásznon éppen a férj üt­legeli a feleségét. — Pontosan úgy megy. mint nálunk — morogja Bollmann — csak fordítva. ★ — Furcsa az élet — el­mélkedik Rösner. — Amikor gyerek voltam mindent úgy kellett tennem, ahogy a sz>i- leim akarták. Most meg azt kell fennem, amit a gyer­mekeim akarnak. ★ — Anyu — kérdi a kis Évi —, igaz, hogy minden mese így kezdődik: „Egyszer volt, hol nem volt...” — Nem kislányom. Ma­napság a mese legtöbbször így kezdődik: „Drágám, ma túlóráznom kellett...” ★ Egy férfi belép a pszichiá­ter rendelőjébe és így szól: — Doktor úr, mindig az az érzésem, hogy senki sem fi­gyel. rám. Mit tegyek? Erre az orvos: — Kérem a következőt! ★ — Zsuzsi, csak nem szerel­mes regényt olvasol? — Nem anyu, ebben a könyvben házasemberek sze­repelnek. Müller úr tengeri úton vesz részt. Erőt vesz rajta a ‘engeri betegség, egész nap iz ágyat nyomja. Amikor a ■texvard ismét megjelenik tz ajtóban, hogy étellel kí­nálja. a beteg így szól: — Tálalja mindjárt a ha­laknak. nem szeretem a ke­rülő utakatl (Fotó: Nye Hamkln) Küldjék ki Sherlock Holmest! Conan Doyle tehetségének számos tisztelője mind a mai naoig szentül hisz Sherlock Holmes. a mesterdetektív lé­tezésében. A világhírű londoni Baker- streetre ma is érkeznék cí­mére levelek azzal a kéréssel, hogy segítsep kinyomozni egy-egv rendkívül bonyolult ügyet Hetente mintegy húsz levél fut be főleg az Egye­sült Államokból. 1945 óta a világ minden tájáról körül­belül húszezer levél érkezett Ide. Baker-street 2221 — Scher- Toek Holmes „irodalmi” cí­me. Valójában az épületben a londoni műemlékvédelmi hivatal székel. A cég szorult helyzetében kénytelen volt állandó státusba venni egy munkaerőt, a mesterdetektív személyi titkárát. A titkár válaszol a Holmes címére ér­kezett levelekre, tudatván az érdeklődőkkel, hogy a mester pillanatnyilag házonkívül, esetleg Londonon kívül tar­tózkodik, s így nagy sajnála­tára, nem tud személyesen válaszolni a levelekre. SZOKOLAY ZOLTÁN VERSEI: SASS ERVIN: Ablakot nyitok Mivé lett Ablakot nyitok hajnalonta s viszem óvatosan a frissen-irott verset. mutatom neki a nyarat, alvó ország kőpárkányán tanítgatom a szabadságra, lendítem, álomról álomra hadd röpüljön, de visszahull. mindig visszahull, tárt szárnyakkal fekszik a papíron, mint egy elgázolt feketerigó. Invokáció Te nyári fény, a szűz reményt takard ma föl nekem egészen, szent köldökig, szirmokkal ékes melli" hadd lássam kárhozatra készen az életet mint tárt szemek ámító ámulását, * hadd higgyem magam végtelennek, bár bőröm semminél se drágább. mivé lett a sárkánykirály drága apám drága anyám az a nagy szó a kiáltás a túlélés a kivárás megkeresett boldogságunk mivé lett a kertünk házunk és mivé lett a délután elszállt virág négy barackfár és az égbolt a csillagok ahogy jöttek törpék nagyok ablakunkon csörömpöltek félelmekkel megkötöztek $ odakint az udvar mélyén holdvilág ült a fák szélén kitárult a kapu szárnya kifutottunk a világba szivárvány a fejünk felett elénk jöttek mind a hegyek mivé lett a volt szerelem ami még fáj ami már nem földdé nappá átváltozott szelíden megháborodott Kabaréval a gengszterek ellen Újabban Bécsben is szaporodnak a bankrablások. Többnyi­re azonban kis zsákmányról van szó, melynek megfelelően a gengszterek gyakran csak játékpisztolyokat visznek ma­gukkal, sőt csak annyit tesznek, hogy ujjúkkal belülről ki- dudorítják a nadrágzsebüket. Alig vesznek maguknak any- nyi fáradságot, hogy egy harisnyát kössenek az arcuk elé. Igaz. hogy a riasztó tv-készülékeket legtöbb esetben időben bekapcsolják, a hatás azonban csekély marad, mert nyo­morúságosán működnek. A rendőrség nemrég konferenciát hívott össze, amelyen el­hangzott a következő javaslat is: tartóztassák fel a beható- lókat — humorral, egészen addig, míg a rendőrség nem ér­kezik. Valóban figyelemreméltó javaslat, de sok humor­érzéket követel. A bankkonzorciumok bizonyára rövidesen összeülnek, hogy .kabarécsoportok, vagy szórakoztató ma­gánművészek szerződéséről tárgyaljanak... TÉLI DIVAT — NYÚLSZŐRBŐL £ A futók lekuporodva ' álltak a fehér rajtvo­nal előtt, az indító pe­dig már-már kinyitot­ta a száját, hogy kiejt­se a várva-várt „fel­készülni!’’ vezényszót, amikor az egyes számú futó hirtelen odafor­dult és így szólt: — Bocsánatot kérek, indító sporttárs, de szeretném tudni, hogy szabályosan állunk-e? — Hogyhogy szabá­lyosan? Mit akar ezzel mondani? — Én, ugyebár, pe­dáns ember vagyok, a vitatkozás nem kenye­rem, no de az én szakmámban pedáns­nak is kell lenni ... — Micsoda? Milyen szakmában? Miről be­szél? Futni akar, vagy beszélgessünk? — Bocsánatot kérek, indító sporttárs, de úgy vélem, ön ok nélkül heveskedik. Hiszen már említettem, hogy az én szakmámban az embernek pedánsnak kell lennie ... — Milyen állása van?! — rikoltotta harsányan az indító, s az egyik futó nekiira­modott. — Én, ugyebár, könyvelő vagyok. Illet­ve könyvelő és revizor. Megszoktam, hogy a legapróbb. látszólag jelentéktelen részlete­ket is kibányásszam ... — Mit számít nekem, hogy könyvelő, vagy bányász?! — kiáltott fel az indító. — Utol­jára kérdezem: le akarja futni a távot, vagy mindenféle ba­KLÁRA JARUNKOVá: A szabály az szabály darságról óhajt fecseg­ni? — No látja — bólin­tott elégedetten az egyes számú futó, — ön indító, rajtbíró, és mégis ennyire heveske­dik. Ha tovább ideges­kedik, ki tudja, még felszökhet a vérnyo­mása. Egyesek pedig azt mondják, hogy az idegesség okvetlenül gyomorfekélyt okoz. — Mindjárt adok én magának fekélyt! — kiáltotta az indító és már-már felemelte a pisztolyát. — Nem, így nem he­lyes — intette le nyu­godtan az egyes számú futó. — Először: még nem vezényelt „felké­szülni!’’^, másodszor: az indítónak a magas­ba kell lőnie, nem pe­dig a futóra céloznia. — Vigyétek el ezt az alakot! — jajdult fel szivettépő hangon az indító. — Még egy má­sodperc — és szétzú­zom a fejét. — No látja, mire ve­zet a makacsság — je­gyezte meg oktatóan az egyes számú futó. — Es az egésznek az az oka, hogy nem akar felelni egy kérdésre. Nézze, már a verseny­zők is megunták önt — hát nem igaz? A futók, akik már régen letelepedtek a salakpályára, csende­sen szunyókáltak. — Mit a-kar, ma-ga tő-lem? — kérdezte az indító félelmetes sípoló suttogással, és arcát ke­zébe temetve, halkan felzokogott. — De hát nyugodjon meg, indító sporttárs. Én csupán azt akartam megkérdezni, hogyan kell érteni azt a sza­bályt, amely megtiltja az indításra váró spor­tolóknak, hogy rálép­jenek a rajtvonenra. De megérinteni a vo­nalat ugye szabad? — Álljon, ahogy akar — szipogott az indító és kabátujjával törülgette a könnyeit. — Rajtolhat ülve, fek­ve, fejen állva! Csak induljon el, az ég sze­relmére! Figyelem! A futók nyújtózkod­va és ásítva megint rajtállásba helyezked­tek. — Még egy pillanat, indító sporttárs — szó­lalt meg ekkor az egyes számú futó — hát a kezek? — Miféle kezek? — Nos, hát a mi ke­zünk, amely a rajtvo­nalon van. Azt szeret­ném pontosan tudni, vajon a kézzel, illetve az ujjakkal szabad-e megérinteni á rajtsá- vot. De ne rángatózzon annyira, kérem szépen, véletlenül még elsüt­heti azt a pisztolyt... Én végtére semmi kü­lönöset nem kérdeztem. dító. — De engedje meg, könyvelő sport­társ, hogy én is felte­gyek önnek egy kér­dést. — Parancsoljon. — Nem tudja vélet­lenül, mennyit