Népújság, 1977. szeptember (28. évfolyam, 205-230. szám)
1977-09-16 / 218. szám
Az őszi BNV elé f vr *« ■ | I f v^yozzon a jobb! Vipera és bulldézer Az olvasó ha figyelemmel kísérte a megjelent tudósításokat, a legnagyobb kiállítók készülődését, már tájékozott, Tudja, hogy 31 országból, valamint Hongkongból érkeznek résztvevők az őszi Budapesti Nemzetközi Vásárra amely immár évek óta a nagyközönséget legközelebbről érdeklő fogyasztási cikkek széles körű bemutatására szakosodott. Igen, szakosodott, úgy is,’ hogy az „Öltözködés", az „Otthon”, a „Háztartás”, a „Szabad idő” jegyében összeválogatott árucsoportjaiban — ez idén még az Interplayexpo elnevezésű nemzetközi játékszerkiállításon is —tárja a látogató elé a jelentkezett külföldi, nagyobb súllyal természetesen a hazai iparvállalatok kiemelkedő készítményeit és újdonságait. Az újdonság szónál azonban álljunk meg. A kiállítók ugyanis olykor — nyilván a közönség és a sajtó immár hagyományos berzenkedéseinek hatására — bizonyos „kötelező nyilatkozatokat” tesznek. Olyasmit például, mint amit legutóbb a Kohó- és Gépipari Minisztérium tájékoztatóján hangoztattak, hogy a vásáron látható valamennyi új háztartási gép, eszköz, berendezés kapható Kevéssé figyeltünk fel mindmáig egy lényeges vonásra, amely az idei esztendővel módosította a szövetkezeti törvényt, s a munkahelyi demokratizmus szélesítése végett évente három olyan tanácskozást ír elő, amelyen értékelnek és választanak. Egy-egy szövetkezet dolgozói számba veszik az eredményeket, az évközi gondokat, n._gvitatják a terv'teljesítés helyzetét, az akadályozó tényezőket, s határoznak a munka további menetéről. Évente az első munkahelyi tanácskozás küldötteket is választ, hogy szétszórt telephelyek esetében ők vigyék a nagyobb plénum elé a közösség problémáit. S úgyanott tájékozódjanak a szövetkezet egészének termelési viszonyairól, szükség esetén pedig akár tervmódosítás kérdésében is döntsenek. TERMELÉS HÁROM HELYEN A módosított törvény szellemében talán elsők között tartott küldöttértekezletet a Műanyag, és Fémfeldolgozó Szövetkezet, amelynek három városban, illetve településen — Budapest Hatvan, I.örinci — működik termelő üzeme. A különböző munkahelyeket csaknem hatvan küldött képviselte a hatvani cukorgyár művelődési otthonában megtartott tanácskozáson, s miként a most lezajlott esemény tanúsítja: a közgyűlés és munkahelyi eszmecsere közé iktatott fó- tum valóban jól szolgálja a tájékoztatást és a tájékozódást, használhat a közösség ügyének. E haszon titka tulajdonképpen az őszinte szó, a közvetlen hangvétel, ami könnyebben születik meg ötven-hatvan küldött kis közösségében, mint egy közgyűlés széles plénuma előtt. Ahol az emberek általában jobban behúzzák a nyakukat s kevésbé őszinték, kevésbé szókimondók. Nos. ezen az első, új típusú küldöttgyűlésen az igazi vitára ingerlő adalékkal a szövetkezet elnöke szolgált, bejelentve: rosszul áll a közösség szénája, a három munkahely elmaradt- féléves tervének teljesítésétől! OK ÉS OKOZAT . Természetesen nagyon gyorsan tisztázódtak a „frontvonalak” s akik jelen voltak mindvégig a tanácskozáson, másnáp már vihették munkatársaik körébe, hogy mi miatt szorít a cipő, nut lehet tenni a kedvező taz üzletekben. Az ilyen és hasonló kijelentések azonban némi kiegészítésre szorulnak. Mert vagy tudomásul vesszük, hogy úgyszólván minden cég — legalábbis típusban, formában, színben stb. — többet tervez, mint amit ténylegesen sorozat-, vagy különösen tömeggyártásban megvalósít, éppen a hazai és persze a külföldi érdeklődés kipuhatolása céljából, és erre felhasználja a vásár, a BNV kivételesen jó alkalmát is, vagy ... Vagy igen helytelenül arra szorítjuk a magyar kiállítót, hogy kizárólag azt vigye ki a vásárra, ami — legalábbis elvben — már kereskedelmi forgalomban van, avagy lesz záros határidőn belül. Nem véletlen, hogy még e rigorózus kiállítói elhatározásról, vagy inkább elképzelésről szólván is hozzá kellett tennünk, hogy elvben, mert még e szigorú feltétel konok érvényesítése sem lenne teljes biztosíték. Csak a példa kedvéért. Mindenki i tudja, hogy az Elzett zárai kitűnőek és igen keresettek. Most egy új konstrukciójú szériát mutat be a vállalat a vásáron. Ki garantálhatja, hogy ennek minden változata mindenkor kapható lesz, amikor a régebbi típusok is lenül alakult helyzet felszámolására. Ok és okozat összefüggésében kulcs a szocialista relációban beszerezhető olcsóbb nyersanyag, amivel élt is a szövetkezet! Ára viszont a termelési érték csökkenése amit most- már Hatvanban úgy próbálnak egyensúlyba hozni, hogy egy dolgozó műszakjában két gépet üzemeltet, miközben mindkettőre két szerszámot is felfog. Könnyű mulatság ez? Semmi esetre sem. A húszszázalékos pluszjövedelem, valamint a délutáni, éjszakai műszakpótlék azonban megéri a többleterőt. A többletcikk viszont ellensúlyozza az olcsóbb alapanyagból adódó érték- csökkenést. MEGVÁLTOZOTT SZERKEZET Mivel minket elsősorban a hatvani és lőrinci üzemek kétszáznál több dolgozójának helyzete érdekel, hadd jegyezzük le a küldöttgyűlés friss tapasztalataként hogy 1977 januárjával a szövetkezet vezetősége technológiai tisztítást is foganatosított, s ennek megfelelően csoportosította a korszerű gépparkot. így Hatvanban és Lőrinciben az idén már csak hőre keményedé műanyagból préselnek alkatrészeket a Kontakténak, Ganz Villamosságnak és a hajszárítókat összeszerelő vecsési szövetkezetnek, Budapest pedig a hőre lágyuló fröccsöntést végzi. Ilyen módon sikerült elérni, hogy a hatvani Béke utcában üzemelő 29 présgép három műszak teljesítményével országosan számottevő mű- anyaggyártó munkahely. S nem csupán teljesítőképessége növekedett az átszervezéssel, hanem a munkások jövedelemszintjét is emelni tudták. HUSZONEGYMILLIÓÉRT Ennyi forintot tervezett a szövetkezet vezetősége, amikor megszabta a hatvani telephely idei termelési értékét, valamint piacot kötött a partnerekkel műanyag kapcsolókra, műszer-alkatrészekre, amelyekből még Algériába is jut bőséggel. Jött azonban az olcsóbb alapanyag! Módosítottak tehát a technológián, illetve a korábban említett módon tették érdekelté a fröccsöntőket munkájuk gyümölcsözőségé- ben. Egy ember, két gép. Majd még valami! Éspedig összefüggésben a Nagy Októberi. Szocialista Forradalom közelgő ___évfordulójával, c sak hellyel-közzel hozzáférhetők? Vagy. Remek szekrényfal-variációt szerkesztett a BUBIV, már itt-ott be is mutatta; a neve: Réka. Az érdeklődés, sőt a tényleges megrendelés e pillanatban mintegy kétszerese annak a mennyiségnek, amit a vállalat hamarosan le tud gyártani. Nos, a Réka ott lesz a vásáron is. Vagy ne legyen? De hát akkor a vásárt sze- gényítjük, szürkítjük el és térítjük el egyik fontos hivatásától. Mindez nem menlevél