Népújság, 1977. szeptember (28. évfolyam, 205-230. szám)

1977-09-18 / 220. szám

A bort! kombájnoknak 1500 hektárról kell levágniuk a kukoricát a következő hetek­ben. (Fotó: Szántó György) Horton már vágták a kukoricát Indulnak a gépek Megkezdődtek az őszi munkák. A gazdaságok gép­műhelyeiben már az utolsó csavarokat húzzák a kom­bájnok kukorica adapterein, a vetögépek tisztán, fénye­sen állnak „bevetésre ké­szen-’, munkára várnak a traktorok. A legtöbb helyen már javában tart a cukorré­pa felszedése is. s a teher­autók, pótkocsis vontatók éjjel-^iappal ingáznak a cu­korgyárak és a répaföldek között. Az agronómusok is járják a határt, készülnek a termésbecslések, az irodák­ban folyik a latolgatás, szá- mítgatás: Miijén evet zárunk majd? Pete János, termelési el­nökhelyettest is ez foglal­koztatja a hatvani Lenin Termel őszövetkezetben. — Elégedettek . vagyunk, a nyár eredményeivel. A bú­zára mondják, hogy amilyen a- termése, olyan lesz az egész év. Nálunk a kenyér- gabona többet termett, mint tártuk, 43 mázsát hektáran- ként. 1200 hektáron ilyen termést aratni nem kis munka, különösen, ha a bú­za nagy része vetőmag. Sze­rencsére időben végeztünk, sőt vetőmagelökészítő üze­münk lassan befejezi annak a nyolcvan vagon búzamag­nak a zsákolását, amit ela­dásra szántunk, további 40 vagonnal pedig mi magunk használunk fel az őszi veté­sekhez. Étkezési és vetőmag borsóból is a tervezett mennyiséget takarítottuk be. Azt mondtam, hogy a gabo­na meghatározza az egész évet, mi mégsem vagyunk egészen nyugodtak. Az idén először próbálkoztunk 55 hektáron burgonyával. Meg­kezdtük a szedését, de a ter­vezettnél mintegy 50—60 mázsával kevesebbet szed­tünk fel hektáranként. A veszteség a tavaszi jégverés­nek tudható be. Az Állami Biztosító ugyan megtéríti a kár jelentős részét, de mi jobban örülnénk a jó ter­mésnek. Pete János elmondta, hogy hasonló gondokkal küzdenek a cukorrépánál is. A gyöke­rek kiszáradtak, lazák, nincs meg a fajsúlyúk, s a cukor­fok is alacsonyabb a kívánt­nál. Így a 420 mázsával szemben csak 300 mázsát ta­karítanak be hektáranként. Persze a következő hetek­ben még sokat javulhat az átlag, mivel a 280 hektárnak még csak az első tábláit bontották meg. Pénteken indultak a kom­bájnok a 450 hektáros kuko­ricásban, s a becslések sze­rint a föld mintegy 60 má­zsás átlagtermést ad majd. Tíz nappal később hozzáfog­nak az 1300 hektár őszi búza vetéséhez is, melynek már jóval korábban előkészítet­ték a talajt. Az őszi mély­szántás 20 százaléka ugyan­csak kész, a többit meg amúgy is a betakarítást kö­vetően tudják elvégezni. — Az eddigi gyakorlattal szemben szervestrágyát szór­tunk ki 150 hektáron a búza alá is, hogy a 79-ben oda­kerülő cukorrépa jó minő­ségű és főleg gyomtalan ta­lajba jusson majd. Jelenleg a cukorrépa mellett 200 hek­tár silókukorica és napra­forgó tárolásán dolgoztunk és még a nagy munkacsúcs előtt szeretnénk 300 vagon téli takarmányt a tárolók­ban elhelyezni — mondta az elnökhelyettes. Jég jeget követett Tavasszal szörnyű zivatar söpört végig Horton. Az ut­cákat vastagon borította a jég. A földekről pedig jobb nem beszélni. Azon a dél­utánon még felmérhetetlen volt a Kossuth Termelőszö­vetkezet kára. A paradi­csompalánták tépetten, szá­rukról leszaggatva feküdtek a sárban, a sarjadó kukori­cába, mintha, vandálok sza­badultak volna, a búzát pe­dig hengerrel sem lehetett volna jobban ledönteni. A beszerzők az egész országot beutazták, felvásárolva a megmaradt