kaphat az indító azért, hogy rajt közben megölt egy futót? — Rajt előtt? — kérdezte szakszerűen az egyes számú futó. — Igen: előtte — je­lentette ki az indító határozottan. — Ha előtte — ak­kor nem tudom. — És ha közben? — Azt sem tudom. — Figyelem! — ki­áltotta az indító. — Felkészülni! — Egy pillanat, in­dító sporttárs, ha akarja, megkérdezhe­tem egy jogász isme­rősömtől, hogy... Nem fejezhette be, mert az indító vadul felüvöltött és nekiira­modott a salakpá­lyán; lábát magasra felvetve száguldott. Ha az időmérők elindítot­ták volna stopperüket, akkor bizonyára új két­százméteres rekordot állapítottak volna meg... (Gellert György fordítása) Olyan ember vagyok, aki mindenben szereti a pontosságot, és egy­szerűen nem tudok rajtolni, ha valamilyen homályos kérdés ma­rad. — Minden, minden szabályos. Kéz, láb, vese, hasnyálmirigy — magánál minden a legtökéletesebben rendben van ... Min­den a helyén. — Hát ami a has­nyálmirigyemet illeti, indító sporttárs, e té­ren bizony kissé túloz, mivel az orvosok, saj­nos, úgy találják, hogy ez a belső szervem hi­ányosan működik; de kijelentik, hogy a gon­dos diéta teljesen hely­reállíthatja e fontos szerv normális műkö­dését. De miért érdek­lődik a hasnyálmiri­gyem iránt? Akarja, hogy elmondjam, mi­lyen diétát rendelt ne­kem az orvos? Bohu- mil Kotra, kiváló szak- tekintély — talán hal­lott róla? — Nem, sajnos, nem hallottam — válaszol­ta igen nyugodtan és igen udvariasan az in­Fizimiska A címbeli szóalakot a Népsport hasábjain megje­lent alábbi mondatból emel­tük ki: „A fényképről a jól ismert szigorú fizimiska pil­lant rám” (1977. 157. sz.J.Egy olvasónk megkérdezte, nem sértő-e az idézett szónak a használata? Baráti körében az a vélemény alakult ki, hogy „nem egy országos lap­ba való a fizimiska szó hasz­nálata”. Hogy a kérdésre egyértel­mű válasz szülessék, kísér­jük végig a megnevezés életútját. Szótáraink úgy mi­nősítik, hogy elsősorban a bizalmas és a tréfálkozó stí­lus szava, és leginkább a családiasabb jellegű, vagy a tudatosan gunyoroskodó be­szédhelyzetben szoktunk ve­le élni. Üjabb magyar fejle­mény: a régi magyar nyelv­ben még nem vállalt nyelvi szerepet. Helyette a görög- latin fiziognómia, illetőleg a fizionómia megnevezések je­lentkeztek a különböző írá­sok. kiadványok lapjain. Ez a két szóalak olvasható Ka­zinczy Ferenc leveleiben is. Nem véletlenül idéztük a régi nyelvhasználatban sze­replő görög-latin hangsoro­kat. Elsősorban azért nem, mert a fizimiska megneve­zés kialakulására is e két szóalak adott alapot. Egy jellegzetes szóalkotási mód­dal állunk ugyanis szemben: a két idegen szót hangsorá­ban magyarítottuk. A Miska személynévhez igazítva a fi­ziognómia, illetőleg a fizio­nómia megnevezésekből a népetimológiás szóalkotási mód révén. Úgy is szoktuk ezt mondani, hogy a görög­latin szóalakok tréfás elfer­dítése folytán nyertük a va­lóban játszi fizimiska meg­nevezést. Ez a szó fogalmi tartalmát és használati értékét tekint­ve ebbe a rokon értelmű szó­sorba illeszthető bele: arc, arckép, arckifejezés, arcvo­nás, arculat, ábrázat, pofa stb. Különben ez utóbbi szó­alak és a fotográfia vegyülé- séből ugyancsak népetimo­lógia útján kialakult a pofo- gráfia tréfás, gunyoros be­szédhelyzetben használható szóalak. Íróink, költőink is gyakran felhasználják a fizimiska szót, elsősorban humoros, humorkodó hangulati érték­ben. Csab két példát ennek érzékeltetésére: „Képzeld a főt. .. kócos, szürke hajjal, / semmit nem mondó fizimis­kával” (Arany). — „Szeret­ném látni a pofáját, mondok: a becsületes fizimiskáját” (Jókai Mór). Dr. Bakos József

Next

/
Thumbnails
Contents