a gyáraknak a felelőtlen kiállításra, bemutatásra. Saját érdekük is az őszi vásár lehetőségeinek teljes kiaknázása, a fogyasztói szükséglet és a termelés jobb összehangolása. De miután az érdeket sem ismeri fel mindig mindenki tökéletesen, marad a felügyelő, ellenőrző hatóságoknak is tennivalójuk. Csak ne ígérgessenek! Tehát kezdődik a vásár. Ismét lesz mit tanulmányozni, hasonlítgatni minőségben, szépségben, hasznosságban. Millió szem mustrálja majd a kiállított árut. És győz a jobb. Ha nem is feltétlenül mindig az, amelyik az előzetesen — talán túlságosan is elsietve — a vásárdíjat nyeri. B. J. amely itt is megmozgatta a szocialista brigádokat, a brigádokba tömörült csaknem száz dolgozót. Ne gondoljon senki különleges, látványos akcióra. A hatvani műanyagosok csak annyit tesznek, mint egyebütt, ahol tisztelik az ügyet. Kommunista szombatokat vállaltak, s a mindennapok műszakjaiban jobban szorítanak, mint ezelőtt. A huszonegymillióért. Meg a milliomnyi műanyag alkatrészért, ami öregbíteni fogja a Vörös Csillag, Petőfi és Március Tizenötödike szocialista brigádok jóhírét, s netán a bronzkoszorút ezüstre fényesíti ... Moldvay Győző — Vigyázzanak, itt sok a vipera! — jegyzi meg K. L. Lopatin egykedvűen és visszamászik a lánctalpas vezetőfülkéjébe. Kapkodom a lábam és a tekintetem, hogy a se mezőnek, se földtúrósnak, se erdőaljnak, se szántónak nem nézhető föld rögei, görcsei, gyökerei és zsurlói közül mikor csap ki egy megzavart kígyó. Néhány hónapja még itt mocsaras erdő volt, ahol a szárazabb emelkedőkön, az itt hegynek számító dombtetőkön szarvascsordák váltottak át az egyik Vlagyimir Grigorics' Pavlov, a Novocserkaszkból e vidékbe szerelmesedéit fiatal vezető tisztásról a másikra, néha még az országúira is kikerülve, hogy nemegyszer autó ütött el belőlük. Furcsa erdő ez a mi fogalmainkhoz, megszokásainkhoz mérten. Nyíres, tele aljnövényzettel, de fűvel alig, bokorral, kanyargó, kavargó liánokkal, vízmosásokkal, zsombékos, a lépésre felkor- tyogó talajjal. Aztán jött az ember, és azt mondta; föld, kellesz nekem. De nem így! S a környék 3500 hektárnyi, Cserepovechez, a nagy ipari központhoz viszonylag közel levő és ugyancsak viszonylag „könnyebben” megművelhető területéből 500 hektár visszavétele már folyik is itt és most a szemem előtt. A gyanútlan szemlélő nem is tudja mit lót. A hozzá nem értő laikus két hernyótalpas szerkezetet lát, meg néhány embert mindössze. Aztán odább a még érintetlen szűz vadont látja maga körül, meg az óriási bulldózerekkel már gyökerestől kiforgatott fák, bokrok sebeit viselő egyenetlen, hepehupás talajt. Nem láthatja a hétméteres tőzegréteget a lábunk alatt, amely szivacsként őrzi a vizet. Sem a váltakozó agyagos réteget, a nyers, embert és mezőgazdasági eszközt soha nem látott talajt, csupán a felszínét, amely úgy néz ki, mintha tájfun pusztított volna rajta. Pedig az ember alkot itt. Lopatin és brigádja az előírt 49 hektár helyett évi 100 hektár földet vesz vissza a természettől. Nekilódul brigádjának hatalmas bulldózere és szó szoros értelemben véve kitépi a satnya erdőt. Aztán jön a lánctalpas traktor, az meg eltúrja az orrára szerelt hatalmas ekével a fákat, bokrokat, a több mázsás gyökereket. Most már indulhat is az árokásó és alagcsövező gépsor: elől a gép keskeny, méteres, másfél méteres mély árkot ás karmaival, hátul, a gépsor végén — még szükség van, hogy emberi kéz is segítsen — cserépcsöveket raknak le az árok mélyére, amelyeken majd a lejtésnek megfelelően megindul a talajvíz az elvezető csatornák irányába. Aztán újabb lánctalpas, az visszatéríti a földet az árokba, ötven, száz évre elfeledve azt a csőrendszert, amely magához vezeti és el a talaj felesleges vízkészletét. Egyetlen nap, a kalendárium szerinti szeptember 6-án, hatszáz métert haladtak így az alagcsövezéssel. — Nagyszerű, nagyon nagyszerű látni és csinálni mindezt — lelkesedik a novocser- kaszki egyetemről ide került és már harmadik esztendeje itt irányító Vlagyimir Grigorics Pavlov, és 27 éves korához illő lelkesedése mellett ott van a korhoz talán szokatlannak tűnhető alapos szakmai tapasztalat is — Dolgozunk mi itt nyáron is, télen is. — Télen? És a kemény fagy? — Speciális traktoraink vannak — jegyzi meg a másik szakirónyító, az ugyancsak fiatal, 24 éves, leningrá- di műszaki főiskolát végzett Alexandr Vjacseszláv Szmir- nov. — Olyan gépek azok, hogy a másfél méterre átfagyott talajt is egyszerűen feldarabolják. Technika kérdése az egész ... — ... igen, a technika. A tudomány — lelkesedik tovább Vlagyimir Grigorics ■nagyonis érthetően, hiszen az imént magyarázta el társával egyetemoen nekünk, nogy nem holmi légvárak építése, egy megfoghatatlan hősiesség az ő munkájuk célja és tárgya. — Ahol most állunk, ott két év múlva harminc mázsa szemes terményt takarítanak be... Ez biztos! Biztos? Igen. Ellátogatunk majd még utunk és beszámolóm során olyan mezőgazda- sági üzemekbe is, ahol a gazdaság gazdagsága ilyen meli- orizált — ez a szakkifejezése a talajjavítás e módszerének — talajra épült. Akár csak a kősziklára, mint az erő és a biztonság szimbólumára, a Alexandr Szmlrnov: „Technika kérdése az egész..." (A szerző felvételei) Bibliában. Nem kell ehhez semmi más, mint a földért való csata első feli nása után a következő, vagy inkább a következő csatákra bízni a győzelmet: a mesze- zésre, a szervestrágyázásra, a műtrágyázásra. Ügy, hogy egyetlen hektár föld termővé tételének az ára e vidéken megközelíti az 1000 rubelt. — Nagy pénz az — vélem és gondolom jogosan is, meg okosan is. — Az. Igen nagy pénz — helyesel a fiatalabb, a lenin- grádi végzettségű Szmirnov, majd hozzáteszi, mintegy kontraként — De három termőesztendő alatt megtérül. Az utolsó»kopejkáig. Három esztendő kell csak, és a negyedik már ingyen van — mondja magabiztosan, természetesen az „ingyen” alatt nem a további munka feleslegességét, hanem a talaj- javításba fektetett pénz gyors megtérülését értve. Az Ovocsnoj kolhoz néhány kilométerre fekszik innen. Hatalmas üvegházaiban ros- kadásig rakottak az uborka-, a paradicsomerdők, — mert hogy a felfuttatott növények inkább már fává magasodtak, mintsem bokorrá terültek. Ahol most az üvegházakat járjuk a majd öthektárnyi területen, néhány esztendeje még a tajga volt az úr. Aztán jött az ember és átvette az uralmat. Cserepovec kohászai ma már télen is, meg télvégen is vérvörös paradicsomot, meg harsogó zöld uborkát ehetnek. Hála ennek a furcsa műszónak, hogy: meliorizáció. Vagy hogy inkább, hála a tervezni és megvalósítani tudó embernek. (Folytatjuk) Gyurkó Géza Hwüísm c\ 1977, szeptember 16., péntek Dolgozik az alapcsövező gép — és az ember, Cserepovec határában Különleges akció...? Algériába is eljutnak egy kis hatvani üzem termékei