paradicsompa­lántákat és 220 hektáron pár nap múlva már ismét men­tek a palántázógépek. Húsz hektárral már nem tudtak mit kezdeni, — kiszántották. Amint az aratás után kide­rült, a búza vesztesége 135 vagon volt — 43 mázsát vártunk, 31 lett belőle — mondja Kozs- da András elnök. — Gya­korlatilag a búza 1600 hek­táros területéből 1300-on 20 —*90 százalékos kárt mér­tünk fel. Sajnos a biztosító az utóbbi három év átlaga szerint fizet pedig mi erre az évre jóval nagyobb ered­ményeket terveztünk. Még szerencse, hogy a paradi­csom végül egészen jól „be­állt”, és ma már 20 vagon­nal szedünk naponta. Érthe­tően később érett be a ter­més, így most meg aggód­hatunk azért a 6—700 vago­nért ami még ezután kerül szedésre, s amit egy dér, vágy egy korái fagy bármi­kor elvihet egyetlen éjsza­kán. • Az első jeget még a nyá­ron újabb kettő követte. Szerencsére ezek nem okoz­tak olyan nagy károkat. Időben különben jól áll a gazdaság. 1600 hektáron a talaj előkészítve, lezárva várja a vetést, amit 25-e után kezd a gazdaság. — Nvugodtabban vártuk a hét végén kezdődő kukorica­betakarítást is, mivel már a nyár elejére elkészült az 500 vagonos szemesterménytá­rolónk, üzemkészek a bá­bolnai szárítók is, melyek­nek 1500 vagon termését kell majd tárolásra előkészíteni. Ügy érezzük, hogy végül kü­lönösebb pénzügyi nehézség nélkül zárhatjuk ezt az esz­tendőt. Sajnos a tartalékain­kat felemésztette a jég, így egy jól előkészített szerve­zett jövő évre van szükség, hogy ott tartsunk, ahol egyébként kellene. Ezt pedig az elkövetkezendő hetekben kell megalapoznunk — mondta végül a tsz-elnök. (cziráki) Névadót Meghitt, családias hangu­latú ünnepséget szervezett az Eger—Mátra vidéki Borgaz­dasági Kombinát egri, Vasút úti pincészetének „Soós Ist­ván” szocialista brigádja. Névadóra hívták a kisgyer­mekes szülőket, a vállalat Széchenyi úti központjá­ba. Az anyakönyvvezelö 12 kisgyermek névadását végez­te. melyen a társadalmi ün­nepeket szervező iroda és a borgazdasági kombinát kul­turcsoportja műsort adott. A KÁPOLNÁI ÁFÉSZ pályázatot hirdet DEKOR ATÖRI MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉRE! PÁLYÁZNI LEHET ÍRÁSBAN, VAGY SZEMÉLYESEN. BÉREZÉS KOLLEKTÍV SZERZŐDÉS SZERINT! •JELENTKEZNI LEHET: ÁFÉSZ Kápolna, Kossuth út i kereskedelmi osztály. Látogatás a földeken I Vietnami vendégek Hatvanban Pénteken messziről érke­zett vendégeket fogadtak Hatvanban. Nguyen Thanh a Vietnam Hangja Rádió el­nöke és közvetlen munkatár­sa látogatott a Lenin Ter­melőszövetkezetbe, hogy magyarországi útja során megismerkedjék megyénk egyik legjobb mezőgazdasági üzemének eredményeivel, munkájával. Délelőtt a Palkó tanyán Szürszabó Gusztáv elnök tájékoztatta a vendégeket a szövetkezet múltjáról, jelenéről, az őszi munkák állásáról, majd pe­dig határjárás következett. Ennek során Nguyen Thanh és kísérői megtekintették az őszi vetések talajelőkészíté­sét, a sertéstenyésztő telepet, és az ott levő bábolnai szá­rítóüzemet. Külön érdekessége volt a baráti látogatásnak, hogy a termelőszövetkezet Csányi úti földterületén — me­gyénkben elsők között — ép­pen ekkor kezdték meg a 450 hektárnyi kukorica be­takarítását. Nguyen Thanh nagy érdeklődést tanúsított a látnivalók iránt, különö­sen megnyerték tetszésüket a kukorica-betákarító gép­sorok. amelyeknek minden kombájnja naponta öt-hat vagon szemes terményt ta­karít be. Az első nap ered­ményeinek tanúsága szerint jó kukoricatermés ígérkezik a hatvani határban. A vietnami vendégek dél­után a szakosított szarvas­marhatelepre is ellátogat­tak, ahol Tóth József brigád- vezető ismertette a jószág­állomány átteleltetésével kapcsolatos gondokat. Be­szélgetés során a termelő- szövetkezet vezetői felvetet­ték azt a gondolatot is, hogy nyaranta szívesen látnának vendégül fiatal vietnami mezőgazdászokat a gazda­ságban. ezzel is mintegy hozzájárulva a távol-keleti testvérország mezőgazdasá­gának szocialista- átalakítá­sához. (m. gy.) Tanácskoztak a szocialista brigádvezetők az állami építőknél (Tudósítónktól): A lakásátadások meggyor­sításáról és a jövő évi terv­feladatokról tanácskoztak Egerben a Heves megyei Ál­lami Építőipari Vállalat szo­cialista brigádvezetői. A ta­nácskozás első részében Ra- kusz József igazgató számolt be a vállalat szanálás utáni helyzetéről és arra hívta fel a brigádokat, hogy kiegyen­súlyozottan dolgozzanak to­vább a vállalati célok való­ra váltásáért. Hangsúlyozta, hogy növelik a gazdálkodás hatékonyságát a vállalatnál és további erőfeszítéseket tesznek a műszaki színvonal emelésére. Intézkedések szü­lettek a korszerű ipari hát­tér kapacitásbővítésére; az ipari üzem 1978-ban már gaz­daságosan termelhet. A tanácskozás második ré­szében a szocialista brigádve­zetők brigádjaik együttmű­ködéséről beszéltek és továb­bi vállalásokat tettek az éves lakásprogram teljesítésére. A gyöngyösi szerelőipari fő­üzemhez tartozó kollektívák például termelési tervük túl­teljesítését irányozták elő, Eger északi városrészének építő brigádjai vállalták, hogy az E—13 jelű épület 260 lakását még az idén, a terve­zettnél korábban adják át. A tanácskozás állásfogla­lást fogadott el a szocialista vonások erősítéséről, a ter­melési, kulturális vállalások egységéről. Az összejövetel kedves szín­foltja volt: Káposztás György és Komjáti László ez. alka­lommal kapta meg az Orszá­gos Béketanács elismerő ok­levelét a békemozgalomban kifejtett munkájáért. Mika István Nyugdíjasok látogatása Mátra derecskén Szeptember 14-én az egri járási hivatal nyugdíjasai ta­lálkozáson vettek részt a Mátraderecskei Téglagyár dolgozóival. A járási hivatal vezetői minden évben meg­rendezik nyugdíjasaik szá­mára a kedves találkozót, Az idős embereket elkísérte Ko­vács BerLalan, a járási hiva­tal elnöke, és az szb-titkár, Verebélyi Dénesné is. A téglagyár igazgatója, Fő­nyik Sándor nagy szeretettel fogadta a nyugdíjasokat, és tájékoztatta a gyár éves ter­meléséről, az exporttervéről, valamint a lakosság részére biztosított szabad kapacitás lehetőségeiről. A nyugdíjasok több kérdést tettek fel. amelyre kimerítő választ adott az igazgató. Ezután Záborszky Valéria gépészmérnök vezette végig a nyugdíjasokat a gyár te­rületén, '<es bemutatta az egyes gyártási folyamatokat, majd közös ebéden vettek részt a dolgozókkal, mely al­kalommal Kovács Bertalan bronz, ezüst és arany törzs- gárdajelvényeket és könyvju­talmakat adott át a hivatal régi dolgozóinak. A kedves találkozó nagyon sok s érté­kes tapasztalatokkal végző­dött ezúttal is, amelyért hálás szívvel mondtak köszönetét a nyugdíjasok. Melczer János Eger szervezett a brigád Ali Mária brigádvezető kö­szöntötte az ünnepség részt­vevőit, majd minden csöpp­ség 1—1 szép játékmackót kapott ajándékba. Befejezésül a szocialista brigád vendégül látta a jelenlevőket, a szülő­ket és vendégeket. A brigád­kollektíva az elmúlt évi ertdményes munkavégzést el­ismerő, arany fokozatú ki­tüntetés pénzjutalmát fordí­totta az ünnepség szervezési■- re. A borgazdasági kombinál­nál már. hagyomány, hogy a szocialista brigádok jó mun­kájuk anyagi elismerését kol­lektív megmozdulásokra for­dítják. A szocialista munka­versenyben kitűntek közel 300 ezer forintos pénzjutal­mazásban részesültek. Á bri­gádok 52 kirándulást szer­veztek a nyár folyamán, nyugdíjas és kismafna talál­kozók szervezésére készülnek és ennek volt egj^k láncesze- me a névadó ünnepség is. Lukács András Éger VÉGÉRVÉNYESEN „be­szökött” az országba az. ősz. Ezt nemcsak az egyre hüvösödö nappalok és éjszakák jelzik, ha­nem az utcai plaká­tok is: őszi randevúra in­vitálnak — a harmadik év­szak divatját mutatják majd be a csinos manöke­nek ... i Ősz. Egyenlő: iskola, szüret, készülődés az évzá­rásra. Az elmúlt hét ese­ményei is ezekhez a .fogal­makhoz” kapcsolódtak, az újságíró is ennek megfele­lően rendszerez hát. A bét elején adták át a Ho Sf Minh Tanárképző Főiskola új kollégiumát Egerben. A 144 fiatal otthonát égy esz­tendő alatt tették tető alá a tanácsi építők, s ezzel állták a szavukat, az idei tanév kezdetére beköltöz­hettek a kényelmes szo­bákba a hallgatók. Ami az őszi mezőgazda­sági munkákat illeti, bát­ran állithatom, cseppet sem lényegtelenebbek, mint i a nyári hónapok teendői. Megkezdődött a szüret — s lám az iskola és a me­zőgazdaság szoros együtt­működésére ismét számos példa akad —, az alma- és a szőlötáblákon a diákok egész hada serénykedik -a termés mielőbbi betakarí­tásáért. A közös gazdasá­gokban az őszi teendőkre készülnek. Füzesabonyban megkezdték a cukorrépa, szedését, Besenyőtelken már túl vannak a vető­szántás hatvan százalékán, Tiszanánán a kukorica töré­sére készülődnek, s folya­matosan szállítják a répát a hatvani cukorgyárba, amely az idén 39 ezer va­gon répát dolgoz majd fel a meghatározott időre. Ha­csak nem lesz fennakadás a szállításban. Eddig a ter­veknek megfelelően kapják a vagonokat, a tehergépko­csikat a MÁV-tól, illetve a VOLÁN-tól a szállítók. Ez egyebek között annak a „munkaegyeztetésnek” az eredménye, amelyre példá­ul VOLÁN-nál került sor a héten. Az igények kielégíté­sére — mondták a szállítá­si szakemberek — már ezen a hét végén minden kocsit mozgósítanak. A fu­varozási kampányt — úgy tűnik — gondosan meg­szervezték tehát, ez pedig azt jelentheti, hogy az idén kevesebb gonddal állhat­nak helyt a. mezőgazdaság­ban, a szállításban, s a termékek feldolgozásában tevékenykedő szakemberek. A hét kiemelkedő esemé­nye volt — s ez már a kö­vetkező esztendőre, évekre, való készülődés jegyében zajlott le — az országgyű­lési képviselők megyei cso­portjának ülése, amelyre ezúttal Recsken került sor. Az ülésen a rézércmű be­ruházásának helyzetéről, illetve a zöldségtermelés­ről, ezen belül a társulás és az értékesítés kérdései­ről volt szó, A tanácskozá­son elhangzottakból csak egyetlen mondatot hadd emeljek ki, ez ugyanis minden kommentár nélkül sokat mond a zöldségellá­tás jövőjét illetően: az év ' égére elkészül a hevesi járásban tervezett 2 ezer vagonos bütőház terve. Ez pedig a helyi elképzelések megvalósulásának az első komoly jele. A HÉT VÉGÉN meg­nyílt Budapesten az őszi BNV. Igaz, ez országos esemény, ám joggal nevez­hetjük „megyeinek” is. Szőkébb hazánk vállalatai, üzemei, gazdaságai közül .iónéhány képviseli az őszí vásáron Heves színeit. És sikerrel, hiszen a rangos eseményen a BNV nagydí- ját kapta a tanácsi építők által gyártott műanyag ab­lak. S ez — nemcsak a szó szoros értelmében — szép kilátást ígér.., Szilvái István

Next

/
Thumbnails
Contents